~ Sárga könyves út ~

2020. május 20., szerda

Lakatos Péter: Kortalanul!


Miért választottam ezt a könyvet?

Mert a főnököm, az elmondása alapján, ezt a fajta életmódot követi éppen (vagy legalábbis valami nagyon hasonlót), és kíváncsi voltam, hogy pontosan mivel is jár ez, milyen tudományos tényeken alapul, milyen módon alakít az emberek életmódján, és ez milyen kihatással van a testi, lelki egészségükre.


Első gondolatok

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, az volt az első gondolatom, hogy nekem, laikus emberkének tudományosan elég megalapozottnak tűnik az az életforma, életmód, amiről a szerző ír. Persze ilyenkor nagyon szeretnék nem laikus lenni, hanem hozzáértő, hogy ne csak látszatra, hanem ténylegesen is el tudjam dönteni, valóban úgy van-e, ahogyan olvastam. Az tény, hogy a szerző nagyon hihetően írja le az emberi test működését, az öregedés folyamatát, a különböző hatásokat, amelyek az életmódváltás nélkül és az életmódváltással érik az embert. Szóval bár örök szkeptikus vagyok, úgy olvastam végig a könyvet, hogy jóhiszeműen feltételeztem, amit a szerzője ír, az tényleg úgy van.


A könyvről

Bár egyelőre nem vagyok a könyv célcsoportja, lévén, a 40 év feletti embereknek szól, nekem meg addig még van 5 évem, mégis úgy gondoltam, jó előre olvasni arról, mi várhat az emberre a későbbiekben, és esetleg hogyan lehet egészségesebbé és jobbá tenni az életemet.

Az igazán tetszett a könyvben, hogy nemcsak céltalanul puffogtatja, hogy mit is kéne tenni, hogyan kéne élniük az embereknek, hanem szépen felépítve elmagyarázza azt, hogy hogyan is működik az emberi test, az öregedés, mi történik velünk, ha egészségtelenül élünk, és mi változhat, mi lehet jobb, ha az életmódváltás mellett döntünk. Látszott, hogy a szerző nemcsak előző nap olvasott utána a témának, hanem évek óta foglalkozik vele.

A másik, ami tetszett, hogy a szerző úgy magyaráz, hogy azt egy átlagember is megértse. Valamint olyan stílusban írta meg a könyvet, hogy az ne legyen a tudományos levezetések ellenére sem unalmas.

Van egy piramiselv a könyvben, ami azt mondja, először a minimumot kell hozni csak, mert az is jobb, mint a semmi, és jobbá teszi az életedet, mint a semmi. Ez a fokozatosság szerintem minden ember számára szükséges, mert ha azonnal valami végletes dolgot vár el az ember önmagától, akkor szinte 100%, hogy el fog bukni. Ha viszont kicsiben kezdi, már az is hasznos az egészsége számára, és akkor nagyobb az esély rá, hogy tartani tudja az életmódjában hozott változtatást. És később, ha az alapokat már hosszú távon képes tartani, eljuthat odáig, hogy még egy szintet feljebb léphet, még valami nehezebbel is megpróbálkozhat.

Őszintén szólva, azokat a tanácsokat, amelyeket a könyv tartalmaz, egy kis akaraterővel nem nehéz tartani. Sem az étkezés, sem a testmozgás terén adottakat. Lehet, hogy okoznak némi kényelmetlenséget, picit át kell terveznünk az életünket hozzá, de egyáltalán nem lehetetlenek. Az egyetlen dolog, ami engem megrémiszt, az a böjt. A szerző azt írja ezzel kapcsolatban, hogy ő hetente egy 24, negyedévente egy háromnapos és évente egy ötnapos böjtöt tart, ami során semmit nem visz be a szervezetébe, amiben kalória van, tiszta vizet iszik csak, esetenként kávét vagy teát (gondolom teljesen tisztán minden nélkül, bár ezt nem írta), viszont gyümölcs- vagy zöldséglevet nem, mert abban kalória van.

Nos, ha én nem eszem a megszokott időközönként, akkor olyan migrén jön rám, hogy konkrétan meg akarok halni. A főnököm azt mondta, hogy ez normális, mert az emberi szervezetnek idő kell, hogy megszokja a böjtöt, de az ikszedik alkalommal már egyáltalán nem okoz gondot senkinek, csak odáig kell eljutni. Nos, ez lehetséges, nem tudom, de hogy én egyszer sem akarok szenvedni, míg odáig eljutok, mert szenvedéssel nem éri meg nekem ez az egész, az biztos. Szóval engem ez a böjt dolog zsigerből taszít, ijesztő számomra, bár lehetséges, hogy hasznos lenne. Nem tudom... Viszont nincs lelki erőm ahhoz, hogy a fájdalom és kín árán kipróbáljam.

Ezen kívül viszont tényleg semmi olyan nincs a könyvben, amire azt mondanám, képtelen lennék betartani. Van olyan, ami apró nehézséget okozna, de kibírnám.

A könyv egyébként nagyon összetetten vizsgálja a témát, mert nemcsak az étkezést és a testmozgást veszi elő, hanem sok egyéb dolgot is, amivel egészségesebbé tehetjük magunkat. Például az alvást, a légzést és a stresszt. Engem például meglepett, hogy mennyi minden fontos a légzéssel kapcsolatban, mit okoz, ha rosszul lélegzel, és miben segít, ha helyesen. De előkerül a mezítláb sétálás és a szauna is, amit egyébként a főnököm imád, én meg rosszul vagyok a hőség gondolatától is, miközben a legújabb szaunás élményéről mesél nekünk. :D Na igen, ez a másik dolog a böjt mellett, ami nagyon nehezemre esne, mert a nagy meleg hatására szintén migrént szoktam kapni. Viszont lehet, hogy jobb élmény, mint amilyennek elképzelem, szóval egyszer mindenképpen kipróbálnám, hátha... Végül is nem zárják rám az ajtót, ha annyira borzalmas, ki tudok jönni bármikor.

Természetesen azért az étkezés és a testmozgás is előkerül a könyvben. Rengeteg olyan dolog van benne, amiről már korábban is hallottam, de akadt sok olyan is, amire eddig nem gondoltam, és amiről eddig senki nem beszélt nekem.


Hogy tetszett a könyv?

Érdekesnek találtam, és voltak benne hasznos tanácsok, amiket mindenképpen meg fogok fontolni. Mivel szkeptikus típus vagyok, így amiben bizonytalan vagyok, annak előbb utána fogok érdeklődni több helyen, például orvosnál, dietetikusnál és hasonló szakembereknél. De annyira összetett, jól átgondolt és felépített volt ez a könyv, hogy úgy hiszem, az írója elég tapasztalt ahhoz, hogy tudja, miről ír.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akiket érdekel, hogyan élhetnek egészségesebb életet. Természetesen a könyv elolvasása után ők is kérjék ki szakemberek tanácsát, és csak utána vágjanak bele bármibe.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése