Marie Rutkoski: A nyertes csókja (A nyertes-trilógia 3.)

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos olvastam a trilógia első két részét is, szóval tudni szerettem volna, hogy hogyan zárul a történet. Főképp, mivel a második könyv elég függővéges volt, így igazán érdekelt, mi lesz Kestrel sorsa és az apja valóban elárulta-e őt, vagy más történt.


Első gondolatok

Sikerült gyorsan és könnyen visszazökkennem a történet világába, pedig jó régen olvastam a második könyvet. Általában ennyi kihagyás után bár a sztorira emlékszem nagy vonalakban, az apró részletek felidézéséhez emlékeztető kell, de ebben az esetben szinte minden azonnal visszajött, úgyhogy nem voltak homályos részletek, amiket vissza kellett volna keresnem az előző részekből.


Történet

A sztori ott folytatódik, ahol a második könyv befejeződött. Kestrel fogolyként megérkezik a munkatáborba annak tudatában, hogy az apja elárulta, Arin pedig egy hazugság miatt csalódott benne, így csak magára számíthat.

A munkatábor leírása, az, hogy mit érez ott Kestrel, és közben a tudat, hogy Arin mekkora hülye és vak, érzelmileg eléggé felkavart olvasás közben. Legszívesebben kirángattam volna Arint a könyvből, hogy megrázzam, és elmondjam neki az igazat. Alig vártam, hogy valamilyen módon rájöjjön, és elinduljon megmenteni Kestrelt.
A szabadulás utáni készülődés a valoriaiak ellen és maguk a csaták izgalmasak voltak, bár én túl gyorsnak éreztem a nézőpontváltásokat, főképp a végső tényleges csata és Kestrel elmecsatája között. Én íróként ezt nem így oldottam volna meg, mert így sem Arinék harcát, sem Kestrel harcát nem tudtam úgy igazán átélni annak ellenére, hogy Kestrel ötlete nagyon tetszett, a játék közben már sejtettem, hogy mire megy ki az egész.

Jó ötlet volt a herran és a keleti szövetségesek közötti politikai ellentét felvetése is, bár azt kicsit sajnáltam, hogy végül a királynő nem kapott ebben több szerepet. Azt gondoltam, jobban kiéleződik majd ez az egész közte, az öccse, Roshar és Arinék között végül. A szál lezárása ötletes és humoros volt, csak én többet bonyolítottam volna rajta a lezárás előtt.

Kestrel és Arin kapcsolata is érdekesen alakult. Tetszett az a folyamat, amelynek köszönhetően Kestrel elkezdett először megbízni az elfelejtett Arinban, aztán felszínre bukkantak szép lassan a gyengéd érzései is iránta. Ez a folyamat szépen ki volt fejtve, az írónő hagyott időt a karaktereknek ahhoz, hogy minden reakciójuk és érzésük hihetőnek tűnjön az olvasók számára. 

Karakterek

Tetszik, hogy Kestrel, bár testileg és lelkileg is sérül, a személyiségét nem sikerül végleg eltörölni. Még mikor nem is emlékszik dolgokra, akkor is úgy viselkedik, ahogyan korábban tette volna. Bátor, okos, fifikás, jó stratéga, erős nő. Egyetlen apróság piszkált csak, hogy ha valaki ráfügg egy drogra, nem hiszem, hogy ilyen könnyen túllép rajta. Szerintem ennél sokkal jobban kellett volna fizikailag és lelkileg is szenvednie és vágyakoznia a drog után, amire a munkatáborban rászoktatták.

„– Mit javasolsz, kedves hölgy?

– Hercegem, szeretnék beállni a seregbe. Megesküszöm arra, hogy szolgállak téged, és ellenséged vérében fürdetem meg a kardomat.

– Jaj, milyen kegyetlen kis valoriai vagy! Ez a hagyományos katonai eskütök? Tetszik. Elfogadom.”

Ahogy fentebb is írtam, a lelki folyamatai viszont nagyon tetszettek Arinnal, az apjával, az egész helyzettel kapcsolatban. Ezek szép lassan változtak, fejlődtek, nem egyik pillanatról a másikra, és így voltak teljesen reálisak számomra.
Arin... Nos, őt az elején szerettem volna jól megrázni, hogy felejtse már el a Kestrellel kapcsolatos butaságait, és lássa már meg a valóságot. Vagyis, ha valóban szereti Kestrelt, akkor bízzon már meg benne! Aztán amint Arin megtudta az igazságot, végre ismét tudtam kedvelni őt. A bűntudat, amit érzett, teljesen jogos volt, tényleg idiótán viselkedett korábban. De tetszett, hogy próbálja jóvá tenni minden erejével.

A kedvenc karakterem Roshar volt. Humoros férfi, jó barát, jó harcostárs. Szinte minden jelenetében volt legalább egy olyan beszólása, amin elmosolyodtam vagy felkuncogtam. Arin iránt szerintem barátságnál többet érez, de ebbe nem ment bele annyira a történet, ami egyáltalán nem baj, mert csak elvonta volna a hangsúlyt a valósban fontos történetszálakról.

A másik karakter, aki nagyon lekötötte a gondolataimat, bár kedvencnek nem nevezném, Kestrel apja. Nagyon érdekelt, hogy vajon miért döntött a lánya elárulása mellett, hogy mi játszódik le a lelkében, a fejében, és nagyon vártam azt a pillanatot, amikor először viszontlátják egymást Kestrellel, és a lánya szemébe kell néznie. Egészen a könyv végéig elégedett is voltam az ő szálukkal, a könyv végén viszont én sokkal jobban kibontottam volna a köztük lévő ellentéteket, és nagyobb bepillantást engedtem volna Kestrel apjának valódi személyiségébe. Ennek ellenére igazán élveztem ezt a szálat, nagyon átéreztem Kestrel ellentétes érzéseit (gyűlöli és szereti az apját egyszerre), és érdekes volt az apa karakterén gondolkoznom.


Hogy tetszett a könyv?

Élveztem az eseményeket, bírtam a karaktereket, klasszul fel volt építve Kestrel lelki gyógyulása és az Arinnal való kapcsolatának újraépülése, ezúttal szilárdabb alapokra. Volt néhány apróság, amit én másképp írtam volna meg, de ezek ellenére is szerettem olvasni ezt a történetet.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Először is azoknak, akiknek tetszett az első két rész, másrészt azoknak, akik kedvelik az érdekes, izgalmas fantasytörténeteket, amelyekben a politikai intrikákon van a hangsúly, nem a kaszaboláson (persze ez utóbbiak kezdjék az első és második könyvvel, és csak utána olvassák a harmadikat... :D ).

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT