Ann-Helén Laestadius: Lopás – Blogturné

Ann-Helén Laestadius érzelmes és elgondolkodtató története a számik küzdelméről szól identitásuk és kultúrájuk megőrzésének érdekében. A regény középpontjában egy fiatal számi lány áll, aki túl korán szembesül a svéd hatóságok igazságtalan bánásmódjával. A Netflix által megfilmesített történetet magyarul az Európa Kiadó gondozásában olvashatjuk.

Miért választottam ezt a könyvet?

Igazából a Könyv és más blogot vezető bloggertársam vetette fel, hogy olvassuk el ezt a könyvet, és mivel pontosan tudja, milyen könyvekkel lehet elcsábítani, így sikerrel is járt a csábítási hadművelete.

Véleményem a könyvről

A kilencéves Elsa Svédországban él egy számi őslakos, rénszarvastartó családban. Egy nap egyedül síel ki a rénszarvaskarámokhoz, ahol rajtakapja az egyik városlakó, számigyűlölő, rasszista férfit, hogy épp lemészárolja Elsa rénszarvasát. A férfi megfenyegeti a kislányt, hogy ha bárkinek elmondja, látta őt, megöli, ezért a gyerek eltemeti magában ezt a titkot.

– Volt ott valaki, amikor odaértél?

Nevetés hallatszott a folyosóról. Ő meg azt hitte, hogy egy rendőrőrsön mindenki mérges és szigorú.

– Vannak gyerekek a börtönben? – kérdezte cingár hangon.

A bütykei fehérlettek, ahogy markolta a karfát. A körme nyomot hagyott a fában. Megint pisilnie kellett.

– Nem, dehogy. Gyerekek nem kerülhetnek börtönbe.

Elsa nagyot nyelt. Akkor már csak Isten maradt, aki megbüntethette őt a hazugságért. És Istenben meg nem hitt.

– Nem volt ott senki – mondta magabiztosan.

Őszintén bevallom, amikor először nekikezdtem a könyvnek, azt hittem, hogy vagy krimi, vagy thriller lesz. De bár valóban volt benne krimiszál, sőt, hátborzongató jelenetek is, valójában sokkal inkább szólt a karakterekről, a számi nép mindennapi életének, hagyományainak, az ellenük irányuló rasszizmusnak és hatóság érdektelenségnek a bemutatásáról. Ennek ellenére számomra ez a könyv nagyon érdekfeszítő volt. Izgalmas volt bepillantást nyerni egy olyan világba, amiről szó szerint semmit nem tudtam eddig.

A könyv első részében Elsa még kislány. A gyilkosság, amit lát, a szeretett rénszarvasának az elvesztése, és az, hogy rájön, a szülei eddig leplezték előtte a rasszizmus okozta nehézségeiket, lényegében hozzásegítik ahhoz, hogy egyetlen pillanat alatt elveszítse a gyermeki naivitását, és felnőjön. Nagyon érdekes volt az ő szemén át látni a családtagokat, a barátokat, az ellenségeket, a rendőrséget és úgy alapvetően az egész helyzetet, mert egy gyerek sokszor teljesen másképp érzékeli a világot, mint a felnőttek.

Elsa amúgy nagyon édes kislány, rossz volt látni, amikor bántották, vagy félt. A családja nagyon szereti őt, és ő is szereti a családját, de valahogy nem igazán jók az érzelmeik kinyilvánításában. Az egymás iránti gyengédség kimutatásában sem. És amikor lelkileg vagy pszichésen szüksége lenne valamelyiküknek segítségre, arról inkább próbálnak nem tudomást venni, mondván, ha valamiről nem beszélnek, az nem is létezik, és majd elmúlik magától. Persze ez nem így működik sajnos...

Ebből az első részből nagyon megkedveltem Lassét (Elsa legjobb barátnőjének a nagybátyja), és azt hiszem, erről nem is tudok többet írni anélkül, hogy ne spoilereznék. De ő volt Elsa mellett a kedvenc karakterem a könyvből, és a szívem szakadt meg érte.

Ez az első rész lényegében Elsa lelki vívódásáról szól, arról, mennyire megviselik a történtek, a titok, amit félelemből magában hordoz, és a tudat, hogy a rendőrség szó szerint tojik a számik fejére, még csak a látszatát sem tartják fenn annak, hogy meg akarnák védeni őket.

– Vagyis ezúttal komolyan nyomokat fognak keresni? Valahova elvezető nyomokat?

A rendőr rászegezte a tekintetét, a hangja már nem volt olyan engedékeny.

– Halló, fogjon vissza! Tesszük a dolgunkat, ahogy mindig.

Minna Elsához simult. Mindkettőjük a másnaposság szagát árasztotta.

– Nem nagyon vagyunk hozzászokva, bocsássanak meg, ha szkeptikusak vagyunk – mondta Minna.

A második rész egy tízéves időugrással folytatódik. Elsa már felnőtt, és az őt ért traumák ellenére sokkal erősebb, bátrabb és határozottabb. És dühösebb meg kétségbeesettebb is, mert a rasszista rénszarvaskínzások és -gyilkosságok száma megnőtt, ez pedig anyagi és érzelmi károkat is okoz a számiknak, és most már pontosan tudja, hogy a rendőrségre nem lehet számítani.

A rendőrség hozzáállása egyébként iszonyatosan bosszantott. Nemcsak hogy nem hajlandóak kimenni a helyszínekre nyomozni, hanem még amikor lényegében a küszöbükre teszi valaki a bizonyítékot, az sem izgatja őket. Vártam, hogy mikor történik valami fordulat, hogy talán majd a sajtó miatt összekapják magukat, vagy valami, de végül egyáltalán nem úgy oldódott meg a helyzet, ahogyan arra számítottam. Sokkal reálisabban történt, és rendőrségi szempontból sokkal elkeserítőbben. Egyetlen fiatal rendőr volt a sztoriban, akin azt éreztem, hogy tényleg tenni akar valamit, de még őt is visszafogták a felettesei és a jog.

Érdekes és egyben szomorú volt látni, hogy egy észak-európai, felvilágosultnak tűnő országban is mennyire durván létezik a rasszizmus, és mennyire pocsékul működik a rendőrség és a jog. Azt gondoltam volna, hogy ott más a helyzet, mint mondjuk nálunk, de úgy tűnik, egy ország sem tökéletes.

A családtagok közötti viszonyok is változtak kissé a tíz év elteltével. A könyv második felében Mattias, Elsa húga volt az, akit megkedveltem, és átéreztem a szenvedését. És érdekes volt Elsa nagymamájának a szála is, aki megöregedett és otthonba kellett adni, mert már nem tudott magáról gondoskodni.

Ez a második és harmadik rész egyébként már az izgalomra is nagyobb hangsúlyt fektet, itt már több bűneset is történik, valamint Elsa kerül olyan helyzetekbe, amikor tényleg izgultam az épségéért, életéért (meg a családjáért is).

A főgonosz, a rénszarvasokat mészárló és Elsáékat zaklató Robert is érdekes karakter a maga gyűlölni való módján. Lényegében esélye sem volt jó emberré válni a rasszista, agresszív apja mellett felnőve. Ugyanúgy viselkedik, ugyanúgy cselekszik, ahogyan anno az apjától látta. Ami érdekes, hogy bár szó szerint élvezi a rénszarvasok kegyetlen megkínzását, van egy kutyája, akit mindennél és mindenkinél jobban imád, még önmagánál is. Ez a paradoxon mutatja meg, hogy talán, ha más az apja, vagy az anyja magával viszi őt, amikor elmenekül a férjétől, akkor ő is lehetett volna más, jobb ember.

A legrosszabb mégis azt volt látni, hogy a felnőttek rasszizmusa és gyűlölködése milyen könnyen átragad a gyerekekre is. Ők valószínűleg még fel sem fogják a dolgokat, csak elismétlik, amit otthon hallottak, úgy cselekszenek, ahogy a felnőttektől látták, mégis szívszorító, hogy ennyire egyszerűen és gyorsan terjed a gyűlölet lángja, és hogy ennyire erősen lobog.

Hogy tetszett ez a könyv?

Őszintén szólva az elején másra számítottam, de egyáltalán nem bánom, hogy végül nem igazi krimit vagy thrillert kaptam. Nagyon érdekes volt a számik világa, a szokásaik, az életük, érzelmileg hatottak rám a velük történtek. Velük együtt szenvedtem, aggódtam, féltem és voltam mélységesen dühös. Ez a regény tökéletesen bemutatja, hogy milyen egy érdektelen rendszerben a rasszizmustól, gyűlölködéstől szenvedni ártatlan kisebbségként.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a lassabb cselekményű, de mély regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A játékunk célja, hogy némileg megismerjük azt a népet, amiről a könyv szól. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő helyén válaszoljatok az állomásokon feltett kérdésekre.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Melyik nyelvcsaládba tartoznak a számi nyelvek?

Állomáslista:

Blogturné

05. 24. Readinspo

05. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 28. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

   

Jack Ketchum: Ivadék – Blogturné

Ha egy igazán borzongató könyvet keresel, meg is találtad! Ketchum a Holt idény folytatásával tér vissza, ahol a vademberek ismét emberekre vadásznak, és csak a rendőrségen múlik, meg tudják-e állítani őket. Ha kíváncsi vagy, hogy tetszett nekünk a történet, tarts velünk a turnén, és ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted.

Miért választottam ezt a könyvet?

Valószínűleg azért, amiért egyetlen félelmetes horrorfilmet sem hagytam még félbe. Mert tudni akarom, hogy a legvégén a szörnyek tényleg meghalnak. Egyébként annyira brutális volt a Holt idény, hogy sosem gondoltam volna, hogy még egy ennyire brutális könyvet a kezembe fogok venni, de igen, le akartam zárni rendesen magamban ezt a történetet.

Véleményem a könyvről

A történet több mint egy évtizeddel az első könyv után játszódik. Kiderül, hogy a kannibálcsalád egyik tagja, egy lány életben maradt, rabolt magának egy párt, szült és rabolt magának néhány gyereket, és új őrült kannibálcsaládot alapított. Bár eddig vándoroltak, most visszatértek Dead Riverbe, hogy újabb áldozatokat szedjenek. A rendőrök azonban most már tudják, mivel állnak szemben.

Mielőtt belekezdtem a könyvbe, azt olvastam, hogy ez a rész kevésbé brutális, mint az első, aminek igazából eléggé örültem, mert bár horrorfilmeken nőttem fel, az első rész borzalmasan kiborított az öncélú, szélsőséges vérengzés miatt. És ez azt hiszem, mindent elmond. Ebben a részben én is ténylegesen visszafogottabbnak éreztem egy-két hajszállal az írót, bár őszintén szólva így is elszörnyedtem néhány jeleneten. Az meg külön megviselt lelkileg, hogy ebben a részben nemcsak a kannibálcsalád tagjai között vannak gyerekek, hanem az előlük menekülők között is.

Totál para, ha egy történetben a gonosz gyilkosok gyerekek, szerintem sokkal parább ez a felállás, mint mikor egy nagydarab pasas jön neki az embernek. Ez hülyén hangzik, de az átlagemberben van valamiféle erkölcsi visszatartó erő, ami miatt nehezére esik egy gyereket bántani még akkor is, ha az egy veszedelmes ragadozó, aki meg akarja ölni őt. A gyerekekről az a kép él a fejünkben, hogy ártatlanok, hogy értékesek, és ezért sokkal védtelenebbek vagyunk velük szemben egy ilyen élet-halál helyzetben.

Ami viszont még parább, amikor gyerekek életéért kell aggódnunk. Én legalábbis két dolgon tudok nagyon kiborulni egy filmben vagy egy könyvben, ha egy gyerek vagy egy állat (általában kutya) meghal. Itt már a könyv elején történik egy szörnyűség, de után egy kisfiú és egy csecsemő életéért is rághattam a körmömet.

Szóval ez a rész valóban egy kicsit kevésbé volt brutális, engem mégis jobban megviselt lelkileg. Egyfelől, mert gyerekekért kellett aggódnom, másfelől, mert sokkal jobban megkedveltem ennek a könyvnek az áldozatait már a legelejétől fogva, mint az előző könyv áldozatait. Amy és David egy egymást igazán szerető házaspár, akiknek most született kisbabájuk. David nagyon rendes pasinak tűnik, jó férjnek és apának, olyannak, aki kiveszi a részét a háztartási munkákból, a baba körüli teendőkből. Amy pedig imádja a férjét és a kislányát. Látogatóba érkezik hozzájuk Claire (Amy barátnője) is a kisfiával, Luke-kal, mert Claire épp válófélben van a szemét férjétől, és kell neki a baráti támogatás. Mindegyiküket nagyon megkedveltem, és nem akartam, hogy bármelyikük is meghaljon (persze ez hiú remény volt egy ilyen könyvben...).

Egyszerre akart futni és rátámadni. Tudta, hogy egyik sem helyes, hogy egyikkel sem menne semmire, s bármelyiket választja, végül holtan heverne a férfi lábai előtt. Szinte látta is, ahogy ott rángatózik a teste, és azonnal tudta, hogy ezt csak egyféleképpen élheti túl: ha mindkettőt megteszi, ha kétfelé válik, ha fut és támad is egyszerre – és meg is tudta tenni. Mert Claire nem egyetlen test volt. Már sok éve nem.

Ketten voltak egyek.

– Luke!

A fiú földbe gyökerezett lábbal meredt előre.

Claire a kezébe nyomtat a babát. A férfi előrelépett.

(...)

Érzékelte, hogy Luke hátrál mögötte egy lépést. Igen. Ez az. Megfordult.

– Fuss! – sikoltotta.

Melissa bömbölt.

– Anyu?

– Fuss!

A férfi már majdnem odaért, ezért Claire felállt, hogy legalább a teste – legalább az – közéjük kerüljön, amikor Luke megfordult és elrohant. A nőt hirtelen elöntötte a megkönnyebbülés, úgy tódult a levegő a tüdejébe, mintha ő is futott volna.

Tetszett, hogy Claire-nek és Luke-nak volt egyfajta háttérsztorija a válás miatt, és érdekes volt, ahogy behozták Claire férjét (a nevét sem jegyeztem meg a rohadéknak) a képbe. Ő volt az egyetlen a „prédák” között, akivel nem érdekelt, hogy mi fog történni. De ez az erős háttérsztori volt az oka annak is, hogy tényleg végigaggódtam a könyvet, mert az első pillanattól megszerettem miatta anyát és fiát. Igazából a legstresszesebb abba volt belegondolni, hogy milyen szörnyű lehet tehetetlenül nézni, hogy egy szerettedet bántják, esetleg megölik. Menekülni vele, főképp a gyerekeddel, miközben tudod, hogy bármikor elkaphatnak, és te valószínűleg képtelen leszel megvédeni azt, akit a világon a legjobban szeretsz. Engem igazából ez az érzés borított ki igazán, nem pedig maga a brutalitás. Szerintem nincs szörnyűbb érzés a világon, mint az, hogy tehetetlenül kell végignézned egy szeretted szenvedését, halálát. Szerintem ez még annál is rosszabb, mint ha te szenvednél és halnál meg. A karakterekkel együtt én is sokkos voltam kicsit olvasás közben, mert teljesen át tudtam érezni a szenvedésüket és rettegésüket.

Örültem, hogy egy kicsit többet kaptam a rendőrökből, kicsit jobban beleláthattam a fejükbe, megérthettem, hogy őket is mennyire sokkolták és megrázták a múltbeli események, és milyen érzés lehet nekik most újra átélni ezt az egészet.

És bár furán hangzik, annak is örültem, hogy még jobban beleláthattam a kannibál család életébe, működésébe. Mondhatnám, hogy csak állatok, akik vadásznak, és az első részt nézve egy kicsit így is éreztem, de ez nem teljesen igaz. Mármint valóban állati ösztönök vezérlik őket, de emellett gonoszak is. Nemcsak azért ölnek, mert táplálkozni akarnak, hanem élvezik a vadászatot, az áldozataik rettegését, fájdalmát. És ez azért nagyban megkülönbözteti őket az állatok 99,9%-ától (csak nagyon kevés állat képes tudatosan élvezni a kegyetlenkedést, gyilkosságot, főképp az emberszabásúak). De értelmes emberként sem lehet tekinteni rájuk, mert nincs meg bennük az az erkölcsi érzék, az értelemnek és a léleknek az a fénye, ami emberré tesz minket. Leginkább gonosz, erkölcsök nélküli ősemberekhez tudnám hasonlítani őket, akik még nem voltak érzelmileg és értelmileg elég fejlettek. Kicsit sajnálom a múltbeli énjüket, mert ők is áldozatok a maguk módján, hiszen a többségüket gyerekként elrabolták, bántalmazták, átmosták az agyukat, és esélyük sem volt más emberré válni. Mégis látva, mivé váltak, képtelen voltam együttérezni velük úgy igazán, csak azt reméltem, hogy ezúttal a rendőröknek mindegyiküket sikerül elkapni, és lehetőleg nem élve.

Ez a regény lényegében a borzalmak ellenére az igaz szeretetről szól, bármilyen furcsán is hangzik ez. Az igaz anyai szeretetről, az igaz gyermeki szeretetről, az igaz baráti szeretetről. A karaktereket egyszerűen a szeretet hajtja előre, a szeretet miatt élnek túl egy csomó kínt és szenvedést. És emiatt valahogy szintén bármilyen furán is hangzik, tetszett ez a könyv. Sokkal jobban, mint az első rész. Mert volt valamiféle pozitív mondanivalója.

A könyv legvégéig rettegtem, mert az első könyv végét ismerve, nem számítottam teljes happy endre. Egy csomószor bekönnyeztem az izgalomtól, és attól, hogy a karakterek mennyire bátran viselkednek. És sosem önmagukért, hanem egymásért. Nos, igen, nekem ez kell ahhoz, hogy élvezni tudjak egy egyébként véres könyvet. Valami pozitív emberi tanulság.

Az utolsó oldalakon Ketchum még rám hozta a frászt egy fordulattal, de annak ellenére, hogy haltak meg olyanok, akiket nagyon-nagyon sajnáltam, sokkal elégedettebb voltam ennek a második résznek a végével, mint az elsőjével.

Hogy tetszett ez a könyv?

Luke-ot, Claire-t, Davidet és Amyt őszintén a szívembe zártam, mind bátor, jó emberek, és azt kívántam, bár mind túlélnék ezt az egészet. A kicsi Melissáért is nagyon aggódtam, de mivel ő kisbaba, karakterként nem igazán bontakozhatott ki. Egyszerűen a bennem lévő anyai ösztönök miatt féltettem őt, meg azért, mert tudtam, hogy a főszereplőknek mennyire fontos, hogy őt életben tartsák. Peterst, a már az előző részben is szereplő zsarut is igazán megkedveltem. Azok után, hogy első alkalommal rosszul döntött, most mindent megtett, hogy kijavítsa a hibáját, és megmentse ezeket az embereket, akár az élete árán is. Ahogy írtam, ez a szeretet és az ebből fakadó bátorság könyve volt, és ez igazán megfogott. Sokkal jobban, mint az első rész.

Szóval összességében (bár nem hittem volna, hogy ezt fogom írni, de) IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik bírják a horrorokat lelkileg.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjátékhoz kapcsolódó kérdésekre a könyv beleolvasójában találhatod meg a választ. Nincs más dolgod, mint beírni a helyes megfejtést a Rafflecopter megfelelő dobozába.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Mennyi ideig maradtak távol a vademberek?

Állomáslista:

Blogturné

05. 16. Milyen könyvet olvassak?

05. 18. Zakkant olvas

05. 20. Könyv és más

05. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Kate Alice Marshall: A titkok erdeje – Blogturné

Sok évvel ezelőtt, gyerekként Naomi és két barátnője, Cassidy és Olivia az egész nyarat a közeli erdőben töltötte, saját varázsvilágot képzelve el maguk számára. Az ártatlan játék aztán tragikus véget ért, amikor Naomit megtámadta és kis híján megölte valaki. Annak idején egy férfit elítéltek a támadásért, azonban a lányok nem a teljes igazságot mondták el a felnőtteknek. Most, évekkel később Naominak szembe kell néznie azzal, hogy előbb-utóbb minden hazugság kiderül. Ha kíváncsiak vagytok, milyen rejtélyeket tartogat Kate Alice Marshall A ​titkok erdeje című regénye, tartsatok három bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Magnólia Kiadó által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Egyszerűen elolvastam a fülszövegét, és nagyon érdekes és borzongató krimi-thrillernek tűnt, ami a maga sötét módján jó kikapcsolódást jelenthet számomra.

Véleményem a könyvről

A történet főszereplője Naomi, aki gyerekként az erdőben játszott a két legjobb barátnőjével, Cass-szel és Livvel, amikor valaki rátámadt, és tizenhét késszúrással megpróbálta megölni. Szerencsére túlélte a támadást, és az állítólagos támadóját, Alan Michael Stahlt is börtönbe zárták a vallomása segítségével. Ám fogalma sincs róla, hogy amit mondott, tényleg igaz-e, vagy sem. Ugyanis a barátnői azóta is állítják, hogy Stahlt látták, amint megkéseli őt, ám ő maga nem emlékszik semmire a támadójából, csak a barátai szavában bízva és rendőri nyomásra hazudott a vallomásában. Azóta eltelt huszonkét év, ám Naomi nem tud túllépni a történteken, az pedig még inkább felkavarja, amikor megtudja, Stahl meghalt a börtönben. Hazatér, hogy újra találkozzon a barátnőivel, és szembenézzen a múltjával.

Mindig nagyon kíváncsian állok neki a krimi-thrillerek olvasásának, mert érdekel, hogy vajon sikerült-e az adott írónak összehozni valami jó történetet, vagy sem. Mert hát, nagyon nehéz reális, érdekes, fordulatos, logikus krimit írni, amit olvasva az olvasó rábukkanhat a nyomokra, és maga is megfejtheti az esetet, de közben akadnak olyan csavarok is, amik meglepik. Nos, Marshall sikerrel járt: ez az egyik legizgalmasabb krimi-thriller, ami az elmúlt időkben a kezembe került.

Érdekes volt bepillantani a lányok múltjába, abba a mágikus, sötét, mégis izgalmas istennős játékba, ami teljesen elvarázsolta őket, és ami miatt azon a szörnyű napon az erdőben voltak épp. Találtak ugyanis egy szűk barlangot, amiben egy lány csontváza hevert, ők pedig ahelyett, hogy szóltak volna valakinek erről, beépítették a játékukba. A csontváz a szemükben egy istennő volt, ám a valóságban egy másik bűntény áldozata. A két ügy pedig összekapcsolódott egymással, de hogy milyen módon, az csak a könyv vége felé derült ki.

Az is érdekes volt, ahogy a jelenbeli, már felnőtt lányokat megismerhettük. A személyiségük nagyon jól kirajzolódott minden mondatukból, apró tettükből. Naomit egyébként nagyon megkedveltem, mert érthető módon egy kis sündisznótípus. Képtelen megbízni az emberekben úgy igazán, nem tudja, hogy a barátnőin kívül hogyan engedjen igazán közel magához valakit, úgy érzi, nem érdemli meg, hogy boldog legyen, vagy hogy egyáltalán éljen. Bár Stahl valószínűleg tényleg sorozatgyilkos, megölt más nőket, és megérdemelte, hogy börtönbe kerüljön, és Naomi hisz is a barátnői szavában, mégis lelkifurdalása van, amiért lényegében az ő hazugsága juttatott börtönbe valakit.

Újra és újra elmesélték a történetet, amíg már azt hitték, hogy az övék is.

Mi viszont megpróbáltuk elfelejteni. Mi nem meséltük el.

Legalábbis nem az igazit.

Soha.

Naomi igazán érdekes áldozat/nyomozó főszereplő volt, aki amúgy biszexuális, szóval juhúúúú, találtam még egy regényt biszex főszereplővel, ami nem konkrétan LMBTQ+ regény, szóval nem ez áll az egész történet középpontjában. Ez egyfelől azért klassz, mert kezd teljesen átlagossá válni, hogy igen, léteznek LMBTQ+ karakterek a könyvekben, ahogyan a valóságban is, és ez teljesen átlagos, természetesen, nincs benne semmi különös. Másfelől azért, mert végre a biszexualitás is megfelelő reprezentációt kap a történetekben.

Csak bonyolítja a dolgot, hogy felbukkan Stahl fia is, aki biztos abban, hogy Naomi hazudott, és az apja az adott ügyben ártatlan. Ez a szál is izgalmas volt, mert bár szinte végig biztosra tudtam, ki is a fiú, valahogy lekötött az, hogy megfigyeljem őt, miket mond, miket tesz, és nagyon kíváncsian vártam azt a pillanatot, amikor kiderül a kiléte.

Tetszett, hogy több gyanúsított is volt, akik tényleg annyira gyanúsak voltak, hogy képesek voltak összezavarni időnként. Egyfelől a két barátnő, mindhárom lány családja (főként Cass bátyja és apja, valamint Liv apja), barátok és ismerősök, Stahl fia, egy gyilkosságokról podcastet készítő srác, még az is eszembe jutott, hogy a nagyon kedves helyi rendőr talán valójában nem is annyira kedves. Mindenkinek volt valami mocskos ki titka, takargatnivalója, így tényleg több karakterről is el tudtam volna képzelni, hogy ő (az egyik?) hunyó.

Az nem igazán lepett meg, hogy mi is történt Naomival, mert volt rá egy nagyon erős gyanúm, még ha nem is voltam teljesen biztos benne. De azt nem igazán tudtam, hogy miért történt vele az, ami. És azt sem tudtam, hogy mi a helyzet a csontvázként megtalált lánnyal, ki bánthatta, miért, és hogyan kapcsolódik össze az ő ügye Naomiéval. Szóval megvolt a sikerélményem, mert volt olyan dolog, amit kitaláltam, de közben a könyv képes volt meglepni is. A végén például van egy nagy csavar, amire nem számítottam egyáltalán az utolsó pillanatig.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nagyon izgalmas, érdekes és fordulatos volt, és ami számomra nagyon fontos, logikusan volt felépítve, és a csavarok, a történet vége is teljesen logikus volt. A történet végig fenntartotta a figyelmemet, olyannyira, hogy még álmodtam is a sztorival kapcsolatban.

Szóval összességében IMÁDOM ez a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy izgalmas, érdekes krimi/thrillert szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban a Magnólia Kiadó további kötetei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a regény címét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Az írás áll a legközelebb az igazi varázslathoz. Az írás a semmiből teremt valamit, más világokra nyit ajtót. Az írás hatalmat kínál, hogy alakíthasd a saját világodat, ha a való világ túl sokszor rúg beléd.”

Állomáslista:

Blogturné

05.14. Könyv és más

05.16. Milyen könyvet olvassak?

05.18. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Elizabeth Lim: A sárkány ígérete – Blogturné

A Menő Könyveknek köszönhetően már hazánkban is olvasható Elizabeth Lim nagysikerű duológiájának második része, A sárkány ígérete. Ráadásul a kiadónak hála, szemet gyönyörködtető, éldekorált változatban szerezhetik be a történetet a magyar olvasók. Az ázsiai mesék és mítoszok világából merítkező fantasy bloggereinket is elvarázsolta. Tartsatok velünk, derítsük ki együtt hogyan folytatódik a történet és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

Miért választottam ezt a könyvet?

Olvastam az első részt, és bár engem nem nyűgözött le annyira, mint másokat, de egész érdekes volt. És mivel annak az ígéretével zárult, hogy végre jobban megismerhetem a sárkányok világát, úgy gondoltam, megéri elolvasni a második részt is.

Véleményem a könyvről

Először is a borítón lévő illusztráció és az élfestés csoda szép lett. Ez a könyv egyszerűen gyönyörű, olyannyira, hogy a szüneteimben való olvasás közben ezt még a kollégáim is megjegyezték nekem.

Nehéz a megszokott módon néhány mondatban összefoglalni, miről is szól ez a könyv, mert őszintén szólva, szerintem három különálló könyvet sűrített bele az író egyetlen könyvbe. A könyv első 185 oldala az, amit az előző rész vége, a könyv címe és a fülszöveg ígért számomra. Ez játszódik ugyanis a sárkányok világában. És emiatt egy kicsit becsapottnak érzem magam, mert a könyv nagy részétől nem azt kaptam, amit előzetesen ígértek nekem. Azt gondoltam, hogy az egész könyv a sárkányok világában fog játszódik, jobban megismerhetjük azt az egyébként kifejezetten érdekes víz alatti világot, a sárkányok alkotta társadalmat, ami miatt el akartam olvasni ezt a második részt.

Seryuból bár keveset kaptam az első könyvben, nagyon érdekes karakternek találtam már ott is, sokkal érdekesebbnek, mint Takkant, és alig vártam, hogy ebben a sárkányosnak ígért részben jobban megismerjem őt. Már csak azért is, mert a fejemet tettem volna rá, hogy ő is szerelmes Shioriba, és ez a sárkány-ember szerelem sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a Takkannal való szerelmi szál. A könyv elején rögtön fel is csillant a szemem, amikor is Seryu egy bizonyos módon akarja megmenteni Shiorit attól, hogy az apja, a sárkánykirály megölje. De ez a szál végül teljesen elhalt.

Aztán a könyv nagy részében visszatérünk megint a szárazföldre, Takkanhoz és Shiori testvéreihez, és azt követhetjük végig, ahogy a sárkánygyöngyöt megpróbálják eljuttatni az eredeti tulajdonosához, és közben megpróbálják legyőzni Bandurt is. Vagyis lényegében visszatérünk az előző regényhez. Amúgy annak ellenére, hogy nem ez volt az írói ígéret, ez a középső rész izgalmas volt, lekötött, gyorsan haladtam az olvasásával, mert mindig történt benne valami akciódús. Ami egyfelől tényleg jó volt, mert fenntartotta a figyelmemet, másfelől viszont sokszor úgy éreztem, hogy az író random problémákat dobál be egymás után, pont azért, hogy fenntartsa a figyelmemet. Sokszor nem láttam a logikát az eseményekben, nem értettem, mi értelme az adott dolgoknak, hová vezetnek majd (sokszor zsákutcába). Például történik egy mérgezéses eset, ami érdekes, kíváncsi lettem, ki a tettes, de a könyv végéig eltűnik ez a szál, és csak akkor kerül elő körülbelül két mondat erejéig megint. Vagy bejön egy új érdekes karakter, egy 13 éves varázslófiú, aki alapvetően tényleg izgalmas szereplőnek tűnik többféle szempontból is, lehetne kezdeni vele valamit. Lehetne belőle hős, áldozat, vagy akár kiderülhetne róla az is, hogy ő a gonosz, akinek összefutnak a szálak a kezében a háttérben. De ehelyett a karaktere felbukkan, aztán gyorsan el is tűnik.

– Vedd körül magad olyanokkal, akik mindig szeretni fognak – kezdtem bele –, a hibáiddal és a vétkeiddel együtt. Találj családra, akik minden nappal egyre gyönyörűbbnek látnak, még akkor is, amikor a hajadat már fehérre festi a kor. Légy a fény, ami lángra gyújtja valaki lámpását!

A harmadik, megint csak rövidebb rész pedig azokról a mágiagyűlölő fanatikusokról szól, akik Shiori országában élnek, és el akarják pusztítani a lányt, hogy örökre elzárva tartsák az emberi világtól a mágiát és a démonokat. Nos, ez a rész is alapvetően izgalmas volt, csak még izgalmasabb lehetett volna, ha nem csak kb. 170-180 oldalon, hanem egy egész könyvben fejti ki az író.

Szóval igen, imádtam a sárkányok tenger alatti világát, de többet akartam volna belőle, egy saját könyvet érdemelt volna, én pedig azt, hogy az író betartsa az előzetes ígéretét. Izgalmasnak találtam a sárkánygyöngy-visszajuttató és Bandur-legyőző középső részt, és ez elég hosszú is volt, viszont random akciók helyett inkább valami kidolgozottabb cselekmény kellett volna. És alapvetően nagyon érdekelt volna egy mágiagyűlölő fanatikusok vs. Shiori és a démonok párharc, csak szintén hosszabban kifejtve, egy teljes könyvben.

Bár a fentiekből azt gondolhatnátok, hogy nem igazán tetszett ez a rész, de ez nem igaz. Igazából sokkal jobban tetszett, mint az első rész, sokkal jobban lekötött és érdekelt, csak egyszerűen három nagyon érdekes alaptörténet lett belezsúfolva egyetlen könyvbe, amiből kettő nem lett kifejtve annyira, amennyire ki lehetett volna fejteni, és ez szerintem hiba volt.

Ebben a könyvben egyébként jobban megkedveltem Takkant. Míg az első részben annyira nem érdekelt, itt rájöttem, hogy igazán kedves, hűséges, türelmes, bátor és önfeláldozó. Szóval jó ember. És szeretem a jó embereket. Úgyhogy végül is annak örültem, hogy Seryu ilyen téren nem kavart be végül.

De akit nagyon imádtam, az Kiki, Shiori papírmadara. Annyira aranyos volt, és teljesen átéreztem, hogy mennyire szeretne igazi madár lenni. Imádtam, ahogy teljes szívvel harcolt, imádtam, hogy mennyire kötődik Shiorihoz, és azt is, hogy saját kis madársereget szervezett. Bátor kis papírmadár, igazán megszerettem őt.

És Shiori apjának a személyisége is jobban kinyílt előttem. Örülök, hogy őt is jobban megismerhettem ebből a részből, mert érdekessé teszi a karakterét az, hogy egyszerre apa és uralkodó is.

Hogy tetszett ez a könyv?

Jó volt a könyvben található három különálló történet alapötlete, élveztem is az olvasását mindhárom résznek, de én három külön könyvben írtam volna meg ezeket, mert így túl gyors, túl random volt minden. Viszont több karaktert is mélyebben megismerhettem és megszerethettem, aminek örülök.

Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a pörgős, akciódús könyveket, amikben mindig történik valami, és kedvelik a keleti kultúrát.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Milyen fegyvert hozott magával Shiori?

Állomáslista:

Blogturné

04. 28. Sorok között

04. 30. Milyen könyvet olvassak?

05. 02. Csak olvass!

05. 04. Fanni's Library

05. 06. Utószó

05. 08. Readinspo

05. 10. Könyv és más

05. 12. Hagyjatok! Olvasok!

05. 14. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 16. Dreamworld

a Rafflecopter giveaway

   

Amber Smith: Amilyen akkor voltam – Blogturné

Amber Smith nagy sikerű regénye hazánkban a Magnólia kiadó gondozásában jelent meg Amilyen akkor voltam címmel. Edennel megtörténik a legrosszabb dolog, ami egy nővel történhet, majd végigkövethetjük, hogy a gimnáziumi évek során hogyan próbálja feldolgozni egymaga ennek a tragikus éjszakának az eseményeit. A kiadó jóvoltából nektek is lehetőségetek van egy példányt nyerni a könyvből, ehhez nem kell mást tennetek, mint bloggereinkkel tartani és helyesen megoldani a feladványokat.

Miért választottam ezt a könyvet?

Feministaként érdekelnek a nőkről szóló könyvek, bár őszintén bevallom, kicsit tartottam ettől a könyvtől, mert a témája alapján tudtam, hogy megrázó lesz számomra. A nemi erőszak szerintem az egyik leggonoszabb, legszörnyűbb tett, amit ember ember ellen elkövethet, a szememben ugyanakkora bűn, mint a gyilkosság, és mindig is nagyon megterhelő volt számomra ilyesmiről még olvasni is.

Véleményem a könyvről

Eden egy tizennégy éves kislány, akit egy éjszaka a saját otthonában, a saját szobájában, a saját ágyában erőszakol meg a bátyja legjobb barátja, Kevin. Az a fiú, akit Eden szülei évek óta a családjuk tagjának tekintenek, akibe Eden a maga gyermekien ártatlan módján még kicsit szerelmes is volt addig az éjszakáig. Kevin megfenyegeti őt, hogy megöli, ha beszélni mer, és elhiteti vele, hogy a családja, a rendőrség és a többi ember úgysem hinne neki. Ezért Eden hallgat, és ez a hallgatás szép lassan felemészti.

Nos, igen, ahogy előre számítottam is rá, eléggé megrázó volt ez a könyv. Az elején láthatjuk a sokkos Edent, aki többé már sehol, senki mellett nem érzi biztonságban magát, mert néhány perc alatt egyszerűen meggyilkolták benne azt a naiv, ártatlan gyereket, aki volt. Ahogy a múltbeli énjéről mesél, visszaemlékszik bizonyos múltbeli eseményekre, a régi, erőszak előtti Edent is megismerhetjük, ami azért jó, mert így még sokkolóbb az a változás, amin a nemi erőszak miatt 14 és 17 éves kora között keresztülmegy.

Smith valószínűleg nagyon otthon van a pszichológiában, mert mind a karaktereket, mind a tetteiket, mind az eseményeket pontosan kidolgozta, felépítette. Bár azok, akik nem ismerik pszichológiai szemszögből a nemi erőszakot, azt, hogy milyen hatást gyakorolhat az áldozatokra, milyen reakciókat válthat ki belőlük rövid és hosszú távon, lehet, hogy furcsának fogják találni Eden tetteit, azt, amilyen módon megváltozik, de minden, amit a könyvben olvastam reális azok alapján, amiket korábban nőjogi csoportokból, pszichológiai szakkönyvekből, szakcikkekből megtudtam.

Edenben egyszerűen bekapcsolnak az önvédelmi funkciók. Ezért hallgat ilyen sokáig, ezért változik meg a fiúkhoz és szexhez való hozzáállása (ha ő megy bele a szexbe, akkor nem fogják megerőszakolni, és többé nem lesz belőle áldozat), és ezért próbálja alkohollal, fűvel kábítani magát. És azért taszítja el magától az embereket, mert azok után, hogy olyasvalaki bántotta, akiben családtagként bízott, nem akar újra csalódni másokban. Szóval bár rossz volt látni, ahogyan árt magának, és időnként árt másoknak is, olyanoknak, akik pedig szeretik, tökéletesen megértettem az ösztönös reakcióit.

– Soha nem mondtam volna a szüleimnek, hogy gyűlölöm őket – érvel anya.

– Dehogynem mondtad volna. És biztos vagyok benne, hogy meg is tetted. És én is, Caelin is, ha még emlékszel. Persze nem gondoltuk komolyan.

Azért én talán mégis komolyan gondoltam. Legalábbis egy kicsit. Mert hagytam, hogy olyan embert csináljanak belőlem, aki nem tudja, mikor kell kiállnia magáért, aki feladja az irányítást az élete, a teste, mindene felett. Azt teszem, amit mondanak, és mindenki megmondja, mit kell tennem. Miért nem tanítottak meg arra, hogy a magam ura legyek?

Még ha nem is tudják, mi történt, mit tett velem, ők segítettek megteremteni a helyzetet. Bizony értelemben engedték. Hagyták, hogy megtörténjen, azzal, hogy hagyták, hogy itt legyen, és elhitették velem, hogy az egész világon mindenki más jobban tudja nálam, mi a jó nekem. Ha gyűlölöm őket, hát ezért.

Érdekes volt, hogy bár a családja, a legjobb barátnője, a barátja (mármint fiúja), Josh, néhány körülötte lévő más fiatal mind látja, hogy valami nem stimmel Edennel, mégsem próbálnak rájönni, mi is a baj, mi az oka Eden változásának, tetteinek. A szülei egyszerűen azt hiszik, hogy csak tinédzserkorára problémás lett, a többiek meg érzéketlennek és/vagy ribancnak gondolják végül. Pedig amikor valaki ennyire kifordul önmagából, mindenképpen el kéne gondolkozni azon, hogy ennek nagyon komoly oka is lehet. De lényegében senki még csak rá sem kérdez nála, senkit nem érdekel.

És ez valószínűleg azért van, mert egyikük sem tud semmit a bántalmazásról, nemi erőszakról, depresszióról és egyéb felmerülő és lehetséges, súlyos okokról. Ez pedig azért lehetséges, mert az emberek nem kapnak megfelelő oktatást és információkat ezekről a témákról. Mivel én benne vagyok nőjogi csoportokban, és hallottam például a nemi erőszak pszichológiájáról, ezért ha a gyerekem ilyen szinten megváltozna, az lenne az első gondolataim egyike, hogy úristen, mi történt vele, és biztos, hogy megpróbálnék rájönni az igazságra, és segíteni neki. És ezért lenne jó, ha rendes felvilágosítást kapnának a fiatalok, mert akkor felnőttként olyan tudással rendelkezhetnének, ami megvédhetné például a gyerekeiket.

Kevin karaktere csak ritkán bukkant fel a történetben ténylegesen, de emlékekből, a róla elmondottakból megismerhettük őt is rendesen, és az ő karaktere is szépen fel volt építve pszichológiai szempontból. A bántalmazottakból simán bántalmazók válhatnak, ha nem kapnak időben megfelelő segítséget. És ha egy bántalmazott bántalmazó lesz, az nem mentség a tetteire. Szomorú dolog, de sosem mentség.

Josh és Steve az a két srác a történetben, akit megkedveltem. Mindketten rendes fiúk, mindketten szeretik Edent, de egyikük sem érti őt sajnos. Eden pedig inkább eltaszít magától mindenkit, teljesen érthető módon. Úgy gondolja, inkább ő bántson másokat, inkább benne csalódjanak, mint hogy ő csalódjon és őt bántsák. Pedig ezek a fiúk nem bántanák őt. A nemi erőszakoló férfiak borzalmas bűnt követnek el, és nemcsak az áldozattal szemben, hanem a saját nemükkel szemben is. Ugyanis a tetteik miatt a nők a rendes fiúktól, férfiaktól is tartani fognak. Mert hát, sosem tudhatjuk, ki rendes valójában, és ki játssza csak meg...

Az egész könyv alatt alig vártam, hogy Eden végre kimondja valakinek, mi történt vele. Kíváncsi voltam, ki lesz az első, aki megtudja, és milyen körülmények között. És arra is, mi lesz a családja és a többi ember reakciója. Nagyon reméltem, hogy hinni fognak neki, hogy megértik, támogatják. És azt is reméltem, hogy Kevin elnyeri végül a méltó büntetését. Nem mondom el, mi történt végül, de alapvetően elégedett voltam a befejezéssel, bár én magam másképp tippeltem volna néhány dolgot.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szerintem pszichológiailag jól felépítettek a karakterek, a reakcióik, én teljesen reálisnak láttam mindent azok alapján, amiket a nemi erőszak pszichológiájáról tudok. Eden tettei néha megviseltek, aggódtam érte, de értettem, miért teszi, amit tesz, és nagyon együttéreztem vele. Alig vártam, hogy végre kiderüljön az igazság, és megpróbálhasson ténylegesen felépülni lelkileg is abból, amit vele tettek. Lelkileg eléggé megviselt a könyv, de nagyon örülök, hogy olvashattam, és kíváncsi vagyok a folytatásra is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden szülőnek, tanárnak és gyerekek közelében dolgozó, lévő felnőttnek, hogy felismerjék a jeleket. Minden fiatalnak, hogy ha ilyesmi történik velük, lássák, nem ők tehetnek róla, és merjenek segítséget kérni. És úgy alapvetően minden embernek, hogy megértsék a nemi erőszak pszichológiáját, és azonnali ítélkezés helyett inkább elkezdje őket érdekelni az igazság keresése és a segítségnyújtás.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjátékban olyan könyvek után nyomozunk, amelyekben szintén valamilyen trauma jelenik meg. A ti feladatotok, hogy az idézet alapján kitaláljátok melyik könyvről van szó és a címét beírjátok a Rafflecopter-dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Mert titok nélkül nem lehet élni.”

Állomáslista:

Blogturné

04. 29. This is my (book) universe

05. 01. Könyv és más

05. 03. Utószó

05. 05. Kitablar

05. 07. Milyen könyvet olvassak?

05. 09. Pandalány olvas

05. 11. Zakkant olvas

05. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 15. Sorok között

a Rafflecopter giveaway

   

Alix E. Harrow: A Starling-ház – Blogturné

Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre!

A Tízezer ​ajtó után Alix E. Harrow írónő újabb regénnyel örvendeztetett meg minket, melyet az Agave Kiadó gondozásában olvashatunk magyarul. A Starling-házban, egy álmos és hátborzongató kisvárosban, a nevével igencsak kontrasztos Edenben járunk, melyet két épület határoz meg: a Gravely Szénerőmű, illetve a Starlingok rezidenciája. Utóbbi sokkal inkább hasonlít kísértetházra, mint lakóépületre, még annak ellenére is, hogy (elvileg) van állandó lakója.

Tarts velünk a turnén, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről. A turné végén pedig majd egy szerencsés nyertes velünk együtt borzonghat.

Miért választottam ezt a könyvet?

Amikor elolvastam a könyv fülszövegét, nem tudtam eldönteni, hogy vajon egy krimit, fantasyt vagy valami más zsánerbe tartozó könyvet vehetek-e majd a kezembe. Ami elsőre megtetszett, hogy egy íróról, a könyvéről és a róla szóló pletykákról és titkokról szól a történet, vagyis olyan dolgokról, amik közel állnak hozzám.

Véleményem a könyvről

Opal édesanyja meghalt egy autóbalesetben, Opal pedig azóta csak azért él, hogy az öccséről, Jasperről gondoskodjon. Egy, még az anyja által kötött egyezség miatt ingyen lakhatnak egy motelszobában, ami jól jön, mert szegények, mint a templom egere. Opal keményen dolgozik azért, hogy kijuttathassa Jaspert a városból egy magániskolába, mígnem egy este magához vonzza a helyi kísértetház, amelyről ezerféle sötét és ijesztő történet kering, és amelynek lakóját soha nem látni. Opal véletlenül megvágja a tenyerét a kovácsoltvas kapuval, mire felbukkan a másik oldalon egy csúnya, ijesztő fiatal férfi (Arthur), aki azt tanácsolja Opalnak, hogy fusson. Opal hallgat is rá, ám a kíváncsisága újra visszavezeti a házhoz.

Először azt gondoltam, hogy egy „szépség és a szörnyeteg” történetet kapok majd, amiben kiderül, hogy a házban lakó csúnya és titokzatos férfi valójában elátkozott szörny, vámpír vagy vérfarkas, de rá kellett jönnöm, hogy ez inkább egy gótikus szellemháztörténet. Először nem tudtam eldönteni, hogy Opalnak tartania kéne-e magától a háztól, vagy bár egyfajta tudattal és cselekvőképességgel megáldott (vagy megátkozott?) házról van szó, teljesen ártalmatlan és barátságos. Az elején félelmetesnek tűnt, aztán egész barátságosnak, de mindvégig tartottam tőle, hogy kiderül, csak azért viselkedik kedvesen, hogy megszerezze magának Opalt. Természetesen nem árulom el, hogy végül mi is derült ki a házról, majd olvasás közben megtudjátok ti is.

Tetszett, hogy a karakterek átlagos emberek. Opal nem egy szépség, hegyes az arca és görbék a fogai, bár kényszerből, de elég enyves kezű is. Arthur pedig kifejezetten csúnyának van leírva, körülbelül úgy tudtam elképzelni őt, mint a Harry Potter-filmekben a tinédzser Pitont abból a jelenetből, ahol James a magasba lógatja. Mindkettejüket nagyon megszerettem, mert esendőek, szeretetéhesek, sérült lelkűek, valamint önfeláldozóak és bátrak is, még ha időnként nem is tudják magukról.

A történet, bár gótikus fantasy, társadalomkritika is, amely tökéletesen bemutatja, hogy milyen is egy bigott, álszent kisváros, amiben mindenki tökéletesnek mutatja magát, de ha egy gyereknek segítség kell, a többség simán elfordítja a fejét, ha egy gazdag, hatalommal bíró ember rosszat tesz, elnézik neki, mert tőle származik a pénzük, a munkájuk. Csak néhány kivétel van, ezek az emberek pedig szenvednek ebben a fullasztó környezetben.

Jó ötlet volt, hogy a könyv során több alternatív történetet is kapunk a múltról és a házról. Mindegyik hasonlít egymásra, de mindegyikben vannak olyan változtatások, amik teljesen mást sugallnak a Starling-házzal, a Starlingekkel és a Gravelykkel (a helyi gazdag bánya-, majd erőmű-tulajdonosokkal) kapcsolatban. Az egyik történet azt sugallja, hogy egy régi rabszolgákkal kapcsolatos ügy állhat az egész rejtélyes történet középpontjában (kb. olyasmi, mint a régi indiántemetőkre épített városok esetében, amiket később az indiánok szellemei kísértenek), a másik történet azt sugallja, hogy egy fekete özvegy szedte áldozatait a múltban, aki beházasodott a Gravely családba, a harmadikban pedig a Gravelyk azok, akik olyasféle gonoszságokat és bűnöket követnek el, amik miatt a halál is túl kegyes számukra. Hogy melyik az igazi történet, csak a könyv végén derül ki, de olvasóként addig is törhettem a fejem azon, hogyan is állnak össze a kis kirakós darabok végül.

A történet tele van titkokkal, rejtélyekkel, távoli és közeli múltbeliekkel egyaránt. Bár a cselekmény lassabb folyású, a könyv egyáltalán nem unalmas. A gótikus, sötét, mégis valahogy vonzó hangulat körbelengi az összes fejezetet, míg végül az ember maga is úgy nem érzi, mintha ténylegesen a Starling-házban lenne.

– Emlékszel az első találkozásunkra? – Megvonom a vállam, továbbra is az útra szegezem a tekintetem. – Megcsípett egy darázs, abból a csúnya, piros fajtából. Hány éves lehettél akkor, hét?

Lehámozom a tenyeremet az arcomról.

– Hat.

– De nem sírtál. A szádat harapdálva ücsörögtél, és vártad, hogy elmúljon a fájdalom. – Ahogy Bev felém fordul, a farmere csikorog a betonon. – Fel sem merült benned, hogy segítséget kérj valakitől.

– Önálló gyerek voltam.

– Hülye gyerek voltál, most meg hülye felnőtt vagy. – Bev életem java részében legalább heti kétszer lehülyézett, de egyszer sem úgy, hogy ennyire megfeszült volna az állkapcsa, és egyszer sem ilyen rettenthetetlenül. – Mégis hogy segíthetne neked bárki, ha nem kéred meg rá?

Ilyesmit kérni veszélyes – mondhatnám neki. Mert kérni annyi, mint abban reménykedni, hogy valaki eleget tesz a kérésnek, és nagyon fáj, amikor senki sem vállalkozik erre.

A mellékszereplők közül egyébként nagyon megkedveltem Bevet, a nőt, aki azt a motelt vezeti, amiben Opal és az öccse ingyen lakhatnak. Bev elsőre mogorvának tűnik, Opal is néha utálatosan beszél róla, de igazából valamiféle anya-lázadó tinédzserlánya kapcsolat van köztük. Charlotte-ot, a helyi könyvtárost, aki helytörténeti kutatásokat végez, és segít Opalnak abban, hogy minél többet megtudjon a Starling-házról és a Gravelykről. Valamint Jaspert, Opal öccsét is, akiről sokáig nem tudtam eldönteni, hogy van valami titka, és Opal tudta nélkül belekeveredett valahogyan a sötét dolgokba, vagy pedig csak tipikus tinédzser és a tipikus tinédzserdolgok miatt furcsa és titokzatos.

Amúgy imádtam, hogy ezzel a könyvvel megkaptam életem első biszexuális férfi főszereplőjét egy fantasyben. Biztosan létezik más fantasykben is ilyen karakter, de emlékeim szerint számomra ő az első. Nagyon örülök, hogy most már tényleg minden történetben vannak LMBTQ+ karakterek, hiszen a való világban is vannak. Ha legalább 30 karakter van egy történetben, akkor legalább egy LMBTQ+ karakternek is kell lennie benne, mert ez így reális. És igen, a biszexuális férfiaknak szükségük van arra, hogy hozzájuk hasonló főszereplőkről olvashassanak, irodalmi példaképeket találjanak maguknak, és érezzék, hogy nincsenek egyedül. Az LMBTQ+ szál egyébként még egy módon megjelenik a könyvben, ami szintén tetszett. És a legjobb, hogy ezek teljesen természetesen vannak kezelve a történetben, nem hangsúlyozzák túl, nem állítják be különlegesnek vagy furcsának, egyszerűen vannak, és kész.

Hogy tetszett ez a könyv?

Olyan gótikus hangulata volt, ami azonnal beszippantott olvasóként. Bár tartottam a Starling-háztól, mégis élvezettel barangoltam a folyosóin Opállal, kíváncsi voltam, vajon milyen titkokat rejteget. Nagyon tetszettek az alternatív múltbeli történetek, a társadalomkritika, és igazán megkedveltem Opalt, Arthurt, Bevet, Charlotte-ot és Jaspert is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a gótikus, borzongató könyveket, tele titkokkal, rejtélyekkel és veszéllyel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Játékunkban borzongjatok velünk együtt! Minden állomás könyvértékelésében elrejtettünk egy borzongató képet az egyik szó alatt. A feladatotok, hogy megtaláljátok ezt a fotót és megírjátok a Rafflecopter megfelelő helyére, hogy mit láttok rajta.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista:

Blogturné

04. 23. Readinspo

04. 24. Kelly és Lupi olvas

04. 26. Milyen könyvet olvassak?

04. 28. Utószó

04. 30. Booktastic Boglinc

05. 02. Könyv és más

05. 04. KönyvParfé

05. 06. Csak olvass!

05. 08. This is my (book) universe

05. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway