~ Sárga könyves út ~

2016. július 27., szerda

Lois Lowry: Hírvivő - avagy a vágyaink tesznek minket gyengévé


A hírvivő tökéletesen beleillik Az emlékek őre sorozat koncepciójába: ismét egy új közösséget ismerhetünk meg, amely sötét titkokat őrizget. Ám ezúttal nem kell teljesen kiszakadnunk az előző részek történetéből, mert kezdenek összeérni a szálak. Ebben az új közösségben, Faluban újra felbukkan az első kötetből ismert Jonas és Gabe, és a második kötet egyik mellékszereplője, Matt (vagyis most már Matty) lesz a főszereplő. Visszatér Kira és az édesapja is.

Vagyis bár a környezet új, barátok között érezhetjük magunkat.

Mattyt Kira vak édesapja, a Látó fogadta örökbe, ő neveli évek óta, Matty pedig fiatal férfivá érett. Már nem az a neveletlen utcagyerek, aki régen volt, kijárta az iskolát, és hasznos tagja Falu közösségének.

Különleges képességei is vannak. Erdő, amely elválasztja Falut a többi közösségtől, veszélyes azok számára, akik belépnek a fák közé, de Mattyt valamiért szereti és átengedi. Így ő lesz a hírvivő a közösségek között. Falu lakossága is különleges, hiszen kitaszítottakból áll. Azok alkotják, akik más közösségekből menekültek el, mert ott fizikai, lelki erőszak vagy szellemi elnyomás érte őket. Sokan közülük valamiféle testi fogyatékossággal élnek, emiatt vetette ki őket a többi közösség magából.

Matty boldog Faluban, elégedett az életével. Van egy lány, aki nagyon tetszik neki, és néha meglátogatja Kirát is, aki időközben változásokat hozott a saját közösségébe. Aztán szép lassan minden megváltozik, és Falu élete sötétségbe borul.

Felbukkan a cserepiacon egy Cseremesternek nevezett férfi, aki Falu békés és nyitott közösségében elülteti az idegengyűlölet, az önzés és a kapzsiság magvait. Falu polgárai, akik maguk is menekültként érkeztek, azt követelik Vezetőtől, hogy zárják le Falut, és ne engedjenek be több idegen embert. Ezzel egy időben Erdő is sötét, életveszélyes hellyé válik még Matty számára is. Mintha el akarná szigetelni Falut a többi közösségtől.

Matty az életveszély ellenére útnak indul Erdőn át Kira otthona felé, hogy áthozza őt Faluba az apjához, még mielőtt valóban lezárnák Falu határait. Ám az út veszélyekkel teli, Erdő pedig vért és szenvedést akar…

Nagyon tetszett a történetben, hogy az új környezet ellenére végre viszontláthattam a régi szereplőket is. Kíváncsi lettem, hogyan érnek össze a szálak. És bár a teljes képet csak a negyedik könyvvel együtt kaptam meg, már ez a rész is sok mindent feltárt például Jonas életéből.

Érdekes volt az alapkoncepció, vagyis hogy a legjobb emberből is lehet önző, kapzsi lélek, ha valaki a legnagyobb vágyaival kísérti meg. Cseremester tökéletes főgonosz. Falu népének vágyait, álmait, félelmeit használja ki, hogy szörnyetegeket teremtsen. Érdekes elgondolkozni azon, vajon mi bedőltünk volna-e neki. Mit adnánk oda azért, hogy valaki teljesítse életünk legnagyobb vágyát? Elég erősek lennénk nemet mondani? Vagy gyengének bizonyulnánk végül?

Szintén elgondolkoztató és aktuális kérdés a Falu lakosaiban is felmerülő dilemma: mit kéne tennünk azokkal szemben, akik idegenként segítséget kérnek tőlünk? Zárkózzunk el előlük, mert az a legfontosabb, hogy nekünk és a közösségünknek a lehető legjobb legyen, vagy mondjunk le néhány dologról, osszuk meg, ami a miénk, és segítsünk ezzel a rászorulókon? Sokszor gondolkozom azon, hogy ha az emberiség nem lenne önző, lényegében minden egyes embernek jutna elég étel, víz, gyógyszer, lakás, föld és minden egyéb is. Pusztán azért nem jut, mert vannak, akik nem elégszenek meg annyival, amennyire szükségük van, hanem még és még kell nekik. Felhalmoznak olyan tárgyakat, amikre nincsen valódi szükségük, és akkora vagyont, amit soha az életben nem tudnak elkölteni nemhogy ők, de még a dédunokáik sem. Van ennek értelme úgy, hogy közben a világon emberek, gyerekek éheznek nap mint nap?

Szóval, igen, tetszettek azok a témák, amiket Lowry felvetett ebben a kis történetben, mert valóban elgondolkoztatóak.

A történet vége is nagyon ütősre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy az fog történni, ami, főleg, hogy egy ifjúsági regényről van szó. Eleinte nagyon dühös voltam Lowryra, és csak a negyedik könyv olvasása során bocsátottam meg neki, amikor rájöttem, hogy mindennek így kellett történnie, hogy végül össze tudjon állni a négy könyv egyetlen kerek történetté.

Ez a könyv is inkább tűnt novellának, semmint regénynek, valamiféle előkészítésnek a negyedik könyvhöz, de szórakoztató és izgalmas volt. Matty karakterét korábban is nagyon szerettem, most pedig sikerült még inkább megszeretnem.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a kirakósokat, és türelmesen ki tudják várni, hogy elérjenek a negyedik könyvig, ami kiteljesíti az első hármat.

Kedvenc karakter: Matty.

Kedvenc rész: Matty és a Látó közötti beszélgetések.

Kedvenc idézet:

"Felterjesztésre került egy indítvány – számos aláírással megtámogatva –,hogy zárják le Falut az újabb jövevények előtt. A javaslatot meg kellett vitatni, és szavazni kellett róla.
Az ötlet nem először vetődött fel.
– Alig egy éve, hogy leszavaztuk ezt az indítványt – emlékeztetett az öreg, miután Matty felolvasta neki az üzenetet. – Ezek szerint megerősödött a mozgalom.
– Azért még mindig rengeteg hal van – bizonygatta Matty –, és bő a termés a gabonaföldeken.
A vak ember összegyűrte és a tűzbe dobta az üzenetet.
– Nem a halakról és nem is a gabonáról van itt szó – csóválta a fejét. – No persze arra fognak hivatkozni. Legutóbb is azt hangoztatták, hogy egyre kevesebb az élelem. Nem, ez...
– Kevés a lakóhely?
– Annál is többről van szó. Hirtelen nem is jut eszembe a szó... Az önzés, igen, ez az. Faluban felütötte a fejét az önzés."

Értékelés: TETSZETT.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. július 22., péntek

The Importance of Being Earnest - avagy így szerezz sikerélményt nyelvtanulás közben


Oscar Wildtól a The Importance of Being Earnest című színmű Oxford University Press által kiadott könnyített változata már régóta ül a polcomon. Az egyik gyerekkori barátomtól és volt osztálytársamtól kaptam ajándékba évekkel ezelőtt. Sokszor nekiugrottam, de valahogy sosem jutottam néhány oldalnál tovább. Talán a motiváció hiányzott, ami most nagyon is megvan.

Nemrég elkezdtem angoltanárhoz járni, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is megtanulok angolul. Épp ezért elővettem ezt a könyvet, és nekiálltam egy új módszerrel elolvasni.

Naponta öt oldalt olvastam úgy, hogy először szótár nélkül végigolvastam az adott oldalakat, és egy ceruzával halványan bekarikáztam azokat a szavakat, amiket nem ismerek. Így nagyjából összeállt a fejemben a történet, még ha nem is értettem mindent pontosan. Aztán, amikor az öt oldal végére értem, fellapoztam a szótárat, és kikerestem a bekarikázott szavakat. Majd ismét végigolvastam az öt oldalt, most már úgy, hogy minden szóról tudtam, mit jelent.

Azt hiszem, bevált a módszer, mert sikerült végigolvasnom az egészet, és értettem is a teljes történetet.

Ez egy dupla szerelmi sztori némi csavarral, családi drámával, egy a fiatalokat korlátozó nagynénivel és némi humorral. A rövidített változat is szórakoztató, de kicsit összecsapott, a karakterek személyisége és a történet is leegyszerűsített. Arra viszont tökéletes, amire készült, hogy az ember gyakorolja az angol nyelvet, sikerélményt szerezzen, és közben még szórakozzon is.

Tetszik, hogy a szövegben többször előbukkannak a nehezebb szavak, így könnyebben beépülnek az ember emlékezetébe és szókincsébe. És klassz a könyv végén a szótár, ami ahelyett, hogy konkrétan megmondaná, mit jelent egy szó, inkább angolul elmagyarázza. Ez is segíti azt, hogy biztosabban megmaradjon az emberben az adott kifejezés, hiszen az angol magyarázat alapján neki kell kitalálnia a szó jelentését. Ez érdekes játék, ami emlékezetessé teszi a szó „megfejtését”, és így hosszútávon is könnyebben visszaemlékszünk majd rá.

A könyv végében néhány feladat is található, ami ugyan nem túl változatos és izgalmas, arra mégis jó, hogy kicsit gyakoroljunk, újra átvegyük a szavakat, kifejezéseket, amiket olvastunk, összefoglaljuk magunknak a történet lényegét, és megemésszük, amit tanultunk.

A legjobb viszont, ami ezt a könyvet olvasva tudatosult bennem, hogy minimális szókinccsel és alap nyelvtani tudással is mennyi mindent el lehet mondani egy másik nyelven. Akár egy egész kis történetet is. Ez pedig önbizalmat adott ahhoz, hogy megpróbáljak beszélni a saját kis tudásommal, és megpróbálja elmondani, amit akarok azzal a kevés szóval, kifejezéssel, amit már ismerek. Akkor is, ha nem pontos, amit mondok, vagy egy angol kisgyerek szintjén kommunikálok még jelenleg (vagy lehet, hogy még úgy se…). A lényeg, hogy el tudom mondani, amit szeretnék már most is, és később, még több tudással, még szebben és összetettebben fog menni ez. :)

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik újrakezdőként nemrég vágtak neki ismét az angol nyelv elsajátításának, és szeretnének úgy tanulni, hogy közben sikerélményt is szerezhetnek és szórakozhatnak.

Értékelés: TETSZETT.


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. július 20., szerda

A legveszélyesebb virág


A festmény, amely a novellát ihlette.
A vázában lévő rózsák édeskés illata betöltötte a verandát, és elbódította az asztalka mellett ülő, fiatal nőt. Lehunyta a szemét, szinte beleszédült. Egy méh döngicsélését hallotta, édes-bús vágyakozással zenélt a vörös és fehér szirmok rejtekében. A nő mutatóujja belenyomódott az ölében heverő rózsaszál egyik éles tüskéjébe. A fájdalom emlékeztette rá, hogy a legártatlanabbnak tűnő virágok a legveszélyesebbek.

Hosszú, vörös ruhája lánghullámokat vetett a lemenő nap fényében, elfedte a bokáját, és szétterült a lába körül, a földön. Ujjából egy vércsepp a selymes anyagon landolt, az azonos színnek köszönhetően észrevétlenül olvadt bele. A nő a földet bámulta, pont azt a helyet, ahol néhány nappal azelőtt még a leány térdelt előtte a bocsánatát kérve, és azt mondta, vége van. De hogy is bocsáthatna meg valakinek, aki kitépte a szívét, és apró cafatokra szaggatta?

A bizalmába fogadta őt. Az otthonába. A családjába. Az a lány pedig tönkretett mindent.

Az orrához emelte a rózsát, a szirmok selymes csiklandozását tűrve mélyet lélegzett a bimbóból. Végül felállt, kissé megingott, de a szék karfájába kapaszkodva hamar visszanyerte az egyensúlyát. A rózsaszálat visszatette társai közé a vázába, majd besétált a házba. Lépteit lassúra vette, utoljára jár itt, tudta jól. Épp ezért meg akart nézni mindent még egyszer, alaposan, hogy emlékezete megőrizze a falak legapróbb repedéseit is.

Belekapaszkodott az előtér lépcsősorának faragott gombjába; a múlt, akár egy színpadra termett történet, megelevenedett előtte. Itt találkozott vele először. Most is tisztán látta maga előtt az ötéves, árvává vált kislányt, amint belép a ház ajtaján, hogy megismerje távoli rokonait, akik mostantól vigyáznak majd rá. Aztán a nappali színes mintákkal átszőtt szőnyegén ülve fogadták egymást testvérré.

Leguggolt, megérintette a mostanra megkopott anyagdarabot, majd a kandallóhoz lépett. Tavasz lévén most nem volt begyújtva. Párkányán tucatnyi fénykép állt. A legtöbb róluk készült, középen azonban az ő esküvői fotója díszelgett. Mások képén csak a mennyasszony és a vőlegény szerepelt, ám ő odahívta fogadott húgát is, így három mosolygó ember nézett most vissza rá.

Az emeleti szobát már régen átalakították. A virágos tapéta, aprócska ágy, rózsaszín ágynemű és rengeteg baba eltűnt, helyette egy fiatal lányhoz méltó szoba képe fogadta a belépőt. A nő leült az ágyra, hátradőlt, és felnézett a plafonra. Hányszor hevertek így egymás mellett, miközben a jövőről, fiúkról, szerelemről, családról susmorogtak. Itt, a húga hálószobájában mesélte el az első csókot is, amit későbbi férjétől, akkori vőlegényétől kapott.

Nem pihent sokáig, nagy nehezen ismét talpra küzdötte magát, és saját hálószobája felé vette az útját. Tudta, nem halaszthatja tovább, muszáj ennek véget vetni. A telefon helye a hatalmas hitvesi ágy bal oldalán, az éjjeliszekrényen volt. Nem nézett szét ebben a helyiségben, egyenesen odasétált, felvette a kagylót és tárcsázott.

- Telefonközpont, kit kapcsolhatok? – érdeklődött unott hangon a központos kisasszony.

- A rendőrkapitányságot kérném – felelte a nő. Néhány másodpercig csend volt, aztán a vonal másik végén egy nyugodt, szimpatikus hang szólalt meg.

- St. Lyoni Rendőrkapitányság. Miben segíthetek? – A nő mély lélegzetet vett, majd megköszörülte a torkát.

- Mrs. Carols vagyok a Thorn Street 13. szám alól. Gyilkosságot szeretnék bejelenteni – pillantott végül az ágyra. Férje a megszokott helyén feküdt, szeme fennakadt, csupasz mellkasa bal oldalán vér szivárgott a golyó ütötte lyukból. Mellette, azon a helyen, ahol ő maga szokott aludni, most fogadott húga pihent. A leány lehunyta a szemét, mintha holtában is szégyellné magát.

- Megöltem a férjem és a szeretőjét – mondta ki Rose Carols.

Igen, a legártatlanabbnak tűnő virágok a legveszélyesebbek.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. július 17., vasárnap

Valóságshow


A konyhában nagy volt a hőség. Jucika az unokáit várta, így már kora hajnalban – pontosabban fél ötkor – felkelt, magára öltötte a pongyoláját, és nekiállt elkészíteni az ebédet. Húslevest – kivételesen igazi húsos csontból. Ha magának főzött levest, akkor csak sárgarépát és tésztát tett bele. „Kár belém a drága hús!” – mondogatta mindig. Ilyenkor vágyakozva felcsillant a szeme, és nagyot nyelt.

Második fogásnak rántott húst tervezett. Kéttenyérnyi darabokat vett – ráment a teljes kis nyugdíja, de nem bánta. Szinte látta maga előtt, ahogy Szilvike és Ádám élvezettel tömik magukba az ételt. Mellé krumplipüré lesz, és előveszi majd a télire elrakott ecetes paprikát. Zsolti hozta neki a kertjéből az alapanyagot, ő pedig szépen eltette, ahogyan még az anyjától tanulta. Zsoltitól sokszor kapott friss zöldséget és gyümölcsöt, mert a vén kujonnak fájt a foga rá. De ő persze kérette magát. Nem úgy van az ám, hogy egy kis paprikáért meg almáért bárki megkaphatja! Még akkor sem, ha az az alma olyan finom lédús, hogy be kell csuknia a szemét a gyönyörűségtől, amikor beleharap.

Persze egy ilyen ebéd nem lehet teljes valami édesség nélkül, és mi mást adhatna a gyerekeknek, mint almás pitét! Nem porból készült vacakot, amit a mostani „modern” nők összekotyvasztanak szerencsétlen kölykeiknek, aztán meg csodálkoznak, hogy mitől olyan göthös az a gyerek… Igazi kézzel gyúrt tésztát és maga által reszelt almát. Isteni lesz! Biztosan befalnak belőle majd nyolc-tíz hatalmas szeletet is még melegében. Miközben előkészítette a lisztet, tojást és morzsát a panírozáshoz, mosolyognia kellett a gondolattól.

Éppen a harmadik hússzeletet bundázta be, és helyezte a forró olajba, mikor izgatott dörömbölés hangzott fel az ajtón. Kérdeznie sem kellett, azonnal tudta, hogy Évi az a szomszédból. A nő minden nap átjárt hozzá egy kicsit pletykálkodni. Nem mintha Jucikát érdekelte volna az a sok butaság, amit összehordott neki, mégis végighallgatta. Addig sem zúgott a fülében az a nagy csend.

- Láttad? Láttad, mi történik? – lépett be Évi izgatottan anélkül, hogy Jucika akár csak köszönhetett volna neki.

- Mi történik? – zárta be az ajtót Jucika. A konyha felé indult, ám mielőtt elérhette volna, karon ragadták, és a szoba felé ráncigálták. Tiltakozásra egyáltalán nem jutott ideje, Évi kinyitotta a teraszajtót, és kivezette a levegőre. Jucika kissé megborzongott a pongyoláján átfújó hűvös szellőtől.

Fél pillanatba telt csak, hogy meghallja a kiabálást, és észrevegye az utca túloldalán játszódó jelenetet: Szegediék már megint veszekedtek. Nem úgy, ahogyan ő és az ura tette – csendesen, a lakásban, négy fal között és egymást még a legnagyobb vitában is tiszteletben tartva -, hanem nyilvánosan, üvöltözve és olyan szavakat használva, amiktől azt kívánta, bárcsak süket volna.

Vissza akart fordulni, hogy befejezze a főzést, ám Évi ujjai az izgatottságtól olyan erősen markolták a felkarját, hogy az már szinte fájt.

- Jocó tegnap éjjel kimaradt kocsmázni, és állítólag megdöntötte a pultos Mancit. Szegény Marika teljesen kiborult… - biggyedt le Évi szája, ám a kék tekintet továbbra is vibrálva tapadt a vitatkozókra.

- Megdöntötte… - motyogta maga elé Jucika, miközben próbált rájönni a szó jelentésére.

- Igen, a férfi mosdóban. Legalább is ezt hallottam.

- Ó, te jó ég! – Jucika felnyekkent és összébb húzta magát, amikor a férfikéz fenyegetően a levegőbe emelkedett. Évi halk nevetést hallatott, és közelebb lépett a korláthoz, hogy még jobban lásson.

- Úgysem üti meg. Ha megtenné, kizárnák.

- Nem be? – mélyültek el a ráncok a sokat megélt homlokon.

- Ja, de, de, igen. Csak az előbb valóság show-t néztem. Ott, ha valaki verekszik, kizárják a játékból. Ez is majdnem olyan! Szerinted kibékülnek? Szerintem Marika most már tényleg ki fogja dobni… De megnézném, ahogy kihajigálja a ruháit az ablakon! – sóhajtott a nő vágyakozóan. A következő pillanatban Jocó keze mégis lecsapott.

- Te szent Isten! – Jucika a szájára szorította a tenyerét. – Miért nem csinál már valaki valamit? – figyelte remegve a földön térdelő nőt. Tekintete körbejárt a környéken – az emberek ugyanúgy álltak és bámulták a jelenetet, akárcsak ők. A szemben lévő ház egyik ablakában egy nő még pont olyan pongyolát is viselt, amilyet ő.

- Mármint mit? – érdeklődött teljesen nyugodt hangon Évi.

- Segítsenek annak a szerencsétlen nőnek, vagy… Hívom a rendőrséget! – húzta ki magát a szorításból Jucika, hogy a telefonhoz siessen. Reszkető ujjakkal nyomta be a megfelelő gombokat – mennyivel egyszerűbb volt régen a tárcsás telefont használni! -, aztán várta, hogy valaki jelentkezzen a másik oldalon.

- Nem fogják felvenni – jött a tájékoztatás odakintről dallamosan könnyed hangon.

- Nem fogják?

- Nem, az összes rendőrt kivezényelték az Expóhoz, hogy megvédjék Őt! – fordult felé Évi álmodozó tekintettel.

- Őt? Csak nem az elnök jött a városba? – tátotta el a száját Jucika, mire egy fejrázást kapott válaszul.

- Annál is jobb, sokkal-sokkal jobb! – pirult ki Évi az arca. – Alkeidosz.

- Hogy ki?

- Hát, a görög félisten, a férfiak legférfiasabbika!

- Mivel foglalkozik?

- Szórakoztat.

- Valami énekes?

- Nem.

- Akkor humorista?

- Nem.

- De akkor mit csinál?

- Csajozik, iszik és bolondot csinál magából.

- És miatta vonult ki az egész rendőrség?

- Persze, a városban élő nők fele kint lesz, csak hogy megérinthesse őt. Én is megyek délután, csak nem akartam lemaradni a nagy jelenetről. – Jucika ingatag léptekkel sétált vissza a szomszédnője mellé, és szédelegve kapaszkodott meg a korlátban. Odalent a vitatkozás tovább folytatódott, és még néhány pofon elcsattant mindenki legnagyobb elégedett felháborodására.

- Micsoda egy vadállat! – hápogott Évi a levegőt kapkodva, aztán hirtelen fintorba rándult az orra. – Nincs itt füstszag? – szimatolt bele a levegőbe.

- Az étel! – Jucika korát meghazudtolva rohant be a konyhába, hogy aztán sikoltva kapja az arca elé a karját. A tűz már belekapott a függönyökbe, amelyek úgy lángoltak, akár egy fáklya.

- Te jó ég! – Évi megállt mellette, és csak bámult maga elé.

- Hívd a tűzoltókat! – kapott fel Jucika egy konyharuhát, és csapkodni kezdte vele a függönyt. Szélmalomharcot vívott, de valamit tennie kellett.

- Felesleges. Ők is kint vannak az Expónál. Alkeidosz egy igazi sztár, a lehető legjobb védelmet érdemli – közölte komoly arccal.

Ahogy a lángok terjedni kezdtek, a két nő úgy szorult vissza a szobába, majd ki a teraszra. Jucika tehetetlenül nézte, ahogyan az emlékei az enyészetté lesznek.

- Segítség, ég a ház! Segítsenek! – hajolt ki a korláton végső kétségbeesésében. Az utca túloldalán elhalt a veszekedés, az emberek pedig özönleni kezdtek a ház elé. Kíváncsian bámultak fel, néhányan még az egyik fára is felkapaszkodtak, hogy jobban belássanak a harmadik emeleti teraszra. Jucika fáradtan rogyott le a földre, miközben a füsttől alig bírt már lélegezni. – Mi lesz így az unokáimmal? – szipogott halkan.

- Ne aggódj miattuk! Biztosan van zsebpénzük, majd ebédelnek a McDonaldsban – vonta meg a vállát Évi, majd derűs integetésbe kezdett, akár a királynő egy erkélyen tartott beszéde után. Jucika elszörnyedve nézett fel rá, miközben a lángok átterjedtek az erkélyajtó előtti függönyre is.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz