Fekete István: Vuk – Blogturné

1900. január 25-én született Fekete István József Attila-díjas magyar író, aki gyerekkorunktól kezdve számos ifjúsági könyv és állattörténet írójaként kíséri olvasói utunkat. A Blogturné Klub három bloggere az író születésének 125. évfordulója alkalmából nagyszabású turnéra indul a szerző könyveivel. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a turnéban részt vevő könyvek egyikét a Móra Könyvkiadó jóvoltából.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, bár gyerekként nagyon szerettem a Vuk mesét, sosem olvastam az eredeti regényt, sőt, sosem olvastam Fekete István egy könyvét sem. Fogalmam sincs miért. Nem volt okom rá, csak nem kerültek a kezembe. Most viszont nemrég az egyik kollégámmal/barátommal beszélgettünk a Tüskevárról, és hogy neki az a kedvenc könyve, úgyhogy kíváncsi lettem, hogyan is ír Fekete. Szóval amikor felmerült, hogy csináljunk egy turnét az író születésének 125. évfordulójára, azonnal rábólintottam, és mivel a Vuk mese tetszett, gondoltam, kezdhetném Fekete megismerését ezzel a kis történettel.

Véleményem a könyvről

Vuk, a kisróka családját megöli a Simabőrű, Vukról pedig egy rokona, Karak kezd gondoskodni. A kis róka lassan felnő, erős és okos állat lesz belőle, összevissza kalandozik, és persze újra szembekerül a Simabőrűvel.

Először is nagyon tetszenek a kötetben található illusztrációk. Nem meseszerűek, hanem elég realisták, és nekem nagyon bejön ez a fekete-fehér, tussal készült stílus.

Bár nagyon régen láttam a Vukot meseként, de emlékeim szerint a regény cselekményét nagyjából leköveti, csak finomított verzióban. Nagyon finomított verzióban. Ugyanis, míg a mese határozottan cuki és gyerekeknek való, én ezt a könyvet csak tinédzserkortól ajánlanám az olvasóknak. Voltak benne olyan brutális és megrázó jelenetek, amiknél konkrétan én is bekönnyeztem és összeszorult a gyomrom. Pl. szerintem nem kéne olyasmiről olvasni egy kisebb gyereknek, hogy egy vadászkutya élet-halál harcot vív a rókákkal, és gerincek roppannak ketté, állatok haldokolnak és szenvednek, és persze végül meg is halnak. Nem magával a halállal van gond, hanem azzal, hogy nagyon érzékletesen lett az egész leírva szerintem.

Ennek ellenére tinédzsereknek és felnőtteknek tiszta szívből ajánlom a történetet, mert izgalmas, aranyos, megható, és igen, néha megrázó. De 13-14 éves kortól érzelmileg már remélhetőleg tudja kezelni ezt az ember.

Tetszik, hogy az író egyszerre hagyta meg az állatkaraktereket állatszerűnek, mégis lopott némi emberi párhuzamot, tanulságot a sztoriba. Többek között Íny anyasága által bemutatta az emberi anyák nehézségeit is. Hogy a gyerekeikről való gondoskodás miatt lestrapáltak, fáradtak, megvonják a finom falatokat önmaguktól, hogy a kicsiknek adhassák, és persze állandóan aggódnak értük. Egyáltalán nem idealizálta az anyaságot, ami egy 1900-ban született férfitól furcsa, mégis szimpatikus vonás, és még ha nem is tudatosan, de elég feminista.

– Kicsit pihenünk, aztán visszük.

– Nem – felelte Kag –, egyél belőle jócskán. Az a bajod, hogy üresség van a gyomrodban... Én is szeretem a fiatalokat, de azért elpusztulni nem kell értük.

– Sokan vannak, Kag... nem lesz elég...

– Egyél, Iny, ha hazavittük, én még fordulok egyet. Akár kettőt is, de enned kell, mert már csak a csontjaid vannak.

Vuk karaktere kicsiként nagyon aranyos. Eleinte kicsit tudatlan, esetlen, de nagyon gyorsan tanul, bátor, kiáll önmagáért. És persze kalandvágyó. Olvasóként vele együtt fedezhetjük fel a világot, vele járhatjuk be a vidéket, törhetünk borsot a Simabőrű orra alá.

Karak is szimpatikus figura, igazi apapótlék Vuk számára. A mese miatt tudtam, hogy mi lesz végül a sorsa, de arra nem számítottam, hogy az okok mások lesznek. A mesebeli Karak hősies okból teszi, amit tesz, a könyvbeli viszont egyszerűen csak rókaként reagál bizonyos dolgokra.

– Egyedül vagyok... kicsi vagyok... éhes vagyok... – vakogta halkan, aztán mind hangosabban: – Egyedül vagyok... kicsi vagyok... mit kell tennem? Éhes vagyok! – Ekkor egy mély hang kiáltott vissza a dombról, hol sötét volt, és nagy fenyők sóhajtoztak:

– Ki fia vagy odalent, kis vérem?

– Kag fia vagyok... és még kicsi vagyok. Segítsetek Vuknak, a kisrókának!

Azt hiszem, a meséhez képest a fiatal Íny is kicsit más szerepet kapott a történetben. Mintha a mesében nem Vuk húga lenne, hanem végül a párja. Kicsit megijedtem olvasás közben, amikor kiderült, hogy a húga Vuknak. Bár állatoknál tudom, hogy nem igazán számít a rokonság, de nem igazán éreztem volna helyénvalónak egy ilyen rokoni-szerelmi szálat. Szerencsére ezzel Fekete István is így volt, mert itt kicsit másképp alakultak a szerelmi dolgok, és hála az égnek, elmaradt a vérfertőzés.

Ami még érdekes volt, és tetszett, hogy bár nyilvánvalóan Vuk volt a főszereplő, és a rókák szemszögéből láthattuk elsősorban a dolgokat, mégis bepillantást nyerhettünk az emberek és más állatok fejébe, gondolataiba. Ennek köszönhetően pedig bár végig Vuknak drukkoltam olvasóként, mégsem tudtam igazán gonosznak tartani pl. a vadászkutyákat, vagy épp az embert. Nem igazán vagyok a vadászat híve így, a 21. században, de tény, hogy a múltban voltak rá érthető okok (és az nem a gyilkolásban való kedvtelés volt). És hát, együtt könnyeztem a vadásszal, amikor a kutyája meghalt. Ez a momentum pedig, hogy szerette a kutyáját, elérte, hogy ne Simabőrűként gondoljak rá, hanem egyszerűen csak emberként.

A könyv nagyon rövidke volt, mégis tartalmas. Tele olyan gondolattal a természetről, állatokról, állatok és emberek kapcsolatáról, ami egy 21. századi embernek is aktuális lehet.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szerintem jó, hogy ezt választottam első könyvnek az írótól, mert kellemes olvasmány volt. Aranyos, megható, megrázó, kalandos.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Én 13-14 éves kortól ajánlanám a túl érzékletesen megírt, nagyon átérezhető haláljelenetek miatt, olyan tiniknek és felnőtteknek, akiket ha meg is ráz egy állat halála, tudják ezt (már) érzelmileg kezelni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A turné minden állomásán találtok egy-egy kérdést Fekete István műveivel kapcsolatban, ami vonatkozhat egy adott mű történetére, keletkezésére, de akár arra is, hogy milyen állatot takar egy-egy elnevezés. A helyes választ írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kérdés a játékhoz:

Hol játszódik a Tüskevár története?

Állomáslista:

Blogturné

01. 26. Szembetűnő (Vuk)

01. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út (Vuk)

01. 31. Szembetűnő (Tüskevár)

02. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út (A koppányi aga testamentuma)

02. 06. Szembetűnő (Csí és más elbeszélések)

02. 10. Szembetűnő (Hú)

02. 14. Könyv és más (Éjféli harangszó)

02. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út (Tüskevár)

02. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út (Téli berek)

   

Max Brallier: Az utolsó srácok a Földön és az Éjsötét Kard – Blogturné

Éppen csak, hogy hőseinkkel megmentettük Wakefieldet egy újabb kozmikus gonosz támadásától, máris új kalandba vágunk bele, s ezúttal sokkal nagyobb fába kell vágnunk a fejszénket. Lesz, aki új erőre tesz szert, lesz, aki feláldozza magát, lesz, aki teljesen megváltozik, és olyan is, akinek nem kéne, de visszatér… Tarts velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, mert kalandos, humoros, szórakoztató, és nagyon klasszak benne az illusztrációk is. Szóval szeretném a teljes sorozatot majd végigolvasni, így nem volt kérdés, hogy ez a rész is sorra kerül.

Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódik, ahol korábban félbemaradt, ám az előző könyvben újonnan felbukkanó ellenségek helyett ezúttal egy régi ellenség tér vissza. Őt próbálják a srácok megállítani, miközben Dirk rájön, hogy nem múlt el maradéktalanul a zombisága, Jack pedig kiképzésen vesz részt, hogy újonnan szerzett képességét használni tudja a világ megmentése érdekében.

Nos, meglepett, hogy ebben a könyvben az evie-s szál helyett ismét visszatért egy régi gonosz. Arra számítottam, hogy majd az Evie-ékkal való konfliktus, valamint a távolban lévő túlélők felkutatása kerül sorra ebben a kötetben. Bár tévedtem lényegében mindkettővel kapcsolatban, mert Evie-ból és a túlélőkből is csak keveset kaptunk, végül mégsem unatkoztam egyáltalán.

A képregényszerű illusztrációk még mindig nagyon viccesek, totálisan beleillenek a sztoriba, szervesen összekapcsolódnak a regény szövegével, és egyszerűen csak nagyon szórakoztatóak.

A történet főszereplői közül most Dirköt emelném ki, mert az ő karaktere eléggé középpontba került az előző rész óta, és ennek köszönhetően valahogy sokkal jobban megszerettem, mint az első három részt olvasva. Dirk a történet elejétől kezdve nagyon sokat fejlődött. Izomagyú agresszorként kezdte, mostanra azonban kiderült, hogy igaz barát, és nemcsak bátor, hanem önfeláldozó is.

Jack főszereplőként természetesen szintén a középpontban volt. Mivel az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, nem lehet őt nem kedvelni. Bírom a humorát, hogy a legveszélyesebb helyzetekben is van egy olyan beszólása, amitől felkuncogok. Szeretem, hogy mindent játékként fog fel, ez a túlélő-stratégiája, és másokat is rávesz arra, hogy játsszanak. Tetszik, hogy törődik az emberi és szörny barátai lelkével és boldogságával, és ha azt látja, hogy szomorúak, valami bajuk van, azonnal elkezd azon gondolkozni, hogyan segíthetne rajtuk, hogyan deríthetné jobb kedvre őket.

Annak ellenére, hogy szerintem most a többiek kicsit háttérbe szorultak Dirk és Jack mellett, nagyon szeretem ezt a négyest. Igazi barátok, igazi családot alkotnak. És nemcsak egymással, hanem a békés szörnyekkel is, akik egész jól beilleszkedtek az emberi világba.

A történet kalandrésze izgi volt megint, tényleg nem unatkoztam, de már alig várom, hogy eljussunk odáig, hogy hőseink felkerekednek, hogy megtalálják a többi túlélőt. Látni akarom a nagy egymásra találásokat, és kíváncsi vagyok, hogy az író miféle lezárást szán Jacknek (akinek ugye, a barátain kívül nincs senkije).

Hogy tetszett ez a könyv?

Ugyanolyan szórakoztató volt, mint az előzőek annak ellenére, hogy egy régi gonoszt hozott vissza az író, nem pedig az előző részben megismert új gonoszoknak adott főszerepet. Dirköt nagyon megszerettem mostanra, és Jack is a szívem csücske a poénjaival.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a humoros, kalandos, képregénnyel vegyített ifjúsági regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Játékunkban nevezetes kardok nyomába fogunk eredni. Minden állomáson találtok majd egy meghatározást, melyből rá kell jönnötök, melyik kardról van szó, és a nevét beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. Fontos! Nem kérjük a tulajdonosok nevét, sem azt, hogy melyik történetben szerepelt, csak a fegyver neve számít!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

Eragon nevezte el így, mely egyben egy varázslat is, jelentése tűz. Ha kimondják ezt a nevet, a kard lángba borul.

Állomáslista:

Blogturné

01. 20. Booktastic Boglinc

01. 22. Booktastic Boglinc (extra)

01. 24. Hagyjatok! Olvasok!

01. 26. Könyv és más

01. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

   

Miriam Margolyes: És ez mind igaz – Blogturné

Miriam Margolyes nyolcvanévesen döntött úgy, hogy ideje megírni visszaemlékezéseit, melyet a Könyvmolyképző Kiadó 2024 őszén hozott el a magyar olvasóknak. A Blogturné Klub két bloggere ered a meglehetősen szabadszájú, sallangoktól mentes színésznő lejegyzett emlékeinek nyomába, hogy felfedezze a különc színésznő magánéleti és szakmai meglátásait. A turné végén természetesen ki is sorsolunk egy példányt a kiadó felajánlásában. És ez mind igaz!

Miért választottam ezt a könyvet?

Mivel a Harry Potteren nőttem fel, így kíváncsi vagyok mindenféle könyvre, ami kapcsolódik hozzá valahogyan, és lehetőségem nyílik rá, hogy elolvassam.

Véleményem a könyvről

Miriam Margolyes Bimba professzort játszotta a Harry Potter-sorozatban. Nem volt túl jelentős szereplő, de volt egy vicces jelenete a mandragórákkal. A könyv az ő önéletrajza, amelyben lényegében gyerekkorától kezdve elmeséli az életét. A kötet stílusa nagyon közvetlen, Margolyes nem fogja vissza magát, nem finomkodik, úgy ír, mintha egy barátjának mesélne éppen. Megismerhetünk apró anekdotákat a családjáról, az iskoláról, ahová járt, a munkáiról, a magánéletéről és a barátairól, ismerőseiről, munkatársairól is.

Mielőtt ezt a könyvet olvastam volna, azt gondoltam, hogy Margolyes is hasonló személyiség lehet, mint amilyennek Alan Rickmant vagy Maggie Smitht képzeltem a cikkek, Alan naplói, interjúk és egyebek alapján. Tudjátok, művelt, hidegvérű, mindig tökéletesen viselkedő britek, akikről csak azon kevesek tudják, mennyire érzékenyek és humorosak, akiket igazán közel engednek magukhoz. Hát nem. Miriam Margolyes egyáltalán nem ilyennek tűnik az önéletrajza alapján.

Őszintén bevallom, míg a fél karomat odaadnám azért, hogy Alan Rickmannel és Maggie Smithszel csak egy órát beszélgethessek (tudom, ez már sajnos nem lehetséges), addig Miriam Margolyesszel nem biztos, hogy túl jól kijönnék a valóságban. Bár az önéletrajzát olvasni igazán szórakoztató volt, jókat kuncogtam, szörnyülködtem élete történetein, olyan személyiségű ember, akivel nem valószínű, hogy jól érezném magam. Nagyon harsány, nagyon szókimondó, és hát, káromkodik, fingik, és állandóan arról beszél, hogy hány férfit „szopott le” mielőtt és miután rájött, hogy leszbikus. Szóval igen, én túl visszafogott, túl zárkózott, túl introvertált személyiség vagyok ahhoz, hogy jól érezzem magam a közelében, és valószínűleg ötpercnyi beszélgetés után úgy érezném, hogy teljesen leszívott belőlem minden életerőt. Ez persze nem azt jelenti, hogy valami baj van vele (vagy épp velem), mert egyáltalán nincs, csak két különböző személyiség vagyunk. Számomra ő túl harsány és szókimondó, ő meg valószínűleg azért nem barátkozna velem, mert túl unalmas lennék számára.

De ez nem azt jelenti, hogy ne olvastam volna szívesen a történeteit. Nagyon érdekes volt belelátni az életébe. A családba, amiben felnőtt, az iskolai életbe, amit a csínyeivel eléggé feldobott, a szerelmi és szexuális életébe, ami némileg zavarba hozott, abba, hogyan boldogult színésznőként, milyen munkákat kapott, merre járt, kiket ismert a hírességek közül, és persze, hogy hogyan viszonyult a Harry Potter-sorozathoz.

Ez utóbbiról elég keveset kaptunk a könyvben, de az kifejezetten érdekes volt. Miután elolvastam Alan Rickman naplóit, rájöttem, hogy a színészek teljesen másképp éreznek egy-egy filmmel kapcsolatban, mint mi, nézők. Ami számunkra a világot jelenti, az nekik csak egy munka, sőt, sokszor kellemetlen tapasztalataik is vannak az adott filmmel kapcsolatban. Nos, Miriam Margolyes is azon Harry Potter-színészek sorát gyarapítja, aki nem Harry Potter-rajongó. Ennek ellenére érdekes és megdöbbentő történeteket tudhattam meg a könyvből a forgatásokról, a többi színészről és egyebekről.

A kötetből leginkább a szerző családjáról meséltek kötöttek le, valamint azok a fejezetek, amik a színházi, filmes, szinkronvilágba adtak betekintést. A családi sztorik azért, mert Margolyes és az anyukája közötti kapcsolat pszichológiai szempontból nagyon érdekes volt. Kicsit az Örülök, hogy meghalt az anyám című könyv jutott eszembe róla. Margolyes anyja itt is túlságosan uralni akarta a családját, a lányát. És mivel nem fogadta jól a lánya coming outját, Margolyes maga is szinte biztos benne, ha az anyja tovább él, akkor valószínűleg elveszítette volna azt a nőt, Heathert, aki végül konkrétan egész életére a társa lett.

A színházi, filmes, szinkronos fejezeteknek pedig annyira jó, szinte kézzel fogható hangulatuk volt. Nem volt mindegyik örömteli vagy humoros történet, de tökéletesen bemutatták ezt a különleges közeget, valamint azt, hogy abban a korban, miként is működött, mennyire nehéz volt egy nőnek (méghozzá egy zsidó, leszbikus nőnek) boldogulnia olyan terepeken is, amiket a férfiak uraltak. De bemutatta ennek a világnak a pozitív oldalát is, azt, ami miatt Margolyes színész akart lenni, ami miatt szereti a munkáját.

Van olyan ismerősöm (több is), akinek nem tetszett ez a könyv, valószínűleg azért, mert Margolyes személyisége nem feltétlenül 100%-ban szerethető mindenki számára. Bevallom őszintén, számomra sem. De nem is kell, hogy szeressem őt. Ő is csak egy ember, akinek vannak erényei és hibái. Tett olyan dolgokat, amiket én biztosan soha nem tennék. Leírt olyan dolgokat, amiktől fogtam a fejem, mert nagyon nem értek egyet ezekkel. De az, hogy különböző személyiségek vagyunk, nem jelenti, hogy ő rossz ember, vagy rosszabb ember, csak azt, hogy különbözik tőlem. Joga van úgy élni, ahogyan neki jó. Joga van azt és úgy leírni az életéről, amit és ahogy akar. És az biztos, hogy van egyénisége, eredeti karaktere. És az is biztos, hogy nem volt unalmas élete.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szórakoztató, baráti, könnyed stílusban megírt önéletrajz, ami tele van vicces, meghökkentő sztorikkal. Nagyon klasszul áthatja a színházi, filmes világ atmoszférája, ami számomra kifejezetten érdekes volt. Margolyes személyisége pont ellentétes az enyémmel, de talán az is mutatja, hogy érdemes elolvasni ezt a könyvet, hogy ennek ellenére nagyon élveztem az olvasását. Igazából még izgalmasabb is egy olyan ember fejébe, életébe bepillantást nyerni, akinek nagyon más az élete, személyisége, mint az enyém.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki nem fél meghökkenni, elpirulni egy-egy zavarba hozó vagy pikáns sztorin egy híres színész életéből.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A memoár kapcsán mi is a színésznő filmjeinek eredünk nyomába. Minden állomáson találtok egy rövid leírást egy olyan filmről vagy sorozatról, melyben Miriam Margolyes szerepelt. A helyes választ, vagyis a film címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

Az előkelő Miss Phryne Fisher nyomozó az 1920-as évek Melbourne-jének mellékutcái, jazz klubjai és háztömbjei között sasszézva harcol az igazságért gyémántberakású pisztolyával és pengeéles eszével. Nyomában csodálók hadával modern hősnőnk élvezi az életet és borzolja a kedélyeket, miközben mindenféle rejtélyt megold. Hősnőnknek segítsége is akad: Dot, a bájos cselédlány, a jóképű, bár kissé kelletlen Jack Robinson felügyelő és természetesen ne felejtsük el megemlíteni a társadalmi élet jól ismert tagját, Prudence nagynénit.

Állomáslista:

Blogturné

01. 22. Szembetűnő

01. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)

01. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út

   

Miriam Margolyes: És ez mind igaz – Blogturné Extra

Miriam Margolyes nyolcvan évesen döntött úgy, hogy ideje megírni visszaemlékezéseit, melyet a Könyvmolyképző Kiadó 2024 őszén hozott el a magyar olvasóknak. A Blogturné Klub két bloggere ered a meglehetősen szabadszájú, sallangoktól mentes színésznő lejegyzett emlékeinek nyomába, hogy felfedezze a különc színésznő magánéleti és szakmai meglátásait. A turné végén természetesen ki is sorsolunk egy példányt a Kiadó felajánlásában. És ez mind igaz!

Extraként ezúttal is idézeteket hoztam nektek a könyvből. Jó olvasást a szórakoztató, vicces, vagy épp elgondolkoztató részletekhez!

1.

Anyám bevallotta, hogy eleinte nem szerette az apámat, amikor hozzáment; azért lett a felesége, mert orvos férjet akart. Nem tudom, hogy apu ezt valaha is megtudta-e, és persze én soha nem mondtam el neki, de anyu nekem elmondta, mert mi mindent elmondtunk egymásnak. Ahogy azt is, hogy megszerette őt, és mindig is kitartott amellett, hogy apu jó ember és jó férj volt. Hogy egyben becsületes is, és ezt szerette benne. Apu teljesen őszinte, tisztességes és feddhetetlen embernek bizonyult, és anyu ezt felismerte. Például, ha apám pénzt talált az utcán, elvitte a rendőrségre. Nem vagyok benne biztos, hogy anyu is ezt tette volna, de apu igen.

2.

Azt ígérték, hogy látni fogom A Tengert, úszni fogok benne, és homokvárat építhetek. Apu vett nekem vödröt és kis ásót, és azt mondta, hogy várjak vele reggelig. De persze én már fent voltam a szüleim előtt – nem vártam meg, hogy felébredjenek, mivel muszáj volt saját szememmel látnom ezt a jelenséget. Tehát reggel nyolc tájban, miután felöltöztem, kinyitottam a bejárati ajtót, és elindultam az úton.

Hamarosan feltűnt, hogy valami hatalmas kékség zárja le az utca alját. Mintha egészen az égig ért volna. Soha nem láttam még ilyet korábban, és emlékszem a felismerésnek arra a vakító pillanatára, a fényre, ami akkor betört az agyamba: „Hát persze! Ez biztos A Tenger” Elindultam hát a sziklaszirt pereme felé, de ekkor sikoltozást hallottam a hátam mögül az utcán, és amikor megfordultam, azt láttam, hogy a teljesen feldúlt anyám felém rohan. „Miriam, Miriam, maradj ott, ahol vagy, meg ne mozdulj, te rossz kislány, mit művelsz, ne mozdulj, meg ne mozdulj!”

3.

Egyetlen másik diák sem vette fel velem a versenyt a botrányos viselkedés terén, egészen addig, amíg Tatty Katkov be nem iratkozott az Oxford Általános és Középiskolába. Én folyton büntetésben voltam, mert mindig elkaptak. Emlékszem, amikor valamilyen kihágásért egy csütörtök délutánra elzárásra ítéltek, kénytelen voltam őszintén bevallani, hogy „Ó, sajnálom, de akkor nem tudok menni, mert már van egy büntetésem csütörtökre. De a péntekbe beleférne...”

4.

Az új szipervizorom, Jean Gooder, a Newnham angol tanszékének vezetője, még ma is él, és elmesélte, hogy amikor a felvételi vizsgámat írtam, Alfa Gammát kaptam rá, ami azért szokatlan jegy, mert egyszerre a legjobb és a legrosszabb jegy. Szerintem ez azt jelenti, hogy nem voltak teljesen biztosak abban, hogy nagyon okos vagy nagyon hülye leszek. Én magam sem vagyok benne soha biztos!

5.

Tisztában vagyok vele, hogy általánosítok, de tapasztalatom szerint a gondolkodás és a beszélgetés skálája a legtöbb férfinál korlátozott. Nem érdeklik őket az érzések. Sok férfi rémülten és félelemmel reagál, ha egy nő sírva fakad. E durva megítélés alól kivételt képeznek a színészek és a homoszexuálisok. Talán azért, mert a melegeket is elnyomták és kigúnyolták, és sok helyen még ma is ezt teszik, ismerik az élet sötét oldalát, és ennek megfelelően képesek nevetni, örömet és szeretetet terjeszteni.

6.

Néhány nappal később anyu agyvérzést kapott. Mindig is úgy véltem, hogy ezt az én coming outom váltotta ki. A második, pusztító agyvérzés három hónappal később következett be. Ezzel kezdetét vette szörnyű betegségének hosszú időszaka, egyben életem legsötétebb korszaka. Az egyetlen jó dolgot Heather jelentette, aki ott volt nekem.

7.

A lámpalázam csak fokozódott, ahogy öregedtem. A közönség elvárásai sokkal magasabbak lettek, és nem akarok csalódást okozni. Most már tartok egy vödröt a kulisszák mögött, mert olyan gyakran tör rám a hányinger a színpadra lépés előtt. És ezzel nem vagyok egyedül: Maggie Smith mesélte nekem Ausztráliában, hogy amikor Alan Bennett monológsorozatát adta elő Sydney-ben, olyan szörnyen ideges volt, hogy sokszor hánynia kellett.

8.

Soha nem voltak drága ruháim és autóim – mindig házakba fektettem. Nem született gyerekem – ami önmagában egy életre szóló befektetés –, így megengedhettem magamnak, hogy ingatlanokat vegyek.

9.

A Vatikán látványa sértett; ahogy ott álltam, arra gondoltam, milyen helytelen, hogy ennyi pénzt költenek erre a sok aranyozott és pazar díszítésre, miközben annyi szegény katolikus ember van a világon.

10.

– Hogy állnak a foglalások a Gertude Stein and a Companionra? – kérdezte.

– Ó, már hatot eladtak – felelte a nénike bátorítóan.

– Az első estére? – tudakolta Sonia.

– Nem, az összesre!

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A memoár kapcsán mi is a színésznő filmjeinek eredünk nyomába. Minden állomáson találtok egy rövid leírást egy olyan filmről vagy sorozatról, melyben Miriam Margolyes szerepelt. A helyes választ, vagyis a film címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

Harry és Ron lekési a Roxfort Expresszt, ami visszavinné őket az iskolába, így egy repülő autóval indulnak útnak, nehogy elkéssenek az új tanév kezdetéről. Harry csakhamar megint az érdeklődés középpontjában találja magát, ugyanis az iskolában új rajongói akadnak, köztük a Feketemágia-ellenes Liga professzora, Gilderoy Lockhart.

Állomáslista:

Blogturné

01. 22. Szembetűnő

01. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)

01. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út

   

Sasha Laurens: Vérifjoncok – Blogturné

A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően újabb LMBTQ+ történetet olvashatunk, méghozzá egy igazi különlegességet: egy leszbikus főszereplővel rendelkező vámpíros fantasyt. Tarts három bloggerünkkel a titokzatos, kalandos és morális kérdésekkel teli turnén, és a végén nyerj te is egy példányt a regényből.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, bár sok LMBTQ+ könyvet olvasok, ezek általában két férfi szerelméről szólnak, esetleg transz nőkről, férfiakról, nagyon ritkán került a kezembe eddig leszbikus főszereplős regény. Talán ez a harmadik eset, ha emlékeim nem csalnak. Ennek nem az az oka, hogy nem akarok ilyesmiket olvasni, hanem az, hogy magyarul sokkal kevesebb regény jelenik meg a nők közötti szerelemről, mint a férfiak közöttiről. Épp ezért nagyon örülök, hogy a KMK már több nő-nő szerelemet bemutató könyvet is kiadott, mert szerintem fontos, hogy az LMBTQ+ betűszóból az L is megfelelően képviselve legyen a regényekben.

Véleményem a könyvről

A történet egyik főszereplője, Kat látszólag az átlagfiatalok életét éli: iskolába jár, diákmunkát vállal, együtt lóg a barátaival. Esténként pedig dílerekhez jár. Na nem drogért, hanem egy szintetikus vérpótlékért, a Hemáért. Ugyanis hatalmas titkot őrizget: vámpír. Egy halálos vírusnak köszönhetően a vámpírok nem táplálkozhatnak többé emberekből, így átváltoztatni sem tudják őket. Ennek köszönhető, hogy feltalálták a Hemát, és hogy a nehézségek ellenére a vámpírnők elkezdtek tisztavérű vámpírgyerekeket szülni kihalásukat megelőzendő. Kat is egy ilyen vámpírgyerek, vagyis vérifjonc. Bár Kat szegény családból való, mivel az emberek világában magányosnak érzi magát, jelentkezik az elit vérifjoncokat befogadó Harcote Középiskolába, ahová nagy meglepetésére teljes ösztöndíjjal fel is veszik.

Az iskolában találkozik újra gyerekkori barátnőjével, Taylorral, akinek anno elmesélte a legnagyobb családi titkát, és akiről úgy gondolja, elárulta őt. Taylor hiába származik gazdag családból, queer vámpírként kitaszított az iskolatársai között.

Egy gyilkosság, egy veszélyes összeesküvés és az erkölcsi értékekért való kiállás végül egy oldalra állítja a két lányt, akiknek újból meg kell tanulniuk bízni egymásban, hogy leleplezzék a gonoszt.

A történetet Kat és Taylor szemszögéből követhetjük végig, a fejezetekben felváltva pillanthatunk be a gondolataikba.

Nos, igen, mondhatnám azt, hogy ez egy tipikus vámpíros ifjúsági fantasy, mert lényegében az. A főszereplők bekerülnek egy elit iskolába, aminek külön szabályai vannak, a háttérben ott munkálkodik a gonosz, akit le kell győzniük, hogy végül jobb világot teremthessenek. Ezerszer olvastuk már különböző formákba öntve.

Ám ez a regény mégis különleges, méghozzá két okból, és csak az egyik az, hogy leszbikus főszereplői vannak, amitől unicumnak számít a maga nemében. A másik ok, hogy bár egy kitalált, vámpíros világban játszódik, mégis olyan morális kérdést boncolgat, ami a valóságunkban is nagyon fontos. Vajon a gazdag elit bármit megtehet a nála szegényebbekkel? Bármit megúszhat? A tagjaira nem vonatkoznak a szabályok, törvények, és így képtelenek valamiféle morális értékrend szerint élni? Ha úgy használnak tárgyként valakit, hogy az nem is tud róla, az tényleg semmiség, és felmenti őket a tetteik alól?

Nagyon érdekes volt, hogy Kat először megpróbált beilleszkedni a többi vérifjonc közé eltitkolva, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik. Belement a játékukba annak ellenére, hogy látta a valódi személyiségüket. Tudta, hogy manipulatív, gonoszkodó, sekélyes emberek. De annyira magányosnak érezte magát vámpírként az emberek között (annak ellenére, hogy vele volt a szintén vámpír anyja, és voltak ember barátai is), hogy becsukta a szemét. Ha magányos vagy, és végre találsz egy társaságot, ami befogad, nagyon nehéz magadtól kilépni belőle, és nem menni utánuk akkor is, ha olyasmit tesznek, amivel nem értesz egyet. Sok fiatal (sőt felnőtt is) bukik el a hasonló próbákon, inkább beállnak a zaklatók, bántalmazók közé, ők is cigiznek, isznak, kipróbálják a drogokat, szexelnek, csak hogy ne lógjanak ki a sorból.

De Kat nemcsak a vérifjoncoknak akart megfelelni, hanem a Hema feltalálójának is, aki elvállalta, hogy mentorálni fogja az iskola egyik diákját. Bár Victor Castel elvileg jó manipulátor, gyakorlatilag az első perctől úgy viselkedett, és olyasmiket mondott, amikből érezni lehetett, hogy valami van a háttérben. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz az a pont Katnél, amikor azt mondja, nem, ez már túl van az erkölcsi határokon. Vagy egyáltalán lesz-e ilyen pont nála.

Taylorban pont az tetszett, hogy ő nem hódolt be a többieknek. Mindig kívülálló volt, és igen, magányos, követett el hülyeségeket is (lásd Evangeline), de sosem bólogatott olyasmire, amivel nem értett egyet, sosem ment a tömeg után, mindig kiállt nyilvánosan azokért a dolgokért, amikben hitt. Ő egy tipikus belevaló csaj, aki követ el hibákat, de mindvégig önmaga marad, akkor is, ha ez egyet jelent a kitaszítottsággal. Ez pedig igazán tiszteletreméltó.

Volt két karakter is a történetben, aki képes volt meglepni, mert bár az elején nem voltak szimpatikusak, valahogy mégis megkedveltem őket. Az egyikük Evangeline, aki egyfajta méhkirálynő a vérifjoncok között. Mindenki őt akarja utánozni, mindenki vele akar barátkozni, mindenki vele akar bulizni, mindenki isteníti őt. Csak épp senki nem ismeri igazán. Elsőre én is azt hittem, hogy csak egy beképzelt, gonoszkodó, elkényeztetett gazdag lány, akiben nincs semmi mélység. Aztán szép lassan egyre többet megtudtam a karakteréről, és kiderült, hogy bár valóban egy beképzelt, gonoszkodó, elkényeztetett gazdag lány, van benne valami több. Csak ő is fél. Fél önmaga lenni. A valódi önmaga. Érdekes volt látni a kibontakozását.

A másik izgalmas karakter Galen volt. A suli menő sráca, a Vámpírtársadalom vezetőjének állítólagos örököse, akit imádnak a lányok, mert mindig tökéletesen néz ki. Ahogyan Kat, én is először azt gondoltam, hogy egy sekélyes szépfiú, de mindketten tévedtünk. Ha ez egy heteró regény lenne, akkor Galen tökéletes férfi főszereplő lett volna. Egy srác, aki titokzatos, aki mindig álarcot visel, mert meg kell felelnie a szüleinek és a vérősének. Aki a lelke mélyén pontosan tudja, mi a jó és mi a rossz, de fogalma sincs, miként téphetné le a láncait, és cselekedhetne helyesen. Míg nem találkozik Kattel.

Nagyon féltem tőle, hogy mikor rájön, hogy Kat nem szereti őt viszont, akkor negatívan reagál majd, és a jellemfejlődése visszaesik. Nem árulom el, így volt-e, viszont nagyon érdekesnek találtam az ő szálát, és nagyon izgalmas volt az utolsó döntése és cselekedete. Őszintén szólva, bár örülök neki, hogy ez egy leszbikus történet volt, kicsit mégis sajnálom, hogy nem Galen volt az egyik főszereplő, mert szerethető, izgalmas karakter. Bár elvileg nincs folytatása ennek a könyvnek, egyáltalán nem bánnám, ha Galen kapna egy spin-offot. És esetleg egy Evangeline spin-offot is szívesen elolvasnék.

Az összeesküvéses szál nagy részét igazából szinte az elejétől kezdve sejtettem. Sejtettem, hogy ki a fő rosszfiú, kik a segédei, miért csinálják, amit csinálnak, kicsoda Kat anyja, és miért menekültek el az embervilágba anno. Az egyetlen, amit nem tudtam, hogy gyerekként Taylor szülei miért üldözték el végül Katet és az anyját. Azt gondoltam én is, hogy Kat vérősének hiánya miatt, vagy mert rájöttek, hogy a lányuk beleszeretett a legjobb barátnőjébe, és maradi módon ellenezték ezt. Arra, ami végül kiderült, nem is gondoltam, pedig elég nyilvánvaló volt utólag.

A történet nagy része Kat és Taylor problémáiról, beilleszkedéséről, magányáról, gondolatairól, érzéseiről szól, egymás iránt és külön-külön is. A kalandszál apránként indul csak be, és igazából a regény legvégére pörög fel teljesen, de amikor beindul, elég izgalmassá válik. Nem bántam volna, ha kicsit többet kapunk ebből a szálból, és jobban eloszlik az egész történeten, de ettől függetlenül szórakoztató volt a teljes történet, igazán élveztem az olvasását.

Hogy tetszett ez a könyv?

Tipikus vámpíros fantasy volt, mégis találtam benne olyan gondolatokat, dolgokat, amik számomra érdekessé tették. Tetszett a fő erkölcsi kérdés, amit boncolgatott, mert a saját világunkra is vonatkoztatni lehetett. A főszereplők a botlásaik ellenére kedvelhetőek voltak, és Evangeline meg Galen is érdekes mellékszereplők lettek.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a vámpíros fantasyket. Akár heteró olvasóknak is, mert az, hogy a főszereplők leszbikusak lényegében teljesen mellékes a történetet nézve.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regény fontos erkölcsi kérdéseket boncolgat, úgyhogy most mi is ezt tesszük. Felteszünk egy-egy vámpíros filmhez vagy regényhez kapcsolódó kérdést, nektek pedig be kell írnotok a helyes választ a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Az Interjú a vámpírral című filmben egy gyereket is átváltoztatnak vámpírrá, súlyos erkölcsi kérdéseket felvetve ezzel. Mi a gyerek neve a filmben?

Állomáslista:

Blogturné

01. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

01. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

01. 15. Hagyjatok! Olvasok!

01. 17. Kelly és Lupi olvas

   

Sasha Laurens: Vérifjoncok – Blogturné Extra

A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően újabb LMBTQ+ történetet olvashatunk, méghozzá egy igazi különlegességet: egy leszbikus főszereplővel rendelkező vámpíros fantasyt. Tarts három bloggerünkkel a titokzatos, kalandos és morális kérdésekkel teli turnén, és a végén nyerj te is egy példányt a regényből.

Ma idézeteket hoztam nektek érdekességképpen a könyvből. Jó olvasást hozzájuk!

1.

– Georges nem az egyetlen fekete diák itt, ugye? – kíváncsiskodtam.

– Hát persze hogy nem! – Evangeline felsorolt pár nevet minden évfolyamról. Nem lehetett több hétnél.

– Kicsit elcseszett dolog, hogy mindannyiukat meg tudod nevezni. A Vámpírtársadalom ennél sokszínűbb kell legyen.

2.

– Szégyen, hogy néhány vámpír továbbra is szükségtelen kockázatot vállal, mikor a Hema által kínált alternatíva oly könnyedén elérhető.

– Nem szükségtelen kockázat volt – csattantam fel. Éreztem a keserűséget a nyelvemen. – Amikor megszülettem – el sem tudom hinni, hogy ezt fogom mondani Victor Castelnek Galen Black előtt –, a szüleim nem mindig engedhették meg maguknak a Hemát. Apukám nem a szórakozás kedvéért táplálkozott emberekből. Éhes volt.

3.

– (...) Az az igazság, hogy egy újraegyesítéspárti hálózat része vagyok. A változás érdekében tevékenykedünk. Egy olyan világért, ahol a vámpírok és az emberek nincsenek ennyire elszigetelve egymástól. Ahol együtt élhetünk, közös emberségünket használva köteléknek.

Tátott szájjal néztem rá.

– A látszat lerombolásáról beszélsz? – kérdeztem. – Vámpírok mindenütt, coming out az embereknek?

4.

– Ha ez vigasztal, sosem csapolják le őket. Lucy biztosra megy.

– Szóval?

– Szóval ártalmatlan, nem? – Ugyanazt a szót használta, mint Lucy. Nem hangzott teljes mértékben meggyőzöttnek. – Semmire sem fognak emlékezni, mintha csak egy durva másnaposság lenne a LucyK-buli után. És mindig megfizeti őket.

(...)

– Ez mitől lenne ártalmatlan? Megdelejezték őket, úgyhogy bármibe beleegyeznének, és holnap úgy ébrednek fel, hogy fogalmuk sincs: egy rakás seggfej rájuk mászott, és a vénáikból a vérüket szívta. Ha azt hiszed, egypár dollár akármilyen téren egy kicsit is javít ezen, akkor el vagy cseszve.

5.

Volt bármi értelme megpróbálni rávenni a harcote-osokat, hogy az erkölcsi felelősségükre gondoljanak, amikor az erkölcs végső soron szabályok összessége? Ha azt hiszed, a szabályok nem vonatkoznak rád, az erkölcs sosem fog számítani.

6.

– Talán nem kéne... – suttogtam Katnek. – Mi van, ha egy emberekkel teli tömlöc?

Szigorú pillantást vetett rám.

– Ha emberekkel teli tömlöc, akkor határozottan idelent kell hagynunk őket, zavartalanul. Biztosan tökéletesen boldogok.

7.

– Egy napon ráébredsz majd, hogy ha akarsz valamit, ha igazán akarsz valamit, akkor arra törekedned kell. Ezzel tartozol önmagadnak. Igen, kockázatos és zavarba ejtő, és néha fájdalmas törődni valakivel, azonban soha nem kapod meg, amit szeretnél, ha nem vagy képes kérni. Halhatatlan vagy, Taylor. De ez nem jelenti azt, hogy van elpazarolható időd.

8.

– (...) Tudod, a Hema adalékokat tartalmaz, melyek vérszerűbbé teszik. Színezék, ízesítés. Ezek nélkül csokoládészirupnak tűnik az íze meg... nos, semmi jó. Koccintottunk, és emlékszem az üvegpohár érintésére az ajkamon. Milyen szokatlan volt valami hidegből inni.

– Anyu, fuj! – A gondolat, hogy anyu egy ember vérét szívja, csupán kicsit kevésbé undorító, mint a gondolat, hogy szexel.

9.

Azt hittem, minden esély ellenére kerültem be a Harcote-ra és nyertem el a mentorprogramot, de nem voltak itt semmilyen esélyek. Csakúgy mint Galen, én sem ébredtem rá, hogy nekem kedvezve keverték meg a paklit.

10.

– Kat, bizonyos szinten lényegtelen a gyógymód. Az eszmék számítanak. Az újraegyesítéspártiak alapvető változásokat vizionálnak az életvitelünkben. A Vámpírtársadalom kényes építmény. Bizonyos körülmények együttállása, mely megengedi számunkra, hogy együtt éljünk. Egy válságba került, amely kis híján megsemmisítette a fajtánkat, hogy létrehozzuk a közösséget, amibe a vérifjoncok áldásos módon beleszületnek. Ez az építmény összeomolhat. De ezt nem hagyhatjuk.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regény fontos erkölcsi kérdéseket boncolgat, úgyhogy most mi is ezt tesszük. Felteszünk egy-egy vámpíros filmhez vagy regényhez kapcsolódó kérdést, nektek pedig be kell írnotok a helyes választ a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Milyen színű a „vegetáriánus” Cullen család szeme, amikor épp nem éhesek?

Állomáslista:

Blogturné

01. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

01. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

01. 15. Hagyjatok! Olvasok!

01. 17. Kelly és Lupi olvas

   

Évösszegző 2024

2023-ról nem volt a blogomon évösszegző, mert az év vége nagyon pocsékul sikerült, és januárban már annak is örültem, hogy egyáltalán még élek. Egyfelől meghalt az idősebb kutyusom, Manó, ami hatalmas trauma volt számomra, rá egy hónapra pedig mélyvénás trombózisom lett, ami miatt kórházban voltam, aztán ágyban otthon, és így szinte egyáltalán nem éreztem, hogy karácsony és szilveszter van.

Talán ezért lehet az, hogy 2024-ben viszont már október környékén elkapott a karácsonyi hangulat, és mostanáig ki is tartott. Bár egy kis zökkenővel indultak az ünnepek, azt hiszem, elmondhatom, hogy ez volt eddig felnőttkorom legbékésebb, legkellemesebb karácsonya. Ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy 8 napig itthon lehettem szabadnapokat, szabit és ünnepnapot összevonva, így nem kellett kapkodnom, sietnem semmivel, hanem csak nyugisan élvezhettem a pillanatot.

Na de nézzük, milyen is volt számomra 2024.

Az év elejét ágy- és szobafogságban töltöttem a mélyvénás trombózis miatt, és bár erősen introvertált vagyok, azért ez még nekem is sok volt. Még a Covid legparásabb első időszakában is legalább ki tudtam menni boltba, kutyát sétáltatni, most viszont ténylegesen fogoly voltam az ágyamban, szobámban. Közben szerencsére megengedték, hogy otthonról dolgozzak, és az akkori fordítási munkámat is végeztem az ágyból, de fájt mindenem, nem tudtam már, hogy feküdjek, üljek, hogy jó legyen. És hát, depis időszak volt, mert fogalmam sem volt, mi lesz velem, még folytak a vizsgálatok több mint fél éven át.

Aztán szerencsére áprilisban végre visszakaptam a szabadságomat, bejártam dolgozni, kezdett minden visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Viszont... megváltoztam. Vagyis nem. Végre önmagam vagyok, és csak az változott, hogy most már nem félek ettől annyira. Minden évben megfogadtam magamnak, hogy majd most nyitni fogok a világra, új dolgokba kezdek, új embereket ismerek meg, de aztán mindig meg is szegtem ezt, és csak ültem a kis elefántcsont tornyomban egész éven át. Na, most nem így történt!

2024-ben egy csomó dolgot kipróbáltam, csináltam, és igen, új embereket is megismertem.

Volt valaki, akiről úgy tűnt, hosszabban is az életemben marad, legalábbis megígérte, aztán év végére mégis eltűnt, fogalmam sincs miért. De lehet, hogy így kellett történnie, lehet, hogy ő nem a cél volt, hanem az út. Mert végül neki köszönhetően jutottam el egy helyre, aminek köszönhetően új embereket ismerhettem meg. Olyan embereket, akik megint felébresztették bennem azokat a kreatív energiákat, amik néhány éve háttérbe szorítva éltek csak bennem. Aztán, hogy ez tartós lesz-e, az 2025 titka még, de remélem, hogy igen, és létrehozunk valami jót és klasszat. De a lényeg, hogy bármi miatt is tűnt el az illető, nagyon örülök, hogy megismertem, és azért remélem, hogy ő is örül neki, hogy megismert engem.

Szóval igen, kipróbáltam egy csomó új dolgot. Először jártam igazi keleti étteremben és ettem szusit (nem az én világom, de érdekes volt), először voltam képregény-kiállításon, először készítettem kollázst, először mentem el a munkatársaimmal közös programra csapatként, először mentem el az egyik barátommal halloweeni ijesztgetős programra, először mentem akkor még vadidegen emberek közé, hogy barátokat szerezzek, tanuljak tőlük, kreatívkodjunk, önmagunk lehessünk. Először korrektúráztam regényt a KMK-nak (Eszes Ritától az Egy csepp tűz, egy szikra víz című történetet).

Aztán voltam többször moziban, hatalmas vásárlásokat csináltam, amiket életemben először élveztem (ruha, rajz- és festőeszközök, könyvek stb.), voltam karácsonyi vásárban anyával és Pötyikével, egy csomót rajzoltam, festettem, olvastam, és egyszerűen csak élveztem az életem.

Azt hiszem, az a betegségem pozitív oldala, hogy végre rájöttem, totál felesleges mindentől parázni, egyszerűen csak élni kell az életet, és ha valakinek nem tetszik valami, tehet egy szívességet.

A betegségem árnyoldala az, hogy nem szedhetem többé a PCOS-emre a hormonos fogamzásgátlót, és így a tüneteimet csak nagy erőfeszítéssel sikerül visszaszorítani, és nem mindet. Nagyon nehéz betartani, de teljesen életmódot váltottam, odafigyelek arra, mit eszem, rengeteget fogytam, odafigyelek a vércukorszintemre, a vérnyomásomra, megint szobabiciklizek, és ez viszonylag segít abban, hogy elfogadhatóak legyenek a tüneteim. Sajnos az megmaradt, hogy a menstruációm 2. 3. napján erősen vérzek, de baromi szerencsés vagyok a főnökömmel, mert férfiként is átérzi ezt, és nagyon támogat abban, hogy komfortosan, jól érezzem magam, pl. a legrosszabb napokon dolgozhatok otthonról. Szóval ezért iszonyatosan hálás vagyok neki, mert ezt a támogatást nem sok munkahelyen adnák meg. Így bár vannak rossz napjaim (igen, az évkezdetem is ilyen, mert miért is ne, boldog új évet nekem 😂), de ezeket is könnyebb elviselnem a támogatás miatt, és mert nem kell szégyenkeznem, mint tinédzserkoromban, huszonévesen.

A festés, rajzolás sem maradt el, sőt, szerintem egyre jobban megy, és egyre jobban élvezem. Egyre több eszközt, stílust próbálok ki, és egyre több ember van körülöttem, aki kreatív energiákkal tölt fel, és tanulhatok tőlük.

És ismét elkezdtem írni. Nem mondom, hogy fél év múlva kész kézirattal fogok rendelkezni, de szép kényelmesen haladok, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.

A kisebbik kutyusomért, Pötyiért is megküzdöttünk 2024-ben. Van egy daganat a lábán, ami évekig nem zavarta egyáltalán, ám valamikor nyár végén egy éjszaka lerágta magának. Onnantól elkezdett kisebesedni, nőni, begennyesedni. Műteni nem merték a kora, szívbetegsége miatt. Volt, hogy azt hittük, itt a vége, de fertőtlenítettük, kötöztük, két naponta állatorvoshoz vittük, nem adtuk fel, és még mindig velünk van. Most épp nem sebes a lába, és a daganat nagysága és milyensége is stagnál. És boldog kutyus. Szóval most épp reménykedünk, hogy állandó kötözés mellett még jó pár évig nem lesz gond.

És akkor jöjjenek a könyves dolgok... Rengeteget olvastam az idén, és a legtöbbet októbertől decemberig.

Ha minden igaz, akkor összesen 108 könyvet olvastam 2024-ben.

Íme a kedvenceim:

Kalapos Éva Veronika: Nem hagylak itt

Szabó Magda: Abigél

Hugh Howey: Siló, Műszak, Por

Marissa Meyer: Cress, Winter (erről még nem írtam bejegyzést)

JP Ahonen: Belzebubs

Michael Ende: Momo

Samantha Shannon: Csontszüret, A mímes rend

Loreth Anne White: A csali, Sötét csontok

Fiona McPhillips: A hallgatás sebei

Kupihár Rebeka: A heterók istenéhez

Jennette McCurdy: Örülök, hogy meghalt az anyám

Alice Oseman: Loveless (Bár ezt angolul olvastam, miközben magyarra fordítottam, de sokat jelentett számomra a történet, szóval helye van itt.)

Kivételesen sorozatokról is hoztam nektek listát, mert egy csomó olyan sorozattal találkoztam 2024-ben, amit imádok, és valamilyen módon hatással volt az életemre.

Shameless – Szégyetelenek: Ez a sorozat segített túlélni az év elejét a mélyvénás trombózisom után. Nemcsak humoros, megrázó, elgondolkoztató, de segített átértelmezni a fejemben nagyon sok dolgot a szegénységgel, kiszolgáltatottsággal kapcsolatban. Azt hiszem, egy csomó előítéletet és önkéntelen ítélkezést söpört ki a fejemből, amik ebben a társadalomban felnőve tudattalanul is odakerültek.

Hazbin Hotel: Az egyik kolléganőm/barátom ajánlotta ezt a sorozatot, és hű, de örülök neki, hogy megtette. Bár ateistának vallom magam, mindig is nagyon érdekeltek a vallási témák, ez a mese pedig pont úgy dolgozza fel ezt, hogy az érdekes és elgondolkoztató legyen. És még sosem találkoztam olyan musicalfilmmel/-sorozattal, amiben az összes dal zseniális volt. És ez nem költői túlzás. Egyetlen dal sincs ebben a sorozatban, amit ne imádnék (csak egyiket kicsit jobban, másikat egy hajszállal kevésbé).

Helluva Boss: Ez szintén a kolléganőm/barátom ajánlása, egyben a Hazbin Hotel egyik melléksorozata, ami ugyanúgy a pokolban játszódik, csak más karakterekkel. Gyönyörű karakterfejlődés van benne a főszereplő, Blitz részéről, aki a történet elején egy egoista, pénz- és munkamániás, az erkölcsökkel és mások érzéseivel cseppet sem foglalkozó, ám valójában totálisan kisebbségi komplexusos és lelki sebektől megtört bérgyilkos. Ám ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy válik egyre jobb apává, baráttá, főnökké, úgy lesz egyre önfeláldozóbb, egyre szerethetőbb, és ő maga is egyre inkább ráérez, hogyan mutassa ki a szeretetét mások iránt. Az erkölcsei is sokat fejlődnek, és végül rátalál az igaz szerelemre is.

Arcane: Nos, igen, ezt is a fent már kétszer is említett barát ajánlotta, és mert jó az ízlése, én megnéztem. És bár a történet végével nem vagyok teljesen elégedett, ennek ellenére baromi jó sorozatnak találom. Két lánytestvér sztorija, akik elszakadnak egymástól, ellentétes utakra lépnek, de a szeretet akkor is elpusztíthatatlan közöttük.

Stranger Things: A Shameless után sokáig nem tudtam, mit is nézzek, semmilyen sorozat nem kötött le, míg rá nem találtam erre. Az első két évad zseniális volt, a harmadik kicsit visszaesett, de a negyedikre megint egekig emelték a zseniálissági faktort. Szóval alig várom az ötödik, befejező évadot.

Mindvégig Agatha: Szerintem ez eddig a legjobb Marvel-sorozat. Imádom Loki karakterét, de még az ő sorozatát is megelőzi. Odavagyok a karakterekért, a sztori vicces, mégis mély és elgondolkoztató, az LMBTQ+ szálakat teljesen természetes módon szőtték bele a sztoriba, és hát boszikról szól. Szóval igen, ez a sorozat pont nekem való volt, és nagyon remélem, hogy lesz folytatása. Kathryn Hahn, Joe Locke, Aubrey Plaza, Patti LuPone, Sasheer Zamata, Ali Ahn és Debra Jo Rupp is zseniálisan hozták a karaktereiket. Bár imádom a Heartstoppert, ezt a sorozatot nézve egyetlen pillanatig sem Charlie-t láttam Joe Locke karakterében, ami bizonyítja, hogy kiváló színész, aki nem csak egy karaktert tud hozni. Kathryn Hahn egy istennő mindenféle tekintetben. Patti LuPone pedig a saját részében libabőrt okozóan megmutatta a színészi zsenialitását. Imádom őket!

És hogy mit várok 2025-től?

Nos, szeretnék még több új dolgot kipróbálni, egy csomó új élményt átélni. Szeretnék az új ismerőseimmel létrehozni valami klassz művészeti dolgot, és talán barátokká kovácsolódni. Szeretnék egy csomó jó könyvet olvasni. Szeretnék továbbra is rajzolni, festeni, és szeretném ezt az új regénykémet be is fejezni. Szeretném elkerülni a stresszt, amennyire csak lehet, szeretnék nem félni, szeretnék boldog és szabad lenni. És szeretném egy kicsit jobbá tenni a világot, vagy legalábbis az országunkat, vagy ha ezekhez túl kisember vagyok, akkor legalább a környezetemet. Szeretnék többet pihenni, és nem túlhajtani magam. Szeretném, ha Pötyike továbbra is rendben lenne, anya is egészséges maradna, és a húgommal sem lenne semmi gond. És az én egészségem is legalább olyan maradna, mint most. A PCOS-es sz*rságot most már csak kibírom még kb. 10 évig, amíg el nem jön végre a menopauza, de soha többé nem szeretnék trombózissal vagy más hasonlóval kórházba kerülni. Szeretnék továbbra is olyan munkát végezni, amit legalább 90%-ban szeretek, ha vannak is árnyoldalai, ahol megbecsülnek, elismerik a tudásomat, és legalább annyira meg is fizetik, hogy megéljek a családommal.

Talán nem hagytam ki semmit, ami fontos...

Nos, ha van kedvetek, írjátok meg nekem, milyen volt számotokra 2024, és mit vártok 2025-től.

Boldog új évet! 😊