~ Sárga könyves út ~

2022. május 21., szombat

Elisabetta Gnone: Olga, a papírlány – A különleges utazás – Blogturné



Olga Papel különleges kislány. Ismeri a fák és az állatok titkait, rendkívül érzékeny a körülötte lévő világ rezdüléseire, de ami talán ennél is fontosabb, fantasztikus történeteket tud mesélni a barátainak. Meséinek egyik főhőse a szintén Olga névre hallgató papírlány, aki varázslatos utazásra indul, hogy hús-vér emberré válhasson. Tartsatok három bloggerünkkel, ismerjétek meg Elisabetta Gnone csodálatos könyvsorozatát, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából az eddig megjelent három kötetet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, a fülszövege, témája és a borítója alapján nagyon aranyos, érdekes alapsztorival rendelkező kis meseregénynek tűnt, ami jóleshet az ember lelkének. És hát, érdekelt, hogy milyen is egy papírlány. Valóban papírból van, vagy ez csak valamiféle metafora?


Véleményem a könyvről

A történetről végül kiderült, hogy tényleges és metaforikus értelemben is egy papírlányról szól. Olga egy kis városkában él, papírvékony, törékeny kislány, aki igazi álmodozó. Állandóan meséket mond a barátainak és a város lakóinak, akik érdeklődve hallgatják. Többen hisznek abban, hogy vele megesett, valós dolgokról mesél, míg mások úgy gondolják, csak nagyon jó a fantáziája. Olga meséli el Olga, a papírlány történetét is, akiről szinte a könyv végéig nem tudhatjuk, hogy a mesélő Olga volt-e valaha, vagy pedig egy kitalált karakter, akit a mesélő Olga magáról mintázott.

A papírlány Olgának elege van abból, hogy papírból van, szeretne igazi kislánnyá válni. Épp ezért elindul egy varázslónőhöz, hogy megkérje őt, változtassa át hús-vérré. Az ő vándorlástörténetéről szólnak ezek a mesefejezetek. Rengeteg kalandot él át, sok érdekes lénnyel (beszélő állattal, furcsa emberrel, elvarázsolt szoborral, cirkuszosokkal stb.) találkozik, akik újféle tapasztalatokhoz segítik a világgal és önmagával kapcsolatban is. Igazából ez a kis mese Olga, a papírlány fejlődéstörténete, amelyben rájön, ki is ő valójában, és megtanulja szeretni az igazi énjét.

A mesélő Olga élete is kalandos, de másféle módon. A nagymamája nem tud kibékülni vele, hogy Olga olyan furcsa kislány, ezért állandóan megpróbálja őt visszafogni. Az anyukája az egyetlen, aki megérti a kislányt, de erről a szálról sajnos nem tudok spoiler nélkül beszélni. Annyit azért elmondhatok, hogy amikor már azt hittem, hogy ez csak egy egyszerű kis mese lesz egy nagy fantáziával bíró kislányról, akkor jött egy hatalmas pofon. Olyan fordulat, amire egyáltalán nem számítottam, de érzelmileg nagyon hatott rám. Ennek a fordulatnak köszönhetően érthetjük meg jobban Olgát, és áll össze, hogy miért is mesél a szintén Olgának elnevezett papírlányról.

– Ez nagyon érdekes rész. Mindenkivel megtörténhet, hogy efféle helyzetbe kerül.
– Hogy magára marad a tengerparton? – gúnyolódott Carabi úr, aki a kétkedők táborát gyarapította.
– Hogy elveszettnek érzi magát – pontosított a tanár. – Szeretném tudni, hogyan mászik ki ebből egy magányos, érzékeny kislány. Nem könnyű! Nem igaz? – fordult Olga felé.
A lány elmosolyodott.
– Jól jegyezzék meg – mondta –, semmi és senki nem vész el örökre.

Imádtam egyébként a kisvároska hangulatát, az ott élő embereket, azt a különleges légkört, ami átjárta az egész helyet. Tetszett, hogy a lakók mennyire kíváncsiak Olga meséire, bárcsak minden ember ennyire értékelné és élvezné a történeteket, bárcsak mindenkiben ennyi tudásvágy, gyermeki kíváncsiság lakozna. Akkor sokkal jobb világban élhetnénk. Olvasás közben végig azon gondolkoztam, milyen jó lenne egy ilyen helyen lakni. Ahol az emberek nem gyűlölködnek, utálkoznak, hanem vidáman együtt élnek egymással, segítenek egymásnak. Vagyis igazi közösségben élnek.

Ugyanezt éreztem a cirkusszal kapcsolatban is. Először kicsit megijedtem, hogy ugyanarra kanyarodik a történet, mint a Pinokkió esetében, ahol ugye a fabábu, aki kisfiú akar lenni egy cirkuszhoz keveredik, ahol csak kihasználják őt. De Olga, a papírlány teljesen más tapasztalatokat szerez a cirkuszosok között. Ők is egy igazi család, akik gondoskodnak egymásról, szeretik egymást.

A mesélő Olga és a papírlány Olga részei egyébként nem fejezetenként váltják egymást (bár megesik, hogy egy-egy fejezet csak a valóságról vagy csak a meséről szól), mesélő Olga éli az életét, és amikor éppen eszébe jut, hallgatósága akad, belekezd a mesébe, akár egy fejezet közepén is. A "valóság" és mese betűtípus által is elválik egymástól, ebben a könyvben mindkét szál könnyen olvasható, szembarát típus. Ez fontos volt számomra, mert bár még a kötőhártya-gyulladásom előtt olvastam a könyvet, a munkám miatt a szemem túl van terhelve, hálás vagyok, ha olyan könyvet olvashatok, ami nem tesz rá erre a terhelésre még.

A könyvben színes képek is találhatók. Ezek azért tetszenek, mert olyanok, mintha a rajzokon lévő alakok papírból lennének kivágva. Vagyis stílusban tökéletesen passzolnak a papírlány sztorijához.


Hogy tetszett a könyv?

Ez egy nagyon aranyos kis történet két magányos, szomorú, elveszett Olgáról, akik a valóságban és a mesében is keresik a helyüket, önmagukat. Papírlány Olga kalandjai izgalmasak, varázslatosak, érdekes emberekkel, lényekkel ismerkedik meg és barátkozik össze, közben pedig azért izgulhattam, hogy vajon mi lesz a sorsa: átváltozik igazi kislánnyá, vagy valami más történik majd? Mesélő Olga szála pedig aranyos, megható, nagyon tetszik az a környezet, amiben él, és megkedveltem a városka szinte összes lakóját.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy igazán aranyos, kalandos, varázslatos történettel meg akarja simogatni a lelkét.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Olga jól ismeri erdő-mező élőlényeit, ezért most ilyeneket keresünk mi is a nyereményjátékunkban. Minden bejegyzésben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, melyeket helyes sorrendbe kell tennetek és beírni őket a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

05. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út - A különleges utazás
05. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út - Jum, a sötét szerzet
05. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út - Talányka

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése