~ Sárga könyves út ~

2022. június 29., szerda

Holden Rose: A lapátos fickó – Blogturné



Holden Rose ezúttal egy szellemes-parázós ifjúsági regénnyel jelentkezik a Móra Kiadónak köszönhetően. Borzongj együtt három blogturnésunkkal, és a turné végén nyerj te is egy példányt a könyvből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Olvastam az írótól a Nyomozás a Pipacs utcában című sorozat első két részét, és nagyon tetszik a stílusa, a humora, az, ahogyan gyerekeknek, fiataloknak való történeteket ír. Szóval úgy gondoltam, ez a története is jó szórakozást nyújt majd.


Véleményem a könyvről

A történet egy Timo nevű fiúról szól, aki éli a gyerekek mindennapi életét, iskolába jár, imádja a kvízversenyeket, és a húga éjszakánként hozzá szökik be, ha fél valamitől. Elsőre ez átlagosan hangzik, ám Timóék bejárati ajtaja előtt egy lapátos férfi szelleme ácsorog éjszakánként. Valóban létezik, vagy Timo csak képzeli őt, és mi történik, ha már nemcsak látja a szellemet, hanem az beszél is hozzá, ő pedig válaszol neki?

Először is, stílusra, humor tekintetében pont azt kaptam, amit Holden Rose-tól elvártam. Nagyon jól szórakoztam olvasás közben, jókat kuncogtam Timo ironikus-vicces gondolatain. Együttéreztem vele, mikor rájött, hogy a legjobb barátja, valójában nem is olyan jó barát, akkor is, amikor az egész iskola rajta nevetett és gúnyolódott. Bár nem szellemek miatt, de pontosan tudom, milyen kitaszítottá válni, szóval drukkoltam neki, hogy valamiképpen sikerüljön kitörnie ebből a helyzetből.

Ekkor jelent meg Owen a szétvigyorgott arcával.
– Csak nem szellemet látsz most is?
Nem tudtam mit mondani erre. Piszkosul sértett, ahogy viselkedett, közben meg igen, éppen egy szellemet láttam. Ott állt Owen mellett, és őt nézte.
– Semmi közöd hozzá – böktem oda, mert nem akartam, hogy megint találjon valami fogást rajtam.
– De most nincs harag, ugye? – kérdezte, én meg éreztem, hogy elvörösödik az arcom. Hát már attól is én érezzem kínosan magam, ha sérteget, és ez rosszulesik?
– Nincs harag – válaszoltam. Erre megvonta a vállát, és sarkon fordult.
– Ha majd megint szellemet látsz, azért szólj, én is kíváncsi lennék rá!
– Éppen most gyalogoltál át rajta – szóltam utána, mire megtorpant. Egy pillanatra félelmet láttam a szemében. Hiába próbált közömbös meg flegma lenni, láttam, amikor beleborzongott.
– Ne ne szívass! – mondta, de a vigyora már nem volt az igazi. Gyors léptekkel menekült az osztály után.
– Ezt megérdemelted – suttogtam, és végre rajtam volt a sor, hogy nevessek.

Az író tökéletesen eltalálta azt, hogy miként kell gyerekeknek ijesztőbb történetet írni. Nem lépte át azt a határt, ami már egy gyereknek sok lenne, de pont annyira borzongató volt a sztori, hogy azt mind a fiatal, mind a felnőtt olvasók élvezhessék.

Tetszett, hogy nemcsak a paráztatáson volt a hangsúly, hanem volt a történetben nyomozás, előkerültek olyan problémák, amiket akármelyik átlagos fiatal átélhet, valamint az első szerelem témája is felderengett. Vagyis mindenből került a történetbe, amitől egy ifjúsági történet kalandos, izgalmas és klassz lehet.

Kioko karakterét nagyon bírtam, belevaló, kemény lány, aki hasonlókon megy keresztül, mint Timo, ezért ő az egyetlen, aki megérti őt. Ketten összefognak, hogy rájöjjenek, miként szabadulhatnának meg a szellemüktől, aki nem is annyira békés, mint azt elsőre hitték. Tetszett, hogy bár ifjúsági sztoriról van szó, valódi tétje van Timo és Kioko döntéseinek, konkrétan az életük múlik azon, sikerrel járnak-e.

Mivel mindig is szerettem használni az agyamat, bírtam a rejtélyeket, ezért imádtam, hogy Kioko rejtvényekkel teszi próbára Timót. Szeretem az okos karaktereket, az okos lány karaktereket pedig még annál is jobban.

Timo és Kioko nagyon klassz kis csapattá váltak, élveztem a nyomozásukat, tetszett, hogy bár alig ismerték egymást, szinte azonnal össze tudtak hangolódni, és tökéletesen együtt tudtak dolgozni.

Nem tudom, lesz-e folytatása ennek a történetnek, de én szívesen olvasnám. Meg persze bármit szívesen olvasok Holden Rose-tól, mert ő is azon magyar írók közé tartozik, akikről tudom, hogy mindig hozzák az általam elvárt minőséget.


Hogy tetszett a könyv?

Számomra nagyon klassz szórakozás volt. Mindent megtaláltam benne, ami szerintem egy jó, borzongató ifjúsági regényhez szükséges.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a kalandos, izgalmas, misztikus, fiataloknak (és fiatal lelkűeknek) való történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A könyv főszereplője, Timo szellemet lát, ezért a játék során nektek is szellemeket kell keresnetek. Minden állomáson elrejtettünk egy-egy filmbeli szellemet, keressétek meg őket, és írjátok be az adott film címét a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)


Állomáslista:

06. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 01. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. június 25., szombat

Alice Oseman: Fülig beléd zúgtam 2. – Blogturné Extra



A nagysikerű Heartstopper - Fülig beléd zúgtam című képregény folytatása szinte azonnal követte a nemrég kiadott első részt, hiszen a magyar közönség azonnal a szívébe fogadta Nick-et and Charlie-t. Bloggereink alig várták, hogy ismét elmerülhessenek Alice Oseman bájos, romantikus képregényében, hát tartsatok velük legújabb blogturnénkon!
Ne felejtsetek el játszani se, ugyanis a turné végén megnyerhetitek a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott nyereménypéldányt is!


Miért néztem meg ezt a filmet?

Nos, az első három rész után nyilvánvaló volt, hogy nem hagyom félbe a sorozatot, mert annyi pozitív érzést adott számomra, hogy arról képtelen lettem volna lemondani.


A film története röviden

Charlie és Nick végre bevallották egymásnak az egymás iránti vonzalmukat és érzelmeiket, és bár vannak döccenők a kapcsolatukban, együtt megpróbálják legyőzni ezeket. Közben Tao és Elle között is alakulgatnak a gyengéd érzelmek, Tarának és Darcynak pedig a felvállalt kapcsolatuk miatt a homofóbiával kell megküzdenie.


Véleményem a filmről

A második képregény lényegében lefedi a sorozat első évadát a negyediktől a nyolcadik részig. Igaz, hogy a képregényből sok minden kimaradt, de ugyanúgy a tengerparti jelenettel, valamint a Nick és az édesanyja közötti beszélgetéssel zárul a képregény és a sorozat is. Vagyis ezúttal a teljes első évadról elmondhatom nektek a véleményemet, és remélem, hogy mire kijön a 3. képregény, a sorozat 2. évadával is elkészülnek, mert már bezsongva várom mindkettőt.

A teljes sorozat alatt imádtam a színészeket, végig nagyon jól hozták a karaktereket. Talán ez az a sorozat, amiben minden egyes színésszel száz százalékig elégedett vagyok. A többi filmben, sorozatban mindig volt olyan emberke, aki szerintem nem passzolt a karakterhez, én másképp képzeltem el, itt viszont mindkét főszereplő és minden egyes pozitív és negatív mellékszereplő tökéletes volt. Mindegyikük külseje, mimikája, játéka pontosan azt hozta, amit elvártam. Szóval hatalmas ölelés azoknak, akik kiválogatták a színészeket, mert ez esetben tökéletes munkát végeztek. Egyetlen percig sem éreztem azt, hogy a sorozat végére bármelyik szereplő belefáradt volna a játékba, érezni lehetett, hogy mindegyikük imádja az adott helyzetet és élvezi a forgatást.


Nick... Nos a harmadik rész után csinál butaságokat, de alapvetően ő a legjobblelkűbb srác, akivel valaha filmekben találkoztam. Mindig próbál helyesen dönteni, ha pedig hibázott, vállalja, bocsánatot kér, és tökéletesen javítja a hibát. Nem fél kimutatni az érzéseit (még úgy sem, hogy nyíltan nem vállalja egyelőre a biszexualitását) sem Charlie iránt, sem úgy egyébként. Ha valami gond van, akkor nem elmenekül előle, hanem megbeszéli az adott karakterrel a dolgokat (lásd többszöri beszélgetés Taóval, a randi lemondása miatti magyarázat Imogennek és végül a beszélgetés az anyukájával is). Vagyis tökéletes ellentéte az elvárt férfiideálnak, akinek keménynek kell lennie, sosem félhet, sosem sírhat, sosem mutathatja ki az érzéseit és hasonlók, és mégis... számomra ő a Tökéletes Srác, akiből néhány év múlva a Tökéletes Férfi lesz. Istenem, bár tele lenne a világ Nick Nelsonokkal, mi, nők (és persze a meleg srácok) tökéletesen boldogan élhetnénk a földi mennyországban.

Charlie még mindig egy ölelgetni való cukorfalat. Valahányszor boldog és tele szájjal vigyorog, nekem is vigyorognom kell, és valahányszor szomorú vagy önmarcangol, legszívesebben megölelgetném, és elmondanám neki, hogy ő úgy tökéletes, ahogy van, a világ idióta, ami ezt nem látja. Végig nagyon drukkoltam neki, hogy minden rendben menjen, találja meg azt Nickkel, amire vágyik. 

Persze Charlie-t és Nicket nem csak külön-külön kell nézni. Számomra ők a Tökéletes Pár. Szeretik egymást, és ezt nem félnek kimutatni egymás előtt. Nem szégyellik a gyengeségeiket, a bennük lévő gyengédséget, és úgy alapvetően az érzéseiket. A férfiak, sőt, állítom, hogy a nők többsége sem képes ennyire őszintén önmaga lenni egy kapcsolatban, pedig ennek így kéne működnie. Én mindig azt mondom, hogy inkább vagyok egyedül, mint rossz társaságban, és igen, a sorozatot nézve tudatosult bennem, hogy én ILYEN kapcsolatot akarok magamnak. Amiben a párommal mindketten ennyire önmagunk lehetünk egymás mellett. Amiben nem ijesztő, hanem felszabadító kimutatni a gyengeségeinket is. Amiben építjük, jobbá tesszük a másikat és a másik életét. Ha pedig ez nem jön össze, akkor jobb egyedül, mint egy ennél rosszabb kapcsolatban élni valakivel. Lehet, hogy örökre egyedül maradok, de én ennél nem adom alább, mert számomra nem érné meg.


Sosem hittem volna, hogy egy tinikről szóló sorozat képes lesz bemutatni a tökéletes párkapcsolatot, de bármilyen egyszerűnek is tűnik Charlie és Nick története, ebből látszik, hogy mégis mennyire mély, sokrétű, tartalmas az egész sztori.

A sorozatban több olyan konfliktus is előkerült, ami a képregényben nem, szóval annak ellenére, hogy a képregényt már olvastam, volt min izgulnom, rágnom magam a sorozat nézése közben is. Bennel kapcsolatosan is voltak olyan részek, amik a képregényből kimaradtak, pedig nagyon szépen előhozták a belső konfliktust Charlie-ban. Ezek miatt összeszorulhatott a gyomrunk, de közben izgalmas is volt, mert kérdésessé vált, miként jutunk el a boldogságig, ha Charlie nem teszi helyre a lelkét és az önmagával szembeni kétségeit. Valamint a mellékszereplők is olyan helyzetekbe keveredtek, ami adott valami pluszt és újdonságot a képregényhez képest.

Imádtam, ahogyan Nick szép lassan eljutott addig a pontig, míg elszállt a félelme, és képessé vált elengedni az ostoba, korlátolt emberek véleményét, hogy szabadon együtt lehessen Charlie-val.

Nagyon klassz volt az is, ahogyan Charlie végül megerősödött lelkileg. Az, ahogyan az utolsó részben beszélt Bennel, egyszerűen tökéletes volt. Őszintén szólva, én nagyon kíváncsi vagyok a folytatásban Benre. Nagyon szemét módon viselkedett többször is, és erre nincs mentsége, mégsem tudom utálni őt, csak sajnálni. Mert szerintem ő nem gonosz alapvetően, csak lelkileg nagyon sérült. Szívből remélem, hogy Charlie hatására végül hajlandó lesz leásni önmagába, rájönni, hogy ki is ő valójában, felvállalni a valódi énjét, és ezáltal meggyógyítani a haraggal teli lelkét. Szerintem az ő karakteréből ki lehetne hozni még valami jót, meg lehetne mutatni általa, hogy önmagunk elfojtása mekkora károkat okoz a lelkünkben, de ha képesek vagyunk változtatni, bátorrá válni, akkor megszabadulhatunk a dühünktől, és jobb, boldogabb emberré válhatunk.


Darcy és Tara kapcsolatában is előjöttek a problémák, de ezek nem egymás között alakultak ki, hanem Tara és a külvilág között. Online és a valóságban is eljutnak Tarához olyan homofób reakciók, amelyek rosszulesnek neki, és az a nagy szerencse, hogy Darcyval ezt nagyon jól kezelik, támogatják egymást, amikor fáj.

A sorozat nézése közben, után rájöttem, hogy ezek a fiatalok a sorozatban segítenek abban, hogy az őket nézők is egyre erősebbé váljanak. Mert amikor legközelebb valami homofób vagy egyéb bántalmazó beszólást, viccet hallunk, azonnal Charlie, Tara, Nick és a többiek fájdalmas, csalódott arckifejezése ugrik be, és jobban át tudjuk érezni azt, vajon miként eshetnek a mondottak valakinek, aki érintett. "Vicces", de a sorozat óta bizonyos helyzetekben megkérdezem magamtól, vajon mit tenne most Nick Nelson? És próbálok helyesen dönteni. Nem mondom, hogy mindig sikerül, de vannak már apróbb sikerélményeim.

Elle és Tao között is tovább alakulgatnak a dolgok, nagyon kíváncsian vártam, hogy vajon a sorozat végére elcsattan-e az első csók, és végül szerintem pont úgy zárták le az ő szálukat egyelőre, ahogyan kell. Azt hiszem, nehezebb helyzetben vannak, mint Charlie és Nick vagy Tara és Darcy, szóval nekik több idő kell ahhoz, hogy végül minden tökéletesen menjen.

Még mindig imádom Charlie nővérét, Torit, az a jelenet, ahol Charlie kiborul, mert úgy érzi, mindenki életét csak elrontja, Tori pedig megvigasztalja őt, szívfacsaróan szép. Ahogy megcsillan a könnycsepp a szemében, mert fáj hallania, hogy Charlie szenved... Ha Nick a Tökéletes Férfi, akkor Tori a Tökéletes Testvér.

És persze Nick anyukája a Tökéletes Anya. Ahogyan Nick vallomására reagál, az hibátlan. Nem mond vagy tesz sokat, de amit igen, azt pont a megfelelő módon. Minden egyes szava és reakciója maga a tökély. Mindenki ilyen elfogadó, nyitott, valóban feltétel nélkül szerető anyát érdemelne, és akkor tele lenne boldog, egészséges lelkű emberekkel a világ.


Történet: 5
A képregényhez képest tökéletesen kibővítették a cselekményt, behoztak olyan szálakat, amik kifejezetten jót tettek a sztorinak, mert mélyebb, izgalmasabb, érdekesebb lett tőlük.


Színészek: 5*
Ez az a film, amiben az összes színészt tökéletesen választották ki, mind hiba nélkül hozzák a karaktereiket az elsőtől az utolsó filmkockáig, ami elképesztő.


Kivitelezés: 5
A képregénystílus még mindig bejön, és szerintem az összes háttérben dolgozó ember zseniálisan profi.


Ez a sorozat számomra minden konfliktusával együtt maga a színtiszta boldogság. Az én lelkemnek nagyon jót tett, és alig várom a folytatást. Azt hallottam, hogy már a 2. és 3. évadra is rábólintott a Netflix, remélem, hogy tényleg így van, mert kell nekem az az érzés, amit Nick, Charlie és a barátaik története ad.

Addig is, míg újabb adagot kapunk a boldogságból, nézzétek végig az első évadot a Netflixen, valamint szerezzétek be a második részét a képregénynek itt:


Nyereményjáték:

Az első rész kapcsán LMBTQ kötetek idézeteit kutattuk, ezúttal viszont fel kell ismernetek, hogy mely LMBTQ filmekből származó képek szerepelnek az egyes állomásokon! Jó keresgélést!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)


Kép a játékhoz:


Állomáslista:

06. 21. Csak olvass!
06. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)
06. 27. Könyv és más
06. 29. Utószó
07. 01. Dreamworld
07. 03. Dreamworld (extra)
07. 05. Deszy könyvajánlója
07. 07. Ambivalentina

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. június 24., péntek

Bear Grylls: Sose add fel! Életem kalandja – Blogturné



Bear Grylls, a világhírű túlélőművész előző könyvének a sikerén felbuzdulva, folytatást készített a Tűzön-vizen át!-nak. A Sose add fel! tulajdonképpen egy önéletrajz, melyben Bear az átélt kalandjait részletezi, és melyet a Jaffa kiadó hozott el számunkra magyar nyelven. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a könyvről!


Miért választottam ezt a könyvet?

Őszintén szólva soha egy részt sem láttam Bear Grylls műsoraiból, egyetlen dolog maradt meg bennem a pasival kapcsolatban, hogy évekkel ezelőtt arról olvastam egy cikket, valójában nem is olyan zord körülmények között töltik az időt a forgatásokon, hanem mikor leáll a kamera, máris viszik őket a hotelbe meg egyéb stikliket csinálnak. Szóval, hogy csak színjáték az egész műsor. Fogalmam sincs róla, hogy ez igaz-e, vagy sem. A könyvet azért akartam elolvasni, mert ha kamu is sok minden a műsorból, akkor is érdekes lehet arról olvasni, hogy milyen egzotikus helyeken jártak más emberek. Szeretek bepillantást nyerni abba, hogy milyen is máshol a világ.


Véleményem a könyvről

A könyvben 85 fejezet van, mindegyik néhány oldalas, aminek igazán örültem, mert így könnyebb volt a mindennapi feladatok között olvasni, nem kellett félbeszakítani egy-egy sztorit, hanem könnyedén egy fejezet végére érhettem, mielőtt másba kellett volna kezdenem. Szóval ez a könyv rohanós időszakokra tökéletes kikapcsolódást nyújt.

Bear Grylls nagyon személyes hangvételben mesél nekünk, olvasóknak a kalandjairól, beavat minket a vicces, gusztustalan, életveszélyes, ilyen-vagy olyan módon szélsőséges forgatási eseményekbe, valamint bepillantást nyerhetünk a családi életébe, a lelkébe és a gondolataiba is.

Bár egyetlen részt sem láttam Bear Grylls sorozataiból, tetszett, hogy nemcsak arról beszélt, mi történt akkor, amikor a kamerák forogtak, hanem arról is, mi volt a leállásuk előtt, után. Nekem minden új volt, de így azok számára is akad érdekes újdonság a könyvben, akik nézték a tévében ezeket a kalandokat.

Ahogy fejezetről fejezetre haladtam, egyre többet törtem a fejem azon, hogy vajon felnőtt férfiak, akik nem vágynak a halálra, miért vállalnak ilyesféle kockázatokat önként és dalolva. Érdekes volt olvasni ezekről a kalandokról, de nincs az a pénz, hogy hasonló dolgokat tegyek, eközben a műsor készítői és Bear Grylls, ha valóban nincs csalás a műsorban, tényleg maguktól mentek a legveszélyesebb helyekre, sőt, volt, hogy direkt veszélyes helyzeteket kreáltak, mert az passzolt a műsorba.

Persze Bear Grylls többször is leírja, hogy mindig igyekeztek nagyon odafigyelni a biztonságra, de valljuk be őszintén, a világtól elzárva, vad környezetekben százszázalékos biztonság nincsen. És hát, azért volt olyan helyzet is, amikor egyszerűen megfeledkeztek magukról ezek a férfiak, és tudták, hogy hülyeséget csinálnak, amiből akár baj is lehet, mégis megtették. Hála az égnek, szerencséjük volt.

A veszélyes dolgok mellett pedig ott vannak a gusztustalanok is. Szintén nem igazán értem, hogy miért keveredik valaki önként olyan helyzetbe, hogy a saját vizeletét kelljen meginnia, vagy egy élő kígyó fejét leharapni és hasonlók. Nem éreztem úgy, hogy Bear Gryllst a nézettség vonzaná és exhibicionista lenne, legalábbis a szavaiból nem ez jött le, inkább az, hogy valamiért élvezi ezeket a helyzeteket, főképp ha uralni is tudja őket. Talán adrenalinfüggő. Meg csapatfüggő. Mert azt is éreztem mindvégig, hogy szeret a megszokott kis csapatával és más emberekkel együtt lenni, szereti azt, hogy össze kell tartaniuk, ha túl akarják élni a veszélyeket.

Mindketten reszkettünk, és két régi gyapjúszövet skótszoknyát tekertünk szorosan a nyakunk köré. A ruhadarabokat a hidroplán hátuljából kaptuk fel, amely az utolsó napon a kimentésünkre jött.
De alatta Ben arcán fülig érő mosolyt is láttam, és a szeme csillogott a büszkeségtől. Ez a vadon módszere, hogy összekovácsolja az embereket. Nehéz nem önmagunkat adni, amikor rettenetes körülmények között küzdünk a helyen – és az ember valódi arca mindig sokkal vonzóbb, mint a polírozottabb változat, amit olykor-olykor magunkra öltünk.

Annak ellenére, hogy fel nem foghatom, miért vállal valaki ilyesmiket, érdekes volt elemezgetni Bear Gryllst és a munkatársait, azon gondolkozni a szavait olvasva (megpróbálva mögéjük látni), mi vezérelheti valójában. Ahogyan a kalandok is érdekesek voltak a veszélyességük és/vagy undorítóságuk ellenére is. Nem mellesleg olvasás közben olyan helyeken "járhattam", ahová a valóságban biztosan nem fogok eljutni (teszem hozzá ebben az esetben, hála az égnek!), sok mindent megtudhattam ezekről a helyekről, az ottani emberekről, állatokról. Kicsit olyan volt az egész, mintha egy bizarr természetfilm leírását olvastam volna.


Hogy tetszett a könyv?

Megnézni valószínűleg nem fogom Bear Grylls műsorait, mert látni nem igazán szeretném a veszélyes és undorító dolgokat, de olvasni a kalandjait tényleg érdekes volt. Még úgy is, hogy egyébként nem vagyok a rajongója és korábban majdhogynem semmit nem tudtam róla. Elgondolkoztatott ez a könyv, szórakoztatott, és még tanultam is belőle más országokról, messzi tájakról, a valóságban sosem látott állatokról és más szokások szerint élő emberekről.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kicsit őrültek, vagy ha nem azok, szeretnek érdekes őrültségekről olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A turnéhoz tartozó nyereményjátékban ezúttal az a feladatotok, hogy megválaszoljátok az állomásokon feltett kérdéseket, melyek Bear Grylls életével kapcsolatosak.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Mi Bear Grylls valódi neve?


Állomáslista:

04.24. Spirit Bliss Sárga könyves út
04.26. Könyv és más
04.28. Readinspo

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. június 21., kedd

Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai – Blogturné



Bauer Barbara a legújabb romantikus regényében az 1800-as évekbe repít minket, a magyar forradalom és szabadságharc éveibe. Itt ismerhetjük meg a lázadó lelkű Lilit, aki ugyan családja vidéki birtokán távol van a forradalmi eseményektől, de neki magának is meg kell vívnia a saját szabadságharcát. Tarts bloggereinkkel, és ismerd meg ezt a csodás történetet, ha pedig játszol, tiéd lehet a kötet egy példánya is!


Miért választottam ezt a könyvet?

Sokszor hallottam már Bauer Barbara nevét, de ez volt az első könyv, amit elolvastam tőle. Kíváncsi voltam, hogy vajon hogyan, mikről ír, érdemes-e más könyveit is beszereznem.


Véleményem a könyvről

A történet az 1848-as szabadságharc idején játszódik Magyarországon. Szomolay Lili az apja birtokán él az édesanyjával és két nővérével. Nem bírja a kor által ráaggatott láncokat, szabad szeretne lenni, és segíteni a forradalomban. Lili egyik nővérének a férje, Bálint részt vesz a szabadságharc előkészületeiben, eseményeiben, Lili ezért hozzá fordul, segítsen neki, hogy ő is tehessen valamit az ügy érdekében. Az események közben Lili beleszeret a sógorába, ami nem marad viszonzatlan, viszont ez egy olyasféle szerelem, ami igazi tabunak számít.

Először is, Bauer Barbara stílusa nagyon tetszik. A nyelvezet jól visszaadja a kor szellemét, szépirodalmi színvonalú, mégis egy 21. századi olvasó számára is érthető és élvezhető. Ennek köszönhető, hogy amint belekezdtem a könyvbe, azonnal élvezni is kezdtem a történetet.

Lili szabadságvágyával tökéletesen együtt tudtam érezni. Hálát érzek, amiért én már a 20. századba születtem és a 21. században élhetek, mert szerintem beleőrültem volna azokba a szabályokba, kötöttségekbe, amik abban az időben megláncolták a nőket. Bálint is megérti Lilit, sokkal nyitottabban és egyenlőbben bánik a nőkkel, mint más férfiak, bár ő sem tud teljesen kiszakadni abból a viselkedésből, amit az adott társadalom keretein belül tanult születése óta. Amikor félti Lilit valamitől, megpróbálja irányítani. Mentségére szóljon, hogy Lili sokszor szembemegy az észérvekkel, ha úgy érzi, valaki meg akarja mondani neki, mit tehet, vagy mit nem. De hát, ilyen a szabad akarat, tanácsot adhatunk, de parancsokkal nem akadályozhatjuk meg, hogy valaki hülyeséget csináljon.

– A lelke mélyén, a szívében, a gondolataiban lehet igazán önmaga, Lili. Ott nem tartozik elszámolással senkinek. Ott lehet a legőszintébb, ahol nincs szégyenérzet, nincs számonkérés, megfelelés. És így is csak akkor lehet szabad, ha elfogadja, amit ott talál.
– A rosszat is?
– Mi a rossz? – kérdezett vissza. – Ha elégedetlen azzal, amit lát, hát változtasson, önmagáért. A szabad akarat miatt. De ne küzdjön az ellen, ami ellen nem lehet.

Nagyon érdekes volt egyébként az a kontraszt, amit Lilivel szemben az anyja és a nővérei alkottak. Az anyja látszólag nagyon mereven követi a nőkre vonatkozó elvárásokat, de csak azért, mert a múltjában olyan titok van, ami miatt kompenzálni akar. Lili testvérei már nem annyira merevek, de még mindig belesimulnak az elvárt női szerepekbe feleségként, anyaként. Az ő hozzáállásuk csak még inkább kiemeli Lili eltérő gondolkodásmódját, személyiségét.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy vajon milyen zsánerbe is sorolnám ezt a könyvet? Történelmi regény, romantikus regény, történelmi romantikus? Végül arra jutottam, hogy ez inkább egy fejlődésregény. Lili lázadó fiatal lányból a tiltott szerelem és a szabadságharc eseményei hatására erős elvekkel bíró, fiatal felnőtt nő lesz. Még mindig törekszik a szabadságára, de ésszel, úgy, hogy megtanulja felmérni a veszélyeket, és nem megy fejjel a falnak dacból.

A regényben előkerül a Szent Korona ellopásának és elrejtésének a motívuma. Az író valós történelmi eseményeket mesél el nekünk, vagyis nemcsak szórakoztat minket a történet, hanem indirekt módon tanulhatunk is belőle a saját múltunkról.

Ezenkívül előkerül még a gondolat, hogy vajon számít-e a vérségi kötelék. Lili ugyanis gyerekkora óta azt gyanítja, hogy valójában nem a szülei gyereke. Ez nagyon felzaklatja őt, mindenképpen fényt akar deríteni a titokra, hogy megértse önmagát, rájöjjön, ki is ő valójában.

A történet vége nem a megszokott, romantikus regénybe illő, mégis szerintem csak és kizárólag így lehetett lezárni ezt a regényt. Másképp nem lett volna logikus. Szóval én teljesen elégedett vagyok azzal, ahogyan a könyv befejeződött.


Hogy tetszett a könyv?

Megkedveltem az író stílusát, ha lesz rá lehetőségem, fogok még olvasni tőle. Lili karakterét is bírtam, feministaként nagyon átéreztem az egyenlőség, szabadság iránti vágyát. Őszintén bevallom, a szerelmi szál számomra másodlagos volt ebben a történetben, sokkal jobban érdekelt, hogy Lili miként válik érett gondolkodású, szabad szellemű, fiatal felnőtt nővé.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy szép nyelvezetű, jó stílusban megírt kicsit történelmi, kicsit romantikus fejlődésregényre vágyik, amelyben egy fiatal lány felnőtt nővé érik.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Az 1848. március 15-i eseményeket mindenki ismeri, de vajon te tisztában vagy a részletekkel is? Blogturnénk minden állomásán egy-egy kérdést találsz a mácius 15-i eseményekkel kapcsolatban, ha pedig a helyes választ beírod a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, esélyed nyílik rá, hogy megnyerd A szív szabadságharcosai egy példányát.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Ki volt Magyarország törvényes uralkodója 1848. március 15-én?


Állomáslista:

06.19. Utószó
06. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
06. 23. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. június 19., vasárnap

Alice Oseman: Fülig beléd zúgtam 2. – Blogturné



A nagysikerű Heartstopper – Fülig beléd zúgtam című képregény folytatása szinte azonnal követte a nemrég kiadott első részt, hiszen a magyar közönség azonnal a szívébe fogadta Nicket and Charlie-t. Bloggereink alig várták, hogy ismét elmerülhessenek Alice Oseman bájos, romantikus képregényében, hát tartsatok velük legújabb blogturnénkon!
Ne felejtsetek el játszani se, ugyanis a turné végén megnyerhetitek a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménypéldányt is!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, az első képregényt egyszerűen imádtam, teljesen beszippantott ez a történet sorozatként is, szóval kérdés sem volt számomra, hogy a képregény folytatását is el kell olvasnom.


Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódik, ahol az előző képregény véget ért. Charlie és Nick között megtörtént az első csók, de megzavarták őket, Nick összezavarodott és menekülőre fogta. Charlie azt hiszi, ezzel elveszíti őt barátként is, ám másnap reggel megjelenik Nick és folytatódik tovább a két fiú története. Ezúttal már nem barátként, hanem szerelmespárként.

A képregény egyszerű stílusát már megszoktam az első résznél, úgyhogy ezúttal már teljesen otthonos érzéssel kezdtem el nézegetni a történetet, és ennek köszönhetően azonnal be is szippantott magába.

Még mindig imádom Nicket és Charlie-t. Ők a legtökéletesebb páros, akivel valaha találkoztam bármilyen történetben, és külön-külön is a legszerethetőbb karakterek. Egyszerűen árasztják magukból a kedvességet, azt a jóságot, ami ebben a világban már igencsak ritka. Olvasás közben az ember mellkasa tele van kellemes érzésekkel, és a szája is vigyorra áll. Szóval ez a történet jobb örömforrás, mint a csoki, és még csak nem is hizlal.


Ezúttal már több különbséget láttam a képregény és a sorozat között. Például, míg a sorozatban Charlie-nak csak egy nővére van, addig a képregényben van egy kisöccse is. Az is érdekes, hogy vannak olyan jelenetek a képregényben, amik a filmben egyáltalán nincsenek benne, vagy szintén megtalálhatók, csak más körülmények között, viszont a sorozat még mindig sokkal szerteágazóbb és összetettebb.


A képregény cselekménye főképp Nickre és Charlie-ra koncentrál, az ő bimbódzó kapcsolatuk, érzéseik, félelmeik és küzdelmeik állnak a középpontban, míg a sorozatban a többi karakter is jobban előtérbe kerül. Emellett a két srác szála is le van jobban egyszerűsítve a képregényben. Például az Imogennel való randi és ezáltal a szülinappal való időbeli ütközés, valamint Nick ebből fakadó belső konfliktusa teljesen kimaradt a képregényből. Ahogyan Ben mozi utáni zaklatása is, pedig az is egy nagyon fontos momentum a sorozatban. Az utolsó két rész feszültsége, Charlie elbizonytalanodása és lelkifurdalása pedig teljesen elmaradt, és a verekedés után rögtön a sorozatbeli véget kaptuk. Vagyis míg a sorozat egy hatalmas, szerteágazó, zöld lombos tölgyfa, addig a képregény egyetlen gyönyörűséges, de mégis csak egyszerű ág erről a fáról.

Ennek ellenére imádom ezt az ágacskát, mert ez adta az alapot ahhoz a sorozathoz, ami életem egyik kedvenc története lett, és nemcsak az LMBTQ-filmek közül, hanem úgy cakkumpakk az összes film közül, amit valaha láttam.

A könyv végén megint kapunk néhány plusz érdekességet Nickről, Charlie-ról és a többi karakterről. Valamint egy extra miniképregény is vár ránk Darcyról és Taráról, vagyis ha nem is a főképregénybe építve, de kicsit többet megtudhatunk róluk is.


Hogy tetszett a könyv?

Annak ellenére, hogy sokkal egyszerűbb, mint a sorozat, egyszerűen nem lehet nem imádni. Szeretem Nick és Charlie rajzolt változatát is, szeretem, hogy bár a képregény hasonlít a sorozathoz, mégsem teljesen ugyanolyan, ezért az ismerős dolgok mellett ad valami újat is számomra. És... engem egyszerűen boldoggá tesz ez a történet.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeret szeretni, szerelmesnek lenni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Az első rész kapcsán LMBTQ kötetek idézeteit kutattuk, ezúttal viszont fel kell ismernetek, hogy mely LMBTQ filmekből származó képek szerepelnek az egyes állomásokon! Jó keresgélést!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)


Kép a játékhoz:


Állomáslista:

06. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út
06. 21. Csak olvass!
06. 23. Fanni's Library
06. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)
06. 27. Könyv és más
06. 29. Utószó
07. 01. Dreamworld
07. 03. Dreamworld (extra)
07. 05. Deszy könyvajánlója
07. 07. Ambivalentina

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. június 18., szombat

Baár Tünde: A mezítlábas grófnő – Blogturné



A Manó Könyvek gondozásában megjelent Új kedvencek-sorozat Baár Tünde regényével bővült, mely a múlt század Zebegényébe repíti vissza az olvasóit. Tartsatok velünk, ismerjétek meg a grófnőt, merüljünk el az általa alkotott mesevilágban, és egy szerencsés nyertes a kiadónak köszönhetően ezzel a meseszép kötettel lehet gazdagabb.


Miért választottam ezt a könyvet?


Az Új Kedvencek-sorozat előző kötetét (Volt egy ház) is olvastam, és annyira különleges, kellemes hangulata volt, hogy azt reméltem, a sorozat újabb könyvétől is hasonlót kapok majd.


Véleményem a könyvről

Először is, imádom ennek a sorozatnak a kivitelezését. A borító anyaga, az illusztráció rajta idézi a régi könyvek stílusát, így valamiféle nosztalgikus érzés jár át, valahányszor kézbe veszem, vagy csak meglátom a könyvet.

A történet főszereplője egy testvérpár, Jancsi és Piri, akiket az anyukájuk egyedül nevel nem túl jó körülmények között. Egy nap váratlanul egy grófnő bukkan fel a kis faluban, ahol a testvérek élnek, aki nemcsak az anyjuknak ad jobban fizető munkát, hanem a helyi gyerekek nyarát is varázslatossá és felejthetetlenné teszi. Főképp Jancsiét és Piriét, akik igazán közel kerülnek a titokzatos grófnőhöz.

Először is, imádom a regény stílusát. Régies, ízes nyelvezettel beszélnek benne a karakterek, amit egyszerűen élvezet volt olvasni. Főképp azt a tiszteletteljes, mégis gyermekien édes és humoros beszédmódot, ahogyan a két testvér beszél az édesanyjukkal és más felnőttekkel. Az tetszett igazán, hogy annak ellenére, hogy nem 21. századi stílusú a szöveg, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy távol áll tőlem, sőt, minden szavát értettem, és valahogy adott egy kellemes pluszt is érzelmileg.

Jancsi és Piri imádni való kölykök. Belevalók, csintalanok, de nagyon jólelkűek. Az első pillanattól megszerettem mindkettejüket. Nagyon tetszett, ahogy az anyukájukkal viselkedtek, hogy a gyermeki játékkedvük és szabadságvágyuk vitte volna őket a szabadba, mégis mindig segítettek neki, és értékelték, hogy annyit dolgozik, hogy mindent megadjon nekik.

Egymással is aranyos volt a két testvér. Igaz, néha összekaptak, beszólogattak egymásnak (ezen a régies nyelven még a gúnyolódásaik és bosszantásaik is sokkal édesebbek voltak), de érezni lehetett a szeretetköteléket köztük.

– Azt hittem, már rég készen vagytok! – csapta össze kezét édesanyjuk, mikor belépett a konyhaajtón.
– Piri szétszedett minden nyavalyát, a derekára kötötte a legvastagabb csipkeszalagot, órák óta igazgatja a masniját a tükör előtt! – árulkodott Jancsi.
– Ne higgyen neki, édesanya, inkább azt nézze meg, mit rejteget a hátradugott kezében! – csattant fel Piroska. – Teleszurkálta a dugókat gombostűvel, sündisznósat játszott velük, amíg én megpróbáltam az újságpapírt formára vágni!

A grófnő megjelenése az, ami felpezsdítette a környéket. A felnőttek először gyanakodva figyelték őt, mert hát, sosem járt köztük még ilyen gazdag és nemesi címmel rendelkező ember. Nem is értették, mit keres az ő falujukban. Aztán idővel megbékéltek, sőt, ők is lelkessé váltak a grófnő ötleteit illetően. A gyerekek pedig azonnal összebarátkoztak vele, megérezték, hogy ő egy közvetlen, gyerekszerető, kedves nő.

Őszintén szólva kicsit azt vártam, hogy majd kiderül valami titok azzal kapcsolatban, hogy miként és miért került a grófnő ide, egy magyarországi kis faluba, de nem volt nagy titok vagy fordulat, ami meglephetett volna. Ennek ellenére igazán élveztem a könyv olvasását, mert a hangulata egyszerűen magával ragadott. Én is egy lettem olvasás közben a gyerekek közül, akik élvezték a grófnő társaságát, az általa szervezett játékokat, versenyeket, színi előadást.

Ez a történet egy csodás, kalandos és mesékkel teli időszakról szól, amit nemcsak a könyvbeli gyerekek, hanem mi, olvasók is szívből élvezhetünk. Ez az a regény, amitől az ember visszautazik kicsit az időben, és ismét kislánnyá/kisfiúvá válik, újra átéli a tavaszi, nyári szünetekben átélt izgalmas emlékeit, és kicsit irigykedik, amiért már kinőtt abból a korból, hogy hasonló mókákban lehessen része.

Az Epilógus az egyetlen, ami az édes hangulatot kicsit keserédessé változtatta. Értem, hogy miért került a történet végére, de nem tudom... Nem vagyok biztos benne, hogy számomra kellett-e. Lehet, hogy én inkább lezártam volna a regényt az utolsó fejezetnél úgy, hogy nem árulom el, mi lett Jancsi és Piri sorsa a jövőben.


Hogy tetszett a könyv?

Olyan kellemes érzések jártak át az olvasása közben, amilyeneket előzetesen elvártam. Imádtam a történet nyelvezetét, stílusát, nagyon megszerettem a gyerekeket és megkedveltem a grófnőt. Szívesen lettem volna gyerek a grófnő mellett, mert imádtam volna azokat a kalandokat, amiket kitalált, megszervezett.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnék kicsit megmelengetni a lelküket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Apponyi Franciska az 1930-as években költözött Zebegénybe, ahol maga köré gyűjtötte a falusi gyermekeket és egy varázslatos világot alkotott meg számukra, melynek a “Virágegylet Zebegényben” nevet adta. Mivel a virágok és különböző növények is fontos szerepet játszanak a történetben, így ebben a játékban rájuk koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy rövid leírást, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik virágra gondolhattunk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Leírás a játékhoz:

Egész Európában elterjedt gyümölcstermő gyógynövény. Tulajdonképpen gyűjtőfaj, vagyis egymáshoz nagyon hasonló, illetve egymással könnyen és gyakran kereszteződő kisfajok összessége. Ezekből Magyarországon eddig több mint 160-at különítettek el. Ezek pontos megkülönböztetése nehéz, ugyanakkor a gyümölcsként vagy gyógynövényként való felhasználás szempontjából lényegtelen.


Állomáslista:

06. 14. Csak olvass!
06. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. június 12., vasárnap

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél



Miért választottam ezt a könyvet?

Már régóta el szerettem volna olvasni, de most egy barátom, Judit ajánlására, kérésére kezdtem végül bele. Azt mondta, rá nagy hatással volt, és biztos benne, hogy számomra is olyan élményt nyújt majd a könyv, mint neki. Kicsit megcsúsztam az olvasásával, mert közben a kisebbik kutyusunk megvakult, az ő gyógyítása, felügyelete sok időnket elvette anyuval, aztán pedig nekem lett kötőhártya-gyulladásom, ami miatt nem tudtam olvasni. De amint összeszedtem magam, másfél nap alatt a könyv végére értem.


Véleményem a könyvről

Az író Facebook-oldalát évek óta követem. Nem feltétlenül értek egyet vele mindenben, de nagyon sok mindenben igen, és bár nem ismerjük egymást, azt hiszem, elmondhatom, hogy ő az egyik nő, aki sokat tett azért, hogy kinyíljon a szemem, és meglássak olyasmiket is, amiket korábban csak éreztem, de nem értettem, nem láttam át összefüggéseiben. Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt egyik nap megláttam egy cikket a Facebook-hírfolyamban, ami arról szólt, hogy egy magyar nő három fia közül az egyik nyaralás közben a tengerbe veszett. Először fel sem merült bennem, hogy "ismerem" a cikkben szereplő családot. Aztán amikor kiderült, kikről van szó, az ismeretlenül is megrázott. Angelát nagyon erős nőnek tartom, hogy képes volt egy ilyen tragédia után folytatni  nemcsak az életét, de a küldetését is, valamint, hogy képes volt a fájdalmát, veszteségét kreatív energiává változtatni.

Amikor megtudtam, hogy megjelenik ez a könyv, nagyon kíváncsi voltam rá, de közben féltem is tőle. Olvastam már megrázó igaz történeteket, de általában olyan emberekről, akiket egyáltalán, semmilyen szinten nem ismertem. Fogalmam sem volt, milyen érzés lesz úgy olvasni egy ember legnagyobb tragédiájáról, hogy pontosan tudom, kiről van szó. Nem tudtam, mennyire fog megviselni érzelmileg, mert úgy alapvetően nagyon bele tudom élni magam olvasás közben mások (akár pozitív, akár negatív) érzéseibe, és ez sokszor kihatással van a hangulatomra. Szóval tudtam, hogy ezt a könyvet semmiképpen nem olvashatom akkor, amikor rossz kedvem van valami miatt. Vagyis csak halasztgattam, hogy kézbe vegyem, és végül Judit szavai győztek meg, hogy eljött az idő.

A könyv alapvetően elmondja annak a nyaralásnak a történetét, amelyen Angela fia meghalt. Megismerhetjük az előzményeket, a tragédia napját, azt, hogy mi következett az utánalévő napokban, hetekben. Közben bepillantást nyerhetünk a három fiú gyerekkorába néhány visszaemlékezés révén, valamint Angela múltját is megismerhetjük azáltal, hogy mesél egy keveset a saját szüleiről, gyerek- és fiatalkoráról.

Először is el kell mondanom, hogy íróként pontosan tudom, mennyire szörnyen nehéz valós dolgokról írni. Az ember azt hinné, hogy arról a legegyszerűbb, amit valóban átéltünk, de ez nem igaz. Iszonyatosan profinak kell lenni ahhoz, hogy a valóságot kerek egész, az olvasók által is élvezhető, átérezhető történetté tegyük. A legtöbb ilyen próbálkozásnál azt éreztem mindig, hogy a sztori szétesik, mert az írója nem tudja eldönteni, hogy mi az, ami csak neki fontos, de a történet szempontjából nem (csak szétesik miatta a szöveg), és mi az, ami számára lényegtelen, de szükséges ahhoz, hogy az olvasó értse, átélhesse a történteket.

Angela tökéletesen tisztában volt vele, hogy miként kell összeraknia ezt a könyvet. Egyszer sem éreztem azt, hogy olyan kitérőt tett volna, ami ártott volna a szöveg egységének, feleslegesnek találtam volna, viszont mindent megkaptam ahhoz, hogy úgy érezzem, ez egy kerek, egész, tökéletesen felépített történet mind a szöveg szempontjából, mind érzelmi szempontból. Szóval igen, Angela nemcsak Facebook-bejegyzéseket és cikkeket tud írni, hanem önéletrajzi regényt is.

A gyerekkori visszaemlékezős sztorikat imádtam. Azokat is, amik viccesek voltak, és azokat is, amik elgondolkoztatóak. Nagyon jót nevettem például a fára repült kakis nadrágon, az autóból kiordítós jeleneten. Nem is tudom... A mi családunk nagyon összetartó a bajban, de sosem tudtuk így elengedni magunkat egymás között sem, sosem csináltunk együtt "vicces őrültségeket". És ez nekem érzelmileg kicsit mindig is hiányzott. Jó volt arról olvasni, hogy másoknál ez így ment, valahogy én is felszabadultnak éreztem magam ettől egy kicsit.

A gyerekeket egyébként mindig is sokkal többre tartottam, mint a felnőtteket, mert ők még szabadon kimondják azt, amit gondolnak, éreznek, és sokszor milliószor okosabbak, mint a felnőttek. Olyasmiket tudnak mondani, amiket egy elismert filozófus is megirigyelhetne. Itt is voltak olyan visszaemlékezések, amiknél azt éreztem, hogy "bakker, milyen okos kölyök!", és egyetlen megjegyzéstől (vallásról, szeretetről stb.) hosszú perceken át járt az agyam.

Angela gyerekkoráról is érdekes (és szomorú) volt olvasni. Pont a napokban volt egy beszélgetésem a Facebookon egy pasival, aki váltig állította, hogy minden egyes gyereknek a szülei mellett a legjobb (anya és apa mellett egyaránt). Olyan szinten túlidealizálta az anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolatot, hogy hiába magyaráztam neki. Pedig vannak helyzetek, amikor a szülők és a gyerek egyszerűen nem passzolnak egymáshoz, és sokkal jobb a gyereknek, ha azt mondja, köszi, de nem kérek belőletek, mert csak mérgezitek a lelkemet. Ez iszonyatosan nehéz, mert az ember (még azután is, hogy már felnőtt) ösztönösen kötődik a szüleihez, még azokhoz is, akik nem érdemlik meg. A legtöbb rossz szülőnek is vannak jó pillanatai, és ezek a szép emlékek ott élnek a gyerek fejében, sokáig győzködi miattuk magát arról, hogy adnia kell még egy esélyt, meg a szülei nem is annyira rosszak, hiszen tudtak kedvesek is lenni vele. Pont mint egy bántalmazó párkapcsolatban. De igenis vannak olyan helyzetek, amikor sokkal jobb, ha egy gyerek távol kerül a szüleitől vagy az adott szülőtől, és máshol találja meg az elfogadást, szeretetet.

Angela esetében is ezt éreztem. Elmesélt néhány pozitív sztorit az apjáról, ami alapvetően aranyos volt, de ez nem semlegesíti azt, hogy az apja egy bántalmazó. Ahogyan az sem menti fel az anyját az Angelával való viselkedése alól, hogy ő meg bántalmazott. Egyszerűen rossz volt olvasni, hogy egy ilyen tragédia után miként viselkedtek vele. Ahelyett, hogy vigaszt és támaszt nyújtottak volna neki, inkább még jobban megforgatták benne a kést. Őszintén nem csodálom, hogy ezek után úgy érezte, nincs többé szüksége rájuk. És nagyon együttéreztem vele.

Angela férje viszont mondhatjuk, hogy pozitív értelemben lepett meg. A könyv előtt semmit nem tudtam róla és a házasságukról, de Angela elvei miatt sztereotip módon valahogy mindig bántalmazó, elnyomó férfiként láttam magam előtt, akit Angela otthagyott végül, és ez motiválta őt arra, hogy ilyen erős feministává váljon. Tévedtem. A férje egyáltalán nem volt elnyomó és bántalmazó, sőt, én végig azt éreztem, hogy próbált Angela mellett állni mindenben, csak éppen nem mindig jött össze. A társadalmunk hímsoviniszta, és nehéz még egy jó férfinak is kitörni abból a szerepből, amibe már születésekor beletuszkolták. Én végig azt éreztem, hogy ott van a szeretet köztük, csak ebben a világban, társadalomban mégsem tudják azt nyújtani egymásnak, amire szükségük lenne. És emiatt távolodtak el végül. Ebbe a kapcsolatba is legalább annyira érdekes volt bepillantani, mint magába a fő szálba. Olyannyira, hogy elgondolkoztam azon, nem bánnám, ha Angela egyszer megírná a házassága történetét is részletesen, mert szerintem nagyon tanulságos lenne.

Vagy mondhatom azt, hogy ezt tanítja a fiúknak a világ. Szorítsd össze a fogad, ne rinyálj, ne legyél lány. Én nem mondtam ezt neki soha, én azt tanítottam, hogy joga van az érzéseihez. Ezt vágta az edzőjéhez akkor is, mikor harmadikban focizni járt, és egyszer valaki leütötte a fejéről a szemüvegét, ami eltörött. Eddigre már egy agyagcsupornyi törött szemüveg volt otthon az ő és az öccse jóvoltából. Kéthavonta tört nálunk egy, általában javíthatatlanra. Bizony, mire a srácok felnőttek (és áttértek a kontaktlencsére), addigra egy autó ára biztos ráment szemüvegekre. Na, a lényeg, hogy időnként azért kiborultam ezek miatt a balesetek miatt, ezért aztán, mikor az edzésen lerepült a fejéről az okuláré, majd eldeformálódva, megroppanva előkerült a fűből, a gyerek sírva fakadt. Nem túl régen csináltattuk neki, gondolta, hogy nem leszek elragadtatva, ha meglátom, mi történt vele. Csak sírt a szemüveg miatt, az edző meg rászólt: – Ugyan, ne bőgjél már, fiam, nem vagy te lány! – Na, több se kellett a gyereknek, odavágta: – De igenis, sírok! Jogom van az érzéseimhez, ezt megmondta az anyukám. A fiúk is sírhatnak!
Azóta nyolc év telt el, ő pedig szép lassan elfelejtette ezt a jogát. Egy férfinek állni kell a sarat, ezt mondja neki minden rajtam kívül.

És akkor jöjjön a fő szál... Már az utazás tervezésekor csomó volt a gyomromban, hiszen pontosan tudtam, mi fog történni. Megértem, hogy Angela utólag a nehézségeket, kellemetlenségeket, amikkel az utazás előtt, alatt találkozott, figyelmeztető jeleknek véli, amiket nem vett észre (vagy észrevett, csak elhessegette őket), de én nem nagyon hiszek az ilyesmikben. Volt már olyan utazásom (igaz, csak Pestre), ami már akkor tele volt mindenféle balszerencsével, nehézséggel, hogy kiléptem itthon az ajtón, és végig azt gondoltam, hogy el sem kéne indulnom, mert ez tuti azt jelenti, hogy valami baj történik majd. Aztán klassz utazásban volt részem, és semmi nem történt. Míg máskor vidáman, minden gond nélkül indultam neki valaminek, aztán jöttek a pofonok. Szóval ezek a jelek, nem hiszem, hogy valóban jelek. Nem hiszem, hogy bármit tehetett volna az ellen, ami történt. Ha az ember a "jelekre" figyelne, ki sem merne mozdulni a lakásából, mert bármit jelnek lehet venni. Ez egyszerűen csak egy tragikus véletlen, amivel kapcsolatban utólag jeleket keres az ember.

Érdekes volt a tragédia előtti napokról olvasni, arról, hogy milyen kalandokba keveredtek, merre jártak, miféle nehézségeket kellett megoldaniuk stb. Sok ilyen utazós könyvet olvastam már, amiben magyar "kalandorok" elmesélik, merre jártak, mit láttak, és most is egy pillanatra elfelejtettem, hogy ez nem egy utazós könyv, egyszerűen csak élveztem egy másik ország hangulatát, mintha képzeletben én magam is odarepültem volna.

Annak a bizonyos napnak a történetét konkrétan végigszorongtam és -könnyeztem. Elképzelni sem tudom, milyen borzalmas érzés lehet átélni azt, hogy elveszítjük a(z egyik) gyerekünket. Szerintem ennél nagyobb fájdalom nem létezik. Örülök, hogy Angela ki tudta ezt így írni magából, mert hiszem, hogy az írás terápia.

Nagyon együttéreztem a két kisebbik fiával is. A középső, Ákos majdnem ottveszett a bátyjával, és a túlélők lelkifurdalása talán egész életében gyötörni fogja (remélem, hogy egyre kevésbé!), pedig ő semmiben nem hibás. Ha visszamegy a bátyjáért, Angela nagy valószínűséggel két fiát temeti el. Semmi értelme nem lett volna hősködni, mert csak a tragédia lett volna ennél is nagyobb. Remélem, hogy Ákos érzelmileg ezt valóban fel tudja majd dolgozni teljesen. Az pedig, amit a pszichológus mondott neki és ahogyan bánt vele... Az ilyen menjen inkább kapálni, azzal kevesebb kárt okoz. Szomorú, hogy ilyen emberek diplomát kaphatnak, és ahelyett, hogy valóban segítséget nyújtanának, csak rányomják a saját hitüket másra, és ezzel még jobban megnyomorítják azt, akin segíteniük kéne. Nem tudom, ki volt az adott pszichológus, de mélységesen szégyellje magát!

Péternek, a legkisebb fiúnak pedig azt kívánom, hogy ne hibáztassa sem magát, amiért nem tudta rávenni a bátyjait, hogy menjenek vissza vele a házhoz a tengertől, sem a bátyjait, amiért nem hallgattak rá. Egyikőjük sem tehet arról, ami történt!

A temetésre való visszautazás Máltára szomorú volt, mégis egyfajta szellemi-lelki utazásnak éreztem. Sokszor csalódtam már a papokban, a vallásban (nem a hitben, mert az tud nagyon szép dolog lenni!), ezért jó volt arról az imaházról és az ott élőkről olvasni, akiknél Angeláék megszálltak Máltán. Jó volt látni, hogy az ottani emberek mennyire együttérzőek, segítőkészek, mennyi szeretet van bennük. Róluk elhiszem, hogy valódi hívők, nem csak álszent látszathívők.

Nagyon remélem, hogy Angelának és a két fiának sikerül feldolgozniuk teljesen mind Bence, mind a férj/apa elvesztését. Szerintem a lehető legjobb döntés volt, hogy külföldre költöztek, többféle szempontból is. Kívánom nekik, hogy legyenek a lehető legboldogabbak!


Hogy tetszett ez a könyv?

A tragédia szála nagyon szomorú, megrázó volt, de emellett voltak benne aranyos-vicces visszaemlékezések, megismerhettem egy kicsit Máltát, bepillantást nyerhettem Angela szüleinek elkeserítő, mégis elgondolkoztató és tanulságos életébe, és elgondolkoztam életről-halálról, vallásról, veszteségekről és boldogságról. Érzelmileg igazi hullámvasút volt, mégis örülök, hogy Judit hatására végül elolvastam, mert sokat adott nekem.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti az érzelmileg megrázó, lelkileg és szellemileg mégis sokat adó könyveket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz