~ Sárga könyves út ~

2018. október 29., hétfő

David Walliams: A világ legrosszabb gyerekei - Blogturné


A Kolibri Kiadó elhozta nekünk David Walliams gyűjteményét, amelyben a világ legrosszabb gyerekeiről ír, akik egyszerre szörnyűek és viccesek. Még szerencse, hogy elképesztően csodás köntösben jelennek meg: színesen illusztrálva és kemény kötésben. Ha szeretnétek megtudni, hogy mit gondolnak bloggereink ezekről a gyerekekről, tartsatok velünk, mert a turné végén lehetőségetek lesz megnyerni a kiadó által felajánlott 3 könyv egyikét! 

David Williams A világ legrosszabb gyerekei című mesekönyve már a címével kíváncsivá tett. Vajon hogyan lehet rossz gyerekekről mesélni gyerekeknek? Egyfajta negatív példaként hozzák fel őket, vagy kiderül, hogy annyira azért nem is rosszak, maximum a felnőttek nem tudják kezelni őket? Szóval izgatott, hogyan nyúlt ehhez a témához az író.

A könyvben 10 történet van, mindegyik egy-egy gyerekről szól, akik különböző okok miatt kapták meg a „rossz” címkét. Van köztük, aki képtelen egy helyben megmaradni, olyan is, akinek a tisztálkodással van problémája, akad, aki minden rosszaságát a kisöccsére keni, valamint olyan, aki túl okosnak és tévedhetetlennek képzeli önmagát.

Kivitelezés

A könyv kivitelezése egyszerűen tökéletes. Kemény táblás, és jó minőségű, vastag papírra vannak nyomtatva a történetek. A rajzok szépek, színesek, humorosak, vonzzák az ember szemét. A szövegre is nagyon odafigyeltek, a mesén belül is vannak különleges betűtípussal írt, kiemelt szavak, vagyis a szöveges rész is igazi műalkotás. Szóval ez egy olyan könyv, amit felnőttként is jó érzés volt kézbe venni és átlapozni, mert azt éreztem, valami minőségit, szépet kaptam.

Csak néhány oldal volt a könyvben, amivel úgymond elégedetlenebb voltam, azokon sötét lapra kicsit világosabb, de mégis csak sötét betűkkel írták a szöveget, vagyis sötétkék lapra közepesen sötétkék színnel, sötétzöld lapra közepesen sötétzöld színnel írtak. Ezt kicsit nehéz volt olvasni, főképp esténként, villanyfénynél, ahogyan mondjuk, esti meseként is olvashatnák a szülők a gyerekeiknek.

De ez tényleg csak néhány (kb. 3-4) oldal volt, és azért el lehetett olvasni a betűket ezeken is, szóval nem okozott akkora problémát.

Bevezetők

A könyv egy Köszik című oldalpárral indul, ami azonnal megvett magának kilóra. Ezen ugyanis az író apró gyerekkori rosszaságok történeteit írja meg, amelyek a szerkesztőjéhez, kiadóvezetőjéhez, illusztrátorához és egyéb a könyvkiadásban résztvevő és segítő emberkékhez tartoznak. Nagyon mókás megtudni, hogy a komoly könyvkiadó igazgatója, munkatársai milyen cuki vagy épp ciki dolgot követtek el még gyerekként.

A másik bevezető egy kitalált újságárus karakter által írt előszó, aki arra akarja rábeszélni az olvasót, hogy véletlenül se olvassa el a könyvet. Alapjában véve ez is jó ötlet volt, bár az újságárus karakter a stílusa alapján valamikor maga is rossz gyerek lehetett, és most sem túl kedves felnőtt, szóval, ha a rossz gyerekeket és őt nézzük, egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.

A mesék

Mint minden mesekönyv esetében, itt is volt olyan, ami tetszett, és olyan is, ami nem. Azok tetszettek, amikben láttam valamiféle tanulságot, amiknek a végén a gyerek esetleg észrevétlenül is, de megtanulhat valami fontosat. Pl. takarítsd ki a szobádat rendszeresen, mert ha nem, szó szerint elnyel a szemét(szörny). Vagy hogy, ha okos is vagy, ne hidd magad tévedhetetlennek, mert a beképzeltséged miatt elvesztegetheted az életedet az igazad bizonygatásával.

Aztán persze voltak olyan mesék is, amikben a gyerekek egyszerűen csak valami gusztustalanságot csináltak, pl. fikát vagy bolhákat gyűjtöttek, nyáladztak a sok alvástól vagy állandóan pukiztak, és bár a végén pórul jártak, mégsem volt valós, hihető tanulsága a sztorinak, mert annyira elvont volt a gyerekek büntetése.

Egyébként kicsit mást vártam olvasás előtt a könyvtől. A valóságban sok gyerekre rámondják azt, hogy rossz, pusztán azért, mert gyerekként viselkedik, vagyis mozog, beszél, játszik, nevet, ugrál, hangoskodik. Aztán a türelmetlen felnőttek, akik valódi nevelés helyett csak idegesen ráordítanak, kikiáltják őt rossz gyereknek, holott a fenét rossz, csak a felnőtt lusta hozzá, hogy megtanulja rendesen kezelni, nevelni, szeretni.

Szóval én eredetileg azt gondoltam, olyan gyerkőcökről olvashatok majd, akiket rossznak mondanak, de valójában nem azok, pusztán csak gyerekek. De ezekben a mesékben valóban voltak igazán rossz, sőt, egyenesen gonosz (vagy gonoszkodó) gyerekek.

Ettől függetlenül a mesék szórakoztatóak voltak, a grafika hatalmas pluszt adott olvasás közben az élményhez, és voltak olyan mesék, amiket tanulságosnak, hasznosnak is találok a gyerekek számára. Szóval mókás és érdekes volt olvasni a könyvet.

A legjobban egyébként Bömbi Berti története tetszett, mert szerintem testvérek számára tökéletes mese. Ebből megtanulhatják, hogy ha elkövetnek valami csínyt, nem éri meg ráfogni a testvérükre, mert előbb vagy utóbb úgyis lebuknak, és akkor büntetés vár rájuk. Talán olyan borzalmas, mint Bertire.

A legkevésbé Serke Ferke története tetszett, mert ő a végén nem kapott igazi büntetést, lévén tovább gonoszkodhatott csak épp más formában. Így pedig nem láttam a sztoriban igazi tanulságot.

A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a gyönyörűen kivitelezett mesekönyveket, amiket már kézbe venni is klassz érzés.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mivel David Walliams rossz gyerekekről írt, a játék is róluk fog szólni. Minden állomáson találtok egy szereplőt, akire tényleg ráillik ez a jelző, de legalábbis a felnőttek annak tartják. Feladatotok, hogy a Rafflecopter-be írjátok bele a képeken szereplő csintalannak tartott csemeték nevét.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

10. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 31. KönyvParfé
11. 02. Szembetűnő
11. 04. Olvasónapló 
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2018. október 22., hétfő

A. G. Howard: A rózsa vére


A. G. Howard A rózsa vére című regénye azért keltette fel a figyelmemet, mert ez egy modern Az operaház fantomja feldolgozás. Mivel kedvelem az eredeti sztorit, így kíváncsi voltam, hogyan is nyúlt hozzá az író. Sajnos ezúttal kicsit felemásak az érzéseim, mert volt ötlet a regényben, ami tetszett, és volt, ami nem igazán. Na meg olyan is, amiben láttam volna fantáziát, de az író nem azt állította a fókuszba.

A történet egy Rune Germain nevű lányról szól, akire ha operát hall, kényszeres éneklés tör rá. De nemcsak ezért furcsa, hanem azért is, mert gyerekként a saját nagymamája próbálta vízbe fojtani valamilyen furcsa cigány babona miatt. Most, hogy tinédzserkorba lépett, az anyja elviszi őt a Párizs környéki Rózsa Vére nevű zeneiskolába, ahol Rune-nal az első perctől kezdve furcsa dolgok történnek. Például egy maszkos férfi figyeli őt a tükrök mögül, akit senki más nem lát, csak ő.

Eredeti átdolgozva

Bár a történetben fontos szerepet játszik az eredeti sztoriból is ismert Erik, azaz a Fantom, mégsem ő a főszereplő, ezen kívül a háttértörténete is kissé megváltozott, és a személyisége, céljai, sőt, a kiléte is teljesen más. A feldolgozásban ugyanis Erik egy energiavámpír, aki azért él örökké, mert elszívja más emberek életerejét. Christine az eredeti sztoriból már rég halott, Erik pedig most Rune-t akarja megszerezni magának, de nem azért, mert beleszeretett, hanem hogy egy bizarr kísérletet hajtson végre rajta.

Rune csapdába csalogatásához a nevelt fiát, Etalont használja fel, aki ebben a regényben átveszi nevelőapjától a férfifőszerepet. Ő az, aki behálózza Rune-t, ám idővel már nem azért jár a lány nyomában, mert Erik ezt várja el tőle, hanem azért, mert szerelmes lett a lányba.

Az energiavámpíros ötlet lényegében tetszett, másképp nehéz lett volna megoldani, hogy Erik még a 21. században is éljen és viruljon. Az Etalonnal közös háttértörténete is kifejezetten érdekes volt, ahogyan az is, hogyan viszonyul a fiúhoz a jelenben, és milyen feszültség alakul ki közöttük Rune miatt.

Ami viszont borzalmasan zavaros volt, az Erik fő célja.

Ahogy már említettem, egy bizarr kísérlet miatt kell neki Rune, de ennek a kísérletnek orvosi szempontból lehetetlen a kivitelezése (és semmi nem utalt rá a történetben, hogy az orvosi megoldás valamiféle mágiával vegyülne), valamint semmi értelme nincs végrehajtani sem. Spoiler nélkül nem tudom elárulni, hogy miért, de egyszerűen Erik olyasvalamit akar, ami szó szerint lehetetlen. Ez pedig két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy az író nem dolgozta ki rendesen Erik célját, ő maga is belekavarodott az egészbe, és végül logikátlanná vált a karakter motivációja. A másik, hogy Erik szimplán őrült, de olyan szinten, hogy már nem képes megkülönböztetni a valóságot a fantáziától, a lehetségest a lehetetlentől.

Valahogy egyik változat sem igazán tetszik, az írói hiba nyilvánvaló, hogy miért, az Erik őrült elmélet pedig azért, mert így a karakter céljai csak úgy lógnak a levegőben értelmetlenül.

Nem megfelelő főszereplő

Nos, Rune a különleges „átka” és a gyerekkori traumája ellenére teljesen átlagos és sajnos unalmas karakter. Nem igazán találtam benne olyan tulajdonságot, ami miatt kötődni kezdtem volna hozzá. És azt hiszem, ő volt emiatt a regény legnagyobb gyenge pontja.

Ugyanis Etalon nagyon izgalmas karakter. A gyerekkora különleges, megrázó, izgalmas, elgondolkoztató. Az Erikkel való apa-fiú kapcsolata összetett, szeretettel teli és mégis sötét, veszélyes. Az, hogy a férfi megmentette őt, fiának fogadta, felnevelte, gondoskodott róla, és neki most mégis el kell árulnia az „apját”, hogy megmentse a szeretett lányt, egy olyan lelki konfliktus mind Etalon, mind Erik részéről, amiről baromi izgalmas, lélektani regényt lehetett volna írni.

Helyette viszont megkaptuk főszereplőként Rune-t, vele pedig a szokásos tinilányos tépelődést és rózsaszín felhős epekedést. Mivel Rune egy iskolában van, ezért volt szemét, beképzelt csaj karakter, szívatós tanár karakter, legjobb barátnő karakter, baráti körhöz tartozó karakterek, és olyan hatalmas problémák is, minthogy a sulis előadáson ki legyen a főszereplő az előadandó operában, aki elénekel valami nehéz áriát.

Szóval végig azt éreztem, hogy baromi jó könyv lehetett volna ez, ha az író hagyja Rune-t a fenébe, és inkább Erikre és Etalonra, valamint az ő kapcsolatukra és a köztük lévő konfliktusokra koncentrál. És nagyon sajnálom, hogy erre ő nem érzett rá. Vagy lehet, hogy mégis, mert a könyv legjobban sikerült része az volt, amikor megismertük Etalon múltját és a találkozását Erikkel, csak valamiért az író nem merte azt az irányvonalat vinni az egész regényen át.

Ami tetszett

Etalon karaktere nagyon érdekes volt. Bár voltak úgymond saját szemszögből írt részei, mégsem kapott igazi főszerepet, ennek ellenére mégis sikerült igazán megfognia, ami nagy szó! A belső tépelődése, ahogy az Erikhez fűződő hála és a Rune iránt érzett szerelem között vívódott, teljesen átérezhető volt. A zoknis dolog pedig, ami még egy gyerekkori emlékből eredt, egyenesen imádnivaló volt.

Azt hiszem, akkor szerettem meg igazán, amikor megismertem a múltját is, mert onnantól még összetettebb lett a személyisége, még inkább átéreztem a kétségeit, az Erik iránti hűségét és annak megingását. Szóval úgy vélem, míg Rune a regény legnagyobb gyenge pontja volt, addig Etalon a legerősebb láncszem, aki be tudott vonzani a történetbe.  

A regény vége

Sajnos épp akkor, amikor már kezdett érdekessé és izgalmassá válni a történet, sikerült megint lelohasztani a kedvemet. Egyfelől az utolsó fejezet ahelyett, hogy cselekményesen mutatná be, mi történt, inkább zanzásítva, gyorsan elmeséli az adott éjszaka végének és több hétnek a történéseit. Másfelől az, ami Erikkel történik végül megint csak értelmetlenné teszi a korábban történteket. Hogy miért, azt spoiler nélkül nem tudom elmondani, de ha elolvassátok a könyvet, akkor megértitek, mire is gondolok. 

A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik Az operaház fantomja történetet, de nem fanatikus rajongói, így túl tudnak lépni azon, hogy a regényben sok minden más, mint az eredeti sztoriban.

Kedvenc karakter: Etalon.

Kedvenc jelenet: amikor megismerhetjük Etalon múltját.

Kedvenc idézetek:

„Ahogy e dalok életre keltek az elméjében, szivárvány ragyogott fel velük, oly káprázatos, mint az ékkőként sziporkázó kandírozott gyümölcsök a piacon, amelyeket maman annyira szeretett, de soha nem engedhetett meg magának. Ettie elhatározta, eljön majd a nap, amikor megtölti velük a konyhakredencet és az éléskamrát. Roskadozni fognak a kandírozott cukorkától, mint kincseiktől az ékszeres ládikák. Maman akkortól soha nem lesz szomorú, sem éhes.”

„– (…) Tévedés azt hinni, hogy a szörnyek hoznak minden rosszat e planétára. A mi fajtánk képes az elfogadásra és a könyörületre, az embereké viszont nem. Mi ugyanis a dolgok mélyére látunk, hiszen a mélyben lakozunk.
Etalon a kesztyűjére hajtotta a fejét, amely eddig simogatta. A Fantom minden szavát elhitte. Hónapok óta nem volt része ilyen szerető, biztonságos cirógatásban, holott ez egy rémtől származott.
– Leszel a papám?
Erik leejtette a tenyerét, és hátat fordított neki. Válla meggörnyedt, mintha a kérdés fájdalmat okozott volna neki.”

Értékelés: TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2018. október 15., hétfő

Karen M. McManus: Lehull a lepel - Blogturné


A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Karen M. McManus debütáló kötetét: Lehull a lepel címmel. A 39 országban kiadott regény az olvasók nagy kedvence, a 2017-es Goodreads szavazáson a YA Fiction kategóriában a dobogós 3. helyen végzett. Nyolc bloggerünk véleményét olvashatod a blogturnén, és ha jól válaszolsz a kérdésekre, megnyerheted a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét. Sok szerencsét! 

Karen M. McManus Lehull a lepel című könyve a fülszövegével fogott meg. Kedvelem az olyan ifjúsági regényeket, amelyek valamiféle titokra, krimi szálra épülnek, de közben a fiatalok mindennapi problémáival is foglalkoznak. Szóval kíváncsi voltam, vajon ez a regény hogyan építi be a krimit a sztorijába. A könyv borítója sajnos nagyon rosszul sikerült szerintem, de ez tipikusan az a könyv, aminél a belbecs a fontos, nem a külső, mert belbecse viszont nagyon is van!

A történet öt fiatalról szól, akiket délutáni elzárással büntetnek az iskolában, mert az óráikon mobiltelefont találtak náluk. Hiába állítják mind az öten, hogy a mobil nem az övék, valaki csőbe húzta őket, az elzáró tanár nem hisz nekik. Így kénytelenek a délutánt egy terembe zárva tölteni, ahol is egyikük hirtelen meghal. A rendőrség szerint gyilkosság történt, az elkövetőnek pedig a teremben kellett tartózkodnia. De vajon ki lehet a gyilkos?

Fontos témák

A regényben több fontos téma is előkerül a karaktereknek köszönhetően. A rossz családból származó, elhanyagolt, rossz útra lépő fiatalok, a megfelelési kényszer okozta stressz, a párkapcsolati elnyomás és bántalmazás vagy épp önmagunk elfogadásának és másokkal való elfogadtatásának problémája. Mindezt az igazán érdekes, jól kidolgozott, sokrétű karaktereknek köszönhetjük, akik a krimi szál mellé behozzák a saját életük mindennapi gondjait is.

Az ember azt gondolná, hogy ha ennyi témát vetnek fel egy regényben, akkor túlzsúfolttá válhat, de szerencsére ez itt nem így történt. Az írónő pont jól adagolta a témákat, a megfelelő helyen, a megfelelő módon és a megfelelő ideig beszélt róluk.

Karakterek

Ez talán az első regény, amelyben az összes főszereplő karakternek sikerült megfognia. Mindegyiküket megkedveltem, és mindegyikük élete, cselekményszála érdekelt.

Bronwyn az okos lány a suliban és a családjában. A szülei sokat várnak tőle, ő is sokat vár magától, hiszen az egyik legjobb egyetemre készül. Az élete mégsem fenékig tejfel. Egyfelől a megfelelési kényszer elég nagy terhet tesz a vállára, másfelől a húga súlyos beteg volt kiskora óta, és épphogy csak túlélte, szóval ez is eléggé megviselte lelkileg Bronwynt. Bár ez utóbbi hála az égnek nem történt meg velem, a megfelelési kényszert és az „okos gyerek szindrómát” teljesen megértem. Ha az embertől a maximumot várják, akkor egy ötös alát is tragédiaként él meg, nemhogy azt, ha veszélybe kerül az egyetemi jelentkezése.

Addy gyönyörű, okos, fiatal lány, aki rossz fiúnak adta a szívét. A barátja buta dekorációként tekint rá, akinek még azt is ő mondja meg, hogy milyen ruhát vegyen fel (ha megfagy benne, kit érdekel…). Addy anyja az, aki lényegében benne tartja a lányát ebben a lélekromboló kapcsolatban, lévén, az anya kapcsolatfüggő, aki azt gondolja, egy nő élete mit sem ér, ha nincs mellette egy férfi. Addy nővére szerencsére már rájött arra, hogy az anyja bolond és a nézeteivel csak tönkreteszi Addy életét is, úgyhogy próbál hatni a húgára, és megértetni vele, hogy amiben benne él, az nem szerelem, hanem bántalmazó kapcsolat.

Nate volt az egyik kedvenc karakterem. Az anyja elhagyta, az apja alkoholista, ő maga úgy próbálja kifizetni a számláikat és az ételt, hogy gyógyszereket és drogot árul. Egyszer már elkapták ezért, most próbaidőn van, és mindenki csak a rosszfiút látja benne. Pedig valójában nem rossz, csak rákényszerül a rosszra. A szerelmi szála nagyon tetszett, kivéve a legvégét. Ott az utolsó előtti reakciója szerintem csak egy rossz írói fogás volt, hogy izgulhasson az olvasó. Nekem valahogy nem illett bele a történetbe, nem illett a karakterekhez sem. De azt a momentumot kivéve végig nagyon romantikus, aranyos, érdekes volt a szerelmi szál.

Cooper szintén nagy szülői nyomásnak van kitéve otthon az apja által, aki azt akarja, hogy profi baseballjátékos legyen. A fiában csak a sikert látja, nem ismeri az igazi énjét, a titkait, félelmeit, valódi vágyait és álmait.

Az áldozat

Simon mindig is népszerű akart lenni, ám amikor nem sikerült neki, elérte, hogy az egész iskola utálja és rettegjen tőle. Na nem a testi erejétől, hanem attól, hogy megtudja a titkaikat. Simon ugyanis egy blogot vezet, amelyen diáktársai szennyeseit teregeti ki mindenki előtt. Bronwynről, Addyről, Nate-ről és Cooperről is megtudott valamit, ám mielőtt megírhatta volna, az elzárás alatt meghalt.

Az igazság az, hogy szinte már az elejétől kezdve gyanakodtam arra, ki a gyilkosa, és végül igazam is lett. Szóval nem igazán sikerült meglepni. A gond szerintem az volt, hogy a négy főszereplő és egyben gyanúsított fejezetei E/1-ben íródtak, vagyis túlságosan bele lehetett látni a fejükbe és a szívükbe. Így az ember pontosan tudta róluk, hogy milyen emberek, és el tudta dönteni, képesek lennének-e a gyilkosságra vagy sem. Ha a regény E/3-ban íródik, akkor sokkal titokzatosabb lehetett volna szerintem.

Mondjuk, így sem unatkoztam. Érdekes volt végigkövetni, hogyan jönnek rá a karakterek és a rendőrség is, hogy mi történt Simonnal.

A regényt a borító ellenére mindenkinek ajánlom, aki szeretne olvasni egy minőségi, érdekes ifjúsági krimit, amelyben a karakterek jelleme tökéletesen ki van dolgozva.

Kedvenc karakter: Nate.

Kedvenc jelenet: amikor Nate esküt tesz Bronwynnak, hogy sosem fogja megölni.

Kedvenc idézetek:

„– Tudod, én kedveltem anyukádat – szólal meg Bronwyn bizonytalan hangon, miután nem válaszolok. – Mindig úgy beszélt velem, mint egy felnőttel.
– Úgy érted, káromkodott előtted? – jegyzem meg, mire Bronwyn felnevet.
– Én mindig is úgy éreztem, inkább velem együtt káromkodik.
Szíven üt, ahogy ezt kimondja, mintha minden rusnya dolog mögött mégis meglátta volna benne az embert.”

„– Lucas, szaladj le, és vegyél nekem a büfében három Snickerst! Mindenkinek egyet. A visszajárót tartsd meg, és nem kell sietned!
– Rendben, nagyi.
Lucas tekintete felragyog, ahogy kiszámolja, mennyit keres az ügyleten. Egy szemvillanás alatt kisiet az ajtón, nagyi pedig hátradől az ágyán a kórházi párnákra.
– Már el is tűnt, hogy megtömje a zsebeit, hogy egyem meg azt a kapzsi kis szívét – jegyzi meg szeretetteljesen.”

„Felállok, és kinyújtom felé a kezem. Bizalmatlanul néz rám, de azért elfogadja, és hagyja, hogy felhúzzam. Felemelem a másik kezemet is. – Bronwyn Rojas, ezúton ünnepélyesen megfogadom, hogy sem ma délután, sem a jövőben nem foglak meggyilkolni. Megegyeztünk?
– Nevetséges vagy – dünnyögi, miközben újra elvörösödik.
– Kicsit aggaszt, hogy ki akarsz térni a fogadalmad elől, hogy ne gyilkolj meg.
Bronwyn a szemét forgatja.
– Minden lánynak ezt mondod, akit felhozol ide?”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT


Nyereményjáték:

Ha már bűnügy, legyünk tisztában a fogalmakkal! Minden állomáson találsz egy hivatalos bűnügyi megfogalmazást, neked egy szóval kell beírnod a jelentését a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! (Pl: feladvány: A bűntény helyszínén talált tárgyak. - Megoldás: Bűnjelek)

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz: A hazugság olyan stresszhelyzetet okoz, amely kiváltja a vegetatív idegrendszer reakcióit. A külvilág ezeket a vérnyomás, pulzus és a légzés változásai, illetve a bőr elektromos vezetőképességének ingadozásán veheti észre. Ez a szerkezet ezeket a változásokat méri és jegyzi fel.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

10. 03. Ambivalentina
10. 07. CBooks
10. 11. Könyvvilág
10. 13. Olvasónapló
10. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út  

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2018. október 6., szombat

Stacia Deutsch: Kód, csajok, satöbbi – A barátságkód - Blogturné


A Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg Stacia Deutsch A barátságkód c. könyve. A Kód, csajok, satöbbi sorozat első részében négy teljesen különböző fiatal lány kerül egy csapatba a kódoló szakkörben. Lucy, Sophia, Maya és Erin egy titokzatos feladat megoldása közben nemcsak a kódolás alapjait sajátítják el rövid idő alatt, hanem egy bimbózó barátság is kezdetét veszi négyük között. Ha ti is kíváncsiak vagytok a lányok kalandjaira, akkor tartsatok velünk, és játsszatok a három példány egyikéért! 

Stacia Deutsch Kód, csajok, satöbbi – A barátságkód című könyve egyfelől a cuki borítójával, másfelől a témájával keltette fel a figyelmemet. Akik ismernek, tudják, hogy számítástechnikai analfabéta vagyok, viszont imádom a kihívásokat. Szóval kíváncsi lettem, hogy vajon milyen módon is tanítja programozásra egy gyerekkönyv a fiatalokat, és vajon én érteni fogom-e, tudok-e valami újat tanulni egy olyan témáról, ami nem állt hozzám eddig túlságosan közel.

A történet egy Lucy nevű lányról szól, aki alig várja, hogy elkezdődjön az iskolában a programozó szakkör, ugyanis gyorsan meg szeretne tanulni programozni, hogy a rákbeteg nagybátyjának készíthessen egy segítő appot. A szakkör azonban nem azt adja neki, amit várt, túl lassan haladnak az órákon, és Lucy úgy érzi, nem tanul ott semmit, ami hasznos lehetne számára. Ám egyik nap kódolt levelet talál az iskolai szekrényén, amely egy kalandos nyomozás kezdetét jelenti. Vajon ki írta a kódolt levelet? Segíteni akar Lucynak az illető, hogy a lány minél előbb megtanulhasson kódolni? Vagy csak szórakozik vele, hogy aztán kigúnyolódhasson?

Gyerekkönyv felnőtteknek?

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kicsit féltem, mennyire fog lekötni, lévén ez még csak nem is ifjúsági, hanem gyerekkönyv, én pedig 34 éves vagyok. De ahogy haladtam a történettel, a félelmem úgy múlt el. A szöveg stílusa valóban a 8-12 éves gyerekeket szólítja meg, ám a történet, a benne lévő rejtély sikeresen lekötötte az én figyelmemet is.

Érdekelt, hogy vajon ki írja Lucynak a leveleket. Vele együtt próbáltam megfejteni a kódolt üzeneteket, és kíváncsian vártam, hogy vajon milyen feladat lesz a következőben. Vagyis Lucyval és a barátaival együtt fejtettem a rejtvényeket és velük nyomoztam. Ez pedig igazán élvezetes volt. Azt hiszem, ha ez a könyv 8-12 éves koromban került volna a kezembe, egyszerűen imádtam volna, mert akkor a nyomozás élvezete mellett a stílus is pont passzolt volna hozzám.

A négy barátnő

Lucy mellett négy másik lány is csatlakozik a nyomozáshoz. Amrita, Sophia, Maya és Erin. Mivel ez egy rövid gyerekkönyv, nem kell aprólékosan kidolgozott karakterekre számítani, ennek ellenére mégis sikerült az írónőnek egyedi személyiséget és olyan hátteret adni mindegyik lánynak, ami által kedvelhetővé váltak.

Amrita Lucy jelenlegi legjobb barátnője, aki mindenben támogatja és segíti őt. Sophiával valaha jóban voltak, ám egy félreértés után ellenséges lett a viszony köztük. Maya divatos, csinos lány, akitől Lucy tart egy kicsit, mert azt gondolja róla, hogy túl menő ahhoz, hogy vele barátkozzon. Erin pedig az újlány, akinek meg kell küzdeni a beilleszkedéssel az iskolába és a közösségbe.

Sok regényben a mellékszereplők személyisége teljesen elsikkad, főképp, ha egy csoporthoz tartoznak. Mintha nem is különálló karakterekről olvasna az ember, hanem egy masszáról, aminek a részeit felesleges megkülönböztetni. Itt a lányok hiába alkotnak csoportot, mégis elég egyediek ahhoz, hogy az ember megjegyezze mindegyiküket külön-külön. Feministaként ennek nagyon örülök, mert ha csak ők lennének a „lányok”, akik nyomoznak, akkor elsikkadna a lényeg, vagyis, hogy ezerfélék lehetünk mi, lányok, nők, mégis mindannyiunkban találhatók értékes dolgok. Ész, erő, hűség, kitartás, kalandvágy… És ha sok különböző lány, nő összefog, összeadják a belső értékeiket, akkor klassz dolgok jöhetnek létre.

Programozás

Elégedett és elégedetlen vagyok a könyv tudásátadó részével. Elégedett, mert amit a programozásról megtudtam, az érdekes és érthető volt. Sőt, rögtön hasznát is vettem. A munkahelyi gépemen ugyanis történt egy kis gond, aminek köze volt a programozáshoz, és amikor az egyik kollégám megoldotta a problémát, és elmagyarázta, hogy mi is volt az, és hogyan lehetett megcsinálni, akkor ennek a könyvnek köszönhetően értettem, hogy miről beszél. Ez pedig nagyon klassz érzés volt!

Elégedetlen pedig azért vagyok, mert a könyv túlságosan felkeltette az érdeklődésemet a programozás iránt, és jó lett volna, ha még több információ van benne, még többet tanít nekem. Ez a rész ugyanis a programozásnak csak az alapjait mondja el. Persze egy fiatal gyerek számára lehet, hogy elegendő egyszerre ennyi tudás, mert nem tudna többet feldolgozni hirtelen, de nekem 34 évesen jöhetett volna 500x ennyi is. És remélhetőleg jönni is fog, ugyanis ahogy láttam, lesz a könyvnek folytatása, ami tovább tanít majd minket a programozásra.

Őszintén szólva nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de: alig várom, hogy még többet tanulhassak a kódolásról! Vagyis a történet hasznos, mert valóban felkelti az olvasók érdeklődését egy programozás iránt. Nemcsak a gyerekekét, hanem akár az idősebbekét is.

A történetet elsősorban 8-12 éves lányoknak ajánlom, de ha valaki egyszerre vágyik könnyed kikapcsolódásra és némi tanulásra is, akkor akárhány évesen elszórakoztathatja ez a könyv.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A játékban kódolni nem, viszont egy kis matek példát kell megoldanotok. Minden állomáson találni fogtok egy kérdést, amire a válasz valamilyen szám lesz. A csavar az, hogy ne csak a válaszokat írjátok be a rafflecopter dobozba, hanem a végén adjátok össze a válaszokban szereplő számokat, és a kapott eredményt írjátok be a doboz “végösszeg” sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Kérdés a játékhoz: Hányadik hónapban adta ki a könyvet a Kolibri Kiadó?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09. 30. Könyvvilág
10. 02. Olvasónapló
10. 04. KönyvParfé
10. 06. Spirit Bliss Sárga könyves út  


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz