~ Sárga könyves út ~

2022. március 19., szombat

Carsten Henn: A könyvsétáltató – Blogturné



Minden könyvrajongó szívét meghódította külföldön Carsten Henn regénye, ami szerencsére már magyarul is olvasható. Az Animus Kiadónál megjelent történet tényleg minden könyvmolyt megmosolyogtat, hiszen az idős könyvkereskedő és a nyomába szegődő kislány barátsága felejthetetlen utazásra hív. Tarts velünk te is a turnén, és fedezd fel A könyvsétáltató különleges történetét!


Miért választottam ezt a könyvet?

Benne van a címében a könyv szó, a fülszövegében pedig, hogy egy könyvesbolti eladóról szól, úgyhogy azt hiszem, nem nagyon volt kérdés, hogy ez a történet pont nekem való lesz.


Véleményem a könyvről

A történet főszereplője egy idős férfi, Carl, aki egy könyvesboltban dolgozik. Az a feladata, hogy minden egyes nap kivigye a rendeléseket a helyi lakóknak. A főnöke azonban megöregszik, kórházba kerül, a könyvesboltot pedig a főnök lánya veszi át. A fiatalabb generációhoz tartozó nő úgy gondolja, modernizálni kell az üzletet. És ebbe az új képbe nem illik bele egy öregember általi könyvkiszállítás, aminek több az anyagi vesztesége, mint amennyi nyereséget hoz. Pedig Carlnak, egy titokzatos kislánynak és Carl törzsvásárlóinak más-más okból, de nagy szükségük van rá, hogy megmaradjon a házhoz szállítás lehetősége.

Először is a történet stílusa, hangulata egyszerűen szívmelengető. Néhol szomorkás, néhol reménnyel teli, ám mindvégig simogatja az ember lelkét. Egyszerűen jólesett olvasni ezt a könyvet, mert tele van a könyvek iránti szeretettel és a más emberek iránti odafigyeléssel. És ez utóbbi valljuk be, sajnos nagyon hiányzik a mai világból a mi társadalmunkban. Úgyhogy jó volt a könyv által látni, hogy legalább egy történet lapjain még másképp működnek a dolgok.

Carl igazán szimpatikus idős ember. A könyvek és a város mindennapi körbejárása kiszállítás közben jelentik számára az életet. Az ügyfelei olyanok, mint a barátok vagy családtagok még akkor is, ha igazából alig ismerik egymást valójában (legalábbis a történet elején). A munkája nélkül Carl lényegében elveszne teljesen a magányában, és ezt teljesen át tudtam érezni, meg tudtam érteni. Nagyon féltem, mi lesz vele, ha az új főnöke végül tényleg úgy dönt, kirúgja őt, és reméltem, hogy történik valami csoda, nem lesz negatív vége a sztorinak és Carl életének.

A megszokott hétköznapokból egy kislány, Sasa zökkenti ki Carlt. Ez először zavarja a férfit, ám végül kiderül, Sasa olyan számára, mint a napsütés egy heti szürke, esős időt követően. A kislány a vidámságával, vagányságával felrázza Carlt, olyan pluszt ad az életéhez, amiről a férfi korábban nem is tudta, mennyire hiányzott neki.

Sasa igazi cserfes kislány, aki a saját életében nem találja a helyét, de annyira okos, hogy egy másik okos felnőttel simán kijön. Imádtam a párbeszédeket közte és Carl között, imádtam Sasa kérdéseit, meglátásait, ötleteit. Igazán jólelkű kislány, és ami legalább annyira fontosabb éles szemű mások problémáit illetően. Azonnal észreveszi, hogy kinek mi a gondja, és rögtön megpróbál könyvbeli és egyéb megoldásokat találni rá. Az egyetlen probléma, amivel nem tud mit kezdeni, a sajátja, de azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így. Másokat simán megvédünk, mások érdekeiért ki tudunk állni, csak önmagunkért nem.

– Valami történt veled – mondta Sasa üdvözlésül.
– Pedig ugyanaz maradtam.
– Másmilyen a szemed. – Sasa hátrált, hogy igazán alapos szemlét tartson.
– Ez az egy páram van, váltás nincs.
– Sírtál?
– Nem.
– Esetleg befelé sírtál? Szóval nem a szemed könnyeivel, hanem a szíveddel?
– Szívbéli könnyekkel?


Az apjával való konfliktust, valamint az apjában lejátszódó konfliktust, ami addig a sikátorbeli tettig fajul, nem bántam volna, ha egy kicsit jobban kifejti az író, mert így inkább csak sejtem, mi mehetett végbe az apában, mintsem valóban tudjam. Egy olyan szélsőséges cselekedett megértéséhez én kicsit hiányoltam az ő személyiségének a mélységeibe való beavatást.

Nagyon érdekes volt belelátni viszont az ügyfelek életébe. Az első séta alkalmával látni a felszínt, a látszatot, aztán Sasa megjelenését követően az emberek valódi arcát, fájdalmát, gondjait, félelmeit. Minden ember esetében vártam, hogy mi derül vajon ki róluk, és miképpen lehet megoldani a problémát a könyvek (vagy egymás) segítségével.

Találkozhattunk olyan férfival, aki könyveket rendel magának, pedig analfabéta, csak szégyelli. Egy íróval, aki az asztalfiókba zárta a művét, holott tehetséges. Egy apácával, aki fél elveszíteni azt, ami valójában nem is az övé. Egy fiatal nővel, akit bántalmaz a férje. Egy magának valónak tűnő férfival, aki valójában magányos. És egy idősebb tanárnővel, aki fél elhagyni a házát, miután a férje váratlan balesetben meghalt.

– Ha regényalak lettél, örök életet nyersz. Ameddig olvasnak, élő leszel.
– Akkor én is hadd kerüljek be egy könyvbe!
– Írnod kéne egyet.
– Jó ötlet. – Sasa elszáguldott. – Hurrá! Könyvet fogok írni!

Vicces volt, hogy Carl nem jegyezte meg az ügyfelei valódi nevét, hanem mindegyiküket egy-egy könyv karakteréhez hasonlította, és azon a néven hívta őket magában. Számomra is jó móka volt kitalálni, vajon tényleg illik-e az adott karakternév az adott személyhez, és ha igen, miért. Őszintén bevallom, a könyv olvasása óta elkezdtem magamban a saját ismerőseimet is felmérni ilyen szempontból, és ez olyan, mint egy szórakoztató játék.


Hogy tetszett a könyv?

A hangulata elbűvölt, simogatta a lelkemet olvasás közben. Nagyon megszerettem a karaktereket, Carl és Sasa mellett lényegében az összes mellékszereplőt a szívembe zártam. Még a könyvesbolt új tulajdonosát is, bár rá azért picit haragudtam, mégis képes voltam együttérezni vele. Talán csak Sasa apja iránt maradt némi ellenérzés bennem, de még őt is megértem valahol mélyen (még ha a cselekedetét el is ítélem). Szerintem ez egy gyönyörű könyv, ami kellemes napot/napokat okoz az embernek, amíg olvassa.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretné kicsit megmelengetni a lelkét egy könyvekről szóló könyvvel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A könyvsétáltatóban nagyon sok irodalmi alak felbukkan, hiszen a regény főszereplője az általa megismert emberekhez mindig egy-egy könyv főszereplőt társít. Tarts velünk te is egy kis irodalmi rejtvényre. Minden blogon találsz majd egy képet, és néhány összekevert betűt. Ebből kell felismerned egy-egy híres regény szereplőjét. Ha helyesen válaszolsz a Rafflecopter dobozban, akkor a turné végén neked is esélyed van megnyerni az Animus Kiadó által felajánlott könyv egy példányát. Lássuk mennyire vagy könyvmoly!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Betűk és kép a játékhoz:

TROBE NODRANGL



Állomáslista:

03. 19. Spirit Bliss – Sárga könyves út
03. 21. Csak olvass!
03. 23. Könyv és más
03. 25. Utószó

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése