Mese, mese mátka gyerekként és felnőttként

Mindig is úgy gondoltam, hogy a mesékből nem szabad kinőni. A mese felnőttként is jót tesz a léleknek, szórakoztat, nosztalgiát ébreszt, sőt, még tanulhatunk is belőle. No, de milyen meséket szeretett régen a kicsi Adri énem, mielőtt Spirit Bliss vált volna belőle, és most, felnőttként milyen mesekönyvek miatt csillan fel a szemem?

A mesék mindig is az életem részét képezték. Esténként a dédimamám mondott fejből történeteket. Olyanokat, amiket korábban olvasott, és olyanokat is, amiket ő talált ki. Tudat alatt már akkoriban is feminista lehettem, mert a legjobban a Makrancos Kata című mese tetszett. Bátornak találtam Katát, hogy ki mer állni azért, amiben hisz, még akkor is, ha a férje egy idióta, gonosz alak, akitől félni kell. Arra már nem emlékszem, hogyan mesélte a mamám a történet végét, de gyanítom, hogy nem úgy, hogy a férjnek sikerült megtörnie Katát... Szóval egy átírt változatot kaphattam, máskülönben nem lettem volna oda a meséért.

Anyu is rengeteget mesélt. Vele kapcsolatban leginkább arra emlékszem, hogy mindig elővettük a vetítőgépet, és a falról olvasta fel nekünk Hófehérke, a három kismalac, Hamupipőke, Pom Pom és még sok más szereplő történetét. Ezek közül a Hófehérkét kedveltem a leginkább, mert mindenki azt mondta, hogy olyan, mint én. Ébenfekete a hajunk, rózsapiros az arcunk, hófehér a bőrünk. És mivel büszke voltam arra, hogy hasonlítok Hófehérkére, ezért szerettem hallgatni a történetét.

A népmesékért annyira nem voltam oda, valahogy nem kötöttek le... Talán csak az okos lány történetét kedveltem, aki vitt is ajándékot meg nem is. Igen, igen, ismét a rejtett feminista énem...

Viszont nagyon szerettem már akkoriban is a Disney-meséket. Emlékszem, bevezették, hogy délutánonként 2-3 órán át ingyen HBO keretében meséket és családi sorozatokat nézhetünk, mi pedig, a húgommal mindig ott ültünk a tévé előtt, és tátott szájjal figyeltük, ahogy egymás után adtak sok-sok jó mesét. És persze, totál ki voltunk akadva, amikor megszakították az adást egy bizonyos haláleset miatt, ami gyerekként minket egyáltalán nem érdekelt. A félbehagyott mese annál inkább.

 
Később, általános iskolásként azok a mesekönyvek voltak a kedvencek, amikből tanulhattam is valamit. Pl. a karakterekkel együtt felfedezhettem a természet csodáit, az űrt, a régi korok történéseit stb. Így két kedvenc tevékenységemet vegyíthettem: az olvasást és a tanulást.

Most felnőttként pedig elég sokszínű lett az ízlésem... Tetszenek:

1. az igazi tündérmesék, amik aranyosak, kedvesek, van valami általános tanulságuk, de a lényeg inkább az, hogy elvarázsoljanak. Mint pl. A tündérkapu titka, A tél menyasszonya vagy a Minka-sorozat. Ezektől nosztalgikus érzésem támad. Elsősorban esténként olvasom őket az ágyba bújva, igazi esti meseként, és ugyanolyan kellemes érzés jár át, mint gyerekkoromban, amikor anyu vagy a dédimamám mesélt nekem.
 

„Az ujjai már majdnem belecsimpaszkodtak a létra aljába, amikor hirtelen megjelent előtte egy manó arca, fejjel lefelé.
A manó óriási, kerek szemüveget viselt, és olyan nagy metszőfoga volt, mint egy kisegérnek. Ijedtükben a manó és Minka egyszerre sikoltottak fel, a kislány kibillent az egyensúlyából, és esés közben fellökte Szélvészt is. Szerencsére nem potyogtak le a felhőről.

– Jaj, te ijedős! Az egy felhőfoltozó volt, és most megszökik miattad! – morgott a fiú.

– Ne menj el, manócska! – Minka kétségbeesetten szólongatta a felhőfoltozót. Aztán észrevette, hogy a tűpárna, amit a manó a fején viselt kalap gyanánt, kikandikál a kövér fellegből.

– Látom ám, hogy ott vagy!” (Novák Vica: Minka és a felhőfoltozók)

2. azok a mesekönyvek, amelyekből tanulhatok valamit. Pl. az Egy rendbontó vírus kalandjai, a Kód, csajok, satöbbi, Banyavész, A macska mondja meg!. Ezek megmozgatják az agyamat, játékosak, talányosak, vagy olyan (általában számítástechnikai) dolgokat mutatnak be nekem, amelyhez kevésbé értek.
 

„– (…) Láttál már kék halált?

– Csak felvételen. Olyan, mint egy sivatag. Se mozgás, se élet, se semmi.

– Igen. Ennél szebb célja egy vírusnak nem lehet. Sőt, ha egyszer eléri, utána már semmilyen célja nem lehet.

– Mert maga is elpusztul?

– El. Hősi halál. Virológiailag hasznos.

– Azért harcolunk, hogy a világ kék sivataggá változzon, és minden vírus elpusztuljon benne?

– Pontosan.

– Micsoda hülyeség.” (Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon – Egy rendbontó vírus kalandjai)

3. a cuki történetek, amelyek az érzéseimre hatnak. Pl. A kiskutya, aki unikornis akart lenni, Marci és a galibák. Ezek annyira édesek, néhol meghatóak, hogy vigyorgásra és könnyezésre is késztetnek felváltva.

„– Ruby akar munikornist - mondta a kislány, aztán nagyon ásított, és álmosan megdörzsölte a szemét.

– Én is - felelte Anna, és megpuszilta a kishúga feje búbját. - Az fantasztikus lenne.

Jaj, jaj - gondolta Milli szomorúan.

Szóval nem csak Finn nem akarta, hogy ő legyen a háziállatuk. A lányok sem mopszot szerettek volna. Hanem egy unikornist! Hirtelen eszébe jutott, mit mondott Csillámka a mesében.

Az lehetek, ami csak szeretnék - gondolta Milli. - Hát akkor unikornis leszek!” (Bella Swift: A kiskutya, aki unikornis akart lenni)

4. azok a mesekönyvek, amelyek valamiért különlegesek. Pl. Felnőtteknek nem, Az igazmondó Glimpi. Ezek a különlegességek megmutatkozhatnak a humorban, a verses formában vagy más egyébben is. A lényeg, hogy valami újat, egyedit adnak számomra.
 

Egy nagy boldog család

Ma az óvodában farsang volt.

Azt mondták,

mindenki annak öltözik,

aminek akar.

De én aztán mégsem lehettem

egy nagy boldog család,

ami lenni szerettem volna. (Haász János: Felnőtteknek nem)

Szóval a mesék jók, olvassátok, nézzétek őket, mert felnőttként is tudnak olyasmit adni nekünk, ami fontos. Kellemes érzéseket, nosztalgiát, varázslatot, sőt, még új tudást is.

 

Nektek mi volt régen, gyerekként a kedvenc mesétek? És most milyen meséket szerettek?