~ Sárga könyves út ~

2016. október 31., hétfő

Halloweeni angyal (kiegészítő novella A Szemhez)


– Szóval egy angyal megállított a suli mögötti sikátorban, és azt mondta neked, hogy ma éjfélkor nyisd ki neki a hátsó kaput, mert halloweeni meglepetést hoz? – vonta fel Girnyó a szemöldökét. A pizsamája úgy lógott rajta, hogy akár szellemjelmeznek is elment volna, legalább háromszor akkora volt, mint ő maga. Sally bólintott. Ő volt az egyetlen lány a csapatban, és az egyetlen, akinek a valódi nevét használták gúnynév helyett.

– És nem gondoltál arra, hogy ez csapda? Hogy valami betörő akar bejutni? – pislogott a nyitott kapu felé Kabala. A csuklójára kötött vörös fonalat piszkálgatta, ami állítólag egyszer megmentette az életét.

– Ugyan, mit akarnának ellopni egy árvaházból? – vágta csípőre Sally a kezét. Olyan lelkesen mesélte el a többieknek a nagy titkot, azt hitte, a fiúk legalább annyira izgatottak lesznek, mint ő. Helyette úgy viselkedtek, akár a nyuszik. Betoji nyuszik.

– Jó, ez bondjuk igaz… – szipogta Prüssz. Megtörölte az orrát a kezében szorongatott zsebkendővel, aztán folytatta. – De ez akkor is fura. Angyalok dem is léteznek. – Sally arca elvörösödött a kijelentésre.

– De igenis léteznek! – toppantott dühösen. Nem akart sírni, ám a csalódottság legyőzte, könny gyűlt a szemébe, és kicsordult az arcára. A fiúk megilletődve toporogtak mellette, és kétségbeesett pillantásokat váltottak egymással.

– Hé, figyi, azért nem kell bőgni. – Girnyó szedte össze magát a leghamarább. Esetlenül kinyújtotta nagy lapátkezét, és gyengéden megveregette a lány vállát. – Már elmúlt éjfél, és még nem jött senki. Valaki csak gonosz tréfát űzött veled. De holnap szerzek neked cukorkát, okés? Árvabecsszóra! – húzta ki magát komolykodva. Sally egy utolsó reménykedő pillantást vetett a kapu felé, keserű sóhaj hagyta el a száját.

– Okés.

– Gyere, benjünk vissza az ágyba, bert rohadt hideg van idekint! – borzongott meg Prüssz. Orra tiszta vörös volt a szinte állandó megfázástól. Sally visszanyelte a gondolatot, hogy odabent legalább ennyire hideg van, mivel tűzifa híján Gömböc nővér nem tudta begyújtani az alagsori kályhát. Behúzta a kapu reteszét, és megadóan elindult a kőépület felé.

Félúton tartottak, amikor a kapu először megrázkódott, mintha valaki megpróbálta volna kinyitni. Ijedten torpantak meg, Sally még a lélegzetét is visszafojtotta. Újabb jelet várt, hogy nemcsak a szél volt a ludas, hanem valaki van odakint, de a kapu nem mozdult újra. Már majdnem feladta, amikor egyszer csak egy kar jelent meg a kőkerítés tetején, egy láb követte, végül egy egész emberi test pottyant a kert füvére. Farkasszemet néztek egy… vámpírral?

Kabala felkiáltott, és már majdnem visszarohant az épületbe, amikor egy újabb ember érkezett meg a kerítésen át. Ezúttal egy gyönyörű, szőke nő. Egy angyal. A hátán még szárnyak is voltak, igaz, elég ziláltnak tűntek.

– Ő az – sóhajtott fel Sally. Az anyukája azt mondta a kórházban, hogy ha ő már nem is lehet Sally-vel többé, küld majd egy angyalt, aki mindig vigyáz rá. Betartotta a szavát, tényleg betartotta. A kislány szíve vad zakatolásba kezdett, szeme ismét könnybe lábadt.

– Nem kell félnetek… – Az angyal felemelte a kezét; halkan beszélt, hangja mégis csilingelő volt. Sally jó ideig csak meghatottan pislogott, aztán hirtelen észbe kapott. A fiúk felé fordult, akik még mindig riadt ámulattal tátották a szájukat, és kihúzta magát.

– Én megmondtam, hogy létezik és eljön hozzánk! – Megperdült, és odaszaladt az angyalhoz. Megállt tőle néhány lépésnyire, és felnézett rá. – Szia!

– Szia! – mosolyodott el az angyal.

– Bocsánat, hogy bezártam a kaput, de ezek a lököttek nem hitték el, hogy létezel – nézett hátra Sally a válla fölött; pillantása vádlón villant a fiúkra. Azok bűnbánóan lehajtották a fejüket.

– Hát, könnyebb lett volna a kapun át bejutni – szusszant fel a háttérben ácsorgó vámpír. Koromfekete szeme csillogott a félhomályban.

– De így is bejutottunk, szóval semmi gond. És hoztunk is nektek valamit – nyújtotta hátra az angyal a kezét. A vámpír lekapott egy hátizsákot a válláról, és odaadta neki. Amikor a gyerekek bepillantást nyerhettek a táska tartalmába, áhítatos csend szállta meg az udvart.

– Ez… a miénk? – nyögte Girnyó. Soha az életben nem látott még ennyi csokit és cukrot egyszerre.

– A tiétek – erősítette meg az angyal. Átadta a táskát Sallynek, aki olyan óvatosan ölelte magához, mintha egy gyermeket tartana. Ám ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek. Az angyal a kapuhoz sétált, kinyitotta, és kipisszegett valakinek. A következő pillanatban két múmia sietett be újabb táskákkal. Egyikük magas volt, felkarján kilátszott a kötés alól egy toll alakú tetoválás, a másik esetlenül botladozott a bokájáról lelógó gézszalag miatt.

– Ez a többieké, osszátok szét becsülettel – biccentett az árvaház épülete felé a magas múmia.

– És megtudjuk ám, ha ti faljátok be! – vigyorodott el az alacsonyabbik.

– Ezt pedig mutassátok meg Mariette nővérnek, miután elmentünk. Egész télen kitart majd! – Az angyal szélesebbre tárta a kaput, hogy egy zombirendőr begördíthesse rajta a tűzifával telerakott ládákat. Őt egy marcona képű Hulk követte újabb rakománnyal. Alig tíz perc múlva a fél udvart tűzifával volt tele.

– Most pedig… – guggolt le az angyal Sally elé, megfogta az egyik kezét, és egy vékonyka láncot csúsztatott bele. – Ezt édesanyád küldi neked, és azt üzeni, hogy nagyon szeret téged. Sose felejtsd el őt!

– Sosem fogom – suttogta a kislány elcsukló hangon. – És téged sem.


***

Ana lecsatolta a szárnyát, mielőtt beült volna a teherautó hátuljába Ryland és Kaemon közé. Pepe és Jeevan a saját terepjárójukkal követték őket, miután kölcsönösen kigöngyölték egymást a gézcsíkokból, így ezt a kocsit Mihail vezette. Már vagy tíz perce úton voltak, amikor Kaemon kivette a vámpírfogait, és megtörte a csendet.

– Ez klassz halloween volt, a legklasszabb eddigi életem során – jelentette ki. Ryland helyeslően bólintott, Ana pedig mosollyal jelezte az egyetértését.

– Azért biztonságosabb lett volna, ha csak titokban lerakjuk a cuccokat. Nem értem, miért kellett találkoznunk is a kölykökkel… – hangzott fel a mormogás a vezetőülés felől. Mihail zöldre mázolt arca szigorúnak hatott, de hangjából kivételesen hiányzott a szokásos él.

– Mert ígéretet tettem Sally anyjának, és tartom magam az ígéreteimhez – felelte Ana. Próbált könnyed hangon válaszolni, ezúttal nem akart vitát. Ma éjjel nem, azok után nem, hogy látta annak a kislánynak a hálás és hittel teli tekintetét.

– Egyébként sem volt veszélyes. Lafayette zseniálisan kivitelezte az álcánkat – dörgölte meg Ryland az arcát. A ledörzsölt „bőrdarabkát” az ujjai közé fogta, és maga elé lógatta, hogy jobban szemügyre vehesse. A szürkés cafat pont olyan állagúnak tűnt, akár az igazi bőr. – Én csak attól féltem, hogy a gyerekek megijednek majd, ha szembejön velük egy hámló képű zombizsaru vagy egy vámpír.

– A gyerekek bátrak és okosak. A felnőttek sokkal beszaribbak – nyújtóztatta ki a lábát Kaemon.

– És legalább két kívánságot is teljesíthettünk ma – jegyezte meg Ana. A többiek kérdőn pillantottak rá.

– Sally anyukájáét és Lafayette-ét. Egyszer elmesélte, hogy csak azért hiányoznak neki a filmforgatások, mert szeret különleges maszkokat és ruhákat tervezni. Én felajánlottam neki, hogy gyakorolhat rajtam, de eddig nem volt rá alkalom. Ma végre volt oka visszatérni ahhoz, amit igazán szeret.

– És még örömet is okozott vele. Mármint a gyerekeknek.

– Igen… a gyerekeknek – dőlt hátra Ana elégedetten.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. október 30., vasárnap

A Szem főhadiszállása, avagy az Origo története


Az Origo eredetileg egy kis szálloda volt a Világválság előtt. Egy Martha Crein nevű idős hölgy vezette, aki kora ellenére igen aktív, életvidám nő volt. Szigorúan, de igazságosan bánt az alkalmazottaival, és mindig volt egy-két kedves szava a vendégeihez. A Világválság alatt a szálloda csődbe ment, Martha egészségi állapotba egyik napról a másikra leromlott, alig egy hónap múlva pedig elhunyt. Temetésén több százan jelentek meg, alkalmazottak és régi vendégek egyaránt.

Martha halála után a szálloda épületét távoli rokonok örökölték. Mivel nem akartak vele nagy vesződséget, eladták egy cégnek, amely bérházzá alakította, és megpróbálta kiadni a lakásokat. A válság utóhatásai miatt alig találtak lakót, így aztán megörültek, amikor egy titokzatos vevő az ügyvédjén keresztül felvásárolta tőlük az épületet.

A bérház így került Mr. Eye tulajdonába, aki némi átalakítással létrehozta itt a Szem titkos központját, az Origót. Az épületnek négy emelete, egy alagsora és egy belső parkolója van. Kívülről teljesen átlagos bérháznak tűnik, ránézésre senki nem mondaná meg róla, hogy nem így van. Mr. Eye egy fiktív cég tulajdonába íratta, és fiktív szerződésekkel „kiadta a szobáit”, ezzel is biztosítva azt, hogy ne legyen gyanús senki számára az épület.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. október 26., szerda

Nevet adni egy "gyermeknek", avagy hogy kapta az új könyvem A Szem 1. – Reményfosztottak címet?


Azt, hogy A Szem lesz a sorozat címe, az első pillanattól tudtam. Amikor először megosztottam ezt a Facebookon, többen rákérdeztek, vajon jó ötlet-e egy ilyen egyszerű, rövidke cím, de én úgy éreztem, pont ettől a rövidségtől és lényegre töréstől ütős. Aztán eltelt egy kis idő, mindenki emésztgette, ízlelgette a címet, és végül azt a visszajelzést kaptam, hogy azok is megszerették, akiknek elsőre furcsa volt.

Az alcím már sokkal több fejtörést okozott nekem. Először a Megláncolt Angyal alcímet adtam a kéziratnak, de nekem sem tetszett igazán, az olvasói visszajelzések sem voltak pozitívak és végül a szerkesztőm, Róbert Kata is rákérdezett, hogy mindenképpen ragaszkodom-e ehhez az alcímhez. Én meg rávágtam, hogy nem, csak hát, nincsen semmi más ötletem, ami ütős lenne és passzolna is a történethez.

Szóval elkezdtük közösen törni a fejünket.

Több irányvonal is felmerült. Az egyik alapján a főszereplőkből, Anából és Rylandből indultunk ki, megpróbáltunk hozzájuk kapcsolódó szavakat, kifejezéseket keresni, de valahogy nem jött össze, egyik sem tetszett.

A másik alapján az adott krimi szálból indultunk ki. Így jutottunk el a Reményvesztettekhez. Elsőre azt hittük, hogy ez tökéletes cím lesz, ki is írtam a Facebook oldalamra, hogy megnézzem, mit szóltok hozzá, de Rácz Tibi még időben szólt, hogy a Könyvmolyképző Kiadónak már van egy hasonló (Reményvesztett) címen futó könyve, amiről nem tudtunk Katával.

Mivel nem akartam ennyire hasonló címet egy másik könyvmolyképzős könyvvel, de maga az alapötlet nagyon tetszett, ezért Katával tovább töprengtünk, mit is csináljunk. Végül Katában felmerült az ötlet, hogy reményvesztett helyett használhatnánk a reményfosztott szót. Nagyon hasonlít az eredeti ötlethez, így nem kellett lemondanunk róla teljesen, de mégsem a másik könyvet juttatja az eszünkbe.

Utólag átgondolva egyébként rájöttünk, hogy a fosztottak szó még jobban is illik magához a történethez, mert az adott karakterek, akikre vonatkozik, nem csak úgy maguktól vesztették el a reményt, hanem megfosztották őket tőle. Szóval az utólagos apró változtatással még jobb is az alcím, mint az első ötletünk.

Egyébként most először fordult elő, hogy nagyon nehezen született meg egy regénycím a fejemben. Általában még az adott történet írása közben beugrik a megfelelő cím, és el sem tudnám képzelni, hogy azt utólag megmásítsam bárki kérésére. Úgyhogy ez egy teljesen új és érdekes helyzet volt, mert elsőként vontam be valaki mást, hogy segítsen nekem a címadásban. De azt hiszem, Katával ilyen szempontból is nagyon jól jártam, mert klassz ötletei voltak, ám közben az én véleményemre is odafigyelt.

Úgyhogy azt gondolom, sikerült megtalálni a tökéletes nevet újdonsült „gyermekem” számára. Remélem, hogy nektek is tetszik. :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. október 23., vasárnap

Mi ihlette A Szem történetét?


Egyfelől az élet. Sajnos mind tudjuk, látjuk, a törvények sokszor nem arról szólnak, hogy megvédjék az ártatlanokat. Ahogyan azt is, hogy a rendőrségre sem lehet mindig számítani. Van, amikor teljesen érdektelenek, de olyan is, amikor valóban segíteni szeretnének, csak az adott törvény megköti a kezüket; egyszerűen nem áll módjukban bármit is tenni. Ez pedig valljuk be, elkeserítő.

Nap mint nap hallunk híreket bántalmazott nőkről, gyerekekről, rablásról, gyilkosságról, zaklatásról, állatkínzásról és hasonló szörnyűségekről, és sokszor egyáltalán nem úgy zárulnak ezek az esetek, ahogyan kéne. A bűnösök megússzák teljesen vagy enyhe büntetést kapnak (és lehetőséget arra, hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el), az ártatlanok pedig tovább félnek, szenvednek.

Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok az önbíráskodás híve! Tartok tőle, hogy a valóságban ez csak még több szenvedést, erőszakot és halált szülne, és nem is mindig biztos, hogy jogosan. Hiszen az is megesik, hogy a bíróság ártatlan embereket ítél el, akkor egy átlagembernél még nagyobb az esély a tévedésre. Főleg, ha elvakítja a gyűlölet, fájdalom, félelem.

Mégis… néha elgondolkozom azon, hogy ha a családsegítő, a rendőrség, a törvények, a bíróság nem segítenek, akkor ki?
 
A másik dolog, ami a történetet ihlette, A másik én című film Jodie Foster főszereplésével. Évekkel ezelőtt láttam, és nagyon megrázott. Egy nőről szól, aki éli a mindennapi életét, szerelmes, boldog, aztán egyik este őt és a párját megtámadják az utcán. A vőlegényét meggyilkolják, ő pedig súlyosan megsérül. Miután kikerül a kórházból, képtelen megnyugodni, egyszerűen nem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, a rendőrség pedig nem igazán törődik az esetével, egyáltalán nem haladnak a nyomozással. Ezért nekiáll levadászni azokat, akik tönkretették az életét. A film tökéletesen átadja azt, hogy amit a nő tesz, az nem helyes, nézőként mégsem tudjuk elítélni, megvetni őt.

A Szemben egy olyan segítő szervezetet akartam létrehozni, aminek a tagjai az igazság nevében törvénytelen, helytelen, esetenként kegyetlennek is mondható dolgokat tesznek. Ők is tudják ezt és az olvasók is. De nekik, egy átlagemberrel ellentétben megvan a módjuk arra, hogy ellenőrizzék, a célpontjuk valóban bűnös-e, és így legalább olyan jól kizárják a tévesztés lehetőségét, akár egy profi nyomozócsoport.

Valamint ők nem bosszúból, haragból, gyűlöletből teszik, amit tesznek, nem vakítják el őket ezek az érzések, mint egy átlagembert, aki a saját jogos vagy vélt sérelmeiért szomjazza a bosszút. A Szemet egyetlen dolog motiválja, hogy védelmet tudjanak nyújtani az ártatlanoknak a bűnözőkkel szemben.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. október 15., szombat

A Szem 1. - Reményfosztottak (fülszöveg)

Már előrendelhető a Könyvmolyképző Kiadó oldalán A Szem 1. - Reményfosztottak című könyvem, és a végső fülszöveg is elkészült hozzá. :)

Íme:

Csatlakozz, vagy meghalsz!

Különleges, láthatatlan szervezet rejtőzködik az éjszakában,
és olyan bűnözőkre csap le, akikre senki más nem tud, vagy nem mer.
Ana a Szem tagja.
Első törvény: bármi áron védd meg az ártatlant!
Második törvény: légy láthatatlan a rendőrség előtt!
De mi történik, ha egy zsaru az áldozat?
Ana megmenti Ryland életét, hogy lerójon egy régi tartozást. Ez a váratlan tett láncreakciót indít el, megváltoztatva mindenki sorsát.
Macska-egér játék indul az FBI és a Szem között, ám Anára egy új küldetés is vár. Meg kell találni Tamarát, a fiatal modellt, akinek furcsa körülmények között nyoma veszett.
Vajon a bilincstetkós férfiak állnak a háttérben? Vagy más a felelős a lány eltűnéséért?
Nyomozz a Szemmel, ha nem félsz a veszélytől! De ne feledd:
Megszökhetsz a rendőrségtől,
kijátszhatod a törvényt,
elbújhatsz a felelősség elől,
de a Szem akkor is lát.

Szeress, akkor is, ha veszélyes!
 
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz