~ Sárga könyves út ~

2022. március 28., hétfő

Emily Brontë: Üvöltő szelek – Blogturné



A Menő Könyveknek köszönhetően egy újabb klasszikust vehetünk kézbe új kiadásban. Ezúttal Emily Brontë Üvöltő szelek című regénye kapott szép, új köntöst. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Cathy, Heathcliff és Wuthering Heights történetét, és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyeremény is.


Miért választottam ezt a könyvet?

Most olvastam harmadszorra az Üvöltő szeleket (először talán tízévesen, másodszorra kb. huszonhárom évesen volt a kezemben), de őszintén bevallom, csak annyira emlékeztem az első két olvasásból, hogy van egy Catherine és egy Heathcliff nevű szereplő, a lány máshoz megy hozzá, a férfi pedig ezt nem bírja elviselni. Nem tudom, miért, de szinte a teljes történet törlődött a fejemből. Az új, gyönyörű kiadást látva úgy gondoltam, ideje felfrissíteni az emlékeimet.


Véleményem a könyvről

Catherine édesapja egy utazásból hazatérve, furcsa, vadóc, árva kisfiút hoz magával. Megszánta őt, és gyermekeként szeretné felnevelni. Ám a családja nincs oda az ötletért, főképp a saját, vér szerinti fia, Hindley. Catherine azonban szép lassan megkedveli a fiút, együtt kalandoznak odakint a lápon szinte teljesen elvadulva. Egészen addig jól megvannak, míg Catherine meg nem ismerkedik a szomszédban lakó Edgar Lintonnal. A fiú jól nevelt, művelt, kedves, pont Heathcliff ellentéte. Catherine feleségül megy Lintonhoz, de képtelen elfelejteni gyerekkori barátját (és szerelmét?).

Az egész történetet Mr. Lockwoodnak köszönhetően ismerhetjük meg, aki a már felnőtt Heathcliff bérlője lesz. Alig költözik be, máris megbetegszik, és hogy ne unatkozzon, az ottani házvezetőnőt, Mrs. Deant kéri meg arra, hogy meséljen neki az ott élőkről. Általa tudhatjuk meg, miképpen került Heathcliff az Earnshaw családhoz, hogyan lett elválaszthatatlan Catherine-től, miként szakadtak el végül egymástól, hogyan tűnt el Heathcliff évekre, és tért vissza bosszúszomjasan, és milyen módon töltötte ki a haragját még a következő generáción is.

A könyv elején nagyon sajnáltam Heathcliffet. Hindley féltékeny volt rá, mert az apja tényleg megszerette a befogadott árvát, és állandóan megvédte őt. A féltékenység pedig oda vezetett, hogy mikor a családfő meghalt, és Hindley vette át a szerepét, Heathcliff, sőt, Catherine sorsa is rosszra fordult. Állandóan megbüntették őket, rosszul bántak velük, fizikailag is bántalmazva voltak (Heathcliff durvább módon), és időről időre eltiltották őket egymástól. Szóval Heathcliff egy bántalmazott gyerek volt, aki csak Catherine-től kapott szeretetet, senki mástól. Így érthető, hogy elvadult, ahogyan az is, hogy az emberi méltóságát annyira és annyiszor megsértették, hogy bosszúra vágyott. A végső lökést pedig a rossz úton az adta meg neki, hogy még Catherine is mást választott, egy nála sokkal műveltebb, jobb modorral rendelkező "ficsúrt".

Ezek a gyerek- és fiatalkori sérelmek azonban elfogadhatóak oknak, de nem adnak mentséget arra nézve, hogy aztán Heathcliff valóban az egész hátralévő életét a bosszúnak szentelte. Tönkretette Catherine lehetséges boldogságát, tönkretette Linton húgát, elvadította és kisemmizte teljesen Hindleyt, valamint az ő fiát, Haretont is. És még a saját fiát és Catherine lányát sem kímélte. Valóban azzá a szörnyeteggé vált, akinek gyerekkorában mások nézték.

Próbáltam neki mentségeket keresni, de képtelen voltam rá. Amit Catherine iránt érzett, az beteges ragaszkodás volt, nem szerelem. Ha valóban szerette volna Catherine-t, hagyja őt boldognak lenni a férjével, és sosem ártott volna a lányuknak, ifjabb Cathynek. Heathcliff nem ismert kegyelmet, erőszakos vadállat volt, aki nemcsak hogy nőket vert, de attól sem riadt volna vissza, hogy öljön. Vagyis ő tipikus példája annak a férfinak, akit az összes nőnek nagy ívben el kéne kerülnie. Nem lehet romantizálni az érzéseit, tetteit, mert egyszerűen nem romantikusak.

A könyv első felében a legjobban Edgar Lintont kedveltem, mert ő valóban szerette a feleségét. Bármint megtett volna Catherine-ért, még a Heathcliff általi megaláztatásokat is eltűrte neki. Igazi úriember volt, jószívű, kedves, művelt. Ha én választhatnék egy Linton-szerű és egy Heathcliff-szerű férfi közül, gondolkodnom sem kéne, és azonnal a Linton-szerűhöz mennék hozzá, és boldog lennék a jófiú mellett, mert a rosszfiúk maximum a könyvek lapjain tűnnek vonzónak (bár ebben az esetben még ott sem).

A könyv második fele közelebb állt hozzám, valahogy még jobban lekötött. Talán azért, mert Cathy szimpatikusabb női karakter volt az anyjánál, Haretonban pedig (bár elsőre olyan vadnak tűnik, mint Heathcliff volt fiatalon) valóban ott van az a több, az a valami, amitől értékes emberré válhat végül. Őszintén sajnáltam őt, amikor Cathy még nem látta meg benne ezt a fényt, és ellenségként tekintett rá, holott nyilvánvaló volt, hogy a fiú fülig szerelmes belé. Édes volt, ahogy elkezdett olvasni tanulni, csak hogy felérhessen Cathyhez. Ebből is látszott, hogy más, mint Heathcliff. Ő maga mellé akarta vadítani Catherine-t, vagyis lehúzni a saját szintjére. Hareton viszont ehelyett önmagát próbálta felhúzni Cathy szintjére, hogy felérhessen hozzá, méltóvá válhasson a szívére. Hatalmas különbség!

– Ez valami átkozott írás – felelte. – Nem tom elóvasni.
– Nem tudja elolvasni? – kiáltott fel Catherine. – Én el tudom. Angolul van. De kíváncsi lennék, miért vésték oda.
Linton felvihogott, most először mutatkozott rajta némi derű.
– Nem tudja kibetűzi a saját nevét – szólt oda unokatestvérének. – Hitte volna, hogy létezhet ekkora tökfilkó a földön?
– Biztos, hogy minden rendben van nála? – kérdezte Cathy komolyan. – Nem lehet, hogy féleszű? Már a második kérdést teszem föl neki, de csak bambán bámul rám, mintha nem is értené, mit mondok. Megjegyzem, én se nagyon értem, amit ő beszél!
Linton ismét fölnevetett, és gúnyos pillantást vetett Haretonra, aki valóban úgy festett, mint akinek nincs ki mind a négy kereke.
– Nincs semmi baja, csak lusta, ugye, Earnshaw? – kérdezte Linton.
(...)
– Ha nem vónál inkább lyány, mint legíny, ebben a minutumban lecsapnálak. Te szánalmas nyamvadék! – vágott vissza a dühödt paraszt, és otthagyta őket, arca harag és megaláztatás lángjában égett.

Heathcliff fia, Linton egy elkényeztetett, gyáva, semmire nem jó fiú. Alapból gyenge volt fizikailag és lelkileg is, de azt nem tudom, hogy Linton szárnyai alatt is ilyen borzalmas személyiséggé vált volna, vagy Heathcliff tette ilyenné, amikor végül hozzá került a gyerek. Cathy valóban jólelkű lány, mert én már rég elküldtem volna Lintont a fenébe, amikor ő még sajnálta és ápolta. Heathcliff mellett a fia volt számomra a legirritálóbb, legszörnyűbb karakter a történetben. Szóval mégiscsak apja fia volt.

A történet úgy zárult, hogy a zaklatottság, amit végig éreztem, elmúlt, a lelkem pedig végre megnyugodhatott.

Azt még el kell mondanom, hogy megint csak dicsérni tudom ezt a fordítást. Én korábban más fordításban olvastam a történetet, de ez sokkal közelebb áll hozzám. Szerintem jó, ha az újabb fordítások nyelvileg, stílusban közelebb hozzák a regényeket a 21. századi olvasókhoz.


Hogy tetszett a könyv?

Annak ellenére, hogy a könyv egyik legfontosabb karakterét (Heathcliff) egyáltalán nem tudtam megkedvelni, a történet maga azonnal beszippantott, és nem is eresztett el az utolsó oldalig. Cathy és Hareton szála pedig igazán tetszett.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik képesek úgy is odalenni egy történetért, hogy az egyik legfontosabb karaktert nem kedvelik meg.

Ha kíváncsi lettél a könyvre, itt megrendelheted:


Nyereményjáték:

Az Üvöltő szelek című regény a 19. századi irodalom egyik kiemelkedő darabja. Ebben a játékban most minden állomáson találtok egy idézetet egy olyan könyvből, mely hasonló korszakban íródott. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy honnan származik az idézet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét.


Állomáslista:

03. 22. Csak olvass!
03. 26. Readinspo
03. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. március 26., szombat

Agatha Christie: Nem zörög a haraszt – Blogturné



A Helikon kiadó Agatha Christie sorozata évek óta töretlen népszerűségnek örvend, nem véletlenül. Évente tíz kötet jelenik meg, mesés borítókkal a krimi koronázatlan királynőjétől. Ezúttal a legutóbbi megjelenések egyikét, a Nem zörög a harasztot mutatjuk be közelebbről, s ha velünk tartasz, nyerhetsz is belőle egy példányt!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon szeretem Agatha Christie történeteit, időről időre elolvasok közülük egyet-egyet, hogy ismételten elámuljak az író csavaros, mégis egyszerű észjárásán és emberismeretén.


Véleményem a könyvről

A történet főszereplője ezúttal egy Jerry Burton nevű férfi, aki egy balesetet követően a húgával vidékre költözik, hogy nyugodt, békés körülmények között gyógyulgasson. Persze ez nem úgy jön össze, ahogyan gondolják. Egy névtelen levélíró fenyegető hangvételű levelet küld nekik. Kiderül, hogy mások is kaptak már ilyen üzenetet, de addig senki nem veszi komolyan, míg az egyik nagy tiszteletben álló család nőtagja öngyilkos nem lesz az egyik levél miatt.

A történettől Christie szokásos stílusát kaphatjuk. Egy elzárt helyen bűntény történik, és néhány ember közül kell rájönni, ki volt a tettes. A kisvárosi miliő sokszor felbukkan ezekben a krimiregényekben, és az író tökéletesen átadja, milyenek is az emberek, milyen jellemmel rendelkeznek. Előjönnek a pletykák, a rosszindulat, de a segítőkészség és összetartás is.

Ami új volt számomra ebben a regényben, hogy Miss Marple csak a történet végén került elő, Jerry az, akinek a szemszögéből végigkövethetjük a történéseket, ő az, aki nekiáll nyomozgatni, azon elmélkedni, ki lehet a levélíró (és egyben a gyilkos). Ez azért volt érdekes, mert Miss Marple már dörzsölt nyomozó, még ha nem is hivatásos. Jerry viszont egy teljesen egyszerű átlagember, akinek sosem volt dolga nyomozással, gyilkossággal és egyéb komoly bűncselekményekkel. Vagyis egyfelől tapasztalatlan, másfelől emiatt, és mert kívülállóként szemléli a vidéki közösséget, újféle szemszögből láttatja az embereket és az eseményeket.

Jerry mellett Megan az a karakter, aki a leginkább előtérbe került, és akihez olvasóként érzelmileg is kapcsolódni tudtam. Ő annak a nőnek a lánya, aki először meghal a könyvben. A nő első házasságából származik, ami nem sikerült túl jól. Azóta Megannek van már új mostohaapja, valamint mostohatestvérei is, vele viszont senki nem foglalkozik. Korához képest kissé gyerekesen viselkedik, de csak azért, mert szeretethiányos, és valahogyan tudat alatt fel akarja hívni magára a figyelmet. A kisvárosban buta, lusta lánykának tartják, ám Jerry elsőre meglát benne valamit.

Nagyon együtt tudtam érezni Megan karakterével, közben viszont féltem tőle, hogy kiderül, neki is van valami köze a levelekhez és gyilkosságokhoz. Tetszett, ahogy Jerryvel kialakult köztük valamiféle barátság, aztán annál is több. Jerry megtehette volna, hogy meghagyja abban a butus gyermeki állapotában, amiben a családja és a körülmények miatt élt, ám helyette úgy döntött, hogy segít neki megtalálni a valódi Megant. Aki erős, bátor, gyönyörű és értékes. Vagyis támogatta őt akkor, amikor senki más, még a családja sem igazán tette.

– Megan – szóltam újra. – Joanna és én átjöttünk, hogy megkérdezzük, nem akar-e egy ideig nálunk lakni.
Tompa hangon szólalt meg a félhomályban.
– Maguknál lakni? A házukban?
– Igen.
– Azt mondja, elvisznek innen?
– Igen, kedvesem.
Hirtelen egész testében remegni kezdett. Ijesztő volt és ugyanakkor megható.
– Vigyenek el! Nagyon kérem! Borzasztó itt, és borzasztó, hogy ilyen gonosznak érzem magam.
Odamentem hozzá, a kezével a kabátom ujjába kapaszkodott.
– Gyáva féreg vagyok. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen gyáva vagyok.
– Nincs semmi baj, mókásképű – mondtam. – Az ilyesmi szörnyű megrázkódtatás. Jöjjön.
– Mehetünk most rögtön? Egy perc várakozás nélkül?
– Gondolom, pár dolgot azért be kell csomagolnia.
– Mit? Minek?
– De kedvesem, szolgálunk ággyal, fürdőszobával, mindennel, ami kell, de kutya legyek, ha kölcsönadom a fogkefémet.
Gyengén, halkan elnevette magát.

Tetszett, hogy végül tényleg a fenyegetőlevelek voltak azok, amik Miss Marple előtt leleplezték a gyilkost, csak épp nem olyan módon, ahogyan azt az ember előre gondolta volna. Miss Marple érvelése és gondolkodásmódja tényleg nagyon logikus, és az elméleteit pusztán az emberismeretéből vezeti le. Amikor összefoglalta, miképpen jött rá arra, ki a tettes, nem tudtam mást, csak bólogatni, mert nagyon jól volt felépítve ez a szál. Úgy, hogy teljesen észszerű volt a tettes kiléte, de közben olvasóként mégsem volt könnyű kitalálni, és több gyanúsítottja is akadt az embernek. Legalábbis nekem volt három komolyabb jelöltem, és nem arra gondoltam a legerősebben, aki végül a hunyó lett.


Hogy tetszett a könyv?

Nekem ez az egyik kedvenc Agatha Christie-könyvem. Talán azért, mert a legtöbb könyve izgalmas a krimiszál tekintetében, de nagyon ritkán kedvelek meg bennük akár csak egyetlen karaktert is. Most viszont mind Jerryt, mind Megant sikerült a szívembe zárnom, és így közelebb került hozzám a történet lelkileg.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének egy olyan fordulatos krimiregényt olvasni Agatha Christie-től, aminek igazán megkedvelhetők a főbb karakterei.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Játékunkban ezúttal Miss Marple-höz hasonló nyomozónőket fogunk keresni. Feladatod annyi, hogy az idézet alapján felismerd, melyik detektívhölgyre gondoltunk az adott állomáson, s írd meg a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

Az a tapasztalatom, hogy a játékos könnyedség olyasvalakitől, aki már többet tudhatna, csak álcázása valami lényegesen rosszabbnak.


Állomáslista:

03. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 28. Readinspo
03. 30. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. március 22., kedd

Disney hercegnők – 5 perces mesék – Blogturné



A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent az 5 perces mesék legújabb kötete, melyben ezúttal a Disney történetekből megismert hercegnőké a főszerep. Merüljünk el együtt a mesék birodalmában, ismerjük meg Aranyhaj, Jázmin, Belle, vagy éppen Mulan legújabb kalandjait. Tartsatok velünk és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.


Miért választottam ezt a könyvet?

Mindig is odavoltam a Disney-mesékért, de amióta a Disney-hercegnők is modernizálódtak, belevaló női példaképpé váltak, még inkább szeretem ezeket a történeteket. Ezért kérdés sem volt, hogy el kell olvasnom ezt a mesekönyvet.


Véleményem a könyvről

A kötetben 12 mese található, melyben régi és új hercegnők a főszereplők. Vaiana, Belle, Merida és Aranyhaj mellett többek között felbukkan Pocahontas, Mulan, Hamupipőke és Hófehérke is.

A kötet kemény borítós, a papírlapok vastagabbak, ezért tökéletes a könyv gyerekkézbe, nehéz eltépni, meggyűrni. Viszont a súlya elég nagy, ezért mindenképpen közös olvasásra ajánlanám, ahol a felnőtt tartja a kötetet, a gyerek pedig lapozgatja.

A mesék valóban körülbelül ötpercesek, egy-egy oldalon kevéske szöveg van, nagyobb betűvel és könnyen olvasható betűtípussal nyomtatták, vagyis a nagyobb testvéreknek megfelelő az olvasás gyakorlásához is a kötet. A tévéből már jól ismert illusztrációs stílus pedig egyfelől kellemes, otthonos érzést nyújt, másfelől tökéletesen passzol a mesékhez és csoda szép.

A mesék témája igyekszik olyan fontos kérdéseket előhozni, mint például a környezetvédelem, a gazdagok felelőssége a szegények iránt, önmagunk és a saját utunk megtalálása, az önbizalmunk megerősítése, az összefogás és az álmaink megvalósítása. Vagyis elég változatos kis meséket találhatunk a kötetben, amikből a gyerekek sokat tanulhatnak úgy, hogy közben jól szórakoznak.

Az Út a tengerhez című Vaiana-mese a kisteknősök védelméről, valamint arról szól, hogy ha összefogunk, akkor életeket is menthetünk akár. A Téli utazásban pedig Pocahontas egy eltévedt őzikét terel vissza az édesanyjához, nagyon helyes módon úgy, hogy nem érinti meg az állatot közben. Ezzel a mesével megtaníthatjuk a gyerekeknek azt, hogy ha kirándulás közben találkoznak egy őzgidával, sose érintsék meg, mert az emberszag miatt az anyja nem fog foglalkozni vele többé. Emellett ez a mese szintén a közösségi összefogásról is szól, hiszen a különböző törzsek a tél közeledtével közös táborhelyre gyűlnek, hogy segítsék egymást a túlélésben.

A sárkányhajók ünnepe is a közösségi összefogásról szól. Mulan és a faluja lakói beneveznek egy közös sárkányhajóversenyre, és bár nem nyerik meg, mégis győztesen távoznak. Tiana pedig a Tiana kertészkedik című mesében ugyancsak a környezetvédelemről tanít minket. Az önfenntartó életmód egyik lépése az, hogy önmagunk termesztjük meg azt, amit megeszünk, és ezt teszi a mesében Tiana és a barátai is.

Jázmin meséje, az Egy igazi hercegnő a társadalmi problémák témáját veszi elő. A gazdagok nagy része nem foglalkozik a szegényekkel, pedig sokat tehetnének azért, hogy az emberek jobban élhessenek. Jázmin persze kivétel, ő segíteni akar a népén, és nem hagyja, hogy Jafar elhallgattassa és félretolja az útból.

Ahogyan Jázmin, úgy Aranyhaj is arra próbál rájönni, mit is kéne tennie hercegnőként, hogy hasznossá váljon. Ő a gyerekek életét teszi szebbé és hasznosabbá azáltal, hogy kreatívkodásra tanítja őket. Merida pedig rájön, hogy nemcsak a hercegnők, hanem a kis hercegek is lehetnek igazán bátrak és hősiesek.

Hófehérke meséje volt az egyik kedvencem, ő ugyanis a törpék után az óriásokkal is összeismerkedett, és kedvesnek találta őket. Ám a törpéi féltek az óriási lényektől, ezért egy játék keretében meg kellett mutatnia nekik, hogy több hasonlóság található a törpék és az óriások között, mint ahány különbözőség elválaszthatná őket egymástól. A rasszizmus elmagyarázásához és az elfogadás erősítéséhez ez egy tökéletes mese.


Hogy tetszett a könyv?

Szerintem klassz meséket válogattak össze a kötetben, szinte mindegyiknek olyan témája volt, amit nagyon fontosnak találok.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden gyereknek, aki szeretne példaképként maga előtt látni egy vagány hercegnőt.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Az 5 perces mesék legújabb kötetében a Disney történetekből megismert hercegnőké a főszerep, így a játékban és rájuk koncentrálunk. Minden állomáson megtaláljátok egy karakter nevének elrejtett betűit. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a megfelelő hercegnő nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

03. 14. Csak olvass!
03. 16. Utószó
03. 18. Dreamworld
03. 20. Könyv és más
03. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. március 20., vasárnap

Silvia Avallone: Egy barátság története



Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem az átlagos emberek átlagos életéről szóló történeteket. Azokat, amik által egy kicsit úgy érezhetem olvasás közben, mintha egy másik életet is megélhetnék. Olyan kalandokat, érzéseket, örömöket és bánatokat, amiket én magam sosem élhettem át. A barátságról szóló sztorik különösen lekötnek, mert sosem volt szerencsém ezen a téren. Ez nagyrészt a saját introvertált személyiségemnek is köszönhetem, de ettől függetlenül őszintén sajnálom, hogy vannak a barátságnak olyan szintjei, amiket sosem tapasztalhattam meg (például az olyan tinédzserkori barátságot, ami elkíséri az embert élete végéig).


Véleményem a könyvről

A történet lényegében két lány, Elisa és Beatrice barátságáról szól. A megismerkedésükről, az együtt átélt időkről, a hibákról, sebekről és végül az egymástól való elszakadásról.

Elisa az, aki E/1-ben elmeséli nekünk a barátságuk történetét. A nő a harmincas évei elején jár, tanárként dolgozik, gyereket nevel, mégsem képes szabadulni fiatalkori legjobb barátnője, Beatrice emlékétől. Hogy feldolgozza az érzéseit, elkezd egy önéletrajzi regényt írni, azt reméli, hogy ha ezt megteszi, végre továbbléphet, és elfelejtheti azt, aki a legnagyobb hatással volt és van az életére.

A történet nagyon személyes hangvételű, olyan, mintha valaki naplóját olvastam volna. Épp ezért nagyon könnyen beszippantott a sztori, hamar Elisa és Bea barátja lettem én magam is, úgy éreztem, ott vagyok velük, ismerem őket, az életük részévé váltam. Szeretem az ilyen hangulatú regényeket, mert általuk tényleg átkerülhetek egy másik világba, mintha még egy életet végigélhetnék párhuzamosan a sajátommal.

A jelenbeli felnőtt Elisa és a tinédzser Elisa életébe egyaránt bepillantást nyerhetünk. Hol az írás folyamatát követhetjük nyomon, hol magát a leírt történetet, vagyis a lányok fiatalkorát. Vannak könyvek, ahol zavaró az ugrálás az időben, de itt egyáltalán nem éreztem ezt. Mindkét idősík teljesen beszippantott, és olyan szép simán váltogatta őket az író, hogy egyáltalán nem éreztem a döccenéseket a múlt és jelen közötti átmeneteknél.

A tinédzser Elisa az édesanyjával és a drogos bátyjával él, mígnem az anya egyszer csak fogja magát, és kérdés nélkül visszaköltözteti a teljes családot az apához, hogy új esélyt adjon a házasságuknak. Elisa nem akarja otthagyni a megszokott otthonát, fél attól, hogy a család újraegyesítése miatt elveszíti az édesanyját (pedig korábban sem igazán számíthatott rá), és alapvetően nem találja a helyét a világban. Mígnem megismerkedik két emberrel. Az egyik Beatrice, a lány, akinek köszönhetően felpezseg az élete. A másik Lorenzo, akivel regénybe illő az első találkozás, de átlagos a folytatás.

Beával valószínűleg azért találnak ennyire egymásra, mert a családjaik miatt mindketten lelkileg sérültek. Bea anyja fanatikusan azt akarja, hogy a lánya híres legyen a külseje által. Beának állandóan tökéletesen kell kinéznie, olyannyira, hogy az anyja a lány 14 éves kora előtt még egy szépészeti műtétet is végrehajtat Beán. A fényképezőgép olyan Bea számára, mint egy árnyék, ami állandóan követi őt. A lány szabadulni akar az anyjától, az életétől, és Elisa mellett önmaga lehet. Smink nélküli önmaga.

Utólag elolvastam néhány véleményt a könyvről a neten, és azokban Beáról eléggé negatív véleményt festett a többség. Én azonban nem tudok ítéletet mondani felette. Bea valóban sokszor túlzottan irányít, esetenként bántóan viselkedik, de egyáltalán nem éreztem zsarnoknak. Ő is csak egy sérült lelkű gyerek, aki időnként hibázik. Ahogyan egyébként Elisa is. Elisa ugyanúgy bántotta időnként Beát, sőt, sokszor szerintem nagyobb sebeket ejtett rajta, mint fordítva. Nagyon klassz lenne elolvasni ugyanezt a történetet Bea szemszögéből is, mert úgy sejtem, akkor jobban megláthatnánk, hogy ő nem egy önző, egoista, felszínes lány, hanem nagyon is mély érzésű, csak egyszerűen sebzett. Az anyja pedig olyan szinten belemászott a fejébe, hogy egyszerűen nem tehet arról, hogy milyen útra lép.

Bea ugyanis végül eléri azt, amit az anyja elvárt tőle. A felnőtt Elisa jelenében Bea híres celeb, akit milliók imádnak, irigyelnek és utálnak. A múltbeli jeleneteknél viszont megláthatjuk azt, hogy egy-egy ellőtt kép mögött mennyi munka, szenvedés és megjátszás található. Megérthetjük belőle, hogy egy boldog, gazdag nőt mutató fénykép az Instán valójában nem az, aminek látszik. Magány, depresszió, önképzavar, fájdalom, ezeket fedik el a tökéletesen beállított fényképek akár egy maszk.

Szóval én ahelyett, hogy elítéltem volna Beát, nagyon együttéreztem vele. Elisának köszönhetően megláttam az igazi arcát és megszerettem őt. A hibáival és tetteivel együtt. A legutolsó hibája, ami miatt megszakadt végül a barátság, persze hatalmas volt, teljesen megértem, hogy Elisa nem tudta megbocsátani. Ennek ellenére sem érzem azt, hogy Bea gonosz ember lenne.

Elisa is tipikus tinédzser egyébként. Az anyja szereti őt, de egyszerűen nem anyának való személyiség, ennek ellenére Elisa nagyon ragaszkodik hozzá. Az apját viszont betolakodóként kezeli, eltaszítja magától, pedig a férfi szerintem jobb szülő, mint az anyja. Nagyon érdekes volt a családi dinamikájukról olvasni, mert esetükben is azt éreztem, hogy mindannyian hatalmasakat hibáznak, mégsem tudtam egyiküket sem utálni vagy vádolni.

Tudtam, hogy egy anyában mindkét véglet benne van, és minden előzmény nélkül megy át egyikből a másikba. És te gyűlölheted, ahogy akarod, de aztán mindig fizikai szükségét érzed, hogy megöleljen és elfogadjon. Te, a nevetségesen kicsi és ő, az óriás, kiegyenlíthetetlen egyenlőtlenségben, ami bizonyos esetekben – mint ahogy az velem és Beatricével történt – tönkreteszi az életed.

Elisa anyja fiatalkorában egy együttesben játszott, és ha nem esik teherbe, valóban híres lehetett volna, mert olyan szinten volt a bandájával. A nő elvesztette lényegében az álmait, és kapott két gyereket a nyakába, akiket szeretett, de fogalma sem volt, miképpen nevelje fel őket. Főképp azután, hogy a házassága már nem működött, és egyedül maradt a két gyerekkel. A tudat, hogy véghez vihettél volna valami nagyot, lehettél volna valaki, megvalósíthattad volna az álmaidat, de az anyaság miatt nem tehetted, nem csoda, hogy frusztráló. Ennek ellenére az anya sosem vetette ezt a gyerekei szemére, Elisáék azt sem tudták, hogy milyen híres volt előttük az anyjuk, csak véletlenül derül ki Elisa számára később. Szóval tény, hogy Elisa anyja nem volt anyának való, nem tudta megadni azt az érzelmi stabilitást a gyerekeinek, amire minden gyereknek szüksége lenne. Ennek ellenére, ami tőle telt, azt megtette, és tagadhatatlanul szerette a gyerekeit. Vannak olyan tettei, amikre semmilyen ok nem magyarázat, mégis csak egy esendő embernek láttam, aki elvesztette önmagát, és ettől szenvedett.

Elisa apja sem tökéletes, de számomra szimpatikus volt. Egyfelől nagyon próbálkozott, hogy mindent megadjon Elisának, másfelől befogadta a legnagyobb szükségben az otthonába Beát is, és úgy bánt vele, mintha ő is a saját lánya lenne. Melyik férfi vállalná a saját gyereke mellett még egy vadidegen tinédzser terhét is nem tisztességes szándék nélkül, pusztán jószívűségből és együttérzésből? Nos, szerintem Elisa apja jó apa és jó ember a hibái ellenére is.

Miközben élvezettel váltam a tinédzser Elisa és Bea életének részévé, a jelenbeli történésekre is nagyon kíváncsi voltam. Vajon miért szakadt meg a két lány barátsága? Mi történt Beával, hogy jó ideje eltűnt a közösségi oldalakról, és senki nem tud róla semmit? Baja esett, visszavonult, öngyilkos lett, súlyos betegséggel küzd? Találkozik még valaha a két volt barátnő? Ha igen, milyen lesz ez a találkozás?

A történet vége keserédes, de pont így volt jó. Egyetlen dolgot sajnáltam, hogy az utolsó laphoz érve el kellett búcsúznom két lánytól, akik az olvasás során a barátaimmá váltak.


Hogy tetszett a könyv?

Imádtam a hangulatát, a személyességét. Beszippantott, én is a lányok barátjává váltam, velük együtt élveztem az őrültségeket és szenvedtem a fájdalomtól. Tetszett a jelen titokzatossága, az, hogy nem tudni, mi történt Beával, és miképpen fog zárulni a történet.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének bepillantást nyerni két tinédzser életébe, és átélni velük jót és rosszat egyaránt.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. március 19., szombat

Carsten Henn: A könyvsétáltató – Blogturné



Minden könyvrajongó szívét meghódította külföldön Carsten Henn regénye, ami szerencsére már magyarul is olvasható. Az Animus Kiadónál megjelent történet tényleg minden könyvmolyt megmosolyogtat, hiszen az idős könyvkereskedő és a nyomába szegődő kislány barátsága felejthetetlen utazásra hív. Tarts velünk te is a turnén, és fedezd fel A könyvsétáltató különleges történetét!


Miért választottam ezt a könyvet?

Benne van a címében a könyv szó, a fülszövegében pedig, hogy egy könyvesbolti eladóról szól, úgyhogy azt hiszem, nem nagyon volt kérdés, hogy ez a történet pont nekem való lesz.


Véleményem a könyvről

A történet főszereplője egy idős férfi, Carl, aki egy könyvesboltban dolgozik. Az a feladata, hogy minden egyes nap kivigye a rendeléseket a helyi lakóknak. A főnöke azonban megöregszik, kórházba kerül, a könyvesboltot pedig a főnök lánya veszi át. A fiatalabb generációhoz tartozó nő úgy gondolja, modernizálni kell az üzletet. És ebbe az új képbe nem illik bele egy öregember általi könyvkiszállítás, aminek több az anyagi vesztesége, mint amennyi nyereséget hoz. Pedig Carlnak, egy titokzatos kislánynak és Carl törzsvásárlóinak más-más okból, de nagy szükségük van rá, hogy megmaradjon a házhoz szállítás lehetősége.

Először is a történet stílusa, hangulata egyszerűen szívmelengető. Néhol szomorkás, néhol reménnyel teli, ám mindvégig simogatja az ember lelkét. Egyszerűen jólesett olvasni ezt a könyvet, mert tele van a könyvek iránti szeretettel és a más emberek iránti odafigyeléssel. És ez utóbbi valljuk be, sajnos nagyon hiányzik a mai világból a mi társadalmunkban. Úgyhogy jó volt a könyv által látni, hogy legalább egy történet lapjain még másképp működnek a dolgok.

Carl igazán szimpatikus idős ember. A könyvek és a város mindennapi körbejárása kiszállítás közben jelentik számára az életet. Az ügyfelei olyanok, mint a barátok vagy családtagok még akkor is, ha igazából alig ismerik egymást valójában (legalábbis a történet elején). A munkája nélkül Carl lényegében elveszne teljesen a magányában, és ezt teljesen át tudtam érezni, meg tudtam érteni. Nagyon féltem, mi lesz vele, ha az új főnöke végül tényleg úgy dönt, kirúgja őt, és reméltem, hogy történik valami csoda, nem lesz negatív vége a sztorinak és Carl életének.

A megszokott hétköznapokból egy kislány, Sasa zökkenti ki Carlt. Ez először zavarja a férfit, ám végül kiderül, Sasa olyan számára, mint a napsütés egy heti szürke, esős időt követően. A kislány a vidámságával, vagányságával felrázza Carlt, olyan pluszt ad az életéhez, amiről a férfi korábban nem is tudta, mennyire hiányzott neki.

Sasa igazi cserfes kislány, aki a saját életében nem találja a helyét, de annyira okos, hogy egy másik okos felnőttel simán kijön. Imádtam a párbeszédeket közte és Carl között, imádtam Sasa kérdéseit, meglátásait, ötleteit. Igazán jólelkű kislány, és ami legalább annyira fontosabb éles szemű mások problémáit illetően. Azonnal észreveszi, hogy kinek mi a gondja, és rögtön megpróbál könyvbeli és egyéb megoldásokat találni rá. Az egyetlen probléma, amivel nem tud mit kezdeni, a sajátja, de azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így. Másokat simán megvédünk, mások érdekeiért ki tudunk állni, csak önmagunkért nem.

– Valami történt veled – mondta Sasa üdvözlésül.
– Pedig ugyanaz maradtam.
– Másmilyen a szemed. – Sasa hátrált, hogy igazán alapos szemlét tartson.
– Ez az egy páram van, váltás nincs.
– Sírtál?
– Nem.
– Esetleg befelé sírtál? Szóval nem a szemed könnyeivel, hanem a szíveddel?
– Szívbéli könnyekkel?


Az apjával való konfliktust, valamint az apjában lejátszódó konfliktust, ami addig a sikátorbeli tettig fajul, nem bántam volna, ha egy kicsit jobban kifejti az író, mert így inkább csak sejtem, mi mehetett végbe az apában, mintsem valóban tudjam. Egy olyan szélsőséges cselekedett megértéséhez én kicsit hiányoltam az ő személyiségének a mélységeibe való beavatást.

Nagyon érdekes volt belelátni viszont az ügyfelek életébe. Az első séta alkalmával látni a felszínt, a látszatot, aztán Sasa megjelenését követően az emberek valódi arcát, fájdalmát, gondjait, félelmeit. Minden ember esetében vártam, hogy mi derül vajon ki róluk, és miképpen lehet megoldani a problémát a könyvek (vagy egymás) segítségével.

Találkozhattunk olyan férfival, aki könyveket rendel magának, pedig analfabéta, csak szégyelli. Egy íróval, aki az asztalfiókba zárta a művét, holott tehetséges. Egy apácával, aki fél elveszíteni azt, ami valójában nem is az övé. Egy fiatal nővel, akit bántalmaz a férje. Egy magának valónak tűnő férfival, aki valójában magányos. És egy idősebb tanárnővel, aki fél elhagyni a házát, miután a férje váratlan balesetben meghalt.

– Ha regényalak lettél, örök életet nyersz. Ameddig olvasnak, élő leszel.
– Akkor én is hadd kerüljek be egy könyvbe!
– Írnod kéne egyet.
– Jó ötlet. – Sasa elszáguldott. – Hurrá! Könyvet fogok írni!

Vicces volt, hogy Carl nem jegyezte meg az ügyfelei valódi nevét, hanem mindegyiküket egy-egy könyv karakteréhez hasonlította, és azon a néven hívta őket magában. Számomra is jó móka volt kitalálni, vajon tényleg illik-e az adott karakternév az adott személyhez, és ha igen, miért. Őszintén bevallom, a könyv olvasása óta elkezdtem magamban a saját ismerőseimet is felmérni ilyen szempontból, és ez olyan, mint egy szórakoztató játék.


Hogy tetszett a könyv?

A hangulata elbűvölt, simogatta a lelkemet olvasás közben. Nagyon megszerettem a karaktereket, Carl és Sasa mellett lényegében az összes mellékszereplőt a szívembe zártam. Még a könyvesbolt új tulajdonosát is, bár rá azért picit haragudtam, mégis képes voltam együttérezni vele. Talán csak Sasa apja iránt maradt némi ellenérzés bennem, de még őt is megértem valahol mélyen (még ha a cselekedetét el is ítélem). Szerintem ez egy gyönyörű könyv, ami kellemes napot/napokat okoz az embernek, amíg olvassa.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretné kicsit megmelengetni a lelkét egy könyvekről szóló könyvvel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A könyvsétáltatóban nagyon sok irodalmi alak felbukkan, hiszen a regény főszereplője az általa megismert emberekhez mindig egy-egy könyv főszereplőt társít. Tarts velünk te is egy kis irodalmi rejtvényre. Minden blogon találsz majd egy képet, és néhány összekevert betűt. Ebből kell felismerned egy-egy híres regény szereplőjét. Ha helyesen válaszolsz a Rafflecopter dobozban, akkor a turné végén neked is esélyed van megnyerni az Animus Kiadó által felajánlott könyv egy példányát. Lássuk mennyire vagy könyvmoly!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Betűk és kép a játékhoz:

TROBE NODRANGL



Állomáslista:

03. 19. Spirit Bliss – Sárga könyves út
03. 21. Csak olvass!
03. 23. Könyv és más
03. 25. Utószó

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. március 17., csütörtök

Apaság – avagy ha egy férfi marad egyedül a gyerekkel, annak filmértéke van



Miért néztem meg ezt a filmet?

A trailere alapján humoros és megható filmnek gondoltam, ami jó kikapcsolódást nyújt majd anyának és nekem is. Sajnos eléggé különbözik az ízlésünk filmek terén is, ő inkább a könnyed, vicces családi filmeket kedveli, én meg az mély, elgondolkoztató, filozofikus sci-fiket, drámákat, thrillereket és hasonlókat. Ez a film középútnak tűnt, mert úgy véltem, aranyos, de közben remélhetőleg mélységei is vannak.

Előzetes



A film története röviden

Matthew és a felesége gyereket várnak, ám a szülés után rövid idővel a nő tüdőembóliát kap és meghal. Matthew egyedül marad az újszülött kislányával, Maddyvel, miközben a karrierjét is építgetni szeretné. Az anyósa úgy véli, egyedül nem lesz képes gondoskodni a kicsiről, ezért magával akarja vinni, de Matthew be akarja bizonyítani, hogy igenis jó apja (és egyben anyja) tud lenni a kicsi Maddynek.


Véleményem a filmről

A sztori nem újszerű, több olyan filmet is láttam már, ami arról szólt, hogy egy férfinak (vagy többnek, lásd Három férfi és egy mózeskosár) hirtelen fel kell nőnie a gyereknevelés cseppet sem könnyű feladatához. Kíváncsian álltam neki a filmnézésnek, mert érdekelt, vajon tudnak-e a többször feldolgozott téma ellenére valami újat is mutatni nekem.

Reménykeltő volt, hogy ezúttal egy afroamerikai család életébe csöppenhettünk. Azt gondoltam, ez ad majd valamiféle pluszt, újféle gondolatokat, szemszöget, látásmódot, problémákat a korábbi (előnyök terén sokféle szempontból első helyen álló) fehér férfiakról és babákról szóló filmekhez képest. Sajnos nem ez történt. Rengeteg érdekes szálat ki lehetett volna hozni abból, hogy ezúttal egy fekete családról van szó, akik valljuk be, az USA-ban a mai napig nem feltétlenül juthatnak ugyanolyan esélyekhez, mint egy fehér család. De ahelyett, hogy a film kihasználta volna ezt a lehetőséget, a fekete családot kifehérítette. Az egyedülálló apának baromi jó munkája volt, amiben egyre feljebb és feljebb léphetett, jó környéken, kertvárosi szép házban laktak, a gyerek felnőve elit iskolába került, anyagi gondjaik sem igazán akadtak, és bandaharcot is maximum a filmeken láthattak, ahogyan én. Egy ideális világban persze nem lenne gond azzal, ha egy afroamerikai családról szóló film pont ugyanolyan lenne, mint egy fehér családról szóló film, csak hát, ez nem egy ideális világ, és ha mégis így mutatjuk be, akkor úgy érzem, elhazudjuk a valóságot. És jobbítani sem tudunk rajta, mert vakon nem lehet változtatni a rossz dolgokon.

Meg kell jegyeznem azt is, amit a bejegyzésem címében már pedzegettem: nők milliói maradnak teljesen egyedül a gyerekeikkel (hol haláleset miatt, hol csak azért, mert az apa lelépett), nekik is pont ugyanolyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy egyedülálló apának, róluk valamiért mégsem készül film (vagy csak nagyon ritkán), és sokszor még kevesebb segítséget és megbecsülést kapnak. Ezzel szemben, ha egy férfi marad egyedül egy gyerekkel, akkor mindenki sajnálja, segíti őt, hősként tekint rá stb. Vagyis egy nőtől elvárt, hogy egyedül is tökéletesen felnevelje a gyerekét, míg egy apától ez inkább valamiféle hőstett az emberek szemében. És sajnos ez a film is ezt erősíti.


Hogy igazságos legyek, azért hozzá kell tennem, hogy vannak dolgok, amik egyedülálló apaként nehezebbek. Például szakszerű segítséget kapni a csecsemők körüli teendőkhöz. Ezt jól mutatja az a jelenet, amikor Matthew elmegy az újdonsült szülők csoportjába segítségért, de ott csak anyákat talál, akik először nem értik, mit keres közöttük. Aztán persze megsajnálják és ellátják tanácsokkal. De tény, hogy apaként nehezebb szülői közösséget találni másokkal, mert általában a szülő az anyát jelenti, hiszen még most, a 21. században is a nő az, akire több felelősség hárul a gyereknevelés terén.

A humorral kapcsolatban kettős érzéseim voltak. Amikor apa-lánya poénokról volt szó, vagy Swan (Matthew új barátnője) és Matthew, esetleg Swan és Maddy közötti vicces beszólásokról, azok tetszettek, aranyosak voltak és tényleg megmosolyogtattak. Viszont Matt haverjaitól agyvérzést kaptam, annyira görcsös poénokat eresztettek el, és olyan infantilisen és idegesítően viselkedtek, hogy anyával csak fintorogtunk rajtuk.

– Azt hiszed, menni fog. De nem fog.
– Igazad van. De tudod, mit? Akkor is összehozom. Mert apa vagyok.

A megható rész működött talán a legjobban, de az sem volt tökéletes. Szomorúan aranyosak voltak Matthew és a felesége múltbeli jelenetei, szintén édes volt, ahogy a férfi gondoskodni próbált a lányáról, bénázott, szenvedett, de közben látszott rajta az őszinte szeretet. Viszont ezek a szálak valahogy inkább képsorozatoknak tűntek, semmint jól kidolgozott, összefüggő filmnek. Ezt támasztotta alá az is számomra, hogy Maddy nagyobb korában még visszaugráltunk emlékezésképpen a kiskorához, és hasonlók. Nem volt rendesen kidolgozva az egész. Akadtak jól sikerült részek, de széttöredezett a sztori. A legmeghatóbb jelenetek talán azok voltak számomra, amikor férj és anyósa együtt érezték át a veszteséget, hiányt, bánatot. Ilyenkor szavak sem kellettek, elég volt, hogy együtt ültek csendben az elvesztett szerettük gyerekkori szobájában. Ezek szép jelenetek voltak.

A főszereplő színészekkel egyébként teljesen elégedett voltam. Kevin Hart (Matthew) tekintetében látszott az apai szeretet és eltökéltség, meg persze a kimerültség, kétségbeesés, pánik is. DeWanda Wise (Swan) jól hozta az új párt, akinek fel kell dolgoznia, hogy mindig ott lebeg majd egy már nem létező feleség és anya emléke a feje fölött, és hogy a férfinak, akit szeret, mindig a gyereke lesz az első, nem ő. Tetszett, ahogyan Maddyvel viselkedett, ha már valaki elveszíti az édesanyját, ilyen nevelőanyuka járna neki. Melody Hurd (Maddy) pedig nagyon cuki volt a hatalmas sötét szemével és okos tekintetével. Külön meg kell említenem Alfre Woodardot (az anyós), akinek többször is sikerült meghatnia. Nagyon át lehetett érezni az anyai veszteségét, fájdalmát és a nagyanyai szeretetét is.


Feministaként nagyon tetszett a történetbeli iskolai konfliktus. Maddy ugyanis jobban szeret fiú alsót és nadrágot viselni (nem akar fiú lenni, csak ez az öltözék kényelmesebb számára), ám az iskolájában lévő dresszkód szerint szoknyában kéne bejárnia. Az apja, hála az égnek, hagyja neki, hogy nadrágot viseljen, és kitér a tanárok, igazgató elől, akik megpróbálják rábeszélni a hülyeségre. Aztán persze az iskola erőszakoskodása miatt baj történik. Imádtam, amikor megkérdezi a tanár Matthew-t, hogy mit szólna, ha másnap egy fiú jönne be szoknyában, mert azt akarja viselni, mire Matthew rávágja gondolkodás nélkül, hogy mindenki azt visel, amit akar, másoknak ehhez nincsen semmi közük. Aztán pedig az utolsó jelenet, amikor ő maga is kiáll a lánya nadrágviselése mellett, egyszerűen zseniális! Ilyen egy igazi Férfi! Aki nem bizonytalan a saját férfiasságában, az nem mások sanyargatásával, skatulyába kényszerítésével próbálja bizonygatni, hogy ő férfi. Ez ennyire egyszerű. Vagy legalábbis ennyire egyszerűnek kéne lennie.

Az is tetszett, ahogyan Matthew munkahelye, ügyfelei (és végül a főnöke is) reagáltak arra, hogy apa lett pluszfelelősséggel. Ha minden munkahely ennyire elfogadó, nyitott és segítőkész lenne, sokkal könnyebbé válna az anyák (és ritkább esetben az egyedülálló apák) élete, sokkal könnyebben mennének vissza a nők szülés után dolgozni.

Történet: 3

Sajnos azt kell mondanom, hogy a forgatókönyvből ki lehetett volna hozni sokkal többet is. Rámehettek volna arra, hogy miben más (mert nyilvánvalóan más!) egy afroamerikai, egyedülálló apa élete, mint egy fehér apáé, ehelyett behelyezték egy fehér családi képbe a fekete karaktereket. A cselekményszálat is jobban kidolgozhatták volna, hogy ne csak különálló pillanatképeket kapjunk a nehézségekből, megható eseményekből.

Színészek: 4,5

A Matthew-t, Maddyt, Swant alakító színészekkel nagyon elégedett voltam, sajnáltam, hogy nem adtak nekik egy jobb forgatókönyvet, de így is elvitték a hátukon a történetet. Alfre Woodard pedig zseniális mellékszereplő volt. A fél pontot az infantilis barátok miatt vontam le, akik idegesítőek voltak.

Kivitelezés: 5

A történet képi világa, a filmzene, a hangulat, amit a film átadott szerintem jól sikerült. Imádtam, ahogy a főszereplők táncoltak, mozogtak bizonyos jelenetekben, ilyenkor azt kívántam, bárcsak az összes emberből eltűnne a merevség, és simán mernénk mások előtt, az utcán táncra perdülni csak úgy, mert épp jól érezzük magunkat.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. március 14., hétfő

Fodor Veronika: Talpra, magyar! Forradalmi szabadulókönyv – Blogturné



Talpra, ​magyar! címmel jelent meg a Manó Könyvek Kiadó gondozásában a leginkább gyermekeknek szóló szabadulókönyv, amely az 1848-as forradalom színterére kalauzolja el olvasóit. Amennyiben ti is kíváncsiak vagytok Fodor Veronika könyvére, tartsatok a turné tagjaival és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.


Miért választottam ezt a könyvet?

Petőfi Sándor (nem egyenes ági) leszármazottjaként azt hiszem, kérdés sem volt számomra, hogy szeretném elolvasni ezt a könyvet. Nagyon szeretem egyébként is ezeket a kalandozós szabadulókönyveket, mindig érdekel, hogy tudnak-e valami újat adni nekem és a fiatalabb olvasóknak, akik az igazi célközönség.


Véleményem a könyvről

Aki nem ismerné a szabadulókönyveket, azoknak némi ismertető ezekről. Az adott történet főszereplője maga az olvasó. A történet kisebb részekre van osztva, minden részhez tartozik egy szám. A részek végén van egy-egy eldöntendő kérdés, és aszerint irányítanak a megadott számú folytatáshoz, hogy miképpen cselekszel. Jobbra fordulsz a sarkon? Akkor lapozz a 7. részhez. Balra? Akkor a 10. részhez. Vagyis az olvasó ez esetben maga irányíthatja a sztorit, azt, hogy mi történik vele és a többi karakterrel. A jobb szabadulókönyvek persze nemcsak ennyiből állnak, hanem a részeken belül is vannak különböző feladatok, játékok, kérdések, rejtélyek.

Ez a könyv is a jobbak közé tartozik, méghozzá eddig talán a legjobb mostanság megjelent, általam olvasott ifjúsági kijutósok közé sorolnám, lévén nagyon sokféle pluszfeladat, -játék található a részekben. Jelvénykészítés, pontösszekötős játék, színezés, kakukktojás-keresés, képregény-szövegbuborék kitöltése, labirintusból kijutás, és még sorolhatnám... Sőt, egy külön társasjáték is szórakoztatja az olvasókat.

A történet alapsztorija azt hiszem, könnyen kitalálható a címből. Az 1848-as forradalom előtti napokban járunk, az olvasó mellett Berki Cecília 9 éves kislány a főszereplő, akik nagyon felnéznek Vasvári Pálra, ezért követik őt, segítenek neki, amiben csak gyerekként tudnak. A gyerekek különböző küldetéseket kapnak, például küldöncködnek, leselkednek, árulót követnek, titkos névsort csempésznek és hasonlók. Ezek nem veszélytelen küldetések, hiszen közben ügynökök próbálják megakadályozni a forradalmat, leleplezni és elkapni a résztvevőket. De mivel ez a könyv gyerekeknek szól, ezért a veszély is inkább kalandosnak van lefestve, semmint ijesztőnek.

Cecília kitalált karakter, belevaló, aranyos kislány, akinek a beszólásain jókat lehetett mosolyogni. A forradalom szervezői valós történelmi alakok, Vasvári, Petőfi, Irinyi, Táncsics stb., és természetesen az események főbb pontjai is megegyeznek azzal, amiről a tankönyvekben is olvashatunk (bár van köztük olyan, amiről az egyetemen kiderült, hogy valójában nem is úgy, ott és az történt, amit a gimiben tanítanak nekünk). Persze, a saját kis kalandszálunk teljesen kitalált, de jól illeszkedik a valódi történelmi eseményekhez. Az ügynökök is kitaláltak, a megjelenésükben, viselkedésükben, sőt, még a neveikben (Egreczír parancsnok, Kámfor ügynök) is van némi humor, ami szintén könnyedebbé teszi a fiatal olvasók számára a történetet.

– Nekünk is cselekednünk kell hamarosan. De talán jobb lenne, ha ti hazamennétek – mondja Irinyi, és egyenesen rád bámul. – Főleg te, Cilike. Lányoknak nincs helye ilyen ramazúriban.
Cilike feláll, és hadonászni kezd a kiflijével.
– Azt hiszitek, nem hallok? – kérdezi dühösen. – Még hogy lányoknak megint nincs helye! Az előbb mesélte valaki, hogy Bécsben egy lány is csatlakozott a forradalomhoz. Valami Mária.
– Lebstück Mária – hallatszik valahonnan, de az illető, aki elárulja a nevet, máris lehajtott fejjel odébb kullog.
– No, mit szóltok? Egy LÁNY! Ennyi erővel én is maradhatok. És ő is! – mutat rád.

A szabadulós része a könyvnek egyszerű, az esetek többségében a részek végén lévő egyik választás lezárja végleg a játékot, a másikon továbbhaladhatunk a történetben. A választási lehetőségek általában egymáshoz közeli számok, ezért nem kell összevissza lapozgatnunk, szinte azonnal láthatjuk, hogy jól döntöttünk-e, ha pedig nem, rögtön korrigálhatunk. Tetszett az is, hogy mindezt gyerekbarát módon tényleg lehetővé teszik szabályszerűen is az olvasóknak. A játékot lezáró fejezeteknél ugyanis egyfelől kiszínezhető ajándékkokárdát kapnak a gyerekek, amiért részt vettek a játékban, valamint feljogosítják őket arra, hogy ha vissza akarnak térni a játékba, akkor visszaugorhatnak az időben az előző fejezethez, és dönthetnek másképp ott. A kokárda egyfelől sikerélményt nyújt számukra, egyfajta vigaszdíj, de jutalom is, másfelől a gyerekek nem érzik úgy, hogy vesztettek volna a játékban, főképp, hogy vissza is térhetnek hozzá, ha épp kedvük tartja.

A könyv végében, Kámfor ügynök titkos aktáiban olyan érdekességeket, a külön feladatokhoz segítségeket találhatunk, mint például a Nemzeti dal szövege, segítség egy titkosírás megfejtéséhez, vagy épp a kokárda nevének eredete.

A könyv szórakoztató, játékos, humoros, de közben a fiatal olvasó tanulhat belőle néhány dolgot az 1848-as forradalomról, az akkori emberekről, eseményekről.


Hogy tetszett a könyv?

Számomra felnőttként a feladatok túl egyszerűek voltak, de egy gyereknek szórakoztatóak, érdekesek lesznek. A történet maga tetszett, kalandos volt. Cilikét aranyosnak találtam, viccesek voltak a beszólásai, és nagyon bátran viselkedett a veszélyes helyzetekben. Tetszett, hogy az író odafigyelt arra, hogy az olvasó gyerekeknek sikerélményeket okozzon akár jól döntenek, akár befejezik a játékot.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak a fiataloknak, akik játékos, kalandos módon szeretnék megismerni az 1848-as forradalom főbb eseményeit, résztvevőit.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A játék során az 1848-as forradalommal kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolnotok minden állomáson. A helyes válaszokat természetesen a Rafflecopter doboz megfelelő sorába várjuk.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani.

A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Nekünk a játékhoz:

Mi a neve annak a kávéháznak, ahol gyakran gyülekeztek a márciusi ifjak megbeszélni a forradalom követeléseit és ahol sor került a 12 pont megszövegezésére is?


Állomáslista:

03.14. Spirit Bliss Sárga könyves út
03.16. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz