A Csillagainkban a hiba filmváltozata is tetszett, de a könyv, mint a legtöbb esetben, most is jobbnak bizonyult egy kicsivel. Amikor elkezdtem olvasni, az első gondolatom az volt, hogy mennyire könyvhű volt a film. Még Hazel gondolatait is megjelenítette sok helyen, nemcsak a párbeszédeket és a cselekményt. Aztán ahogy haladtam az oldalakkal úgy vált el egymástól a kettő.
Ami tetszett benne:
1. A filmben sok mindent nem értettem igazán, elsősorban az íróval kapcsolatos szálban. Például ezt a végtelen dolgot, ami a könyvben nyert megvilágosodást előttem. Vagy azt, miért kíváncsi ennyire Hazel a szereplők könyv utáni életére, és az író miért és mit mond ezzel kapcsolatban neki. A filmbeli válaszai egy alkoholista, szétcsúszott ember értelmetlen hablatyolásának tűntek, a könyvben viszont összeállt az egész. Talán mert több időm volt értelmezni és felfogni a mondatait.
2. Már a filmről is azt írtam, hogy realista volt, de ez ezerszeresen igaz a könyvre. Itt aztán tényleg nyíltan leírnak mindent az ágybavizeléstől kezdve a fekáliától elfertőződött sebig. Nem szépítik, csak hogy romantikusabb legyen a történet, nem finomítanak ezen a szörnyű betegségen. Megmutatják, hogyan lesz egy életerős fiatalból emberi roncs testileg és lelkileg a rák miatt. És hogy mindezt hogyan élik meg a szülők, a rokonok, a szerelme.
3. Ami a könyvben megvolt, a filmből viszont kimaradt, Augustus első agytumoros barátnőjének a története, és ez sokat hozzáadott Augustus személyiségéhez. Megrázó és ijesztő volt belegondolni, hogy elég egy betegség ahhoz, hogy teljesen elveszítsd önmagad, és azokat is bántsd, akiket egyébként szeretsz. Többek között ezért is van az, hogy jobban félek attól, mi történik majd velem közvetlenül a halál előtt, mint magától a haláltól. Szörnyű gondolat, hogy az ember kezéből kicsúszik a saját testének és elméjének irányítása.
Ami nem tetszett:
1. Egyetlen jelenet volt a könyvben, aminél felhördültem nem tetszésemet kinyilvánítva: amikor Hazel azt mondja a V mint Vérbosszú című filmről, hogy az fiúfilm. Komolyan, Hazel? A politika, a társadalmi problémák, az alapvető emberi jogok férfi dolgok? Nem inkább emberi dolgok? Amikkel minden egyes embernek foglalkoznia kéne, ugyanis ettől függ, hogy milyen helyre születünk, hogyan élhetünk ott és meddig! Hogy mennyiért jutunk kenyérhez, vízhez vagy egyáltalán hozzájutunk-e. Hogy kaphatunk-e rendes oktatást, munkát. Hogy biztonságban élhetünk-e. Hogy a sorstársaid megkaphatják-e a szükséges kezelést… Hazel, ezt gondold át újra!
2. Azt továbbra sem értem, hogyan lehet gyógyszeres kezelés alatt alkoholt inni felnőttek tudtával, mert szerintem ez veszélyes. Azt reméltem, hogy a könyvből kimarad, és csak a filmbe tették bele, de a könyvben is felelőtlenek a felnőttek (és a fiatalok is, de az más kérdés).
A történet tetszett, tele van ironikus, önironikus beszólásokkal, de ettől csak még meghatóbb lesz az egész. Elgondolkoztatja az embert életről, halálról, szerelemről, családról, elfogadásról, barátságról. Ami furcsa, hogy ennek ellenére egyik karakter sem nőtt igazán a szívemhez. Utólag elgondolkoztam azon, hogy miért, és arra jutottam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy Hasel és Augustus mint emberek, személyiségek, akkor is érdekesek lennének-e számomra, ha a betegség (és a vele járó tapasztalatok, gondolatok, érzések) nem tenné őket „különlegessé”. Ha egészséges fiatalokról lenne szó, akkor is elég összetett karakterek lennének ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmemet? Nem vagyok benne biztos…
Akik szeretik a romantikus, mégis életszerű, elgondolkoztató és megrázó történeteket, azoknak tiszta szívből ajánlom.
Kedvenc karakter: nincsen. Mindenkit átlagos szinten kedveltem benne, de valahogy egyikük sem olyan személyiség, hogy képes lett volna igazán megfogni.
Kedvenc rész: az Anne Frank házban játszódó jelenet.
Kedvenc idézet:
„Ahhoz, hogy láthasd a szivárványt, el kell tűrnöd az esőt is…”
„– Nem a rákod története érdekel. A tiéd.”
„Ha az életed nem valami nagyobb jó szolgálatának szenteled, akkor legalább a halálod szolgálja a jót. Attól félek, hogy sem az életem, sem a halálom nem jelent majd semmit.”
„– Ez a baj a fájdalommal – mondta Augustus, azután rám pillantott. – Megköveteli, hogy érezzék.”
„– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan.
– Augustus! – szóltam rá.
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.”
Ami tetszett benne:
1. A filmben sok mindent nem értettem igazán, elsősorban az íróval kapcsolatos szálban. Például ezt a végtelen dolgot, ami a könyvben nyert megvilágosodást előttem. Vagy azt, miért kíváncsi ennyire Hazel a szereplők könyv utáni életére, és az író miért és mit mond ezzel kapcsolatban neki. A filmbeli válaszai egy alkoholista, szétcsúszott ember értelmetlen hablatyolásának tűntek, a könyvben viszont összeállt az egész. Talán mert több időm volt értelmezni és felfogni a mondatait.
2. Már a filmről is azt írtam, hogy realista volt, de ez ezerszeresen igaz a könyvre. Itt aztán tényleg nyíltan leírnak mindent az ágybavizeléstől kezdve a fekáliától elfertőződött sebig. Nem szépítik, csak hogy romantikusabb legyen a történet, nem finomítanak ezen a szörnyű betegségen. Megmutatják, hogyan lesz egy életerős fiatalból emberi roncs testileg és lelkileg a rák miatt. És hogy mindezt hogyan élik meg a szülők, a rokonok, a szerelme.
3. Ami a könyvben megvolt, a filmből viszont kimaradt, Augustus első agytumoros barátnőjének a története, és ez sokat hozzáadott Augustus személyiségéhez. Megrázó és ijesztő volt belegondolni, hogy elég egy betegség ahhoz, hogy teljesen elveszítsd önmagad, és azokat is bántsd, akiket egyébként szeretsz. Többek között ezért is van az, hogy jobban félek attól, mi történik majd velem közvetlenül a halál előtt, mint magától a haláltól. Szörnyű gondolat, hogy az ember kezéből kicsúszik a saját testének és elméjének irányítása.
Ami nem tetszett:
1. Egyetlen jelenet volt a könyvben, aminél felhördültem nem tetszésemet kinyilvánítva: amikor Hazel azt mondja a V mint Vérbosszú című filmről, hogy az fiúfilm. Komolyan, Hazel? A politika, a társadalmi problémák, az alapvető emberi jogok férfi dolgok? Nem inkább emberi dolgok? Amikkel minden egyes embernek foglalkoznia kéne, ugyanis ettől függ, hogy milyen helyre születünk, hogyan élhetünk ott és meddig! Hogy mennyiért jutunk kenyérhez, vízhez vagy egyáltalán hozzájutunk-e. Hogy kaphatunk-e rendes oktatást, munkát. Hogy biztonságban élhetünk-e. Hogy a sorstársaid megkaphatják-e a szükséges kezelést… Hazel, ezt gondold át újra!
2. Azt továbbra sem értem, hogyan lehet gyógyszeres kezelés alatt alkoholt inni felnőttek tudtával, mert szerintem ez veszélyes. Azt reméltem, hogy a könyvből kimarad, és csak a filmbe tették bele, de a könyvben is felelőtlenek a felnőttek (és a fiatalok is, de az más kérdés).
A történet tetszett, tele van ironikus, önironikus beszólásokkal, de ettől csak még meghatóbb lesz az egész. Elgondolkoztatja az embert életről, halálról, szerelemről, családról, elfogadásról, barátságról. Ami furcsa, hogy ennek ellenére egyik karakter sem nőtt igazán a szívemhez. Utólag elgondolkoztam azon, hogy miért, és arra jutottam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy Hasel és Augustus mint emberek, személyiségek, akkor is érdekesek lennének-e számomra, ha a betegség (és a vele járó tapasztalatok, gondolatok, érzések) nem tenné őket „különlegessé”. Ha egészséges fiatalokról lenne szó, akkor is elég összetett karakterek lennének ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmemet? Nem vagyok benne biztos…
Akik szeretik a romantikus, mégis életszerű, elgondolkoztató és megrázó történeteket, azoknak tiszta szívből ajánlom.
Kedvenc karakter: nincsen. Mindenkit átlagos szinten kedveltem benne, de valahogy egyikük sem olyan személyiség, hogy képes lett volna igazán megfogni.
Kedvenc rész: az Anne Frank házban játszódó jelenet.
Kedvenc idézet:
„Ahhoz, hogy láthasd a szivárványt, el kell tűrnöd az esőt is…”
„– Nem a rákod története érdekel. A tiéd.”
„Ha az életed nem valami nagyobb jó szolgálatának szenteled, akkor legalább a halálod szolgálja a jót. Attól félek, hogy sem az életem, sem a halálom nem jelent majd semmit.”
„– Ez a baj a fájdalommal – mondta Augustus, azután rám pillantott. – Megköveteli, hogy érezzék.”
„– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan.
– Augustus! – szóltam rá.
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.”
Értékelés: TETSZETT.
Régebbi Csillagainkban a hiba filmkritikámhoz katt ide!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése