Kovács Attila: Micsoda költözés! (Nyomozás a Pipacs utcában 1.)

 

 

Miért választottam ezt a könyvet?

Már többször is találkoztam a Facebookon Holden Rose, vagyis Kovács Attila nevével, de még sosem olvastam tőle semmit. Azonban ennek a könyvnek a borítója megtetszett, és a fülszövege is azt ígérte, hogy izgalmas, humoros kis sztorit rejtenek az oldalak. Ezért úgy véltem, érdemes tenni egy próbát.

 

Véleményem a könyvről

A történet egy Lali nevű kisfiúról szól, aki a családjával (anya, apa és öt testvér) új városba költözik. Mivel már unja az egész kicsomagolást, bemászik az egyik üres dobozba, elalszik benne, és arra ébred, hogy a postás kiszállította a felső szomszédnak. Aki egy korabeli kislány, Hédi. A két gyerek hamar összebarátkozik, így mikor kiderül, hogy ellopták a szemközti játszótér játékai alól a parafákat, nyomozóirodát alapítanak, és eltökélik, hogy megtalálják a bűnöst.

A történettel kapcsolatban három szó jut eszembe: aranyos, humoros és kalandos. Mivel a főszereplői és főbb mellékszereplői gyerekek, azt nem volt nehéz elérni, hogy aranyosnak találjam a sztorit. Ahhoz viszont már tehetség kellett, hogy annyi humort csempésszen az író a gyerkőcök beszólásaiba, cselekedeteibe, hogy konkrétan hangosan kuncogjak olvasás közben az elsőtől az utolsó oldalig. A humorhoz és aranyossághoz az illusztrációk is hozzátettek, nagyon tetszik Orbán Orsolya illusztrátor stílusa, és tökéletesen passzol a történethez.

Nagyon bírtam a nyomozós szálat is. A gyerekeknek szóló könyvekben ezt általában addig finomítják, míg végül egy felnőtt olvasó számára teljesen elveszti az izgalmát, de itt a szerző pontosan megtalálta a középutat. Nincsenek véres, durva jelenetek a történetben, vagyis tökéletesen megfelel a sztori a gyerekeknek, de a benne lévő bűnözők valóban veszélyesek, a főszereplőink is kerülnek valóban veszélyes helyzetbe, úgyhogy a felnőtt olvasók is izgulhatnak a cselekményen.

A másik dolog, ami a gyerekeknek szóló krimitörténetekben zavarni szokott, hogy időként irreális dolgok történnek nyomozás közben. Pl.: egy kisgyerek biztosan nem fog tudni hajtűvel kinyitni egy komolyabb zárat (talán még egy egyszerűbbet sem), hacsak nem tolvajok között nőtt fel, akik már 3 évesen erre tanították. Na, ebben a könyvben nem történik ilyen logikátlanság. A gyerekek gyerekek. Olyasmiket csinálnak, amikre egy gyerek is képes, és sokszor még azt is elbénázzák, mert hát, nem akcióhősök. Szóval olvasás közben simán elhittem, hogy egy átlagos gyerkőc a valóságban is véghez tudná vinni azokat a dolgokat, amiket Lali és Hédi csináltak, nem éreztem semmi logikátlanságot, furcsaságot a cselekményben.

Lalival és Hédivel együtt próbáltam kitalálni, mi is történik a környéken. Kik a hunyók, mit és miért csinálnak, és hogyan lehetne lebuktatni őket. Szeretem az olyan történeteket, amelyek képesek megmozgatni az agyamat, és ez ilyen volt.

Tetszett, hogy nem egy átlagos családot kapunk a történetben, hanem egy mozaikcsaládot. Adott egy anya három gyerkőccel, egy apa egy gyerkőccel, összejönnek, és lesz még két közös gyerekük. Vagyis egyfelől jó sokan vannak, ami már egyedivé teszi őket, másfelől két külön család egyesült, és nem mindegyik gyerkőc közös, nem mindegyik testvér vértestvér. Ami igazán klassz, hogy ennek ellenére ők egy átlagos család. Semmiben nem különböznek egy vér szerinti anya és apa által nevelt édestestvérekből álló családtól. Ugyanúgy szeretik, segítik egymást, és ugyanúgy néha egymás idegeire mennek.

 

Bazi gyorsan kellett cselekedni, nem maradt idő végigmondani Hédinek, hogy mi az a csőtörés, és miért futunk az ajtó felé lesz, ami lesz módjára. Zsombort haladéktalanul budihoz kellett juttatni, és csak remélhettem, hogy futás közben a törpe képregényhős nem húz majd maga után sárga csíkot.

A kémlány pedig trappolt velünk. Neki sem kellett sokat gondolkodnia, hogy lébecoljon-e a kanapé mögött még egy kicsit egyedül, vagy sem.

Feltéptem az ajtót, és kiszaladtam a lépcsőházba, miközben a srác kiabált, hogy: pipi, pipi, pipi! – le egészen hozzánk. Berontottam az ajtón, és belöktem a Vasembert a budira.

Ha lesz ilyen olimpiai szám, szóval ez a százméteres rémült lefelé futás lépcsőn öcsöt vonszolva, akkor elindulok rajta.

És nyerni fogok.

A kedvenc családtagom persze Zsombor, aki Lali legkisebb testvére. Nagyon cuki, nagyon vicces, és mivel általában Lalinak kell vigyáznia rá, amíg a többiek dolgoznak, kicsomagolnak, vagy épp meglógnak a munka elől valami kifogással, így elég sok kalamajkát okoz a történetben (de időként ez a kalamajka segít is Lalinak).

 

Hogy tetszett a könyv?

Hangosan kuncogtam rajta nem egyszer, nem kétszer, vagyis nagyon szórakoztató volt számomra. Emellett tetszett a krimis-nyomozós szál is, mivel egyszerre volt gyerekbarát és a felnőttek számára is élvezhető. Zsombor karakterétől olvadoztam, de Lalit és Hédit is nagyon megkedveltem. Alig várom, hogy nemsokára belekezdhessek a második részbe is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének jól szórakozni, nagyokat nevetni és közben egy izgalmas nyomozásban részt venni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT