Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2019. október 29., kedd

Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal – Blogturné


Mario Escobar könyve a legnehezebb témát dolgozza fel egy igaz történeten alapuló napló alapján. Helene Hanemann szavain keresztül megismerhetjük az auschwitzi haláltábor mindennapjait, és a kegyetlenségeiről elhíresült Mengele doktorral is találkozhatunk. A Blogturné Klub 8 bloggerre is visszarepült a történelem kegyetlen helyszínére, hogy megismerje az egykori történeteket, amikről nehéz olvasni is.
Tarts velünk te is a turnén, aminek a végén te is megnyerheted az Auschwitzi bölcsődal című könyvet a Kossuth Kiadó jóvoltából.
 

Ezt a könyvet a témája és a fülszövege miatt választottam ki magamnak. Családi érintettségem van a dologban, ugyanis a dédszüleim hasonló helyzetben voltak a második világháború alatt, mint a regény főszereplője, Helene Hanemann. Helene árja németnek született, ám feleségül ment egy cigány származású férfihoz, így mind a férje, mind az öt gyerekük a náci faji törvények alá tartoztak. Helene-nek felajánlják a választást, hagyja el a családját, és akkor ő tovább élhet szabadon, új életet kezdhet, ám Helene képtelen erre, és inkább felszáll ő is az Auschwitzba induló vonatra. Szinte ugyanígy történt a dédszüleimmel is, csak fordított helyzetben. A dédmamám zsidó volt, így a fia, az én nagypapám is zsidónak számított, viszont a dédpapám nem volt az. Neki is felajánlották, hogy ha elválik a feleségétől és otthagyja a családját, akkor őt békén hagyják, de a dédpapám nemet mondott. Ő szerencsére nem passzívan kezelte a helyzetet, hanem fogta a dédmamámat, az akkor még kisgyerek nagypapámat, és megszöktette őket. Aztán a háborút egy pincében bujkálták végig. Igaz, a mamám annyira megfázott a pincében, hogy olyan betegséget kapott, amitől örökre lebénultak a lábai, de mindhárman túlélték, és annak köszönhetően írhatom én most itt nektek a blogbejegyzéseimet, hogy a dédpapám hűséges, becsületes, bátor, cselekvő ember volt, aki megvédte a családját. Sajnos nem mindenki volt ilyen bátor, vagy olyan szerencsés, hogy meg tudjon szökni a szeretteivel együtt a nácik elől, aztán ne találjanak rájuk többet a háború végéig...

Ami tetszett

1. Generációs emlékezet

Nem éltem át a második világháborút, hála az égnek, de rengeteget hallottam róla a dédimamámtól, sok könyvet olvastam róla és sok filmet, dokumentumfilmet láttam ezzel a témával kapcsolatosan. A dédimamám olyan volt számomra gyerekként, akár egy második anyuka, épp ezért érzelmileg engem is nagyon érint és megérint, amikor arról olvashatok, miket kellett vagy (ha a papám nem menti ki a családját időben) miket kellett volna átélnie a mamámnak.

Arról már sokat tudok, milyen volt az a rész, ahol Auschwitzban a zsidókat tartották, ám arról már sokkal kevesebb információm volt, hogy milyen lehetett a cigány származású emberek táborrésze. Miben volt más, miben volt nehezebb, könnyebb, milyen szabályokat kényszerítettek rájuk, hogyan viszonyultak hozzájuk a náci őrök, ők hogyan viszonyultak egymáshoz, és hogyan a tábor többi részében élő zsidókhoz és egyéb okból fogollyá tett emberekhez.

Épp ezért vettem kíváncsian a kezembe a könyvet, mert úgy véltem, egy új szemszögből mutatja majd meg nekem azt, mi történt akkor régen. Érdekelt, hogy a zsidók mellett egy másik üldözött embercsoport hogyan élhette meg és túl a szörnyűségeket.

A cigányok táborrészénél a borzalmaknak fokozatait láttam. Volt olyan barakk, ahol összezsúfolódva, étel, tiszta víz nélkül, mocsokban és remény nélkül vegetáltak az emberek. Volt néhány erősebb nő, akik összefogtak és elvették a többiek rongyait, kevéske ételét a saját gyerekeik és önmaguk számára, a többiekre viszont a biztos halál várt az éhség, legyengülés, fertőzések miatt. És volt olyan barakk, ahol egy idősebb cigány asszonynak sikerült összefogni az övéit, egymást védték, segítették, így ebben a barakkban a zsúfoltság, kevés étel és tiszta víz hiánya ellenére mégis jobb, biztonságosabb volt a helyzet. Vagyis sokat számított, hogy akadt-e egy erős vezető az adott barakkban, és az az erős vezető rosszra (a többiek kirablására) vagy jóra (egymás támogatására) használta-e az erejét.

Aztán ott volt Helene, aki megjárta a gyerekeivel mindkétféle barakkot, majd az ápolónői tudásának, az árja német származásának és a kitartásának köszönhetően felkeltette Mengele figyelmét. Mengele rábízta egy bölcsőde-óvoda megszervezését a cigány táborban, Helene pedig belevetette magát a munkába, hogy legalább ideig-óráig jobb helyzetet biztosítson a saját gyerekeinek és a többi gyereknek. Persze Mengele nevét mindenki ismeri, mindenki tudja, miféle szörnyetegről van szó, úgyhogy az is sejthető, hogy nem a kedvesség vezérelte a cigány gyerekek esetében sem.

Szóval a könyvből megismerhetjük a cigány barakkok működését, és azt, hogy borzalomnak milyen fokozatai vannak egy ilyen helyen.

2. Bizalmatlanság és lelki erő

Helene és a többi óvodában dolgozó asszony, sőt, a tábor összes lakója hall pletykákat arról, mit csinál Mengele a gyerekekkel a laboratóriumában. Látják, hogy egyes gyerekek eltűnnek, és soha többé nem kerülnek elő. Időnként látják a kísérletek szörnyű eredményeit is. Szóval mondhatjuk, hogy csak sejtéseik vannak, de igazából ez nem teljesen így van. Tudják, hogy mit csinál Mengele, csak próbálnak nem gondolni rá. Egyfelől, mert úgysem állíthatják meg. Másfelől, mert az óvodának köszönhetően legalább rövid időre egy kicsit jobbá tehetik a gyerekek napjait. Nemcsak egy kevéssel több ételt adhatnak nekik, hanem némi örömöt és kedvességet is a pokol kerítésein belül.

A cigány foglyok között is volt, aki nem bízott Helene-ben. Aki mérges volt rá, mert az ő öt gyereke az óvodának köszönhetően jobb körülmények között lakhatott, élhetett. De ha jobban belegondolunk, Helene-nek nem volt választása. Egyfelől anyaként az volt az elsődleges feladata, hogy megvédje a gyerekeit. Másfelől nem védhette meg a Mengele által elvitt gyerekeket. Ha szembeszáll vele, vagy nem vállalja az óvoda vezetését, Mengele akkor is elvitte volna a kísérleteihez kellő gyerekeket. És akkor a táborbeli kisgyerekeknek még egy kis jó sem jutott volna az óvodában. Helene azt tette, amit tennie kellett azért, hogy a saját gyerekeit megvédje, és még az is fontos volt számára, hogy a többi gyereknek segítsen, amennyire csak képes. És ő, a helyzetében arra volt képes, hogy az óvodát vezetve egy kicsivel több ételt, egy kicsivel több játékot, örömet csempésszen a kicsik életébe. Az életüket nem volt képes megvédeni, lévén nem tudta eltörölni egy intéssel az összes náci szemétládát a föld színéről.

3. Mengele

Anyu azt mesélte, hogy az egyik női rokonunk, aki megjárta Auschwitzot, és valahogy mégis sikerült túlélnie, mindig azt mesélte Mengeléről, hogy jóképű, jó kiállású ördög volt. Ezt a kettősséget jól visszaadja ez a regény is. Mengele néhol egész kedvesnek és segítőkésznek tűnik, még az óvodabeli gyerekek is ideig-óráig elkezdik őt szeretni. Helene egyik fia is megkérdezi az anyját, hogy Mengele most akkor jó vagy gonosz ember... Helene pontosan tudja a választ, ő tisztában van azzal, hogy Mengele csak akkor tesz bármi jót a tábori foglyokkal, ha az valamiért hasznos számára. Mengelének csak az a fontos, hogy a felettesei elismerjék őt, mert kell neki az egósimogatás. Helene pedig ezt próbálja meg felhasználni arra, hogy jobb körülményeket teremtsen a cigány gyerekeknek, köztük a saját gyerekeinek is.

Mengele első ránézésre tényleg jó kiállású, határozott férfi, ám a felszín alatt valójában egy gonosz, szánalmas, bizonytalan ember, akinek állandóan pozitív visszajelzés kell a felette állóktól ahhoz, hogy erősnek, valamire valónak érezze magát. Előre is elnézést minden kutyától, hogy egy ilyenhez hasonlítom, de kb. úgy viselkedik, mint egy kutya, aki bármire képes azért, hogy a gazdájától kicsikarjon egy simogatást.

4. Igaz történet kis változtatással

A regénybeli Helene, a férje és a gyerekei valóban éltek, és valóban végigszenvedték azt, ami a könyvben is megtörténik velük. Ezért volt extrán fájdalmas olvasni a történetüket, és ezért is rettegtem attól, hogy vajon mi lesz a történet vége. Megmenekülnek, Helene és a férje ismét megtalálják egymást, egyesül a család, és megpróbálnak boldogan élni ezután elfelejtve a szörnyűségeket? Vagy lesz, aki túléli közülük, míg mások meghalnak, és csonkán kell tovább folytatniuk az életüket? Esetleg mind meghalnak, és a könyv a valósággal egyetemben azt a "tanulságot" hozza, hogy egy ilyen haláltáborban mindegy volt, ki él egy hajszállal jobban, a végén úgyis mindenkire ugyanaz a sors várt...

Nos, a könyv végén található kiegészítő fejezetből megtudhatjuk, mi történt a valóságban Helene-ékkel, és azt is, hogy az író miben és milyen írói okból tért el a valóságtól. Az igazság az, hogy kettős érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. Egyfelől megértem az írói okot, és valóban olyan hatással van a változtatás az olvasó lelkére, amilyenre Escobar számított. Másfelől, ha egy valós személy, valós család történetét írjuk meg, akkor lehet, hogy nem kéne megváltoztatni semmit azon, ami velük történt. Az olvasónak ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a múlttal és az emberi gonoszság legdurvább megnyilvánulásával, a valóságot kell kapnia. És ahhoz, hogy ne hagyja többé megtörténni a jövőben az ilyesféle gonoszságot, meg kell tanulnia szembenézni vele, hitelesen, finomítások nélkül.

Kedvenc idézetek:

„De a szemükben mi csak állatok voltunk, akiket föl lehet áldozni a felsőbbrendű eszme érdekében. Átkozott eszmék, amelyek képesek így lealjasítani az embert. Nekünk, anyáknak nincsenek eszméink, a gyerekeink az egyetlen ügyünk és hazánk; a férfiak számára pedig természetes, hogy az eszmékért ölni és halni kell; ha valaki az eszmékért öl, az a mi szemünkben a legnagyobb emberi eltévelyedés. Mi, anyák, akik életet adtunk, ennyi halál közepette sohasem lennénk képesek a cinkosaikká válni.”

„Segítettem a legkisebbeknek levetkőzni. Törékeny, vézna testük merő egy kosz volt, de a kék-zöld foltok meg a sebek sem hiányoztak róluk.
– Köszönöm. Te is úgy mosdatsz, mint a mama – szólalt meg a hosszú, gesztenyebarna hajú kislány, miközben dörzsölgettem a langyos víz alatt. Majd' megszakadt a szívem, arra gondoltam, bárcsak lehetnék ennek az összes csemetének az édesanyja.”

„– Ki fogunk jutni innen, bár abban nem vagyok biztos, hogy élve. De csak a testünket tarthatják itt. Ez a hús- és csontmassza előbb-utóbb úgyis porrá lesz, a lelkünk azonban soha.
Meglepődtem a saját szavaim hallatán. Nem szoktam a halált emlegetni a táborban, főleg nem egy munkatársam előtt, de volt valami felszabadító érzés abban, hogy tisztában voltam vele, a nácik a lelket nem tudják kivégezni.”

„Sírva fakadtam, erre Blaz szorosan átölelt. Éreztem a karját, arcát az arcomon. A könnyeink egybefolytak, ahogy hajdanán a vérünk, amikor még a méhemben hordtam. Néhány másodpercre megint az az egy test voltunk, melyet a köldökzsinór köt össze.
(...)
Egy pillanatra elhúzódott tőlem, és könnybe lábadt szemmel nézett rám. Blaz nem szokott sírni, erős karakán fiú volt.
– Vigyázni fogok rád, mama, vigyázni fogok mindnyájatokra, míg a papa vissza nem jön. (...)”

„– (...) Beszéltem magáról a feleségemnek, Irenének, és megkért, délután hadd jöjjön el, szeretné megnézni az óvodát - mondta Mengele.
(...)
– Nagy örömmel fogadjuk - jegyeztem meg.
– Nem viszem máshova a táborban, megérti, hölgyeknek nem való ez a hely.
Megjegyzése hallatán elképedtem. Talán mi nem ugyanolyan édesanyák és feleségek vagyunk, mint az ő Irenéje? Itt naponta ezrével halnak meg a gyerekek, idősek és asszonyok, de az ő szemükben mi csak egy tetovált számot meg a nyilvántartó könyv statisztikai tételét jelentettük.”

„A foglyok először nem tanúsítottak ellenállást, aztán hirtelen az egyik fiatalember kővel megdobott egy katonát, és pont az arcán találta el. A fiatal SS-katonának eleredt az orra vére, és azonnal lőtt. A többi cigány erre rávetette magát, és ütlegelni kezdték. Rögvest csatlakozott hozzájuk a többi fogoly is. Férfiak, nők, öregek, serdülők, mind elkezdtek különféle tárgyakat hajigálni a katonákra, és ahol érték ütötték-vágták őket, bottal, husánggal, ami a kezük ügyébe akadt. Lövések is dördültek, de az SS-őrmester visszavonulót rendelt el.
Néhány cigány asszony fölsegítette a gyerekeket meg a serdülő fiúkat a tetőre, a többiek pedig fáklyákat gyújtottak, és nekimentek velük a teherautók ponyvájának. A sofőrök erre teljes sebességgel kihajtottak a táborból, és mindenen úrrá lett a fejetlenség.
A katonák próbáltak visszavonulni, és a 6-os meg a 4-es barakk közé húzódtak vissza. Meglepte őket a foglyok viselkedése. Auschwitzban nem volt megszokott dolog, hogy valaki ellenszegült a gaztetteiknek, de aznap végre emberükre akadtak.
Büszke voltam azokra a cigányokra. A legtöbben antiszociálisnak tekintik őket, és mégis egyedül ők voltak képesek arra, hogy megvédjék a családjukat, és nem engedték, hogy vágóhídra vigyék őket, mint a barmokat.”

„– (...) Maguk eszmékért háborúznak, védik a szabadságról, a nemzetről, a fajról alkotott fanatikus meggyőződésüket, nekünk, édesanyáknak viszont csak egy hazánk, egy eszménk és egy fajunk van: a családunk. El fogom kísérni a gyerekeimet, akárhová vezérelje is őket a sors.”

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szembe akar nézni a múlttal azért, hogy ha kell, megvédhesse a jövőt a hasonló borzalmaktól.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mindegyik blogon olvashatsz egy témájában hasonló könyvből vett idézetet. A te feladatod az lesz, hogy beírd a Rafflecopter dobozba a könyvet és szerzőjét, ahonnan az idézet származik. A turné végén egy könyv kerül kisorsolásra a Kossuth Kiadó jóvoltából!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Igen, valamikor emberek voltak. Egészséges, erős emberek, saját akarattal, gondolatokkal, érzésekkel, érdeklődéssel, szerelemmel. Az élet, a jó meg a szép iránti szeretettel, hittel szebb jövőben. Árny lett belőlük, lélek nélküli test, puszta csontváz.”


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

10. 26. Zakkant Olvas
10. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 30. Könyvvilág
11. 02. Csak olvass! 
11. 03. Könyv és más
11. 04. Flora the Sweaterist
11. 06. Kelly & Lupi olvas
11. 08. Utószó

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése