Miért választottam ezt a könyvet?
Nos, ez az egyik legegyedibb, legizgalmasabb és legfordulatosabb fantasysorozat, amit az utóbbi években olvastam, az első két részét is imádtam, úgyhogy reméltem, a folytatással is hasonlóan leszek.
Véleményem a könyvről
A regény ezúttal Rapunzel, vagyis Aranyhaj meséjét dolgozza fel, de természetesen a régi karakterek (Cinder, Scarlet) történetszálai is ugyanúgy folytatódnak. A főszereplő, Cress, egy holdbéli lány, aki rabként egy űrállomásra bezárva töltötte élete nagy részét Levana királynőt szolgálva. Cress ugyanis kagylónak született, vagyis nincs meg benne sem a holdbeliek másokat irányító képessége, sem irányítani nem lehet őt ezzel a képességgel. Ahogyan minden kagylót, a születése után őt is azonnal elvették a szüleitől, akik úgy hiszik, megölték őt a többi kagylóval együtt. Ám valójában fogságban tartják a kagylókat, hogy kísérletezzenek rajtuk. Cress kitanulja a hekkerszakmát a börtönében, ezért zárják be az űrállomásra, hogy onnan segítsen Levanának többek között kémkedni az emberek vezetői után. Cress azonban látja, hogy amit Levana tesz, az rossz, ezért már az első kötetben figyelmeztette Cindert, és azóta is próbálja őt a háttérből titokban segíteni. Ám ez a segítségnyújtás nagy veszéllyel jár, így végül Cress lesz az, aki Cinderék segítségére szorul.
A második rész értékelésénél írtam, hogy úgy gondolom, Thorne testesíti majd meg a történetben Eugént, és így is lett. Ő a bűnöző, aki bár tényleg kicsit simlis, mégis jólelkű és hősies. Csak ezt még ő sem tudja magáról.
Bevallom őszintén, mielőtt belekezdtem ebbe a részbe, egy kicsikét féltem, mert Cress már a harmadik hősnő ebben a történetben, és attól tartottam, hogy Meyer nem tud majd új személyiséget kitalálni számára, hanem hasonlítani fog Cinderhez vagy Scarlethez, vagy esetleg totál semmilyen sablonkarakterre sikeredik. Kár volt félnem. Cress teljesen más, mint előző két hősnőtársa, és egyáltalán nem sablonos. Sőt! Kifejezetten egyedi személyisége van, ami nagyon-nagyon szerethető.
Mivel az egész életét a világtól elzárva töltötte, arra várva, hogy egy hős megmentse, amikor lekerül a földre, mindenre rácsodálkozik, mint egy kisgyerek, ami nagyon cuki. Ahogyan az is, hogy a rabságban általa nézett szappanoperáknak köszönhetően azt gondolja, hogy Thorne a hős, aki első pillantásra bele fog szeretni, mert hát, ő is szerelmes Thorne-ba már az alapján, amit az interneten kiderített róla. Szóval bár zseniális agya van, profi hekker, és elméletben sok mindent tud, a való életet és a világot úgy szemléli, akár egy kisgyerek. Ez a kettősség pedig igazán érdekes és szerethető.
És nemcsak Cress maga szerethető, hanem Thorne-nal együtt is nagyon jó párost alkotnak. Amikor a regény elején szétesett a csapat, és több, külön szálra szakadt a cselekmény, először nem örültem neki, mert aggódtam a karakterekért. De aztán rájöttem, hogy jó lépés volt Meyertől, mert így Cress és Thorne igazán és mélyen megismerhették egymást. A sivatagban teljesen egymásra voltak utalva, szó szerint egymástól függött az életük. És egy ilyen életveszélyes kalandban ismerszik meg, hogy ki a hős, és ki nem.
Miközben Cress és Thorne az életükért küzdenek a sivatagban, Scarlet is elszakad a csapattól. Azt hiszem, ebben a könyvben a főszereplő karakterek közül ő szorult a leginkább háttérbe, mert bár végigkövethetjük, hogy mi is történt vele, de csak egy-egy rövidke fejezetben.
Ezzel szemben Cinder szála legalább annyira a középpontban maradt, mint Cressé. Amellett, hogy rejtőzködnie kell, arra próbál rájönni, miként is akadályozza meg, hogy Kai feleségül vegye Levanát, és ezzel akaratán kívül aláírja a saját és a föld halálos ítéletét. Ez a szál is nagyon izgalmas volt, főképp a vége, amikor a csapat nagy része végre egyesült, és nekiálltak véghez vinni a nagy tervet.
Muszáj megemlítenem megint Ikót is, a robotlányt, aki bár nem főszereplő, mégis a humor területén ő viszi a hátán a regényt. Minden egyes jelenet, amiben szerepel, minden megszólalása végül valami poénos jelenethez vezet. Valahányszor előkerült (akár csak hangilag, akár fizikailag) egy jelenetben, már vártam a poénokat, és tudtam, hogy hamarosan jót fogok megint kuncogni magamban. Imádom a többi karaktert is, de Iko a favoritom.
És Kai... Nos, így a harmadik kötetre rájöttem végre, hogy miért is érzem őt olyan semmilyennek. Mert Meyer vele figurázza ki a régi mesék hímsovinizmusát (amúgy baromi jól!). Ebben a történetben Kai pontosan olyan karakter, és pontosan olyan helyzetben van, mint a régi mesékben a hercegnők és királykisasszonyok. Kai egy gyenge, tehetetlen karakter, akire a fogát feni a sárkány (Levana), ő pedig csak ül a kis elefántcsont tornyában, és várja, hogy a hős (Cinder) megmentse a popóját. Erre ennek a könyvnek a végét olvasva döbbentem rá, mert a történések tökéletesen lezárják ennek a párhuzamnak az ívét. És hogy mit várok a negyedik kötetben majd Kai karakterétől (és ezáltal Meyertől)? Nos, előzetesen azt, hogy kitör végre a hímsoviniszta keretek közé szorított hercegnőszerepből, és felfedezi a feminizmus egyenlőségét. Vagyis végre passzívból cselekvő karakterré válik. Ha ez megtörténik (még nem tudom, így lesz-e, mert a negyedik könyvnek az elején tartok épp), akkor azt kell mondjam, zseniális húzás volt ez a párhuzam Meyertől.
Idézetek:
– Egy műholdon vagy? – kérdezte Thorne.– Igen. Tizenhat órás poláris pályán keringek a Föld körül.– Mióta élsz egy műholdon?Cress az ujjai köre csavarta a haját.– Hét éve... nagyjából.– Hét éve? Egyes-egyedül?– I-igen. – Vállat vont. – Az úrnőm mindig hoz ételt és vizet, hozzáférek a nethez is, úgyhogy nem olyan rossz, de... hát...– De fogoly vagy – vonta le a következtetést Thorne.– Jobb szeretem a bajba jutott hölgy kifejezést – motyogta Cress.
*
– És ez még csak a kezdet! A kis kalandunk után hősként tartanak majd számon minket. Gondoljatok csak bele, mekkora hírnevet, mennyi pénzt jelent ez! Szponzorokat szerezhetünk, reklámarcok lehetünk, netdrámákhoz adhatjuk el a jogokat. Jobb, ha most tisztázzuk, hogyan osztozunk meg a profiton, mert jelenleg 60-10-10-10-10-ben gondolkozom.– Én vagyok a negyedik tíz százalék? – kérdezte Iko. – Vagy a műholdas lány? Mert ha a műholdas lány, akkor sztrájkolni fogok!
*
Thorne mély levegőt vett, majd felnézett a varázslónőre.– Muszáj? Megrémíti ezt a szegény lányt!– Crescentnek igazán nincs oka feldúltnak lenni. Az ő árulása vezetett el ehhez a pillanathoz.– Persze, értem. Mindig a fürdőszobában lévő százötven centis megkötözött, betömött szájú lány a hibás.
*
– Látod? Igazságtalan! Mi itt kockáztatjuk az életünket, hogy megmentsük Kait és az egész bolygót, Adri és Pearl meg elmehet a császári esküvőre! Undorító! Remélem, szójaszószt öntenek a szép ruhájukra!Jacin aggodalma viharos gyorsasággal bosszúságnak adta át a helyét.– Remélem, tudod, hogy a hajódnak elég elcseszett egy értékrendszere van!– Iko! Ikónak hívnak. Ha még egyszer hajóként hivatkozol rám, gondoskodom róla, hogy neked soha többé ne legyen meleg víz a zuhanyzóban, megértettél?– Persze, várj csak egy kicsit, míg kikötöm a hangszórókat!– Mi? Nem hallgattathatsz el! Cinder!
*
– Luna népének nem hercegnőre van szüksége. Hanem forradalmárra.Cinder a homlokát ráncolta.– Forradalmárra – ismételte. Sokkal jobban tetszett neki, mint a hercegnő.
Hogy tetszett ez a könyv?
Imádtam, hogy itt is az aktuális (Aranyhaj) mese főbb pontjai megtalálhatóak voltak a történetben, ennek ellenére teljesen egyedi, izgalmas és fordulatos sztorit kaptam. Örültem neki, hogy Cress is egyedi, valódi személyiséggel bíró karakterre sikeredett. Nagyon szerethető volt, és a Thorne-nal való kapcsolati dinamikájuk is nagyon jól működött. Szerintem ez az egyik legjobb fantasysorozat, amit valaha olvastam, és ez a rész is minimum felért az első kettőhöz, ha nem lett egyenesen egy hajszállal jobb.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet!
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki egy zseniális fantasyt akar olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése