Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. február 27., hétfő

Mindenki - avagy, ha összefogunk, győzhetünk!


Véletlenül láttam meg tegnap, hogy a Duna tévén leadják a Mindenki című magyar rövidfilmet, amely akkor még esélyes volt az Oscar-díjra, mára már Oscar-díjas. Mivel általános iskolában ének-zene tagozatos és kórustag voltam, külön érdekelt a film a témája miatt, ezért megörültem a lehetőségnek, hogy megnézhetem.

Először is, nosztalgikus érzéseket támasztott bennem. Volt egy nagyon rendes, igazán jó énektanárnőnk (és egyben kórusvezetőnk), aki nemcsak az órákon törődött velünk, hanem mindig minden esetben kiállt mellettünk, és úgy védett minket, akár a kiscsibéit a tyúkanyó. A mai napig szeretettel gondolok rá. Az utolsó években viszont kaptunk egy új kórusvezetőt. Nem ismerem a hátterét a dolognak, nem tudom, miért vették föl az iskolába, de az biztos, hogy a mi szempontunkból nagyon rossz döntés volt.

Az új kórusvezető minden egyes versenyünk előtt egy nappal elmondta, hogy mennyire pocsékok vagyunk, és ha nem kapjuk össze magunkat, akkor lemondja a fenébe az egészet. Aztán másnap mindig megnyertük az adott versenyt, annyira pocsékok voltunk. A mai napig emlékszem, amikor nyolcadikban engem és még egy lányt félrehívott, hogy ugye, eszünkben sincs a Művészetibe felvételizni, mert ő ahhoz nem adja a nevét mint kórusvezetőnk, mert nem akar szégyenkezni miattunk. Nem vagyok elfogult, most már pontosan ismerem az erősségeimet és gyengeségeimet, és igazán jó énekes voltam akkoriban, ahogyan a másik félrehívott osztálytársam is. Persze gyerekek voltunk, az önbizalommal sem álltunk valami jól, és sajnos hagytuk, hogy elijesszen minket. A mai napig eszembe jut, vajon milyen lenne az életem, ha akkoriban erősebb vagyok, és az éneklés útját választom…

A Mindenki az emlékeim egyfajta újrafeldolgozását és jóleső lezárást nyújtott számomra érzelmileg. Egyfelől, mert itt a tanárnő megkapta, amit érdemelt, és legalább egy filmben győzött az igazság, ha már az életben nem is. Másfelől, mert egy olyan csodálatos közösséget jelenített meg a film, amire anno én is vágytam. Mi gyerekként nem voltunk ennyire bátrak. Nem tudtunk kiállni sem önmagunkért, sem egymásért. Sajnos összetartás sem volt köztünk, ha előre lebeszéltünk volna egy olyan tervet, mint amivel a gyerekek a film végén visszavágtak, annak az lett volna a vége, hogy a fellépésen mindenki énekelni kezd, csak én tátogok. Tudom, hogy így lett volna, mert történt hasonló eset általános iskolában.

Igazából háromtagozatos osztályba jártam, voltunk mi, ének-zene tagozatosok, voltak a rajzosok és a táncosok. A táncosok voltak a kedvencek, az osztályfőnökünk odavolt értük. Ha mi nyertünk egy énekversenyt, annyit sem mondott, hogy gratulálok, de a táncosok még egy átlag sulis napon is körbe voltak rajongva. Ezek után rá akart kényszeríteni minket (énekeseket és rajzosokat), hogy kötelező jelleggel menjünk el mind a táncosok egyik iskolán belüli fellépésére. Nem verseny volt, nem valami nagy előadás, csak egy bemutató az iskolánk színháztermében. A hab a tortán az volt, hogy nemcsak arra utasított minket, hogy ott legyünk, hanem arra is, hogy vigyünk be pénzt, amiből virágcsokrot veszünk majd a táncosoknak, mindegyiküknek fejenként. A mi fellépéseinken egyetlen táncos sem volt ott soha, de még az osztályfőnök sem, mi meg szépen nyaljuk körbe a táncosokat. Mind fel voltunk háborodva. Szünetben megbeszéltük, hogy másnap egyikünk sem adja be a pénzt a virágra, mert nem tűrjük az igazságtalanságot. Persze, eljött a másnap, és rajtam kívül mindenki szépen hozta magával a pénzt… De nem bántam meg, az ember álljon ki az elvei mellett, még ha mások cserbenhagyják, akkor is.

Szóval igen… kicsit meseszerű volt a filmben az a nagy összetartás, de bár léteznének ilyen közösségek is! Csodálatos lenne! Ahol mindenki összetart, és nem ijed be... Mert a „hatalom” legyőzhető, ha a sok kis ember valóban összefog.

Nagyon tetszett a kiválasztott színészgárda. A gyerekektől kicsit tartottam, mert hát, még nem lehet akkora tapasztalatuk, tudásuk színészként, de pozitívan csalódtam. Szerintem nagyon hitelesek voltak. A félénk összebarátkozás, az első semmit- mégis sokatmondó párbeszédek. De a legjobb jelenet a nagy titok elárulása volt. Az, hogy nem mondja ki a kislány hangosan, mit mondott neki a tanárnője, hanem csak megsúgja a barátnőjének… zseniális húzás volt. Olyannyira zseniális, hogy megkönnyeztem. Annyira jól átadta azt a mély sérülést, amit egy gyerek érez ilyenkor. Nem tett semmi rosszat, mégis úgy érzi, hogy valami nagy hiba van benne, amit el kell titkolnia, és ez a titok szörnyű teher. Imádtam ezt a jelenetet!

A tanárnőt játszó színész is jó választás volt. Első ránézésre egy kedves, fiatal tanárnő, akiről még a diákjai egy része is azt gondolja, hogy törődik a gyerekekkel és jó tanár. Pedig a látszat sokszor csal, és nagyon nehéz észrevenni valaki igazi arcát.

Az a jelenet, amikor az elhallgattatott kislány barátnője ki akar lépni a kórusból, megint csak erős jelenet. Tökéletes példája a lelki zsarolásnak és manipulációnak. Amikor a bűnös úgy beszél, úgy csavarja a dolgokat, hogy azt érezd, benned van a hiba, te látod rosszul a dolgokat, te teszel tönkre mindent. Lelkifurdalást kelt, és ha erős vagy, mint az adott kislány is, akkor csak egy pillanatra tud elbizonytalanítani és elhallgattatni, de ha nem vagy annyira erős, akkor akár végleg.

Az ének… bevallom őszintén, nekem annyira nem tetszettek a filmben lévő éneklések (kivéve a film végi dalt). Lehet, hogy az én emlékeim koptak már meg nagyon, vagy a fülem romlott az évek során, de emlékeim szerint, a mi kórusunk sokkal jobban énekelt. Szóval én egy kicsit jobbat vártam volna egy a film szerint többszörösen díjnyertes kórustól. De lehet, hogy tévedek, és a gyerekek tagadhatatlanul szépen énekeltek, csak valahogy az én mércémet nem ugrották át. Ami persze nem jelenti, hogy az én mércém van megfelelő helyen, szóval ez nem kritika, csak egy magán észrevétel, mert egyébként szép volt a két főszereplő kislány hangja is, és a kórus előadása is.

Sosem vagyok elfogult semmivel csak azért, mert magyar, szóval valóban úgy gondolom, hogy az Együtt megérdemelte az Oscar-díjat. A történet lekötött, tanulságos volt, hatott az érzéseimre, a gondolataimra, jól válogatták ki a színészeket és a képi világa is tetszett. Nem vagyok szakértő, de engem laikus filmnézőként sikerült megnyernie a filmnek. Szóval nagyon örülök a Mindenki sikerének. :)

A filmet, hogy stílszerű legyek, mindenkinek ajánlom. Szerintem érdemes megnézni. :)

Kedvenc karakter: az elhallgattatott kislány barátnője.

Kedvenc jelenet: amikor súgva elárulja az elhallgattatott kislány a nagy titkot a barátnőjének.

10/10 pont

2017. február 21., kedd

Stephenie Meyer: A vegyész, avagy a limonádé kémregény


Amikor megtudtam, hogy Stephenie Meyer felnőtteknek szóló krimi- és kémregényt ír, nagyon kíváncsi lettem. A Twilight az életem fontos része volt annak ellenére, hogy pontosan látom a hibáit, A burok pedig nagyon tetszett, az volt a könyv, amellyel Meyer bebizonyította számomra, hogy valóban tud írni. Szóval azonnal tudtam, hogy A vegyész című könyvét is el fogom majd olvasni.

Bevallom őszintén, nem vártam ettől a könyvtől sokat a kíváncsiságom ellenére, egyfelől, mert azt hallottam róla, hogy rosszul sikerült, másfelől, mert a nem Rowling által írt, de általa engedélyezett Harry Potter és az elátkozott gyermekben is hatalmasat csalódtam nemrégiben, és nem akartam újra így járni. Szóval úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy egyáltalán nem voltak elvárásaim, és így reméltem, nem is okoz majd csalódást. Azt hiszem, jól tettem, hogy így álltam hozzá, mert képes voltam élvezni a történetet.

A regény első pár fejezetével voltak a legnagyobb gondjaim. A főszereplő, Alex egy titkos kormányszervezetnek dolgozott, de a szervezet vezetői valami titokzatos ok miatt ki akarták nyírni, ezért azóta menekül és bujkál előlük. Aztán a régi főnökétől kap egy e-mail üzenetet a titkos fiókjába, amiben kiutat ajánl neki ebből a menekülő életből, Alex viszont nem tudja eldönteni, hogy ez az ajánlat valós vagy csak egy csapda. A regény elején ezt fejtegeti oldalakon át, önmagát ismételve, szörnyen unalmasan és szájbarágó módon. "Ez csapda. Nem, kiút. Nem, mégis csapda. Tényleg kiút." Amikor itt tartottam, még azt hittem, hogy valóban nem lesz túl érdekes ez a könyv…

Aztán bekerült a képbe Daniel. Egy férfi, akiről eleinte nem lehetett tudni, bűnöző, ártatlan, vagy épp valami tudathasadás miatt egyszerre mindkettő, és Alex életében először emberileg közel kerül valakihez, akit később meg kell majd kínoznia, hogy információkat szedjen ki belőle. Ez az alap szerintem igazán izgalmas. Olvastam már olyan könyvet, ahol két egymással szemben álló ember elkezd vonzódni egymáshoz, de azokban általában a férfi képviselte a domináns oldalt. Itt Alex az, aki dominál, ő irányít végig, Daniel pedig hol akaratán kívül, hol önként, de követi.

Kicsit furcsa volt, hogy Daniel, miután Alex megkínozta őt, egyáltalán nem haragszik a nőre, sőt, azonnal megvédi, végül bele is szeret. Mégis… el tudom képzelni, hogy ez reálisan megtörténhet. Egyfelől az amerikaiak teljesen másképp állnak a hazájukhoz, a hazájuk és népük védelméhez, mint mi. Nem biztos, hogy teljesen egyetértek a hozzáállásukkal, de simán el tudom képzelni, hogy mivel gyerekkoruk óta a hazaszeretetet és a hazáért való önfeláldozást nevelik beléjük, sokkal könnyebben megértik, feldolgozzák, ha a haza és a népük érdekében kell szenvedniük.

Másfelől Daniel személyisége mind a kínzás előtt, mind a kínzás után konzekvensen ugyanolyan. Ő egy ártatlan, jó, önfeláldozó ember, akiben valóban nem lehet felfedezni az önzés vagy gonoszság legkisebb formáját sem. Léteznek ilyen emberek a valóságban is, én is ismerek olyat, aki még annak is örömmel segít, aki korábban átverte, bántotta és egyáltalán nem érdemli meg a segítséget. A többség számára ezek az önfeláldozók is érthetetlenek, bevallom őszintén, számomra is. De léteznek ilyen személyiségű emberek. Ha Daniel karaktere nem lenne következetes, hibaként rónám fel Meyernek, hogy túl könnyen megbocsát Alexnek, de így, hogy Daniel személyisége mindvégig ugyanolyan marad, simán el tudom képzelni, hogy bár a többség számára furcsa a viselkedése, mégiscsak reális. Csak ő egy különleges személyiségű ember, akiből kevés van a világon, ezért a többség nem érti a viselkedését.

Jót mosolyogtam egyébként azon, amikor Alex arra gondol, hogy Daniel mennyire szép. Kedvem támadt megnézni a könyvborítót, biztosan nem a Twilight van-e a kezemben. De szerencsére, csak egyetlen ilyen megjegyzés volt a történetben. Meyer valószínűleg rájött, hogy féloldalanként ömlengeni egy pasi szépségéről kicsit uncsi. :)

A kémtevékenységről egyébként körülbelül annyit tudok, amennyit fiatalon az Alias című sorozatban láthattam. Hogy mennyire volt reális a fenti sorozat, vagy mennyire reális ilyen szempontból A vegyész, halovány lilám nincsen, lévén nem vagyok titkosügynök, kém vagy hasonló. Épp ezért számomra nem az volt a kérdés, hogy vajon, amit Meyer leírt, az a valóságban lehetséges-e, hanem az, hogy el tudja-e hitetni velem, hogy akár lehetséges is lehetne. És igen, nagyrészt képes voltam elhinni.

Simán elhiszem, hogy van olyan szer, amit ha beadnak az embernek, olyan löketet ad neki, hogy egy rövid ideig egyáltalán nem érzi a súlyos sérüléseit. Ha egy titkos kormányszervezet vezetője lennék, ami katonákat, harcosokat, kémeket képez ki, tutira kikutattatnék a tudósaimmal egy ilyen szert, mert baromi hasznos a bevetések során. Azt sem furcsálltam, hogy Alex nemcsak laboratóriumi munkát végzett, hanem ő vezette a vallatásokat és egy csomó minden mást is megtanult a munkája során. Az Aliasban is a kémek ezernyi dologhoz értettek. Persze voltak szakterületeik, de konkrétan bármiféle munkát el tudtak végezni a vallatástól kezdve, az akciókon át, a mérgek kikeveréséig. Egy titkos szervezet tagja jó is, ha sok mindenhez ért, mert így nagyobb az esélye a túlélésre. Szóval nekem ezek a kémdolgok nem voltak furák, nem tudom, hogy valóban minden úgy működik-e az életben, ahogyan Meyer leírta, de én, laikus olvasóként el tudom hinni, hogy igen.

Ami miatt nekem mégis átlagos ez a történet, az a cselekmény és a karakterek. Valahogy nem éreztem azt, hogy én ezeket a karaktereket igazán szeretném. Érdekelt, mi történik majd velük, de csak a kíváncsiság vezetett, nem pedig az, hogy kötődni kezdtem volna a szereplőkhöz. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, miért nem alakult ki a kötelék köztem és Alexék között, de valami miatt nem fogtak meg.

A cselekmény pedig túl egyszerűnek tűnt ahhoz képest, hogy ez egy kémekről szóló regény. Persze, volt benne akció, csak a holtidőkhöz képest, amikor Alexék utaztak vagy bujkáltak, túl kevés. És az sem ütött egyáltalán, amikor kiderült, hogy miért is akarta Alexet megölni a szervezet, aminek dolgozott. Ha a történet során el lett volna rejtve ezzel kapcsolatban néhány infómorzsa, amit olvasóként összeszedhetek, gondolkozhatok rajta, megpróbálhatom magamtól kirakni a képet belőle, akkor az izgivé tette volna a sztorit. De itt nem voltak morzsák, szimplán csak a végén megmondta az író (Alexet használva szócsőként), hogy mi is történt.

Az viszont tetszett (annak ellenére, hogy a karakterek nem nőttek a szívemhez), hogy a karakterek nem feketék vagy fehérek (Daniel kivételével, de a kivétel erősíti a szabályt…). A jók is képesek rosszat tenni, és a rosszak is jót. Alex és Kevin alapvetően jó emberek, de képesek hidegvérrel ölni, embereket kínozni és hasonlók, ha szükséges. A titkos szervezeten belüli egyik „főgonosz” pedig simán megöletné a saját ügynökeit is önző okokból, de imádja a családját. De talán Val karaktere lett a legemberibb, ha átlagember szemszögből nézzük. Amikor nem akarja kockáztatni az életét, senki nem dühös rá, nem vélik gyávának, nem vádaskodnak (és a narrátor sem festi le szemétnek emiatt), egyszerűen csak megértik, hogy ő nem kockáztat. És miért is kéne mindenkinek hősnek lennie? Segít, ahogy tud, de közben teljesen érthető módon nem akar belehalni. Esendő, kicsit önző, de alapvetően jó, vagyis pont olyan, mint az emberek többsége.

Amit kifejezetten imádtam, azok a kutyusok. Szeretem az állatokat, és annyira édesen volt leírva, mennyire okosak, hűségesek, bátrak. Esküszöm, az ő életükért jobban izgultam, mint az emberi karakterekért. XD

Összefoglalva, a regénynek természetesen megvannak a hibái. Egy klisés, romantikus sztori, kissé egyhangú cselekményszállal. Nem az igazán jó könyv, de nem is a "falhoz vágom" kategória, kikapcsolódásnak szerintem jó lehet. Én az átlagos kategóriába sorolnám. Egyfelől, mert olvastam már ennél sokkal-sokkal rosszabbat és sokkal-sokkal jobbat is, másfelől, mert Meyer képességeihez mérve ez egy átlagos regény. Ha a Twilightra irodalmi szempontból 3-ast adnék (még úgy is, hogy szeretem a hibáival együtt), A burokra pedig 5-öst, akkor A vegyész valahol a kettő között van, vagyis 4-es járna neki.

Azoknak ajánlom a könyvet, akik egyszerűen csak kikapcsolódásra vágynak, nem pedig világmegváltó gondolatokra. Igaz, kémekről szól a történet, mégis elsősorban azoknak tetszhet, akik a romantikus könyveket szeretik, mert ez nem egy kemény, sötét, kalandos kémregény, hanem egy kémekről szóló limonádé regény. Ne várjatok tőle sokat, és akkor pihenésnek tökéletes. :)


Kedvenc karakterek: a kutyusok.

Kedvenc részek: amikor Val kifejti, hogy szívesen segít, de ő nem hajlandó részt venni az akcióban, és a Kevin és Alex közötti szócsaták.

Kedvenc idézetek:

„Alex azt mondta: – Rendben. Profikhoz méltó módon fogunk viselkedni.
Kevin felmérte őket a pillantásával, aztán megfordult, és rácsapott a lift hívógombjára.
Daniel pillantásából azt a kérdést lehetett kiolvasni, hogy: „Ezt most komolyan mondtad?” Alex megvonta a vállát.
– Hagyjátok abba! – utasította őket Kevin, bár még mindig háttal állt nekik.
– Micsodát? – kérdezte Daniel panaszosan.
– Érzem, hogy némán kommunikáltok. Azonnal hagyjátok abba!”

„Kevin otthonosan támaszkodott a konyhaszigetre, miközben hozzálátott Val vacsorájához. – Mindenki jóban van egymással?
– Igazad volt – válaszolta Val.
Kevin diadalittasan elvigyorodott. – Mondtam, hogy nem unalmas csaj.
Val felegyenesedett, és visszamosolygott rá. – Én bárkit képes vagyok azonnal megkedvelni, aki a padlóhoz láncol téged.
Kevin vigyora eltűnt. – Döntetlen volt.”

„– És úgy teszel, mintha te győztél volna? – kérdezte Kevin hitetlenkedő hangon. – Vicces vagy!
– Mondta leláncolva – dünnyögte Daniel az orra alatt.”

„– (…) Ajándék lónak ne nézd a fogát.
– Elég hülye mondás. Ha a trójaiak megnézték volna az ajándék ló fogát, akkor talán megnyerték volna a háborút.”

„– Furcsa érzés Leander… de ebben a pillanatban szinte kedvellek.
– El fog múlni.
– Igazad van, már alig érzem.”

„– Szeretném tudni, hogy mi lehet fontosabb több százezer amerikai állampolgár életénél.
– Ez rettenetesen önzőnek fog tűnni, de a ki- és belégzés szinte minden egyebet ver nálam.”

Értékelés: TETSZETT.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. február 16., csütörtök

Tündérmese book TAG


Pinokkió - A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott  
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?

Nem, miért hazudnék erről? Ízlések és pofonok különbözőek, és mindenkinek joga van a saját ízléshez, a véleményalkotáshoz, és azt szeretni vagy épp nem szeretni, amit csak akar. Értelmesen, érvelve persze lehet vitázni egy-egy könyvről, mert az még fejlesztő és izgalmas is lehet, de bántani mást az ízlése miatt, teljesen felesleges butaság. Olyan, mintha valakik azon veszekednének, hogy ízlik-e nekik a paradicsom vagy sem. :)

A Szépség és a Szörnyeteg - A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele  
Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?

A Harry Potter sorozat nekem meglévő kiadásának a borítói egyáltalán nem tetszenek. Nem mondom, hogy rémesek, csak nem az én ízlésem a stílusuk, és láttam már milliószor jobb borítókat az újabb kiadásoknál. De nem a borító a lényeg, a történetet imádom, teljesen mindegy, milyen „ruhába” van öltöztetve.

Hófehérke - Akire a szépségéért vadásztak  
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?

Émile Zolától a Germinal című könyvet elsősorban a Könyvmolyképző Kiadó borítója miatt választottam ki magamnak egy akció során. Imádom a zöldnek azt az árnyalatát, ami a borítón dominál, és a rajz is gyönyörű rajta. Ritkán érdekel a könyvborító, de ez esetben hála az égnek, hogy elcsábított, mert imádtam a regényt. Olyannyira, hogy utána megvettem a Nanát és a Hölgyek örömét is ugyanabban a stílusú kiadásban.

Csipkerózsika - Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel  
Melyik a kedvenc könyves párod?

Jelen pillanatban Rowling Cormoran sorozatából Cormoran és Robin. Igaz, egyelőre hivatalosan nem mondhatók párnak, de elég erős jelek vannak arra, hogy idővel azok lesznek. Robin vőlegénye úgyis egy kisebbségi komplexusos, hímsoviniszta idióta, szóval remélem, hogy Robin minél hamarabb elküldi őt végleg a fenébe, aztán összejön Cormorannal. :)

A kis hableány - Aki feladta az életét a szerelemért  
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?

Mindenevő vagyok a könyvek terén is, úgyhogy sokféle műfajú könyvet olvasok. Eléggé unalmas is lenne számomra, ha mindig csak ugyanolyan műfajú történeteket olvashatnék, egy idő után tuti besokallnék, és megunnám az adott műfajt. Az utolsó könyv, amit egy új műfajban kipróbáltam Jandácsik Páltól az Állatok maszkabálja volt. Előtte sosem olvastam még furry krimit, de igazán érdekes volt és tetszett. Szóval érdemes mindig kipróbálni az új dolgokat, mert ha szemellenzővel járunk, akkor sok jó történetről maradhatunk le.

Hamupipőke - Aki elvesztette a cipőjét éjfél után  
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?

Sosem maradok fent egész éjszaka, még egy könyv miatt sem. Egyszerű az ok, szörnyen migrénes vagyok, és ha egy teljes éjszakát ébren kéne töltenem, akkor utána egy hétig nyögném a következményeit. Viszont olyan már volt, hogy előbb ágyba bújtam csak azért, hogy éjfélig olvashassak. Legutóbb Felix Saltentől a Bambi című könyv vett rá erre. A kezembe került, és csak úgy belenéztem poénból. Egy könnyed mesére számítottam a Disney feldolgozás alapján, de rá kellett jönnöm, hogy az eredeti mű inkább egy felnőtteknek való mese. Lévén, tökéletesen bemutatja az állatok világán keresztül a mi világunk zsarnokait és elnyomottjait, a hímsoviniszta világ férfi- és nőszerepeit és családképét. Azt gondoltam, hogy majd néhány oldal után megunom ezt az előzetesen mesének hitt történetet, aztán úgy beszippantott, hogy mire észbe kaptam, már ki is olvastam.

Rapunzel - Akit bezártak egy toronyba  
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?

A legrosszabb? Rapunzel miatt nem vagyok biztos benne, hogy ez nem egy elírás-e, és valójában a leghosszabb akar lenni… Szóval válaszolok mindkét változatra. Négy könyvet olvastam az elmúlt hónapban, ebből egyik sem volt konkrétan rossz. Még azt sem tudom megmondani, melyik tetszett a legkevésbé, mert annyira különböző könyvekről van szó, hogy nem tudnám egymáshoz hasonlítani őket minőségben. A leghosszabb könyv pedig Meyertől A vegyész volt, ami 470 oldalas.

Aladdin - A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált  
Melyik volt az utolsó "könyvkincs", amit találtál?

A Bambi. Az Instagramon fut egy könyves kihívás, amin részt veszek, és ehhez fotóztam le egyik nap. Véletlenül került a kezembe a könyvespolcokon való kutakodás során, miközben fotóalanyt kerestem, de örülök, hogy előkerült és elolvashattam, mert nagyon tetszett.

Alice Csodaországban - A lány, aki a nyúlüregbe esett  
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?

Legutóbb a Trónok harca világa ragadott meg úgy igazán. Ismerős világ, hiszen nagyon hasonlít a mi középkorunkhoz, mégis teljesen egyedi és új. Martin részletekbe menően kidolgozta az egész világot, térképet és családfákat készített hozzá, és mindezeket meghintette zseniális karakterekkel és cselekményszálakkal.

A békakirály - Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált  
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?

Hűha, sok ilyen volt. Az éhezők viadala sorozattól azért féltem, mert tartottam tőle, hogy a nyelvezete, stílusa túl egyszerű lesz az ízlésemhez mérten. Az emlékek őre sorozatról úgy gondoltam, fiatalabbaknak való elsősorban, ezért nem biztos, hogy én, felnőtt fejjel igazán élvezni tudom majd. Sőt, először még a Trónok harcáról is azt gondoltam, hogy nem nekem való! :D Amikor Magyarországon mindenki rákattant, azt hittem, ez egy férfitörténet, ami úgysem köt majd le. Hála az égnek, nem szoktam a saját előítéleteimre sem hallgatni, mert ha ott is vannak bennem, tudom, hogy nagyrészt butaságok, és adtam neki egy esélyt. Milyen jól tettem! :)

Jancsi és Juliska - Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket  
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?

Aria és Havas Jon a Trónok harcából. A karaktereik nem a kedvenceim, de nagyon kedvelem őket együtt, testvérként. A jelenet, amiben Jon odaajándékozta Tűt Ariának, imádnivaló volt. Ahogyan az is megható, hogy Aria egyedül ettől az ajándéktól nem képes megszabadulni, amikor senkivé akar válni. Igaz, nem sok jelenetük van együtt, lévén már a történet elején elválnak útjaik, mégis összeköti őket a szoros testvéri szeretet.

Piroska - Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt  
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?

A király beszéde című könyv okozott csalódást. A film tetszett, Colin Firth-t imádom (és ő van a borítón), és biztosan én voltam félretájékozott, de azt gondoltam, hogy a könyv egy regény lesz. Ehhez képest száraz történelemkönyv-szerű szöveget kaptam, ami néhány érdekes tényt leszámítva, összességében nagyon unalmas volt számomra.

Rumpelstilskin - Akinek senki sem tudja a nevét  
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?

Anna Gavaldától az Együtt lehetnénk és a Vigaszág. Nagyon kevesen ismerik Magyarországon Gavalda regényeit, pedig zseniálisak. Szerintem sokkal-sokkal több figyelmet érdemelne nálunk is.

A TAG-et az alábbi oldalról szedtem: Addicted to the books

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz