Hillary Jordan Sárfészek című regénye a fülszövege miatt kezdett el érdekelni. Nagyon fontosak számomra az alapvető emberi jogok, ezért többek között mindig is foglalkoztatott a történelem azon része, amikor a feketéket durván megfosztották ezektől. Drámai történetre vártam, és meg is kaptam, bár kicsit más módon, mint arra számítottam.
Ami tetszett
1. Mindenki fejébe belelátni
Ha egy könyv sok karakter szemszögéből mutatja be a történetet, az veszélyes. Ilyenkor vagy teljesen szétesik a regény, vagy kiemelkedően jól sikerül. Szerencsére ez a könyv az utóbbi csoportba tartozik. Beleláthatunk Laura McAllan fejébe, aki már azt hitte, örökre vénlány marad, amikor is megkérték a kezét. Úgy hitte, jól választott, a férje Henry jó életet ad majd számára és a gyerekeiknek. Ám a férfi a házasságuk után közli, hogy kiköltöznek a semmi közepére, hogy ő földet tudjon művelni. A semmi közepét pedig valóban a semmi közepeként kell felfogni, így Laura a kényelmes kis életéből kikerül Sárfészekre.
A másik szemszög Henryé, a férjé. Részben meg lehet érteni a vágyát, hogy saját földet birtokoljon. Részben viszont az ember ugyanúgy haragszik rá, ahogyan Laura. Hiszen nem partnerként kezeli a feleségét, hanem úgy gondolja, ő majd dönt az egész család életéről, Laura meg kénytelen elfogadni, és kész. Ha tisztességes lett volna, még a házasság előtt elmondja a terveit, és rábízza Laurára a döntést, hogy vele akar-e tartani. Feminista, modern nőként ettől a hímsoviniszta hozzáállástól felforrt az agyvizem. A szomorú az, hogy még a mai világban is élnek olyan férjek, mint Henry. Akik istent játszanak a családjukon belül. Mivel beleláthatunk az ő fejébe is a fejezetein keresztül, így tökéletes jellemrajzot ad erről a férfitípusról, akit nőként messziről kerülnünk kéne, ha nem akarunk elnyomottá válni.
Aztán ott van Jamie, Henry öccse. A két férfi tűz és víz, teljesen különböznek egymástól. Jamie-ről sem mondanám, hogy tökéletes, mert iszik, nőzik, bajba keveredik, viszont sokkal emberségesebb, mint Henry. Mind Laurával, mind Ronsellel, az egyik fekete földbérlőcsalád fiával. Ránézésre Jamie nem veszi túl komolyan az életet, de ez csak azért tűnik így, mert a háborúban látott dolgok után lelkileg megtört. Ezt pedig a maga módján próbálja feldolgozni.
Ott van még Ronsel, aki szintén megjárta a háborút, és ha nem feketének születik, akkor hősként tért volna vissza belőle. Így viszont, hiába harcolt a hazájáért, a rasszistáknak ez nem számít. Számukra kevesebbet ér talán, mint egy állat. Tetszett, hogy Ronsel a háború alatt magabiztosabb lett. Látta Európa egyes területein, hogy a feketéket sokkal egyenlőbben kezelik, mint az USÁ-ban, megszokta, hogy egyenlőnek érezheti magát, és ez egyszerre jó (hiszen egyenlőnek is kéne lennie, és ez ott kezdődik, hogy ő maga annak akarja érezni magát, és kiáll önmagáért) és rossz (mivel az USÁ-ba visszatérve veszélyes egy olyan fekete bőrű embernek, aki már nem hajlandó meghajolni a fehérek akarata előtt).
Florence Ronsel édesanyja. Egy belevaló fekete nő, aki bár látszólag betartja a szabályokat, mégis erős személyiség, akinek a gondolatai szabadok. Próbál a férjével együtt a lehető legjobban gondoskodni a családjukról, de nincsen könnyű dolga. Az ő szemszögén keresztül megismerhetjük az akkori korban élő fekete nők gondolat- és érzésvilágát és az életük nehézségeit. Az nagyon tetszett, hogy a karaktere párhuzamba állítható Lauráéval. Egyfelől igazi anyatigrisek, akik foggal-körömmel védik a gyerekeiket, másfelől, még ha nem is mindig látszik úgy, erős, öntudatos nők, akik ha nem is mindig tudnak kiállni önmagukért egy a nőket (és feketéket) elnyomó világban, tisztán és pontosan látják, hogy ami velük történik, az nem igazságos, és mindegyikük a maga módján, de lázong is ellene.
Hap Florence férje és Ronsel édesapja. Valamiféle vallási vezető a közösségében és közben a Henrytől bérelt földecskéjét műveli. A családból ő az, aki a leginkább hajlandó a behódolásra. Többször is figyelmezteti a fiát, hogy ha így viselkedik, abból nagy baj lesz, és Henryvel is mindig egyfajta meghunyászkodással beszél. Megértem a karakterét, valószínűleg nem önmagát félti, hanem a családját. Mondhatnám, hogy Ronsel erősebb az apjánál, de jobban belegondolva, nagyobb erő kell ahhoz, hogy a szeretteid érdekében visszafogd az indulataidat, mint ahhoz, hogy mindenre téve csak úgy szabadon ereszd őket.
Bár sok szemszögből láthatjuk a történetet, én mégis úgy érzem, hogy az igazi főszereplő itt Laura. Az ő lelki világa, válsága az, amely a középpontban van, és a többi karakter szemszöge csak kiegészítés. Nem bántam, hogy így van, mert ez meg egyfajta feminista vonalat ad a regénynek, hiszen egy a férje által elnyomott, irányított nő gondolataiba és érzéseibe láthatunk be. Az, hogy a regény vége hogyan alakul, nos, én reméltem, hogy másképp fog, de az adott korban és világban azt hiszem, nem nagyon alakulhatott volna másképp. Szóval így volt reális.
2. Rejtélyek
A regény úgy kezdődik, hogy a két testvér, Henry és Jamie éppen sietősen sírt ásnak az elhunyt apjuknak Sárfészken egy jövőbeli előretekintésben. Bár nem mondják ki, érezni, hogy itt bizony valami történt. Az öreg egy morgós, szemétkedő, rasszista alak volt, akit a családból mindenki vagy utált, vagy féltek tőle. Vagyis rögtön egy rejtéllyel indítjuk a történetet, vajon hogyan halt meg a nagyapa? Megölte valaki? Ha igen, kicsoda? Laura nem bírta tovább az apósa szemétkedéseit? Az egyik gyerek tette, akár véletlenül, mert az öreg ráijesztett? A fiai voltak? Netán Ronsel vagy a családja egyik tagja?
Izgatottan próbáltam összerakni a karakterek személyiségét, azt, melyikük hogyan kötődik a nagyapa karakteréhez, kinek mi oka lehetne a gyilkosságra. És az igazság az, hogy bár az elején gyanakodtam kicsit arra, aki végül a gyilkos volt, a végén mégis sikerült meglepni.
Ahogyan azzal is, mi történik Ronsellel. Ugyanis a könyv háromnegyedénél van egy utalás, amelyből azt hittem, tudom, milyen sors vár rá, de aztán teljesen másképp alakulnak a dolgok.
Szóval bár ez a könyv nem egy krimi vagy kalandregény, mégis volt két olyan momentum is, ami kíváncsivá tett, és sikerült mindkétszer meglepni is.
3. Női dolgok
Feministaként a könyv nőkről szóló része is nagyon foglalkoztatott. Pont, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe, a munkahelyemen az egyik 45 éves, egyedülálló kolléganőm arról beszélt, hogy mellette már elment az élet, ő már nem reménykedik abban, hogy talál valakit. Ekkor én az orra alá nyomtam a könyvet, és csak annyit mondtam, hogy: „Laura is „vénlánykorba” lépett, amikor végül megkérték a kezét, és most, Sárfészekre hurcolva valószínűleg már baromira bánja, hogy nem maradt végül mégis vénlány. Talán a sors megvédett valami nyomorúságos jövőtől azzal, hogy nem kötötted össze az életedet azokkal a férfiakkal, akik felbukkantak az életedben. Lehet, hogy te jártál jól. Nem tudhatod…”
Szóval úgy vélem, ez a könyv jó példa arra, mikor és milyen célból nem szabad férjhez menni. Ha az ember tényleg találkozik egy olyan férfival, aki nemcsak jó ember, hanem az életcéljai is azonosak az adott nőével, akkor az totál jó, jöhet a házasság, és a „boldogan éltek, míg meg nem…”
Viszont csak azért férjhez menni egy pasihoz, mert „jaj, már kifutunk az időből és örök életünkre egyedül maradunk”, és mindezt úgy, hogy valójában egyáltalán nem ismerjük az adott férfit és a céljait, a világ legnagyobb marhasága, amivel örökre tönkretehetjük az életünket.
Laura és Henry házassága tökéletes példa arra, milyen egy a nőt elnyomó házasság. És tökéletes példa arra, mikor kell nemet mondani egy lánykérésre még akkor is, ha elsőre az adott férfi rendesnek tűnik.
Az tetszett, hogy Laura többször is fellázadt Henryvel szemben, ám szerintem rossz módon tette. Össze kellett volna pakolnia a holmiját, fogni a gyerekeket, és hazamenni a szüleihez. Henry meg vagy megy utána, mert fontosabb számára a családja, mint egy hülye földdarab, vagy különválnak, és Laura szabadon, biztonságban, boldogan élhet a gyerekeivel egy normális otthonban. Persze kívülállóként könnyű látni, mit kéne tenni, Laurának valószínűleg sokkal nehezebb volt, már csak azért is, mert olyan korban nőtt fel, ahol a nőket nem önállóságra tanítják, hanem arra, hogy függnek a férfiaktól. De így kettős érzés maradt bennem, egyfelől értékelem, hogy Laura egyáltalán mer lázadni, másfelől azt érzem, hogy nem jól és nem eléggé lázadt.
4. Belesni mások életébe
Szeretek olyan könyveket olvasni, amikben nincsenek hatalmas kalandok, fordulatok, hanem csak bemutatják néhány ember, egy család történetét. Valahogy jó belemerülni mások életébe, összebarátkozhatsz velük olvasás közben, vagy épp szívből megutálhatod őket. Várhatod, hogy jobbra forduljon a sorsuk, vagy megkapják méltó büntetésüket. Átélheted velük együtt a jó dolgokat és közösen szomorkodhattok a rosszakon.
Ezek a történetek nem viszik fel az ember adrenalin szintjét, inkább valamiféle otthonos érzéssel töltenek el. Nekem ez bejön.
Amin elgondolkoztam…
Miért nem lehet magyar felirattal vagy szinkronnal sehol megnézni a könyv filmváltozatát? Annyira bosszantó, hogy van egy könyv, ami tetszik, készül belőle film is, amit örömmel megnéznék, és nem tehetem, mert nem adják a mozik, nem adják a tévéadók, és még a neten sem találom sehol online változatban magyar felirattal. Ilyenkor kicsit mindig elszontyolodom, és csak remélni tudom, hogy egyszer később valakit, aki jól tud angolul, érdekel majd annyira ez a film, hogy készítsen hozzá feliratot is.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik nem vágynak nagy kalandokra, hatalmas fordulatokba, hanem csak örömmel belemerülnének két család életébe és néhány érdekes karakter lelki világába.
Kedvenc idézetek:
„Amikor először láttam Laura McAllant, teljesen eszét vette a mamafrász. Amikor pedig a mamafrász erőt vesz az asszonyon, hiába is várnak tőle belátást. Azt csinálja és mondja, ami tetszik neki, csak mi ne kerüljünk az útjába. Az Úr már csak ilyennek teremtett minket. Azért teremtett ilyennek, mert a kölköknek védelem kell, a férfiak meg sosincsenek kéznél, ha kellenének. Ha bármi rossz történik egy gyerekkel, az az egy biztos, hogy az apja másfelé kódorog. Ilyenkor a gyerek csakis a mamájára számíthat, Isten pedig sosem bíz ránk olyat, amihez ne adna elég erőt. A mamafrász is Tőle van, hogy az anya mást se tehessen, mint hogy gondoskodik a kölkéről.”
„Látni a szemükben, ahogy a földre néznek, mintha csak asszony lenne, akit meg akarnak hágni. A fehérek azt hiszik, hogy máris az övék. Az enyém vagy, csak várd ki, mit teszek veled. A színesek nem szerzik meg és soha nem is fogják, de attól még ugyanúgy meghágnák, és másról se álmodoznak, míg az ekét tolják, vagy a gyapotot vágják. Lehet fehér vagy színes, egyiknek sincs esze, hogy lássa: a föld uralja őket, nem pedig fordítva. Kiszipolyozza a verítéküket és a vérüket, azután az asszonyaik és a gyerekeik verítékét és vérét, majd miután végzett, elnyeli a testüket is, hogy addig rágja őket tovább, amíg egyek nem lesznek, ők és mi, mindnyájan.”
„– Költözünk, ha azt mondom – fortyant fel Hap. – A férj az asszony feje, ahogyan Krisztus a gyülekezet feje.
– Csak amíg életben van – feleltem. – Ha egy asszony megözvegyül, mentesül a törvény alól. Ez áll a Római levélben.
Éles pillantást vetett rám, én meg ugyanolyat őrá.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ami tetszett
1. Mindenki fejébe belelátni
Ha egy könyv sok karakter szemszögéből mutatja be a történetet, az veszélyes. Ilyenkor vagy teljesen szétesik a regény, vagy kiemelkedően jól sikerül. Szerencsére ez a könyv az utóbbi csoportba tartozik. Beleláthatunk Laura McAllan fejébe, aki már azt hitte, örökre vénlány marad, amikor is megkérték a kezét. Úgy hitte, jól választott, a férje Henry jó életet ad majd számára és a gyerekeiknek. Ám a férfi a házasságuk után közli, hogy kiköltöznek a semmi közepére, hogy ő földet tudjon művelni. A semmi közepét pedig valóban a semmi közepeként kell felfogni, így Laura a kényelmes kis életéből kikerül Sárfészekre.
A másik szemszög Henryé, a férjé. Részben meg lehet érteni a vágyát, hogy saját földet birtokoljon. Részben viszont az ember ugyanúgy haragszik rá, ahogyan Laura. Hiszen nem partnerként kezeli a feleségét, hanem úgy gondolja, ő majd dönt az egész család életéről, Laura meg kénytelen elfogadni, és kész. Ha tisztességes lett volna, még a házasság előtt elmondja a terveit, és rábízza Laurára a döntést, hogy vele akar-e tartani. Feminista, modern nőként ettől a hímsoviniszta hozzáállástól felforrt az agyvizem. A szomorú az, hogy még a mai világban is élnek olyan férjek, mint Henry. Akik istent játszanak a családjukon belül. Mivel beleláthatunk az ő fejébe is a fejezetein keresztül, így tökéletes jellemrajzot ad erről a férfitípusról, akit nőként messziről kerülnünk kéne, ha nem akarunk elnyomottá válni.
Aztán ott van Jamie, Henry öccse. A két férfi tűz és víz, teljesen különböznek egymástól. Jamie-ről sem mondanám, hogy tökéletes, mert iszik, nőzik, bajba keveredik, viszont sokkal emberségesebb, mint Henry. Mind Laurával, mind Ronsellel, az egyik fekete földbérlőcsalád fiával. Ránézésre Jamie nem veszi túl komolyan az életet, de ez csak azért tűnik így, mert a háborúban látott dolgok után lelkileg megtört. Ezt pedig a maga módján próbálja feldolgozni.
Ott van még Ronsel, aki szintén megjárta a háborút, és ha nem feketének születik, akkor hősként tért volna vissza belőle. Így viszont, hiába harcolt a hazájáért, a rasszistáknak ez nem számít. Számukra kevesebbet ér talán, mint egy állat. Tetszett, hogy Ronsel a háború alatt magabiztosabb lett. Látta Európa egyes területein, hogy a feketéket sokkal egyenlőbben kezelik, mint az USÁ-ban, megszokta, hogy egyenlőnek érezheti magát, és ez egyszerre jó (hiszen egyenlőnek is kéne lennie, és ez ott kezdődik, hogy ő maga annak akarja érezni magát, és kiáll önmagáért) és rossz (mivel az USÁ-ba visszatérve veszélyes egy olyan fekete bőrű embernek, aki már nem hajlandó meghajolni a fehérek akarata előtt).
Florence Ronsel édesanyja. Egy belevaló fekete nő, aki bár látszólag betartja a szabályokat, mégis erős személyiség, akinek a gondolatai szabadok. Próbál a férjével együtt a lehető legjobban gondoskodni a családjukról, de nincsen könnyű dolga. Az ő szemszögén keresztül megismerhetjük az akkori korban élő fekete nők gondolat- és érzésvilágát és az életük nehézségeit. Az nagyon tetszett, hogy a karaktere párhuzamba állítható Lauráéval. Egyfelől igazi anyatigrisek, akik foggal-körömmel védik a gyerekeiket, másfelől, még ha nem is mindig látszik úgy, erős, öntudatos nők, akik ha nem is mindig tudnak kiállni önmagukért egy a nőket (és feketéket) elnyomó világban, tisztán és pontosan látják, hogy ami velük történik, az nem igazságos, és mindegyikük a maga módján, de lázong is ellene.
Hap Florence férje és Ronsel édesapja. Valamiféle vallási vezető a közösségében és közben a Henrytől bérelt földecskéjét műveli. A családból ő az, aki a leginkább hajlandó a behódolásra. Többször is figyelmezteti a fiát, hogy ha így viselkedik, abból nagy baj lesz, és Henryvel is mindig egyfajta meghunyászkodással beszél. Megértem a karakterét, valószínűleg nem önmagát félti, hanem a családját. Mondhatnám, hogy Ronsel erősebb az apjánál, de jobban belegondolva, nagyobb erő kell ahhoz, hogy a szeretteid érdekében visszafogd az indulataidat, mint ahhoz, hogy mindenre téve csak úgy szabadon ereszd őket.
Bár sok szemszögből láthatjuk a történetet, én mégis úgy érzem, hogy az igazi főszereplő itt Laura. Az ő lelki világa, válsága az, amely a középpontban van, és a többi karakter szemszöge csak kiegészítés. Nem bántam, hogy így van, mert ez meg egyfajta feminista vonalat ad a regénynek, hiszen egy a férje által elnyomott, irányított nő gondolataiba és érzéseibe láthatunk be. Az, hogy a regény vége hogyan alakul, nos, én reméltem, hogy másképp fog, de az adott korban és világban azt hiszem, nem nagyon alakulhatott volna másképp. Szóval így volt reális.
2. Rejtélyek
A regény úgy kezdődik, hogy a két testvér, Henry és Jamie éppen sietősen sírt ásnak az elhunyt apjuknak Sárfészken egy jövőbeli előretekintésben. Bár nem mondják ki, érezni, hogy itt bizony valami történt. Az öreg egy morgós, szemétkedő, rasszista alak volt, akit a családból mindenki vagy utált, vagy féltek tőle. Vagyis rögtön egy rejtéllyel indítjuk a történetet, vajon hogyan halt meg a nagyapa? Megölte valaki? Ha igen, kicsoda? Laura nem bírta tovább az apósa szemétkedéseit? Az egyik gyerek tette, akár véletlenül, mert az öreg ráijesztett? A fiai voltak? Netán Ronsel vagy a családja egyik tagja?
Izgatottan próbáltam összerakni a karakterek személyiségét, azt, melyikük hogyan kötődik a nagyapa karakteréhez, kinek mi oka lehetne a gyilkosságra. És az igazság az, hogy bár az elején gyanakodtam kicsit arra, aki végül a gyilkos volt, a végén mégis sikerült meglepni.
Ahogyan azzal is, mi történik Ronsellel. Ugyanis a könyv háromnegyedénél van egy utalás, amelyből azt hittem, tudom, milyen sors vár rá, de aztán teljesen másképp alakulnak a dolgok.
Szóval bár ez a könyv nem egy krimi vagy kalandregény, mégis volt két olyan momentum is, ami kíváncsivá tett, és sikerült mindkétszer meglepni is.
3. Női dolgok
Feministaként a könyv nőkről szóló része is nagyon foglalkoztatott. Pont, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe, a munkahelyemen az egyik 45 éves, egyedülálló kolléganőm arról beszélt, hogy mellette már elment az élet, ő már nem reménykedik abban, hogy talál valakit. Ekkor én az orra alá nyomtam a könyvet, és csak annyit mondtam, hogy: „Laura is „vénlánykorba” lépett, amikor végül megkérték a kezét, és most, Sárfészekre hurcolva valószínűleg már baromira bánja, hogy nem maradt végül mégis vénlány. Talán a sors megvédett valami nyomorúságos jövőtől azzal, hogy nem kötötted össze az életedet azokkal a férfiakkal, akik felbukkantak az életedben. Lehet, hogy te jártál jól. Nem tudhatod…”
Szóval úgy vélem, ez a könyv jó példa arra, mikor és milyen célból nem szabad férjhez menni. Ha az ember tényleg találkozik egy olyan férfival, aki nemcsak jó ember, hanem az életcéljai is azonosak az adott nőével, akkor az totál jó, jöhet a házasság, és a „boldogan éltek, míg meg nem…”
Viszont csak azért férjhez menni egy pasihoz, mert „jaj, már kifutunk az időből és örök életünkre egyedül maradunk”, és mindezt úgy, hogy valójában egyáltalán nem ismerjük az adott férfit és a céljait, a világ legnagyobb marhasága, amivel örökre tönkretehetjük az életünket.
Laura és Henry házassága tökéletes példa arra, milyen egy a nőt elnyomó házasság. És tökéletes példa arra, mikor kell nemet mondani egy lánykérésre még akkor is, ha elsőre az adott férfi rendesnek tűnik.
Az tetszett, hogy Laura többször is fellázadt Henryvel szemben, ám szerintem rossz módon tette. Össze kellett volna pakolnia a holmiját, fogni a gyerekeket, és hazamenni a szüleihez. Henry meg vagy megy utána, mert fontosabb számára a családja, mint egy hülye földdarab, vagy különválnak, és Laura szabadon, biztonságban, boldogan élhet a gyerekeivel egy normális otthonban. Persze kívülállóként könnyű látni, mit kéne tenni, Laurának valószínűleg sokkal nehezebb volt, már csak azért is, mert olyan korban nőtt fel, ahol a nőket nem önállóságra tanítják, hanem arra, hogy függnek a férfiaktól. De így kettős érzés maradt bennem, egyfelől értékelem, hogy Laura egyáltalán mer lázadni, másfelől azt érzem, hogy nem jól és nem eléggé lázadt.
4. Belesni mások életébe
Szeretek olyan könyveket olvasni, amikben nincsenek hatalmas kalandok, fordulatok, hanem csak bemutatják néhány ember, egy család történetét. Valahogy jó belemerülni mások életébe, összebarátkozhatsz velük olvasás közben, vagy épp szívből megutálhatod őket. Várhatod, hogy jobbra forduljon a sorsuk, vagy megkapják méltó büntetésüket. Átélheted velük együtt a jó dolgokat és közösen szomorkodhattok a rosszakon.
Ezek a történetek nem viszik fel az ember adrenalin szintjét, inkább valamiféle otthonos érzéssel töltenek el. Nekem ez bejön.
Amin elgondolkoztam…
Miért nem lehet magyar felirattal vagy szinkronnal sehol megnézni a könyv filmváltozatát? Annyira bosszantó, hogy van egy könyv, ami tetszik, készül belőle film is, amit örömmel megnéznék, és nem tehetem, mert nem adják a mozik, nem adják a tévéadók, és még a neten sem találom sehol online változatban magyar felirattal. Ilyenkor kicsit mindig elszontyolodom, és csak remélni tudom, hogy egyszer később valakit, aki jól tud angolul, érdekel majd annyira ez a film, hogy készítsen hozzá feliratot is.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik nem vágynak nagy kalandokra, hatalmas fordulatokba, hanem csak örömmel belemerülnének két család életébe és néhány érdekes karakter lelki világába.
Kedvenc idézetek:
„Amikor először láttam Laura McAllant, teljesen eszét vette a mamafrász. Amikor pedig a mamafrász erőt vesz az asszonyon, hiába is várnak tőle belátást. Azt csinálja és mondja, ami tetszik neki, csak mi ne kerüljünk az útjába. Az Úr már csak ilyennek teremtett minket. Azért teremtett ilyennek, mert a kölköknek védelem kell, a férfiak meg sosincsenek kéznél, ha kellenének. Ha bármi rossz történik egy gyerekkel, az az egy biztos, hogy az apja másfelé kódorog. Ilyenkor a gyerek csakis a mamájára számíthat, Isten pedig sosem bíz ránk olyat, amihez ne adna elég erőt. A mamafrász is Tőle van, hogy az anya mást se tehessen, mint hogy gondoskodik a kölkéről.”
„Látni a szemükben, ahogy a földre néznek, mintha csak asszony lenne, akit meg akarnak hágni. A fehérek azt hiszik, hogy máris az övék. Az enyém vagy, csak várd ki, mit teszek veled. A színesek nem szerzik meg és soha nem is fogják, de attól még ugyanúgy meghágnák, és másról se álmodoznak, míg az ekét tolják, vagy a gyapotot vágják. Lehet fehér vagy színes, egyiknek sincs esze, hogy lássa: a föld uralja őket, nem pedig fordítva. Kiszipolyozza a verítéküket és a vérüket, azután az asszonyaik és a gyerekeik verítékét és vérét, majd miután végzett, elnyeli a testüket is, hogy addig rágja őket tovább, amíg egyek nem lesznek, ők és mi, mindnyájan.”
„– Költözünk, ha azt mondom – fortyant fel Hap. – A férj az asszony feje, ahogyan Krisztus a gyülekezet feje.
– Csak amíg életben van – feleltem. – Ha egy asszony megözvegyül, mentesül a törvény alól. Ez áll a Római levélben.
Éles pillantást vetett rám, én meg ugyanolyat őrá.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése