Klasszikus képekbe öntve (Gareth Hinds: Odüsszeia – Blogturné)

A Maxim kiadónak köszönhetően új formában vehetjük kézbe a régi, még a középiskolából megismert klasszikust, az Odüsszeiát: képregényként. Tartsatok Odüsszeusszal és blogturnés társainkkal a hosszú utazáson, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Ti szerettétek anno középiskolában a kötelező olvasmányok közül az Odüsszeiát? És hogy álltok a képregényekkel? Hinds kötete új, képes formába önti a történetet, és megpróbálja úgy átadni, hogy az egy 21. századi olvasó számára is emészthető és élvezhető legyen. És azt hiszem, mondhatom azt, hogy sikerrel is járt, ugyanis míg gimiben a legkevésbé szeretett kötelezők közé soroltam az Odüsszeiát, most egész élveztem.

Új idők, új forma

Nemcsak a mai fiatalok számára nehezen emészthető az eredeti Odüsszeia, hiszen én már nemsokára 42 éves leszek, magyar szakot végeztem, az életem nagyon fontos része az olvasás, és általában a kötelezőkkel, szépirodalommal is jól kijövök, valahogy mégsem tudom élvezni az eredeti változatát ennek a történetnek.

A nyelvezete túl régies, és bár régen olvastam egészében (most csak bele-belenéztem a MEK-en, hogy lássam, idősebben vajon mást érzek-e, mint tizenévesen), de úgy emlékszem, rengeteg olyan hosszas leírás, párbeszéd van benne, ami számomra egyszerűen unalmas volt.

A történet maga sem fogott meg igazán. Egy pasi, aki otthon hagyja a családját, hogy elmenjen háborúzni, aztán évtizedek kellenek neki, hogy végre hazaérjen. Közben kalandozik meg nőzik, és igen, persze, időnként szenved is. De a cserben hagyott feleségének ettől még nem lesz könnyebb az „udvarlóknak” kiszolgáltatott prédaként. Szóval valahogy már tizenévesen sem tudtam igazán megkedvelni Odüsszeusz karakterét, sokkal jobban együttéreztem a feleségével és a fiával.

A képregény, bár megtartotta az eredeti cselekményt, sokat segít abban, hogy könnyebben emészthető legyen a történet. A magyar fordítás szövege nem 21. századi nyelvezetű, mégis sokkal könnyebb értelmezni és átérezni, már csak azért is, mert itt nincsenek hexameterek, nincs verses forma, hanem egyfajta líraibb hangvételű prózát kapunk. Másfelől a gyönyörű rajzok tanulmányozása közben az ember elfelejti kicsit, hogy 21. századi szemmel bírálja a karaktereket. Persze itt sem tetszett, hogy Odüsszeusz jaj, de hiányolja a feleségét, és jaj, de haza akar menni hozzá, de közben más nő ágyában fetreng, viszont legalább szépen volt megrajzolva. 😅

Nagyon klassz, ahogy Hinds a színekkel játszik. A tenger világa és az Olümposz kék árnyalatokat kapott, az istenek pedig valahogy áttetsző, szellemszerű kinézetet. A hétköznapi emberi világ földszínekben játszik (barna, homokszín, vörösesbarna, sárgásbarna, zöld), a holtak földjét a szürke szín jeleníti meg, míg a küklópsz erőszakossága vörös színvilággal van jelezve. A rajzok annyiban hasonlítanak a régi képregényekre, hogy a szép nők nagyrészt meztelenül vagy félmeztelenül vannak ábrázolva, a félmeztelen férfiaknak pedig akkor is csodálatos izmaik és testük van, ha már idősebbek. Szóval az emberi test eléggé szexualizálva van a képregényben. Ennek ellenére nem mondanám, hogy nem való tizenéveseknek, mert valószínűleg a tévében és a neten sokkal durvább dolgokat is láttak már. Az viszont tetszett, hogy Odüsszeusz és Pénelopé arcán is látszik a kor, és megmutatja a képregény, hogy az évtizedek alatt azért öregedtek.

Az biztos, hogy ez a képregényes változat sokkal jobban lekötött, mint az eredeti eposz, és míg gimiben nagyon szenvedtem annak olvasása közben, a képregényt élvezettel olvastam. És szerintem így lesz ezzel mindenki, akinek az eposz nehézségeket okoz vagy okozott.

Kalandok és érzések

A képregényben nagyrészt maga Odüsszeusz meséli el Alkinoosz királynak a történetét. Azt, hogy a háború után miként indult haza, miféle veszedelmekben és kalandokban volt része, és minek köszönhető, hogy ilyen sok ideje úton van. De közben azt is láthatjuk a könyv elején és végén, hogy Pénelopé és Télemakhosz miként élik meg Odüsszeusz távollétét, miket kell elviselniük a „kérőktől”, hogyan próbálja a fiú megtudni, mi történt az apjával, Pénelopé pedig hátráltatni a kérőket, amíg csak lehetséges.

Nagyon régi emlékeim szerint a képregény lényegében jól visszaadja az eposz cselekményét, az események, kalandok ugyanúgy történnek mindkettőben. Amiben különbözik a kettő, hogy a rajzoknak köszönhetően sokkal jobban át tudtam érezni a karakterek érzéseit. Valahogy sokkal inkább átjött Pénelopé szenvedése úgy, hogy láttam az arcán a szomorúságot, a kétségbeesést, ahogyan Télemakhosz elkeseredettsége, tettvágya is átérezhetőbb volt. Sőt, még Odüsszeusz honvágyát is jobban elhittem az arckifejezéseit látva, még úgy is, hogy a képregényben is megcsalta a feleségét. Vagyis nagyon sokat számít, hogy a képregényváltozat nemcsak szavakkal próbál érzéseket és gondolatokat átadni, hanem vizuálisan is.

A kalandokat is jobban élveztem így, hogy nemcsak olvastam, hanem láttam is őket. Tiniként a régies szöveg miatt nehéz volt elképzelni, mi is történik, képregényként viszont szórakoztatott Odüsszeusz utazása. Főképp azért, mert a kalandjelenetek elég mozgalmasan, filmszerűen voltak megrajzolva. Nagyon jól ábrázolta Hinds a különböző mozgásokat. És nemcsak az emberekét, hanem például a tengeri vihart, a dárdák hajítását és hasonlókat is.

A meztelenkedés mellett voltak egyébként elég brutális jelenetek is a képregényben, amik miatt viszont lehet, hogy ha egy gyerek (értsd 14 év alatti) veszi kézbe a kötetet, nem árt, ha egy felnőtt is van mellette, vagy utána megbeszélhetik a dolgot. Mivel én horrorfilmeken nőttem fel, engem valószínűleg a szemkiszúrás és egyebek nem ráztak volna meg, de Odüsszeusz kutyájának szenvedése és halála biztosan megviselt volna lelkileg, mert azt még most is nehéz volt látni.

Így kell kedvet csinálni egy történethez

Abból is látszik, mennyire beválik ez a képregényes forma, hogy miközben olvastam, elhatároztam, hogy adok majd egy esélyt újra az eredeti eposznak, és amikor lesz rá időm, megpróbálom végigolvasni, hogy lássam az összes különbséget képregény és eposz között.

Valamint kedvet hozott ahhoz is, hogy megnézzem az új Odüsszeia-filmfeldolgozást. Mert az is érdekel, hogy mennyire hasonlít képi világát tekintve a képregényhez, és vajon a cselekménye mennyire hűen követi az eredeti sztoriét.

Amúgy jó ötlet volt pont most kiadni magyarul a képregényváltozatot, mert a mozifilm is valószínűleg arra ösztökéli majd az embereket, hogy kíváncsiak legyenek a kötetre.

Átélhetőbb, átérezhetőbb, érthetőbb

Nem mondom, hogy az Odüsszeia lett a kedvenc történetem, mert valahogy sem a cselekmény, sem Odüsszeusz karaktere nem áll túl közel hozzám, de képregényváltozatban sokkal jobban tetszett, mint anno eposzként. Nyelvileg sokkal érthetőbb volt, és a rajzok is sokat segítettek abban, hogy jobban átérezzem a karakterek érzéseit, valamint izgalmasabbnak éljem meg a különböző kalandokat.

🤯🤯 5/2 – Ez nem egy túlzottan elgondolkoztató történet, inkább a kalandokon, pörgős cselekményen van a hangsúly.

🔥🔥🔥 5/3 – Nincs konkrétan megmutatva a képregényben a szex, de tele van meztelen, izmos férfi felsőtestekkel, meztelen vagy lengén öltözött, nagy mellű nőkkel, csók is elcsattan benne, és utalnak a szexre.

🤧🤧5/2 – Az egyetlen kicsit könnycsalogató jelenet a könyvben a kutya szenvedése és halála, az viszont megérdemel két pontot.

💔 5/1 – Nem igazán volt hatással a szívemre a történet. A kutya miatt kicsit szomorú voltam, de úgy alapvetően a sztori érzelmileg nem nagyon hatott rám.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Klassz teázgatva lapozgatni a képregényt, csak arra figyeljen mindenki, nehogy leöntse véletlenül, mert nagyon-nagyon kár lenne ezért a szép könyvért.

⛵⛵⛵ 5/3 – A történetet még mindig nem szerettem meg úgy igazán, de a képregény kivitelezése, ötlete nagyon tetszett. Sokkal szórakoztatóbb volt így olvasni Odüsszeusz kalandjait, mint eposzként.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal néhány az Odüsszeiával kapcsolatos kérdésre kell válaszolnotok a játék során. Írjátok be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Ki rendezte az Odüsszeia legújabb, 2026-os filmváltozatát?

Állomáslista:

Blogturné

08. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

08. 12. Dreamworld

08. 14. Könyv és más

08. 16. Kitablar

08. 18. Kelly és Lupi olvas

08. 20. Hagyjatok! Olvasok!

08. 22. Utószó

Janice Hallett: Dobozba zárt gyilkosságok – Blogturné

A csavaros és formabontó szerkezetű cozy krimik mestere, Janice Hallett a fiatalabb korosztálynak is bemutatkozik, a Manó Könyvek jóvoltából. Legújabb regénye gyerekekről szól, akik régi dokumentumok alapján próbálnak megfejteni egy bűnügyet. Ha szeretnétek tudni, hogy mi történik A dobozba zárt gyilkosságok című regényben, tartsatok a bloggerekkel, és a turné végén megnyerhetitek a regény egy példányát is.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon érdekesnek hangzott az a koncepció, hogy egy könyv csak nyomokból és chatbeszélgetésből álljon. Kíváncsi voltam, hogy működik-e ténylegesen is, vajon izgalmas-e, tényleg összeáll-e a nyomokból az adott bűntény, és mennyire tud így bevonzani a történet olvasóként.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, átlagos méretű könyvről van szó. A borítón a narancssárga és a kékes színek dominálnak. A könyvbeli tábor képe látható rajta illusztrációként sátrakkal, autókkal, tábortűzzel a háttérben. Az előtérben két gyerek áll, ránézésre egy fiú és egy lány. A lány kezében egy kartondoboz, a fiúéban egy elemlámpa. Úgy tippelem, hogy ők a két főszereplő, Ava és Luke lehetnek. Ami picit fura, mert bár később jártak a régi tábor helyén, de magában a táborban soha. Bár azt el tudom képzelni, hogy a nyomok olvasgatása közben a helyszínre képzelték magukat, és ezt jeleníti meg az illusztráció.

Egyébként a borítón és a könyvben lévő néhány illusztráció is nagyon klassz lett, valamint tetszik, ahogyan megcsinálták mind a chatbeszélgetések, mind a nyomok tördelését, kinézetét. Külön értékelem, hogy bár a nyomok másféle betűtípusokkal íródtak, mint a chatbeszélgetések, minden egyes szöveg rendesen olvasható volt. Sok könyvben elkövetik azt a hibát, hogy ha egy szöveget más betűtípussal kell valamiért megjeleníteni, akkor valami olyan kacskaringós stílust választanak, ami vagy nehezen olvasható, vagy olvashatatlan. Szóval örülök, hogy itt figyeltek arra, hogy az olvasó szeme ne folyjon ki, és mindent el tudjon olvasni.

5-ből 5 pont.

Alapötlet

Felnőtteknek szóló könyvek között láttam már hasonlót, amiben a teljes regény csak egy bűneset nyomaiból állt össze, de korábban még sosem olvastam egyiket sem. Szóval nekem teljes újdonságként hatott ez az ötlet. Főképp, hogy egy tiniknek íródott könyvről van szó, amiben arra is oda kellett figyelni, hogy a bűneset, annak leírása, a nyomok, a nyomozás a célközönség igényeinek, érzelmi, pszichés, nyelvi és logikai szintjének megfeleljen.

A krimiszál, a cselekmény felhívja a figyelmet a természetvédelemre, a természet szépségeire, és persze annak a veszélyére, hogy az ember kapzsiságból tönkretesz valami egyedit és ritkát. Ez a mai világban nagyon aktuális téma, és fontos, hogy már a gyerekekhez is eljusson.

Érdekes ötlet volt, hogy egy múltbeli bűncselekményt kellett a jelenben kinyomozni. Ezáltal a gyerek olvasók bár izgulhatnak a sztorin, mégsem érzik valóban veszélyesnek vagy nyomasztónak.

Szóval 5-ből 5 pont.

Cselekmény és karakterek

A történet két szálon fut. Az egyik szál Ava és Luke chatbeszélgetéseiből áll a jelenben. Ava és Luke testvérek, de a szüleik nemrég különváltak, és úgy egyeztek meg, hogy Ava az édesanyjával költözik, Luke viszont az apjával marad. Ennek ellenére napi kapcsolatban vannak, találkoznak is személyesen, de főképp chaten kommunikálnak. Luke a padláson talál egy dobozt, ami tele van egy bűneset nyomaival. Elkezdi őket befotózni és átküldeni a nővérének, és együtt próbálnak rájönni, hogy vajon mi történhetett negyven évvel ezelőtt a Chalfonti-erdőben lévő táborban.

A másik szál a nyomokból áll konkrétan, amiket Luke befotóz. Ezekből megismerhetjük a 40 évvel ezelőtti tábor életét, eseményeit, különböző karakterek szemszögéből. A nyomok között vannak levelek, tábori naplók, jegyzőkönyvek, újságcikkek, fotók és hasonlók. Megtudjuk, hogy a tábor közelében gyilkosságok történtek, és a táborban is különböző furcsa dolgok esnek meg, amikről sejteni lehet, hogy összefüggnek a bűnesetekkel. A táborban lévő gyerekek belekeverednek a dolgokba, van, aki csak szemlélőként, de akad olyan is, aki tevőlegesen vagy épp önjelölt nyomozóként.

Ava és Luke karaktere aranyos lett, bírom a testvéri csipkelődéseiket chaten. A helyzetük elég nehéz, a szüleik szakítása is, de az még inkább, hogy külön kellett válniuk, még ha önként is tették. Épp ezért először eléggé gyanakodtam valami csalásra. Valamiért úgy éreztem, hogy vagy az egész krimitörténet bizonyítékostul, vagy a gyilkosságok csak kamuk, és az apa (vagy a két szülő együtt) gyártotta a doboz tartalmát. Egyfelől, hogy lefoglalják a gyerekek gondolatait, és ne a váláson, a különköltözésen szomorkodjanak állandóan. Másfelől, hogy a fizikai távolság ellenére összehozzák Avát és Luke-ot, és ne érezzék úgy, teljesen elszakadtak egymástól. Egy közös cél pedig jó eszköz erre. Aztán később kiderült, hogy a tábor valóban létezik, a gyilkosságok valóban megtörténtek, de az még ebből az első könyvből nem derült ki, hogyan került a bizonyítékos láda a padlásra. Szóval erre a titokra nagyon kíváncsi vagyok, és remélem, hogy ki fog derülni a folytatásból.

A táboros gyilkossági szál igazán összetett volt. Csak nekem kicsit túl nyugis, és egy pöttyet irreális. Legalábbis felnőttként én azért elgondolkoztam azon, hogy ha a tábor mellett, amiben a gyerekem van, gyilkosságok történnének, akkor valószínűleg bármennyire is nyugtatnak a táborvezetők, az lenne az első dolgom, hogy elmegyek a gyerekért, és hazaviszem. Túl sok táboros horrorfilmet láttam már ahhoz, hogy csak úgy ott hagyjam, hátha valaki lemészárolja. És a rendőrök is túl nyugisan kezelték a dolgokat, még akkor is, ha úgy vélték, csak baleset történhetett. Mert hát nem lehettek ebben biztosak. De ez egy gyerekeknek szóló regény, szóval nem hiba kissé irreálisnak lenni benne, mert ők valószínűleg szimplán csak élvezik az eseményeket, a nyomozást, nem törődnek azzal, hogy a valóságban ez nem így működne.

Egyébként Hallett odafigyelt arra, hogy a krimiszál annak ellenére, hogy gyilkosságok történtek benne, ne ijessze meg a gyerek olvasókat, ne érezzék rosszul, kellemetlenül magukat olvasás közben. Minden úgy van megírva, hogy az megfeleljen egy gyerek pszichés, érzelmi szintjének.

Ami kicsit zavaró volt, hogy a táborban túl sok gyerek és túl sok csapat volt. Őszintén bevallom, csak néhány srácot tudtam megjegyezni, és őket is inkább csak eseményekhez, tulajdonságokhoz kötve, mert a neveik egyáltalán nem maradtak meg a fejemben, mindig vissza kellett lapoznom, hogy ez most akkor ki is pontosan. Persze reális, hogy egy táborban nem három gyerek van, de történet szempontjából így elvesztek az egyéniségek.

A krimiszál viszont logikus volt, a nyomokat szépen felépítette Hallett. Végig próbáltam a gyerekekkel együtt nyomozni és gondolkozni, és volt olyan, amire magamtól is rájöttem, de olyasmi is, amivel sikerült kicsit meglepni. Szóval valószínűleg a gyerek olvasóknak is lesz a nyomozás közben sikerélményük, de kapnak olyan fordulatokat is, amire nem számítottak.

Ami még pluszpont, hogy a történet múltbeli szálának köszönhetően a gyerek olvasók megismerhetik kicsit azt a korszakot. A régi használati tárgyakat, az akkor kedvelt zenéket és hasonlókat.

5-ből 4 pont.

Lezárás

A könyv végén ígéretet kapunk egy következő nyomozásra, ugyanis a padlásról egy újabb ügy doboza kerül elő. Ez okos figyelemfelkeltés volt, és nálam bevált. Kíváncsi vagyok rá, mi lesz a következő ügy, és arra is, hogy vajon mit keresnek ezek a dobozok Luke-ék padlásán. Vajon az apja teszi oda őket? Vagy régóta ott vannak, és másképp kerültek oda? Mi célból tartják őket a padláson?

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Bár felnőttként olvasva voltak a könyvben kissé logikátlan dolgok (például, hogy a szülők simán ott hagyták a gyerekeiket egy táborban, ami mellett épp gyilkosságok történtek), de alapvetően érdekes volt mind az alapötlet, mind a sztori. Ava és Luke kedvelhető karakter, tetszett, ahogy együtt nyomoztak, és jól szórakoztam a testvéri civakodásokon, beszólásokon. A múltbeli krimiszál érdekes volt, és egész logikusan épültek fel a nyomok. Volt, amit előre kitaláltam, de olyasmi is, ami meglepett.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Minden gyereknek, aki szeret nyomozósdit játszani, és azoknak a felnőtteknek, akik kicsit félre tudják tenni, hogy nem minden logikus a történetben, és így is tudják élvezni a nyomozást.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az ifjúsági krimi népszerű műfaj, az ebbe a kategóriába tartozó könyvekből hozunk párat a rejtvényben. A feladat egyszerű: a fülszövegrészlet alapján kitalálni a regényt és az íróját, s ezt felvinni a kérdőívbe.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Fülszövegrészlet a játékhoz:

Emily újdonsült barátjával véletlenül bukkan a könyvre, és a csapat a könyvvadászaton keresztül nyomozni kezd. Az értékes könyvre azonban másoknak is fáj a foga, így indul a versenyfutás. Vajon kinek sikerül előbb megfejtenie a rejtvényeket?

Állomáslista:

Blogturné

05. 16. Olvasónapló

05. 18. Spirit Bliss, Sárga könyves út

05. 20. Csak olvass!

05. 23. Könyv és Más

05. 24. Ambivalentina

Rácz-Stefán Tibor: A szerelemnél nincs szörnyűbb átok – Blogturné

Nemrég megjelent Rácz-Stefán Tibor első fantasyregénye a Könyvmolyképző Kiadónál. Tarts két bloggerünkkel, hogy megismerd a farkasok világát, és természetesen a turné végén te is nyerhetsz egy példányt a könyvből.

Miért választottam ezt a könyvet?

Eddig csak a való világban játszódó sztorikat olvastam Tibitől, és nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz az első fantasyregénye. Meg egyébként is szeretem az LMBTQ+-sztorikat, szóval igyekszem minden ilyen témájú könyvet beszerezni és elolvasni.

Külcsín és kivitelezés

Ezt a KMK-könyvet kivételesen valódi könyv alakjában olvastam el, vagyis a kötet minőségéről is tudok most nektek véleményt mondani. Méretre ugyanakkora, mint a többi KMK-könyv, az viszont tuti, hogy az oldalak igazi túlélő minőségűek. Ugyanis a példányom két balesetet is simán megúszott szakadás, gyűrődés nélkül. Először a kezemben volt a munkahelyemen a könyv, nyitva, de bejött egy munka, abba kellett hagynom az olvasást, és ahogy hirtelen le akartam tenni a könyvet, az kiesett a kezemből, ösztönösen utánakaptam, és egyetlen oldalt sikerült megfognom. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a teljes oldal kiszakad a kötetből, és már kerülgetett a szívroham, de fogalmam sincs hogyan, az az egy oldal megtartotta szakadás nélkül a teljes könyv súlyát, és még csak meg sem gyűrődött. Következő alkalommal szintén bejött egy munka, hirtelen akartam becsukni a könyvet, mire az egyik lap kicsit félbehajlott. Azt hittem, hogy majd gyűrődés lesz rajta, de semmi... Nem tudom, hogy csak nekem volt határtalan mázlim, vagy tényleg a papír minőségi, de az tuti, hogy nehezen szakad és gyűrődik.

A borító háttérszíne türkizes árnyalatú, egy homályos, ködös, sötét erdőt ábrázol. Az előtérben egy vonyító fehér farkas és egy fiú áll, mindkettejüknek vérzik a szíve környékén, és egy vörös szalagszerűség köti össze őket. Először azt gondoltam, hogy a fiú Asher, de aztán a könyvet olvasva kiderült számomra, hogy mégsem. Az illusztráción a srác sokkal magasabb, izmosabb Ashernél, és a bőre is világos színű, ezért végül rájöttem, hogy Max lehet az. Vagyis ő van a borítón farkasként és fiúként ábrázolva. Ami nekem kicsit fura, mert egyszerre nem létezhet a farkas és a fiú, vagy az egyik, vagy a másik formáját ölti magára.

Szóval 5-ből 4,5 pont.

Alapötlet

Nyilvánvaló és tagadhatatlan, hogy ez egy Twilight-feldolgozás (utólag olvastam azt is, hogy van benne egy kicsi Árnyvadászok is, de mivel azt a sorozatot nem ismerem, így nem tudom, miben hasonlít arra). Láttam, hogy sokan erre negatív dologként tekintenek, mert nem teljesen saját az ötlet, a cselekmény. Én úgy vagyok ezzel, hogy szerintem ez egy tudatos döntés volt Tibi részéről (nem kérdeztem meg tőle, de így vélem), szeretett volna írni egy retellinget. Egy, a Twilight ihlette LMBTQ+-történetet a saját stílusában.

Nem ő az első író, aki retellinget ír, és valószínűleg nem is az utolsó, ezer régi mesét, történetet dolgoztak fel írók az egész világon. De akár nem is olyan régi regényekhez is készülhet ilyesmi, lásd, lényegében a Twilight sztoriját mondja el A szürke ötven árnyalata-sorozat is, csak a való világban játszódó erotikus történetként. Szóval igen, az alapötlet és a történet nem egyedi, hanem egy retelling, Tibi átdolgozta, átírta a saját stílusában és szájíze szerint. De az átírás, ha nem is lett tökéletes, számomra szórakoztatóra sikerült, én élveztem olvasni.

Elfogadva, hogy ez egy retellingnek szánt regény, nekem 5-ből 4 pont, mert jól hozta a Twilight stílusát, a párhuzamokat, és pont annyit változtatott a sztorin, hogy egyáltalán nem untam.

Cselekmény és karakterek

A történet főszereplője Asher, akinek nemrég meghalt az édesanyja. Hogy a nyomdokaiba léphessen, szeretne elnyerni egy művészeti ösztöndíjat, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, azt kapja feladatként, hogy fesse le az iskolába nemrég érkezett, titokzatos és magának való új fiút, Maxet. Max nemet mond a páros munkára, de Asher nem akarja feladni. Addig próbálkozik, míg véletlenül rá nem jön Max nagy és veszélyes titkára, vagyis hogy a fiú vérfarkas.

Egyfelől tetszett az ötlet, hogy ezúttal nem egy vámpír a főszereplő, hanem egy vérfarkas, de nem tudom, hogy mit gondoljak arról, hogy a könyvben szereplő vérfarkasok lényegében azon kívül, hogy át tudnak változni farkassá, körülbelül úgy működnek, mint a vámpírok. Be kell őket hívni a házba, vért isznak, emberként is nagyon erősek és gyorsak. Lehet, hogy jobb lett volna megmaradni a régi sztorik vérfarkas-tulajdonságainál, vagy teljesen új szabályokat kitalálni számukra, mert így olyan érzésem volt, hogy a farkas karakterek ennyi erővel akár vámpírok is lehettek volna, és a történeten ez semmit nem változtatott volna.

Ugyanez volt az érzésem az LMBTQ+-szállal kapcsolatban is, bár ezt határozottan pozitív dologként éltem meg. Mármint... olvasás közben igazából totál lényegtelen volt, hogy Asher fiú vagy lány. Ha egy lány karakterrel lett volna megírva ugyanez a sztori, akkor is ugyanúgy működött volna a történet. Ebben az esetben viszont azért tartom ezt pozitívnak, mert a regény ezzel megmutatta, hogy a szerelem az szerelem. Nincs különbség aközött, hogy két férfi, vagy egy nő és egy férfi érzi-e egymás iránt. Ugyanúgy szeretnek, ugyanúgy vágyakoznak, ugyanúgy szenvednek, ugyanúgy viaskodnak az érzéseikkel stb. Jók azok az LMBTQ+-sztorik is, ahol fontos szerepe van annak, hogy a karakterek melegek, és fontos szerepe van a melegproblémáknak (coming out, homofóbia stb.), de időnként kellenek olyan történetek is, amik azt mutatják meg, hogy a melegek is ugyanolyan emberek ugyanolyan problémákkal és érzésekkel, mint bárki más.

Tibi többször írt már a közösségi oldalán az anyukája elvesztéséről. Ez a téma ebben a történetben is előkerül, hiszen Asher is elvesztette az édesanyját. És ez a szál, Asher ezzel kapcsolatos érzései nagyon-nagyon hitelesek. Érezni, hogy Tibinek sajnos ezzel kapcsolatban személyes tapasztalatai vannak. És úgy vélem, hogy egyfelől jó, hogy kiírja magából ezeket, mert ez sokat segíthet a feldolgozásban neki, másfelől meg tényleg hiteles és átérezhető ez a szál a sztoriban. Ahogyan az is, hogy miként viselkedik, milyen döntéseket hoz Asher édesapja, és hogyan reagál ezekre Asher. Ez utóbbi nem tudom, hogy tapasztalat-e Tibinél, de mindenképpen hiteles volt számomra, hogy Asher érzései ingadoznak egy bizonyos élethelyzettel kapcsolatban. Kíváncsi voltam egyébként, hogy miként alakul Asher és az édesapja kapcsolata, mert annak ellenére, hogy Asher mit érzett, olvasóként azért látni lehetett, hogy az apja szereti őt.

Max tipikusan az a karakter, akit valamiféle sötét aura leng körbe, de ennek ellenére vonzó. Ő a titokzatos, önmagát utáló, mogorva, de nagyon szexi srác, akiről az első pillanatban tudod, hogy amúgy vajszíve van, csak valahogy át kell jutni a falakon, amiket maga köré épített. Asherrel szerintem sokkal jobban működtek a szerelmi szálban, mint a Twilightban Bella és Edward. Egyfelől Bella totál életképtelen karakter volt, ezzel szemben Asher azért eléggé önálló, másfelől Edward néha totál para volt (titokban bemászott Bella ablakán, és álmában bámulta őt, túlféltette, és emiatt hazudott neki vagy zsarolással, fizikailag korlátozta, szóval nem volt egy túl egészséges kapcsolatuk...), Maxszel kapcsolatban viszont egyáltalán nem éreztem, hogy ijesztően és kissé betegesen viselkedne. Szóval Asher és Max karaktere sokkal egészségesebb lelkületű volt, és az egymáshoz való viszonyulásuk is sokkal egészségesebb volt.

Ashernek van egy gyerekkori barátja, Hunter, aki még érdekes karakter. Asher gyerekkora óta bele volt zúgva, de Hunter egymásnak ellentmondó jelzéseket küldött neki állandóan, így semmi nem lett a dologból. Aztán felbukkant Max, kiderült egy nagy titok Hunterről is, és elsőre úgy tűnt, hogy itt is kialakul egy szerelmi háromszög majd, mint a Twilightban. De őszintén megkönnyebbültem, hogy Tibi végül nem így döntött. Érdekesebb volt az, ahogyan Hunter esetében előkerült a rasszista szál. Sokkal kíváncsibbá tesz az, hogy vajon mit kezd Hunter a természetfeletti lényekkel kapcsolatos szélsőséges érzéseivel, mint amennyire az érdekelt volna, hogy Asher a két fiú között nyüglődik. Szóval ez egy tök jó döntés volt Tibitől szerintem.

Amin egy picit lehetett volna csiszolgatni, hogy a könyv nagy része csak arról szól, hogy Asher és Max hogyan élik a kis életüket, miként találnak egymásra szép lassan, de nem volt igazi cselekményszál. A gonosz vámpírok csak a könyv háromnegyedénél kerültek elő, Max nagynénje pedig a legvégéig csak említés szintjén. Szóval valahogy a romantika és a fantasy-kaland szál aránya nem volt kiegyenlített ebben az első részben.

Ó, és feministaként muszáj kiemelnem két számomra problémás dolgot. Az egyik, amikor a könyv vége felé Asher valami olyasmit gondol, hogy mivel fiú, ezért simán kezdeményezhet ő is Maxnél. Ez kicsit azt sugallja, hogy egy lánynak, nőnek ilyesmit nem szabad tennie, pedig miért ne? Az, hogy egy lány, nő kimutatja, hogy bejön neki egy srác vagy egy férfi, nem jelent rá nézve semmi rosszat.

A másik, amikor Lucas bátyját mentegeti Asher, aki vérfarkasként meggyilkolta a barátnőjét, amikor az elhagyta őt. Igen, lehet, hogy a csaj szemét módon viselkedett vele, direkt cukkolta, hogy bántsa, féltékennyé tegye, meg hasonlók. Ettől függetlenül nincs mentség arra, hogy a srác meggyilkolta őt. Jogában állt dühösnek lenni, jogában állt fájdalmat érezni, jogában állt összetörni, jogában állt volna megmondani a lánynak, hogy szemét módon viselkedik, sok minden jogában állt volna, de meggyilkolni akkor sem, és erre a vérfarkasság sem mentség. Lucas testvére egy gyilkos, és pont. Ha ember lenne, egyetértenék vele, hogy ennek ellenére tárgyalást érdemel, és a jog által legyen elítélve, de mivel vérfarkas, és az emberi törvények felett áll, ezért nem igazán volt más választás, mint amit vele tettek.

Szóval 5-ből 4 pont.

Lezárás

Úgy éreztem, hogy a valódi cselekmény pont az első könyv végén indult volna be. Akkor éreztem azt, hogy á, itt van egy nagy összeesküvés, egy világméretű veszély, amit majd le kell győzni, és megvan végre a főgonosz is. Szóval szerintem a második rész már cselekményközpontúbb lesz. Viszont azt nagyon remélem, hogy Asher nem azzal fogja kezdeni a második részt, hogy elbizonytalanodik Maxben, mert szerintem totál logikátlan lenne ez tőle az utolsó jelenetek után (Max figyelmezteti őt, direkt hagyja, hogy lásson, halljon dolgokat stb.).

5-ből 4,5 pont, mert megijesztettek Asher utolsó gondolatai, amikben logikátlan módon bizonytalankodni kezdett.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szándékos retellingnek szerintem szórakoztató olvasmány. Jók a Twilight-párhuzamok, mindig egyfajta nosztalgikus izgalmat váltott ki belőlem, ha észrevettem egyet-egyet, de van annyi változtatás a sztoriban, hogy mégsem éreztem úgy, hogy teljesen ugyanazt a történetet olvastam újra. A romantikus és a fantasy-kalandszál arányára a második részben majd figyelni kell, mert itt túl későn jött be a valódi cselekmény, de a történet végén felpörögtek a dolgok, és emiatt kíváncsi vagyok a folytatásra.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Akik kíváncsiak a Twilight egy szórakoztató LMBTQ+ retellingjére.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Híres filmes farkasok nevét keressük ezúttal. A kép alapján ismerd fel őket, és írd be a nevüket a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

06. 16. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

06. 18. Hagyjatok! Olvasok!

06. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út

Popper Péter: Egy illúzió halála – Blogturné

A Kulcslyuk Kiadó három különleges kötettel érkezett ezen turné során, amelyek ezúttal a lélek mellett a legkisebbek világát is megszólítják. A Hintáztasd a bárányt egy bájos, szerethető mesekönyv, amely kimondottan szórakoztatja a gyerekeket, míg az Egy illúzió halála és az Értesd meg a családodat, hogy megértsd önmagad! már mélyebb, önismereti utazásra hívja az olvasót. Tartsatok velünk a turné során, és egy szerencsés megnyerheti az általa választott könyv egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Sokszor hallottam már Popper Péter nevét, de még soha nem olvastam tőle semmit. Most viszont felkeltette az érdeklődésemet a könyv alcíme (Keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek) és fülszövege, mert a tegnapi napig pontosan azt a szorongást, rossz közérzetet, reményvesztettséget éltem át, amiről a kötet szól. Nem mertem bízni a tegnapi nap sikerében, hiszen annyiszor csalódtam már, ezért úgy véltem, ha megint bekövetkezik a pofán csapás, még jól jöhet ez a könyv feldolgozni az érzéseimet. Hála az égnek, hatalmasat csalódtam pozitívan, végre felébredtünk és leráztuk a láncainkat, szóval mire a könyv végére értem ma, az eredeti motivációm az olvasására már semmissé vált (hála az égnek!). De ettől még nem bántam meg, hogy kézbe vettem.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, a szokásosnál kicsit kisebb méretű könyvről van szó, ami tökéletes arra, hogy magaddal cipeld bárhova, és mondjuk a buszon olvasgasd. Az oldalak jó minőségű papírra vannak nyomtatva, és mivel mostanában egy csomó apró betűs könyvet olvastam, jólesett a szememnek a kötetben lévő betűméret és sorköz.

A borító háttere zöldesszürke (legalábbis azt hiszem, mert az árnyalatok megnevezésében nem vagyok túl jó...). Egy szobában vagyunk, mert látni a padlót és a szegélylécet, a földön pedig egy összetört férfi mellszobor hever. A szobor gondolom az illúziót szimbolizálja, az pedig, hogy el van törve az illúzió halálát.

5-ből 4 pont, mert a borító illusztrációja annyira nem fogott meg, viszont klassz, hogy olyan könyvről van szó, ami könnyen hordozható és olvasható.

Alapötlet

Szerintem a könyv alapötlete eléggé aktuális. Még ha most el is jött a változás és a jobb világ lehetősége, azért az emberből nem múlt el egy csettintésre mindaz a szorongás, amit 16 év alatt okoztak. És hát, most az ország egy másik része érezheti pont úgy magát, ahogyan mi éreztük 16 évig, amit próbálok megérteni és együttérzéssel kezelni, még ha ezek az emberek sok szenvedést is okoztak nekem és másoknak. Mert nem hiszem, hogy mind rossz emberek, csak megtévesztették és manipulálták őket. És hát, még így is maradt elég gond, negatív dolog az életben, ami rossz érzéseket okozhat mindenkiben.

Szóval igen, 5-ből 5 pont.

Tartalom

Először is, Popper Péter nagyon olvasmányosan ír. Elkezdtem olvasni, és azt vettem észre, hogy csak úgy suhannak az oldalak és fejezetek, de nem azért, mert nem figyelek oda arra, amit olvasok, hanem mert érdekel (az is, amivel egyetértettem, és az is, amivel nem). A szöveg tele van idézetekkel, magyarázó anekdotákkal, versrészletekkel, amik egyfelől érdekesek, másfelől segítenek megérteni és alátámasztani az író gondolatait. Na meg persze kicsit fellazítják a szöveget, így könnyebb olvasni.

(Karinthy még joggal csúfolódhatott:

Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?

Aki mindent kétszer mond, az valószínűleg tényleg bolond.

De aki mindent tízszer mond,

százszor mond, az biztosan menedzser vagy politikus.)

Amikor átfutottam a fülszöveget, őszintén szólva nem gondoltam bele, hogy a téma ennyi mindent érinthet. Ezért meglepett, hogy nemcsak a politika került elő a fejezetekben, hanem a szexualitás, a nyelv, a vallás, a pszichológia és sok más érdekes terület is. Sok mindent bólogatva olvastam, mert ráismertem önmagamra és a környezetemre. De volt olyasmi is, amivel nem teljesen értettem egyet. Például azzal, amikor az író a fiatalabb generációról azt írja, hogy nem tudják úgy kimutatni az érzéseiket. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam mindig. A szüleim és a nagyszüleim korosztálya az, aki elfojtotta az érzéseit, még egymás előtt is. Nem mutatták ki a félelmeiket, a szenvedésüket, sőt, a szeretetüket sem mindig. Persze biztosan vannak kivételek, és mindenki családja más, de én ilyen családokkal találkoztam nagyrészt magam körül. A fiatalabb generáción viszont azt látom, hogy simán kimondják és kimutatják az érzéseiket, a negatívakat és a pozitívakat is, nem szégyellik ezeket. Engem konkrétan a nálam kicsit fiatalabb barátaim tanítottak meg arra, hogyan mutassam ki, mit érzek, mert a családomban korábban ez egyáltalán nem volt szokás. És félreértés ne essék, a korábbi generációk is éreztek, méghozzá elég mélyen, csak az érzéseik kimutatásához voltak érzelmi analfabéták szerintem.

Szóval kicsit azért érezni lehetett, hogy az író egy idősebb ember szemével tekint a fiatalokra és a világra. És az idősebb generációk szinte mindig úgy látják, hogy ők jobbak voltak, mint a fiatalok, és a régi világ is jobb volt, mint a mostani. Ami szerintem nem teljesen igaz. Én baromi sok potenciált látok a fiatalokban, ők azok, akik megváltják a világunkat. Szerintem a tegnapi eseményekben is ők játszották társadalmunkban a főszerepet, a többi korosztály csak támogató statiszta volt mellettük.

Érdekes volt az európai ember és a fehér ember fogalma a könyvben, és az, ahogyan az író elmondta a kettő közötti különbséget. Sajnos be kell vallanom, vannak dolgok, amikben még csak fehér ember vagyok, de azt hiszem, az elmúlt 16 év után ez nem csoda... Viszont van bennem az akarat, hogy európai emberré váljak teljesen.

Korrektorként, íróként, magyartanári diplomával a szavakról, a nyelvünkről szóló fejezet gondolkoztatott el a legjobban. Először eltöprengtem azon, hogy mókás lenne az értékelésembe csak annyit írni, hogy: Tetszett ez a könyv? IGEN NEM. Aki tudni akarja, hogy miért is elmélkedtem el ezen a furcsa lehetőségen, az mindenképpen olvassa el a könyvből a Szavak mágiája fejezetet, és megérti.

Mert el ne felejtsd: nálunk politikusnak álcázott deviáns személyek viaskodnak egymással. És egyszer sem haboznának, ha veszélyesnek mutatkoznál számukra, hogy virtuálisan vagy reálisan, kutyákkal nyalassák fel a véredet. Vagyis minimálisan azonnal tönkretegyék a teljes egzisztenciádat, mindent romba döntsenek, amit elértél az életben. S még hozzá bélyeget is ragasztanak a homlokodra: így jár minden hazaáruló, nemzetidegen.

S mit tehetsz ellenük? Semmit. Csak üldögélsz a fenekeden, már az újságoktól, a tévétől is undorodsz, és szorongva várod a közeli és a távoli holnapot: mi lesz veled?

Rengeteg gondolat akadt a könyvben, ami beindította az agyamat, és elmélkedésre bírt. Volt, hogy magamban cáfolni próbáltam ezeket, aztán végül mégis ott lyukadtam ki, hogy van a dologban némi igazság (ha nem is az egész az én igazságom). Viszont nekem az író sok helyen túlzottan negatívnak tűnt, és túl sötétnek látta a társadalmunkat és az emberiség jövőjét. Ami végül is arra jó volt, hogy rájöjjek, nem vagyok annyira pesszimista, reményvesztett és borúlátó, mint amennyire magamat korábban gondoltam (és a szép az, hogy erre még a tegnapi nap előtt rájöttem...). És azt hiszem, ez jó dolog.

Szóval 5-ből 4 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nem értettem egyet mindennel, amit olvastam, szerintem az író túl borúlátó volt sok helyen, és a fiatalokat sem olyannak látja, amilyennek én látom őket. De... Ennek ellenére érdekes volt olvasni a gondolatait, amik engem is elgondolkoztattak. Tetszettek a tanmesék, idézetek, versek, általuk jobban megértettem az író érvelését.

Úgyhogy 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretnek filozofálni, és nem bánják, ha nem mindenben értenek egyet a másikkal.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Most egy kis önismereti kvízzel is készültünk nektek! Minden állomáson találtok egy kérdést, három válaszlehetőséggel. Válasszátok ki a helyes megoldást, és a választ írjátok be a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kérdés a játékhoz:

Mit jelent az önismeret?

A) Mások viselkedésének elemzése.

B) Saját érzéseink és működésünk megértése.

C) Tanácsadás másoknak.

Állomáslista:

Blogturné

04. 08. Milyen könyvet olvassak?

04. 10. Könyv és más

04. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

Tillie Cole: Ezt kívánom magunknak – Blogturné

Tillie Cole ismét egy lélekszaggató történetet hozott el nekünk, melyet ismételten a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában olvashatunk. A rebellis, múltja által traumatizált Cromwell és a bájos, zene szeretete által vezérelt Bonnie nem is különbözhetnének jobban, mégis a lelkük húrjai ugyanazokat az akkordokat szólaltatják meg. Szem nem marad szárazon – ha pedig megválaszoljátok az állomások kérdéseit, nektek is esélyetek nyílik nyerni egy példányt a regényből!

Miért választottam ezt a könyvet?

Ez ismét egy olyan könyv volt, amit korrektúrázásra kaptam a kiadótól, szóval nem én választottam. De pont ezért jó a kiadó korrektorának lenni, mert időnként így olyan regényeket is elolvasok, amiket alapvetően magamtól biztosan nem választanék. És időnként ezek a könyvek meglepően szórakoztatóak számomra.

Külcsín és kivitelezés

A borító alapszíne a rózsaszín, de nem a szemkirohasztóan élénk fajta, hanem az a visszafogott, kellemes árnyalat. Haloványan a háttérben egy kellemes hangulatú móló látszik, az előtér pedig tele van virágokkal, szirmokkal. Alapvetően jól néz ki a borító, és a móló kapcsolódik is a regényhez, én viszont hiányolom a zene konkrét megjelenítését a borítóról. Hiszen a történet központi eleme mindkét karakter zene iránti szerelme. A virágok helyett, amik már elég elcsépeltek a könyvborítókon, inkább lehettek volna hangjegyek, vagy bármi, ami ténylegesen a zenéhez köthető.

Bár a kötet ezúttal sincs a kezemben sajnos, a kivitelezése valószínűleg a szokásos KMK-minőség.

5-ből 4 pont.

Alapötlet

A történet romantikus alapja nem egyedi, mert hát, láttunk már ezernyi lelkileg sérült, és emiatt kicsit morcin viselkedő, de nagyon szexinek tartott pasikaraktert, és kedves, türelmes, a férfiban a jót meglátó női karaktert, akik végül karakterfejlődnek és összejönnek. Ahogyan Bonnie fő problémáját is ezerszer feldolgozták már, hol tragikus, hol szerencsés happy enddel.

A történetet a zene iránti szeretet, a Cromwell szemszögéből bemutatott szintesztézia általi ábrázolásmód teszi egyedivé. Szerintem még sosem olvastam olyan regényt, amiben az egyik karakter szinesztéta lett volna, így érdekes volt kicsit belelátni abba, mit is jelent ez pontosan, hogyan éli meg ezt az, akinek ilyen „képessége” van.

5-ből 4 pont.

Cselekmény

Bonnie imádja a zenét, és Cromwell zenei csodagyerekként az egyik példaképe és kedvence volt, míg a fiú váratlanul el nem tűnt a nyilvánosság elől. Évekkel később a lány egy szórakozóhelyen találkozik újra Cromwell-lel, akiből az elektronikus tánczene feltörekvő csillaga lett. Mindenki imádja őt és a zenéjét, csak Bonnie veszi észre, hogy az teljesen kiüresedett és lélektelen. Ahogyan a fiú is. A találkozást követően Bonnie és Cromwell egy zenei iskolába kerülnek, és egy közösen megoldandó külön feladatnak köszönhetően nem kerülhetik el egymást. Bonnie szép lassan megismeri Cromwell valódi énjét, és rájön, miért fordult el a klasszikus zenétől, közben pedig egymásba szeretnek. Ám Bonnie-nak is van egy nagy titka: a betegsége miatt bármelyik napja az utolsó lehet.

– Te csak azt játszod, amit a szíved diktál, igaz? Neked nem is kell kotta, egyszerűen csak… játszol.

Az üres tekintete mindent elárult. Fogalma sem volt arról, hogy mások nem így tesznek. Hogy mások nem képesek erre. Megszédültem. Tehát Cromwell csak ránéz egy zongorára, és olyasmit játszik rajta, ami az övé, és senki másé.

Nagyon tetszett, ahogyan Cole beleszőtte a zenét a történetbe. Nemcsak azért, mert a szinesztézia miatt ezt egyedi látásmóddal tette, hanem azért is, mert mindkét karakter részéről teljesen átjött a zene mélységes szeretete. Még Cromwelléről is, aki sokáig próbálta távol tartani magát a klasszikus zenétől. Az is érdekes volt, hogy a modern és a klasszikus zene egymás mellett jelent meg a történetben. Az elején úgy éreztem, mintha az elektronikus tánczene le lenne kicsit szólva Bonnie által (amúgy én sem szeretem, de ettől még nem szólnám le, mert ha valami nem az ízlésem, az nem jelenti azt, hogy rossz is), de aztán sikerült annak is megmutatni a szépségét a történetben, és azt, hogy nem kell választani a kétféle zene közül, mert jól meglehetnek egymás mellett.

A romantikus szál jól fel volt építve. Volt mindkét részről karakterfejlődés, szép lassan alakultak ki az érzések, az egymásra találás, aztán pedig jött a drámai helyzet, ami elérte, hogy olvasás közben szinte a végéig azon aggódjak, vajon happy endet kapunk-e, vagy tragédia történik. Mindkettőt el tudtam volna képzelni és fogadni, de őszintén szólva arra vágytam, hogy a lelkem a végén megnyugvást találjon. Persze, hogy így lett-e, azt nem árulom el nektek...

A történetben lévő titkok mindkét részről érdekesek voltak, ha nem is tudtam biztosra, sejtettem mindegyiket. Viszont jó bonyodalmakat okoztak, és izgulhattam amiatt, hogy ki hogyan tudja feldolgozni a dolgokat, vagy épp túléli-e a történet végét.

5-ből 4 pont.

Karakterek

Cromwell karaktere a történet elején nem igazán tetszett. Már kinőttem abból a korból, amikor elnéztem volna a lelkileg sérült pasiknak, hogy bunkón viselkednek a nőkkel, vagy egyenesen szexinek találnám ezt a viselkedést. Amikor pedig Cromwell megjelent Bonnie randiján egy másik sráccal, és a kérése ellenére sem volt hajlandó elmenni, folyamatosan villogott a fejemben, hogy: Red flag, red flag, red flag! A való életben egy ilyen pasi elől menekülni kell, nem beleszeretni. Mert a való életben, aki így viselkedik, arról az esetek 99%-ban nem fog kiderülni, hogy amúgy egy cuki, romantikus, kedves, gondoskodó pasi.

– Én az évszakokon gondolkodtam. Vagy valami a természettel kapcsolatban? Ahogyan halad az idő, mi pedig semmit nem tehetünk, hogy megállítsuk.

Elfintorodtam.

– Csodás ötlet. Már szinte hallom a madárcsicsergéssel átszőtt basszust a laptopomon.

Megint pöcs voltam. Jobban, mint általában. Képtelen voltam visszafogni magam, ha vele voltam.

Az ilyen romantikus történetek persze mások, mint a valóság, nem túl realisták, így Cromwell képes a változásra. Amint megnyílik, és hajlandó kimutatni az érzéseit, szembenézni a múltjával, a traumával, ami érte, a személyisége teljesen megváltozik, és elkezd Bonnie-val is másképp viselkedni. De azért női olvasóként jó tudni, hogy ez csak egy történet, a valóság egyáltalán nem így működik. A valóságban az ilyen férfiakat jó messzire el kell kerülni a saját lelki, szellemi, fizikai épségünk és az életünk érdekében! Szerintem nem baj, ha ilyen könyveket olvas valaki, mert szórakoztatóak (nekem is azok), de csak akkor, ha amúgy tisztában van vele, hogy ez egy történet, és a valóság totálisan más.

Cromwell családi kapcsolatai jól voltak felépítve, érdekes és szomorú volt az elfojtott titka. Sajnos, néha hiába szeretjük a szüleinket, gyerekünket, egyéb rokonainkat, mégsem tudjuk azt adni nekik, amire szükségük lenne, és mondunk olyasmiket, amiket aztán később megbánunk. Jobb esetben jóvá tehetjük ezeket, rosszabb esetben sosem lesz rá módunk, és jön a lelkifurdalás.

Bonnie karaktere nagyon szerethető volt. Aggódtam azért, hogy vajon mi történik majd vele, életben marad-e, és megvalósíthatja-e az álmait. Szerintem jobbat érdemelt volna Cromwellnél, de mivel ez egy történet, tudtam, hogy így vagy úgy, de őt választja majd.

A Bonnie és az ikertestvére, Easton közötti kapcsolat is érdekes volt. Bár Bonnie volt az, akit a betegsége fizikailag gyengébbé tett, mégis inkább ő vigyázott Eastonre, mint fordítva. De persze a fizikai egészség nem minden, ha mentálisan vagy beteg, az ugyanúgy legyengíthet, csak másképp. Easton karaktere elgondolkoztatóan és szerintem hitelesen volt felépítve. Mellékszereplő volt, mégis át lehetett érezni a depresszióját. Volt egy megérzésem a szálának lezárásával kapcsolatban, és bár egy kicsit másképp történtek a dolgok, mint sejtettem, nagyjából tudtam, hogy ha happy end lesz Bonnie és Cromwell kapcsolata, akkor mi fog történni Eastonnel. Ahogy azt is sejtettem, hogy ha Bonnie-nak nem sikerül túlélnie, akkor milyen sors vár a testvérére.

És volt egy negyedik karakter, akit érdekesnek találtam. Lewis professzor, Bonnie és Cromwell zenetanára. Tudtam, hogy van valami titka, és idővel össze is állt, hogy mi lehet az. Főképp azért volt érdekes látni őt, mert megmutatta, milyen sors várna Cromwellre, ha nem szedné össze magát, ha nem változtatna a viselkedésén, és nem dolgozná fel a traumáit. Lewis egyfajta tükör volt számára többféle szempontból is.

5-ből 4 pont.

Lezárás

Nem árulom el, hogy pozitív vagy negatív vége volt-e a történetnek, de azt igen, hogy én elégedett voltam vele. Szerintem logikusan zárult, ha én írtam volna a sztorit, hasonló véget szántam volna neki.

Szóval 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Cromwell karakterének kezdeti ellenszenvességét leszámítva szórakoztató volt számomra a történet. Érdekes volt a világ bemutatása egy szinesztéta szemén át, teljesen magával ragadott, ahogyan a két főszereplő a zenéhez viszonyult, és körülbelül végigaggódtam a történetet Bonnie miatt.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a zenéről szóló történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjáték során olyan könyveket kell kitalálnotok a fülszövegrészletek alapján, melyekben szintén nagy szerepet tölt be a zene. A kötet szerzőjét és címét írjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Fülszövegrészlet a játékhoz:

„Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt.”

Állomáslista:

Blogturné

03. 20. Kitablar

03. 22. Spirit Bliss – Sárga könyves út

03. 24. Kelly és Lupi olvas

03. 26. Veronika’s Reader Feeder

03. 28. Hagyjatok! Olvasok!

03. 30. Milyen könyvet olvassak?

Katherine Rundell: A megmérgezett király (Hihetetlen teremtmények 2.) – Blogturné

Ha Christopherhez hasonlóan ti is arról álmodtok, hogy visszatértek majd Archipelágóra, a titkos szigetvilágba, ahol még mindig élnek mitikus, varázslatos lények, akkor nem kell tovább várnotok, végre-valahára eljött a várva várt pillanat. A Manó Könyveknek köszönhetően a külföldi megjelenést követően szinte azonnal olvashatjuk magyar nyelven a Hihetetlen teremtmények sorozat második részét, A megmérgezett királyt. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a kalandokban, ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész érdekes kis ifjúsági fantasy volt, szóval kíváncsi voltam, hogyan folytatódik Christopher története, mit lehet még kihozni ebből a történetből.

Külcsín és kivitelezés

Egy kemény borítós könyvről van szó, ami még egy papír védőborítót is kapott. A külső borítón a második rész két főszereplője, valamint a szfinx látható egy erdős, gyönyörű zöld környezetben. A belső, kemény borítón ugyanez a kép látható, de csak a körvonalakkal. Ez sötétzöld (az egyik kedvenc árnyalatom egyébként) és valami nagyon halovány zöldes-fehéres színű.

A borító belső első és hátsó oldalán valamint az első és utolsó oldalon egy gyönyörűen megrajzolt Archipelágo-térkép található, amin megszemlélhetjük, hogy is néz ki a világ, amiben a történet játszódik. Ezenkívül a könyv elején találhatunk egy illusztrált oldalt, amire a könyv tulajdonosaként ráírhatjuk a nevünket.

A kötet, ahogyan az első rész is, a könyv világában található különleges teremtmények bemutatásával kezdődik. Kapunk mindegyikükről egy szépséges fekete-fehér illusztrációt, valamint egy leírást a fontosabb tudnivalókról velük kapcsolatban.

A fejezetekben a szöveg sorközei elég szellősek, ami valószínűleg azért van, mert a történet ezúttal valóban a fiatalabbaknak (9–12 éveseknek) íródott, nekik pedig könnyebb úgy olvasni, hogy nem folynak össze a sorok. Szóval olvasáskönnyítésként ez egy jó ötlet volt.

Én 5-ből 5 pontot adok, mert igazán szépséges ez a könyv mindenféle szempontból.

Alapötlet

Nos, bár a világ, néhány mellékszereplő és az egyik főszereplő, Christopher ugyanaz, mint az első könyvben, mégis teljesen új sztorit kapunk. Új társfőszereplőt, új megoldandó bonyodalmat, új főgonoszt. És bár ez az új alapsztori is érdekesnek bizonyult, nem teljesen voltam biztos benne, hogy tiszta szívből tudok örülni neki. Egy sorozattól általában azt várnám el, hogy egyetlen főszálat vigyen végig a kötetein, ez a rész pedig inkább egy kitérőnek tűnt, semmint a sorozat teljes értékű részének. Aztán lehet, hogy a harmadik részben visszatérünk az első könyv főszálához, és megértem, hogy miért volt szükség erre a második könyves kitérőre, nem tudom...

Mindenesetre az, hogy Christophert visszahívják Archipelágóra, mert valami különös oknál fogva elkezdtek meghalni a sárkányok, érdekes szál volt. Ahogyan az új főszereplő, Sonja hercegnő karakterének a szála is az volt. Ő egy kis lázadó hercegnő, aki nem igazán szeret a királyi udvarban élni, amikor pedig valaki meggyilkolja a nagyapját, a királyt, és a gyilkosságot ráfogják Sonja édesapjára, rájön, hogy ő is életveszélyben van. Menekülnie kell az otthonából, így találkozik véletlenül Christopherrel, és fonódik össze a sorsuk és az útjuk.

Szóval ha ezt a részt egy különálló sorozat első könyveként olvastam volna, akkor érdekesnek és izgalmasnak tartanám, és egyáltalán nem lenne bennem hiányérzet, de így, hogy egy sorozat második részeként egyfajta kitérő lett belőle, azért ott van egy kis furcsa érzés bennem.

Szóval 5-ből 4 pont.

Cselekmény

Ez a történet tényleg elsősorban a fiatalabbaknak íródott. Nyelvileg és stílusban is sokszor éreztem ezt, és hát cselekmény tekintetében is így volt. Mindig történt valami mágikus, valami kalandos, valami veszélyes, ami fenntartotta olvasóként a figyelmemet, folyamatosan pörgött a cselekmény, már csak azáltal is, hogy a történet nagyon rövid fejezetekre van tagolva. Ezt egyébként értékeltem, mert időhiányosan sokkal könnyebb rövid fejezeteket beszorítania az embernek a szabadidejébe. Ebben a sztoriban nem volt rizsa, nem volt mélyebb kifejtése a dolgoknak, csak és kizárólag a lényeg. Ami egy fiatalabb olvasónak tökéletes, és nekem is szórakoztató volt felnőttként, de azért érzem, hogy én már valami többre vágynék.

Kicsit meglepett, amikor Christopher első néhány fejezete után hirtelen váltott a sztori, és felbukkant Sonja főszereplőként. Egyfelől kíváncsi voltam, hogyan kapcsolódik majd össze a két szál végül, másfelől Sonja szála önmagában is elég érdekes lett volna ahhoz, hogy akár saját regényt kapjon, amiben jobban kifejtik a vele történteket. Amikor megtörtént a gyilkosság, azonnal tudtam, hogy ki a valódi tettes, úgyhogy egyáltalán nem döbbentem meg. Viszont az érdekelt, hogyan tudja majd Sonja bebizonyítani az apja ártatlanságát, miképpen menekül meg a gyilkos elől, és hogyan győzi le őt végül.

– (...) A szoba másik végéből is látom, hogy reszketsz a dühtől, Sonja. Ne hagyd, hogy olyan férfiak döntsenek arról, hogy miként érzed magad a bőrödben, akik még arra sem méltóak, hogy a cipőd sarkát megérintsék. Ez csak nyomorúsághoz és törött csontokhoz vezet.

Miután Christopher és Sonja találkoztak, kiderült, hogy bár különböző céljuk van, azok mégis összekapcsolódnak. Úgyhogy közösen is egy csomó kalandon mentek keresztül. Halott sárkányok, egy különleges palota, egy titokzatos könyvtár, régi barátok felbukkanása, ez mind-mind elvezetett addig a pontig, mígnem a gyerekek tervet tudtak kovácsolni egy közös megoldásra, ugyanis mire összeállt a kép, kiderült, hogy minden mindennel összefügg.

5-ből 4 pont, mert bár a cselekmény izgi volt, nyelvileg és stílusban én felnőttként kicsit többre vágytam, és sok mindent mélyebben is kifejtettem volna.

Karakterek

Christopher főszereplő volt ebben a könyvben is elvileg, valahogy mégis úgy éreztem, hogy Sonja sokkal fontosabb és érdekesebb karakter. Nem mondom, hogy Christopher nem volt szerethető továbbra is, csak számomra most valahogy a háttérbe szorult.

Vele ellentétben Sonja karaktere nagyon érdekelt. Ő egy kedves, belevaló lány, aki jobban érzi magát a természetben a gaganáival (hollószerű teremtmények), mint a kastély puccos eseményein a gazdag és előkelő emberek között. Nagyon szereti az apját, bármit megtenne érte, és mint a történet végén kiderült, ez nem költői túlzás. Christopherrel végül is jó párost alkottak, amikor a szálaik összeértek, de nekem Sonja érdekesebb karakter volt ezúttal.

Izgalmas volt egyébként ebben a részben is látni a különböző mágikus teremtményeket, újakkal megismerkedni, régi ismerősökkel találkozni. A gaganák voltak ezúttal a kedvenceim (főképp a gaganafióka, aki cuki volt), mert ők alkották lényegében Sonja nem emberi családját. Tetszett, ahogy védelmezték őt az életük árán is, és mindig mellette álltak.

Még magasabbra értek, és Sonja megérezte a nap melegét az arcán. Észrevette, hogy a fiúnak kard lóg az övén, azonkívül egy parányi sárkány csücsül a vállán.

A sárkány egyszer csak megszólalt.

– A hagyományok értelmében a sárkányoknak el kellene fogyasztaniuk a hercegnőket – mondta. – Én azonban megvetem az ilyen közhelyes magatartást, úgyhogy életben hagylak.

De nagyon bírtam Jacquest, az aprócska sárkányt is, aki nagy egóval rendelkezett, és nagyon szeretett volna veszélyes és félelmetes lenni, de helyette csak cuki és vicces volt.

A főgonosz... nos, nagyon emberi és reális karakter volt. Sajnos a hatalomvágy sok ember elméjét megfertőzi. A való világban is az évszázadok során testvérek, apák és fiúk, unokaöcs és nagybátyja ölték egymást a trónért, a hatalomért, a vagyonért. Bár stílusra nem volt túl félelmetes az illető, de a tettei nagyon is komolyak és életveszélyesek voltak.

A karakterekre is 5-ből 4 pontot adok.

Lezárás

Bár pontosan tudtam, hogy mi Sonja terve, mégis kíváncsian vártam, hogyan fogja kivitelezni, és működni fog-e. Különösen érdekes volt látni, hogy Sonja miként küzdött meg a saját sötét oldalával, ami bosszúra és halálra vágyott. Ritka az olyan ifjúsági regény, amiben a főszereplő ilyen szinten harcol a saját démonaival, úgyhogy ez újdonságként hatott számomra. A történet legvége pedig igazán kíváncsivá tett a kisbabával kapcsolatban, most már érdekel, hogyan folytatódik majd ez a kaland a harmadik részben, vajon újra felveszik-e az első rész cselekményfonalát, vagy egy teljesen új irányba terelnek megint.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nekem a nyelvezete, a stílusa túl egyszerű volt, nem volt akkora mélység a sztoriban, mint felnőttként elvárnám, de a fejem tenném rá, hogy a fiatalabb olvasók, akik a célközönség, nagyon fogják élvezni. Kalandos volt, tele mágikus lényekkel, Sonja pedig szerethető új főszereplőnek bizonyult. A történet vége pedig elérte, hogy kíváncsi legyek a folytatásra.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Nagyrészt a fiatalabb olvasóknak, vagy olyan felnőtteknek, akiket nem zavar az egyszerű stílus, feszes tempó, amiben nem feltétlenül van lehetőség az elmélyülésre, de cserébe a cselekmény folyamatosan pörög.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ebben a játékban most Katherine Rundell könyveire koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a megfelelő sorba beírni, hogy melyik kötetből származik.

Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

„– De az lehetetlen – motyogta maga elé halkan. – De a lehetetlen nem jelenti, hogy ne lehetne megpróbálni – suttogta a fejében egy kis hang.”

Állomáslista:

Blogturné

11. 24. Könyv és más

11. 25. Csak olvass!

11. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út