~ Sárga könyves út ~

2020. december 17., csütörtök

Kálmán Jenő: Sicc az iskolában – Blogturné

 

Sicc a mókamester cica kalandjait számos kötet lapjain követhetjük nyomon. Legújabb turnénkban Kálmán Jenő klasszikus meséjének soron következő kötetéről, a Sicc az iskolábanról írnak bloggereink, amelynek egy példányát meg is nyerhetitek, ha velünk játszotok.
 

Miért választottam ezt a könyvet?

A Sicc a hóban után úgy gondoltam, megéri folytatni a nosztalgiázást egy újabb Sicc-kötettel. Nagyon aranyosak ezek a versikék, szórakoztatóak egy nehéz nap után amolyan kikapcsolódásként. Szerintem a felnőtteknek sem árt néha némi esti mese.
 

Véleményem a könyvről

A könyv kivitelezése beillik a sorba. Csíkos borító fedi, és a szokásos stílusú illusztrációkat találhatjuk az oldalakon. A kötet lapozgatása ugyanúgy nosztalgiát vált ki az emberből, mint az előző rész esetében. Hét mese várakozik a lapokon arra, hogy elolvassák. Ebből csak egy szól valóban az iskoláról, de a többire is az jellemző, hogy Sicc az eszét és a fifikáját, vagyis a tudását használja.

A versek még mindig klasszak. Egy kisgyerek nyelvi szempontból is élvezni fogja őket, mert játékosak, rímelnek, jó a ritmusuk, ütemre lehet őket felolvasni. Felnőttként is lehet értékelni a nyelvi humort, és a kedves kis történeteket.

Az első mesében Sicc és Trombi iskolát alapít. Elhatározzák, hogy megtanítják az állatokat olvasni. Persze van egy kis humoros trükk a dologban, amit Róka Rudi le akar leplezni, de természetesen Sicc okosabb nála. Ám nemcsak ez a mese az, amiben Sicc megmutatja az eszét. Hol jóra használja, például más állatok megmentésére, hol arra, hogy az ellenfelei orra alá borsot törjön, például ne aludhassák át békésen a telet. Róka Rudi elég sokszor megjárja a mesékben, de ezúttal mások is csatlakoznak hozzá.
 
Mintha tényleg jól ismerné
a tudomány minden ágát,
úgy olvasta Liba Fáni
hiba nélkül a gá-gá-gát.

A legutolsó mese bizonyítja szerintem a leginkább azt, hogy Sicc jószívű, és elsősorban mások megsegítésére eszel ki trükköket, hiszen ott tényleg megmenti sok-sok állat életét. Igaz, a párducos mesében is ezt teszi, de őszintén szólva, ott kicsit sajnáltam a párducot, hiszen ő nem gonosz, egyszerűen csak ennie kell.

A Szputnyikos mese számomra egy kicsit kirí a sorból. Egyfelől, mert fejlett emberi technika van benne, míg a főszereplők állatok. Másfelől, mert Siccnek van egy láthatatlanná tévő köpenye, amely szintén nem illik az eddigi szimpla, varázstalan állatmesékhez.
 
Ettől függetlenül nagyon élveztem mindegyik mese olvasását. Leginkább az első, iskolás tetszett, mert azt találtam a leghumorosabbnak.
 

Hogy tetszett a könyv?

Aranyos volt, bár ezúttal nem volt benne olyan mese, ami meghatott volna, vagy más erőteljes érzést váltott volna ki belőlem a nosztalgián kívül. A verses mesék humorosak, Sicc fifikás esze pedig megmosolyogtató történeteket kreál.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT a könyv.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a fifikás eszű meseszereplőket, bírják a Sicc-könyveket, és aranyos kis verses meséket akarnak olvasgatni a gyerkőceiknek/gyerkőceikkel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 

Nyereményjáték:

Sicc úrfit eredetileg az Amerikában népszerű mese- és képregényhős, Felix macska ihlette, éppen ezért ezúttal híres képregényhős cicák neveit kell kitalálnotok a képek alapján, majd a megfejtést beleírnotok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz: 
 
 
Állomáslista:

Blogturné Klub
12. 15. Nem félünk a könyvektől
12. 16. Könyv és más
12. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út
 

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése