Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2016. december 31., szombat

Évzáró TAG


Melyik könyvvel kezdted 2016-ot?

José Saramago: Káin című könyvével.

Mi volt a legjobb könyv, amit 2016-ban olvastál?

Robert Galbraithtől (J. K. Rowling) a Gonosz pálya. A sorozat első két részét is nagyon szerettem, de ez a harmadik tetszett a legjobban. Amikor a végére értem, muszáj volt megölelgetnem a könyvet, és alig várom a folytatást. :)

Mi volt a legrosszabb könyv, amit 2016-ban olvastál?

A Harry Potter és az elátkozott gyermek. Csalódás volt számomra, de erről majd nemsokára bővebben is írok egy könyvkritikában itt, a blogomon.

Melyik volt az idei legjobb könyves esemény, amin részt vettél?

A Könyvfesztivál és a Könyvhét is klassz volt, de természetesen a decemberi Csillagszóró Könyvkarácsonyon a könyvbemutatóm. Nagyon klassz élmény volt Deszyvel beszélgetni a színpadon, megismerhettem néhány érdekes embert, és ihletet is kaptam az íráshoz az élménynek és Róbert Katának köszönhetően. :)

Melyik volt az a kiolvasott ajándékkönyv, aminek a legjobban örültél 2016-ban?

A Kimondhatatlanul című novelláskötet, amit a Betűtészta kiadótól kaptam recenziós példányként. Egyfelől, mert ez volt az első recenziós példányom, másfelől, mert nagyon tetszett az összes benne lévő novella.

Ki volt a kedvenc férfikaraktered 2016-ban?

Cormoran Strike. Nem egy tökéletes pasi, van ezer hibája, de bele vagyok szerelmesedve. :)

Ki volt a kedvenc női karaktered 2016-ban?

Robin Ellacott. Tökéletes párost alkotnak Cormorannal, úgyhogy remélem, hamar kidobja a fenébe a hülye vőlegényét véglegesen. :D

Melyik volt az a könyv, amit ajánlásra olvastál el idén, én nagyon tetszett?

Saramagótól a Káin című könyv. Az egyetemről ajánlotta egy ismerősöm, és szerencsére egy nagyon jó akción potom áron be tudtam szerezni. Nagyon érdekes volt, úgyhogy örülök, hogy elolvastam.

Melyik volt az az idei kölcsönkönyv, amit elolvastál, és tetszett?

Dan Brown A megtévesztés foka. Anyutól kaptam kölcsön, és nagyon izgalmas, agymozgató történet volt.

Melyik könyv volt idén az, amiről nem hitted volna, hogy tetszeni fog, mégis tetszett?

Az éhezők viadalát filmen láttam először. Az első rész hidegen hagyott, a másodikba beleszerelmesedtem, és onnantól imádtam. A könyvet viszont sokáig nem mertem elolvasni, mert féltem, hogy nem tetszik majd a stílusa. Aztán mégis belekezdtem, és nagyon élveztem. Nem mondom, hogy hibátlan, egyáltalán nem az, de jól kiegészítette a filmeket, és kellemes szórakozást nyújtott.

Melyik volt az a teljes sorozat, amit idén végigolvastál?

Az éhezők viadala és Az emlékek őre sorozat.

Mesekönyvet is olvastál 2016-ban?

Igen, többet is. A kis herceget (sokadszorra), a Micimackót és az Alice Csodaországbant. Az elsőt évente minimum egyszer elolvasom, a második nagyon tetszett, a harmadik érdekes volt, de annyira nem jött be.

Melyik volt az idei legrövidebb könyved?

Oscar Wilde-tól a The Importance of Being Earnest című angol nyelvű, rövidített dráma, ami 54 oldal.

Melyik volt idén a leghosszabb könyved?

J. R. Wardtól a Fekete tőr testvériség sorozat 13. része, Az árnyékok. Összesen 688 oldal.

Melyik volt idén a legmegrázóbb történet, amit olvastál?

Anna Frank naplója. Az a kislány nagyon sokban hasonlított rám, és előhozta a dédimamámmal kapcsolatos emlékeket is.

Melyik volt idén a legvidámabb történet, amit olvastál?

A. A. Milnétől a Micimackó. Jókat mosolyogtam rajta.

Melyik volt a könyv, ami a legjobban tetszett, de nem regény?

Salvador Dalítól a Salvador Dalí titkos élete. Ez lényegében egy önéletrajz, amelyből kirajzolódik Dalí zsenije és őrültsége is.

Olvastál idén idegen nyelvű könyvet?

Igen, méghozzá életem első idegen nyelvű könyvét, amit végig is olvastam. A fent emlegetett Oscar Wilde dráma rövidített változata volt az, de a rövidsége ellenére is büszke vagyok rá, hogy végigrágtam magam rajta.

Milyen könyveket olvastál idén, amelyekből film is készült?

Csillagainkban a hiba, Az éhezők viadala és Az emlékek őre.

Melyik könyvvel zárod 2016-ot?

Ha olyan könyvet kell írnom, amit végig is olvastam még idén, akkor Jandácsik Páltól az Állatok maszkabáljával zártam az évet. Ha olyat, amit elkezdtem még 2016-ban, de csak 2017-ben fogom befejezni, akkor Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című könyvével.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. december 21., szerda

A gyengeség megmutatása erősség


Nemrég írtam egy bejegyzést arról, hogy számomra mik okoznak nehézséget az írásban. Utána beszélgettünk egy ismerősömmel erről, és előkerült az, vajon jó-e, ha egy író nyilvánosan bevallja, hogy valamiben még fejlődnie kell. Nem negatív reklám ez? Nem káros neki?

Én azt az elvet vallom, hogy nincsen tökéletes ember, és nincsen tökéletes író sem. Még a legprofibbak számára is van, ami nehézséget okoz, nemhogy azok számára, akik még nem tartoznak a legprofibb kategóriába. Szóval lényegében nyílt titok, hogy minden egyes írónak vannak gyengeségei, hibái. Kinek ez, kinek az.

A jó és a rossz írót (nem a jól és a rosszul írót!) az különbözteti meg egymástól többek között, hogy a jó író tudja, hogy nem tökéletes, képes felismerni a hibáit, és hajlandó keményen dolgozni azon, hogy kijavítsa őket. Egy egyelőre még kezdő és nem túl jól író emberke is lehet jó író, ha nem elfogult önmagával, nyitott szemmel nézi az írásait, és hajlandó időt, energiát, „vért és könnyeket” szánni a fejlődésére.

Amellett, hogy önmagunk fel- és elismerjük a hibáinkat, és ezáltal fejleszthetjük önmagunkat, azért hasznos nyíltan vállalni, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert ezzel másoknak is segíthetünk. Sokan küzdenek önbizalomhiánnyal. Azt gondolják, „Hű, az a másik író de jól ír, én meg milyen béna vagyok!”, és elmegy a kedvük az alkotástól. Pedig lehet, hogy ha nem lenne ez a kishitűség, a gondolat, hogy a másik tökéletes, mi meg tele vagyunk kijavíthatatlannak vélt hibákkal, akkor idővel és sok munkával az illetőből zseniális író válna. Hiszen nagyon kevesen kezdik úgy, hogy elsőre világrengető művet írnak. Ahogy Harry Potter is mondja biztatásképpen a DS tagjainak, gondoljanak arra, hogy minden nagy varázsló olyan fiatal, bénázó diákként kezdte, mint ők, akkor belőlük miért ne lehetne idővel és kitartással nagy varázsló? :)

Szóval jó, ha a kezdő, bizonytalan, írással foglalkozó emberek látják, hogy senki sem tökéletes. Ez egyáltalán nem szégyen, szimplán csak természetes. És ha erre rájönnek, ha valaki kimondja nekik nyíltan, az talán segít nekik, hogy ne becsüljék le önmagukat, ne higgyék, hogy csak bennük van hiba, és ezeket nem lehet kijavítani.

Van még egy előnye annak, ha nyíltan beszélünk a gyenge pontjainkról. Esetleg jó tanácsokat kaphatunk másoktól, akik ügyesebbek azon a területen, ami számunkra nehézséget okoz. Tanácsot kérni szintén nem szégyen, ahogyan másoktól tanulni sem az. Szerintem csak így lehet egyre jobb és jobb íróvá válni.

De persze, nemcsak gyengeségei és hibái vannak az embernek, akadnak erősségei és erényei is, és ezekkel szintén jó (és nem szégyellnivaló vagy beképzeltség!) tisztában lenni. Mert ahogyan hiba, úgy erény is van mindenkiben. Min-den-ki-ben. Szóval ismerjétek fel és meg mindkettőt magatokban, és ha szerettek írni, akkor hajrá, sose hagyjátok abba! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. december 19., hétfő

A hetedik alkalom... - Avagy A Szem 1. - Reményfosztottak könyvbemutatója


Tegnap volt a hetedik könyvbemutatóm. Nagyon más volt, mint a korábbiak, már csak azért is, mert most egyedül ültem a színpadon íróként, és nem volt mellettem támaszként sem Kitti, sem Benina. De kezdjük az elején… :)

Tegnap kora hajnalban keltem, hogy elérjem a vonatot. Az út jól telt, először aludtam, aztán pedig a Gonosz pályát olvastam Rowlingtól. Amikor megérkeztem, Zsuzsa és Alexa vártak rám, és azonnal a Premier KultCaféba siettünk.

Kis késésben voltak a programok, úgyhogy nem késtünk el, sőt, volt szerencsénk meghallgatni, ahogy Kozári Dorka mesét mond a jelenlévő gyerkőcöknek. Korábban még sosem hallottam Dorkát mesélni, de nagyon jól csinálja! Felnőtt fejjel, legalább annyira élveztem az előadását, mint a gyerekek, akik csüngtek a szavain. Ha valakinek egyszer van rá lehetősége, mindenképpen hallgassa meg, ahogyan mesél, mert igazi élmény. :)
Dorka meséit Cselenyák Imre dobta fel gitárral, a gyerkőcökkel elénekeltek néhány karácsonyi dalt, amit szintén nagyon élveztek a kicsik, főképp a Micimackós „zikk, zikkelés”. :)

Dorka programja után Bodor Attila szórakoztatta a gyerekeket. A színpadon interaktív „kémiai kísérletekben” lehetett részük, természetesen az ő szintjükön, és ahogy messzebbről hallottam, igazán lelkesek voltak, és élvezték. :)

Ezt követően Palásthy Ágnes mesélt, ami szintén nagyon lekötötte a gyerekeket. Ezt bizonyítja az is, hogy egy kisfiú felvette okos telefonnal a teljes mesét, és amint véget ért, azonnal elkezdte újra lejátszani magának. :) Míg Ági mesélt, megérkezett Kitti és Peti is. Kitti gyorsan be is szerezte A Szemet, én meg dedikáltam neki. :) Utána beszélgettünk egy kicsit, készítettünk néhány képet, és már mehettem is a színpadra. :)

Nagyon furcsa volt, hogy most egyedül ülök kint, és sem Benina, sem Kitti nincs mellettem, de csak pozitív értelemben izgultam. Deszy vezette le a beszélgetést, aki régóta az olvasóm, nagyon jól ismeri a történeteimet, a stílusomat és A Szemet is olvasta, úgyhogy igazán felkészült volt, és érdekes, izgalmas kérdéseket tett fel nekem. :) Élmény volt vele beszélgetni! :) Katona Ildikó, a Kiadó vezetője közben élő adásban videózott minket, és szerintem nagyon klasszul sikerült a felvétel. Azt leszámítva, hogy izgalmamban egyfolytában lóbáltam a lábamat. :D Ki kell majd találnom valami kevésbé feltűnő stressz-levezetési módot, azt hiszem… :D

A beszélgetés után félrevonultam egy asztalhoz dedikálni. Ez jó megoldásnak bizonyult, mert így volt lehetőségem hosszabb időt eltölteni néhány olvasómmal. Jót beszélgettem egy anya-lánya párossal, akik mindketten olvasták a történeteimet, és az összes könyvemet elhozták dedikálásra (Remélem, A Szem is tetszeni fog nektek, lányok! :) ), és még egy Nyírd ki ezt a naplót! kihívásba is bevont két lányzó. :)

Utoljára Kolozs Kitti ült le hozzám, nagyon klasszul elbeszélgettünk. Ajándékba kaptam tőle egy szép könyvjelzőt, ő pedig átvehette tőlem a borítótervező pályázaton nyert példányt A Szemből. :)

A dedikálás után elraboltam magamnak egy kis időre Róbert Katát, hogy néhány szerkesztési tanácsot kérjek tőle. Egy édes kisbabát hagyott ott miattam, úgyhogy ezer hála és bocsánat, amiért lefoglaltam a kérdéseimmel, és nagyon köszönöm a hasznos segítséget. :)

Mivel Kolozs Kitti ráért délután is, ezért eljött velünk (Zsuzsa, Alexa, én) ebédelni, hogy folytathassuk a korábban félbeszakadt beszélgetést. Az ebéd nagyon finom volt, csak a korai kelés miatt vágytam egy kávéra is, szóval visszatértünk a KMK Könyvkarácsony helyszínére, ahol ittam egy nagyon finom Melange-t (méz, kávé, hab), majd nekiálltam dedikálni az előrendelt példányokat A Szemből. :)

Közben összefutottam Nózival, a rendőrkutyussal, aki Kántor Kata könyvét ihlette, és annyira cuki volt, hogy Kata engedélye után meg kellett simogatnom gyorsan. :) Majd nekiálltam fotózkodni Róbert Katával és On Saijal. :)

Végül eltelt a délután, és indultunk vissza Pécsre Alexával. Az egész utat végigbeszélgettük, csak az tette tönkre kicsit a hangulatot, hogy a mellettünk lévő sorban ülő, szegény lány rosszul lett, és egész úton hányt. Remélem, már jobban van, mert nagyon sajnáltam szegényt. :( Hazaérve pedig nagyon fáradtan, de élményekkel telve estem be az ágyba, és nagyon-nagyon jól aludtam. :)

Köszönöm mindenkinek az élményeket, és remélhetőleg nemsokára találkozunk a nyolcadik könyvem bemutatóján is! :)

Képek a könyvbemutatóról:
Bodor Attila mesél a gyerekeknek.
Kozári Dorka a gyerekeknek mesél.
Cselenyák Imre gitározik és énekel a gyerekeknek.
Palásthy Ágnes mesél a gyerekeknek.
Kolozs Kitti ajándéka számomra.
Róbert Kata, A Szem és én.
Kolozs Kitti, A Szem és én.
Zsuzsa, Szurovecz Kitti és én.
On Sai és én.
Ha szeretnéd megnézni a Könyvbemutatómról készült videót is, akkor katt IDE!


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. december 11., vasárnap

A három legnehezebb...


Vannak olyan események, történések, amikről nagyon nehéz írni, jól írni meg aztán pláne. Olyan módon, hogy az ne legyen zavaros, az olvasó ne unja, hanem élvezze, és hiteles is legyen. Ezek közül arról a háromról írok most, ami számomra a legnagyobb kihívást szokta okozni.

1. Harc-, csatajelenet:

Legyen kézitusa, fegyverrel vívott csatajelent, párharc vagy tömegharc, nagyon nehéz hitelesen megírni egy ilyen témájú, mozgalmas jelenetet. Főképp úgy, hogy sosem verekedtem, és fegyver sem volt még a kezemben, leszámítva persze az olyan hétköznapi tárgyakat, amiket egyébként akár fegyverként is lehetne használni (pl. kés, olló, Kígyók sziszegése példány XD).

De nem feltétlenül a tudás és tapasztalat hiánya okozza a legnagyobb gondot ebben az esetben, hiszen a neten szinte bárminek utána lehet olvasni. A legnehezebb az, hogy egy extrán mozgalmas jelenetet úgy papírra vessek, hogy az ne tűnjön soknak, zavarosnak, átláthatatlannak. Ki merre mozdul, hová üt, hova ugrik, hogyan hárít és hasonlók…

Épp ezért, ha ilyen jelenetet írok, átmegyek kicsit őrültbe, és megpróbálom vagy magam lemozogni a leírt mozdulatokat, hogy lássam, tényleg lehetséges-e az adott mozdulat, vagy valami mással játszom el a jelenetet (pl. plüssök, papírbabák stb.). Ez segít a hitelességben, és abban, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, kifejezéseket a különböző mozdulatokhoz.

Persze segítségemre van a net is. Rákerestem többek között már olyasmikre, hogy hogyan nevezik a különböző ütésfajtákat, milyen típusú lőfegyverek léteznek, és hogyan kell használni egy íjat.

2. Erotikus jelenet:

Ebben szintén sok nehézség van. Az egyik, hogy megtaláljuk az arany középutat, ahol izgató a jelenet, de nem megy át még pornóba. A másik, hogy vigyázzunk, a jelenet semmiképpen ne váljon röhejessé. Negatív, tanulságos példaként, A szürke ötven árnyalata jut eszembe elsőként, amelyet olvasva rengeteget nevettem a szexjeleneteken, mert a bébizés és egyebek egyszerűen komolytalanná tették számomra az erotikus jelenetet és a BDSM szálat.

Az is nehézséget jelent, hogy az írót sokszor azonosítják a szereplőivel, és azt gondolják, hogy amit leírunk, azt csináljuk vagy arra vágyunk a valóságban is. Ez persze időnként megesik, ám nem mindig. Az embernek pedig kicsit zavaró arra gondolni, hogy az olvasók azonosíthatják a karakterei vágyait, gondolatait, tetteit a sajátjaival.

Az sem egyszerű, hogy túllépjünk a saját szégyenlősségünkön, már persze, annak, aki szégyenlős. Ahogy nem szabad pornóba fordulnia egy-egy erotikus jelenetnek, úgy nem szabad túl óvatoskodónak sem lennie. Amit le kell írni, le kell írni, csak oda kell figyelni, hogy a megfelelő szavakkal és stílusban tegyük.

3.Leírás:

Bevallom őszintén, olvasóként is sokszor unom a tájak, helyiségek, tárgyak és emberek leírását. Persze, jó tudni néhány információt, de ha túl van ragozva, számomra érdektelenné válik a szöveg. Épp ezért amikor leíró részt kell írnom, az is nehezemre esik. Két módszerem van arra, hogy úgy dolgozzak ezeken a részeken, hogy az ne untasson, de mégis eleget adjon az olvasóimnak.

Az egyik, hogy első írásra hanyagolom a leírásokat, csak írom a cselekményt, a párbeszédeket, és kész. Aztán amikor visszatérek javítani a szöveget, akkor pótlom ki a leíró részekkel.

A másik, hogy nem összefüggő leíró részeket írok általában, hanem inkább a cselekménybe szövöm bele a leírásokat. Például nem írok arról bekezdéseken át, hogyan néz ki egy szoba, hanem miközben a szobában lévő karakter teszi a dolgát, beleszövöm, hogy milyen ágyra ül le, mit vesz a kezébe, milyen ablakon néz ki éppen, mi mellett megy el stb. Így meglesz a szükséges bemutatása a helyiségnek, tárgyaknak, mégsem válik a szöveg tömörré, emészthetetlenné és unalmassá. Sem írás közben, sem olvasáskor.

Szoktatok írni? Ha igen, számotokra mi okoz nehézséget?

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. december 8., csütörtök

Kimondhatatlanul - egy sokszínű novelláskötet



Az egész úgy kezdődött, hogy részt vettem a Betűtészta Kiadó játékán, amin a Kimondhatatlanul című novelláskötetet szerettem volna megnyerni. Végül nem engem húztak ki, ám néhány nap múlva várt rám a Kiadótól egy levél, melyben felajánlották nekem, hogy ha nem is nyertem meg a könyvet, szívesen adnak belőle egy recenziós példányt. Én meg azonnal kaptam az alkalmon, hiszen már a nyereményjátékra is azért jelentkeztem, mert érdekesnek tűnt ez a könyv.

És jobb recenziós kötetet nem is foghattam volna ki magamnak így elsőre.

A novelláskötet alapkoncepciója az volt, hogy kiválasztottak 12 művészt, és adtak mindegyiküknek egy-egy érzelmet. Konkrétan a vágy, szégyen, félénkség, fájdalom, szerelem, kétségbeesés, félelem, öröm, bátorság, bűn, féltékenység, gyűlölet lett kiosztva. Ezekből a szavakból született végül a kötetben lévő tíz novella és két képregény.

Nagyon tetszik az ötlet, hogy a kötet nemcsak novellákra korlátozta a felkértek fantáziáját, hanem hagyta, hogy ketten a képregény mellett döntsenek. Ennek ellenére a novellákat venném elsősorban szemügyre, mert mégiscsak író vagyok, a képregényeket pedig csak laikusként kedvelem. :) 

Meglepő, de egyetlen novella sem volt a tíz közül, ami ne tetszett volna. Persze, volt, amelyik jobban tetszett, volt, amelyik kevésbé, de mindegyikben találtam valami szeretni valót, elgondolkoztatót, érdekeset. A novellák mind témájukban, mind stílusukban nagyon sokszínűek voltak, a kiadott érzéseken kívül egyetlen pontban kapcsolódtak csak, hogy valamilyen módon a fiatalokról szóltak.

Vagy egy tinédzser (esetleg fiatal felnőtt) volt a főszereplő, vagy felnőttek emlékeztek vissza a fiatalkorukra, de olyan is akadt, amikor egy már halott ember mesélte el az életét gyerekkorától kezdve egészen a végig. Annak ellenére, hogy a novellák középpontjában a fiatalság állt, mindegyik igencsak komoly témát járt körbe. Testképzavar; egy földrengés, ami lerombolja a városodat; milyen törpenövésűként élni…

De akkor jöjjenek szép sorban a novellák, természetesen spoilermentesen:

1. Baccalario: Vágy

A történet egy visszaemlékezés. Néhány barát felidézi, milyenek voltak a közösen töltött nyarak. Egyfelől nagyon hangulatos kis novella, ami visszarepít a saját múltunkba is kicsit, másfelől tökéletesen visszaadja azt, milyen a fiúknak, amikor kezdenek férfivá válni.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: nosztalgikus.

2. Zannoner: Szégyen

Egy 13 éves kislányról szól, aki úgy érzi, az anyukája még mindig gyerekként kezeli, pedig ő már bizony felnőtt. Aztán megtud egy titkot, ami mindent megváltoztat benne… Ez a novella azért tetszett, mert az eleje alapján számítottam egy bizonyos folytatásra és befejezésre, de végül egyáltalán nem az történt, amit vártam. Vagyis sablontörténet helyett kaptam valami igazán egyedit. :) Az is nagyon tetszett, hogy Zannoner tényleg hitelesen adja vissza egy durcás kislány első próbálkozását, hogy kiszabaduljon az édesanyja szárnyai alól.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: hiteles.

3. Gandolfi: Félénkség

A főszereplő fiú egy rokona születésnapi bulijába tartva azon gondolkozik, hogyan menthetné ki magát a lehető leggyorsabban, és tűnhetne el. Odaérve bemenekül a fürdőszobába, ahol belenéz a tükörbe, és nem látja magát benne. Ugyanis eltűnt. Ez az a novella, aminél visszafojtott lélegzettel vártam, mi történik majd. Egy fantasyt olvasok, és a srác tényleg eltűnt, vagy szimbolikusan kell értelmeznem a történetet, esetleg van megmagyarázható oka a furcsa jelenségnek? Izgalmas, érdekes, meglepő és csavaros történet, azt hiszem, a második kedvencem a novellák közül. :)

Ha egy szóval kéne jellemeznem: fordulatos.

4. Masini: Szerelem

Az első szerelem története ez. Nyári szünet, egy fiú, egy lány, találkoznak, egymásba szeretnek, olyan igazán finom, romantikus, tiszta módon. Gyönyörű a novella stílusa. Olyan jól esett olvasni az ember lelkének.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: léleksimogató.

5. Cima: Kétségbeesés

Egy fiatal lány novellája, akit az iskolában „dagadéknak” neveznek. A történet bemutatja, hogy egyetlen szó olyan mértékben képes hatni egy ember életére, ahogy azt nem is gondolnánk. A mai bulvárvilágban, ahol azt hazudják, ha nem vagy tökéletes, nem érsz semmit, nagyon aktuális történet. Jól visszaadja egy testképzavaros kislány érzéseit.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: átérezhető.

6. Sgardoli: Félelem

Egy földrengés megváltoztatja egy egész városka életét, főképp egy tizenéves fiúét és a családjáét. A legtöbben úgy érezzük, rossz csak másokkal történhet, velünk aztán biztosan nem. Aztán mégis történik valami, és onnantól kezdve a világ túl veszélyesnek és kiszámíthatatlannak látszik. Ez az érzés gyötri a novella fiatal főszereplőjét is. De hogyan lehet ezt feldolgozni? Fel lehet egyáltalán?

Ha egy szóval kéne jellemeznem: életszerű.

7. Ferrara: Bátorság

Ez a novella azért különleges, mert egy valós személyről szól. Michel Petruccianiról, a törpenövésű, világhírű jazz zongoristáról, aki bebizonyította, hogy a nagyságot nem centiméterekben mérik. Nagyon érdekes volt az életéről olvasni, főképp úgy, hogy az elbeszélő ő maga volt amolyan szellemként, már a halála után.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: inspiráló.

8. Mattia: Bűn

Ez a novella számomra arról szól, hogy mekkora ostobaság beskatulyázni, felcímkézni valakit. Két testvér a főszereplője a novellának, az egyiket menthetetlenül rossznak tartják a szüleik, a másikat angyalian jónak. Nem veszik észre, hogy mindketten csak szimpla emberek, akikben jó és rossz is van. És ezzel mindkettejük lelkét jól meggyötrik.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: felszabadító.

9. Silei: Féltékenység

Ez a novella hatott a legjobban az érzéseimre, mert tökéletesen megértettem a főszereplő kisgyerek érzéseit. Elveszti az édesapját, az anyja egy új férfihoz akar hozzámenni, hogy ne egyedül kelljen felnevelni a gyerekeit, de ezzel csak azt éri el, hogy a fia úgy érzi, őt is el fogja veszíteni. Ez a fajta féltékenység tényleg a világ egyik leggyötrelmesebb érzése, bevallom őszintén, volt benne részem sok-sok évvel ezelőtt, csak egy teljesen másféle helyzetben, aminek más vége is lett, de az érzés ugyanaz volt. Úgyhogy olvasás közben gyomorgörcsöm volt, annyira hatásos, sötét, borzongató a novella stílusa.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: gyomorszorító (zseniális értelemben).

10. Ossorio: Gyűlölet

Talán ez volt az a novella, ami a legkevésbé fogott meg, de ettől függetlenül érdekes volt. Egy srácról szól, aki hallja a könyvek szövegének dallamát, és látja a történetek színét. Közben irigykedik az unokatestvérére, aki bár pénztelen, abból él, amit igazán szeret csinálni, miközben ő realistának mondva magát hajhássza a pénzt, és elpazarolja a tehetségét. Ez a novella is nagyon tanulságos. Volt jócskán nézeteltérésem amiatt, hogy úgy gondolom, nem rabszolgának születünk, és jogunk van olyan munkát végezni, ami boldoggá is tesz minket. Míg mások úgy vélik, ezek buta vágyálmok, az élet nem rózsaszín, és be kell állnunk a sorba, akkor is, ha attól boldogtalanok vagyunk. Ez utóbbiról soha az életben nem fog meggyőzni senki, és ez a novella is jól példázza azt, hogy milyen az egyik, és milyen a másik módon gondolkozók élete.

Ha egy szóval kéne jellemeznem: tanulságos.

Azért néhány szó a képregényekről is. A kivitelezésük nekem bejött, Baronciani Öröm című képregényét laikusként valahogy minimalistábbnak érzem, mint Colaone Fájdalom című képregényét. Azt hiszem, nem véletlen az sem, hogy legó figurákkal kezdődik Baronciani története, ez is erre a minimalizmusra utalhat. De mindkét stílus tetszett. Történetüket tekintve a Fájdalom egy fiúról szól, akinek folyton veszekednek a szülei, az Öröm pedig arról, hogy egy apróság is segíthet, hogy megtaláljuk az utunkat.

Nagyon örültem a könyv végén található szerzői önéletrajzoknak. Minden novella előtt elolvastam, hogy mit lehet tudni az írójáról, és ez sokat hozzátett számomra a történetek értelmezéséhez. Én azt ajánlanám másoknak is, hogy hasonló módon álljanak neki a kötetnek.

Külön meg kell dicsérnem a fordítói, szerkesztői és korrektori munkát. Egyetlen pillanatra sem éreztem azt, hogy döcögne a fordítás, pedig nem egy, hanem nyolc fordító dolgozott a könyvön. És hibákat sem találtam a szövegekben, úgyhogy a szerkesztő és korrektor is profi munkát végzett.

A könyvet mindenkinek ajánlanám, de azoknak különösen, akik szeretik a novellákat, szeretik az elgondolkoztató, sokszínű történeteket. Azoknak is ajánlott, akiknek kevés idejük van olvasni, mert egy-egy novellát, képregényt simán be lehet iktatni például buszozás közben vagy hasonló, rövid pihenőidőkben.

Kedvenc novelláim: Silei: Féltékenység, Gandolfi: Félénkség

Kedvenc idézeteim:

„Forogni kezdett velem a szoba, a gyomrom görcsbe rándult, úgy fájt, mintha összehajtogatták volna – mint amikor becsuknak egy könyvet. A földre zuhantam. Sírni szerettem volna, törni-zúzni, de alig kaptam levegőt, és a hasamban egyre elviselhetetlenebb lett a kínzó fájdalom. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyra, és nekidőltem a támlájának. Füstölgő kátránytenger hullámzott a hasamban, erőtlen voltam, sértődött és hitetlenkedő.” (Silei: Féltékenység)

„Szóval akkor most meghaltam, a fenébe is. És a mellettem lévő sírban nem kisebb ember fekszik, mint Chopin. Ha ezt nekem valaki kiskoromban mondja, biztosan nem hiszek neki.” (Ferrara: Bátorság)

„Csak álltak egymás mellett, és nézték egymást, csak a fejük fordult a másik felé, a lány egy kicsit alulról fölfelé nézett, mert a fiú magasabb volt, megragadtak ebben a furcsa, természetellenes pózban, taszigálta őket a nevetgélő, hömpölygő tömeg, átható karamellaillat érződött, mely mintha elnehezítette volna a levegőt, olyannyira, hogy a lánynak elakadt a lélegzete, félelem, félelem: és ha elmegy, ha itt hagy egyedül? Ami persze nem jelentené azt, hogy teljesen magára marad, a városka ötszáz méternyire van, csak egyenesen végig kell menni az úton, de a félelem, hogy végül abban a fülsiketítő hangzavarban, a strand sötétje vagy éppen szemkápráztató fénye nélkül minden egyetlen pillanat alatt megváltozhat, és a fiú megint egy volna a többi srác közül, semmi sem volna benne, ami egyetlenné teszi.” (Masini: Szerelem)

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha szeretnéd megvásárolni a könyvet, katt IDE!

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz