Peter V. Brett A Rovásember című regényét azért választottam, mert érdekelt, hogy milyenek is a Sötét örvény regények. Féltem tőle, hogy túlságosan férfiaknak való történet lesz majd, de szerencsére tévedtem. Teljes mértékben el tudtam merülni a sztoriban, és nőként is nagyon élveztem.
A történet egy olyan világban játszódik, amelyet a magúrok uralnak. Ezek a démoni lények minden éjszaka feljönnek a Magból, hogy emberekre vadásszanak. A túlélők mágikus erejű rovásokkal próbálják megvédeni magukat, ám így is sok az áldozat. Három szál található a történetben, az egyik egy fiatal fiúról, Arlenról szól, aki nem érti, hogy az emberek miért bujkálnak a rovások mögött, ahelyett, hogy harcolnának a démonokkal. A másik egy fiatal lányról, Leesháról, akit egy faragatlan, erőszakos fiúnak szántak feleségül, ám ő a gyógyítás útját szeretné választani a feleségszerep helyett. A harmadik pedig egy alig totyogós korú kisfiú szemszöge, Rojeré, akinek a magúrok a szeme láttára mészárolják le a szüleit, őt pedig egy Zsonglőr veszi magához. Mindhárman más-más személyiségek, ám mindhárman igazi túlélők és harcosok.
Aprólékos háttérvilág
Nagyon tetszik, ahogy Brett kialakította a történet háttérvilágát, igazán logikus és részletes. A magúrok, bár mind veszedelmesek, sokfélék. Mindegyik magúrfajta másképp néz ki, mások a harci előnyeik és a gyenge pontjaik. A városok és falvak is ezerszínűek, mindegyik másképp működik, mindegyikben eltérő körülmények között élnek az emberek, és másképp állnak a magúrokhoz is.
A kis falvaknak nem túl jó a magúrok elleni védelme, így ott az emberek jobban összetartanak. Minden magúrtámadás után közösen temetik el a halottaikat, közösen gyógyítják a sebesülteket, és közösen húzzák fel napközben az éjszaka lerombolt épületeket. Ha ezeken a helyeken az emberek nem fognak össze, akkor szó szerint végük. Ennek köszönhetően még a kapzsinak mondott kocsmáros kereskedő is sokkal emberségesebb, mint mondjuk egy másik hely kapzsi kereskedői.
A nagyobb városokban, mint például Miln, több a rovásvető, és képzettebbek is, így a városfalon belül viszonylag biztonságos életet élhet az emberek többsége. Nem kell minden éjszaka magúrtámadástól tartaniuk, így nincs, ami sorstársakká kovácsolná őket, ezért és a város nagysága miatt nem is annyira összetartóak. A gyengéket például simán kilökik az utcára hajléktalannak, és még akkor sem engedik be őket, ha magúrveszély van.
És persze ott van Krázia, ahol az emberek nem bujdosnak a rovások mögött, hanem szembeszállnak a magúrokkal, és minden éjszakájukat harccal töltik. Ez a nép bátor, de kegyetlen is. Megtanulták, hogy az élet nem igazságos, és csak az éli túl, aki bármit hajlandó megtenni. Épp ezért az itteni emberek még kevésbé kötődnek egymáshoz, mint a városfalak mögött élők.
A harcos lélek
Arlen már gyerekkorában is rosszul viselte azt, hogy a falujabeli emberek csak rejtőzködnek a magúrok elől, és reszketve hagyják legyilkolni magukat, a családjukat, a szomszédjaikat. Sosem értette, miért nem próbálnak szembeszállni a démonokkal. Ez az érzés egy tragédiakor csúcsosodik ki benne, és ennek köszönhető, hogy arra az útra lép, amire.
Ezen az úton Arlen rátalál a harcos énjére, de még ő maga sem biztos benne, hogy a döntései helyesek-e vagy sem. Félig hősies, félig viszont szomorú az a sors, amelyet ő választ saját magának. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban vajon pozitív vagy negatív irányba változik-e tovább, visszatalál-e az emberi énjéhez, vagy pedig a sötétség végleg magába szippantja. Ő az a karakter, akiből szerintem még bárki lehet a történet során, a világ megmentője is, és a világ elpusztítója is.
A feminista Gyógyfüvész tanítványa
Leeshának a szokásos életet szánják, menjen feleségül a számára kijelölt férfihoz, és szüljön neki sok-sok gyereket. A változás, amin a lány átmegy, gyönyörűen ki van dolgozva. Eleinte ugyanis neki sincs más vágya, mint hogy a vőlegénye végre feleségül vegye, és anya lehessen. Végül szép lassan rájön, hogy csak azért vágyik erre, mert el akar menekülni otthonról a kegyetlen anyja mellől, és erre a férjhez menést látja az egyetlen lehetőségnek.
Aztán jön egy öreg Gyógyfüvész, Bruna, akinek lényegében fogalma sincs arról, mi az a feminizmus, mégis aszerint él, és megtanítja Leeshának is az alapelvét. Vagyis, hogy egyenlő a férfiakkal, és jogában áll eldönteni, mit akar kezdeni a saját életével. Választhatja a feleség és anyaszerepet is, ha az tesz boldoggá, de ha úgy dönt, tanulhat, és lehet belőle Gyógyfüvész, aki emberek életét menti meg.
Leesha karaktere szintén hatalmas személyiségfejlődésen megy keresztül, csak ő határozottan pozitív irányban fejlődik. Erősebb, okosabb, bátrabb és talpraesettebb lesz. Olyasmiket is túlél, amiktől nekem olvasóként szó szerint gyomorgörcsöm volt, és kis időre félre kellett tennem a könyvet, hogy feldolgozzam az érzéseimet.
Azt hiszem, Leesha igazi példakép lehet a női olvasók számára.
A tehetséges kisfiú
Rojer még csak totyogós, amikor elveszíti a szüleit egy magúrtámadáskor. Egy Zsonglőr veszi magához, aki amolyan bohóc, zsonglőr, mesemondó és dalnok is egyszerre, vagyis az a feladata, hogy szórakoztassa a népeket. Rojer úgy kötődik a férfihoz, akár az apjához, a megmentőjeként tekint rá, és még akkor is mellette áll, amikor a Zsonglőr lezüllik.
Igazából Rojer egy szörnyen fiatal fiú még a könyv végén is, akit nagyon lehet kedvelni. Nem hősies, nem erős, nem harcos, de igazán jóakaratú. És van egy különleges tehetsége, amely még nagyon jól jöhet a későbbiekben a magúrok elleni harcban.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyit változik még majd a folytatásban, hiszen ő valóban még csak most fog férfivá érni. Szerintem elég sok mindent ki lehetne hozni az ő karakteréből is.
Férfi regény – női regény
Ahogy fentebb már említettem, korábban azért nem vettem a kezembe Sötét örvény könyveket, mert attól féltem, olyan stílusúak és témájúak, ami inkább a férfiaknak való. Nem voltam biztos benne, hogy képesek-e lekötni és megérinteni érzelmileg. Nos, a Sötét vitorlák és A Rovásember bebizonyította számomra, hogy feleslegesen féltem.
Bár valóban sokkal nagyobb hangsúly van A rovásemberben az adott világ leírásán, bemutatásán, ez egyáltalán nem unalmas, sőt. Igazán izgalmas látni, hogyan is épül fel és működik egy a miénktől nagyon sokban különböző világ. A keményebb, sötétebb, véresebb jelenetek is erősen jellemzik a regényt, de nem afféle horror stílusban, amikor csak ok nélkül nyomnak az ember képébe sokkolóan brutális dolgokat. Itt ezeknek a jeleneteknek egyfelől oka van a történet szempontjából, másfelől nemcsak sokkolni akarnak, hanem egyéb valóban mély érzéseket is kiváltanak az olvasókból. Haragot, együttérzést, félelmet, szánalmat, aggódást, szívfájdalmat. Vagyis érzelmileg nagyon jól megfogta az író ezeket a jeleneteket, és eltalálta, hogyan adagolja úgy a brutalitást, hogy az ne öncélú legyen.
Szóval én úgy látom, bár ez a regény a férfiak számára is izgalmas olvasmány, ugyanúgy élvezheti egy szelídebb lelkületű nő is. Amolyan uniszex történet, amit mindenki nyugodt szívvel vehet a kezébe.
Nők lelke férfi író szemén át
Leesha fejezeteit nehéz lehetett férfiként megírni, mert rengeteg olyan történés, esemény, gondolat van a sztoriban, amely 99%-ban a nők életére jellemző, és csak kevés férfi érti meg és érzi át őket valójában. A mi gondunk, problémánk, szörnyű élményünk.
Brett képes volt érzékenyen, nyitottan, nagyon intelligensen állni ezekhez a témákhoz, úgyhogy véleményem szerint jó munkát végzett. Talán egyetlen momentum volt, amely számomra kicsit furcsa volt. Nem szeretnék spoilerezni, de ha egy nővel pontosan az történik, ami a regény vége felé Leeshával, akkor néhány nap múlva egyszerűen fizikailag nem tudná megtenni azt, amit Leesha tesz a barlang előtt. Mert a sérülései nem engednék.
Viszont magát az adott eseményt (nem a barlang előttit, hanem a korábbit) nagyon sokkolóan, mégis nagyon figyelmesen és óvatosan írta le Brett, ami talán sokkal jobban hatott rám érzelmileg, mintha durván és konkrétan a képembe nyomja az adott jelenetet. Bevallom őszintén, ott és akkor, félre is kellett tennem kicsit a könyvet, mert lelkileg teljesen kiborított, és csak később tudtam folytatni az olvasást. Egyébként az is teljesen reális női szemmel nézve, ahogyan Leesha viselkedik közvetlenül az adott történések után. Szóval ezeket az érzéseket jól átérezte és átadta az író.
Én azt mondom, Brett összességében nagyon jól ír a nőkről, és nagyon jól ismeri a női lelket, gondolkodásmódot. Valamint klasszul adja át a nőszereplői által a feminista alapértékeket úgy, hogy közben a karakterei nem is ismerik ezt a fogalmat.
A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy pontosan kidolgozott háttérvilágú, zseniális stílusú, izgalmas és kalandokkal teli regényt olvasni, amelynek a főszereplői hatalmas lelki fejlődésen mennek keresztül.
Kedvenc karakterek: Leesha, Bruna, Arlen, Rojer
Kedvenc jelenetek: amikor Bruna megvédi Leeshát, és elküldi a fenébe Leesha anyját és vőlegényét, és amikor a Rovásember elmagyarázza a falusiaknak, hogy mind Szabadítók.
Kedvenc idézetek:
„- Gondolom, ilyen lehet medvét idomítani – jegyezte meg Brianne.
- Egy olyan medvét, ami tüskebokorba ült – tette hozzá Saira.
- Hagyjátok őt – mondta Leesha. – Gared senkinek sem akar ártani. Nem fogja fel, hogy milyen erős valójában, és emellett egy kicsit…
- Lomha? – javasolta Brianne.
- Lassú? – tette hozzá Saira.
- Buta? – kérdezte Mairy.
Leesha játékosan megcsapkodta őket, majd mindannyian jót nevetettek.”
„- A saját nemed ellen fordulnál, pusztán bosszúvágyból?
- Nem értelek.
- Nincs azzal semmi baj, ha egy nő egy férfit akar a lábai közé, Leesha – mondta Bruna. – Egy Gyógyfüvész nem ítélheti el az embereket csak azért, mert azt teszik fiatal korukban, amit a természet sugall nekik. Én az esküszegőket nem tudom elviselni. Ha megfogadsz előttem valamit, lányom, jobb, ha tartod is magad hozzá!”
„- Miért? – kérdezte Leesha szinte könyörögve. – Miért hazudta ezt Gared?
- Azért, mert ami indok egy lány elűzésére a faluból, az egy fiúnak elismerés – mondta Bruna. – Azért, mert a férfiak észjárása attól függ, hogy mások mit gondolnak a lógó kukacaikról. Azért, mert az a fiú egy alattomos, érzéketlen, fafejű gané, akinek fogalma sincs arról, hogy mit veszített el.”
„- Azért őrizzük a régi világ tudását, hogy ha egy napon szükség lesz rá, újra felhasználhassuk. Ez a tudás viszont nagy felelősséggel jár. Ha bármit is tanulhatunk az ősi háborúk történeteiből, az az, hogy a férfiakat nem lehet megbízni a tűz titkaival.
- Ezért is lehet kizárólag nő a Gyógyfüvész – folytatta. – Egy férfi nem tudná úgy birtokolni az ilyesfajta hatalmat, hogy ne használná fel a saját céljaira. Szívesen adok el dörejpálcát és ünnepi petárdát Smittnek, de sosem avatnám be őt abba, hogyan készülnek.”
„ Az erőd diadalmas képe ellenére Arlen csalódást is érzett, ahogy a város falaira pillantott. A Szabad Városok nem is voltak igazán szabadok. A falak, amik kívül tartották a démonokat, a lakosokat is bezárták.”
„- Ők mit csinálnak? – kérdezte rájuk mutatva. Mindegyikük egy-egy üres bögrét tartott a járókelők felé.
- Koldulnak – mondta Ragen. – Nem mindenkinek van elég pénze Milnben ahhoz, hogy ételt vehessen.
- Nem adhatunk nekik valamennyit a mienkből?
- Ez nem ilyen egyszerű, Arlen – mondta sóhajtva Ragen. – Errefelé a földek nem elég termények ahhoz, hogy akár a város felét is ellássák élelemmel. A gabonánkat Rizonból, a halat Laktonból, a gyümölcsöt és a lábasjószágokat Angiers-ből kapjuk. Persze ezek a városok mindezt nem ingyen adják. Az élelem azokat illeti, akiknek van szakmája, és megkeresik érte a pénzt: ők a Kerekedők. Szolgálókat fogadnak fel, akik nekik dolgoznak, amiért cserébe a Kerekedők étellel, ruhával és szállásal látják el őket.
(…)
Arlen bólintott, mintha értette volna a dolgot, de valójában nem így volt. A tölgypataki kereskedőházban senkinek nem volt soha elég jegye, Rusco mégsem hagyta, hogy bárki éhezzen emiatt.”
„A férfiak jók a rombolásban és az építésben, de a politikát és a papírmunkát jobb azokra a nőkre bízni, akik kijárták az Anyaiskolát.”
„- Minden Rovásvetőnek megvannak a maga titkai, Arlen – mondta Cob. – Így keressük meg a kenyerünket.
- Úgy keressük meg, hogy rováspóznákat faragunk és ajtófélfákat festünk meg – vetette ellen a fiú –, és nem úgy, hogy titkokat halmozunk fel magunknak, amikkel életeket lehetne megmenteni. Talán tagadjuk meg a biztonságot azoktól, akik túl szegények ahhoz, hogy fizessenek érte?
- Hát persze hogy nem, de ez más dolog.
- Miben más? – kérdezte Arlen. – Tölgypatakban egyetlen Rovásvető sem volt. Mindenki saját maga készítette a háza rovásait, és azok, akik jobbak voltak benne, segítettek azoknak, akik nem értettek hozzá, és mindezért semmilyen jutalmat nem kértek. Mi miért kérnénk? Mi nem egymás ellen harcolunk, hanem a démonokkal!”
„- Vissza akarsz menni a faluba, hogy feleségül menj ehhez a Garedhez?
- Teremtőm, dehogyis! – kiáltott fel Leesha. – Persze, hogy nem!
- Helyes – morogta Jizell. – Megspóroltad nekem, hogy jól fejbe kólintsalak.”
„Éppen a dolgára küldte az utolsó embert, amikor Stefny egy csapat feldühödött nő kíséretében odamasírozott hozzá. – Miért akarsz minket Bruna házába küldeni? – kérdezte a fogadósné a Rovásembertől.
- Erős rovások védik azt a helyet – felelte a férfi. – Már nem lenne hely számotokra a Szentházban és Leesháék otthonában.
- Az minket nem érdekel – mondta Stefny. – Harcolni fogunk.”
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT.
A történet egy olyan világban játszódik, amelyet a magúrok uralnak. Ezek a démoni lények minden éjszaka feljönnek a Magból, hogy emberekre vadásszanak. A túlélők mágikus erejű rovásokkal próbálják megvédeni magukat, ám így is sok az áldozat. Három szál található a történetben, az egyik egy fiatal fiúról, Arlenról szól, aki nem érti, hogy az emberek miért bujkálnak a rovások mögött, ahelyett, hogy harcolnának a démonokkal. A másik egy fiatal lányról, Leesháról, akit egy faragatlan, erőszakos fiúnak szántak feleségül, ám ő a gyógyítás útját szeretné választani a feleségszerep helyett. A harmadik pedig egy alig totyogós korú kisfiú szemszöge, Rojeré, akinek a magúrok a szeme láttára mészárolják le a szüleit, őt pedig egy Zsonglőr veszi magához. Mindhárman más-más személyiségek, ám mindhárman igazi túlélők és harcosok.
Aprólékos háttérvilág
Nagyon tetszik, ahogy Brett kialakította a történet háttérvilágát, igazán logikus és részletes. A magúrok, bár mind veszedelmesek, sokfélék. Mindegyik magúrfajta másképp néz ki, mások a harci előnyeik és a gyenge pontjaik. A városok és falvak is ezerszínűek, mindegyik másképp működik, mindegyikben eltérő körülmények között élnek az emberek, és másképp állnak a magúrokhoz is.
A kis falvaknak nem túl jó a magúrok elleni védelme, így ott az emberek jobban összetartanak. Minden magúrtámadás után közösen temetik el a halottaikat, közösen gyógyítják a sebesülteket, és közösen húzzák fel napközben az éjszaka lerombolt épületeket. Ha ezeken a helyeken az emberek nem fognak össze, akkor szó szerint végük. Ennek köszönhetően még a kapzsinak mondott kocsmáros kereskedő is sokkal emberségesebb, mint mondjuk egy másik hely kapzsi kereskedői.
A nagyobb városokban, mint például Miln, több a rovásvető, és képzettebbek is, így a városfalon belül viszonylag biztonságos életet élhet az emberek többsége. Nem kell minden éjszaka magúrtámadástól tartaniuk, így nincs, ami sorstársakká kovácsolná őket, ezért és a város nagysága miatt nem is annyira összetartóak. A gyengéket például simán kilökik az utcára hajléktalannak, és még akkor sem engedik be őket, ha magúrveszély van.
És persze ott van Krázia, ahol az emberek nem bujdosnak a rovások mögött, hanem szembeszállnak a magúrokkal, és minden éjszakájukat harccal töltik. Ez a nép bátor, de kegyetlen is. Megtanulták, hogy az élet nem igazságos, és csak az éli túl, aki bármit hajlandó megtenni. Épp ezért az itteni emberek még kevésbé kötődnek egymáshoz, mint a városfalak mögött élők.
A harcos lélek
Arlen már gyerekkorában is rosszul viselte azt, hogy a falujabeli emberek csak rejtőzködnek a magúrok elől, és reszketve hagyják legyilkolni magukat, a családjukat, a szomszédjaikat. Sosem értette, miért nem próbálnak szembeszállni a démonokkal. Ez az érzés egy tragédiakor csúcsosodik ki benne, és ennek köszönhető, hogy arra az útra lép, amire.
Ezen az úton Arlen rátalál a harcos énjére, de még ő maga sem biztos benne, hogy a döntései helyesek-e vagy sem. Félig hősies, félig viszont szomorú az a sors, amelyet ő választ saját magának. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban vajon pozitív vagy negatív irányba változik-e tovább, visszatalál-e az emberi énjéhez, vagy pedig a sötétség végleg magába szippantja. Ő az a karakter, akiből szerintem még bárki lehet a történet során, a világ megmentője is, és a világ elpusztítója is.
A feminista Gyógyfüvész tanítványa
Leeshának a szokásos életet szánják, menjen feleségül a számára kijelölt férfihoz, és szüljön neki sok-sok gyereket. A változás, amin a lány átmegy, gyönyörűen ki van dolgozva. Eleinte ugyanis neki sincs más vágya, mint hogy a vőlegénye végre feleségül vegye, és anya lehessen. Végül szép lassan rájön, hogy csak azért vágyik erre, mert el akar menekülni otthonról a kegyetlen anyja mellől, és erre a férjhez menést látja az egyetlen lehetőségnek.
Aztán jön egy öreg Gyógyfüvész, Bruna, akinek lényegében fogalma sincs arról, mi az a feminizmus, mégis aszerint él, és megtanítja Leeshának is az alapelvét. Vagyis, hogy egyenlő a férfiakkal, és jogában áll eldönteni, mit akar kezdeni a saját életével. Választhatja a feleség és anyaszerepet is, ha az tesz boldoggá, de ha úgy dönt, tanulhat, és lehet belőle Gyógyfüvész, aki emberek életét menti meg.
Leesha karaktere szintén hatalmas személyiségfejlődésen megy keresztül, csak ő határozottan pozitív irányban fejlődik. Erősebb, okosabb, bátrabb és talpraesettebb lesz. Olyasmiket is túlél, amiktől nekem olvasóként szó szerint gyomorgörcsöm volt, és kis időre félre kellett tennem a könyvet, hogy feldolgozzam az érzéseimet.
Azt hiszem, Leesha igazi példakép lehet a női olvasók számára.
A tehetséges kisfiú
Rojer még csak totyogós, amikor elveszíti a szüleit egy magúrtámadáskor. Egy Zsonglőr veszi magához, aki amolyan bohóc, zsonglőr, mesemondó és dalnok is egyszerre, vagyis az a feladata, hogy szórakoztassa a népeket. Rojer úgy kötődik a férfihoz, akár az apjához, a megmentőjeként tekint rá, és még akkor is mellette áll, amikor a Zsonglőr lezüllik.
Igazából Rojer egy szörnyen fiatal fiú még a könyv végén is, akit nagyon lehet kedvelni. Nem hősies, nem erős, nem harcos, de igazán jóakaratú. És van egy különleges tehetsége, amely még nagyon jól jöhet a későbbiekben a magúrok elleni harcban.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyit változik még majd a folytatásban, hiszen ő valóban még csak most fog férfivá érni. Szerintem elég sok mindent ki lehetne hozni az ő karakteréből is.
Férfi regény – női regény
Ahogy fentebb már említettem, korábban azért nem vettem a kezembe Sötét örvény könyveket, mert attól féltem, olyan stílusúak és témájúak, ami inkább a férfiaknak való. Nem voltam biztos benne, hogy képesek-e lekötni és megérinteni érzelmileg. Nos, a Sötét vitorlák és A Rovásember bebizonyította számomra, hogy feleslegesen féltem.
Bár valóban sokkal nagyobb hangsúly van A rovásemberben az adott világ leírásán, bemutatásán, ez egyáltalán nem unalmas, sőt. Igazán izgalmas látni, hogyan is épül fel és működik egy a miénktől nagyon sokban különböző világ. A keményebb, sötétebb, véresebb jelenetek is erősen jellemzik a regényt, de nem afféle horror stílusban, amikor csak ok nélkül nyomnak az ember képébe sokkolóan brutális dolgokat. Itt ezeknek a jeleneteknek egyfelől oka van a történet szempontjából, másfelől nemcsak sokkolni akarnak, hanem egyéb valóban mély érzéseket is kiváltanak az olvasókból. Haragot, együttérzést, félelmet, szánalmat, aggódást, szívfájdalmat. Vagyis érzelmileg nagyon jól megfogta az író ezeket a jeleneteket, és eltalálta, hogyan adagolja úgy a brutalitást, hogy az ne öncélú legyen.
Szóval én úgy látom, bár ez a regény a férfiak számára is izgalmas olvasmány, ugyanúgy élvezheti egy szelídebb lelkületű nő is. Amolyan uniszex történet, amit mindenki nyugodt szívvel vehet a kezébe.
Nők lelke férfi író szemén át
Leesha fejezeteit nehéz lehetett férfiként megírni, mert rengeteg olyan történés, esemény, gondolat van a sztoriban, amely 99%-ban a nők életére jellemző, és csak kevés férfi érti meg és érzi át őket valójában. A mi gondunk, problémánk, szörnyű élményünk.
Brett képes volt érzékenyen, nyitottan, nagyon intelligensen állni ezekhez a témákhoz, úgyhogy véleményem szerint jó munkát végzett. Talán egyetlen momentum volt, amely számomra kicsit furcsa volt. Nem szeretnék spoilerezni, de ha egy nővel pontosan az történik, ami a regény vége felé Leeshával, akkor néhány nap múlva egyszerűen fizikailag nem tudná megtenni azt, amit Leesha tesz a barlang előtt. Mert a sérülései nem engednék.
Viszont magát az adott eseményt (nem a barlang előttit, hanem a korábbit) nagyon sokkolóan, mégis nagyon figyelmesen és óvatosan írta le Brett, ami talán sokkal jobban hatott rám érzelmileg, mintha durván és konkrétan a képembe nyomja az adott jelenetet. Bevallom őszintén, ott és akkor, félre is kellett tennem kicsit a könyvet, mert lelkileg teljesen kiborított, és csak később tudtam folytatni az olvasást. Egyébként az is teljesen reális női szemmel nézve, ahogyan Leesha viselkedik közvetlenül az adott történések után. Szóval ezeket az érzéseket jól átérezte és átadta az író.
Én azt mondom, Brett összességében nagyon jól ír a nőkről, és nagyon jól ismeri a női lelket, gondolkodásmódot. Valamint klasszul adja át a nőszereplői által a feminista alapértékeket úgy, hogy közben a karakterei nem is ismerik ezt a fogalmat.
A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy pontosan kidolgozott háttérvilágú, zseniális stílusú, izgalmas és kalandokkal teli regényt olvasni, amelynek a főszereplői hatalmas lelki fejlődésen mennek keresztül.
Kedvenc karakterek: Leesha, Bruna, Arlen, Rojer
Kedvenc jelenetek: amikor Bruna megvédi Leeshát, és elküldi a fenébe Leesha anyját és vőlegényét, és amikor a Rovásember elmagyarázza a falusiaknak, hogy mind Szabadítók.
Kedvenc idézetek:
„- Gondolom, ilyen lehet medvét idomítani – jegyezte meg Brianne.
- Egy olyan medvét, ami tüskebokorba ült – tette hozzá Saira.
- Hagyjátok őt – mondta Leesha. – Gared senkinek sem akar ártani. Nem fogja fel, hogy milyen erős valójában, és emellett egy kicsit…
- Lomha? – javasolta Brianne.
- Lassú? – tette hozzá Saira.
- Buta? – kérdezte Mairy.
Leesha játékosan megcsapkodta őket, majd mindannyian jót nevetettek.”
„- A saját nemed ellen fordulnál, pusztán bosszúvágyból?
- Nem értelek.
- Nincs azzal semmi baj, ha egy nő egy férfit akar a lábai közé, Leesha – mondta Bruna. – Egy Gyógyfüvész nem ítélheti el az embereket csak azért, mert azt teszik fiatal korukban, amit a természet sugall nekik. Én az esküszegőket nem tudom elviselni. Ha megfogadsz előttem valamit, lányom, jobb, ha tartod is magad hozzá!”
„- Miért? – kérdezte Leesha szinte könyörögve. – Miért hazudta ezt Gared?
- Azért, mert ami indok egy lány elűzésére a faluból, az egy fiúnak elismerés – mondta Bruna. – Azért, mert a férfiak észjárása attól függ, hogy mások mit gondolnak a lógó kukacaikról. Azért, mert az a fiú egy alattomos, érzéketlen, fafejű gané, akinek fogalma sincs arról, hogy mit veszített el.”
„- Azért őrizzük a régi világ tudását, hogy ha egy napon szükség lesz rá, újra felhasználhassuk. Ez a tudás viszont nagy felelősséggel jár. Ha bármit is tanulhatunk az ősi háborúk történeteiből, az az, hogy a férfiakat nem lehet megbízni a tűz titkaival.
- Ezért is lehet kizárólag nő a Gyógyfüvész – folytatta. – Egy férfi nem tudná úgy birtokolni az ilyesfajta hatalmat, hogy ne használná fel a saját céljaira. Szívesen adok el dörejpálcát és ünnepi petárdát Smittnek, de sosem avatnám be őt abba, hogyan készülnek.”
„ Az erőd diadalmas képe ellenére Arlen csalódást is érzett, ahogy a város falaira pillantott. A Szabad Városok nem is voltak igazán szabadok. A falak, amik kívül tartották a démonokat, a lakosokat is bezárták.”
„- Ők mit csinálnak? – kérdezte rájuk mutatva. Mindegyikük egy-egy üres bögrét tartott a járókelők felé.
- Koldulnak – mondta Ragen. – Nem mindenkinek van elég pénze Milnben ahhoz, hogy ételt vehessen.
- Nem adhatunk nekik valamennyit a mienkből?
- Ez nem ilyen egyszerű, Arlen – mondta sóhajtva Ragen. – Errefelé a földek nem elég termények ahhoz, hogy akár a város felét is ellássák élelemmel. A gabonánkat Rizonból, a halat Laktonból, a gyümölcsöt és a lábasjószágokat Angiers-ből kapjuk. Persze ezek a városok mindezt nem ingyen adják. Az élelem azokat illeti, akiknek van szakmája, és megkeresik érte a pénzt: ők a Kerekedők. Szolgálókat fogadnak fel, akik nekik dolgoznak, amiért cserébe a Kerekedők étellel, ruhával és szállásal látják el őket.
(…)
Arlen bólintott, mintha értette volna a dolgot, de valójában nem így volt. A tölgypataki kereskedőházban senkinek nem volt soha elég jegye, Rusco mégsem hagyta, hogy bárki éhezzen emiatt.”
„A férfiak jók a rombolásban és az építésben, de a politikát és a papírmunkát jobb azokra a nőkre bízni, akik kijárták az Anyaiskolát.”
„- Minden Rovásvetőnek megvannak a maga titkai, Arlen – mondta Cob. – Így keressük meg a kenyerünket.
- Úgy keressük meg, hogy rováspóznákat faragunk és ajtófélfákat festünk meg – vetette ellen a fiú –, és nem úgy, hogy titkokat halmozunk fel magunknak, amikkel életeket lehetne megmenteni. Talán tagadjuk meg a biztonságot azoktól, akik túl szegények ahhoz, hogy fizessenek érte?
- Hát persze hogy nem, de ez más dolog.
- Miben más? – kérdezte Arlen. – Tölgypatakban egyetlen Rovásvető sem volt. Mindenki saját maga készítette a háza rovásait, és azok, akik jobbak voltak benne, segítettek azoknak, akik nem értettek hozzá, és mindezért semmilyen jutalmat nem kértek. Mi miért kérnénk? Mi nem egymás ellen harcolunk, hanem a démonokkal!”
„- Vissza akarsz menni a faluba, hogy feleségül menj ehhez a Garedhez?
- Teremtőm, dehogyis! – kiáltott fel Leesha. – Persze, hogy nem!
- Helyes – morogta Jizell. – Megspóroltad nekem, hogy jól fejbe kólintsalak.”
„Éppen a dolgára küldte az utolsó embert, amikor Stefny egy csapat feldühödött nő kíséretében odamasírozott hozzá. – Miért akarsz minket Bruna házába küldeni? – kérdezte a fogadósné a Rovásembertől.
- Erős rovások védik azt a helyet – felelte a férfi. – Már nem lenne hely számotokra a Szentházban és Leesháék otthonában.
- Az minket nem érdekel – mondta Stefny. – Harcolni fogunk.”
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT.