~ Sárga könyves út ~

2022. március 9., szerda

Barbara Cantini: Halálka és a kísértetbarát (Halálka 3.) – Blogturné



Barbara Cantini haláli sorozata már nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára sem, a Halálka és a kísértetbarát című mesekönyv már a harmadik kötet mely magyarul is megjelent a sorozatból. A legújabb részben egy igazán izgalmas és “szellemes” kalandra kísérhetjük el kedvenc zombikislányunkat. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a mesekönyv világában, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Halálka előző két történetét is nagyon aranyosnak találtam, szeretem az ilyen "szörnyekről" szóló meséket, mert valami mást adnak, mint a mesék többsége.


Véleményem a könyvről

A könyv kivitelezése ugyanazt a minőséget hozta, mint az első két rész esetében. Az illusztrációk nagyon cukik, színesek, humorosak és tökéletesen passzolnak a történethez is. Tetszik, hogy nemcsak úgy vannak a szöveg mellett, hanem a szöveg szerves részei, sőt, néha még apróbb szöveges megjegyzésekkel is el vannak látva. Szóval bármilyen furcsa is egy zombilányról szóló könyvet gyönyörűnek nevezni, ez a kötet mégis az. Jólesik kézbe venni, lapozgatni, és a gyerekek szerintem egyenesen imádni fogják.

A történet ezúttal egy titokzatos kísértetfiúról szól, aki felbukkan Halálka életében, de félő, hogy nem sokáig lehet a részese. Elfelejtette ugyanis a nevét, és ha nem jön rá, akkor szép lassan semmivé válik. Halálkának tetszik a szellemfiú, ezért ezt nem hagyhatja. Nyomozni kezd azután, ki is lehetett életében az új barátja, hogy megmentse őt.

Amikor rájöttem, hogy ezúttal Halálka nyomozni fog, igazán megörültem, hogy ezáltal felpörög a cselekmény. Szeretem az olyan történeteket, amikben titkok és rejtélyek vannak. Persze, ez egy kisgyerekeknek szóló könyv, szóval nem kell hatalmas csavarokra és bonyolult cselekményre számítani, de ez a kis apróság is sokat dobott a sztorin. Érdekelt, hogy vajon ki lehet a szellemfiú, miképpen sikerül Halálkának rájönnie a nevére.

Aranyos volt együtt Halálka és a kísértetfiú, tetszett, hogy az író behozta ezt a cuki első szerelem szálat, és persze, hogy Halálka kis barátja nem egy egyszerű kisfiú, hanem egy szellem. Így tökéletesen passzol a "szörnyes" feelinghez ez a szál is.

Halálka egyébként még mindig nagyon aranyos karakter, cseppet sem ijesztő, úgyhogy zombisága ellenére tökéletesen alkalmas arra, hogy kisgyerekek kedvenc meseszereplőjévé váljon.

Ez a rész is használható arra, hogy az éppen csak olvasni tanuló gyerekek gyakoroljanak vele. Egy-egy oldalon csak kevés szöveg található, a nyelvezet is megfelelő a kezdő olvasóknak, úgyhogy nemcsak közös esti mesének, hanem önálló gyakorláshoz is megfelelő ez a mesekönyv.


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon tetszik a kötet kivitelezése, az illusztrációk, az, ahogyan ezek a rajzok tökéletes egységet alkotnak a történettel. Halálka aranyos karakter, és cuki volt, ahogy belezúgott a kísértetfiúba. Én, felnőttként nagyobb csavarokat is elbírtam volna a nyomozási szál esetében, de a gyerekeknek így is izgalmas lesz a mese.

Vagyis összességében NAGYON TETSZIK ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden gyerkőcnek, aki jót akar szórakozni, szereti a humoros és szépen illusztrált meséket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Halálka ebben a kötetben izgalmas nyomozásba kezd, hogy kiderítse honnan jött az új “szellemes” barátja. Ebben a játékban viszont most ti lesztek a nyomozók. Halálka nagyon szeret bújócskázni, ezért most az a feladatotok, hogy keressétek meg melyik szó alatt rejtettük el őt. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik szó alatt leltetek rá Halálka képére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

03. 05. Csak olvass!
03. 07. Szaffi polca
03. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 11. Fanni's Library
03. 13. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése