Diana Gabaldon Outlander 2. – Szitakötő borostyánban című könyvét nyilvánvaló volt, hogy el fogom olvasni, lévén az első rész is bejött, és kíváncsi voltam a folytatásra. Szerencsére a sorozatot csak az első évad feléig láttam egyelőre, így a könyv teljes újdonság volt számomra, egyáltalán nem tudtam, mire számíthatok. És így sokkal izgalmasabb volt.
Ami tetszett
1. Bele a lecsóba
Nos, amikor elkezdtem olvasni a könyv első fejezetét, először csak pislogtam. Hiszen az első könyv a múltban végződött úgy, hogy Claire és Jamie együtt voltak, kiderült, hogy kisbabájuk lesz, és kezdett normalizálódni az életük a sok nehézség, borzalom után. Aztán egyszer csak hopp, hirtelen újra a jelenben vagyunk, Claire egyedül van a mostanra már felnőtt lányával, Jamie pedig elvileg halott. Az első gondolat, ami átfutott rajtam, hogy: jaj, most tényleg valamiért el kellett válniuk egymástól, és Claire-nek Jamie nélkül kellett továbbélnie? Belegondoltam, milyen mélységesen magányos és szomorú lennék, ha megtalálnám életem szerelmét, majd elveszíteném őt. Aztán jött a kíváncsiság…
Vajon mi történhetett? Hiszen Claire csak úgy magától sosem ment volna vissza a Craigh na Dun-kövekhez, és nem utazott volna előre az időben a jelenbeli férjéhez, Frankhez. Jamie-t szereti, a múltban találta meg a helyét, kisbabát vár, szóval valami hatalmas bajnak kellett történnie ahhoz, hogy mégis újra vállalta az időutazást.
Valahogy sejtettem, hogy a kérdésre csak a könyv végén kapok majd választ (legalább is reméltem, hogy nem kell a 3. 4. 5. stb. könyvig várnom rá…), és igazam is lett. De ennek a titoknak köszönhetően szinte faltam az oldalakat, annyira kíváncsi voltam a válaszokra.
2. Vallomás
A könyv elején maradva még, nagyon tetszett az, ahogy Claire és Jamie lánya, Brianna a jelenben megtudja végre az igazságot. Brianna úgy nőtt fel, hogy Frank Randall az apja, semmit nem tudott időutazásról, skótokról, Jamie-ről, aztán eljött az idő, hogy Calire mindent elmeséljen neki. Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de ha az anyám azt mondaná, hogy fiatalon visszautazott az időben, csak mert megérintett egy követ, és valójában én egy múltbeli skót férfi lánya vagyok, bármennyire is szeretem az anyukámat, azt gondolnám, hogy valami baja van. Az emberek agya egészségesen is könnyen manipulálható, ha még valakinek tumorja vagy más betegsége is van, akkor simán elhiheti ő maga is, hogy időutazó. Szóval én tuti azonnal kétségbeesnék, hogy anyunak valami súlyos betegsége van.
Briannának nincsen könnyű dolga. Egyfelől szereti az anyját, másfelől apjaként szereti Franket. Nem akar hinni Claire-nek, de az előtte lévő bizonyítékok arra utalnak, hogy az anyja nem őrült és nem is hazudik. Kíváncsian vártam és várom, hogy hogyan lesz képes teljesen feldolgozni az igazságot, és amit a leginkább várok, hogy milyen lesz majd Brianna és Jamie első találkozása.
Amiért egyébként érdekes ez a szál, hogy bár az időutazás a tudomány jelen állása szerint nem lehetséges, maga a dilemma nagyon is valóságos. Sok olyan ember van, aki már felnőve jön rá, hogy örökbe fogadták, vagy más az apja, mert az anyja félrelépett, esetleg a családja valami mást titkolt előle egész addigi életében. Szóval sok ember jön rá arra, hogy az addigi élete hazugságon alapul. Ezt pedig nehéz lehet feldolgozni, nehéz lehet megbocsátani, még akkor is ha szeretjük azokat, akik hazudtak nekünk, titkolóztak előlünk. Brianna története talán segít megérteni, hogy milyen nehéz lehet a titkolózó félnek, segít megérteni a hazugságok okait, és Brianna szálát olvasva a hazug életbe kényszerített olvasóknak, talán könnyebb lesz megbocsátaniuk az előttük titkolózó szeretteiknek.
3. Nem varázsütésre
Amikor vége lett az első könyvnek, kicsit tartottam tőle, hogy az írónő mostantól Claire és Jamie kapcsolatát megint idillinek állítja be, mintha a borzalmas dolgok meg sem történtek volna. Pedig az olyasféle erőszakos traumákról, amiket az előző részben éltek át a karakterek, nem lehet egyik pillanatról a másikra megfeledkezni. Még a szerelem sem feledteti őket varázsütésre. Szerencsére Gabaldon nem rózsaszín felhős, nyálas, romantikus regényeket ír, így tartotta magát továbbra is a realista ábrázolásmódhoz a szereplők kapcsolatait illetően is.
Jamie még mindig küzd az őt ért traumával, Claire pedig azzal küzd, hogy nem tudja, hogyan segíthetne a férfin. A nemi erőszak olyasmi, ami végigkíséri az áldozat egész életét, mert megöli a lelkének egy részét. Az pedig, hogy Jamie ezt férfiként szenvedte el egy férfitól még erősebb szégyenérzettel jár. Arról már nem is beszélve, hogy milyen érzés lehet, amikor újra szembetalálod magad az erőszakolóddal, és nem verheted addig, amíg mozog, mert köt a törvény és a feleségednek tett ígéret. Megértem, hogy Claire szereti Franket (még ha nem is ő az Igazi számára), azt is megértem, hogy nem akarja, hogy Jamie megölje Frank elődjét, mert ha megteszi, Frank sosem születik meg a jelenben. De közben megértem Jamie sötét, mélységes és lángoló haragját is, én is pont ezt érezném a helyében.
Szóval Claire és Jamie tiszta szívből szeretik egymást, de a házasságuk korántsem felhőtlen és gondtalan. És ez pont így jó, mert pont így reális.
4. Történelem
Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan is alakul a történelmi szál. Vajon Claire-nek sikerül megakadályoznia, hogy a skótok Bonnie Prince Charlie-t követve fellázadjanak az angolok ellen? Ha mégis fellázadnak, akkor sikerül valahogyan megmentenie Jamie-t és a skót klánokat attól, hogy meghaljanak az egyik ütközetben?
Az első fejezetek alapján Claire nem jár sikerrel, és a történelem nem változtatható meg, de lévén, hogy van harmadik, negyedik, ötödik stb. rész is még, az ember sejti, hogy nem ilyen egyszerű a válasz.
Bár vannak izgalmas részek a könyvben, a hangsúly mégis inkább az elmesakkon van. Mit kell lépni ahhoz, hogy ez meg az ne úgy történjen, ahogyan a történelemkönyvek alapján történt… Ezt csak nehezíti, hogy nemesi körökben senki nem az, akinek látszik, mindenkinek megvan a maga titka, és az intrika az emberek vérében van.
Hogy végül hogyan is alakult a történelmi szál, természetesen nem árulom el, ezt mindenki derítse ki maga. :)
Amin elgondolkoztam…
Nos, Jamie karaktere alapjában véve vonzó férfi, bátor, becsületes, hűséges, védelmező, szeretni tudó. De erről a verekedős dologról még a második részben sem sikerült leszoktatni teljesen. Szerencsére az ígéretéhez tartotta magát, és Claire-t nem ütötte meg az első könyv ominózus és számomra felháborító esete óta, de ebben a könyvben van a gyerekveréstől a saját maga megveretéséig minden.
Értem én, hogy a férfiak ezen a téren idióták. „Gyepáljuk el egymást, aztán igyunk meg egy sört és béküljünk ki.” Azt is értem, hogy abban a korban a gyerekek és nők – sokszor a rangban alacsonyabb férfiak – büntetésének egyik elfogadott módja volt a verés. De egy 21. századi, értelmesen gondolkodó ember szemében ez taszító. Ez az egyetlen dolog, ami miatt képtelen vagyok még mindig 100%-osan megkedvelni Jamie-t.
Ha már Claire a jövőből jött, és felvilágosultan gondolkozik erről a témáról, valamint erős, belevaló karakternek írták meg, igazán megtaníthatná végre a férjének azt, hogy egy másik embert maximum akkor ütünk meg, ha magunkat vagy mást védünk az adott embertől. Gyereket, nőt, gyengébb embert pedig soha, semmilyen körülmények között nem verünk. Soha. Mert a verés nem nevelési módszer, hanem a saját tehetetlenségünk és módszertani hiányosságunk kivetülése. Én ezt várnám Claire-től, és teljes változást várnék Jamie-től is, mert amíg ez nem történik meg, addig imádni fogom magát a történetet, tisztelni fogom Jamie-t bizonyos tulajdonságaiért és tetteiért, de az biztos, hogy nem tudom őt szívből megszeretni. Talán majd a harmadik kötetre nagyobb változást mutat e téren…
Kedvenc idézetek:
„– Ha sok dolga akadt felföldi skótokkal – felelte Jamie szárazon, átnyújtva a megrendelés másolatát –, akkor biztosan tudja, hogy nehéz kettőt találni, akik egy véleményen lennének bármiről az ég színét leszámítva… És időről időre még az is vita tárgyává válik.”
„– Nos, annyit mondhatok, Sessenach, hogy a „kecses” talán nem az első szó, ami rád gondolva eszembe jut. – Jamie mögém csúsztatta a karját, és az egyik nagy keze melegen a vállamra simult.
– De veled úgy beszélgetek, mint a saját lelkemmel – folytatta, miközben maga felé fordított. Felnyúlt, és a tenyerébe vette az arcomat, az ujját könnyedén a halántékomra téve.
– És, Sessenach – suttogta –, az arcod az én szívem.
(…)
– Szóval – jegyeztem meg, miközben lassan felsétáltunk a széles lépcsőkön a bálterembe –, most már egy kicsit többet tudsz a nőkről, úgy látom.
Jamie halkan felnevetett, és szorosabban ölelte a derekamat.
– Az a legfontosabb dolog, amit a nőkről megtanultam, Sessenach, hogy melyiket válasszam.”
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki kedveli a történelmi fantasyket, Skóciát, és tetszett neki az első könyv.
Értékelés: IMÁDOM.
Ami tetszett
1. Bele a lecsóba
Nos, amikor elkezdtem olvasni a könyv első fejezetét, először csak pislogtam. Hiszen az első könyv a múltban végződött úgy, hogy Claire és Jamie együtt voltak, kiderült, hogy kisbabájuk lesz, és kezdett normalizálódni az életük a sok nehézség, borzalom után. Aztán egyszer csak hopp, hirtelen újra a jelenben vagyunk, Claire egyedül van a mostanra már felnőtt lányával, Jamie pedig elvileg halott. Az első gondolat, ami átfutott rajtam, hogy: jaj, most tényleg valamiért el kellett válniuk egymástól, és Claire-nek Jamie nélkül kellett továbbélnie? Belegondoltam, milyen mélységesen magányos és szomorú lennék, ha megtalálnám életem szerelmét, majd elveszíteném őt. Aztán jött a kíváncsiság…
Vajon mi történhetett? Hiszen Claire csak úgy magától sosem ment volna vissza a Craigh na Dun-kövekhez, és nem utazott volna előre az időben a jelenbeli férjéhez, Frankhez. Jamie-t szereti, a múltban találta meg a helyét, kisbabát vár, szóval valami hatalmas bajnak kellett történnie ahhoz, hogy mégis újra vállalta az időutazást.
Valahogy sejtettem, hogy a kérdésre csak a könyv végén kapok majd választ (legalább is reméltem, hogy nem kell a 3. 4. 5. stb. könyvig várnom rá…), és igazam is lett. De ennek a titoknak köszönhetően szinte faltam az oldalakat, annyira kíváncsi voltam a válaszokra.
2. Vallomás
A könyv elején maradva még, nagyon tetszett az, ahogy Claire és Jamie lánya, Brianna a jelenben megtudja végre az igazságot. Brianna úgy nőtt fel, hogy Frank Randall az apja, semmit nem tudott időutazásról, skótokról, Jamie-ről, aztán eljött az idő, hogy Calire mindent elmeséljen neki. Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de ha az anyám azt mondaná, hogy fiatalon visszautazott az időben, csak mert megérintett egy követ, és valójában én egy múltbeli skót férfi lánya vagyok, bármennyire is szeretem az anyukámat, azt gondolnám, hogy valami baja van. Az emberek agya egészségesen is könnyen manipulálható, ha még valakinek tumorja vagy más betegsége is van, akkor simán elhiheti ő maga is, hogy időutazó. Szóval én tuti azonnal kétségbeesnék, hogy anyunak valami súlyos betegsége van.
Briannának nincsen könnyű dolga. Egyfelől szereti az anyját, másfelől apjaként szereti Franket. Nem akar hinni Claire-nek, de az előtte lévő bizonyítékok arra utalnak, hogy az anyja nem őrült és nem is hazudik. Kíváncsian vártam és várom, hogy hogyan lesz képes teljesen feldolgozni az igazságot, és amit a leginkább várok, hogy milyen lesz majd Brianna és Jamie első találkozása.
Amiért egyébként érdekes ez a szál, hogy bár az időutazás a tudomány jelen állása szerint nem lehetséges, maga a dilemma nagyon is valóságos. Sok olyan ember van, aki már felnőve jön rá, hogy örökbe fogadták, vagy más az apja, mert az anyja félrelépett, esetleg a családja valami mást titkolt előle egész addigi életében. Szóval sok ember jön rá arra, hogy az addigi élete hazugságon alapul. Ezt pedig nehéz lehet feldolgozni, nehéz lehet megbocsátani, még akkor is ha szeretjük azokat, akik hazudtak nekünk, titkolóztak előlünk. Brianna története talán segít megérteni, hogy milyen nehéz lehet a titkolózó félnek, segít megérteni a hazugságok okait, és Brianna szálát olvasva a hazug életbe kényszerített olvasóknak, talán könnyebb lesz megbocsátaniuk az előttük titkolózó szeretteiknek.
3. Nem varázsütésre
Amikor vége lett az első könyvnek, kicsit tartottam tőle, hogy az írónő mostantól Claire és Jamie kapcsolatát megint idillinek állítja be, mintha a borzalmas dolgok meg sem történtek volna. Pedig az olyasféle erőszakos traumákról, amiket az előző részben éltek át a karakterek, nem lehet egyik pillanatról a másikra megfeledkezni. Még a szerelem sem feledteti őket varázsütésre. Szerencsére Gabaldon nem rózsaszín felhős, nyálas, romantikus regényeket ír, így tartotta magát továbbra is a realista ábrázolásmódhoz a szereplők kapcsolatait illetően is.
Jamie még mindig küzd az őt ért traumával, Claire pedig azzal küzd, hogy nem tudja, hogyan segíthetne a férfin. A nemi erőszak olyasmi, ami végigkíséri az áldozat egész életét, mert megöli a lelkének egy részét. Az pedig, hogy Jamie ezt férfiként szenvedte el egy férfitól még erősebb szégyenérzettel jár. Arról már nem is beszélve, hogy milyen érzés lehet, amikor újra szembetalálod magad az erőszakolóddal, és nem verheted addig, amíg mozog, mert köt a törvény és a feleségednek tett ígéret. Megértem, hogy Claire szereti Franket (még ha nem is ő az Igazi számára), azt is megértem, hogy nem akarja, hogy Jamie megölje Frank elődjét, mert ha megteszi, Frank sosem születik meg a jelenben. De közben megértem Jamie sötét, mélységes és lángoló haragját is, én is pont ezt érezném a helyében.
Szóval Claire és Jamie tiszta szívből szeretik egymást, de a házasságuk korántsem felhőtlen és gondtalan. És ez pont így jó, mert pont így reális.
4. Történelem
Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan is alakul a történelmi szál. Vajon Claire-nek sikerül megakadályoznia, hogy a skótok Bonnie Prince Charlie-t követve fellázadjanak az angolok ellen? Ha mégis fellázadnak, akkor sikerül valahogyan megmentenie Jamie-t és a skót klánokat attól, hogy meghaljanak az egyik ütközetben?
Az első fejezetek alapján Claire nem jár sikerrel, és a történelem nem változtatható meg, de lévén, hogy van harmadik, negyedik, ötödik stb. rész is még, az ember sejti, hogy nem ilyen egyszerű a válasz.
Bár vannak izgalmas részek a könyvben, a hangsúly mégis inkább az elmesakkon van. Mit kell lépni ahhoz, hogy ez meg az ne úgy történjen, ahogyan a történelemkönyvek alapján történt… Ezt csak nehezíti, hogy nemesi körökben senki nem az, akinek látszik, mindenkinek megvan a maga titka, és az intrika az emberek vérében van.
Hogy végül hogyan is alakult a történelmi szál, természetesen nem árulom el, ezt mindenki derítse ki maga. :)
Amin elgondolkoztam…
Nos, Jamie karaktere alapjában véve vonzó férfi, bátor, becsületes, hűséges, védelmező, szeretni tudó. De erről a verekedős dologról még a második részben sem sikerült leszoktatni teljesen. Szerencsére az ígéretéhez tartotta magát, és Claire-t nem ütötte meg az első könyv ominózus és számomra felháborító esete óta, de ebben a könyvben van a gyerekveréstől a saját maga megveretéséig minden.
Értem én, hogy a férfiak ezen a téren idióták. „Gyepáljuk el egymást, aztán igyunk meg egy sört és béküljünk ki.” Azt is értem, hogy abban a korban a gyerekek és nők – sokszor a rangban alacsonyabb férfiak – büntetésének egyik elfogadott módja volt a verés. De egy 21. századi, értelmesen gondolkodó ember szemében ez taszító. Ez az egyetlen dolog, ami miatt képtelen vagyok még mindig 100%-osan megkedvelni Jamie-t.
Ha már Claire a jövőből jött, és felvilágosultan gondolkozik erről a témáról, valamint erős, belevaló karakternek írták meg, igazán megtaníthatná végre a férjének azt, hogy egy másik embert maximum akkor ütünk meg, ha magunkat vagy mást védünk az adott embertől. Gyereket, nőt, gyengébb embert pedig soha, semmilyen körülmények között nem verünk. Soha. Mert a verés nem nevelési módszer, hanem a saját tehetetlenségünk és módszertani hiányosságunk kivetülése. Én ezt várnám Claire-től, és teljes változást várnék Jamie-től is, mert amíg ez nem történik meg, addig imádni fogom magát a történetet, tisztelni fogom Jamie-t bizonyos tulajdonságaiért és tetteiért, de az biztos, hogy nem tudom őt szívből megszeretni. Talán majd a harmadik kötetre nagyobb változást mutat e téren…
Kedvenc idézetek:
„– Ha sok dolga akadt felföldi skótokkal – felelte Jamie szárazon, átnyújtva a megrendelés másolatát –, akkor biztosan tudja, hogy nehéz kettőt találni, akik egy véleményen lennének bármiről az ég színét leszámítva… És időről időre még az is vita tárgyává válik.”
„– Nos, annyit mondhatok, Sessenach, hogy a „kecses” talán nem az első szó, ami rád gondolva eszembe jut. – Jamie mögém csúsztatta a karját, és az egyik nagy keze melegen a vállamra simult.
– De veled úgy beszélgetek, mint a saját lelkemmel – folytatta, miközben maga felé fordított. Felnyúlt, és a tenyerébe vette az arcomat, az ujját könnyedén a halántékomra téve.
– És, Sessenach – suttogta –, az arcod az én szívem.
(…)
– Szóval – jegyeztem meg, miközben lassan felsétáltunk a széles lépcsőkön a bálterembe –, most már egy kicsit többet tudsz a nőkről, úgy látom.
Jamie halkan felnevetett, és szorosabban ölelte a derekamat.
– Az a legfontosabb dolog, amit a nőkről megtanultam, Sessenach, hogy melyiket válasszam.”
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki kedveli a történelmi fantasyket, Skóciát, és tetszett neki az első könyv.
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése