Már tudok olvasni (Móra Kiadó) – Blogturné

A Móra Kiadó Már tudok olvasni-sorozata újabb könyvekkel bővült, amelyek kicsiknek és nagyoknak segítik gyakorolni az olvasást, miközben jó szórakozást nyújtanak. Ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét járom MTO-könyvről, és természetesen a turné végén ti is könyvnyereményhez juthattok.

Miért választottam ezeket a könyveket?

Korábban is részt vettem már mórás Már tudok olvasni-turnén, és az akkor olvasott mesekönyveket is klassznak találtam, ezért gondoltam, az új részeket is szívesen elolvasnám, megvizsgálnám őket olvasói és pedagógusszemmel is.

Véleményem a könyvekről

Először is, nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok a könyvekkel kapcsolatban az előző turné miatt, és azt is kaptam, amit vártam. Aranyos kis történeteket, amelyek az adott korosztály olvasóihoz igazodtak mind hosszban, mind stílusban, nyelvezetben, történetben, valamint feladatok szempontjából is.

Várfalvy Emőke: Artúr király fesztiválja

Ez egy 1. szintű mesekönyv, vagyis a teljesen kezdő olvasóknak szól, akik még csak tanulgatják a betűket és az olvasást. A történet egyszerű, oldalanként csak 1–3 sor található, a betűméret nagyobb, a szavak rövidebbek, többször ismétlődnek és több a kötetben az illusztráció, mint a szöveg.

A mese, ahogy a cím is mutatja egy fesztiválról szól, amit Artúr király udvarában rendeznek meg. A fesztiválon a vitézek ki akarják választani a megfelelő állatot vitézi hátasnak. Versenyben van ezért a címért a strucc, a zsiráf, a teve, az ökör, az elefánt, a ló és a szamár. A vitézek szép sorban kizárják az összes állatot, a végére pedig a ló és a szamár marad. Persze végül a lovat választják, ám a szamár kitalálja, hogyan bosszulhatja meg ezt a sértést.

A mese tényleg nagyon kis egyszerű, mégis frappáns, humoros, és megvan a maga tanulsága is. Olvasás közben a gyerekek nemcsak a betűkkel, hanem a különböző állatokkal is megismerkedhetnek. Segítségképpen a nehezebb szavakat megtalálhatják szótagolva is, valamint a könyv végén két játékos feladat is várja a kicsiket. Az elsőben nagyság szerint tornasorba kell állítani a különböző állatokat, a másodikban pedig egy keresztrejtvényt találhatunk.

Ezenkívül hat darab matrica is örömet okoz a kis olvasópalántáknak, valamint a könyv hátsó borítóján várja még egy kis játékos kérdés őket, valamint egy díszoklevél is.

Bár a mesét a legkisebbeknek szánták, nekem is tetszett, elszórakoztatott, és úgy hiszem, a kicsik egyenesen imádni fogják.

Mészöly Ágnes: Léna és a huszonhárom herceg

Ez a mese a 2. szint kötetei közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy oldalanként 4–10 sor szöveget találhatunk, amelyek fejezetekre vannak tagolva. A mondatok már kicsit bonyolultabbak, a szavak pedig hosszabbak, és körülbelül 50-50% a rajzok és szöveg aránya. Hogy segítsék az olvasást, itt is megtaláljuk a nehezebb szavakat szótagolva, valamint egy szómagyarázat is van a kötet végén.

A történet egy Léna nevű kislányról szól, aki nagyon szeretne egy háziállatot, de mivel kis lakásban laknak és nagy a család, ezért nem engedik neki. Aztán az anyukája egy tő kákával véletlenül hazavisz néhány békabetét is, így Léna mégis háziállatokhoz jut. Végigköveti, miként lesznek a petékből ebihalak, majd békák.

A történet igazán aranyos és szórakoztató volt, bár őszintén bevallom, kicsit sajnáltam Lénát, mert úgy éreztem, hogy a családtagjai elsősorban önmagukkal vannak mindig elfoglalva, Léna pedig magányos, nem foglalkoznak azzal, hogy ő mit szeretne, mitől lenne boldog. Örültem, amikor a békapeték kicsit összehozták a családot, mert hát, a természet csodái végül mindenkit érdekelnek. Tetszett a sztori vége, az, hogy a békákat szabadon engedték, és Léna is kárpótolva lett némi fagyival, meg persze figyelemmel azért, hogy a békák nem változtak át királyfivá, és el is kellett búcsúznia tőlük.

A könyv végén szintén két feladat található, az elsőben szavakat kell összepárosítani egymással, a másodikban pedig le kell rajzolnunk azt az állatot, amit szívesen tartanánk otthon. Végül kapunk egy rövidke leírást a kecskebékákról, és ismételten hat darab matrica és egy oklevél a jutalom, amiért a gyerkőc végigolvasta a mesét.

A hátsó borítón egy kicsit összetettebb feladat szerepel ezúttal, meg kell keresni a képeken Léna unikornisát és el kell nevezni őt.

M. Kácsor Zoltán: Bizsúr király csapdájában (Berci és a koboldok 2.)

A mese a 3. szinthez tartozik, vagyis már hosszabb és bonyolultabb a története, valamint a szavak és mondatok is bonyolultabbak benne. Maximum 17 sor található egy-egy oldalon, és itt már több a szöveg, mint az illusztráció. Az olvasást már nem segítik szótagolással, viszont a kötet végén megmagyarázzák a bonyolultabb szavakat.

Csak olvasás közben jöttem rá arra, hogy ez a történet a Berci és a koboldok című sorozat második része. Az elsőt még nem olvastam, de így is teljesen érthető volt ez a rész. Ebben Berci korán érkezik meg reggel az iskolába, ahol kinyílik egy varázsajtó, és megjelenik egy koboldfiú. Frici azt állítja, hogy eltűnt a nővére, Borka, és azt hiszi, hogy Berci rabolta el őt. Ám végül rájönnek, hogy Bizsúr király volt az. És nem csak Borkát tartja fogva, hanem más koboldokat is. Ezért Berci és Frici elindulnak, hogy kiszabadítsák a foglyokat.

Ez a mese volt a legösszetettebb és legizgalmasabb. Egyfelől, mert feldobta a fantasyszál, másfelől, mert igazán kalandos és mágikus volt. Tetszett a bőrcserélős álca, a koboldvasút és a portás titka is. Kicsit sajnáltam, amikor a történet félbeszakadt a legizgalmasabb pillanatnál, de így legalább van okom várni a folytatást. Kíváncsi leszek, hogy Berci és a koboldgyerekek hogyan győzik majd le Bizsúr királyt.

A könyv végén itt már három feladat vár a gyerekekre, egyfelől meg kell találniuk Borkát egy labirintusban, aztán összekevert betűkből kell kitenniük a megfelelő szavakat, majd ki kell találniuk, hogy kinek a bőrébe bújnának bele egy varázsgúnya segítségével, és mit csinálnának aznap a bőrében.

A hátsó borítón egy apró feladat várja még a gyerekeket, valamint ezúttal is hat matrica és egy díszoklevél a jutalom az olvasásért cserébe.

Hogy tetszettek a könyvek?

Mindhárom könyv igazán tetszett, de a 2. és 3. szint meséje állt közelebb hozzám. Léna meséje igazán aranyosra sikeredett, Bercié pedig kalandos és izgalmas volt. Tetszik, hogy a könyvek igazodtak az adott korosztályhoz mindenféle szempontból, és nemcsak az olvasás gyakorlásában segítik a gyerekeket, hanem sok más készségüket is fejlesztik. Többek között például a fantáziájukat.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT mindhárom könyv.

Kiknek ajánlom a könyveket?

Az 1. szint könyvét a valóban kezdő olvasó gyerekeknek, a 2. és 3. szint könyveit viszont lényegében mindenkinek, mert nemcsak a gyerekek, hanem a felnőtt olvasók is jól szórakozhatnak a meséken.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyveket:

Artúr király fesztiválja

Léna és a huszonhárom herceg

Bizsúr király csapdájában

Nyereményjáték:

A három mesével kapcsolatban teszünk fel egy-egy kérdést nektek az állomásokon, a dolgotok annyi, hogy a helyes megfejtést beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Hogy hívják Artúr király legendás kardját?

Állomáslista:

Blogturné

09. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 30. Veronika's Reader Feeder

10. 02. Könyv és más

10. 04. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

   

Gail Carriger: Időtlen (Napernyő Protektorátus 5.)

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, a sorozat előző négy része is nagyon tetszett, ezért nem volt kétséges, hogy mindenképpen el akarom olvasni majd a legutolsó részt is, hogy tudjam, hogyan végződnek Alexia és a többiek kalandjai.

Véleményem a könyvről

Először is egy kicsikét sajnálom, hogy a sorozat utolsó részéhez csak puha borítós kiadás készült. A korábbi részek mind kemény borítóval vannak meg, ezért örültem volna, ha az utolsó részt is van esélyem úgy beszerezni. Kicsit kár, hogy pont az utolsó résznél döntött másképp a kiadó. De persze elsősorban a tartalom számít, szóval örülök, hogy egyáltalán megjelenhetett a sorozat zárókötete.

A történet egy kicsivel az előző kötet vége utáni időkben játszódik. Prudence totyogóskorba lépett, így igazi kaland mellette az élet. Állandóan gubancot csinál a képességével, megszökik, kicsit akaratos is, de nagyon okos és igazán cuki gyerkőc. A fő kalamajkát azonban nem ő okozza ezúttal. Ismét előkerülnek az Alexia apjával és a múmiákkal kapcsolatos rejtélyek, valamint az alexandriai boly vámpír királynője (a legöregebb vámpír a világon) is kötelezően elfogadható "meghívást" intéz Alexia és a lánya felé, mert látni akarja a különleges gyermeket.

Először is, Prudence karaktere nagyon aranyos lett. Jókat kuncogtam, valahányszor valami "bajt" okozott a szüleinek, a nevelőapjának vagy valaki másnak. Érdekes volt, hogy a karakterekkel együtt fedezhettük fel a képessége működését, határait. Az pedig kifejezetten kíváncsivá tett, hogy miért mondja Prudence állandóan a "nem" szót olyan határozottan. Annyiszor mondta és olyan furcsa helyzetekben, hogy biztosra vettem, nem egyszerű gyermeki ellenkezésről van szó, hanem valamit mondani, jelezni akar a kislány Alexiának ezzel.

Örültem, hogy megint világot járhatunk Alexiáékkal. A skóciai utat is nagyon szerettem, egy egyiptomi "kirándulás" is izgalmas lehetőségnek tűnt. Főképp, hogy Alexia megint vitte magával a fél pereputtyot (a férjét, a lányát, Ivyt és a családját, valamint a színtársulatuk néhány tagját és Madame Lefouxot), vagyis jó nagy kavarodásra, izgalmas kalandokra számítottam.

Meg is kaptam az elvártakat, mindig történt valami izgalmas, ami miatt aggódhattam, amire kíváncsi lehettem. Azt már az elején is sejtettem, hogy ki a "gyilkos", bár azt nem tudtam, hogy miért tette. Arról viszont fogalmam sem volt, miként áll össze a kép végül Alexia apjával kapcsolatban. Ahogyan az is érdekes rejtély volt, hogy vajon ki akarta elrabolni Prudence-t, és miért.

Ivy szálának lezárása igazán izgalmasra sikeredett. Szerintem simán lehetne egy spin-off sorozatot írni arról, miként is boldogul majd Ivy és a családja az új helyzetben. Vicces sztori lenne.

Lyall és Biffy szálát is nagyon szerettem. Biffy a kezdetektől az egyik kedvenc karakterem volt, mert nagyon cuki. Amikor vámpír helyett vérfarkassá változott át, és emiatt el kellett szakadnia Lord Akeldamától, nagyon sajnáltam, és féltem, hogy nem tud majd beilleszkedni a falkába. Aztán elkezdett kialakulni valami Lyallel, aminek nagyon örültem, mert a professzor (bár követett el hibákat) is nagyon megérdemli a boldogságot Biffyvel egyetemben. Persze ott lebegett Lyall feje felett a bárd a Lord Macconnal kapcsolatos titka miatt. Féltem tőle, hogy ha kiderül, miként fog reagálni az alfája, főképp, hogy korábban már láttuk, akár még Alexiát is képes kidobni, ha épp elszáll az agya. Bár azt megbánta, és azóta is próbálja kiengesztelni miatta a feleségét, nem tudtam elfelejteni neki azt a szemét reakciót.

– Jaj, istenem! Conall, én el akartam mondani. Igazán. Csak hát, tudtam, hogyan fogadnád. Nem igaz?

– Miért, hogyan fogadtam volna?

– Rosszul – sóhajtott Alexia. – Tudtam, hogy rosszul fogadnád.

– Rosszul! Fogalmad sincs, mennyivel lesz még ez rosszabb.

– Na látod?

– Szóval azt gondoltad, hogy vársz vele, hátha nem is jövök rá magamtól?

– Hát, azt hittem, hogy halandó lévén előbb meghalok majd.

Ennek ellenére a regény végén történik valami Lord Macconnal, ami miatt még bőgtem is egy keveset. És őszintén szólva kicsit sajnálom, hogy az író nem volt elég bátor úgy lezárni ezt a szálat, ahogyan szerintem kellett volna. Ha bátor, akkor ez a szál sokkal tragikusabb, de egyben logikusabb, izgalmasabb lett volna. Persze sok olvasó utálta volna azt a lezárást, a romantikusabb lelkek, de én amolyan borongós romantikus vagyok, aki értékelte volna az író bátorságát.

Azért így is tetszett a történet, méltó lezárása volt a sorozatnak, és őszintén sajnálom, hogy ez volt az utolsó rész, mert még simán elolvastam volna belőle néhányat. És persze azt sem bánnám, ha egyszer filmsorozat készülne a történetből, szerintem klasszul meg lehetne csinálni, mert olvasás közben is szinte láttam a fejemben pörögni a jeleneteket.

Hogy tetszett a könyv?

Méltó befejezése volt a sorozatnak. Izgalmas, akciódús, megvolt benne a szokásos intelligens humor. Imádtam Prudence karakterét, nagyon megszerettem Biffyt és Lyallt. Alexia pedig tökéletes női karakter volt, aki erős, intelligens, magabiztos, és képes helyre tenni egy vérfarkas alfahímet is.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik az egyedi, kalandos, rejtélyes, felnőtteknek szóló fantasytörténeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

   

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel – Blogturné

Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott regénye, most a Helikon Kiadó jóvoltából újra megjelent országunkban. A kötet nemcsak olvasók ezreinek, hanem bloggereink szívét is meghódította. A Rém hangosan és irtó közel egy csodálatos regény a szeretetről és a gyászról. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Oskar Schell történetét és ha nektek kedvez a szerencse akkor nyerhettek is egy példányt a kiadó jóvoltából.

Miért választottam ezt a könyvet?

Évekkel ezelőtt, amikor valamiért szabadadás volt az HBO-n, véletlenül elkaptam a könyvből készült film legvégét. Érdekesnek találtam, de mivel nem láttam az elejét, sok mindent nem értettem belőle. A filmet azóta sem sikerült megnéznem elölről, de gondoltam, most elolvasom a könyvet, aztán majd pótlom a filmes elmaradásomat utána.

Véleményem a könyvről

A történet lényegében három szálon fut. Az egyik szál Oskar Schellé, a kilencéves kisfiúé, akinek az édesapja meghalt 2001. szeptember 11-én a mindenki által jól ismert terrortámadásban. Oskar alapvetően egyedi fiúcska, nagyon elvont gondolkodású, nagyon magának való (bár nem írnak róla a könyvben, de valamiféle autizmusa lehet talán), de az apja elvesztése, a halálának a körülményei extrán megviselik őt. Amikor az apja holmija között talál egy titokzatos kulcsot egy borítékban, amelyre a Black nevet írták rá, nyomozni kezd, hogy megtalálja a zárhoz tartozó kulcsot. Úgy érzi, a rejtély megoldásának kutatása közben egy kicsit még közel érezheti magához az édesapját. Nyomozás közben több barátságot is köt, és megismerkedik a nagymamája furcsa bérlőjével is.

A másik szál Oskar nagymamájáé, aki Oskarnak ír leveleket. Elmeséli neki a kislánykorát, a házasságának a történetét, az érzéseit és gondolatait. Kiderül, hogy a második világháború egyik bombázásában elhunyt nővérének a szerelméhez ment hozzá sok-sok évvel később, a házasságuk nagyon furcsára, bizarra sikerült, és a férje elhagyta, amikor megtudta, hogy a nő megfogant Oskar édesapjával.

A harmadik szál pedig Oskar nagyapjáé, aki a meghalt nővértől sosem megszületett gyerekéhez, valamint a feleségétől született gyerekéhez ír leveleket, hogy elmondja a saját szemszögét, a saját fájdalmát és történetét.

(...)mire mentem valaha is a gondolkodással, boldog-e, aki együgyű, nem is tudom, de a gondolkodás annyira fáj, meg különben is, mire mentem valaha a gondolkodással, melyik az a nagyszerű hely, ahová általa eljutottam? Gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom, már egymilliomodszor gondolom ki magamat a boldogságból, de belegondolnom még egyszer sem sikerült.

Mindhárom szemszög beavat az adott karakter érzéseibe, gondolataiba, tele van gyásszal, veszteséggel, ezért tragikus és lelkileg megterhelő. Bármilyen furán is hangzik, mindhárom karakterrel együtt tudtam érezni, még Oskar nagypapájával is, bármennyire is utálom, amikor egy férfi megfutamodik és cserbenhagyja a nőt és a gyerekét. Őszintén szólva, a nagyszülők házasságában két lelkileg nagyon sérült ember került össze, és a különböző szabályaikkal, azzal, ahogyan együtt éltek, csak még mélyebbre rántották egymást. Lényegében olyanok voltak, mint a fuldoklók, akik egymásba kapaszkodnak, de ezzel csak azt érik el, hogy lerántják a másikat, és mindketten megfulladnak.

A legjobban persze Oskar szemszöge tetszett. Egyfelől, mert imádom az okos gyerekeket, azokat, akiknek van fantáziája, akiknek másképp jár az agya, mint a szokásos. Igazán érdekfeszítő volt egy ilyen kisfiú érzéseibe és gondolataiba belelátni. Imádtam a különleges "találmányait", azt a sok furcsának tűnő, mégis nagyon intelligens és lényeglátó kérdést, amit feltett a felnőtteknek. És persze nagyon sajnáltam őt, amiért elveszítette az apukáját, és amiért a vele kapcsolatos titkának a súlyát egyedül kell cipelnie.

Aznap este az ágyban feltaláltam egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak.

Az anyukájával való kapcsolata is jól volt felépítve. Tetszett, hogy az anyja mennyire türelmes vele, pedig neki sem lehetett könnyű, nagyon nem. Oskar sokszor megbántotta őt a szavaival, viselkedésével, ő mégsem a sértődést és elfordulást választotta, hanem megértette a gyereke haragjának okát, azt, hogy az valójában nem is harag, és nem ellene irányul, hanem mélységes fájdalom, és mellette maradt. Minden gyerek ilyen anyát érdemelne.

A kulcskeresős nyomozás is érdekes volt. Nem olyan módon, mint más könyvekben, mert túl nagy kalandokkal, fordulatokkal nem találkozhat a könyvben az olvasó, hanem inkább azért, mert rengeteg különböző és érdekes embert ismerhettünk meg Oskar kutatása során. Mindegyikük más miatt volt izgalmas.

Nagy hatással volt rám a Hirosimára ledobott atombomba után készült interjú, ami nem tudom, hogy valós-e, vagy csak az író találta ki, de igazán szíven ütött.

TOMOJASZU (...) "Anya" – kiáltott valaki. Megismertem a hangját. Rettenetes állapotban találtam. És álmaimban ma is így látom magam előtt. "Milyen sokáig tartott" – mondta.

Bocsánatot kértem. "Jöttem, mihelyt tudtam" – mondtam.

Csak mi ketten voltunk. Nem tudtam, mit tegyek. Nem vagyok ápoló. Férgek voltak a sebeiben és ragacsos sárga folyadék. Megpróbáltam megtisztogatni. De a bőre lemállott. Ellepték a kukacok. Nem törölhettem le róla, mert bele jött volna a bőre, az izmai. Ki kellett szednem őket. Megkérdezte, mit csinálok. "Semmiség, Maszako" – mondtam neki. Bólintott. Kilenc óra múlva meghalt.

KÉRDEZŐ Végig a karja közt fogta?

TOMOJASZU Igen, a karomban fogtam. Azt mondta: "Nem akarok meghalni." "Nem fogsz meghalni" – mondtam neki. "Megígérem, hogy nem halok meg, amíg haza nem érünk" – mondta. De rettenetes fájdalmai voltak, és egyre azt hajtogatta: "Anya."

(...)

Arra gondoltam, ha mindenki látta volna, amit én láttam, soha többé nem lenne háború.

Azért egy kis meglepetés maradt a végére. Egyfelől az, hogy milyen zárhoz is tartozik a kulcs. Nem igazán emlékeztem arra, hogy a filmben hogyan alakult ez a szál, úgyhogy végül is sikerült meglepni. A másik, amire nem emlékeztem és számítottam, hogy Oskar anyukája miért is engedte el olyan nyugodtan mindig Oskart a városban császkálni, miközben annyit sem kérdezett meg, hová megy.

Hogy tetszett a könyv?

Nem voltak benne túl nagy csavarok, fordulatok, kalandosnak sem mondanám (a kulcs után való nyomozás ellenére sem). Viszont tele volt a könyv érdekes karakterekkel, gondolatokkal, érzésekkel, és én ezt talán jobban szeretem és sokkal izgalmasabbnak tartom, mint a kalandregényeket.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kifejezetten kedvelik az elmélkedő, emberi lélekről szóló történeteket, és nem vágynak izgalmas, kalandos cselekményre.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el édesapját. Az irodalom sokszor szolgál gyógyírként az emberek lelkére, segítheti a feldolgozás folyamatát és az áldozatok emlékének az ápolását. Ezért ebben a játékban azoké a regényeké lesz a főszerep, amelyekben szintén megjelenik a terrortámadás. Minden állomáson találtok egy idézetet, és nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni hogy melyik könyvből származik az adott idézet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

– Apám mindig azt mondta, hogy ha valami nehézségem támad, nézzek körül, és meglátom, hogy mindenki másnak vannak gondjai, amit ők ugyanolyan komolynak éreznek, mint én a magamét.

Állomáslista:

Blogturné

09. 19. Csak olvass!

09. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 22. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

   

Elhagyott part – Hat sci-fi történet – Blogturné

Az Elhagyott part című kötetben hat ismert és elismert író műve szerepel. Blake Crouch, N. K. Jemisin, Veronica Roth, Amor Towles, Paul Tremblay és Andy Weir egy-egy izgalmas, ám meghökkentő sci-fi történettel járultak hozzá az antológiához, melyeket most bloggereink vesznek górcső alá!

Tartsatok velünk legújabb blogturnénkon, de ne felejtsetek el játszani se. A turné végén megnyerhetitek az Agave Könyvek kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

Miért választottam ezt a könyvet?

Mindig is szerettem a sci-fi történeteket, és kifejezetten örültem annak, hogy ezúttal novellák formájában olvashatom ezeket, mert az ember idejébe jobban beleférnek a rövidebb sztorik.

Véleményem a könyvről

A kötetben hat sci-fi novella található, ezek írói Blake Crouch, Veronica Roth, Paul Tremblay, N. K. Jemisin, Amor Towles és Andy Weir. Őszintén bevallom, a szerzők közül egyedül Veronica Rothról tudom, hogy kicsoda a Divergent-sorozat miatt, de azt is csak filmként láttam, szóval olvasni tőle sem olvastam semmit. A többiekről pedig eddig nem is hallottam, ami nagy kár, mert a novelláikat olvasva megéri megismerni őket jobban. Szóval lesz mit pótolnom a jövőben.

Blake Crouch: Elhagyott part

A kötet első novellája egyben a címadó novella is. A történet a mesterséges intelligencia fejlődéséről szól, arról, hogy vajon mikortól tekinthetünk valamire (valakire?) érző, gondolkodó lényként. A történet főszereplője Riley, aki egy számítógépes játékot gyárt a cégének, ám az abban lévő egyik mellékkarakterként tervezett mesterséges intelligencia önálló életre kel, elkezdi irányítani a játékot, elkezd tanulni, fejlődni. Riley engedélyt kap arra, hogy tanulmányozza Maxet, ám az évek során szép lassan kötődni kezd hozzá, majd beleszeret. Amikor Max mesterséges testet kap, Riley egy összeesküvés közepén találja magát, de vajon ki a jó és ki a rossz? A cég valóban rosszra akarja felhasználni Maxet? Vagy Max az, aki a céljai érdekében manipulálni próbálja Rileyt?

Nemrég láttam egy filmet, aminek szintén hasonló története volt, ott is egy női testben lévő mesterséges intelligenciába zúgott bele a srác, akinek az lett volna a dolga, hogy megfigyelje, tanulmányozza azt (őt?). Annak a filmnek rossz vége lett, kiderült, hogy sosem szabad bízni egy mesterséges intelligenciában. Nem azért, mert valójában nem ember, hanem pont azért, mert túl emberi. Ugyanúgy képes a gyilkosságra, a hidegvérű kegyetlenségre, mint mi.

Érdekelt, hogy ennek a novellának vajon mi lesz a tanulsága... Vajon itt is ugyanaz lesz a konzekvencia, vagy más végkifejletet kapunk?

Nagyon megfogott a hangulata ennek a történetnek. Rá kellett jönnöm, hogy minket, embereket nagyon-nagyon könnyű megvezetni. Mert vágyunk a szeretetre, vágyunk a saját kis tündérmesénkre. Őszintén bevallom, Riley helyében ugyanúgy bennem lett volna a kétség, viszont elnyomta volna a szeretetvágyam. Úgyhogy ha Max meg akart volna vezetni, simán ment volna neki (hogy a novellában ezt tette-e, vagy sem, azt persze, nem spoilerezem el).

– (...) Miért ezt a hangot választottad?

– Ezt éreztem a legmegfelelőbbnek, és ez állt a legközelebb hozzám.

– Miért?

– Nem emberi. Nem behatárolható a neme. Nem függök attól a megszállott emberi viselkedésformától, ami mindent a nemi szervek alapján ítél meg.

Tetszett, hogy előjött a gendertéma is a történetben. Riley szerepjátékos karaktere ugyanis férfi, de a valósában ő maga egy leszbikus nő. Max pedig a játékon belül női karakter, de a valóságban lényegében a férfi és a nő közötti határterületen áll, vagyis amolyan nemtelen (vagy kétnemű?). A Riley és Max közötti párbeszédek nagyon izgalmasak, érdekesek, filozofikusak, és nagyon jól átadják Riley érzéseit.

Szóval összességében IMÁDTAM ezt a novellát.

N. K. Jemisin: Szükségbőr

Ez a történet tetszett talán a legjobban a kötetből. A sztori alapján a Föld ugyanúgy pusztulásnak indult, mint a valóságunkban, ezért a leggazdagabbak, akik megtehették, elhagyták a bolygót, és önző módon itt hagyták az emberiség nagy részét meghalni. Eltelt jó sok idő, a gazdagok új világot alapítottak, amelyben valamilyen módon elvesztették az emberek a bőrüket (vagy nagy eséllyel a gazdagok fosztották meg őket tőle a mesterséges létrehozásuk közben, hogy könnyebben irányíthatók legyenek). Csak a gazdagok viselhetnek igazi bőrt. A többiek valami mesterséges ruhaszerűséget hordanak, ami védi őket a külső káros hatásoktól, ám a gazdagok bármikor kikapcsolhatják ennek a ruhának a hatását, és ezáltal megölhetik a viselőjét.

Az új világban a nőket is gyűlölik, semminek tartják, ezért beszüntetik a természetes szaporodást, megszüntetik a nemeket, és csak férfiakat hoznak létre mesterségesen. A külsőségek is nagyon fontosak a gazdagoknak, a tökéletes bőr, tökéletes kinézet, ezért egyenbőrszínt, egyenarcot, egyenhajat, egyenkinézetet kap mindenki. Vagyis megszüntetik az emberi egyediséget.

A szegények közül csak az kaphat bőrt, aki vállalja és sikeresen végrehajtja az Alapítók által kiosztott küldetést.

A novella főszereplője is egy ilyen bőrért küldetésre vállalkozó ember, akinek az lesz a feladata, hogy visszatérjen az elpusztult Földre, és elhozzon valamit az Alapítóknak. A fejébe ültetnek egy mesterséges számítógépet, ami által az Alapítók segíthetik, irányíthatják, és persze megfigyelhetik őt.

A Földre érve azonban mind a bőrtelen, mind az Alapítók programja meglepődik, ugyanis a bolygó nem pusztult el, sőt, virágzik, az emberek pedig élnek, jobban és boldogabban, mint valaha.

Amint a gazdagok anno elhagyták a bolygót, az átlagemberek rádöbbentek, hogy ha nem fognak össze, nem változtatnak az életmódjukon, akkor a Földdel együtt el fognak pusztulni. Eltörölték az országhatárokat, megszüntették a rasszizmust, a nők elnyomását és mindenféle gyűlölködést. Nincsenek többé gazdagok és szegények sem, mindenkinek ugyanúgy megjár az, amire szüksége van az élethez. Lényegében létrehozták a tökéletes és gyönyörű földi utópiát. Minderre pedig azért voltak képesek, mert akik valójában megmérgezték és tönkretették a világot, elhagyták a bolygót.

– Igen, valóban felbukkantak új technológiák, miután mindenkinek esélye nyílt a megfelelő oktatásban részesülni. Nem kell semmi különösre gondolni. Nem arról van szó, hogy gyorsan rájöttünk a megoldásra. Nem a technológiai hiányosságokon kellett felülkerekednünk.

Hanem min?

– Már mondtam. Az emberek egyszerűen úgy határoztak, hogy gondoskodni fognak egymásról.

Az Alapítók azt hitték, ők mentik meg az emberiséget azzal, hogy feláldozzák a tömegeket és megmentik magukat. Azt gondolták, hogy a túlszaporodott emberiség az oka annak, hogy elfogynak a Föld erőtartalékai. De valójában ők szipolyozták ki a bolygót és az embereket. Ők voltak a métely, a rák az emberiség és a bolygó testén. Amint elmentek, abban a pillanatban újraéledt a bolygó, az emberiség pedig meggyógyult.

Ez a gondolat annyira, de annyira igaz! Ahogy valaki mondta, az emberek nem azért éheznek, mint nincs elég élelmiszer a bolygón, hanem azért, mert a gazdagokat nem lehet jóllakatni. Ez a novella is ezt a gondolatot támasztja alá.

– (...) Az Alapítók évszázadokon át azt sulykolták belénk, hogy a Föld a kapzsiság miatt pusztult el. Igazat mondtak, de hazudtak arról, hogy kinek a kapzsisága vezetett a veszedelemhez. Azt mondták, túl sok szájat kell etetni, túl sok a "haszontalan" ember... de bőven volt élelem és hajlék mindenki számára. És az általuk haszontalannak ítélt emberek is hozzá tudtak járulni a világhoz. Csak nem olyan dolgokkal, amiket ők fontosnak véltek. Az Alapítók szentségtelennek tartották, ha valaki olyasmit tett, ami nem hozott azonnal, hanem tíz, húsz vagy akár száz évvel később hozott nyereséget. Holott a világnak pontosan erre volt szüksége a túléléshez.

(...)

– A Távozás bebizonyította, hogy a Föld képes több milliárd embert eltartani, ha megfelelően elosztjuk az erőforrásokat és a felelősséget. Amit viszont nem tudott eltartani, az az a pár förtelmes, gőgös élősködő volt, akik kiszipolyozták és megbénították a többieket. Amint ezek az emberek elmentek, a bénultság véget ért.

Őszintén bevallom, amikor a Föld utópisztikus változatáról olvastam, konkrétan bőgtem, mert egyszerűen annyira gyönyörű volt. Olyan jó lenne, ha mi is megszabadulhatnánk a saját rákunkról, és így élhetnénk. Szeretetben, elfogadásban, nyitottan, félelem és gyűlölködés nélkül, nem kizsákmányolva, hanem összhangban a természettel. Úgy, hogy nincsenek szegények, nincsenek gazdagok, csak egyenlő emberek, akik segítik egymást. Úgy, hogy mindenkit ugyanolyan értékesnek tartanak, a nőket, férfiakat, egészségeseket, betegeket, öregeket, gyerekeket is. Úgy, hogy nem számít, kinek milyen bőrszíne, vagy épp kit szeret.

– (...) Sokkal hatékonyabb tud lenni hatmilliárd ember, akik egy közös célon munkálkodnak, mint egypár tucat, aki csak magáról gondoskodik.

Imádtam egy ilyen világról olvasni. Imádnék egy ilyen világban élni. És IMÁDTAM ezt a novellát is.

Veronica Roth: Bárka

Az előző utópisztikus novellának ez a novella az ellenpontja. Míg az pozitív hangulatú, ez valóban a világvégéről szól. Egy meteor közeledik a bolygónk felé, ami néhány évtized múlva bele fog ütközni, és elpusztít mindent. Ezért az emberek lényegében úgy élnek le egy emberöltőt, hogy a világvégére készülnek. Samantha az ütközés előtt nem sokkal tudósként csatlakozik egy csoporthoz, ami kategorizálja a föld növényeit, hogy magukkal vihessenek a legfontosabbakból a bárkára (egy űrhajóra, amivel a szerencsésebb emberek megpróbálnak elmenekülni a bolygóról). Samantha azonban nem akar velük tartani.

– Nos, az ember nem szerethet mindent egyforma mértékben – mondta a lány. – Egyszerűen lehetetlen... és még ha képes is volna rá, az ugyanolyan lenne, mintha semmit nem szeretne. Ezért néhány dolgot becsben kell tartani, mert ez a szeretet. Egyéni. Különleges.

Míg az előző novellát felüdülés és boldogság volt olvasni, ettől depis lettem. Ennek ellenére tetszett, mert a maga szomorú valójában jól volt megírva. Az író jól elkapta a hangulatot, szerintem reálisan átadta, hogy ebben a helyzetben miként viselkednek, éreznek az emberek. Érdekes volt, hogy a világnak vége, Samatha viszont épp most talál rá egy számára érdekes férfira, és az orchideás metafora is jó ötlet volt.

Nem volt semmi nagy csavar vagy hasonló a novellában, de összességében a hangulata miatt NAGYON TETSZETT.

Amor Towles: Érkezés a célhoz

Sam és a felesége gyereket szeretnének, ehhez pedig egy különleges cég segítségét vennék igénybe, akik nemcsak mesterséges megtermékenyítésben utaznak, hanem genetikailag úgy módosítják a magzatot, hogy előre meg tudják jósolni, körülbelül milyen élete is lesz.

Ez a novella is érdekes filozófiai kérdéseket feszegetett. Vajon jogunk van-e előre megszabni, milyen legyen a gyerekünk? Vajon jogunk van-e ahhoz, hogy mi döntsük el, milyen ember legyen belőle, mi érdekelje, milyen szakma felé orientálódjon, hogyan éljen?

Daniel huszonkét éves korában a dékáni irodában ül, aki tudni akarja, az ifjú miért maradt le a politikatudomány-vizsgájáról.

– Mert verset írtam – feleli Daniel tárgyilagosan.

– Nem várhatott volna?

– Mire?

Őszintén szólva számomra ijesztő lenne, ha a szülők választhatnák ki a leendő gyerekeik életét. Hiszen ezzel lényegében megszűnne a következő generációk szabad akarata. Onnantól kezdve a fogantatás pillanatában eldöntetett, ki lesz a gyerekből, és nem ő döntötte el, hanem a szülei a saját vágyaik, kívánságaik, elképzeléseik alapján. Ami nem mindig jó a gyereknek.

A novellában is a feleség kiválaszt három lehetséges életutat, amik közül a férj dönthetne, és talán csak az első az, ami számomra szimpi, de annak az életnek is megvannak a nehézségei. A másik kettőt nem is értem, hogyan kívánhatja bárki is a gyerekének. Persze azokban is vannak előnyök, de mégsem vezetnek az igazi boldogsághoz.

A novella vége tetszett, valahogy vártam, hogy Sam végül úgy döntsön, ahogy. Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a novella is.

Paul Tremblay: Az utolsó beszélgetés

Egy férfi emlékek nélkül ébred egy zárt szobában. Odakint csak egy nő tartózkodik, aki azt állítja, ismerik egymást korábbról, és megpróbálja visszahozni az emlékeit. De vajon ki a férfi? Ki a nő? És mi a nő célja?

Érdekes volt, ahogyan a férfi lépésről lépésre szerez vissza egy életet, amire nem is emlékezett, de valahogy végig éreztem, hogy mi is a helyzet. Már az sokat sejtetett, mikor kiderült, hogy egy halálos járvány tört ki odakint, és sokan meghaltak tőle.

Ez is egy szomorú, depis történet volt, nem mellesleg megint csak előkerült benne a szabad akarat kérdése. Vajon jogunk van valakit "életre" kényszeríteni, csak mert mi magunk magányosak vagyunk? Őszintén szólva, én a nő helyében valószínűleg már végeztem volna magammal, és így zártam volna le az egész helyzetet, hogy nekem se fájjon, és másnak se okozzak fájdalmat.

Összességében NAGYON TETSZETT ez a novella.

Andy Weir: Véletlenérték

Nos, ez egy szerencsejátékos csalásról szól, amelyben a matematika is szerepet játszik egy megbuherált géppel egyetemben. Igazából ez volt számomra a legkevésbé tetsző novella, talán mert sejtettem, hogy mi is történik majd benne, és nem igazán volt számomra semmi pluszmondanivalója, nagy erkölcsi tanulsága. A végén azért értékeltem a feleség éles eszét és higgadtságát, ha már valaki bűnözőnek áll, legalább legyen elég intelligens hozzá.

Szóval összességében TETSZETT ez a novella.

Hogy tetszett ez a könyv?

Hatból öt novellát vagy imádtam, vagy nagyon tetszett, és ez igazán jó arány a korábban olvasott novelláskötetekhez képest. Szerettem, hogy az utolsó novellán kívül mindegyik hatott rám érzelmileg, elgondolkoztatott, beindította az agyamat.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik most ismerkednek csak a sci-fi világával, szerintem, nagyon jó kezdés, de alapvetően kellemes olvasmány lesz mindenkinek, aki szereti a sci-fi történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az Elhagyott part című antológiában hat szerző sci-fi novelláját olvashatjátok, ezért a játékunk is velük kapcsolatos. Az állomásokon szereplő fülszövegrészletek alapján rá kell jönnötök, hogy melyik író magyarul is megjelent művéhez íródott. A megoldás az ÍRÓ NEVE, azt írjátok be a megfelelő helyre.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

Fülszövegrészlet a játékhoz:

A harmincéves gróf, miután a bolsevik népi ítélőszék 1922-ben osztályidegennek bélyegzi és házi őrizetre ítéli, a Metropolba, a Kreml szomszédságában lévő nagyszállóba kerül. A zabolátlan, művelt és szellemes Rosztov egy padlásszobába kényszerül, miközben a szálló falain túl az orosz történelem talán legviharosabb évtizedei zajlanak.

Állomáslista:

Blogturné

09. 17. Hagyjatok! Olvasok! ~ Borítómustra

09. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 21. Könyv és más

09. 23. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

   

Amelia Mellor: A világ legnagyobb könyvesháza – Blogturné

A világ legnagyszerűbb, legkülönlegesebb, legvarázslatosabb könyvesboltja, a Cole Könyvesház, ami csodálatosabbnál csodálatosabb dolgokat kínál a látogatójának. Amikor a bolt veszélybe kerül, Pearl és Vally Cole mindent megtesz azért, hogy megmentse. De vajon sikerrel járnak? Tartsatok velünk, derítsük ki együtt milyen izgalmakat rejt a Könyvesház, drukkoljunk együtt a két gyermeknek, és ha nektek kedvez a szerencse, nyerhettek is egy példányt a kötetből.

Miért választottam ezt a könyvet?

Érdekes, izgalmas ifjúsági fantasyregénynek tűnt a fülszöveg alapján, ami azt reméltem, hogy hasonló érzéseket kelt majd bennem olvasás közben, mint a Harry Potter- vagy a Morrigan Crow-sorozat.

Véleményem a könyvről

Pearl és Vally Cole testvérek, és a világ legvarázslatosabb helyén élnek, a Cole Könyvesházban. A hely szó szerint varázslatos, ugyanis össze van kötve a gyerekek édesapjának hangulatával, érzéseivel, amik mágikus helyeket, lényeket teremtenek az épületen belül. Pearl és Vally élete azonban nem tökéletes, nővérük, Ruby meghalt egy súlyos betegségben, és az egész család nagyon megszenvedte a hiányát. Egy nap furcsa férfi jelenik meg a könyvesházban, aki Pearl apját akarja látni, ezt követően pedig a gyerekek azt veszik észre, hogy az apjuk és a Könyvesház is betegeskedni kezd. Amikor rájönnek, milyen ördögi üzletet kötött édesapjuk a furcsa férfival, elhatározzák, hogy megmentik a családjukat és a Könyvesházat. Ám ehhez kénytelenek ők is üzletet kötni az obskurátorral. A veszélyes kaland pedig kezdetét veszi...

Először is a Cole Könyvesház lehetett a világ legklasszabb helye az 1800-as évek végén. Mert igen, a Könyvesház és Cole-ék a valóságban is léteztek, ez ihlette meg az írót. Persze a Könyvesházban nem volt valódi varázslat, Cole mégis varázslatossá tette, és ahogyan a könyvben is, multikulturális személyzettel dolgozott, mert hitt az egyenlőségben és kiállt a rasszizmus ellen. Ezért lett többek között a Könyvesház jelképe a szivárvány a valóságban és a könyvben is. Szóval szimpatikus ember volt, aki többek között rejtvényekkel és varázslattal teli mesekönyveket is írt a saját gyerekeiről a gyerekeinek. Olvasás közben azt éreztem, hogy bárcsak ismerhettem volna, szerintem jó barátok lennénk, és egy csomó időt töltöttem volna a könyvesházban.

– Valaki találkozni szeretne veled... – mondta végül Pearl.

Papus érzékelte Pearl habozását, ezért összehúzott szemöldökkel kiegyenesedett a székében.

– Csak nem egy újabb szentfazék, akinek a szivárványokkal van baja?

Bizony, ez néhanapján még mindig előfordult. Papus szívesen pártfogolt bármilyen nemes ügyet, ezerféle módon szórakoztatta a tömegeket, ellenzett minden káros dolgot a dohányzástól a rasszizmusig – bizonyos embereknek ez sem számított. Egyszerűen nem tudták elviselni, hogy a szivárvány a Könyvesházat szimbolizálja Noé és az ő bárkája helyett. Természetesen az olvasott embereknek a szivárványról számtalan dolog eszükbe juthatott: leprikónok, versek, lóripapagájok, kristálylámpák, szappanbuborékok, régi festmények és a Biblia és a Cole Könyvesház is. Pearl nem értette, miért nem létezhetnek ezek a képek egyszerre, egymás mellett egy kiművelt főben.

A történetet felváltva Pearl és Vally szemén át követhetjük végig. Pearl igazi kis vadóc lányka, akinek felvágták a nyelvét. Vally viszont bátortalan, félénk. Ez az ellentétes páros az, akinek összefogva le kell győznie az obskurátort hét különböző (és sokszor életveszélyes) játékban. Ha elvesztenek egy játékot, az édesapjuk meghal, a könyvesház az obskurátoré lesz, aki Pearl és Vally emlékeit is elveheti. Ha győznek mind a hét körben, akkor viszont az obskurátor lemond az apjuk életéről, a könyvesházról és a gyerekek emlékeiről is, és békén hagyja őket örökre.

Először is az író tökéletes okot talált arra, hogy Mr. Cole jó emberként hajlandó legyen üzletet kötni egy Mephisto-szerű alakkal. Nem árulom el itt, hogy miért tette, de számomra teljesen érthető és logikus volt, és azt hiszem, más indokot nem is nagyon tudtam volna elképzelni.

Az is érthető volt, hogy mivel Pearl és Vally mindennél jobban szeretik az apjukat, a családjukat és az otthonukat, a könyvesházat, így nincs más választásuk, mint újabb üzletbe belemenni annak ellenére, hogy pontosan tudják, a obskurátor megpróbálja majd őket átverni.

Nagyon tetszettek a hét körben található feladatok, főképp azért, mert több közülük számunkra, olvasók számára is érdekes rejtvény lehetett. Olyan, amin mi is törhettük a fejünket, megpróbálhattunk rájönni a megoldásra. Mindig is imádtam az olyan történeteket, amik megmozgatják az ember agyát, amiben olyan rejtélyek, rejtvények találhatók, amikhez nemcsak a karakterek kapják meg a megoldáshoz szükséges eszközöket, hanem mi magunk is.

Nagyon izgalmas volt az egész könyv. Egyfelől végig izgulhattam a gyerekekért, akikhez a későbbi körökben a többi testvérük is csatlakozott, másfelől mindig kíváncsian vártam, mi is lesz a következő feladat. A legjobban talán az első találóskérdés, valamint a számolós játék tetszett, de a játék elején az apa könyvén található átírt versike játék végi megfejtése is nagyon ütött.

Imádtam, hogy a játékok során a gyerekek egyre jobban összekovácsolódtak, egyre inkább látszott, mennyire szeretik egymást, és mit meg nem tennének egymásért. Tetszett, hogy mind Pearl, mind Vally személyisége sokat fejlődött a játék során.

Az obskurátor karaktere is érdekes volt, mert egyszerűen az vezette, hogy jól szórakozzon. Persze mások kárára. Nagyon-nagyon remélem, hogy lesz folytatása ennek a könyvnek, mert engem ez a gonosz karakter kíváncsivá tett. Vajon mindig "gonosz" volt? Vagy a halhatatlanság unalma tette azzá? És valóban tényleg velejéig gonosz? Mert hát, időnként úgy vettem észre, mintha a játékok kifejezetten arra lettek volna kitalálva, hogy a gyerekeket közelebb hozzák egymáshoz és fejlődhessenek abban, amiben esetleg gyengék. Nem tudom... Ebben a karakterben szerintem még vannak lehetőségek ahhoz, hogy legyen folytatása a könyvnek, és mivel Mellor nagyon jól, fantáziadúsan ír, örülnék neki, ha nem az első könyv lenne egyben az utolsó is.

Hogy tetszett a könyv?

Nagyon tetszettek a karakterek, mind a gyerekeké, mind a szülőké, mind pedig a főgonoszé. Mindegyikükben volt valami érdekes, izgalmas, vagy éppen szerethető. Imádtam a rejtvényeket, feladatokat, izgalmasak voltak, és az én agyamat is megmozgatták.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy izgalmas, lelket és agyat is megmozgató ifjúsági fantasytörténetre vágyik.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mi, könyvmolyok egyszerűen rajongunk az olyan írásokért, melyekben megjelenik a könyvek és az olvasás szeretete. Ebben a játékban olyan regényeket keresünk, melyek fülszövege azt sejteti, hogy a történetben fontos szerepet játszik egy könyvesbolt. Minden állomáson találtok egy idézetet. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi annak a könyvnek a címe, ahonnan származik az adott idézet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

A múlt velem marad; a jövő pedig feltérképezetlen és megváltoztatható.

Állomáslista:

Blogturné

09. 01. Csak olvass!

09. 03. Könyv és más

09. 05. Olvasónapló

09. 09. Utószó

09. 11. Hagyjatok! Olvasok!

09. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj – Blogturné

Az Agave Kiadó és Christopher Buehlman jóvoltából 2022-ben izgalmas kalandra indulhatunk a fekete nyelvű tolvajjal és barátaival, hogy megtaláljuk az eltűnt királynőt, aki megmentheti a világot. Ezúttal három bloggerünk vesz részt az izgalmakban, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Miért választottam ezt a könyvet?

A vélemények alapján, amiket a könyvről olvastam, egyedi, szókimondó (néhol trágár) történetet vártam, ami ezernyi kalandot és jó szórakozást ígért.

Véleményem a könyvről

Először is, engem úgy neveltek, hogy nem beszélünk csúnyán, ezért kicsit féltem attól, vajon milyen lesz a könyv nyelvezete, nem lesz-e túl sok számomra. Nos, meg kell nyugtatnom a hozzám hasonló neveltetésű embereket, nyugodtan kézbe vehetik a regényt, mert szerintem egyáltalán nem olyan durván trágár, mint azt hangoztatják. Sőt! Valódi trágár szavak szinte nincsenek is benne, főképp az adott világ kitalált nyelvének trágárságai hangzanak el a karakterek szájából, amik az olvasónak szimplán hablatynak tűnnek, nem pedig csúnya beszédnek. Vagyis én nagyon durva nyelvezetre számítottam előzetesen, de végül egyáltalán nem éreztem valóban trágárnak a szöveget, szerintem ugyanolyan volt, mint bármelyik másik felnőtteknek szóló fantasy nyelvezete (a Trónok harca nyelvezete pl. milliószor trágárabb, és ott valódi, érthető trágárságokat mondanak).

– Értesz a mágiához? – kérdezte.

– Nem sokat.

– Én is értek hozzá egy keveset. Ugyancsak nem sokat.

– Nem hittem, hogy a seggedből húztad elő a madarat.

Galva ivott egy korty bort, és komolyan rám nézett.

– Az nagyon sötét mágia lenne – mondtam.

A történet egy Kinch nevű tolvaj srácról szól, aki tartozik a Szedők Céhének azért, mert kitanították őt tolvajnak. Hogy a tartozását leróhassa, a céh feladatot ad neki, utastársként kell szegődnie egy Galva nevű lovag (aki nő, és tökre tetszik, hogy mégsem lovagnőnek hívják, vagy ilyesmi, csak szimplán lovagnak) mellé. Hogy miért, azt nem árulják el neki. Galvával és az időközben hozzájuk csatlakozott társaikkal ezernyi kalandon mennek át, többek között krakennel, goblinokkal és óriásokkal harcolnak, hogy végül megtalálják azt a személyt, aki elvileg megmentheti a birodalmat.

Lényegében ez egy fantasy kalandregény. A hangsúly azon van, hogy Kinch és a többiek mennek a céljuk felé, és közben ezerféle veszedelmet győznek le. Az biztos, hogy unatkozni nem lehet olvasás közben, mert néhány fejezetenként mindig történik valami, amin izgulhat az ember. Ez a kalandosság volt elsősorban az, ami a könyv elé szegezett.

Őszintén szólva nagy erkölcsi tanulságokat nem igazán találtam a történetben, és arra sem sikerült rájönnöm egyelőre, hogy mi az igazi cél. Persze tudom, a céh rossz, a királynő jó, ezért meg kell keresni, és... Na igen, szóval, hogy mit kell tenni ezután, hogyan teszi jobbá a világot a királynő, az számomra homályos.

Szóval igen, nagyon izgalmas ez a történet, mert állandóan történik benne valami veszélyes, kalandos. Folyton izgulhatunk a karakterekért, és ez fenntartja a figyelmünket. De a háttér, a fő motivációk, a különböző lények közötti kapcsolatok (legyenek ezek barátiak vagy ellenségesek) nem lettek precízen kidolgozva. Megtudunk egy-két dolgot ezekről, de nekem nem volt elég. Főképp azért, mert az alap tényleg izgalmas lett, ezért vártam, hogy a felszín alatti rész is kibontakozzon végül. Sorozat esetében azt mondanám, hogy nem baj, hogy nem tudtunk meg az első részből mindent, legalább lesznek érdekes dolgok a folytatásban is, de ha ez valóban nem egy sorozat (sehol nem láttam jelzést arra nézve, hogy ez csak egy sorozat első része lenne), akkor nincs, ami a lyukakat befoltozza.

Azt érdekesnek találtam, hogy a könyv során végig homályos volt, ki is a főgonosz. Először azt hittem, hogy a goblinok, akikkel háborúztak az emberek, de most valamiféle törékeny békében élnek egymás mellett (amit titokban mindkét fél áthág itt-ott). Aztán azt gondoltam, hogy az óriások, akik megtámadták az emberi világot. Végül ott volt a céh, ami még több pénzre, még több hatalomra vágyott.

Szomorú nap lesz, amikor egy boszorkánymester vájkálni kezd a közemberek gondolatai között valami sértődékeny herceg vagy király kedvéért. Azon a napon fellázadnak majd, akiknek kérges a kezük, mert az ember csak addig hajlandó sötét bányában gürcölni, amíg napfényes mezőkről álmodhat, és csak akkor hajt térdet egy zsarnok előtt, ha titokban elvághatja a zsarnok torkát lehajtott feje magánszínházában.

Ami nagyon tetszett a sztoriban, azok a női karakterek és az, ahogyan a történet a nőkhöz áll. Vannak benne kemény harcosok, és vannak nőies, csábító boszorkányok, óriásnő és bérgyilkos. Szóval a nők ezer arcát láthatjuk a sztoriban, és azt is, hogy bizony, felérnek a férfiakhoz mindenben. Az izgalmas kalandok mellett számomra ez a regény másik nagy erőssége. Nőként jó volt olvasni ezekről a sokszínű nőkről, akik megmutatták, hogy bátrak, okosak, erősek és magabiztosak.

Norrigal karaktere volt a legérdekesebb talán a történetben. Egyfelől azért, mert a sztori elején azt hittem, hogy majd Kinch és Galva között alakul ki valamiféle romantikus szál, aztán megjelent Norrigal és teljesen felborította ezt az elméletemet. Nagyon érdekes párost alkottak Kinch-csel, mert nem volt meg a kapcsolatukban a szokásos férfi-női felállás. Mármint Kinch nem volt Norrigal ura és parancsolója, és Norrigal nem volt Kinch szépséges kiegészítője. Közösen megegyeztek valamiben, mindkettejükre vonatkozó szabályokat hoztak, és egyenlő félként kezelték egymást a kapcsolatukban. Ez tetszett.

Akaratlanul is elképzeltem Norrigalt, ahogy a melléhez tart egy kis prücsköt – az én kis prücskömet –, és így beszél hozzá, a szemem pedig kipattant a sötétben. Mindig színtiszta rettegéssel gondoltam arra, hogy egyszer felcsinálok valakit, erre most szeretetteljesen tűnődtem saját végeérhetetlen rabszolgaságomról.

– A Kurvalábú Rókára, mi a franc bajom van? – motyogtam a sötétben.

– Tessék? – suttogta Norrigal.

– Semmi, dajkáld a macskát.

– Mi?

– Mármint simogasd. Azt szereti.

– Bolond vagy – közölte, majd elcsendesült.

A másik, ami miatt érdekes volt Norrigal karaktere lényegében egy, a könyv végén kiderülő titok. Elég bizarr titok, de egyben érdekes és vicces is. Ezt persze nem árulhatom el nektek, majd megtudjátok, ha elolvastátok a könyvet.

Hogy tetszett a könyv?

A kalandszál része volt a legnagyobb erőssége, ettől lett izgalmas és letehetetlen. A háttérvilágot kicsit jobban át kellett volna gondolni, ahogyan a különböző emberek és lények egymáshoz való kapcsolatát és motivációit is. Nekem hiányzott a tudás, hogy vajon miért is kell megtalálni a királynőt, mit tud ő tenni azért, hogy a világ jobbá válhasson. Még reménykedem benne, hogy egyszer csak kiderül, lesz folytatása a regénynek, mert az alap nagyon jó, csak hiányérzet maradt bennem az utolsó oldal után.

Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki kedveli a kalandos, pörgős, izgalmas fantasyregényeket, amelyekben szinte mindig történik valami érdekes a szereplőkkel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban olyan könyvek címét kell kitalálnotok, amelyekben a főszereplők szintén kalandos vándorlás során próbálják elérni a céljukat, akárcsak Kinch és a barátai. A feladatotok annyi, hogy a könyv címét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Fülszövegrészlet a játékhoz:

(...) a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus vezetésével végül győzelmet arassanak.

Állomáslista:

Blogturné

09. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 12. Utószó

09. 14. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway