Miért választottam ezt a könyvet?
Amióta az eszemet tudom, falom a könyveket, de őszintén szólva a versek terén jócskán el vagyok maradva. Főképp, ha 20–21. századi költők műveiről van szó. Ezért elhatároztam, hogy ezen a téren is kicsit kiművelem magam, és ha hozzájutok egy verseskötethez, akkor elolvasom. Anne Sexton kötete már csak azért is érdekelt, mert a mai napig a férfi költők vannak inkább preferálva, ezért ha egy költőnő kötetét a kezembe vehetem, azt még különlegesebb érzésként élem meg.
Véleményem a könyvről
Bevallom, korábban azzal sem voltam tisztában, hogy Anne Sexton egyáltalán létezett, ezért szó szerint semmit nem tudtam az életéről, munkásságáról. Épp ezért kivételesen a könyv végével kezdtem az olvasást, hogy az utószóból megtudjam, ki is volt Anne Sexton. Úgy véltem, ha megismerem kicsit őt és az életét, a munkásságát, akkor az segít majd jobban megérteni a verseit is.
Sexton élete nem volt túl boldog, sőt, mondhatni, elég borús, depressziós és sötét volt. Kiskorában az alkoholista apja bántalmazta őt, az anya pedig érzelmileg elhanyagolta. Az első lánya születése után depresszió tört rá, ezért pszichoterápiára járt, a második lánya születése után még öngyilkosságot is megkísérelt. A lányait időnként elhanyagolta, fizikailag és szexuálisan is bántalmazta, vagyis egyszerre volt áldozat és szörnyeteg. Verseket a pszichoterápiája részeként kezdett el írni, aztán ezen túlnőtt számára a költészet.
A kötetben Sexton elsősorban a különböző emberekhez való kapcsolatairól ír. A szüleivel, a szerelmével, a gyerekeivel, a barátaival való kapcsolatáról. Ám mindeközben ő magát is jobban megismerhetjük. Min ment keresztül, mit érzett, mit gondolt, mire vágyott.
Őszintén szólva sok mindent nem tudtam értelmezni a verseiben, mert valószínűleg olyan kulturális vagy az életrajzával kapcsolatos mélyebb tudás kellett volna hozzá, ami esetemben nem volt meg. Például van verse, ami a fiairól (fiaihoz) szól, de elvileg csak két lánya volt. Vagyis a versek többségét egyfajta önvallomásként lehetett értelmezni, ám itt vagy a kitalált, képzeletbeli, soha meg nem született fiairól ír, vagy belebújt egy másik lírai én bőrébe, és az ő kitalált életét és gyerekeit foglalta versbe.
De szó van a versekben különböző helyekről, személyekről is, akiket szintén nem tudtam hová tenni ismeretek híján, valamint elég sok a vallási utalás. Sexton sokat elmélkedett Jézusról, Szűz Máriáról, ezek egy részét képes voltam értelmezni, ám mivel nem vagyok vallásos, így az ismereteim ebben az esetben is hiányosak voltak.
Az érzések viszont, amiket Sexton át akart adni a verseivel, a tudáshiány ellenére is átjöttek az erőteljes szavak, mondatok hangulatának köszönhetően. A gyermekkori traumái, a gyerekeivel kapcsolatos kusza, ellentmondásos kötelék, amelyben gyengédség és mélységes sötétség is van, az élettel és halállal kapcsolatos érzései és gondolatai eljutottak hozzám.
Vagyis a verseket a legtöbbször inkább átérezni tudtam, mint értelmezni, de végül arra jutottam, hogy ez egyáltalán nem baj. Sokszor megesett, hogy megálltam egy-egy sornál, és próbáltam rájönni, mit jelenthet, hogyan kapcsolódhat az előző sorhoz, a következő sorhoz, de inkább csak a hangulata kapott el, haloványan értettem, de erőteljesen átéreztem, hogy miről is lehet szó, mit is akarhatott Sexton mondani. Talán ez a vallomásos költészet miatt van, mert hát, Sexton azt írta le, amit ő átélt, látott, érzett, gondolt, és mivel ezeket csak ő maga értheti igazán, mi pusztán tapogatózhatunk a félhomályban.
Azok versek kötöttek le a legjobban, amelyek bemutatták Sexton nőiségéhez való kapcsolatát. Valakik lánya, valaki párja, valakik anyja volt, és emellett kereste azt, hogy ki is ő, mindenki mástól függetlenül. Bármilyen minőségben is jelenik meg a nőiség a verseiben, az fájdalommal, sötétséggel, sebekkel, terhekkel jár együtt. Azt hiszem, a Lepaktálni az angyalokkal című versben foglalja össze a legjobban, hogy mit érez azzal kapcsolatban, hogy nőként született ebbe a világba:
Belefáradtam, hogy nő vagyok,belefáradtam a lábasokba, kanalakba,belefáradtam, hogy ajkam és mellem van,belefáradtam a kozmetikumokba és selymekbe.
Hogy tetszett a könyv?
Sexton elég sötét személyiség volt, nekem talán túl sötét is (főként azt nem tudom hová tenni, ahogyan a lányaival bánt), és tudáshiány miatt nem tudtam teljesen értelmezni a verseit. De a szavai hangulata nagyon átjött, érzelmileg hatással volt rám.
Vagyis összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik kedvelik a sötétebb vallomásos költészetet, és bele szeretnének látni egy sok rosszat átélt nő fejébe és lelkébe.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése