Marie Rutkoski A nyertes-trilógiájában Kestrel és az édesapja kapcsolata volt a legizgalmasabb számomra. Talán, mert tudom, milyen egy olyan apa mellett felnőni, aki nem azt adja neked, amit elvárnál, és ami minden gyereknek megjárna. Nos, Kestrel sem kapta meg ezt az apjától. De vajon azért, mert az apja nem tudta szeretni őt? Vagy csak rosszul szerette? A nem feltétel nélküli szeretetet lehet egyáltalán szeretetnek nevezni?
Elvakult katona
Kestrel apja egy valoriai magas rangú tábornok, a császár jobb keze. A feleségét elvesztette, csak a lánya, Kestrel alkotja a családját. A valoriai nők számára két út van, vagy beállnak katonának, vagy férjhez mennek, a tábornok elsősorban azt szorgalmazza, hogy Kestrelből legyen katona. Valószínűleg nem azért, mert szabadabb életet akar biztosítani nőként a lányának, hanem inkább, mert a katonaság jelenti számára az élet értelmét, és el sem tudja képzelni, hogy a lánya számára nem ugyanezt jelentené.
A tábornok legfőbb jellemvonása az, hogy katona. Vagyis a végletekig szabálykövető. Ez több jelenetből is pontosan látszik, amelyekben nem kérdőjelezi meg a törvényeket, szabályokat, parancsokat (vagyis a császár szavát és hatalmát) még akkor sem, ha tisztában van azzal, hogy ostobaságok.
A tábornok számára ez a feltétlen engedelmesség nemcsak önmagával szemben elvárás, hanem Kestrellel szemben is. De neki a császár és a törvények mellett az apjának is engedelmeskednie kéne. A tábornok képes gyengéd és kedves gesztusokat tenni a lánya felé, de nagyrészt csak akkor mutatja meg nyíltan a szeretetét, amikor Kestrel úgy cselekszik, ahogyan azt ő elvárja tőle (vagy ha erre akarja épp rávenni a lányát, és megpróbálja kedvességgel manipulálni).
Apja lánya
Kestrel és az apja jobban hasonlítanak egymásra, mint azt Kestrel szeretné. A tábornok embereket fogad a lánya mellé, hogy adjanak neki harci kiképzést, de ő nem teljesít az elvárásoknak megfelelően. Jobban szeret zongorázni, mint harcolni. Viszont a stratégiai gondolkodása kiemelkedő, akárcsak az apjának. Talán emiatt is gondolja úgy a tábornok, hogy lenne helye a hadseregben. Végül is harcra sok ember alkalmas, de arra, hogy átlássa a háború működését, az ellenség lépéseit és az ellenlépéseket, már sokkal kevesebben. Így értékesnek találja Kestrelt, és bár a gyengédségét ritkán mutatja ki, mindig bátorítja Kestrelt, megmondja neki, mi az, amiben jó, mik az erősségei, és miben kéne még fejlődnie.
Kestrel gyerekkora óta ott van az apja mellett, figyeli őt, és a tábornok is oktatja, tanítgatja. Át akarja adni neki a stratégiai gondolkodás alapjait, az apró trükköket, azt a világlátást, ami őt hozzásegítette a herraniak leigázásához. Belemegy abba, hogy külön órákat tartson a lányának, amelyeken a történelemről, a saját harcairól, stratégiai lépésekről mesél, ezáltal fejleszti Kestrelt mint stratégát.
A tábornoknak a győzelem az elsődleges, az mindegy, hogy milyen módszerrel. Nem követi az általunk ismert lovagi erényeket, hogy szemtől szemben, egyenlő esélyek mellett illik csak legyőzni az ellenséget. Számára nem okoz gondot, hogy csellel, furfanggal, hazugsággal, zsarolással érje el a céljait, és erre biztatja Kestrelt is.
Kemény élet és gyengédség
A tábornok katonaként élte le az egész életét. Valószínűleg borzalmas dolgokat látott és élt át, és az is biztos, hogy tett szörnyű dolgokat. Vagyis tudja, hogy az élet kemény, és csak egy kemény ember élheti túl. Ezért próbálja szigorú „szeretettel” nevelni Kestrelt, és ezért tanítja őt arra, hogy az érzésein kerekedjen felül, mert azok csak gyengévé teszi. A gyengeség pedig egyenlő a halállal.
Annak ellenére, hogy a tábornok a keménység híve, mégsem képes mindig elfojtani a Kestrel iránt érzett gyengédségét. Amikor Kestrel Irexszel harcol, félti őt, tanácsokat ad neki, és miután győzött, de megsérült harc közben, a tábornok érezhetően aggódik érte. Bár valószínűleg szégyen lenne a tábornok számára, ha a lánya a párbaj után hintón menne haza lóhát helyett, mégis a lány szenvedését látva felajánlja neki ezt a lehetőséget, és amikor Kestrel nemet mond rá, fel- és lesegíti őt a lováról. A sérülését is ellátja, és mellette marad, míg úgy nem találja, hogy jól van.
Időnként a saját szigorával is szembemegy az érzései miatt, Kestrel az egyetlen, aki engedékenységre tudja bírni (vagy legalábbis kompromisszumokra). Például, amikor kiderül, hogy Kestrel azért nem vív rendesen, mert óvja a kezét a zongorázás miatt, a tábornok először össze akarja törni a hangszert, de aztán valami mégis megállítja őt. Kestrel azt hiszi, hogy az anyja emléke az, de szerintem inkább a gondolat, hogy a lánya meggyűlölheti őt.
És a katonasággal kapcsolatos egyezséget is megköti végül a tábornok a lányával, pedig a Kestrel által ajánlott kompromisszumok nem teljesen felelnek meg annak, amit a tábornok előzetesen eltervezett.
A császár vagy Kestrel
Aki olvasta már a harmadik könyvet, az pontosan tudja, hogy a tábornok végül a császárt vagy a lányát választotta-e, amikor eljött a döntő pillanat. Végig ott van a bizonytalanság az olvasóban ezzel kapcsolatban és Kestrel is sokat emészti magát azon, hogy mi és ki lehet a fontosabb az édesapjának. Szeretné azt hinni, hogy ő és az iránta érzett szeretet, de a lelke mélyén érzi, hogy ezt egyáltalán nem veheti biztosra.
Kestrel bizonytalansága, ahogyan az olvasóé is abból fakadhat, hogy a tábornok időként gyengédség és szeretet jeleit mutatja a lánya iránt. Persze csak a maga módján szereti, és abban sem vagyok biztos, hogy megfelelő szó-e erre az érzésre a szeretet. Talán igen. Talán létezik az igazi szeretet, ami mindenek fölött áll, és léteznek egyéb szeretetek, amik nem tökéletesek, hanem esendőek.
Az biztos, hogy a második kötetben a tábornok olyasmiket is kimond egy sérülésnek és az ezt követő láznak köszönhetően, amiket tiszta fejjel biztosan nem tenne. És az is bizonytalanságra ad okot, hogy a tábornok titokban hallgatja Kestrelt, amikor a lány zongorán játszik. Nyilvánvalóan érdeklődik a lánya iránt, csak fogalma sincs róla, hogyan mutassa ezt ki, ezért folyamodik ilyen módszerekhez abból a célból, hogy közel érezhesse magát Kestrelhez.
Én egyébként nagyon kíváncsi lennék arra, hogy vajon milyen ember volt a tábornok édesapja. Valamiért úgy hiszem, sokkal hidegebb, szigorúbb és távolságtartóbb, mint a tábornok maga. És valószínűleg az apai példa is kihatással volt arra, ahogyan ő viselkedik a saját lányával.
Feltételekkel teli szeretet – a 3. könyvre vonatkozó spoileres rész!
Úgy vélem, ideális esetben egy szülőnek a gyermeke a legfontosabb, és feltétel nélkül kéne szeretnie őt. De az ideális eset ritkán valósul meg. Ha megvizsgáljuk a dolgokat a tábornok szemszögéből, akkor szerette a lányát, bízott benne, Kestrel mégis elárulta őt, a császárt és az egész valoriai népet azzal, hogy az ellenségnek kémkedett és beleszeretett az egyikükbe.
Természetesen ez hatalmas pofon lehetett a tábornoknak. Az árulás fáj. Teljesen érthető, hogy csalódott Kestrelben. De apaként, ha feltétel nélküli szeretetet érezne Kestrel iránt, még a fájdalom ellenére is az lenne számára az első, hogy a gyermekét megóvja.
Ehelyett elárulja őt a császárnak, és hagyja, hogy elvigyék egy munkatáborba, amiről jól tudja, hogy pokoli hely. Az ember az ellenségének sem kívánná, hogy odakerüljön, nemhogy a lányának. Ez pedig nem hiszem, hogy megbocsátható tett egy szülőtől. A tábornok szeretete addig tart csak, míg Kestrel viselkedése megfelel az ő elvárásainak, és nem tovább. Vagyis nem feltétel nélküli szeretet.
A harmadik könyvből persze érezhető, hogy a tábornok lelke nem nyugodt. Ott hordja a szíve fölött Kestrel levelét, és a papír állapotából látható, hogy rengetegszer végigolvasta. Én azt valószínűsítem, hogy gyenge pillanataiban tette ezt. Amikor majd meghalt azért, hogy kimenekítse a lányát a munkatáborból, a levél elolvasásával emlékeztette magát arra, hogy bár Kestrel a gyereke, egyben áruló is. Újra és újra elgyengült, és ezért újra és újra emlékeztetnie kellett magát.
Azt nagyon sajnálom, hogy a könyv végén nem kaptunk egy nagy beszélgetést apa és lánya között, amelynek köszönhetően ténylegesen beleláthattunk volna a tábornok gondolataiba, lelkébe. Bár lehet, hogy az írónő azért nem találta ezt fontosnak, mert teljesen mindegy, mi lakozik a tábornokban, az, amit Kestrellel tett, megbocsáthatatlan.
Ti mit gondoltok a tábornokról? Kedveltétek a karakterét? Szerintetek szeretetnek nevezhető az, amit Kestrel iránt érzett?
Elvakult katona
Kestrel apja egy valoriai magas rangú tábornok, a császár jobb keze. A feleségét elvesztette, csak a lánya, Kestrel alkotja a családját. A valoriai nők számára két út van, vagy beállnak katonának, vagy férjhez mennek, a tábornok elsősorban azt szorgalmazza, hogy Kestrelből legyen katona. Valószínűleg nem azért, mert szabadabb életet akar biztosítani nőként a lányának, hanem inkább, mert a katonaság jelenti számára az élet értelmét, és el sem tudja képzelni, hogy a lánya számára nem ugyanezt jelentené.
A tábornok legfőbb jellemvonása az, hogy katona. Vagyis a végletekig szabálykövető. Ez több jelenetből is pontosan látszik, amelyekben nem kérdőjelezi meg a törvényeket, szabályokat, parancsokat (vagyis a császár szavát és hatalmát) még akkor sem, ha tisztában van azzal, hogy ostobaságok.
A tábornok számára ez a feltétlen engedelmesség nemcsak önmagával szemben elvárás, hanem Kestrellel szemben is. De neki a császár és a törvények mellett az apjának is engedelmeskednie kéne. A tábornok képes gyengéd és kedves gesztusokat tenni a lánya felé, de nagyrészt csak akkor mutatja meg nyíltan a szeretetét, amikor Kestrel úgy cselekszik, ahogyan azt ő elvárja tőle (vagy ha erre akarja épp rávenni a lányát, és megpróbálja kedvességgel manipulálni).
Apja lánya
Kestrel és az apja jobban hasonlítanak egymásra, mint azt Kestrel szeretné. A tábornok embereket fogad a lánya mellé, hogy adjanak neki harci kiképzést, de ő nem teljesít az elvárásoknak megfelelően. Jobban szeret zongorázni, mint harcolni. Viszont a stratégiai gondolkodása kiemelkedő, akárcsak az apjának. Talán emiatt is gondolja úgy a tábornok, hogy lenne helye a hadseregben. Végül is harcra sok ember alkalmas, de arra, hogy átlássa a háború működését, az ellenség lépéseit és az ellenlépéseket, már sokkal kevesebben. Így értékesnek találja Kestrelt, és bár a gyengédségét ritkán mutatja ki, mindig bátorítja Kestrelt, megmondja neki, mi az, amiben jó, mik az erősségei, és miben kéne még fejlődnie.
Kestrel gyerekkora óta ott van az apja mellett, figyeli őt, és a tábornok is oktatja, tanítgatja. Át akarja adni neki a stratégiai gondolkodás alapjait, az apró trükköket, azt a világlátást, ami őt hozzásegítette a herraniak leigázásához. Belemegy abba, hogy külön órákat tartson a lányának, amelyeken a történelemről, a saját harcairól, stratégiai lépésekről mesél, ezáltal fejleszti Kestrelt mint stratégát.
A tábornoknak a győzelem az elsődleges, az mindegy, hogy milyen módszerrel. Nem követi az általunk ismert lovagi erényeket, hogy szemtől szemben, egyenlő esélyek mellett illik csak legyőzni az ellenséget. Számára nem okoz gondot, hogy csellel, furfanggal, hazugsággal, zsarolással érje el a céljait, és erre biztatja Kestrelt is.
Kemény élet és gyengédség
A tábornok katonaként élte le az egész életét. Valószínűleg borzalmas dolgokat látott és élt át, és az is biztos, hogy tett szörnyű dolgokat. Vagyis tudja, hogy az élet kemény, és csak egy kemény ember élheti túl. Ezért próbálja szigorú „szeretettel” nevelni Kestrelt, és ezért tanítja őt arra, hogy az érzésein kerekedjen felül, mert azok csak gyengévé teszi. A gyengeség pedig egyenlő a halállal.
Annak ellenére, hogy a tábornok a keménység híve, mégsem képes mindig elfojtani a Kestrel iránt érzett gyengédségét. Amikor Kestrel Irexszel harcol, félti őt, tanácsokat ad neki, és miután győzött, de megsérült harc közben, a tábornok érezhetően aggódik érte. Bár valószínűleg szégyen lenne a tábornok számára, ha a lánya a párbaj után hintón menne haza lóhát helyett, mégis a lány szenvedését látva felajánlja neki ezt a lehetőséget, és amikor Kestrel nemet mond rá, fel- és lesegíti őt a lováról. A sérülését is ellátja, és mellette marad, míg úgy nem találja, hogy jól van.
Időnként a saját szigorával is szembemegy az érzései miatt, Kestrel az egyetlen, aki engedékenységre tudja bírni (vagy legalábbis kompromisszumokra). Például, amikor kiderül, hogy Kestrel azért nem vív rendesen, mert óvja a kezét a zongorázás miatt, a tábornok először össze akarja törni a hangszert, de aztán valami mégis megállítja őt. Kestrel azt hiszi, hogy az anyja emléke az, de szerintem inkább a gondolat, hogy a lánya meggyűlölheti őt.
És a katonasággal kapcsolatos egyezséget is megköti végül a tábornok a lányával, pedig a Kestrel által ajánlott kompromisszumok nem teljesen felelnek meg annak, amit a tábornok előzetesen eltervezett.
A császár vagy Kestrel
Aki olvasta már a harmadik könyvet, az pontosan tudja, hogy a tábornok végül a császárt vagy a lányát választotta-e, amikor eljött a döntő pillanat. Végig ott van a bizonytalanság az olvasóban ezzel kapcsolatban és Kestrel is sokat emészti magát azon, hogy mi és ki lehet a fontosabb az édesapjának. Szeretné azt hinni, hogy ő és az iránta érzett szeretet, de a lelke mélyén érzi, hogy ezt egyáltalán nem veheti biztosra.
Kestrel bizonytalansága, ahogyan az olvasóé is abból fakadhat, hogy a tábornok időként gyengédség és szeretet jeleit mutatja a lánya iránt. Persze csak a maga módján szereti, és abban sem vagyok biztos, hogy megfelelő szó-e erre az érzésre a szeretet. Talán igen. Talán létezik az igazi szeretet, ami mindenek fölött áll, és léteznek egyéb szeretetek, amik nem tökéletesek, hanem esendőek.
Az biztos, hogy a második kötetben a tábornok olyasmiket is kimond egy sérülésnek és az ezt követő láznak köszönhetően, amiket tiszta fejjel biztosan nem tenne. És az is bizonytalanságra ad okot, hogy a tábornok titokban hallgatja Kestrelt, amikor a lány zongorán játszik. Nyilvánvalóan érdeklődik a lánya iránt, csak fogalma sincs róla, hogyan mutassa ezt ki, ezért folyamodik ilyen módszerekhez abból a célból, hogy közel érezhesse magát Kestrelhez.
Én egyébként nagyon kíváncsi lennék arra, hogy vajon milyen ember volt a tábornok édesapja. Valamiért úgy hiszem, sokkal hidegebb, szigorúbb és távolságtartóbb, mint a tábornok maga. És valószínűleg az apai példa is kihatással volt arra, ahogyan ő viselkedik a saját lányával.
Feltételekkel teli szeretet – a 3. könyvre vonatkozó spoileres rész!
Úgy vélem, ideális esetben egy szülőnek a gyermeke a legfontosabb, és feltétel nélkül kéne szeretnie őt. De az ideális eset ritkán valósul meg. Ha megvizsgáljuk a dolgokat a tábornok szemszögéből, akkor szerette a lányát, bízott benne, Kestrel mégis elárulta őt, a császárt és az egész valoriai népet azzal, hogy az ellenségnek kémkedett és beleszeretett az egyikükbe.
Természetesen ez hatalmas pofon lehetett a tábornoknak. Az árulás fáj. Teljesen érthető, hogy csalódott Kestrelben. De apaként, ha feltétel nélküli szeretetet érezne Kestrel iránt, még a fájdalom ellenére is az lenne számára az első, hogy a gyermekét megóvja.
Ehelyett elárulja őt a császárnak, és hagyja, hogy elvigyék egy munkatáborba, amiről jól tudja, hogy pokoli hely. Az ember az ellenségének sem kívánná, hogy odakerüljön, nemhogy a lányának. Ez pedig nem hiszem, hogy megbocsátható tett egy szülőtől. A tábornok szeretete addig tart csak, míg Kestrel viselkedése megfelel az ő elvárásainak, és nem tovább. Vagyis nem feltétel nélküli szeretet.
A harmadik könyvből persze érezhető, hogy a tábornok lelke nem nyugodt. Ott hordja a szíve fölött Kestrel levelét, és a papír állapotából látható, hogy rengetegszer végigolvasta. Én azt valószínűsítem, hogy gyenge pillanataiban tette ezt. Amikor majd meghalt azért, hogy kimenekítse a lányát a munkatáborból, a levél elolvasásával emlékeztette magát arra, hogy bár Kestrel a gyereke, egyben áruló is. Újra és újra elgyengült, és ezért újra és újra emlékeztetnie kellett magát.
Azt nagyon sajnálom, hogy a könyv végén nem kaptunk egy nagy beszélgetést apa és lánya között, amelynek köszönhetően ténylegesen beleláthattunk volna a tábornok gondolataiba, lelkébe. Bár lehet, hogy az írónő azért nem találta ezt fontosnak, mert teljesen mindegy, mi lakozik a tábornokban, az, amit Kestrellel tett, megbocsáthatatlan.
Ti mit gondoltok a tábornokról? Kedveltétek a karakterét? Szerintetek szeretetnek nevezhető az, amit Kestrel iránt érzett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése