2023-ról nem volt a blogomon évösszegző, mert az év vége nagyon pocsékul sikerült, és januárban már annak is örültem, hogy egyáltalán még élek. Egyfelől meghalt az idősebb kutyusom, Manó, ami hatalmas trauma volt számomra, rá egy hónapra pedig mélyvénás trombózisom lett, ami miatt kórházban voltam, aztán ágyban otthon, és így szinte egyáltalán nem éreztem, hogy karácsony és szilveszter van.
Talán ezért lehet az, hogy 2024-ben viszont már október környékén elkapott a karácsonyi hangulat, és mostanáig ki is tartott. Bár egy kis zökkenővel indultak az ünnepek, azt hiszem, elmondhatom, hogy ez volt eddig felnőttkorom legbékésebb, legkellemesebb karácsonya. Ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy 8 napig itthon lehettem szabadnapokat, szabit és ünnepnapot összevonva, így nem kellett kapkodnom, sietnem semmivel, hanem csak nyugisan élvezhettem a pillanatot.
Na de nézzük, milyen is volt számomra 2024.
Az év elejét ágy- és szobafogságban töltöttem a mélyvénás trombózis miatt, és bár erősen introvertált vagyok, azért ez még nekem is sok volt. Még a Covid legparásabb első időszakában is legalább ki tudtam menni boltba, kutyát sétáltatni, most viszont ténylegesen fogoly voltam az ágyamban, szobámban. Közben szerencsére megengedték, hogy otthonról dolgozzak, és az akkori fordítási munkámat is végeztem az ágyból, de fájt mindenem, nem tudtam már, hogy feküdjek, üljek, hogy jó legyen. És hát, depis időszak volt, mert fogalmam sem volt, mi lesz velem, még folytak a vizsgálatok több mint fél éven át.
Aztán szerencsére áprilisban végre visszakaptam a szabadságomat, bejártam dolgozni, kezdett minden visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Viszont... megváltoztam. Vagyis nem. Végre önmagam vagyok, és csak az változott, hogy most már nem félek ettől annyira. Minden évben megfogadtam magamnak, hogy majd most nyitni fogok a világra, új dolgokba kezdek, új embereket ismerek meg, de aztán mindig meg is szegtem ezt, és csak ültem a kis elefántcsont tornyomban egész éven át. Na, most nem így történt!
2024-ben egy csomó dolgot kipróbáltam, csináltam, és igen, új embereket is megismertem.
Volt valaki, akiről úgy tűnt, hosszabban is az életemben marad, legalábbis megígérte, aztán év végére mégis eltűnt, fogalmam sincs miért. De lehet, hogy így kellett történnie, lehet, hogy ő nem a cél volt, hanem az út. Mert végül neki köszönhetően jutottam el egy helyre, aminek köszönhetően új embereket ismerhettem meg. Olyan embereket, akik megint felébresztették bennem azokat a kreatív energiákat, amik néhány éve háttérbe szorítva éltek csak bennem. Aztán, hogy ez tartós lesz-e, az 2025 titka még, de remélem, hogy igen, és létrehozunk valami jót és klasszat. De a lényeg, hogy bármi miatt is tűnt el az illető, nagyon örülök, hogy megismertem, és azért remélem, hogy ő is örül neki, hogy megismert engem.
Szóval igen, kipróbáltam egy csomó új dolgot. Először jártam igazi keleti étteremben és ettem szusit (nem az én világom, de érdekes volt), először voltam képregény-kiállításon, először készítettem kollázst, először mentem el a munkatársaimmal közös programra csapatként, először mentem el az egyik barátommal halloweeni ijesztgetős programra, először mentem akkor még vadidegen emberek közé, hogy barátokat szerezzek, tanuljak tőlük, kreatívkodjunk, önmagunk lehessünk. Először korrektúráztam regényt a KMK-nak (Eszes Ritától az Egy csepp tűz, egy szikra víz című történetet).
Aztán voltam többször moziban, hatalmas vásárlásokat csináltam, amiket életemben először élveztem (ruha, rajz- és festőeszközök, könyvek stb.), voltam karácsonyi vásárban anyával és Pötyikével, egy csomót rajzoltam, festettem, olvastam, és egyszerűen csak élveztem az életem.
Azt hiszem, az a betegségem pozitív oldala, hogy végre rájöttem, totál felesleges mindentől parázni, egyszerűen csak élni kell az életet, és ha valakinek nem tetszik valami, tehet egy szívességet.
A betegségem árnyoldala az, hogy nem szedhetem többé a PCOS-emre a hormonos fogamzásgátlót, és így a tüneteimet csak nagy erőfeszítéssel sikerül visszaszorítani, és nem mindet. Nagyon nehéz betartani, de teljesen életmódot váltottam, odafigyelek arra, mit eszem, rengeteget fogytam, odafigyelek a vércukorszintemre, a vérnyomásomra, megint szobabiciklizek, és ez viszonylag segít abban, hogy elfogadhatóak legyenek a tüneteim. Sajnos az megmaradt, hogy a menstruációm 2. 3. napján erősen vérzek, de baromi szerencsés vagyok a főnökömmel, mert férfiként is átérzi ezt, és nagyon támogat abban, hogy komfortosan, jól érezzem magam, pl. a legrosszabb napokon dolgozhatok otthonról. Szóval ezért iszonyatosan hálás vagyok neki, mert ezt a támogatást nem sok munkahelyen adnák meg. Így bár vannak rossz napjaim (igen, az évkezdetem is ilyen, mert miért is ne, boldog új évet nekem 😂), de ezeket is könnyebb elviselnem a támogatás miatt, és mert nem kell szégyenkeznem, mint tinédzserkoromban, huszonévesen.
A festés, rajzolás sem maradt el, sőt, szerintem egyre jobban megy, és egyre jobban élvezem. Egyre több eszközt, stílust próbálok ki, és egyre több ember van körülöttem, aki kreatív energiákkal tölt fel, és tanulhatok tőlük.
És ismét elkezdtem írni. Nem mondom, hogy fél év múlva kész kézirattal fogok rendelkezni, de szép kényelmesen haladok, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.
A kisebbik kutyusomért, Pötyiért is megküzdöttünk 2024-ben. Van egy daganat a lábán, ami évekig nem zavarta egyáltalán, ám valamikor nyár végén egy éjszaka lerágta magának. Onnantól elkezdett kisebesedni, nőni, begennyesedni. Műteni nem merték a kora, szívbetegsége miatt. Volt, hogy azt hittük, itt a vége, de fertőtlenítettük, kötöztük, két naponta állatorvoshoz vittük, nem adtuk fel, és még mindig velünk van. Most épp nem sebes a lába, és a daganat nagysága és milyensége is stagnál. És boldog kutyus. Szóval most épp reménykedünk, hogy állandó kötözés mellett még jó pár évig nem lesz gond.
És akkor jöjjenek a könyves dolgok... Rengeteget olvastam az idén, és a legtöbbet októbertől decemberig.
Ha minden igaz, akkor összesen 108 könyvet olvastam 2024-ben.
Íme a kedvenceim:
Marissa Meyer: Cress, Winter (erről még nem írtam bejegyzést)
Samantha Shannon: Csontszüret, A mímes rend
Loreth Anne White: A csali, Sötét csontok
Alice Oseman: Loveless (Bár ezt angolul olvastam, miközben magyarra fordítottam, de sokat jelentett számomra a történet, szóval helye van itt.)
Kivételesen sorozatokról is hoztam nektek listát, mert egy csomó olyan sorozattal találkoztam 2024-ben, amit imádok, és valamilyen módon hatással volt az életemre.
Shameless – Szégyetelenek: Ez a sorozat segített túlélni az év elejét a mélyvénás trombózisom után. Nemcsak humoros, megrázó, elgondolkoztató, de segített átértelmezni a fejemben nagyon sok dolgot a szegénységgel, kiszolgáltatottsággal kapcsolatban. Azt hiszem, egy csomó előítéletet és önkéntelen ítélkezést söpört ki a fejemből, amik ebben a társadalomban felnőve tudattalanul is odakerültek.
Hazbin Hotel: Az egyik kolléganőm/barátom ajánlotta ezt a sorozatot, és hű, de örülök neki, hogy megtette. Bár ateistának vallom magam, mindig is nagyon érdekeltek a vallási témák, ez a mese pedig pont úgy dolgozza fel ezt, hogy az érdekes és elgondolkoztató legyen. És még sosem találkoztam olyan musicalfilmmel/-sorozattal, amiben az összes dal zseniális volt. És ez nem költői túlzás. Egyetlen dal sincs ebben a sorozatban, amit ne imádnék (csak egyiket kicsit jobban, másikat egy hajszállal kevésbé).
Helluva Boss: Ez szintén a kolléganőm/barátom ajánlása, egyben a Hazbin Hotel egyik melléksorozata, ami ugyanúgy a pokolban játszódik, csak más karakterekkel. Gyönyörű karakterfejlődés van benne a főszereplő, Blitz részéről, aki a történet elején egy egoista, pénz- és munkamániás, az erkölcsökkel és mások érzéseivel cseppet sem foglalkozó, ám valójában totálisan kisebbségi komplexusos és lelki sebektől megtört bérgyilkos. Ám ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy válik egyre jobb apává, baráttá, főnökké, úgy lesz egyre önfeláldozóbb, egyre szerethetőbb, és ő maga is egyre inkább ráérez, hogyan mutassa ki a szeretetét mások iránt. Az erkölcsei is sokat fejlődnek, és végül rátalál az igaz szerelemre is.
Arcane: Nos, igen, ezt is a fent már kétszer is említett barát ajánlotta, és mert jó az ízlése, én megnéztem. És bár a történet végével nem vagyok teljesen elégedett, ennek ellenére baromi jó sorozatnak találom. Két lánytestvér sztorija, akik elszakadnak egymástól, ellentétes utakra lépnek, de a szeretet akkor is elpusztíthatatlan közöttük.
Stranger Things: A Shameless után sokáig nem tudtam, mit is nézzek, semmilyen sorozat nem kötött le, míg rá nem találtam erre. Az első két évad zseniális volt, a harmadik kicsit visszaesett, de a negyedikre megint egekig emelték a zseniálissági faktort. Szóval alig várom az ötödik, befejező évadot.
Mindvégig Agatha: Szerintem ez eddig a legjobb Marvel-sorozat. Imádom Loki karakterét, de még az ő sorozatát is megelőzi. Odavagyok a karakterekért, a sztori vicces, mégis mély és elgondolkoztató, az LMBTQ+ szálakat teljesen természetes módon szőtték bele a sztoriba, és hát boszikról szól. Szóval igen, ez a sorozat pont nekem való volt, és nagyon remélem, hogy lesz folytatása. Kathryn Hahn, Joe Locke, Aubrey Plaza, Patti LuPone, Sasheer Zamata, Ali Ahn és Debra Jo Rupp is zseniálisan hozták a karaktereiket. Bár imádom a Heartstoppert, ezt a sorozatot nézve egyetlen pillanatig sem Charlie-t láttam Joe Locke karakterében, ami bizonyítja, hogy kiváló színész, aki nem csak egy karaktert tud hozni. Kathryn Hahn egy istennő mindenféle tekintetben. Patti LuPone pedig a saját részében libabőrt okozóan megmutatta a színészi zsenialitását. Imádom őket!
És hogy mit várok 2025-től?
Nos, szeretnék még több új dolgot kipróbálni, egy csomó új élményt átélni. Szeretnék az új ismerőseimmel létrehozni valami klassz művészeti dolgot, és talán barátokká kovácsolódni. Szeretnék egy csomó jó könyvet olvasni. Szeretnék továbbra is rajzolni, festeni, és szeretném ezt az új regénykémet be is fejezni. Szeretném elkerülni a stresszt, amennyire csak lehet, szeretnék nem félni, szeretnék boldog és szabad lenni. És szeretném egy kicsit jobbá tenni a világot, vagy legalábbis az országunkat, vagy ha ezekhez túl kisember vagyok, akkor legalább a környezetemet. Szeretnék többet pihenni, és nem túlhajtani magam. Szeretném, ha Pötyike továbbra is rendben lenne, anya is egészséges maradna, és a húgommal sem lenne semmi gond. És az én egészségem is legalább olyan maradna, mint most. A PCOS-es sz*rságot most már csak kibírom még kb. 10 évig, amíg el nem jön végre a menopauza, de soha többé nem szeretnék trombózissal vagy más hasonlóval kórházba kerülni. Szeretnék továbbra is olyan munkát végezni, amit legalább 90%-ban szeretek, ha vannak is árnyoldalai, ahol megbecsülnek, elismerik a tudásomat, és legalább annyira meg is fizetik, hogy megéljek a családommal.
Talán nem hagytam ki semmit, ami fontos...
Nos, ha van kedvetek, írjátok meg nekem, milyen volt számotokra 2024, és mit vártok 2025-től.
Boldog új évet! 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése