~ Sárga könyves út ~

2016. szeptember 26., hétfő

Anne Frank naplója - avagy egy lány, aki nagyon hasonlíthatott hozzám...


Egy félbemaradt élet, egy félbemaradt könyv…

Ez volt az első gondolatom, amikor Anne Frank naplójának utolsó oldalára értem. Egy kitalált történetben a háború időben véget ér, a főhősnő új, boldog életet kezd, elvégzi az iskolát, író lesz belőle, rátalál a szerelemre, férjhez megy, gyereket szül, és akkor most egy befejezett naplót tarthatnék a kezemben. De ez nem egy kitalált történet, ez a valóság, és belegondolni abba, hogy egy valaha élt fiatal lánnyal ez valóban megtörtént, egyszerűen szörnyű. És nem csak eggyel. Sok ember élte ezt át, vagy még ennél is rosszabb dolgokat…

Szóval nem könnyű véleményt írni erről a könyvről.

Anne sok mindenben hasonlíthatott rám, és ez még izgalmasabbá, de egyben nehezebbé is tette számomra az olvasást. Ő is elemző és önelemző típus volt. Olyan, aki próbálta megérteni az embereket és próbálta megérteni a saját viselkedését, érzéseit, de sokszor össze volt zavarodva. Egyszer ezt érezte, egyszer azt érezte, önmaga sem tudta igazán, mit szeretne, mire vágyik, mi a baja, miért dühös vagy szomorú.

Fiatal kora ellenére rengeteg érzés és gondolat volt benne, csak nem tudta rendesen kimutatni, ezért a körülötte lévő emberek sokszor félreértették a szavait és tetteit. Csak a naplójában lehetett teljesen önmaga, úgy, hogy senki nem ítélte el érte. Folyamatosan azon volt, hogy legyőzze a rossz tulajdonságait, mert jobb emberré akart válni. És már ettől a vágytól is jobb emberré vált szerintem…

Anne stílusa nagyon tetszett nekem. Érezni lehetett, hogy egy fiatal lány írta a naplót, és azt is érezni lehetett a bejegyzések minőségén, témáin és stílusán, ahogy szép lassan teltek a hónapok, évek, és Anne sokat változott, fejlődött. Teljesen lekötötte az érdeklődésemet, amikor Anne gondolatairól, érzéseiről olvashattam, mert sok mindenben meg tudtam érteni őt. De azt is érdekes volt megtudni, hogy pontosan hogyan éltek a rejtekhelyükön, milyen problémáik, örömeik, félelmeik, nehézségeik voltak.

Az biztos, hogy Anne nagyon erős lány volt. És a többi ott lakó is erős volt. Számomra nagyon fontos a privát szféra, valahányszor megfosztottak tőle életem során, rosszul viseltem mind fizikailag, mind lelkileg. Elképzelni sem tudom, hogyan bírták ki, hogy éveken át nem hagyhatták el a rejtekhelyüket, nem mehettek ki a szabadba, 24 órában össze voltak zárva ugyanazokkal az emberekkel, éheztek, rettegtek, lényegében le kellett mondaniuk az életükről, és nem tudhatták, hogy lesz-e egyáltalán jövőjük. Én ennek a felébe belezakkantam volna igencsak rövid időn belül.

A bujkálás, állandó veszély ellenére, Anne és a társai nem hagyták el magukat, próbáltak valamiféle normális életet élni. Mindenfélét tanultak, olvastak, tartották a különböző ünnepeket, „vendégeket” fogadtak, volt mindennapi rutinjuk. Ha néha ki is borultak, nem süppedtek bele a reménytelenségbe. Nem hiszem, hogy én képes lettem volna erre.

Érdekes volt Anne kapcsolata a szüleivel és a „szerelme” Péter iránt is. A bezártság, a választási lehetőség hiánya, a magány sok mindent kihoz az emberből. Nem csodálom, hogy Anne gondolatai zavarosak voltak, ha a Péter iránt érzetteket elemezgette, vagy ha arról gondolkozott, mit érez a szülei és a testvére iránt. Néha egyik napról a másikra teljesen ellentétesen érzett, de szerintem ez normális. Én is vagyok így ezzel, ő ott, négy fal közé szorítva, percről percre élve ezerszeresen így lehetett.

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik a barátai akarnak lenni egy embertelenül szörnyű helyzetbe került, fiatal lánynak, és szívesen megismernék az érzéseit. Mert a naplóban lévő gondolatok egy képzelt barátnak szólnak, őszinték, szókimondók, kétségbeesettek, zavarosak és néha boldogok.

(Köszönöm Anne, hogy a képzelt barátod szerepébe bújhattam, és megosztottad velem a gondolataidat… És szörnyen sajnálom, ami veled/veletek történt.)

Kedvenc idézet:

„Amíg van természet – s valószínűleg mindig is lesz, éljünk bármily nehéz körülmények között is – vigaszt nyújt minden bánatunkban.”

„A rend kedvéért elmondom Néked, mi lesz nyolcunknak első kívánsága, ha majd egyszer elhagyhatjuk ezt a házat. Margot és Van Daan úr fél óra hosszat nyakig érő forró fürdőben szeretne ülni. Van Daanné a legszívesebben azonnal betelepedne a cukrászdába, Dussel elsősorban a feleségét, Lotjét szeretné viszontlátni, anya egy csésze jó kávéra vágyik, apa legelőször Vossen urat látogatná meg, Peter a városba és moziba menne, én pedig azt se tudnám, mihez fogjak örömömben.”

„"Mire jó ez a háború? Miért nem élhetnek békében az emberek? Miért kell mindent elpusztítani? (…) Miért költenek naponta milliókat a háborúzásra, miközben az egészségügyre, a művészekre és a szegényekre semmit nem fordítanak? Miért kell itt éhen halnia embereknek, mikor a világ más részein rájuk rohad a fölös élelmiszer? Ó, mitől bolondult meg az emberiség?
Képtelen vagyok elhinni, hogy a háború csupán a nagy emberek, az uralkodó körök és a kapitalisták műve. Nem, nem, a kisember ugyanolyan szívesen háborúzik, ha nem így volna, a népek már rég fellázadtak volna ellene! Az emberben benne lappang a pusztítás, a gyilkolás, az öldöklés és a tombolás ösztöne, és amíg az emberiség, minden egyes ember ideértve, gyökeresen meg nem változik, addig háborúk fognak dúlni, és mindent, amit építettek, termesztettek és tenyésztettek, tönkretesznek és elpusztítanak, hogy azután elölről kezdjék!”

„Emberek, akik rendes körülmények között élnek, nem is tudják, mit jelentenek nekünk, bujkálóknak a könyvek.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. szeptember 25., vasárnap

Borítótervező pályázat - eredményhirdetés

Ez a hetedik alkalom, hogy borítót kell választanom, és ez eddig a legnehezebb alkalom. Nemcsak azért, mert rekordmennyiségű, 197 darab borítóterv érkezett, hanem azért is, mert rengeteg stílusban alkottatok. Minden pályázónak volt legalább egy (de általában több is) olyan borítóterve, ami nagyon tetszett, és persze, mindegyik borító más okból fogott meg.

Azt előzetesen elmondanám, hogy most csak a pályázat általam kiválasztott nyertesét fogom bejelenteni. Az ő nyereménye A Szem 1. - Reményfosztottak egy friss, ropogós példánya lesz, amit a megjelenés után kap majd meg.

Emellett Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője is választott egy borítót, ami a könyvem eredeti borítója lesz majd. Azt egyelőre nem árulhatom el nektek, hogy melyik lesz az eredeti borító, de azon kívül, amit én most kiválasztottam a pályázat győzteséül, bármelyik lehet a maradék 196-ból. 

De térjünk vissza a pályázat győztesére... A végére leszűkítettem a kört néhány borítóra, és próbáltam eldönteni, hogy mi alapján válasszam ki azt a bizonyos egyet közülük. Van, akinek az alapötlete volt egyedi, olyan is, aki a kivitelezésben volt profi, és néhányan a saját kezükkel rajzoltak a borítóhoz. Mindegyiket nagyon értékeltem, de az elsődleges szempontom az volt, hogy a győztes borítót (akár némi csiszolgatás után) el tudjam képzelni egy krimiregény borítójaként és passzoljon konkrétan A Szemhez. Valamint, hogy a saját ízlésemnek megfelelő legyen stílusra.

Nagyon sok olyan borító volt, amely láttán megdobbant a szívem, de azt éreztem, hogy a stílusuk nem krimis. Ha fantasyt, sci-fit, romantikus drámát írtam volna, akkor azok a tökéletes borítók számomra. De krimit írtam, és ezt muszáj volt figyelembe vennem.

Az általam választott borító azért tetszik, mert egyszerű, első ránézésre van rajta olyan motívum, ami jelzi, krimiről van szó (a fegyveres női alak a cím mellett), és található rajta olyan motívum is, ami konkrétan köthető A Szem történetéhez (az érmékből kirakott út). Nagyon tetszik a betűtípus, és az is, hogy nem egyszerűen fent vagy lent középre tolva van a név és a cím, hanem jobb oldalon, vagyis kevésbé szimmetrikus az egész. Tetszik még az egyszerű fehér háttér, ami a széleken fekete foltokkal van megbolondítva.

A magyarázat után jöjjön a győztes: Kolozs Kitti.


Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az idejét, munkáját, kreativitását. Tényleg nehéz volt a választás, szívem szerint még vagy 5 győztest választanék, csak nem lehet.

Természetesen, hamarosan kiderül az is, hogy a többi borító közül melyiket választotta a Kiadó eredeti borítónak, úgyhogy lényegében még nem ért véget ez a pályázat, csak a fele zárult le. :)

Kittinek gratulálok, és arra kérem, hogy keressen meg privátban a Facebookon vagy pedig a spiritbliss24@gmail.com e-mail címen, hogy megbeszéljük, hogyan tudom eljuttatni hozzá a nyereménykönyvét a megjelenés után. :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. szeptember 6., kedd

John Green: Csillagainkban a hiba - avagy egy realista tiniregény


A Csillagainkban a hiba filmváltozata is tetszett, de a könyv, mint a legtöbb esetben, most is jobbnak bizonyult egy kicsivel. Amikor elkezdtem olvasni, az első gondolatom az volt, hogy mennyire könyvhű volt a film. Még Hazel gondolatait is megjelenítette sok helyen, nemcsak a párbeszédeket és a cselekményt. Aztán ahogy haladtam az oldalakkal úgy vált el egymástól a kettő.

Ami tetszett benne:

1. A filmben sok mindent nem értettem igazán, elsősorban az íróval kapcsolatos szálban. Például ezt a végtelen dolgot, ami a könyvben nyert megvilágosodást előttem. Vagy azt, miért kíváncsi ennyire Hazel a szereplők könyv utáni életére, és az író miért és mit mond ezzel kapcsolatban neki. A filmbeli válaszai egy alkoholista, szétcsúszott ember értelmetlen hablatyolásának tűntek, a könyvben viszont összeállt az egész. Talán mert több időm volt értelmezni és felfogni a mondatait.

2. Már a filmről is azt írtam, hogy realista volt, de ez ezerszeresen igaz a könyvre. Itt aztán tényleg nyíltan leírnak mindent az ágybavizeléstől kezdve a fekáliától elfertőződött sebig. Nem szépítik, csak hogy romantikusabb legyen a történet, nem finomítanak ezen a szörnyű betegségen. Megmutatják, hogyan lesz egy életerős fiatalból emberi roncs testileg és lelkileg a rák miatt. És hogy mindezt hogyan élik meg a szülők, a rokonok, a szerelme.

3. Ami a könyvben megvolt, a filmből viszont kimaradt, Augustus első agytumoros barátnőjének a története, és ez sokat hozzáadott Augustus személyiségéhez. Megrázó és ijesztő volt belegondolni, hogy elég egy betegség ahhoz, hogy teljesen elveszítsd önmagad, és azokat is bántsd, akiket egyébként szeretsz. Többek között ezért is van az, hogy jobban félek attól, mi történik majd velem közvetlenül a halál előtt, mint magától a haláltól. Szörnyű gondolat, hogy az ember kezéből kicsúszik a saját testének és elméjének irányítása.

Ami nem tetszett:

1. Egyetlen jelenet volt a könyvben, aminél felhördültem nem tetszésemet kinyilvánítva: amikor Hazel azt mondja a V mint Vérbosszú című filmről, hogy az fiúfilm. Komolyan, Hazel? A politika, a társadalmi problémák, az alapvető emberi jogok férfi dolgok? Nem inkább emberi dolgok? Amikkel minden egyes embernek foglalkoznia kéne, ugyanis ettől függ, hogy milyen helyre születünk, hogyan élhetünk ott és meddig! Hogy mennyiért jutunk kenyérhez, vízhez vagy egyáltalán hozzájutunk-e. Hogy kaphatunk-e rendes oktatást, munkát. Hogy biztonságban élhetünk-e. Hogy a sorstársaid megkaphatják-e a szükséges kezelést… Hazel, ezt gondold át újra!

2. Azt továbbra sem értem, hogyan lehet gyógyszeres kezelés alatt alkoholt inni felnőttek tudtával, mert szerintem ez veszélyes. Azt reméltem, hogy a könyvből kimarad, és csak a filmbe tették bele, de a könyvben is felelőtlenek a felnőttek (és a fiatalok is, de az más kérdés).

A történet tetszett, tele van ironikus, önironikus beszólásokkal, de ettől csak még meghatóbb lesz az egész. Elgondolkoztatja az embert életről, halálról, szerelemről, családról, elfogadásról, barátságról. Ami furcsa, hogy ennek ellenére egyik karakter sem nőtt igazán a szívemhez. Utólag elgondolkoztam azon, hogy miért, és arra jutottam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy Hasel és Augustus mint emberek, személyiségek, akkor is érdekesek lennének-e számomra, ha a betegség (és a vele járó tapasztalatok, gondolatok, érzések) nem tenné őket „különlegessé”. Ha egészséges fiatalokról lenne szó, akkor is elég összetett karakterek lennének ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmemet? Nem vagyok benne biztos…

Akik szeretik a romantikus, mégis életszerű, elgondolkoztató és megrázó történeteket, azoknak tiszta szívből ajánlom.

Kedvenc karakter: nincsen. Mindenkit átlagos szinten kedveltem benne, de valahogy egyikük sem olyan személyiség, hogy képes lett volna igazán megfogni.

Kedvenc rész: az Anne Frank házban játszódó jelenet.

Kedvenc idézet:

„Ahhoz, hogy láthasd a szivárványt, el kell tűrnöd az esőt is…”

„– Nem a rákod története érdekel. A tiéd.”

„Ha az életed nem valami nagyobb jó szolgálatának szenteled, akkor legalább a halálod szolgálja a jót. Attól félek, hogy sem az életem, sem a halálom nem jelent majd semmit.”

„– Ez a baj a fájdalommal – mondta Augustus, azután rám pillantott. – Megköveteli, hogy érezzék.”

„– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan.
– Augustus! – szóltam rá.
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.”

Értékelés: TETSZETT.

Régebbi Csillagainkban a hiba filmkritikámhoz katt ide


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz