~ Sárga könyves út ~

2022. március 13., vasárnap

Jamie Littler: Menekülés Aurórából (Zúzmaraszív 2.) – Blogturné



A Zúzmaraszív sorozat következő részében tovább folytatódik Ash és a Zúzmaraszív legénységének kalandjai. A végtelen jéggel borított világ nagy meglepetéseket tartogat a fiú számára, számtalan kaland és veszély vár rá ebben a szörnyekkel és varázslattal teli világban. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt ez izgalmas regény világában, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Már az első részben is tetszett, ahogyan az író összevegyítette a regény és az anime műfaját úgy, hogy abból egy izgalmas, filmszerű, összetett karakterekkel bíró, titkokkal teli történet lett, úgyhogy kíváncsi voltam a folytatásra is.


Véleményem a könyvről

Asht a szülei által hagyott utolsó nyom Aurórába vezeti. A fiú azt hiszi, itt majd másképp fogadják őt, elfogadóbbak a dalszövőkkel, de rá kell döbbennie, hogy tévedett. A tanácsgyűlésen a kapitányok többsége megszavazza, hogy hagyjanak fel a bujkálással, és szálljanak szembe a leviatánokkal. Vihartörő kapitány Voltvilág-beli fegyverekre bukkant, amivel harcolhatnának, ám szükségük van a dalszövők segítségére is a háborúban. Azonban ahelyett, hogy megkérnék őket erre, erőszakkal elfogják és elhurcolják az Ashhez hasonló embereket. Asht kimenti a Zúzmaraszív legénysége, és elindulnak, hogy az utolsó nyomot követve felkutassák a fiú szüleit.

A történet stílusa és illusztrációi még mindig hozzák az animestílust, ami nekem nagyon bejön. Fiatalon odavoltam a japán rajzfilmsorozatokért, -filmekért, így olvasás közben szinte láttam magam előtt lepörögni az eseményeket, mintha csak a tévében néztem volna őket. A rajzok tökéletesen passzolnak a történethez, részletesek, hozzák a japán stílust, hozzáadnak valami pluszt a sztorihoz.

Ash nyomozása a szülei után ismét nagyon izgalmasra sikeredett. Egyik rejtély jött a másik után, egyik veszélyes-kalandos helyzetből a másikba került ő és a csapata. Tetszett, hogy a Zúzmaraszív legénysége mostanra teljesen összekovácsolódott, mondhatni egy család lettek. Teljesen befogadták Asht, úgy védték őt, mintha önmagukat vagy a saját gyereküket védenék.

Tobu nagyon jó kis apapótlékká vált. Látszólag mogorvának tűnik, érzéketlennek, de ha valaki igazán megismeri őt, akkor meglátja, hogy egy igazi melegszívű, szőrös nagymackó... vagyis jeti. Szinte biztosra veszem, hogy a folytatásban valamikor eljutunk majd az ő népéhez is, és alig várom, hogy kiderüljön, hová lett a saját családja, miért kellett elhagynia az otthonát, mi az a fájdalmas titok, amit rejteget.

Luna egyszerre belevaló és törékeny. Az anyja által elért eredmények miatti bizonytalansága sokszor visszafogja őt, de a barátai folyton biztatják, motiválják, és értük még a legnagyobb veszéllyel is hajlandó szembenézni. Tetszik, hogy az író (egyelőre) nem tett a regénybe romantikus szálat, mert Luna és Ash a szememben valahogy inkább olyanok, mint a tesók. Remélem, hogy Littler is így érzi, és a későbbiekben sem változtat ezen.

Varjú karaktere igazán érdekes. Tudtam, hogy vannak a múltjában titkok, de őszintén bevallom, valami másra gondoltam, mint ami végül kiderült. Együtt tudtam érezni vele, végül is érthető, miért olyan döntéseket hozott korábban, amilyeneket, még ha nem is elfogadhatók bizonyos tettei. És jó, hogy aztán volt ereje újabb döntéseket hozni.

– Ha ezt eddig is tudtad, miért utasítottad a dárdagyíkot, hogy támadja meg a Jégcirkálót?
Nem utasítottam – felelte Varjú.
– Dehogynem! Mindannyian láttuk!
Nem irányítottam. Kértem.
– Kérted?
Nekem ők nem szörnyetegek.
– De... de... – Ash kétségbeesetten igyekezett értelmet találni a hallottakban. Úgy érezte, mintha az egész világ a feje tetejére állt volna. Akkor ez azt jelenti... hogy a leviatánok nem gonoszak?

A lidércek és a vezetőjük kiléte meglepett, de esetükben is bár nem elfogadható, logikus, hogy miért álltak össze, mik a céljaik, és mostanra miért váltak azzá, akik/amik. A gyűlölet, kirekesztés, rasszizmus ide vezethet jó eséllyel, és akiket ilyen szinten bántottak, áteshetnek a ló egyik oldaláról a másikra, ahelyett, hogy megtalálnák a nyerget. A vezetőjük esetében kérdéses, hogy valóban önként lépett-e az útjára, vagy az igazán veszélyes leviatán beférkőzött a fejébe. Szerintem az első (legalábbis nekem egyelőre úgy tűnik), de lehet, hogy kiderül a végén, hogy a második.

Bejön, hogy bár ez egy fiataloknak szóló történet, mégsem szépít az író a karaktereken, eseményeken. Tetszett, hogy Ash szüleinek olyan háttérsztorit talált ki, amilyet. Tetszett, hogy nincsenek szentek, a jó emberek is dönthetnek rosszul, és aki rossz tetteket vitt véghez, az is rátalálhat a jók útjára. Ez az árnyalt világ sokkal reálisabb, mint azok a történeteket, amikben a jók mindig jók, a rosszak pedig mindig rosszak.

A történet végén lévő fordulat őszintén meglepett. Bár egyszer átfutott az agyamon a dolog még a regény elején, de aztán teljesen el is feledkeztem róla, új elméletet állítottam fel, amit szinte biztosra vettem. Így váratlanul ért, hogy nem az erős elképzelésem, hanem a halovány sugallatom jött be végül.

Nagyon kíváncsi vagyok, miképpen folytatódik majd Ash és a Zúzmaraszív legénységének története a harmadik részben, remélem, mihamarabb megjelenik az is.


Hogy tetszett a könyv?

Még mindig bejön a regény-anime összemosása, a történet csavaros, izgalmas, kalandos és rejtélyes. A karaktereket nagy részét nagyon megkedveltem, és a könyv végére érve azt éreztem, hogy máris olvasnám tovább a sztorit.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik az izgalmas kalandokat, rejtélyes nyomozásokat és az animéket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A Zúzmaraszív sorozat egy végtelen jéggel borított világba kalauzol el minket, ezért a játékunk is a jéghez kötődik most. Minden állomáson találtok egy kérdést, a feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok a megfelelő választ.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Hogyan keletkezik a hópehely?


Állomáslista:

03. 05. Csak olvass!
03. 07. Utószó
03. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 15. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése