Alig fél évvel az Emily Wilde tündérenciklopédiájának megjelenését követően már olvashatjuk is magyarul Heather Fawcett nagy sikerű sorozatának következő részét! Az Emily Wilde atlasza a Másvidékről című regényben az Alpokba kalandozunk, ahol főhőseink a Wendell Bambleby királyságába vezető ajtót keresik. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a könyvről!
Miért választottam ezt a könyvet?
Az első rész nem volt a kedvencem, de egyedinek találtam a főszereplő karaktereket, és szórakoztató volt a történet, úgyhogy azt reméltem, ez a rész is legalább ilyen jó lesz.
Véleményem a könyvről
Emily most már tudja Wendellről, hogy valójában ő is a Másvidékhez tartozik, egy száműzött tündérkirály, akitől a mostohaanyja elorozta a trónt, ezért titokban az emberek világában él évek óta. Emily segíteni akar Wendellnek, hogy megtalálja az otthonához vezető tündérajtót, ám váratlanul a Másvidék bérgyilkosai törnek a férfi életére. Emilyéknek minél hamarabb rá kell jönniük, hol rejtőzik a megfelelő ajtó, hogy Wendell túlélhessen egy mérgezést, és visszaszerezhesse az otthonát és a trónját.
Nos ez a rész nem olyan volt, mint az első. Hanem sokkal jobb! Legalábbis engem sokkal jobban szórakoztatott, lekötött, érdekelt ez a második könyv. Ennek valószínűleg az volt az egyik oka, hogy Fawcett sokkal jobban felépítette a cselekményívet. Míg az első regényben több részre széttöredezett, és így egyik cselekményszálnak sem volt módja úgy igazán beszippantani, addig itt egyetlen, jól kidolgozott ív húzódott végig az egész könyvön: megtalálni a megfelelő tündérajtót és megmenteni Wendellt (meg két eltűnt tudóst).
Emily és Wendell kapcsolata is új szintet lépett, hiszen Wendell megkérte Emily kezét, csak ő még hezitál a válaszon. Viszont emiatt, és mert Wendell titka kiderült, Emily és ő közelebb kerültek egymáshoz, és teljesen más dinamika alakult ki közöttük. És ez az újfajta dinamika nekem nagyon bejött. Emily kezd szép lassan megnyílni, Wendell pedig újra és újra megmutatja, hogy az érzései nagyon is komolyak. Ami érdekessé teszi a dolgokat, hogy mindennek ellenére Wendell mégiscsak tündér, vagyis van benne némi sötétség, nem teljesen veszélytelen, de hajlamos vagyok ugyanúgy bízni benne, mint Emily teszi, és nagyon remélem, hogy a továbbiakban sem fogja elárulni a bizalmunkat.
– Hol a kardod? – lihegtem.– Attól tartok, elejtettem – felelte. Kicsit botladozott, de sikerült talpon maradnia. – Adj egy másik ceruzát!– Csak egy volt nálam!– Egy? Milyen ember az ilyen? – Élcelődése sem csillapította a szorongásomat, mert még soha nem láttam ennyire kimerültnek. Vajon valóban fel tudta venni a harcot a tündérméreggel, vagy csak lassan hatott rá a főzet? – Akkor adj egy tollat!– A pokolba veled! – Átadtam neki a tollat, amit az egyik zsebemben találtam. – Ha valamelyik könyvemet is elvarázsoltad, bedoblak a folyóba a sheerie-kkel együtt.
A tündérvilág, valamint a különböző tündérek és egyéb lények továbbra is izgalmasak. Tetszik, ahogyan Fawcett a cukiságot vegyíti a halálosan riasztó dolgokkal. A tündérek ugyanis lehet, hogy elsőre aranyosnak néznek ki, vagy épp vonzónak (bár vannak elsőre ijesztők is), de mind veszélyesek. Ritka az, amikor egy szerzetben meg lehet bízni, és még ilyenkor is lakozik benne sötétség, csak épp más felé irányul. Ennek ellenére voltak olyan szerzetek a regényben, akiket megkedveltem. Wendellt azt hiszem, nem kell említenem, mert nyilvánvaló, hogy bírom a karakterét. De ott volt még Poe is, aki szívből ragaszkodik Emilyhez és Wendellhez, és annak ellenére, hogy tudom, ő is veszélyes, mégis igazán édesnek találom. És Harangrojt, aki nyilvánvalóan veszélyes, lényegében embereket csócsál, mégis volt benne valami, amitől megkedveltem. Árnyék pedig, Emily másvidéki házikedvence, legalább annyira szerethető, mint egy kutya. Kicsit már idős, kicsit más lassú, és igen, tud sajnos veszélyes is lenni, de hűséges Emilyhez, vigyáz rá, és az életét adná érte.
– Felébresztettél – zsémbelt a manó.Kinyitottam a szám, ösztönösen bocsánatot akartam kérni, de aztán észhez tértem.– Nos – szólaltam meg végül –, megettétek a társamat.– Hagytunk belőle – tiltakozott.
A Másvidéken való kalandozás egyszerre volt izgalmas és ideglelő, sokféle varázsvilágot szívesen felfedeznék magam is, de ennek a könyvnek a tündérvilágát inkább elkerülném. Nem igazán szeretem, ha az agyam nem működik rendesen, márpedig az itteni mágikus világ teljesen összezavarja az ember fejét, mintha részeg lenne vagy be lenne drogozva. Szóval olvasni érdekes volt róla, de cseppet sem irigyeltem Emilyt, amiért ott járhatott.
A regény vége előrevetíti, hogy miről is fog szólni a harmadik rész, és azt hiszem, ha Fawcett tartja magát az egy cselekményíves regényíráshoz, akkor nem fogunk csalódni.
Hogy tetszett ez a könyv?
Sokkal érdekesebb volt, mint az első rész, sokkal jobban ki volt dolgozva a cselekménye, tetszett a főszereplők közötti, megváltozott kapcsolati dinamika, és alapvetően izgalmas volt a történet.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a kicsit sötét, de nagyon érdekes mágikus világokban játszódó történeteket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Játékunkban a tündérek, elfek mítoszát járjuk körül – pontosabban azt, mely kultúrákban milyen formában bukkantak fel ezek a természetfeletti lények. A feladatotok mindössze annyi, hogy helyesen válaszoljatok az állomásokon feltett kérdésekre.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
Ki alkotta meg a magyar Tünde keresztnevet?
Állomáslista:
10. 22. Readinspo
10. 24. Utószó
10. 26. Hagyjatok! Olvasok!
10. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 30. Dreamworld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése