~ Sárga könyves út ~

2021. október 27., szerda

T. J. Newman: Zuhanás – Blogturné



T. J. Newman évekig dolgozott légiutaskísérőként, első könyvét, a Zuhanást éjszakai járatokon írta, miközben az utasok aludtak. A vérfagyasztó és pörgős thrillerben kemény választás elé állítják egy utasszállító repülőgép kapitányát: a családját menti meg, vagy az utasokat?Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjétek meg a könyv egy példányát a kiadó felajánlásából!


Miért választottam ezt a könyvet?

Anyukám nagyon szereti az ilyen repülőeltérítéses akciófilmeket, regényeket, ezért úgy gondoltam, ez biztosan tetszeni fog neki, és akkor már én magam is elolvasom, mert egy jó thriller bármikor elszórakoztat.


Véleményem a könyvről

Bill repülőgép-pilóta és családapa. Felelősséggel tartozik az utasaiért és a családjáért is. Amikor egy felszállás alkalmával megzsarolják, vagy lezuhan a teli géppel egy megadott helyen, vagy megölik a feleségét és a gyerekeit, szörnyű döntéshelyzetbe kerül. Vajon ki áll a gépeltérítés mögött és mik a valódi szándékai? És ki a beépített ember a repülőn?

Anyának köszönhetően én is sok repülőn játszódó thrillert, krimit láttam már életem során, ezért kíváncsi voltam, hogy ez a könyv tud-e nekem valami újat mutatni. Főképp az érdekelt, miben lesz más egy hivatásos légiutas-kísérő történetét olvasni, aki pontosan tudja, milyen szabályok között, milyen kereteken belül kell működnie egy repülőgép személyzetének, milyen biztonsági szabályok és védelmi rendszerek működnek egy gépen, és hogyan lehet jól kezelni az utasokat hasonló vészhelyzetben.

Nagyon meglepett, de egyben megnyugtatót is volt látni, hogy a légiutas-kísérők mennyire megbízhatók, belevalók. Nekik tényleg a munkájuk az életük, és az elsődleges céljuk, hogy az utasokat biztonságosan eljuttassák A-ból B pontba, és nincs megingás. Fogalmam sincs, hogy a valóságban tényleg ilyen bátor és megbízható emberek dolgoznak-e a gépeken, lévén, sosem repültem még, de remélhetőleg Newman hitelesen gyúrta bele a saját tapasztalatait a karaktereibe és a történetébe. Jo, Big Daddy és Kellie karakterét nagyon megszerettem. Jo és Big Daddy régi motorosok és igazi harcosok, úgy védik az utasokat, akár az anyatigris a kölykeit. Kellie pedig kezdő, tapasztalatlan, ám a félelmei ellenére ugyanúgy odateszi magát. Igazi szuperhősök voltak a szememben, és olvasás közben nagyon izgultam értük.

Bill sem volt semmi. A választási helyzet, amibe belekényszerítették, borzalmas. Őszintén belegondolva, én valószínűleg a családomat választottam volna, de teljesen megértem Bill választását is. Sőt, irigylem a lelki erejét. Én az elején összeomlottam volna.

Egyébként talán ez a regény legnagyobb erőssége, hogy érzelmileg feszültségben tartja nemcsak a karaktereket, hanem az olvasót is. Billel együtt gyötrődünk a döntési helyzet miatt, a családjával együtt rettegünk a fogságban, Jóékkal együtt ébred fel bennünk a harci kedv, hogy jól ellássuk a terroristák baját, és megvédjük az utasokat.

A terrorcselekmény oka eléggé aktuális politikai szempontból és emberi szempontból is. Érzelmileg megérintett a dolog, de az ok akkor sem mentség! A terroristák rossz módszerrel és rossz embereken próbálnak megbosszulni valamit (vagy könnyíteni a saját lelkiismeretükön), mert a valódi bűnösök elérhetetlenek.

Annyi viszont igaz, hogy az amerikai, európai átlagember nagyon közömbös a világban történt szörnyűségekre. Ha valami borzalmat látunk, persze, talán elszörnyedünk, talán kiposztolunk valamit a Facebookra a témáról, és elmorzsolunk egy együttérző könnycseppet, de aztán éljük tovább a kis életünket. Amit egyébként sokszor egyáltalán nem értékelünk, hiszen mindig ostobaságokon siránkozunk és olyasmikre vágyunk mohón, amikre nincs is szükségünk.

Persze kérdés, hogy tehetnénk-e érdemben valamit azokért, akiknek valódi súlyos problémáik vannak... Egy átlagembernek van-e valamiféle ráhatása a "nagyok játszmájára"... Vagy ha nem is a játszmára közvetlenül, hanem a "nagyokra". Őszintén nem tudom. Néha azt gondolom, igen, és mi is felelősek vagyunk mindenért, ami a világon történik, néha pedig azt, hogy nem tudnánk mit tenni. Mindenesetre az nem árt, ha átérezzük mások életének borzalmait, és elgondolkozunk a témán. Hátha egyik lépés vezet a másikhoz, és mégis segíthetünk. Ha nem is az egész világnak, legalább egy embernek...


Hogy tetszett a könyv?

A regény igazán nehéz témákat boncolgat, és ez klassz, mert nemcsak az érzéseimet, hanem az agyamat is megmozgatta. A történet kalandos, izgalmas, a pozitív karakterekkel (Bill, a családja, a légiutas-kísérők és Theo ügynök) pedig nagyon együtt tudtam érezni, izgultam, hogy minden rendben legyen velük. Volt néhány sablonfordulat, amit már más repülőgép-eltérítős filmekben is láttam, de ez talán hozzátartozik az ilyen típusú sztorikhoz.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a kalandos, elgondolkoztató regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A repülőgép-eltérítés témája rengeteg filmet megihletett már. Játékunkban olyan nagy sikerű filmek címét keressük, amelyekben terroristák vették át az uralmat a fedélzeten. A megadott képek alapján találjátok ki a film címét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz:



Állomáslista:

10. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése