Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2014. május 22., csütörtök

Meghatározó gyermekkori olvasmányaim


Már háromévesen tudtam olvasni, úgyhogy a gyerekkoromat szó szerint a könyvek világában töltöttem. Míg mások Barbie babával játszottak, addig én olvastam, olvastam és olvastam. Rengeteg könyv került a kezembe, de van néhány, amelyre kiemelkedően emlékszem, mert vagy nagyon tetszett, vagy valamiféle szép emlékem kötődik hozzá. Ezeket a gyerekkori, különleges könyveket szedtem most össze.
 

1. Bobó és Góliát:

Igaz, ezek nem könyvek, hanem képregények, mégis fontosak számomra. Ugyanis 3 évesen ezekből tanultam meg olvasni. Anyuék egyszer csak azt vették észre, hogy már nemcsak a képeket nézegetem, hanem el is tudom olvasni, mi van melléjük írva. Hogy hogyan csináltam? A mai napig senki nem tudja, mert sosem tanítottak olvasni.
 

2. Petőfi összes költeménye:

Már gyerekként is igazi különcnek számítottam, ugyanis háromévesen ezt olvasgattam. Voltak versek, amelyeket kívülről megtanultam belőle, a többit pedig az oviban felolvastam a társaimnak. Valószínűleg azért került a kezembe, mert Petőfi leszármazottai vagyunk, anyut még Petőfinek is hívják, csak én már az apám nevét kaptam.
 

3. Jane Eyre:

Édesanyám adta a kezembe. Hogy pontosan hány éves voltam, nem tudom, olyan 8-10 lehettem talán. Azt mondta, hogy ő nagyon szerette kislányként, olvassam el, biztosan tetszeni fog. Igaza volt! :)
 

4. Az utolsó mohikán:

Még alsós koromban kaptam év végén a kiváló tanulmányi eredményeimért. De nemcsak ezért kötődöm hozzá érzelmileg, hanem mert ez volt az első könyv, amin sírtam olvasás közben. Korábban azt gondoltam, hogy a történeteknek happy enddel kell végződniük, ez a történet viszont megtanította, hogy a fantázia világa sem mindig fenékig tejfel, és ott sincs mindig boldogan éltek, míg meg nem…
 

5. Én, te, ő:

Az iskolai könyvtárból vettem ki, és nagyon megtetszett. Mikor vissza kellett vinnem, nagyon vágytam rá, úgyhogy később rá is vettem anyut, hogy vegye meg nekem. Csak annyira emlékszem belőle, hogy imádtam, ahogyan játékos-mesélős módon tanít.
 

6. Mutáció:

Az osztályfőnökömtől kaptam kölcsön. Annyira megtetszett, hogy kézzel le akartam írni a teljes regényt egy füzetbe, mielőtt visszaadnám. Nem sikerült. :D De később egy antikváriumból sikerült olcsón megszerezni. :)
 

7. Invázió:

Ez a könyv úgy magába szippantott, hogy ki sem lehetett venni a kezemből. Emlékszem, hogy anya hívott ebédelni, de én csak olvastam, mert ha félbe kellett volna hagynom, belehalok a kíváncsiságba és az izgalomba. :)
 

8. Nyakigláb Apó

Eredetileg az anime változatát láttam a tévében, csak akkoriban még fogalmam sem volt róla, mi az az anime. Úgyhogy lényegében szimpla meseként tekintettem rá. :D De a mese/anime nagyon tetszett, úgyhogy mikor rájöttem, hogy egy könyv alapján készült, gyorsan be is szereztettem anyuval valami ünnepre ajándékként. :) Azóta is az egyik kedvenc ifjúsági regényem. :)
 

9. Harry Potter

Az első könyvet a megjelenése utáni karácsonyra kaptam meg anyutól. Azt hiszem, nem meglepő, hogy azonnal elvarázsolt. Igaz, nem tizenegy éves voltam már sajnos, hanem idősebb, de még így is Harryékkel nőttem fel. Ez az a regény, amely minden korosztályhoz szól, és amelyről úgy gondolom, maradandó értéket képvisel. Biztos, hogy még 90 évesen is imádni fogom, és úgy gondolom, sok-sok évtized, évszázad múlva is még ott lesz az emberek (gyerekek és felnőttek) kezében. :)


Elmondjátok nekem, számotokra milyen könyvélmények voltak meghatározóak gyerekkorotokban? :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2014. május 14., szerda

Gyerekkori csacskaságok


Gyerekként még teljesen másképp látjuk az egész világot. Elkövetünk sok-sok hibát, mondunk néhány gyermeki csacskaságot, amin a felnőttek csak mosolyognak, és szó szerint veszünk olyasmiket, amiket nem kéne. Összeszedtem néhány mókás, vicces vagy épp aranyos szamárságot, amit én követtem el gyerekként.
 

1. Múmia leszek, te jó ég!

Olyan 4-5 éves lehettem, mikor a dédimamám megemlítette nekem, hogy ne mossam hideg vízzel az arcomat, mert kiszárad a bőröm. Aztán egy szép nap megnyitottam a csapot, nem néztem meg a víz hőmérsékletét, csak a tenyerembe mertem a vizet, és egy gyors mozdulattal az arcomba löttyintettem. A víz hideg volt. Álltam ledermedve, és teljesen kétségbe voltam esve. Hogy miért? Mert azt, hogy valakinek kiszárad az arcbőre a hideg víztől, úgy értelmeztem, hogy ha egy cseppnyi hideg víz éri az arcomat, akkor úgy elszárad a bőröm, mint egy múmiának. Először nem mertem elmondani sem a dédimnek, sem anyának, mi történt, csak rémülten rohangáltam percenként a tükörhöz, hogy még normális-e az arcom. Aztán persze, végül kiszakadt belőlem, hogy el fogok száradni teljesen, és az elfojtott nevetéstől rázkódva elmagyarázták, hogy ez nem így lesz, de azt a 20-30 percnyi kétségbeesést, hogy vége az életemnek, sosem fogom elfelejteni. :D
 

2. Fejhető madarak és megehető barátok

Az étellel kapcsolatban is voltak hasonló félreértéseink (a húgomnak és nekem). A nagymamám egyszer ebéd után madártejet ajánlgatott nekem, mire néztem rá kikerekedett szemmel, hogy azt meg hogyan, hiszen a madárnak nincs is teje… A húgom pedig sokáig nem ette meg a barátfülét, mert azt gondolta, hogy más kisgyerekek fülét vágják le hozzá. Most már tudja, hogy ez nem igaz, de valami rossz érzés megmaradhatott benne a lelke mélyén, mert a mai napig nem szereti ezt az ételt. :)
 

3. A kis könyvmásoló

12 éves lehettem, mikor az osztályfőnököm kölcsönadta nekem Robin Cook Mutáció című könyvét. Elolvastam, és nagyon tetszett. Olyannyira, hogy megkértem, hadd maradhasson még egy kicsit nálam, és elkezdtem leírni magamnak egy kis füzetecskébe. Persze, lehetetlen küldetés volt – több mint 300 oldalt leírni kézzel évekig eltartott volna 12 évesen –, de annyira hajtott a vágy, hogy magaménak tudjam a történetet, hogy megpróbálkoztam vele. Aki ismer, tudja, hogy nagyon nem értek egyet az illegális könyvletöltéssel, mégis valószínűleg én voltam az első 12 éves könyvmásoló. :D De mentségemre szóljon, én legalább megdolgoztam volna a történetért, nem a könnyebbik utat választva csak kattintottam egyet. :) Persze, nem sikerült lemásolnom a teljes könyvet, de az első néhány fejezet a mai napig megvan leírva a füzetben. Viszont azóta a könyvet is beszereztem, úgyhogy már nem bánom, hogy a tervem befuccsolt. :)
 

4. Érdekes szavak

Mint sok gyerek, mi is néhány szót furcsán ejtettünk, mert az eredeti kiejtéssel nem láttuk értelmét a szónak. Így lett a majonéz majomész, a májkrém pedig májákrém (ne kérdezzétek, ez mit jelent… XD). A húgom pedig az utcánk akkori nevét nem tudta kiejteni, erről hangfelvételünk is van. Akkoriban Komócsin Zoltán tér volt az utca neve, ő viszont mindig Csocsocsinnak ejtette.
 


5. Bűnös lélek

Igen, igen, be kell, hogy valljam, bűnös lélek vagyok. 3 évesen tolvajkodtam. :D Az óvodában megtetszett egy kis plüssállat, én meg fogtam, eltettem és hazahoztam. Aztán feltámadt a lelkiismeretem, olyannyira, hogy napokig képtelen voltam aludni, minden percben csak arra tudtam gondolni, hogy amit csináltam, az rossz. Amennyire tetszett korábban a plüssjáték, olyannyira képtelen voltam még csak ránézni is otthon. A végén annyira kiborultam a tettemtől, hogy fogtam a plüssállatot, és visszavittem az oviba. Azóta nem loptam, mert túl erős a lelkiismeretem, és szükségem van az alvásra. :D
 

6. A kis hamisító

Általános 1. osztályban is már álmodozó lélek voltam. Egyik magyar órán a munkafüzetben meg kellett csinálni valami feladatot, aztán óra végén be kellett adni mindenkinek. Én viszont annyira elálmodoztam, hogy elfelejtettem odaadni. Csak otthon jöttem rá, hogy nálam maradt a munkafüzet, és teljesen bepánikoltam, hogy most mi lesz. Féltem másnap odaadni a tanár néninek, mert mi van, ha azt hiszi, azért nem adtam be, mert nem is csináltam meg ott a feladatot, csak itthon? Viszont ha nem adom oda, akkor nem lesz ott a feladat mellett a láttam jel, és a tanár néni úgyis rájön, hogy nem adtam be. Szóval egyetlen megoldást láttam, ha oda másolok egy láttam jelet. Én nagyon igyekeztem, hogy olyan legyen, amilyet a tanár néni szokott írni, de hát, nem lett olyan. Tisztán látszott, hogy én csináltam. Na, ettől már annyira kiborultam, hogy sírva fakadtam. Végül odamentem anyuhoz, és bevallottam neki mindent. Azt hittem, kikapok majd, de csak mosolygott, fogott egy kis leukoplast darabot, leragasztotta a láttam jelemet, és azt mondta: „Holnap vidd oda a tanár néninek, és mondd meg neki, hogy elfelejtetted beadni. Ha megkérdezi, miért a leukoplaszt, mondd, hogy elszakadt a széle, és ezért ragasztottuk össze.”. Anyu pontosan tudta, hogy nem kell leszidnia, mert a lelkifurdalásnál és félelemnél nincsen nagyobb büntetés, ahogyan azt is tudta, hogy tanultam a leckéből, és sosem csinálok többé ilyesmit. :)

2014. május 10., szombat

Szeretem könyvek, utálom főszereplők


Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én azokat a könyveket is tudom szeretni, amelyeknek utálom a főszereplőjét. Ha a történet jó, érdekes, izgalmas, akkor félre tudom tenni az érzéseimet, és igazán élvezem az olvasást. Összeszedtem nektek, hogy mely könyvek azok, amelyeket szeretek, de a főszereplőiktől égnek áll a hajam: 


1. Tracy Chevalier: Hulló angyalok

A történet két család, Waterhouse-ék és Colemanék életét mutatja be, ugyanakkor érdekes képet fest a szüfrazsett mozgalomról és az adott korról. Mrs. Coleman, bár főszereplő, már a könyv első oldalától kezdve ellenszenvet ébresztett bennem. A férje rendes ember, van egy gyermekük, lényegében nyugodt, békés család és szeretet veszi körül. Ami persze nem mindenkinek elég a boldogsághoz. Mrs. Coleman belép a szüfrazsett mozgalomba, és olyannyira komolyan veszi, hogy kockáztatja a saját és a szomszéd család gyermekének életét, ez pedig szörnyű tragédiához vezet.

Tetszett a könyvben, hogy míg más történetek vagy csak pozitív, vagy csak negatív módon írják le a szüfrazsett mozgalmat, addig ez a könyv pártatlan. Bemutatja a mozgalom előnyeit és hátrányait is.

Viszont utáltam Mrs. Colemant, mert számomra túl szabados életvitelű, nem értékeli a családját, és gyerekeket sodor veszélybe. Hálás vagyok a szüfrazsetteknek, amiért hatalmas áldozatokat hoztak, hogy az én generációm már viszonylag szabad legyen, ám úgy gondolom, egy gyermek életét semmiért sem lenne szabad kockáztatni!
 

2. Jay Asher: Tizenhárom okom volt…

Hannah Baker öngyilkos lett. Hogy miért, azt senki sem tudja. Egészen addig, míg iskolatársa, Clay Jensen nem kap egy csomagot a halott lánytól. A csomagban 13 kazetta van, melyen Hannah elmeséli, hogyan jutott el a szörnyű végig.

A történet alapja nagyon érdekes, a kazetták ötlete igazán egyedi. Tetszett, ahogyan a kazettáknak köszönhetően egyre többet és többet tudunk meg az eseményekről.

Hannah viszont már kezdetektől irritált, és ez sajnos, a könyv végéig nem változott meg. Mivel én is átéltem némi iskolai bántalmazást, pontosan tudom, milyen is ez, mégsem tudtam együtt érezni Hannah-val. Mert szerintem, ő nem áldozat, neki csak szimplán nagyon nem stimmel valami a fejében. Az okok, amiket felsorol vagy semmiségek, ami miatt értelmes ember nem akarna meghalni, vagy olyasmik, amikben Hannah nem áldozat volt, hanem bűntárs.
 

3. Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs

A történet egy fiatal íróról szól, aki megismerkedik egy bajkeverővel, és végigkalandoznak együtt néhány évet.

Nagyon tetszett a szabadságérzés, ami szinte áradt minden mondatból. Az embernek kedve támadt tőle csak úgy nekivágni a nagyvilágnak lerázva magáról mindenféle felelősséget, gondot. Odavoltam azért, ahogyan a történet visszaadta annak a kornak a hangulatát.

A főszereplő és haverja életvitelével mégsem értettem együtt teljesen. A szabadság tényleg klassz dolog, bejárni az országot megint csak izgalmas lehet, de a drogok, alkohol, szex mindenhol mindenkivel nem az én világom, és nem kedvelem azokat az embereket, akik összekeverik a szabadságot a szabadossággal.
 

4. Guy de Maupassant: A Szépfiú

A történet egy elszegényedett, de jóképű férfi felkapaszkodás-története a ranglétrán. Hogy mi segít neki ebben? Főleg a nők kihasználása és egyéb csalások.

Tetszett a történet, mert megint csak jól visszaadta a kor hangulatát, és mert érdekelt, mi lesz a történet vége (még a film előtt olvastam). Valamint személyes élményeim is kötődnek kicsit hozzá, hiszen ott voltam két hétig a filmváltozat forgatásán.

Georges karaktere viszont unszimpatikus, még akkor is, ha a történet elején csak ösztönösen tesz rossz dolgokat, nem tudatosan. Egy férfi, aki lényegében csak selyemfiúként tud érvényesülni, nem is igazi férfi.
 

5. Èmile Zola: Germinal

Megrázó történet a szegények kizsákmányolásáról, megnyomorításáról, kilátástalanságáról egy bányásztelep életét bemutatva.

A történet társadalmi, pszichológiai, politikai szálai nagyon tetszettek, tökéletesen visszaadták mind a kor szellemét és hangulatát, mind a bányászélet, és egyben a szegényélet nehézségeit, reménytelenségét. A mai napig pont ugyanúgy működik a társadalom, ahogyan a könyvben, csak épp nem bányában dolgozik az emberek többsége. De a gazdagok érzéketlensége, vaksága, a szegények kihasználása, és az, hogy a szegény ember hiába lázad, úgysem érhet el semmit, teljesen ráillik a mi világunkra és korunkra is. A naturalista, érzékletes írásmód is tetszett, mikor a bányában voltak a karakterek, nehezebben vettem a levegőt én is, mikor elindultak a sztrájkszegőkért, görcsbe rándult a gyomrom. Érzelmileg nagyon hatásosan ír Zola.

Igaz, kérdéses, hogy ki itt a főszereplő, de mivel Étienne a főszál cselekményének kirobbantója, irányítója, így biztosan ő az egyik. Az elején még kedveltem, aztán, ahogy a lázadás vezére lett, és elszállt magától kissé, ki is ábrándultam belőle.
 

6. Emily Brontë: Üvöltő szelek

Ez az a könyv, amit valaki vagy szeret, vagy utál attól függően, mennyire tudja feldolgozni, hogy nem egy megszokott romantikus regényt kell elvárnia a történettől. A történet lényegében arról szól, hogy egy új bérlő költözik a környékre, akinek elmesélik az ott élők múltját.

Tetszik Emily Brontë stílusa, ahogyan a testvéréé, Charlotte-é is. Az is tetszik, hogy itt tényleg nem a megszokott love sztoriról van szó, hanem szembesülünk a szerelem minden negatívumával. A féltékenységgel, bosszúval, gyűlölködéssel, egymás kínzásával stb. A való élet nem rózsaszín tündérmese, mint ahogyan a legtöbb romantikus történet leírja, a való élet ugyanúgy kínokkal van tele, mint ez a könyv. Ezért tetszik. És mert a karakterek pszichológiai szempontból nagyon érdekesek.

Viszont, bármennyire is érdekesek a karakterek pszichológiailag, bármennyire is tetszik a valósághoz sokkal közelebb álló szerelem-feldolgozás, mégsem tudok szimpatizálni a történet két főszereplőjével. Olyan tulajdonságaik vannak, amik bár emberiek, mégis taszítóak.

Nektek van olyan olvasmányélményetek, amikor a történet maga tetszett, de a főszereplőt utáltátok?


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2014. május 9., péntek

Diétás, szénhidrátszegény, almás-pudingos palacsinta (15-20 darab)


Nem vagyok édesszájú, de a palacsintát szeretem. Viszont általában búzaliszt és cukor van a tésztájában, a töltelékben is sokszor ott a cukor, és ezt még megfejeljük azzal, hogy olajban kell kisütni. Az olaj használatát nem lehet elkerülni (vagy legalább is, én még nem jöttem rá, hogyan lehetne…), de a lisztet és a cukrot igen. A végeredmény kicsit csúnyácska, de nem étterembe készül, és az ember finomat ehet anélkül, hogy hízna. Szerintem simán megéri, ahogy a reklám is mondta régebben: „Ronda, de finom.”.


Hozzávalók:

5 darab szép alma
200 g rozsliszt
1 tojás
tej
szénsavas ásványvíz

folyékony édesítőszer


A töltelékhez:

1 tasak cukormentes pudingpor (ízlés szerint csokis vagy vaníliás)
tej
folyékony édesítőszer

Hámozd meg az almákat, aztán reszeld le őket (én a közepes lyukú reszelőn szoktam, mert egyszerűbb, mint a legkisebben). A lereszelt almának nyomd ki jól a levét, aztán add az almához a rozslisztet, a tojást, egy csipetnyi sót, és egy teáskanálnyi cukornak megfelelő mennyiségű édesítőszert (általában rá van írva a folyékony édesítőkre, hogy hány cseppjük felel meg egy teáskanálnyi cukornak). Keverd el a hozzávalókat, majd lassan és felváltva adj hozzájuk tejet és ásványvizet. Minden öntés után keverd meg a tésztát. Egészen addig hígítsd, míg egy merőkanállal kimerve sűrű krémleveshez hasonló nem lesz az állaga.

A palacsintasütő serpenyőbe tegyél egy pici cseppnyi olajat, és forrósítsd fel. Mikor elég forró, tegyél bele egy merőkanálnyit a tésztából, és egyenletesen folyasd szét benne. A tészta az alma miatt kicsit lágyabb lesz, mint a búzalisztből készült palacsinta esetében, ezért picikét tovább kell sütni az első oldalát. Ha megpirul, nem kell megijedni, csak az alma miatt van, az ízén nem érezni egyáltalán. Ha megmozgatjuk a serpenyőt, és a palacsinta mozog benne, akkor megfordítjuk, és megsütjük a másik oldalát is. Ha ismét mozog a palacsinta a serpenyőben, akkor kivesszük egy tányérra. A műveletet addig ismételjük elejétől a végéig, míg van palacsintatésztánk.

A pudingpor tasakjára rá lesz írva az elkészítés módja, általában hideg vagy felforralt tejjel kell kikeverni. Cukor helyett megint számoljuk ki, mennyi édesítőszert kell használnunk, és azt tegyünk bele.

A palacsintákat még forrón töltsük meg a pudinggal, és csavarjuk fel őket. Tálaláskor, ha van maradék puding, a tetejükre is cseppenthetünk egy keveset.