Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2019. július 27., szombat

John Marrs: A tökéletes pár – Blogturné


A Netflix készít a közeljövőben egy 10 részes sorozatot John Marrs: The One című regényét alapul véve. Ismerjétek meg ezt a különleges történetet, mely akár napjainkban is játszódhatna: felfedezték azt a gént, melynek segítségével megtalálhatod a DNS-párodat, aki a legjobban illik hozzád. De mi van, ha már van párod? És ez csak egy a millió kérdés közül, ami felmerül a sokszor sokkolóan izgalmas történetben. Tarts bloggereinkkel és nyerd meg a Maxim Kiadó által felajánlott 3 példány egyikét a játékunk során. 

Őszintén bevallom a bűnömet, már hónapok óta ott állt a polcomon John Marrs A tökéletes pár című könyve, és valamiért nem mertem belekezdeni. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez egy ifjúsági regény lesz, és pont azt a korszakomat éltem, amikor inkább valami komolyabb, felnőtteknek való történetre vágytam. Most viszont kiderült, hogy sorozat készül a könyvből, ezért úgy gondoltam, jó, eljött az ideje, hogy végre pótoljam a lemaradásomat. És milyen jól tettem! Ez a könyv ugyanis teljesen más, mint amire számítottam a fülszöveg alapján.

Ami tetszett

1. Romantikus, de nem nyálas

A regény arról szól, hogy egy tudósnő rájött, hogy a DNS-ünk által megtalálhatjuk azt a valakit, aki a tökéletes pár lesz számunkra. Ha valakinek egyezik a DNS-e egy másik emberével, akkor szinte 100%, hogy első látásra vonzódni fog az illetőhöz, de ha mégsem, rövid időn belül kialakul benne a szerelem érzése a másik iránt. A fent említett tudósnő létrehoz egy társkereső oldalt, amelynek köszönhetően mindenki rábukkanhat a DNS-párjára (természetesen némi pénzért cserébe).

A történetben öt DNS-pár megismerkedését, életútját követhetjük nyomon. Vagyis elsőre azt gondolná az ember, hogy egy romantikus regényt tart a kezében. De nem! Mind az öt pár esetében ugyanis becsúszik némi gikszer a dologba. A DNS-párkereső oldal összehozza a sorozatgyilkost egy rendőrrel, a menyasszonyával éppen esküvőre készülő férfit egy másik férfival, a magányos, szeretetéhes nőt egy elvileg balesetben nemrég elhunyttal, egy munkamániás, gazdag nőt egy szegényebb, nem túl művelt férfival, végül pedig egy az USA-ban élő nőt egy Ausztráliában élő férfival.

Vagyis minden párosításban van valami, ami miatt egyfelől nem lesz rózsaszín felhős és nyálas a sztori, másfelől az izgalmas, érdekes, pörgős cselekménynek köszönhetően kap egy kis krimis, thrilleres beütést is.

Őszintén szólva, tőlem mindig is távol álltak a rózsaszín felhős, romantikus történetek, szóval mikor rájöttem, hogy A tökéletes pár nem ilyen, nagyon-nagyon megörültem. Végül pedig már bántam, hogy csak most vettem le a könyvet a polcról, mert igazán tetszett.

2. Karakterek

Az öt párosból sikerült négyet úgy megalkotni, hogy az számomra izgalmas legyen, és ne tudjam előre, hogy mi fog történni velük, a szerelmükkel. A negyedik párossal sem volt semmi gond, csak épp előre tudtam, hogy mi lesz a csavar az ő szálukban, és emiatt kicsit kevésbé voltak érdekesek, mint azok, akiknél izgatottan vártam, mi is derül majd ki.

A Gyilkos elméket kedvelő emberként a sorozatgyilkos Christopher és a rendőr Amy fejezeteit kifejezetten vártam, mert mindig is érdekelt, hogyan működik egy pszichopata agya, lelke. Nagyon érdekes volt, hogy valaki képes hidegen, érzések nélkül meggyilkolni egy ártatlan embert, közben viszont van egyetlen személy az életében, akit tiszta szívből szeret, és aki szép lassan képes változásokat elérni a személyiségében. Izgatottan vártam, hogy vajon ez a változás végleges vagy ideiglenes, ahogyan azt is, mi lesz, ha kiderül az igazság, mit tehet egy rendőr, ha megtudja, élete szerelmének legfőbb életcélja, hogy meggyilkoljon harminc nőt.

A másik páros, aki még piszkálta a fantáziámat, Ellie, a gazdag cégtulajdonosnő és Tim, a szegény átlagpasi. Valahogy tudtam, hogy van valami titok kettejük között, ami majd bekavar, de arra egyáltalán nem számítottam, ami végül történt. Szóval nagyon sikerült meglepni azzal, hogy végül oda futott ki a kapcsolatuk, ahová. Főképp, mert én Ellie-re pozitív karakerként gondolok, aki bár követett el nem etikus dolgokat a munkája során, lényegében nem követett el hatalmas bűnt. Hiszen mindenki a saját sorsa kovácsa. Az, hogy valaki pl. kést ad a másik ember kezébe, nem jelenti azt, hogy az adott embernek le is kell szúrnia vele valakit. Ha megteszi, az már az ő döntése, vállalja is érte a felelősséget.

Nick helyzete lelki és pszichológiai szempontból izgalmas. Lehetséges, hogy valaki a huszonakárhány évet úgy él le, hogy a nőket szereti, van egy menyasszonya is, akibe úgy érzi, hogy szerelmes, aztán egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy meleg, de legalább is biszexuális? Hogy beleszeret egy férfiba pusztán a közös DNS-ük miatt, miközben soha az életében nem vonzódott korábban egyetlen férfihoz sem? És ha a DNS-pár honlapjának igaza van, akkor hogyan hagyhatná el egyik napról a másikra valaki azt a nőt, akinek életre szóló szerelmet és holtodiglan közös életet ígért? Nagyon nehéz helyzet, amelyben biztos, hogy mindegyik fél sérül valamilyen módon, és kérdéses, hogy lehet-e jó döntést hozni végül vagy sem.

És végül ott van Mandy, aki akkor találkozik először a DNS-párjával, amikor elmegy a temetésére. Nekem végig elég bizarr volt, hogy bár a DNS-párja már nincsen, Mandy úgymond tagja lesz a férfi családjának, és még egy olyan ötletre is igent mond, ami bennem ezernyi kérdést és félelmet felvet. Az ő szála volt az, amely több fordulatot is tartogatott számomra, és bár végig voltak megérzéseim, nem számítottam arra, ami végül kiderült.

Már csak az ötödik, kevésbé meglepő páros maradt, amelynek Jade a női karaktere. Ő az, aki jó messze él ausztráliai párjától, és távkapcsolattal kezdik a dolgot. Végül a kolléganői biztatására repülőre pattan, és ekkor jön az első fordulat, ami végül is meglepett, de miután ezen a meglepin túlvoltam, már lényegében tudtam, hogy mire is számíthatok Jade szálával kapcsolatban.

3. A vég

Nagyon örülök annak, hogy a történet vége sem lett rózsaszín habos-babos. Persze van, aki megkapta a boldogságát, és van, aki nem. De erről nem beszélnék többet, majd mindenki megtudja a könyvből, kinek a sorsa végződött pozitívan, és kinek negatívan. Az viszont biztos, hogy az én ízlésemet kielégítette ez a lezárás. Nem mondom, hogy minden tetszett, pl. a rendőrnő végső döntése (amiről szintén nem mondom el, mi volt) szerintem nem méltó egy rendőrhöz, ám úgy nagy általánosságban megkaptam, amit vártam, de egyben sikerült meglepni is.

Amin elgondolkoztam...

Ez a DNS-pár dolog nagyon érdekes. Mármint belegondolni, hogy van valahol valaki a világban, aki tökéletesen illik hozzád csak azért, mert biológiailag törvényszerűen vonzódtok egymáshoz. A könyvben is leírják, hogy sokszor totálisan lehetetlen párosok jönnek létre, olyanok, akik természetben nagyon elütnek egymástól. És persze, tudom, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de... szerintem, ha a lelkiek, a természet, a közös jövőcélok nem egyeznek, akkor hiába a biológiai vonzalom, ez nem lehet igaz szerelem. Nem véletlen, hogy a könyvben is vannak olyan DNS-párok, akik csak tönkreteszik egymást, ártanak egymásnak, és akiknek gallyra fut végül az élete.

Természetesen tudom, hogy a vonzódás egy jó nagy része színtiszta biológia, de hiszek abban, hogy az igazi szerelem ennél több. Biológia és még valami lelki dolog, ami független a DNS-től, feromonoktól, hormonoktól és egyéb testi dolgoktól. Valami, ami nélkül vonzódás lehetséges, de szerelem nem.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik szeretnék öt izgalmas páros útját végigkövetni a szerelem ösvényén, egy fordulatokban és titokban gazdag történet során.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Nyereményjáték:

Igaz-hamis játék a DNS-ünkkel: Minden állomáson találsz egy érdekességet, amiről el kell döntened, hogy igaz vagy hamis. A nyerteseket azok közül sorsoljuk, akik minden állomáson helyes megfejtést írnak be a doboz megfelelő sorába. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! Sok szerencsét!


Állítás a játékhoz:


Az ember DNS molekulájának a hossza kb. annyi, mint a Föld és a Nap közötti távolság 600 szorosa.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

07. 26. Spirit Bliss - Sárga könyves út
07. 29. A Szofisztikált Macska
08. 01. Könyv és más


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. július 9., kedd

Marie-Aude Murail: A lélekdoki – Blogturné


A Könyvmolyképző egy újabb élettel, humorral és gyengédséggel teli Marie-Aude Murail regényt hozott el nekünk, amiről a Blogturné Klub tagjai mesélnek, sőt, extra állomásokat is találsz. A turné végén pedig három példányt sorsolunk a könyvből. Tarts velünk! 

Marie-Aude Murail Lakótárs kerestetik! című könyve korábban nagyon pozitív élményt nyújtott számomra, ezért bár kicsit időhiánnyal küzdök mostanság, úgy éreztem, mindenképpen el szeretném olvasni A lélekdoki című regényét is. Jól tettem.

Ami tetszett

1. Léleksimogatás

Murailnak különleges stílusa van, olyan, ami egyszerre humoros, mégis belesajdul kicsit az ember szíve. Ezt ebben a könyvben is tökéletesen hozta. Miközben fájt a szívem Sauveur Saint-Yves pszichológus gyerekpácienseiért és néha a fiáért, Lazare-ért, közben nagyon jókat kuncogtam a gyerekek egy-egy tiszta, ösztönös, természetesen vicces beszólásain.

Ez a stílus olyan a léleknek, mint valami simogatás egy borús napon. Szomorú vagy, magányos, bánt valami? A történet emlékeztet rá, hogy nem vagy egyedül, és mosolygásra bír.

2. Sok fontos téma egy történetben

Mostanában az ifjúsági történetek egyre bátrabbak, és egyre bátrabb témákról szólnak. Családon belüli erőszak, iskolai bántalmazás, pedofília, önvagdosás, a család szétesése, transzneműség, rasszizmus stb. Nos, ebben a könyvben nemcsak egy fontos téma kerül elő, hanem nagyon sok. Sauveur ugyanis pszichológus, gyerekekkel foglalkozik, és több páciensének a kezelésébe is bepillanthatunk a történet során.

A gyerekek gondjai elég változatosak, van, aki kisebb, van, aki nagyobb traumát él meg, de mindegyik kezelést érdekes volt a maga módján végigkövetni. Volt olyan páciens, akit szerintem Sauveur nagyon jól kezelt, de akadt olyan is, akinél nem értettem, hogy miért nem jön rá azonnal a gondjai okára, miközben én rögtön tudtam, mi a baja, olyan nyilvánvaló volt.

A legérdekesebb egyébként az volt számomra, hogy miközben Sauveur lelkiismeretesen végzi a munkáját, és próbál minden kis páciensének igazi segítséget nyújtani, addig a saját életében nehézkesen tudja megoldani a lelki gondokat. A fiával például kevesebbet tud foglalkozni a páciensei miatt, mint amennyit kéne (pl. rájuk férne egy szakácsnő, hogy szegény gyerek ne csak megmikrózott gyors kaját egyen). A családjuk múltbeli titkairól sem nagyon tud beszélni a fiával. Sauveur ugyanis fekete bőrű férfi, akit egy fehér bőrű házaspár nevelt fel, és ő maga is egy fehér nőt vett feleségül, de a felesége végül meghalt. Ezekhez a családi ügyekhez van köze egy jelenbeli eseménynek is, de erről majd külön írok...

Egyébként szerintem Sauveur karaktere teljesen reálisan van felépítve. Az ember, ha nem pszichológus, akkor is úgy van vele, hogy mások gondjait könnyebben megoldja, mint a sajátját. A saját problémáink lelkileg érintenek minket, ezért nehezebb tisztán látni velük kapcsolatban, mint kívülállóként tudni, hogyan lehetne megoldani valaki más életét.

3. Cuki kölykök

Ha egy regényben van egy nagyon cuki gyerekkarakter, az már feldobja a történetet. Ha viszont egy regény tele van ilyen karakterekkel, akkor az írónak nyert ügye van. Ugyanis képtelenség cuki gyerekekről olvasni úgy, hogy az ne bírja az embert mosolygásra, ne csaljon könnycseppet a szemébe és ne imádja a tiszta, gyermeki őszinteségüket és az eszüket.

Lazare imádnivaló gyerek. Okos, nagyon megértő az apjával szemben, és iszonyatosan édes. Az, hogy egy titkos helyről kihallgatja az apja beszélgetéseit a gyerekpáciensekkel, utánanéz a betegségeiknek, és úgy gondol ezekre a gyerekekre, mint egyfajta barátokra, akiket kedvel, akikkel együtt szomorkodik, együtt fél és boldog, azt mutatja, hogy nagyon együttérző kisfiú. Nem csodálkoznék azon, ha végül belőle is pszichológus lenne, mint az apjából.

Megfogott az a barátság is, ami az egyik osztálytársához, Paulhoz köti. Ők tényleg jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és már azelőtt testvéreknek érzik magukat, hogy egyáltalán ez a lehetőség felmerült a sztoriban.

Igaz, Gabin már nem gyerek, hanem tinédzser, de ő meg pont ezért aranyos. Az anyja összeomlása miatt van lehetősége összebarátkozni Lazare-ral, és rögtön amolyan bátyként kezd viselkedni vele. És mi lehetne édesebb, mint egy nagy, lakli tini és egy kiskölyök testvéries barátsága...

És persze ott vannak a kis páciensgyerekek, akik közül nem is tudnék kiemelni egy legédesebbet, mert mindegyikük az a maga módján. Ezt az édességfaktort pedig csak növelte, hogy a gyerekek mellett hörcsögök és hörcsögbébik is felbukkantak a sztoriban.

4. Családi krimiszál

Sauveur háza előtt olyan csomagokat hagynak, amelyekkel régi, karibi rontást akarnak hozni rá. Üzeneteket is kap, és egy furcsa, albínó férfi leskelődik az otthonuk környékén. Vajon kicsoda a férfi? Ő hagyta a ház előtt a rontásokat is és küldte az üzeneteket? Miért haragszik valaki ennyire Sauveurre? És vajon veszélyben van ő és Lazare?

Nagyon jó ötlet volt a családi és a páciensek szálai közé betenni valami kis izgalmas krimiszálat is, ez feldobta a történetet, és így tényleg mindenféle érzést megkap a könyvtől az olvasó, amire csak vágyhat egy jó könyvtől.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy kis léleksimogatást.

Kedvenc idézetek:

„Végül megérkeztek a hörcsögök kis ketreceihez, akik nehéz természetükre való tekintettel egyesével voltak elszállásolva. Lazare választása egy hímre esett: a feje és a hátsója fekete volt, a hasán pedig széles fehér csík futott körbe, és olyan ádázul forgatta a kerekét, mintha a havi fizetése függne tőle. – Kicsit kreténnek tűnik – jegyezte meg Saint-Yves. – Ne szóljunk neki, hogy nem megy vele semmire?”

„– Hány éves is voltam, mikor a mami meghalt? – kérdezte Lazare, miközben segített az apjának leszedni az asztalt.
– Két és fél.
– Mutasd meg, mekkora voltam!
Sauveur a combja közepéhez tartotta a kezét.
– Elég kis tökmag – állapította meg Lazare, tele szánalommal hajdani önmaga iránt.”

„– Nem, ez hülyeség… Vagy legalábbis lehetetlen.
– Mi lehetetlen?
– Nem lánynak lenni.
– Jobban szeretnéd, ha nem lány lennél.
– Fiúnak jobb lenni, nem?
Kérdő tekintettel nézett Sauveurre, mintha tőle várna megerősítést.
– Te úgy gondolod, hogy fiúnak jobb lenni?
– Amikor történeteket mesélek magamnak, azokban fiú vagyok.
Nagyon fehér bőre ismét megszínesedett, mintha belülről megvilágította volna egy rózsaszín ernyős finom kis lámpa.
– Este, mielőtt elalszom, útra kelek az én világomban – folytatta szinte révült hangon. – Ott nem Ellának hívnak, hanem Elliotnak. Szuperképességeim vannak, be tudok hatolni az emberek szívébe és szétrobbantani, ha gonoszak… szóval, ha bántanak. És van egy lány, aki szerelmes belém, a király lánya, de nem találkozhatok vele, csak titokban egy nagyon sötét pincében, mert a bátyja el akarja venni tőlem a képességeimet…”

„– Apa, baj, ha nekem csak EGY barátom van? – kérdezte Lazare, mielőtt Sauveur leoltotta volna a villanyt.
– EGY barátod? De hiszen az rengeteg!”

„Bounty egész álló vasárnap a ketrece egyik sarkában gubbasztott, még a réparudacskát sem volt hajlandó elfogadni, amit Lazare benyújtott neki a résen.
– De hát a hörcsögök imádják a répát! – szomorkodott sírós hangon.
– Mutasd nekem azt a hörcsögös weboldalt! – mondta Sauveur.
Attól tartva, hogy a végén még egy depressziós hörcsögöt is kezelhet, Saint-Yves átfutotta a honlapot, s közben szorgosan jegyzetelt.
– Na szóval – foglalta össze a fiának –, a te hörcsögödnek a következők kellenek: Vitakraft hörcsögropi, répás Bombino, dizájnos játszótér, házikó, ahová elrejtheti a tartalékait, Coco Clean hörcsögalom és illóolajos tisztítózselé. Most már értem, miért csinálunk inkább gyereket.”

„– Olyan dolgokat vágtak egymás fejéhez, amit eltitkoltak a másik elől. Te nem tehetsz semmiről. Ezek felnőtt dolgok, és a felnőtteknek kell elrendezniük őket.
– De én azt látom, hogy a felnőttek semmit se rendeznek el! A szüleim duzzogva ülnek az asztalnál, olyanok, mint két óvodás.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A Lélekdoki című regény kiváló magyar szövegét Burján Mónikának köszönhetjük, aki a moly.hu adatbázisa szerint már 68 könyvet fordított.

A mostani játékunk során olyan könyvekből találtok idézetet, amit Burján Mónika fordított, a feladatotok, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy melyik regényről van szó. A helyes megfejtők között három Lélekdokit sorsolunk ki.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Találomra elindult, és a véletlen a Maité Fodrászat sötét kirakata elé vitte. Két tenyerét nekitámasztotta az ajtónak. Azt szerette volna, ha kinyílik, ha megcsendül a harangocska. Egy napon az övé lesz a szalon, és akkor egész héten és egész éjszaka is világos marad. Olyan lesz, mint egy szakadatlanul dobogó szív.”

 
a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06. 30. Könyvvilág
07. 04. Zakkant olvas
07. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 10. Never Let Me Go
07. 12. Hagyjatok! Olvasok! – extra állomás
07. 14. Sorok között – extra állomás


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. július 8., hétfő

Jennifer Chambliss Bertman: Könyvvadászok – Blogturné


Jennifer Chambliss Bertman szövevényes és titkokkal teli regényében igazán izgalmas játékot talált ki, a Könyvvadászatot. A kiválóan megírt és feszült történetben megismerkedhetünk a titkosírásokkal, könyvekkel és hőseinkkel bejárhatjuk San Francisco utcáit is. Ha a bloggerekkel tartasz az izgalmas úton, megnyerheted te is a Pagony Kiadó által megjelentetett kötet egy példányát. Könyvvadászatra fel! 

Jennifer Chambliss Bertman Könyvvadászok című könyvéről valószínűleg nem kell hosszasan magyaráznom, mivel keltette fel a figyelmemet. Könyvmoly főszereplők, könyvvadászjáték, rejtélyek, rejtvények, minden, amit kívánhatok egy jó ifjúsági regénytől.

Ami tetszett

1. Könyvek, könyvek, könyvek

A történet egy fiatal lányról, Emilyről szól, akit a szülei állandóan újabb és újabb városba hurcolnak magukkal. A tervük ugyanis az, hogy az USA összes államában laknak majd egy ideig, és erről a vándorló életmódról könyvet írnak. Emilynek emiatt nincsenek barátai, az egyetlen szórakozása, hogy csatlakozik a Könyvvadász-oldalhoz és ő maga is könyvvadász lesz. Ezt az oldalt egy Griswold nevű öregember hozta létre, aki imádja a könyveket és a rejtvényeket. Az emberek elrejthetik a nekik már valamiért nem kellő könyveiket, rejtvényt készítenek a rejtekhelyhez, feltöltik a honlapra, a többi könyvvadásznak pedig meg kell fejteniük a rejtvényt és elsőként kell megtalálniuk a könyvet. Aki rábukkan egy könyvre, pontokat kap, ezekkel a pontokkal egyfelől szintet léphet, másfelől beválthatja őket a honlap online boltjában.

Mivel én magam is könyvmoly vagyok, ezért teljesen bele tudtam élni magam a könyvvadászatba. Emilyvel, a bátyjával és a legújabb és legjobb barátjával együtt élveztem a rejtvények megfejtését és a kalandokat. Már csak azért is, mert az ő esetükben nem egy egyszerű könyvvadászatról volt szó.

2. Krimi és izgalom

Hogy miért is nem egyszerű könyvvadászat Emilyéké? Azért, mert Griswold új játékot talál ki, aminek éppen a nyilvános bejelentésére igyekszik, amikor a vasútállomáson két férfi rátámad, egy régi könyvet követelnek rajta, és mikor nem hajlandó átadni, lelövik. A támadók találnak nála egy könyvet, ám mivel az új (és a megbízójuk egy régi könyv megszerzésével bízta meg őket), ezért a könyvet az ottani kuka mögé hajítják.

Ezt a kötetet, Poe-tól Az aranybogárt találja meg rá pár napra Emily, és amikor kinyitja, rájön, hogy bizony egy rejtvénysorozat első része található a könyvben. Emily először azt gondolja ez is egy átlagos könyvvadászjáték lesz, ám mikor Griswold korábbi támadói követni és üldözni kezdik, rá kell jönnie, hogy hatalmas bajba keveredett.

A könyvvadászösztön azonban nem hagyja nyugodni, végig akarja csinálni a rejtvénysorozatot, hogy megtudhassa, miféle kincs várja az utolsó állomásnál.

Számomra ez a krimivel összegyúrt kalandos történet, amelynek középpontjában nemcsak a könyvek állnak, hanem olyan rejtvények is, amelyeket mi is együtt fejthetünk meg a karakterekkel, szó szerint a tökéletes ifjúsági regény. Gyerekként is imádtam volna ezt a történetet, és most is odavoltam érte. Mert amellett, hogy szerethetőek a karakterei, képes volt megmozgatni a fantáziámat és az agyamat is.

3. Család és barátok

Azzal azt hiszem, nem leplek meg titeket, ha azt mondom, Emily karakterével nagyon könnyű volt azonosulnom. Egy lány, akinek a mindenei a könyvek és imádja rejtvényekkel és rejtélyekkel szórakoztatni önmagát, csak szimpatikus lehet számomra, sőt, lelki társ. De a történet többi karakterét is sikerült nagyon megkedvelnem.

James, Emilyék új főbérlőjének az unokája gyorsan és könnyen összebarátkozik a könyvmoly lánnyal, amit nem csodálok. James szintén odavan a rejtvényekért, ezen kívül elég zizzent figura, de a szó legpozitívabb értelmében. Egy olyan srácot, aki elnevezi a kiálló hajtincsét Steve-nek, csak imádni lehet. Ha létezne, biztos, hogy szívesen összebarátkoznék vele, mert pont ilyen barát való egy könyvmoly, magának való lánynak. Olyan, akivel jókat lehet szórakozni, de nem kényszerít rád semmit, ami téged fáraszt vagy untat.

Nagyon megkedveltem Emily bátyját, Matthew-t is. Régen ő és Emily közösen vettek részt a könyvvadászatokon, ám aztán a fiú kamaszkorba lépett, más kezdte érdekelni és eltávolodott a húgától. Emilynek viszont hiányzik a régi Matthew. Igazán szépen ki volt dolgozva az ő testvéri kapcsolatuk, nagyon tetszett az erről szóló szál.

Amin elgondolkoztam...

Valaki, aki ért a számítástechnikához, van elég fantáziája és még pénze is ahhoz, hogy beindítson egy non-profit vállalkozást, igazán beindíthatna egy a Könyvvadász-oldalhoz hasonló játékokkal teli honlapot.

I-mád-nám!

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti használni az agyát, kedveli a belevaló könyvmolyokat és együtt kalandozna velük egy igazán izgalmas nyomozás során.

Kedvenc idézet:

„– Megbabonáz a hajam? – kérdezte James.
Emily érezte, hogy elvörösödik, de James legyintett.
– Semmi baj. Szeret szerepelni.
– Kicsoda, a felálló hajtincsed?
– A neve Steve.
– Elneveztél egy hajtincset Steve-nek?
– Eredetileg Geronimónak akartam hívni, de nem akartam nevetséges lenni - felelte James.
Emily elnevette magát, minden kételye elszállt.
– Senki nem venne komolyan egy Geronimo nevű hajtinccsel.
– Pontosan - bólintott James.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mivel Emily a könyvben megismerkedik Edgar Allan Poe munkásságával, nektek is ez lesz a feladatotok. A bloggerek bejegyzéseikben elrejtettek, egy-egy Poe novella címét. Ezeket kell beírnotok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06. 30. Olvasónapló
07. 02. Deszy Könyvajánlója
07. 06. Könyvvilág
07. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. július 6., szombat

Margaret Atwood: Az özönvíz éve (Maddaddam 2.) – Blogturné


A MaddAddam-trilógia második részében, Az özönvíz évében új karakterekkel ismerkedhetünk meg, akik túlélték a világvégét. Az ő történetük legalább annyira izgalmas, mint az első könyvben Hóemberé, Guvaté és Gazelláé. Ren és Toby életéről ezúttal négy bloggerünk olvasott. A turné végén természetesen ti is nyerhettek egy példányt a könyvből. 

Nemrég azt írtam nektek, hogy Margaret Atwoodtól a kedvenc könyvem eddig a Maddaddam-trilógia első része, a Guvat és Gazella. Most módosítanám eme állításomat, a kedvenc könyv helyét átvette a trilógia második része, Az özönvíz éve.

Ami tetszett

1. Új karakterek, új szemszög

Amikor elkezdtem olvasni a második könyvet, és rájöttem, hogy két teljesen új karakter szemszögéből mutatja meg a világvége előtti és utáni történéseket, egy pillanatra megijedtem. Megszoktam már az első könyvben Hóember karakterét, és féltem tőle, hogy vajon Rent és Tobyt meg tudom-e kedvelni, érdekel-e majd az ő élettörténetük Hóemberé után.

Szerencsére az első fejezetek után rájöttem, hogy nagyon is érdekel, sőt, újfajta, izgalmas betekintést nyújt a történet világába az, hogy Ren és Toby alacsonyabb származásúak. Vagyis míg Hóember a kevés kiváltságos gazdag életét ismertette meg velünk, addig Ren és Toby a szegénységben élő átlagemberekét, olyanokét, amilyenek mi is lennénk, ha a világunk egyszer eljutna arra a pontra, mint a történet világa.

És pont ezért izgalmasabb a szemszögük, mert sokkal jobban bele tudtam élni magam. Én is velük rettegtem, szenvedtem, reménykedtem. A barátaimmá váltak, mintha magam is a Kertészekhez tartoznék.

2. A Kertészek

Nos, ezek az emberek megpróbálnak jók lenni egy rossz világban. Valamiféle saját vallást dolgoztak ki, amibe bevonták a kereszténység alapjait, de a maguk módján értelmezték azt. Az állatokat Isten szent teremtményeinek tartják épp ezért, csak vészhelyzetben eszik meg őket, ha a túlélésük múlik rajta. Egyébként növényeken élnek, óvják az állatokat, hiszik, hogy az állatoknak lelkük van, pl. a méhészük beszélget a méhekkel, minden nap elmondja nekik a híreket, eseményeket, azt, ha valaki meghalt vagy más fontos dolog történt.

Hisznek abban is, hogy nemsokára eljön a Víztelen Özönvíz, amellyel Isten újra megtisztítja majd a bűnbe esett világot, és remélik, hogy ők kiérdemlik majd a helyet a túlélés „bárkáján”.

Ha az eszemmel nézem őket, akkor azt mondanám rájuk, szelíd bolondok. Ám, ha a szívemet is bevonom a szemlélődésbe, nagyon sok dologban igazuk van. Például abban, hogy az emberiség nagyon rossz útra lépett, és ez abból is látszik, hogy mennyi állatfajt kergettünk a kihalásba.

Természetesen a Kertészek sem szentek, vannak köztük is gonosz emberek, és a jók is néha az elhallgatás és manipuláció eszközével akarják a helyes úton tartani az embereiket, de alapvetően többségük jó emberként gondolkozik és él.

Ők azok, akik megmentik Tobyt egy erőszakos, pszichopata maffiavezér karmai közül, és Ren is még kislányként náluk nevelkedik.

Az igazság az, hogy 21. századi, városi, húsevő (és a húst nagyon szerető) ateista nőként nagyon nehéz lenne a Kertészek között élni, ennek ellenére olvasás közben végig ott volt bennem a vágy, hogy bár erősebb lélek lennék, aki nemet tud mondani a húsra, mert a Kertészeknek nagyon sok mindenben igazuk van az állatok és emberek viszonyával kapcsolatban. És bár lenne bennem legalább egy kis hajlam a feltétlen hitre, mert a hit mankó az élethez, nagyban megkönnyíti mind az emberek hétköznapjait, mind azt, hogy ha tragédia történik velük, akkor fel tudják dolgozni.

Szóval a lelkem vágyott volna egy ilyen kis közösségbe, de közben az agyam, a személyiségem, a hús iránti vágy okozta gyengeségem miatt pánikkal is eltöltött a gondolat, hogy mi lenne, ha egyszer így kéne élnem…

3. Kirakós

Nagyon érdekes volt számomra, hogy a múltat és a jelent felváltva ismerhetjük meg, így végig azon gondolkoztam, hogy vajon a Kertészektől hogyan is került Toby és Ren azokra a helyekre, ahol a Víztelen Özönvizet (Guvat halálos vírusát) túlélték. Vártam, hogy a kis kirakós darabok a helyükre kerüljenek, és csak később ébredtem rá, hogy ez a puzzlekép sokkal nagyobb, mint azt előre gondoltam.

Ugyanis bár a könyv elején azt gondoltam, hogy Toby és Ren Hóembertől, Guvattól és Gazellától teljesen független karakterek, a végén kiderült, hogy ez nem igaz. Mindkettejük élete több ponton is összeér az első könyv szereplőinek életével. Ezek az apró ráébredések pedig nagyon klasszak voltak. Mintha találkoznék valakivel, aki nagyon szimpatikus, és mikor elkezdünk beszélgetni, rájövünk, hogy hé, a mi életünk korábban már itt és itt meg itt összetalálkozott, csak nem tudtunk róla, nem emlékeztünk rá. És olyan szépen, sorsszerűen összeáll az egész egy teljes képpé.

Az meg külön tetszett, hogy ebben a részben megismerhettük a MaddAddamet. Amikor rájöttem, hogy ki is a csoport vezetője és kik a tagok, az szintén olyan érzés volt, mintha összefutottam volna néhány régi, kedves ismerőssel.

Amin elgondolkoztam…

Nos, ha körülnézünk a világban, simán elképzelhető, hogy nemsokára a valóságban is eljön egy Víztelen Özönvíz, a kérdés csak az, hogy vajon még a mi életünkben, vagy megússzuk a dolgot, és a leszármazottainkra hagyjuk a szenvedést. Az igazság az, hogy nem tudom, túl akarnék-e élni egy hasonló világvégét… Én inkább abban reménykednék, hogy gyorsan és fájdalommentesen halok meg, még mielőtt nagyobb szenvedéseken kéne keresztülmennem. Nem vagyok egy nagy harcos vagy túlélő, mint látszik…

A sors fintora csak az, hogy lehet, pont ezért élném túl… XD

Toby is azon gondolkozik a könyvben, hogy ha valóban Isten küldte a világvégét az emberiségre, akkor választhatott volna erősebb, okosabb, a túlélésre alkalmasabb embereket is, mint ő, Ren és a többi túlélő. Szóval a sors vicces és nem lehet kijátszani. Épp ezért nagyon reménykedem benne, hogy az emberiség még időben észbe kap, és nem kell kipróbálnom sem nekem, sem az utánam következő generációknak a túlélési szerencséjüket egy földi pokolban.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akinek a lelke bírja a nagyon realistán ábrázolt világvégéről szóló történeteket, amelyekről simán el lehet képzelni, hogy a valóságban is megtörténnek majd egyszer.

Kedvenc idézetek:

„Nuala nagyon kedves volt velünk, de Toby szigorú volt, és benne jobban is bíztunk: egy sziklában jobban bízik az ember, mint egy tortában.”

„(…) „Féljen és rettegjen tőletek – azaz az Embertől – minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket…” Isten itt nem azt mondja az Embernek, hogy joga van elpusztítani az összes Állatot, ahogyan azt néhányan állítják, hanem figyelmezteti Isten szeretett Teremtményeit: Óvakodjatok az Embertől és az ő gonosz szívétől.”

„Mi lehet az oka, hogy a mi Fajunkban ilyen könnyen utat törnek maguknak az erőszakos impulzusok? Miért olyan fontos nekünk a vérontás? Amikor a gőg megkísért bennünket, és a többi Állat felett állónak látjuk magunkat, jobban tennénk, ha inkább elgondolkodnánk saját borzalmas történelmünkön.”

Értékelés: IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Ezúttal Margaret Atwood magyarul megjelent könyveiből találtok a blogjainkon egy-egy idézetet. Az idézet alapján ki kell találnotok, hogy melyik Atwood-regényről is van szó, és a könyv címét beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

Szokás szerint nem vettünk tudomást arról, ami körülöttünk zajlott. Nem tudomást venni nem egyenlő a tudatlansággal: meg kell dolgozni érte.
A változások nem egy pillanat alatt következnek be: ha fokozatosan melegítik a vizet a kádban, akár halálra is főhet az ember anélkül, hogy észrevenné.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

07. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 08. Könyv és más
07. 13. A Szofisztikált Macska

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2019. július 5., péntek

Kiersten White: Végtelenül – Blogturné


Utolsó részéhez érkezett Kiersten White bohókás, romantikus sorozata, a Paranormalcy - Természetfeletti. A zárásról a Blogturné Klub három bloggere mesél, sőt, egy extra állomást is olvashattok. 

Kiersten White Végtelenül című regénye egy trilógia zárókönyve. Mivel olvastam az első két részt, amik szórakoztatóra sikeredtek, ezért mindenképpen tudni szerettem volna a történet végét is. Érdekelt, hogyan is zárul Evie kalandos élete, mi lesz vele és a "vízfiúval", valamint a többi karakterrel.

Ami tetszett

1. Pörgős, izgalmas

Nos erre a könyvre nem lehet azt mondani, hogy unalmas. Lényegében három szálon futnak az események, és mindig történik valami, ami miatt izgulhatunk. Egyfelől ott van a Sötét Tündérkirálynő, aki Evie-t akarja magának és embereket rabol, hogy megfossza őket az életüktől, személyiségüktől. Aztán ott van az NPEH, amelyben nagy, és egyáltalán nem pozitív változások mentek végbe. Raquelt leváltották, és a helyére egy Umbridge-szerű nőci került, aki azt akarja, hogy Evie ismét az NPEH-et szolgálja. És végül ott vannak a furcsa teremtmények, akik vissza akarnak kerülni a saját világukba, ám ehhez csak Evie tudja megnyitni a kaput. Viszont a kapu megnyitása az életébe is kerülhet akár...

Szóval egy pillanatnyi szünet sincs, aki ezt a könyvet a kezébe veszi, biztosan nem fog unatkozni az utolsó oldalig.

2. Kemény csajszi

Evie elég csajos lány, érdeklik a ruhák, a bálok, a romantikus sorozatok, még a sokkolója is rózsaszín. Ennek ellenére egyáltalán nem mondhatjuk gyengének. Ő nem az a típus, akit ha elrabolnak, a megmentő "herceget" (vagy itt épp vízfiút) várja. Kiszabadul egyedül, sőt, ha a "herceget" rabolják el, megy, és megmenti ő.

Tetszik ez a kettősség benne, mert azt sulykolják belénk, hogy kétféle nő létezik, a csajos és megmenti való, és a nem csajos, kemény nő, aki megmenti magát. De a valóságban egy belevaló csaj is lehet érzékeny és egy csajos lány is lehet hősies, keveredhetnek az emberben a különböző tulajdonságok.

Annak ellenére egyébként, hogy Evie nem tökéletes karakter, sokszor eléggé naiv például, tényleg kedvelhető. Valahogy olyan, mint egy állandóan csacsogó barátnő, aki a fáradt napokon is megmosolyogtatja az embert.

3. Tündérférfi

Számomra még mindig sokkal érdekesebb karakter volt Reth a kiszámíthatatlan tündérférfi, mint Lend a vízfiú. Lend olyan egysíkú, szereti Evie-t, rendes srác, igazi jó fiú. Előre tudni lehet, hogy mindig helyesen fog cselekedni.

Ezzel szemben Reth képes meglepni az embert. A valóságban természetesen én is Lendet választanám, mert egy nőnek mellette lehet nyugodt, boldog élete, de karakterként Reth sokkal izgalmasabb. Végig nem tudhatja az ember, hogy vajon bízhat-e benne, mik a valódi céljai, és ettől érdekes lesz.

Sokat lehetne azon elmélkedni, hogy Reth vajon tényleg szereti-e Evie-t, vagy csak valamiféle birtoklási vágy miatt ragaszkodik hozzá. Igazából számomra a történet vége megadta erre a választ. Hogy is mondják, ha valakit szeretsz, képes vagy elengedni, ha nem szereted, akkor viszont foggal-körömmel magad mellett akarod tartani akkor is, ha az rossz neki. Nos, hogy Reth melyiket teszi, azt nem árulom el, majd kiderül mindenki számára a könyvből.

Amin elgondolkoztam...

Evie egy picikét naivabb, mint ahogy azt elvárnám egy belevaló csajtól, aki sok mindent átélt már. Olyan karaktereknek is megbocsát, sőt, bízik bennük, akik korábban megpróbálták megölni. Nos, azt hiszem, kevesen lennénk, akik hasonló bizalmat szavaznánk nem is egy, hanem több pszichopatának. Persze ez a megbocsátó természet jó akkor, ha az adott személy valóban megváltozott, de ha mégsem... nos, akkor az ember jól megszívja. És ezt a kockázatot én biztosan nem vállalnám.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy izgalmas, pörgős fantasyregényt olvasni, ami segít kicsit kikapcsolódni a hétköznapokon.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Kiersten White sorozatában több természetfeletti lény is szerepel, köztük a vérfarkasok. A mostani játékunk során olyan híres vérfarkas karaktereket láttok, akik szerepeltek egy filmben/sorozatban - a ti címetek, hogy rájöjjetek melyikben! A helyes megfejtők közül 1 példányt sorsolunk ki a könyvből:

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

07.02. Spirit Bliss
07.04. CB Olvas
07.06. Sorok Között extra állomás


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. július 1., hétfő

Mindent az emberi testről – Blogturné


Tovább kalandozunk a Bookline Könyvek új, Izgalmasan és látványosan című sorozatában! A pszichológia tudománya után ezúttal az emberi test lenyűgözően izgalmas világában mélyedhetünk el, ahol az érdekes és laikusként is emészthető információk rendkívül látványos módon tárulnak elénk. A gazdagon illusztrált, gyönyörű kötetből minden fontosat megtudhatunk arról a különleges gépezetről, ami születésünktől halálunk napjáig otthont ad nekünk. Tartsatok most is három bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt! 

A Mindent a pszichológiáról után természetesen kíváncsi voltam a Mindent az emberi testről izgalmasan és látványosan című könyvre is. Az ember felépítése, testének működése ugyanis legalább annyira érdekes, mint a lélek és az agy működése. A pszichológiás könyv után nagyjából már tudtam, mire számíthatok az emberi testről szóló könyv esetében, ezért úgy vettem kézbe, mintha valami otthonos helyre térnék vissza.

Ami tetszett

1. Sokkal több

A pszichológiás könyvben is voltak képes, ábrás magyarázatok, amelyek segítettek megérteni és feldobták a tudományos tényeket, de ebben a könyvben úgy látom, hogy még több ilyen kis színes, izgalmas, a megértést segítő érdekesség van. A legjobb az, hogy ez egyáltalán nem megy a szöveg rovására, hanem inkább egyfajta támaszt ad neki, ami segít megalapozni a fejünkbe kerülő tudást.

Ami kicsit más volt ebben a könyvben, hogy az oldalpárokon néha egymással összefüggő, fektetett képek és szövegek voltak. Ez azért kellett, hogy nagyobb képeken be tudjanak mutatni bizonyos folyamatokat az emberi testben. Ahhoz, hogy ezeket az oldalpárokat el tudjuk olvasni, meg tudjuk nézni, oldalra kell fordítani a könyvet, ami egy picikét macerás, de azt kell mondanom, megéri. Ugyanis ezek a rajzok, ábrák kicsiben nem lennének ennyire érthetőek, hatásosak. Így nagyban, ha forgatni is kell hozzá a könyvet, sokkal könnyebb átlátni, megérteni őket.

2. Új infók és a régiek felfrissítése

Ezt a könyvet két okból is jó kézbe venni. Egyfelől, vannak benne olyan információk, amelyeket az iskolában is tanulhatunk, tanulhattunk. Ha még diákok vagyunk, akkor szerintem sokkal jobb magyarázatokat ad a könyv, mint amiket általában a tankönyvek (és sokszor a tanárok is) adnak. Nemcsak hogy egyszerűbb, de szórakoztatóbb és maradandóbb élményt adó innen tanulni, mert az infók jobban megmaradnak egy gyerek fejében, ha színes, érdekes ábrákkal magyarázva látják, semmint ha száraz szövegként próbálják a fejébe tuszkolni.

Ha már túlvagyunk az iskoláinkon, akkor is érdemes elolvasni a könyvet, mert sok elveszettnek hitt, az agyunk egy rejtett zugába zárt információt visszahozhat.

Természetesen a könyvben nemcsak már régről ismert információk vannak, kapunk új tudást is az oldalaktól. Pl. tudjátok, hogy miért van a vakbelünknek féregnyúlványa? Vagy hogy miért viszket a gyógyuló sebünk? Esetleg, hogy miért ég a gyomrunk? Olyan triviális dolgok, mert hát, kinek nem égett már a gyomra, vagy szenvedett veszettül, hogy ne vakarja meg a viszkető sebét, és mégsem mindig tudjuk, mitől is működik úgy a testünk, ahogy. Nos, ebből a könyvből sok kérdésre választ kaphatunk.

3. Összetett

A könyv kitér az ember testének minden apró részletére. A sejtjeinktől, hormonjainktól és génjeinktől kezdve, a bőrön és csontokon át, a különböző belső szerveinkig. Olvashatunk a minket fenyegető betegségekről, arról, hogyan szaporodunk, hogyan működik az agyunk és a lelkünk, hogyan látunk, hallunk, sőt, hogyan éneklünk. Szóval tényleg minden az emberhez, az ember működéséhez, létezéséhez kapcsolatos dologról találhatunk információkat a könyv oldalain.

Amin elgondolkoztam…

Nagyon klassz lenne, ha még több témából kijönne hasonló könyv. Kémia, irodalom, történelem, fizika, matematika, szinte minden tudományterülethez lehetne ilyen izgalmas, érdekes, jól felépített és vizuálisan jól kivitelezett könyvet készíteni, amit az emberek örömmel vesznek a kezükbe bármikor. Én biztos, hogy vevő lennék más témákban is a sorozat részeire, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki többet akar megtudni a saját fajáról, az emberről. Azoknak, akik még iskolába járnak, hogy öröm legyen számukra a tanulás, és azoknak, akik már elvégezték a sulit, de felfrissítenék a tudásukat amellett, hogy új információkhoz is jutnak.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Aki tanult valaha komolyabban biológiát vagy anatómiát, nem kerülhette meg a latin szavakat és kifejezéseket. Mostani játékunkban ezt a tudást frissítjük fel kicsit: az állomásokon különböző szervek/testrészek rövid leírását találjátok, a feladatotok pedig, hogy írjátok a latin nevüket a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

A gerinceseknél a kiválasztás szerve. Felelős a szervezet anyagcseréje közben keletkezett vízoldékony anyagcsere-végtermékek eltávolításáért, valamint alapvető szerepe van a só- és vízháztartás szabályozásában, a homeosztázis fenntartásában.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06. 28. Szembetűnő
06. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz