~ Sárga könyves út ~

2020. december 5., szombat

3 éves lettem! – Blogturné

 

 
A Pagony Kiadó 3 éves lettem! című antológiájában a kiadó legkedveltebb mesehőseinek történetein keresztül olvashatunk mindarról, ami egy óvodás számára fontos lehet. A kötetben találhatunk meséket önállóságról, testvér születéséről, óvodakezdésről, szobatisztaságról, elalvásról, betegségről és persze sok-sok játékról. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!
 

Miért választottam ezt a könyvet?

Bár kicsit tartottam tőle, hogy egy hároméveseknek és háromévesekről szóló mesekönyv vajon mennyire köt le így 36 évesen, mégis kíváncsi voltam, hogy a Pagony kiadó szerzői mit alkottak, főképp, hogy olyan nevek is szerepelnek a kötetben, akiknek kedvelem a korábbi mesekönyveit, meséit és egyéb írásait.
 

Véleményem a könyvről

A könyv kemény borítós, átlagos méretű. Az illusztrációkat több művész készítette, vannak köztük olyanok is, akiket korábbi mesekönyvekből is ismerek, és odavagyok a rajzaikért, mint például Agócs Írisz és Pásztohy Panka. De a többi illusztrátor által készített rajz is tetszik a könyvben, mindegyik egyedi stílusú, de mindegyik klassz.

A mesék hat témakörhöz kapcsolódnak, de elég változatos képet mutatnak. Vannak köztük aranyos, ritmikus mondókák, egyszerű és varázslatos történetek, ember- és állatgyerekekről szólók, és olyanok, amelyek segíthetnek a gyerekeknek feldolgozni néhány félelmüket, nehézségüket. Például, ha orvoshoz kell menniük, ha kistestvérük érkezik, vagy ha nehéz helyzetbe kerülnek a kakilás miatt.
 
A legtöbb mese olyasmikről szól, amiket a gyerekek először csinálnak, élnek át életükben, és esetleg ez félelemmel, stresszel (de közben kíváncsisággal is) tölti el őket. A mesék segítenek abban, hogy feldolgozzák ezeket a témákat önmagukban a szülők segítségével, lássák, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, és feloldódjon bennük a szorongás.

Az első fejezetben állatokról szóló vers és mesék vannak. A mesék olyan témákat dolgoznak fel, mint az a szomorú érzés, amikor azt hiszed, hogy a szeretteid nem foglalkoznak veled. Valamint két mese (egy oroszlános és egy pingvines) is szól arról, milyen elveszni, messzire kerülni a családodtól.

A második fejezet elsősorban a testvérekről szól, bár van benne egy kézmosós vers és egy első biciklizésről, valamint egy nagymamáról szóló mese is. Kukorelly Endre versében nagyon tetszik, hogy kiszól a gyerkőcökhöz, mintha egy előadásra tanítaná be nekik a saját versét. Ezen kívül imádom ezt a sort: "családunk szeretet-alapú." A kézmosós vers olyan játékos, mókás, szinte látom magam előtt, ahogyan a gyerkőcök kézmosás közben teli vigyorral szavalják. Az Első testvér című mese teljesen életszerű, nagyobb testvérként ezt alátámaszthatom. A féltékenység és félelem, hogy téged már nem fognak szeretni, mert már van egy kisebb és cukibb, szerintem a legtöbb nagyobb testvérben ott lakozik. (És bár én nem sóskával akartam megetetni a csecsemőhúgomat, hanem egy szelet parizerrel, az én anyum is frászt kapott ettől. Mentségemre szóljon, a húgom kérte a kis kezével, és nem gondoltam rá, hogy neki az még nem való. Szerencsére mi is megúsztuk az etetést baj nélkül.) Jó volt Lilit és Pitypangot is viszontlátni egy mesében, amelyben Lili megpróbálja megtalálni a kutyusa testvéreit.

Azt hiszem, a harmadik, legjobb játékokról szóló fejezetben található mesék és vers tetszett a legjobban. A Koszoló, amelyben Kisjuli összekoszolja magát, megfürdetik, és ezért kezdheti újra elölről a koszolást, nagyon cuki. A Szofi lufija című mesét mindenképpen hangosan kell felolvasni a gyerekeknek, mert a szöveg szerintem ezt kívánja. Amikor magamnak olvastam a történetet, akkor is külön hangeffektek mentek a fejemben hozzá: PUKK, TYŰŰ, PÓING-PÓING és hasonlók. Ezek biztosan kacajra fakasztják hangos mesélés közben a gyerkőcöket. A legjobb játék című mesének a végén pedig jót mosolyogtam, ugyanis két gyerkőc számára kiderül, hogy az együtt unatkozás a legeslegjobb játék (persze együtt unatkozás alatt színezést, gyurmázást, társasozást, izgalmas beszélgetést, és építő-fakockázást kell érteni).

A negyedik fejezet az óvodáról szól, és ebben két mese is van, amit egyszerűen imádtam. Az egyik az Ákos óvodástáskája címet viseli. Ebben Ákos először megy óvodába, és nagyon hiányoznak neki a szülei. Nagyon édes jelenet volt, ahogy az anyukája pizsijét szagolgatta titokban, hogy mégis csak vele legyen valamilyen módon. A másik a Kész vagyok! című mese volt, ami bizarr módon az első vécébe kakilásról szól, mégis annyira cukin volt megírva a történet, hogy a téma ellenére odavoltam érte.

Az ötödik fejezet a betegeskedésről és az orvoshoz menésről szól. Az itt található kis versek és mesék sokat segíthetnek az éppen beteg kisgyerekeknek. Egyfelől, hogy jobban érezzék magukat, másfelől, hogy kevésbé féljenek a gyógyszerek bevételétől, a doktor nénitől vagy bácsitól és a szuriktól.

Az utolsó fejezet pedig az alvásról szól. Ezek tökéletesek esti meseként, mondókaként, hogy a gyerekeknek könnyebben elaludjanak és szép álmaik lehessenek. 
 

Hogy tetszett a könyv?

Ahhoz képest, hogy 36 éves vagyok, nem pedig 3, nagyon szórakoztató, aranyos mesekönyv volt. Akadtak mesék és versek, amiket egyenesen imádtam, elolvadtam tőlük. Az illusztrációk pedig nagyon klasszul sikerültek.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Kisgyerekeknek, akik most találkoznak az "első" dolgokkal az életükben, és szükségük van ezek feldolgozásához néhány kedves mesére. Valamint olyan meseszerető felnőtteknek is, mint én vagyok.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 
 
Nyereményjáték:

A kötetben a Pagony Kiadó legnépszerűbb mesehőseivel találkozhatunk. Mostani játékunk során az állomásokon egy-egy a kötetben is szereplő mesehősről találhattok képet. A feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott blogon található karakter és az őt megalkotó szerző nevét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Pagony Kiadó által felajánlott példány a könyvből!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz: 
 

 
Állomáslista:

12. 01. Veronika’s Reader Feeder
12. 03. Könyv és más
12. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út
 

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése