~ Sárga könyves út ~

2017. december 28., csütörtök

Diana Gabaldon: Outlander 1. - Az idegen


Diana Gabaldon Outlander című sorozatáról valószínűleg az is hallott már, aki még nem olvasta. Én is így voltam vele, több éves késéssel jutott csak kezembe az első rész nemrég, bár már régóta kíváncsi voltam a történetre. Ám most sikerült pótolni hiányosságomat, és nagy érdeklődéssel kezdtem neki az olvasásnak. Kicsit azt kaptam, amit vártam, kicsit nem azt kaptam, amit vártam, de mindezekkel együtt, nagyon megszerettem ezt a történetet.

A történet röviden egy Claire nevű nőről szól, aki 1945-ben él a férjével, és éppen a második nászútjukat töltik Skóciában, Inverness városában. Minden átlagosan telik addig, míg Claire egyik nap el nem megy egy furcsa kőkörhöz, amelyről senki nem tudja, miért is épült. Claire megérinti az egyik követ, és hirtelen 1743-ban találja magát a skót Felföldön. Egy makacs, skót férfi, egy a férjére szörnyen hasonlító kegyetlen angol kapitány, történelmi viszályok és egyéb kalandok várnak Claire-re a múltban, és a súlyos döntés, hogy visszatérjen-e a saját korába, vagy sem.

Az alapsztori

Rengeteg időutazós filmet láttam korábban, és néhány ilyen témájú könyvvel is találkoztam már (sőt, egyet én magam is írtam), az Outlander mégis teljesen le tudott kötni. Mert bár ezerszer feldolgozott alaptémát választott Gabaldon, ahhoz egyedi módon nyúlt hozzá, és ami nagyon fontos, minőségi stílusban.

A regényben van romantika, kaland és izgalom, vagyis leköti a szórakoztató irodalmat kedvelő olvasókat, a nyelvezete viszont közelít a szépirodalmi minőséghez, vagyis azoknak is jó olvasmány, akik komolyabb történetre vágynak.

Tudom, hogy a könyv hossza megosztó az emberek között, van, aki úgy gondolja, túl nyúlós a sztori, míg mások élvezik minden sorát. Én szerencsére a második csoportba tartoztam. Tetszett, hogy ennyi mindent megtudhattam Skóciáról, az ottani emberekről, szokásokról, a történelméről, a gyógynövényekről és mítoszokról. Furcsa, mert a legtöbb esetben a hosszas leírások untatnak, ám ebben az esetben minden, amit Gabaldon elmesélt, érdekes volt számomra.

Egyébként alapból szeretem Skóciát, valahogy mindig vonzott az a hely, a kiltes pasikat pedig (már persze, ha jó lábuk van XD ), egyenesen szívdöglesztőnek tartom. Szóval a történet helyszínét nekem találták ki.

A központi kérdések

Nos, bármennyire is kedvelem Skóciát, nem lennék Claire helyében. Egy olyan vad korba kerül, amelynek a negatívumait valószínűleg szörnyen viselném, kezdve a higiénikus mosdó hiányával egészen a „bármikor megégethetnek boszorkányként, ha valakinek nem tetszel” primitívségig. Ezen kívül olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek nemcsak az ő életére, hanem az egész világ sorsára kihathatnak.

Egyfelől ott a kérdés, melyik idősíkot válassza és melyik férfit. Menjen vissza Frankhez, az 1945-ben élő történelemtudós férjéhez? Vagy maradjon 1743-ban Jamie-vel a vad, skót férfival, akivel eredetileg csak kényszerházasságot kellett kötnie, ám végül mégis beleszeretett?

Nos, lehet, hogy meglepő leszek, de bevallom őszintén, ha nekem kéne döntenem, az első könyv után az eszem azt mondaná, menjek vissza Frankhez. Lehet, hogy ő nem olyan szívdöglesztő, az is lehet, hogy nem egy bátor, skót harcos, ám intelligens, gyengéd, és egy nőnek békés, nyugodt, biztonságos élete lehetne mellette. Nekem pedig szörnyen fontos, hogy biztonságban érezzem magam egy férfi mellett, és tudjam, hogy nemcsak mástól védene meg, hanem ő maga sem bántana soha.

Jamie egy igazi alfahím, helyes pasi, bátor, védelmező, alapjában véve kedves is. Ami miatt az eszem mégis azt mondja, „menekülj tőle, de nagyon gyorsan”, az a neveltetése. Egy olyan korban él, ahol a fizikai fenyítés teljesen hétköznapi dolog. A feleség tulajdon, a férj azt tehet vele, amit csak akar, megverheti, akkor is kikövetelheti a házastársi „kötelességét”, ha a nőnek éppen nincsen kedve hozzá, és hasonló borzalmak. És persze, a gyerekek apai fenyítése is megszokott. Én pedig sosem tűrném el, hogy bármi miatt megverjenek, azt pedig még kevésbé, hogy a gyerekemet bántsák.

Azzal, ahogyan Jamie gondolkozik a családon belüli erőszakról, Gabaldon kicsit elidegenítette tőlem. Nem mondom, hogy nem értem meg őt, hiszen, aki vademberként nő fel, abból vadember lesz. Nem tehet róla. Azt sem mondom, hogy nem sikerült megkedvelnem, mert amennyi szenvedésen átment szerencsétlen, lehetetlenség lenne nem együtt érezni vele. De az biztos, hogy sosem akarnék a felesége vagy a gyerekei anyja lenni. Hacsak persze nem hajlandó változtatni az elvein. Amit egyébként nagyon-nagyon remélem, hogy megtesz a következő könyvekben, mert jó lenne teljes szívvel, keserű szájíz nélkül megszeretni, és drukkolni neki a szerelmi háromszöget illetően.

Igen, igen, azt hiszem, felnőttem. Már nem elég, ha egy pasi helyes, jó harcos, skót és bátor, kell az is, hogy biztonságban érezzem magam és a gyerekeimet mellette.

A másik döntés, amit Claire-nek meg kell hoznia, hogy vajon beleszóljon-e a történelmi eseményekbe. Pontosan tudja a helyét és idejét annak a csatának, amelyben a jelenlévő skót klánokat teljesen kiirtják. A történelmi tudásával megakadályozhatná ezt, azonban akkor a jövő biztosan megváltozna. De vajon jobb lenne? Vagy rosszabb? Egyetlen ember irányíthatja milliárdok jövőjét?

Ebben a kérdésben egyszerűen nem tudnék dönteni. Képtelen lennék végignézni, hogy számomra fontos embereket legyilkoljanak, miközben én tehetnék ellene. Viszont hatalmas súly lenne rajtam a gondolat, hogy mi van, ha teljesen elszúrom a jövőt. Ha olyan sötét, kegyetlen világot alkotok véletlenül, ami rosszabb az eredetinél is…

Elvek ütközése

Claire bizonyos szempontból az egyik legkeményebb női karakter, akiről eddig olvastam. A lehető legjobban boldogul egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen világban, sőt, mi több, egy olyan világban, amelyben a nőket kevesebbre becsülik, mint egy lovat. Olyan eseményeken megy át és olyan szörnyűségeket lát, amibe a legtöbb ember – nők és férfiak egyaránt – biztosan belezakkanna. A regény végén a Jamie-vel történteket is tökéletesen kezeli, kevesen tudnák ennyire jól kezelni az adott helyzetet.

Egyetlen dolog van, amiben nem érzem elég keménynek, pedig nagyon-nagyon fontos lenne, hogy határozottan kifejezze a megingathatatlan véleményét. Ez pedig a fent említett bántalmazás. Az első verés után megesketi Jamie-t, hogy soha többé nem nyúl hozzá egyetlen ujjal sem, de szerintem túl könnyen megbocsát. Ha engem vert volna el így Jamie, onnantól kezdve az egyetlen életcélomnak azt tekintettem volna, hogy hazajussak Frankhez. És nagyon-nagyon kellett volna küzdenie Jamie-nek ahhoz, hogy újra visszaszerezze a bizalmamat, már ha egyáltalán sikerült volna neki valaha. Ehhez képest Claire egyetlen beszélgetés után túllép az egészen, és többet semmiféle haragot nem érez Jamie iránt.

Ami még ennél is meglepőbb, hogy mikor később megkérdezi Jamie-t, hogy a gyereküket is verné-e „nevelési célzattal”, és Jamie gondolkodás nélkül rávágja, hogy igen, akkor nem mondja azt, hogy figyelj, ha nem változtatsz ezen a nézeteden, akkor megyek vissza a normális, nem gyerekverő férjemhez, mert neked biztosan nem szülnék, amíg így gondolkodsz.

Az is bizarr, hogy valahányszor előkerül az, hogy Jamie-t is verte a saját apja, az valahogy humoros, vicces, tanulságos emlékként van feltüntetve, amiken Claire is nevetgél. Ez szörnyen szomorú volt számomra. Egy gyereket az én nézeteim szerint soha, semmi miatt nem lenne szabad megütni. Ezen kívül a pedofil molesztálás is túl könnyen van véve a könyvben. Sandringham hercege Jamie-t és más fiatal fiúkat is molesztált a múltban, és ha esélye nyílt volna rá, ennél többet is tesz. Jamie mégis csak nevet a dolgon a többi férfival együtt, de ami még megdöbbentőbb, hogy a civilizált világból jött Claire mindenről tudva, a herceggel való első találkozáskor azt gondolja, hogy szimpatikus számára a férfi. Ennél a résznél azért kiszökött belőlem egy WTF… Lehet egy pedofil molesztáló akármilyen intelligens, jó modorú, hogy számomra nem lenne szimpatikus, az száz százalék.

Gabaldon zseniálisan ír, imádom ezt a regényt, de ezt a témát én teljesen máshogyan közelítettem volna meg a helyében. Az hiteles, hogy abban a korban a testi fenyítés családon belül átlagos, normális, elfogadott volt. Szóval hiteles, hogy felmerült témaként a regényben. De az, ahogyan a főszereplő karakterek hozzáálltak a témához, hibás megközelítés volt Gabaldon részéről, úgy érzem. Claire-nek kemény, a civilizáltabb jövőből jött nőként határozottan ki kellett volna állnia az elvei mellett és a családon belüli erőszak, pedofil molesztálás ellen, Jamie-nek pedig a hatására meg kellett volna változtatni az álláspontját teljes mértékben. Mert így ez az egyetlen dolog, ami miatt nem tudok száz százalékig Team Jamie lenni.

Szóval nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy a folytatásban Jamie hozzáállása teljesen megváltozik ezzel a témával kapcsolatban.

Meglepetés

Bevallom őszintén, a regény elején azt gondoltam, hogy ez egy átlagos történelmi alapú romantikus sztori lesz egy kis fantasyvel vegyítve, amelyben Black Jack majd Claire-t akarja mindenáron megszerezni magának. Az, hogy végül kiderült, az igazi célja Jamie megszerzése, totálisan ledöbbentett. Amik meg a regény végén történtek, szintén sokkolóak.

Viszont imádtam, hogy mégis másképp alakult a történet ezen szála, mint ahogyan én először gondoltam. A saját gondolatom olyan snassz volt, a legtöbb regényben a gonosz szereplő a női főszereplőt akarja megkaparintani magának, az, hogy most a férfifőszereplő volt a vágyai tárgya, teljesen újszerűvé tette a helyzetet, és behozott egy csomó olyan problémát, kérdést, amely egyébként nem jelenhetett volna meg a regényben. Pl. azt, hogy hogyan lehet teljesen és totálisan megtörni valakit, aki egyébként hősiesen bírja a testi fájdalmakat, vagyis igazi kemény férfi. Hogyan lehet elérni, hogy akit szívből szeretett, az iránt undort és félelmet érezzen. Ez emberi szempontból elborzasztó, de pszichológiaiból szörnyen érdekes.

Szóval imádtam Gabaldont, amiért elég merész volt így megírni ezt a szálat. Egyáltalán nem finomkodott, simán merte sokkolni az olvasóit.

Történelmi hitelesség

Bevallom őszintén, nagyon keveset tudok Skócia történelméről, úgyhogy fogalmam sincs róla, mi valós adat a könyvben lévők közül, és mi az írónő által kitalált. Ami viszont fontos, hogy laikus olvasóként minden hihető számomra, amiről olvastam. Ha valaki nem Skócia történelmének a szakértője, annak szerintem tökéletesen érthető, élvezhető, érdekes, izgalmas lesz a történelmi szál, beleértve ebbe a skót szokásokat, életmódot is.

Bár a babonákat butaságnak (sokszor barbárságnak is) tartom, mégis érdekes butaságok, úgyhogy érdeklődve olvastam arról is, hogy az adott kor emberei mikben hittek. Néha persze szörnyülködtem, főképp a kisbabás babonánál, de még az is hozzáadott valami pluszt a történethez. Bemutatta, hogy hogyan gondolkoztak az akkori emberek, és hogy voltak azért köztük olyanok is, akik használták a józan eszüket, és nem dőltek be mindenféle ostobaságnak.

A regényt azoknak ajánlanám, akiket érdekel egy történelmi alapba ültetett romantikus, kalandos, fantasy elemekkel vegyített történet szinte szépirodalmi stílusban megírva.

Kedvenc karakterek: Claire, Jenny.

Kedvenc jelenet: amikor Jenny jól helyre rakja Jamie-t a vitájuk során.

Kedvenc idézetek:

„- Ellenállás, szökés majd rablás. Veszélyes alaknak tűnsz – mondtam könnyedén, abban reménykedve, hogy sikerül elterelnem a figyelmét a fájdalomról.
Valamennyire sikerült is; Jamie szája sarka felfelé kunkorodott, és az egyik kék szeme rám csillant a válla felett.
- Az is vagyok – jelentette ki. – Csoda, hogy biztonságban érzed magad velem egy szobában, te angol leány.
- Nos, pillanatnyilag elég ártalmatlannak tűnsz. – Ez egyáltalán nem volt igaz; ing nélkül, sebhelyesen, vérfoltosan, a hosszú éjszakai lovaglástól feldagadt arcával és vörös szemével Jamie nagyon alviláginak tűnt. És a fáradtsága ellenére harcra késznek, amennyiben harcolni kellene.
Felnevetett.
- Ártalmatlan vagyok, mint egy fészkelő galamb – mondta. – Túl éhes vagyok ahhoz, hogy bármire veszélyt jelentsek a reggelin kívül. De ha egy kóbor zsemle téved a közelembe, nem állok jót magamért.”

„Ahogy lepillantottam az összegyűltekre, akik türelmesen várakoztak az esőben, hirtelen megértettem valamit. Mint oly sokan, én is döbbenten hallgattam a Németországból kiszivárgó híreket a deportálásokról és tömeggyilkosságokról, a koncentrációs táborokról és emberégetésekről. És mint oly sokan fogják tenni évekig, én is azt kérdeztem magamtól: hogy hagyhatták az emberek, hogy ilyesmi megtörténjen? Biztos tudtak róla, látták a teherautókat, a jövés-menést, a kerítéseket és a füstöt. Miért nem tettek semmit? Nos, most már tudtam.
Ebben az esetben még csak nem is élet-halál volt a tét. És Colum védelme valószínűleg megelőzné az ellenem irányuló testi sértést. De a kezem ólomnehéz lett a porcelánedényen arra gondolva, hogy kilépjek, egyedül és védtelenül, hogy szembeszálljak az erős, tisztességes polgárok tömegével, amelyik lelkesen várta a mindennapjaikba színt hozó büntetés és a kicsorduló vér izgalmát.”

„- Tudja, leány, egy meleg kocsmában ülve egy korsó sör felett könnyű bátornak lenni. De nem könnyű egy hideg mezőn guggolva, miközben muskétagolyók fütyülnek a levegőben, és hanga csiklandozza az ember hátsóját. És még kevésbé könnyű, amikor ott állsz szemtől szemben az ellenségeddel, a lábadon lecsorgó véreddel.”

„- Azt hittem, ez az a fiatalember, aki egy hete még azt kiabálta, hogy nem fél meghalni. Aki nem fél a haláltól, az csak nem fél pár korbácsütéstől? – Ezzel megbökte Jamie hasát a korbács nyelével.
Jamie ekkor egyenesen Randall szemébe nézett, és azt mondta: - Nem, attól félek, hogy megfagyok, még mielőtt befejezné a szócsépléplést.”

„- És nem zavar, hogy nem vagyok szűz? – Jamie egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt volna.
- Nos, nem – mondta lassan -, amennyiben téged sem zavar, hogy én viszont az vagyok. – Levigyorgott az elképedt arckifejezésemre, majd hátrálni kezdett az ajtó felé.
- Gondolom, jó, ha legalább egyikünk tudja, mit kell csinálni – tette hozzá.”

„- Gyerünk, kedveském! – mondta. – Fel kell öltöztetnem magát. – Erős karját a vállam mögé dugta, és ülő helyzetbe emelet. Fél kézzel megfogtam a fejem, a másikkal a hasamat.
- Felöltöztetni? – kérdeztem rothadó algával teli szájjal.
A nő élénk mozdulatokkal nekiállt megmosni az arcom. – Ó, igen – felelte. – Nem akar lemaradni az esküvőjéről, ugye?
- Dehogynem – válaszoltam, de ezt elengedte a füle mellett, (…).”

„- Tényleg hiszel nekem, Jamie?
Ő felsóhajtott, és szomorúan rám mosolygott.
- Igen, hiszek neked, sassenach. De sokkal könnyebb lenne minden, ha csak boszorkány lennél.”

„- Vannak értelmes férfiak – mondta nekem rosszcsont mosollyal -, és engedelmes állatok. A többivel semmit nem lehet kezdeni, hacsak az ember el nem kapja a töküket.”

„- Mi a fenét művelsz? – kérdezte. – Meg akarsz szégyeníteni a feleségem előtt? – Jennyt nem hatotta meg a kitörés. A sarkán hintázva méregette gúnyos pillantással az öccsét és engem.
- Nos, ha a feleséged, akkor gondolom, jobban ismeri nálam a tökeidet. Én azóta nem láttam őket, hogy megtanultál egyedül mosakodni. Nőttek egy kicsit, nem?”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. december 26., kedd

Karácsonyi ajándék a KMK-tól, avagy a Reader Surprise meglepetéscsomag


FIGYELEM! Ha valaki esetleg még nem bontotta ki a Reader Surprise csomagját, az ne görgessen lejjebb, és ne olvassa el ezt a bejegyzést, mert spoilerezek! 


Csütörtökön már épp lefekvéshez készülődtem, amikor kaptam egy e-mailt a Könyvmolyképző Kiadótól. Azt írták benne, hogy küldtek nekem karácsonyra egy meglepetést, amely valószínűleg másnap meg is érkezik hozzám. Nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam erre, de igazán kedves gesztus volt tőlük, aminek nagyon örültem. És persze, izgatottan vártam, hogy vajon mit kapok majd. Megfordult a fejemben, hogy a Reader Surprise csomagjukból küldenek majd, de őszintén bevallom, azonnal el is vezetettem az ötletet, mert még a legolcsóbb változatát is túl nagy ajándéknak gondoltam. Így mikor másnap megérkezett a futár, és meghozta a Reader Surprise Luxuryt, vagyis az ajándékdobozok legdrágább változatát, leesett az állam. Nagy izgalommal álltam neki a bontogatásnak, mert szörnyen kíváncsi voltam, hogy vajon mit is rejt a titokzatos doboz. De kezdjük is az elején…

A doboz jó minőségű, ami már maga ajándék számomra, ugyanis nagyon sok mindent tárolok itthon dobozokban. Szóval a jövőben jól fog jönni majd, ebben biztos vagyok. Nagyon klasszak az oldalára nyomtatott repülő, szíves könyvecskék is. Az átkötözését is igényesnek találtam, jó ötlet volt a madzagra rátenni azt a kis szalagot, mert feldobta a látványt. A madzag alá becsúsztatva várt egy kis köszöntő levélke, amelyben boldog karácsonyt kívántak nekem ezzel a „kis” ajándékkal, és megköszönték az eddigi munkámat az olvasás szeretetének terjesztése terén. A dobozba minden jól belefért, semmi sem gyűrődött össze vagy sérült meg.

És akkor most lássuk a doboz tartalmát…

Először is volt a csomagban négy apró csoki. Egyáltalán nem vagyok édesszájú, valószínűleg azért, mert az elmúlt húsz év során (amikor épp ehettem édességet) rengeteg pocsék ízű, csokoládénak csúfolt valamivel találkoztam. Mivel most kíváncsi voltam, megkóstoltam az ajándék csokikat, és bár félve tettem, mert a korábbi élményekhez hasonló, olcsó csoki ízre számítottam, pozitívan kellett csalódnom. Olyan finom íze volt az első csokinak, hogy az elveimet félretéve hamar elfogyott a maradék három is. Még szerencse, hogy csak négy volt a csomagban, mert így csak egy kicsit furdalt a lelkiismeret a bűnözésem miatt. :D

Volt két könyvjelző, az egyik az ajándékkönyvhöz készült, amit egyelőre még nem árulok el, mi is volt, a másik pedig magához a Reader Surprise-hoz. Mivel olyan könyvmoly vagyok, aki gyűjti a könyvjelzőket, így örültem nekik, és be is kerültek a többi szépségem közé.

Kaptam két képeslapot is, ezek szintén az ajándékkönyvhöz és a Reader Surprise-hoz kapcsolódnak. Mivel postán már nem nagyon küldözgetek képeslapot, inkább a neten szoktam felköszönteni az ismerőseimet az ünnepek alkalmával, így ezeket valószínűleg sosem fogom felhasználni, viszont elteszem őket emlékbe.

Kaptam egy Happy Reader Fortuna kártyát is, amelyet 2018. április 30-ig lehet beváltani, és van rajta egy kis kaparós mező , amelyen az alábbi meglepetés-kedvezményt találtam kaparás után: 1 ajándékkönyvet kapok 3 könyv vásárlása esetén, valamint a 11. megvásárolt könyvhöz 28% kedvezménnyel juthatok hozzá.

Volt a dobozkában még egy levél, ezúttal Katona Ildikó a saját nevében kívánt boldog karácsonyt, és ha szemem nem csal, akkor saját kezűleg írta alá a levelet, ami a sok elfoglaltsága mellett, főképp így ünnepek előtt, nem kis dolog.

Egy emléklap is volt a dobozban, annak örömére, hogy az 1. Reader Surprise doboz birtokosának mondhatom magam. Az emléklap hátulján felsorolják, hogy pontosan mi is található a dobozban, ami nagyon jól jött, mert e nélkül valószínűleg jóval később jöttem volna rá, hogy két a dobozban található tárgy pontosan micsoda. Az emléklap alján három 29%-os kupon is található három KMK-s könyvhöz.

Kaptam egy kitűzőt, amely szintén az ajándékkönyvhöz kapcsolódik, és amit valószínűleg ki fogok tenni a táskámra vagy valami más hasonló helyre, ahogyan a korábbi máshonnan kapott kitűzőimet is ki szoktam.

Volt a dobozban egy megtévesztő ajándék is, amikor először megláttam, azt hittem rúzs. Aztán rájöttem, hogy nem lehet rúzs, mert így kicsavarva már tönkrement volna. Szerencsére az emléklap hátulján megláttam a listán, hogy ez valójában egy toll. Ami nagyon klassz, mert a tollakat is gyűjtöm, és így bekerülhetett még egy egyedi kinézetű toll a gyűjteményembe. Nem mellesleg kipróbáltam, és nagyon szépen fog, valamint cserélhető benne a betét.

Ahogy kinyitottam a dobozt, azonnal kellemes illat szállt fel belőle, ám míg meg nem találtam a benne lévő Yankee Candle gyertyát, el sem tudtam képzelni, honnan is jön. Bevallom őszintén, mivel félek a tűztől, nem szoktam gyertyát gyújtani, de ennek annyira isteni az illata, hogy lehet, megkérek majd valakit, gyújtsa meg nekem. Addig meg csak így, simán szagolgatom néha. Tényleg, most is ezt teszem épp. :D

Nemrég kint voltunk anyával a pécsi karácsonyi vásáron, és ott találkoztam először a sült tea fogalmával. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen íze lehet, de mivel ezer Ft-on felül lehetett kapni a kis üvegcséket, ezért végül nem költöttem rá. Így, amikor megláttam, hogy vár rám a csomagban egy üvegcse sült tea, nagyon megörültem, hogy kielégíthetem a kíváncsiságomat, és megkóstolhatom. Annak meg külön örülök, hogy meggyes ízesítésűt kaptam, mert a meggy az egyik kedvenc gyümölcsöm mindenféle formában. Egyelőre még nem kóstoltam meg a teát, mert úgy tervezem, hogy majd egy nyugis, hideg, téli este készítem el kikapcsolódás gyanánt, de remélhetőleg finom lesz.

Nem vagyok egy csajos nő, egyetlen csajos dolog van, amiért mégis rajongok, és azok a fülbevalók. Aki ismer, tudja, hogy gyűjtöm őket. Na, persze, nem a drága fülbevalókat, hanem a szép bizsukat vagy kézműves termékeket. Szóval, amikor megláttam, hogy van a csomagban egy pár könyves fülbevaló is, nagyon megörültem neki. Főképp, mert az idei Könyvfesztiválon a vásárolt könyvek mellé kaptam a KMK-tól egy könyv alakú medált is, ami passzol a fülbevalókhoz. Múlt pénteken voltunk anyával karácsonyi bevásárláson, és aznap már be is tettem a fülembe a könyves fülbevalókat.

A csomag rejtett egy Reader Surprise-os vászonszatyrot is, ami elég erősnek tűnik, úgyhogy szerintem nagyon jól fog jönni. Főképp, hogy anyum odavan a szatyrokért, van belőlük egy egész gyűjteménye, boltba járós, munkába járós, városi ügyeket intézős, kicsi, közepes, nagy. Szóval ez mindkettőnknek ajándék volt, és közösen fogjuk használni.


Az egyik ajándékkönyv be volt félig borítva egy kis csíknyi csomagolópapírral. A mintája kívül-belül nagyon klassz, és az emléklap hátuljáról az is kiderül, hogy környezetkímélő papírról van szó. Ekkor derült ki, mennyire jó ötlet volt az emléklapon található ajándéklista, mert nemcsak a toll esetében segített, hanem itt is. Ugyanis magamtól rá nem jöttem volna, hogy a doboz aljában található apró, arany pöttyöcskék nem a dobozcsomagolás visszamaradt darabkái, hanem kis ragasztópöttyök a csomagolópapírhoz. Az ötlet egyébként nagyon jó, az egyetlen, amit sajnálok, hogy a papír igencsak kisméretű, így csak apró ajándékok becsomagolására lehet felhasználni. De hát, ki a kicsit nem becsüli… :)

És akkor el is érkeztünk a könyvekhez…


Az egyik egy régebbi VP-s könyv, Alex Flinntől a Csók, pont jókor. A meseátiratos regények mindig is érdekeltek, mert izgalmas, hogy ki hogyan dolgoz át egy ismert mesét regénnyé, úgyhogy kíváncsi leszek rá.

A másik könyv egy újonnan megjelent könyv, J. L. Armentrout-tól a Perzselő csók. A borító alapján, bevallom őszintén, nem választottam volna ki magamnak, mert azt gondoltam, hogy valami romantikus-erotikus regény, de aztán elolvastam a fülszöveget, és teljesen másról szól a történet, mint amiről eredetileg hittem, ugyanis ez egy fantasy. Szóval érdeklődve fogom olvasni, és klassz, hogy a borító megtévesztett, és pozitívan csalódtam. Természetesen, mindkét könyvről írok majd nektek, ha sikerült elolvasnom őket, így elsőre nagyon örülök mindkettőnek, remélem, tetszeni fognak. :)

Nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a gesztust, a meglepetést és magát a csomagot is. :)


Ha valaki szeretne magának meglepetés csomagot vásárolni, kattintson IDE.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. december 19., kedd

Karácsonyozz a Blogturné Klubbal!


"Ó, a Karácsony!
Már az ünnep puszta említése is kedves emlékeket ébreszt a legtöbb emberben: ezüstszálakkal és üvegdíszekkel teleaggatott hatalmas örökzöld fenyő, a lábánál szétszórt, vidáman, színesen becsomagolt ajándékok, a kandallóban lobogó tűz, itallal teli poharak, az ajtóban összesereglett énekesek, akiknek hetykén félrecsapott kalapja felfogja estükben a hópelyheket, a tálon egy almákkal körülrakott, szép, hízott liba. Desszertnek pedig természetesen fügepuding."
"Végtére is a szép emlékek és a varázslatok teszik emlékezetessé minden karácsonyunkat."


Mi, a Blogturné Klub tagjai szívesen emlékezünk a régmúlt idők karácsonyaira. Ám amikor felidézzük ezeket a pillanatokat, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legbensőségesebb boldogságot. Hisz nem az ajándék mérete a fontos, hanem az, akitől kapjuk.
A karácsony a szeretet ünnepe. A legtisztább emberi érzelemé.
Nem kell hozzá pénz, elég egy érintés, hang, mosoly, vagy néhány egyszerű, kedves szó. A szavaknak pedig ereje van!
Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, hangot kaptak szerzőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket. Idén viszont papírt és pennát adunk a kezükbe!

Mától kezdve minden nap egy könyves karakter kíván valamely szereplőtársának kellemes ünnepeket. Hogy ezt mókásan, rejtélyekkel tűzdelve, könnyfakasztóan, netán szerelmesen teszi, az csak tőle - vagy az őt megálmodó szerzőtől - függ. De hogy ezek a képeslapok megérkezzenek valódi címzettjeikhez, az rajtad áll, ugyanis a Blogturné Klubnál történt egy kis galiba. Valamelyik tréfás kedvű manó elmaszatolta a címzettek neveit, nekünk pedig nem sikerült megfejtenünk őket.
Gyere, foglalj hát helyet közöttünk, s ha már kényelmesen ülsz, segíts nekünk! Fogadjunk, hogy ügyesebb leszel nálunk! Ígérjük, jutalmad nem marad el. Ha mindegyikük nevét kitalálod, meglehet, hogy a feléd tartó postás pompás csomagot nyom a markodba. Nem, azt nem árulhatjuk el, hogy mi lesz benne, hiszen akkor oda lenne a meglepetés! De garantáltan tetszeni fog, hiszen az Angyalok erre is ügyelnek. :)

Jó szórakozást!
A szerzőknek pedig ezúton is köszönjük, hogy idén is segítettek és támogattak minket!

Nyomtatható képeslapok

Az Olvasónapló és Függővég bloggerei készítettek nektek néhány sablont, amit – akárcsak az állomásokon található kész képeslapokat – kinyomtathattok és meglephetitek vele szeretteiteket. Vagy felhasználhatjátok a nyereményjáték bónuszpontjainak megszerzéséhez. 


Nyereményjáték:

Mostani játékunk során nincs más dolgod, mint kényelmesen elhelyezkedni foteledben, elolvasni az adott állomáson található karácsonyi képeslapot és kitalálni, a feladó kinek szánhatta. Ha ez megvan, elég csak a címzett nevét beírnod a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Amennyiben mindegyik állomással megpróbálkozol, esélyed nyílik megnyerni valamely meglepetés könyvet, amit a Blogturné Klub bloggerei ajánlottak fel.

Extra pontokat szerezhetsz, ha kinyomtatod, vagy valamilyen technika segítségével elkészíted a képeslapjainkat, majd valahol, amerre jársz, elhagyod - és ezt meg is örökíted. A kép linkjét úgyszintén a rafflecopterbe linkelheted. Ezt akár naponta is megteheted, annyi a lényeg: legyen rajta az adott üzenet, és az, hogy Karácsony a Blogturné Klubbal!

Segítsetek egy kis szeretet csempészni a világba!

Fontos! A játékban csak az vesz részt, aki mindegyik kérdéssel megpróbálkozott. Továbbá csak magyarországi címre tudunk postázni, a nyerteseknek pedig 72 óra áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

Kinek írták ezt a képeslapot? 


A képeslapon lévő szöveg (a jobb olvashatóság kedvéért):

Kedves R.!

Remélem, hogy jól telik az év végi szabadsága, melyet családja körében tölt. Itthon semmi új nincs, napok óta egyetlen ügyfél sem dugta be az irodába az orrát. Nagyon úgy tűnik, hogy mind a bűnözők, mind a félrelépni vágyó házastársak megpihentek a karácsonyra való tisztelettel.

Egy kicsit sajog a lábam, mert tegnap körbe kellett járnom az üzleteket ajándékért Lucynak és a családjának. El sem tudja képzelni, mekkora tömeg volt! Azt hiszem, előbb térek vissza Afganisztánba, semmint hogy ismét kitegyem magam egy karácsonyi bevásárló körútnak, ezért kérem, jövő évben már augusztusban figyelmeztessen, hogy jó előre vegyem meg mindenki ajándékát. Hálásan köszönöm!

A levélhez önnek is mellékeltem egy kis apróságot, remélem, tetszeni fog!

Az ünnepek után várom vissza az irodába, remélhetőleg addigra összeszedek valahonnan egy jó kis ügyet magunknak.

Boldog karácsonyt önnek és az egész családjának!
C.

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

12/09 Olvasónapló
12/10 Spirit Bliss
12/11 Függővég
12/12 Dreamworld
12/13 Betonka szerint a világ...
12/14 Könyvvilág
12/15 Bibliotheca Fummie
12/16 Betonka szerint a világ...
12/17 Zakkant olvas
12/18 Kelly & Lupi olvas
12/19 Spirit Bliss
12/20 Szembetűnő
12/21 Betonka szerint a világ...
12/22 Insane Life
12/23 Dreamworld
12/24 Blogturné Klub

A sorrend változtatásának jogát fenntartjuk, de ez a játékot nem befolyásolja, mindig a következő sorba kell írni a megoldást.


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. december 18., hétfő

Frank Márton: Páratlanok 1. - A világ peremén - Blogturné


Frank Márton Páratlanok 1. – A világ peremén című könyvével még a megjelenése előtt a Facebookon találkoztam egy hirdetésben, és a csodaszép borítója volt az, ami felkeltette a figyelmemet. Aztán elolvastam a fülszöveget, és az alapján a történet is érdekesnek tűnt. Szóval nagyon kíváncsian vártam a megjelenést, hogy elolvashassam a regényt.

A történet röviden tizenhárom különböző nemzetiségű fiúról szól, akik megírnak egy titokzatos, iskolai tesztet. Nem sokkal ezután valaki elrabolja őket, és egy üres pusztán térnek magukhoz, ami mellett egy erdő található. Nem értik egymás nyelvét, ám közel s távol nincsenek emberek, így csak egymásra számíthatnak. Maguknak kell boldogulniuk a természet veszélyeivel szemben, emellett pedig kideríteniük, hogy kik és miért hozták ide őket.

Az alapsztori

Bevallom őszintén, kicsit mást kaptam, mint amire a fülszöveg alapján számítottam. Két ötletem volt előzetesen, az egyik, hogy valamiféle „éhezők viadalás” sztorit kapok majd, a másik, hogy egy modern „A Legyek Ura” van a kezemben. Nos, egyik tippem sem jött be.

A történetet három részre osztanám. Az elsőben a fiúk új életmódján van a hangsúly. Hogyan találnak ki egy közös nyelvet, amin kommunikálni tudnak egymással, hogy jönnek rá a vadászat lényegére, hogyan építik ki a kis táborukat úgy, hogy az biztonságos legyen, és persze hogyan tervezgetik a hazajutásukat. A második rész egy farkasos fantasy szál, amelyben a főszereplőfiú, Gerald kerül teljesen az előtérbe. A harmadik pedig egy „kiderül, miért kerültek a fiúk a semmi közepére” történetszál, amelyben már ismét mindegyik fiú részt vesz.

Izgalmas részek kohézió nélkül

Külön-külön a fent felsorolt történetszálak mind nagyon izgalmasak és érdekesek, ám én úgy érzem, csak gyengén kapcsolódnak egymáshoz.

Amikor a fiúk a lakatlan területre kerülnek, még egymás nyelvét sem beszélik, és a természetük nagyon különböző. Van köztük, aki agresszívebb, és van, aki békés természetű. Akad, aki nagyon vallásos, és olyan is, aki egyáltalán nem. Vannak köztük, akik az eszükkel, és olyanok is, akik az erejükkel, ügyességükkel akarnak boldogulni. Sajnos nem mindegyik karakter személyisége lett rendesen kibontva, van olyan fiú a tizenháromból, aki nagyon mellékszereplőként funkcionál csak, ám amelyik fiúról többet is megtudhattunk, az számomra érdekesnek bizonyult.

Természetesen Gerard személyisége a legösszetettebb, lévén, ő a történet főszereplője. Úgy gondolom, szerethető karakter, olyan, akivel azonnal szimpatizálni kezd az olvasó. Drukkoltam neki, hogy legyőzze a nehézségeket, rájöjjön arra, mi is történik velük, és hazajuthasson a családjához, no, meg a szerelméhez Helenhez.

A farkasos rész először meglepett, mert nem számítottam arra, hogy ilyen irányba megy el a történet, de az alapötlete tetszett. Ami viszont furcsa volt számomra, hogy túl hamar megoldódtak ennek a történetszálnak a gondjai. Amikor felbukkantak a farkasok, azt hittem, hogy lényegében ez a szál lesz a főszál, és az itteni probléma a főprobléma, ami végül a könyv végén csúcsosodik majd ki egy végső harcban. Nem így történt. A probléma hamar megoldódott, és már át is léptünk a harmadik, végső történetszálba.

Ez egy különös „iskolában” játszódik, ahol kiderül, kik és milyen célból rabolták el a tizenhárom fiút, valamint mik a további terveik velük. A hely, az itteni karakterek és az itt történő események is fordulatosak és izgalmasak, ám megint csak túl hamar lezárul ez a szál. Szerettem volna sokkal többet olvasni az új, felnőtt karakterekről és az itt töltött időről, mert alapjában véve minden nagyon érdekesnek tűnt, csak úgy érzem, mindenből túl keveset kaptam.

Viszont ez a könyv nem az én korosztályomnak szól elsősorban, hanem a fiataloknak, én talán a 11-15 éves korcsoportot mondanám célközönségnek. És az ő esetükben lehetséges, hogy olvasás közben nem érzik majd a három rész közötti kohézió hiányát, hanem csak annyit érzékelnek majd, hogy Gerard újabb és újabb izgalmas kalandba keveredik.

Szerelem a távolban

Gerard szerelmes az egyik osztálytársába, Helenbe. A történetük szép lassan bontakozik ki visszaemlékezések sorozatában, és ez a megoldás nekem nagyon tetszett. Mindig vártam, hogy újra elérjünk egy visszaemlékezéshez, és még többet megtudhassak arról, hogy milyen ember is Helen, Gerard hogyan szeretett bele, és hogyan vált ez végül kölcsönössé.

Helen elég összetett személyiség ahhoz képest, hogy ténylegesen nincsen jelen a történetben, csak emlékek formájában. Eleinte mogorvának tűnik, aztán kiderül, hogy ennek megvan az oka, majd ahogy szép lassan közel engedi magához Gerardot, megláthatjuk a gyengédebb, kedvesebb énjét is. Kíváncsian várom, hogy a következő könyvben hogyan is folytatódik majd ez a szál.
 
Egyedi farkasok

Ha megkérdezik, mi a kedvenc állatom, akkor elsőre rávágom, hogy a farkas. Nagy, szép, erős, hűséges a falkájához, olyan fenséges állat. Szóval szeretem azokat a történeteket, amelyekben farkasok is vannak.

Az itteni farkasok különleges képességekkel bírnak, de egyáltalán nem olyanok, mint más általam olvasott regények farkasai. Az író egyedi háttértörténetet talált ki hozzájuk, és egyedi képességekkel ruházta fel őket. Sajnáltam, hogy csak a történet egy részében szerepelnek, mert jó lett volna többet is olvasni róluk. Nagyon remélem, hogy a folytatásban több szerepet kapnak majd a fő cselekményszálban is, és hogy több farkast is jobban megismerhetünk közülük.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy olyan kalandos, fiataloknak szóló fantasyt olvasni, amelynek nagyon érdekes a sztorija.

Kedvenc karakterek: Gerard, Helen, Forsan.

Kedvenc jelenet: a visszaemlékezős jelentből, amikor Helen felszólal a terrorizáló tanár ellen.

Kedvenc idézetek:

„- Rohadt ruszki! – fakadt ki Hans. – De szívesen letörölném azt az elégedett vigyort a képéről!
- Mit vártál tőle? – kérdezte dühödten Traore. – Hiszen orosz! A ruszkik mind ilyenek! Agresszív, öntelt vadállatok, akik imádják önmagukat, és imádják bántani a gyengébbet, mert valójában gyáva patkány mind, aki nem mer kiállni egyenrangú ellenféllel! – Látszott, hogy Traore már hosszú ideje őrzi magában a haragot, a láthatatlan, de annál kínzóbb sebek felgyülemlő váladékát, amit most végre kiadhatott magából.
Hans és Tamás egyetértően bólogatott.
- Ez nem igaz! – jelentette ki Gerard határozottan, s a fiúk meglepetten néztek rá. – Nem minden orosz ilyen! Oroszországban is vannak jók meg rosszak is, ugyanúgy, mint bármelyik másik országban. – Pillanatnyi szünetet tartott, aztán folytatta. – Persze az igaz, hogy Andrej egy aljas… mocskos…
- …gyáva… - folytatta Traore.
- …bunkó… - csatlakozott Tamás.
- …senkiházi selyemhernyó… - bólintott nagy komolyan Hans. Megjegyzését a fiúk széles vigyorral jutalmazták, de Gerard hamar elkomolyodott.
- Igen – mondta. – Ez mindig igaz. Andrej ilyen, de nem azért ilyen, mert orosz!”

„Az osztályfőnök, aki angol tanított nekik, különösen pikkelt rá. Mindig kettest adott neki angolból és persze szorgalomból is, az órákon pedig megalázta mindenki előtt, ha helytelenül mondott valamit – márpedig ez elég gyakori eset volt. Gerard-nak sehogy se fért a fejébe, hogyhogy nem érti meg a tanárnő, hogy attól még nem fog tanulni, ha nevetség tárgyává teszi őt (már csak azért se!)… Vagy az is lehet, hogy az osztályfőnök nagyon is tudta, hogy hasztalan a gúnyolódása, és pusztán azért csinálta, mert örömét lelte benne.”

„ – (…) Isten nem kívül van, mint sokan hiszik, nem körülöttünk lebeg, hanem bennünk van, itt, a fejünkben. – A homlokára mutatott. – És imádkoznunk kell hozzá ötletekért, sugallatokért, útmutatásért. De ezt csak akkor kapjuk meg tőle, ha a végsőkig kitartunk mellette. Ezért erősebb a hívő az ateistánál, mert olyan hit hajtja, amit a hitetlen nem ismer. Isten a kezdetektől velünk volt, és velünk van most is! Nem vagyunk egyedül! – tette hozzá diadalmasan.”

„- Trod a megtört lelkek védelmezője! – gúnyolódott Raúl. – Sosem adja fel, még a legnagyobb sötétségben is fényt keres. Szépen csengő szavai még a reménytelen helyzeteket is reményteljessé varázsolják. Szép beszéd volt, valóban szép, minden tiszteletem a tiéd! Csakhogy a szép szavak mélyén elveszett az igazság. Úgy vélem, az igazságot a legegyszerűbben, a leghétköznapibb szavakkal érdemes lefesteni. És az igazság az, hogy az ember nem változik – képe eltorzult a dühtől. (…)”

„- Ha azt mondanám, hogy a bűnözés egyre nő, hogy egy bűnszervezet kezdi átvenni az irányítást a világ felett, úgy, hogy a világ erről semmit sem tud… elhinnétek nekem?
Szünetet tartott.
- Nem, hát persze, hogy nem – adta meg a választ a kérdésre. – Egy szavamat se hinnétek el, ugyanis ti is bedőltetek a trükknek, akárcsak mindenki más. Elhittétek, amit az újságokban olvastatok, a hírekben hallottatok, a szüleitek mondtak nektek: hogy biztonságban vagytok. Csak hogy ez hazugság. Hazudtak nektek.”

Értékelés: TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
 


Nyereményjáték

A könyvben fontos szerepet játszanak a farkasok, így a játékunkban ők kapnak főszerepet. Illetve nem is ők, hanem olyan írók, akik híresek arról, hogy olyan regényt/regényeket írtak, amelyek farkasokról szólnak. A leírás alapján találjátok ki, hogy mely írókról van szó és írjátok be a nevüket a rafflecopter megfelelő mezőjébe. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


Leírás a játékhoz


Amerikai író, novellista, természetvédő, egyik nagyanyja indián volt, talán ezért is vonzódott annyira a vadonhoz. Számos regényéből készült film, de a leghíresebb talán A medve című mozifilm.


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista:

December 17. Insane Life
December 18. Spirit Bliss
December 19. Kelly & Lupi olvas

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2017. december 15., péntek

Margaret Atwood: Alias Grace - Blogturné


A szolgálólány meséje után, a Jelenkor Kiadó jóvoltából immár Margaret Atwood eredetileg 1996-ban megjelent regényét, az Alias Grace-t is olvashatjuk magyar fordításban. A Blogturné Klub bloggerei a 19. század hírhedt gyilkosnője történetének nyomába eredtek, s egy négy állomásos turné keretében be is számolnak nyomozásukról. Tartsatok velünk, hiszen az érdekességek és beszámolók mellett, a turné végén meg is nyerhetitek a könyv egy példányát. 

Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje nagy hatást gyakorolt rám, ezért amikor kiderült, hogy újabb könyve jelenik meg Atwoodnak magyarul, azonnal tudtam, hogy el szeretném olvasni. Előzetesen annyit tudtam az Alias Grace-ről, amennyit a fülszöveg elmesélt róla, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam, hogy életem második Atwood könyve vajon mennyire fog tetszeni. Azt hiszem, sokat elárulok azzal, ha azt mondom, újabb női író került fel a példaképeim listájára.

A történet röviden egy Grace nevű cselédlányról szól, akit először halálra, majd életfogytiglanra ítéltek, mert állítólag meggyilkolta a szeretőjével karöltve a munkaadóját és annak házvezetőnőjét (aki egyben a munkaadó szeretője is volt). Grace már húsz éve sínylődik a börtönben, amikor felbukkan egy fiatal és lelkes orvos, akit az elme betegségei foglalkoztatnak, és eléri, hogy beszélgethessen Grace-szel. A lány ugyanis azt állítja, hogy egyáltalán nem emlékszik a gyilkosságokra, és fogalma sincs róla, ő követte-e el őket vagy sem.

Egy új irányvonal

A szolgálólány meséje azért tetszett, mert akár valóság is lehetne, és ettől a gondolattól végig borzongva, gyomorgörccsel, kisebb pánikrohamok közepette olvastam a könyvet. Vagyis a témája volt az, ami igazán rabul ejtett. Az Alias Grace ezzel szemben a karakterekkel fogott meg, főképp Grace karakterével, valamint a „krimiszállal”.

Grace nagyon izgalmas, titokzatos és összetett személyiség. Jó embernek tűnik, aki őszintén mesél Dr. Jordannek az életéről és a gyilkosságok előzményeiről és az utána következő időszakról, ám az ember mégsem lehet biztos benne, hogy valóban az igazat mondja-e. Talán ez csak a részigazság, és Grace eltitkol valamit. Vagy egy velejéig gonosz, ám profi „színésznő”, aki könnyedén elhiteti másokkal, hogy ártatlan.

Miközben a gyerekkoráról, fiatalkoráról olvastam, annyira megsajnáltam, együtt éreztem vele, hogy a kételyeim csak nagyon halványan villogtak az agyam egyik hátsó zugában. Egy dolgos, kedves, tudatlan és tiszta lányka képe jelent meg előttem, aki maximum akkor lenne képes a gyilkosságra, ha meg kell védenie önmagát vagy valaki mást.

Aztán jött egy-egy mondat, gondolat, amely hirtelen elbizonytalanított. Olyasmik, amik egy átlagember fejében is megfordulnak néha, de persze, csak röpke gondolatként. Mint mikor felidegesít valaki, és átfut az agyadon, hogy bárcsak leesne a lépcsőn, de természetesen nem mész oda lelökni. Ám Grace esetében nem lehet tudni, hogy ilyen röpke gondolatokról van-e szó, vagy ennél sokkal többről.

Mi történhetett?

Atwood zseniálisan építette fel ezt a regényt, úgy, hogy mindvégig ébren tartsa a kíváncsiságunkat. Ahogy Grace elmeséli az életét Dr. Jordannek, úgy kapunk egyre több kis információmorzsát Grace személyiségével és a bűnesettel kapcsolatban. Persze az mindvégig kérdéses, hogy ezek az információmorzsák mind igazak-e, mivel nagyrészt Grace szájából halljuk őket.

Olvasás közben ezernyi elméletem támadt, talán ennyi még egyetlen regény esetében sem jutott eszembe. A legegyszerűbb magyarázat az volt számomra, hogy valóban az történt, amit McDermott állított, vagyis Grace a szeretője volt, és a női praktikáival rábeszélte, hogy öljék meg Mr. Kinneart, a munkaadójukat és Nancyt a házvezetőnőt, aztán fogják az értékeiket, és szökjenek meg új életet kezdeni az USÁ-ba. Grace pedig egyszerűen csak hazudik, és megjátssza az ártatlant.

A másik elméletem az volt, hogy Grace-nek valóban amnéziája van, ennek ellenére tényleg ő a gyilkos. Viszont történt valami, mondjuk dulakodás közben beverte a fejét, emiatt felejtette el a történteket, és bár bűnös, ő maga valóban nem tudja ezt.

A harmadik elmélet szerint tényleg Grace gyilkolt, de csak azért, mert ő volt a valódi áldozat. Mr. Kinnear szereti a nőket, Nancy a szeretője, és Grace-szel is közvetlenül bánt. Lehet, hogy egy alkalommal nemcsak a szemét legeltette rajta, hanem tovább merészkedett, Grace pedig csak védekezett. Nancy meg nem törődve a tényekkel féltékenységből esett neki, és Grace szintén csak megvédte önmagát. McDermott valamilyen módon részt vett egyikük megölésében a dulakodás közben, és mivel megijedt, hogy önvédelem helyett gyilkossággal vádolják majd, fogta Grace-t, magával vitte.

Aztán ott van az a lehetőség is, hogy Grace teljesen ártatlan, McDermott a gyilkos, és csak rá akarta kenni Grace-re az egészet, hátha ő úgy kisebb büntetéssel is megússza.

Az is lehetséges, hogy mindketten ártatlanok, és egy harmadik ember akarta rájuk kenni a gyilkosságot. Arra nézve is több tippem volt, hogy vajon ki lehet ez a harmadik ember.

Eszembe jutott még egy furcsa ötlet is, amelyet itt nem tudok kifejteni spoilermentesen, mert némiképpen kapcsolódik ahhoz, ami végül a könyvben kiderül, bár nem teljesen ugyanaz.

Ó, és persze, felmerült bennem az is, hogy egyáltalán nem tudunk meg majd semmit az igazságról, és ugyanúgy lezáratlan véget kapunk, mint A szolgálólány meséje esetében. A lezárás nélküli könyveket nem szerető embereket ezennel megnyugtatnék, hogy bár maradnak homályos foltok a történetben, mégis vannak a regényben apró nyomok, morzsák, amik alapján minden olvasó eldöntheti, hogy Grace bűnösségében vagy ártatlanságában hisz-e. Vagy esetleg abban, amiben én is, hogy egyszerre mindkettő.

Kicsoda J?

Grace és fiatalkori barátnője, Mary Whitney egy este almahéjból próbálták megjósolni, hogy milyen betűvel kezdődik annak a férfinak a neve, aki feleségül veszi majd őket. Mary esetében a jóslás bejött, így az ember önkéntelenül is elgondolkozott azon, hogy vajon Grace-nél is bejön-e. Az ő kezdőbetűje J lett, ami egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetet, ugyanis jó pár J betűs férfi szerepel a történetben.

Dr. Jordanről alapvetően pozitív véleménnyel voltam a regény elején, ám ahogy haladt előre a regény, és kibontakozott a személyisége, megláttam egy csomó rossz tulajdonságát is. Megalkuvó, hiszen hisz egyfajta orvosi módszerben, de amikor rájön, hogy nem olyan könnyű egy új módszereken alapuló elmegyógyintézetet megalapítani, akkor hajlandó lenne a régi módszereket is beengedni oda.

Aztán ott vannak a magánéleti zűrjei, amelyeket szintén nem túl pozitívan kezel. Tipikusan az a férfi, aki kihasználja a lehetőségeket, de ha komolyra válik a helyzet, akkor menekül, mint patkány a süllyedő hajóról.

Grace-hez viszont vonzódik, kedveli őt, és valóban érdekli, hogy mi is az igazság vele kapcsolatban. Szóval simán el tudtam volna képzelni, hogy a regény végére egymásba szeretnek, a doktor megoldja a bűnesetet, kiszabadítja Grace-t, és elveszi feleségül. Természetesen, csak miután összekapta magát, és végre igazi férfi lett.

A házaló Jeremiah is nagyon érdekes karakter, és felmerül a neve lehetséges férjként is. Grace még az első munkahelyén ismeri meg őt, és a férfi újra meg újra felbukkan az életében. Alapvetően szimpatikus karakter volt számomra, ám épp ezért gyanús is. Az ember sokkal inkább gyanakszik egy kedvesnek tűnő karakterre, semmint valakire, aki alapvetően agresszív, bűnözőalkat. Talán, mert túl egyszerű és kézenfekvő megoldásnak tartjuk, hogy az legyen a hunyó, aki elsőre annak tűnik.

Az is gyanús volt, hogy közvetlenül a gyilkosságok előtt is felbukkant Grace-nél, és megpróbálta elcsalni őt a háztól, mintha érezné (vagy tudná), hogy ott valami történni fog, de nem akarná, hogy Grace-nek is baja legyen.

Nagyon tetszett az a mód, ahogyan végül a börtönévek alatt visszatért a karaktere. Ötletes és izgalmas volt, és azt mutatta számomra, hogy Jeremiah, akár benne van a keze a gyilkosságokban, akár nem, Grace-szel valóban törődik, és segíteni akar neki.

Jamie Walsh jelentéktelen szereplőnek tűnik az elején, egy egyszerű fiú a szomszédból, aki átjár dolgozni és furulyázni Mr. Kinnear házához. A gyilkosságok idején nagyon fiatal még, és plátói módon fülig szerelmes Grace-be. Cuki srác, ám az ember nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Egészen addig, míg végül lényegében az ő vallomása miatt nem kerül Grace életfogytiglan a börtönbe. Ekkor viszont elgondolkozik azon, hogy a fiú valójában csak másfél évvel fiatalabb Grace-nél, vagyis attól még, hogy mi gyerekként tekintünk rá, lehetne elkövető is.

Az igazság az, hogy mindegyik férfiszereplőre gyanakodtam J-ként, kire jobban, kire kevésbé, azt is el tudtam volna képzelni, hogy egy negyedik J-s alak lesz végül a befutó, akit csak a könyv végén ismer meg Grace, és az is felmerült bennem, hogy a jóslat végül mégsem teljesül be.

Hogy mi is történt végül, és ki lett J (vagy lett-e valaki egyáltalán), azt nem árulom el, de annyi biztos, hogy bár mindenre számítottam, mégis sikerült meglepni.

Akik vérre és pletykára vágynak

Ha valaki bűnt követ el, főképp, ha gyilkosságot, nemi erőszakot, gyerekbántalmazást vagy hasonló súlyos tettet, támogatom, hogy kemény büntetést kapjon, akár tényleges életfogytiglant. De nem vagyok a halálbüntetés híve. Mert igencsak kevés esetben lehet száz százalékra tudni, hogy az adott vádlott valóban bűnös. És nem venném a lelkemre, hogy egy ártatlan ember életét vetessem el pusztán bosszúvágyból.

Ám az emberek jó része nem így gondolkozik.

Azt hiszem, Grace mondja azt a regényben egy helyen, hogy ha történik egy bűneset, akkor az embereknek szükségük van egy bűnösre is, akit megbüntethetnek. Az, hogy az illető valóban bűnös-e, teljesen mindegy nekik. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez miért lehet így, és a vérszomjasság mellett felmerült bennem egy másik gondolat is. Az emberek szeretnék azt hinni, hogy a sors igazságos. Hogy ha nem bántanak senkit, akkor őket sem fogja senki bántani. Vagy ha mégis, a törvény megbünteti majd az illetőt. Ha egy bűnesetnek nincsen meg a tettese, a látszólagos kis biztonságérzetük felborul, nyugtalanná válnak, félni kezdenek. Ezért ha valaki nem is bűnös, elhitetik magukkal, hogy az, és hogy igazságszolgáltatás történt. Pedig valójában csak szimpla bosszú.

Grace esetében is ez a helyzet, nem tudni, hogy valóban bűnös-e, mégis először halálra ítélik, aztán életfogytiglant kap. Nehéz helyzet, mert ilyen esetben nincsen jó döntés. Ha elengednek egy gyilkost, az legalább annyira szörnyű, mint ha örökre bezárnak egy ártatlant.

Sajnos anno, Grace idejében nem léteztek még azok a helyszínelői és pszichológiai módszerek, amelyek által nyilvánvalóvá válhattak volna a történtek, és a nép bűnbakot akart, a „csábító gyilkosnő” pedig kapóra jött nekik, és egyfajta egzotikum is volt számukra, egy „bulvárpletyka”, amin csámcsoghatnak.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik a pszichológiai szálra alapozott történeteket, az egész történeten átívelő titkokat, és az izgalmas, összetett karaktereket.

Kedvenc karakterek: Grace, Jeremiah, Mary.

Kedvenc jelenet: a hipnotizálós jelenet.

Kedvenc idézetek:

„Néha kíváncsiskodnak, incselkednek velem, azt mondják, Grace, hát miért nem mosolyogsz vagy nevetsz te sose, sosem látunk mosolyogni, mire én azt felelem, hogy Azt hiszem, kisasszony, hogy leszoktam róla, a szám már nem görbül abba az irányba.”

„Ez érdekli őket igazából – az urakat meg az úri hölgyeket is. Nem az, hogy megöltem-e bárkit is, akár több tucatnyi torkot is átvághattam volna, ezt még csodálják is a katonákban, a szemük se rebbenne. Nem: hogy a szeretője voltam-e, ez érdekli őket legfőképpen, s még ők maguk se tudják, hogy igent vagy nemet szeretnének-e válaszképp.”

„Amúgy fogalmuk se volt róla, milyen is egy bolond, mivel a Tébolydában a nők jó része nem volt bolondabb az angol királynőnél. Sokan közülük egész épelméjűek voltak józanul, hisz a bolondságuk a palackból jött, azt a fajtát én magam is jól ismerem. Az egyik azért volt odabent, hogy elmeneküljön a férje elől, aki kékre-zöldre verte, az volt az őrült, de őt bezzeg senki se volt hajlandó bezárni; (…)”

„- Téged nem érdekel, hogy én jó véleménnyel vagyok-e rólad, Grace?
A nő gyors, szúrós pillantást vetett rá, azután folytatta a varrást.
- Engem már elítéltek, uram. Bármit gondol is rólam, az nem számít.
- Igazságos ítélet volt, Grace? – Nem tudta megállni, hogy ezt megkérdezze.
- Nem számít, hogy igazságos vagy igazságtalan – felelte a nő. – Az embereknek kell egy bűnös. Ha bűntényt követtek el, akkor tudni akarják, hogy ki a tette. Nem szeretik nem tudni.”

„Mary azt mondta, igaz, hogy nagyon fiatal vagyok, és tudatlan, de jó eszű, mert az ostoba meg a tudatlan között az a különbség, hogy a tudatlan képes tanulni.”

„Például nekünk mindig azt mondták, hogy a hátsó lépcsőt használjuk, hogy ne legyünk útban a családnak, de igazából épp fordítva volt: az elülső lépcső volt arra való, hogy a család ne legyen a mi utunkban. Kóvályogjanak csak az elülső lépcsőn a cifra ruháikban, a csecsebecséikkel, míg az igazi munka a házban a hátuk mögött folyik, anélkül, hogy ők zavarognának, beleavatkoznának, bosszantanának minket. Gyönge és tudatlan teremtmények, ámbár gazdagok, s a legtöbbjük még akkor se volna képes begyújtani, ha már elfagyna a lába, mert nem tudja, hogyan kell, és hogy kész csoda, hogy képesek kifújni az orrukat egyedül, vagy a hátsójukat kitörölni, s annyi hasznot se hajtanak, mint papon a pöcs – már megbocsásson uram, de a Mary így mondta -, (…)”

„És Mary azt mondta, hogy Most már nő vagy, amitől újból elsírtam magamat. (…) Azután kölcsönadta nekem a vörös flanel alsószoknyáját, amíg nekem nem lesz sajátom, s megmutatta, hogyan kell összehajtogatni és megtűzni a kelmét, és azt mondta, van, aki ezt Éva átkának hívja, de őszerinte ez butaság, s hogy Éva igazi átka az volt, hogy el kellett viselnie Ádám ostobaságát, mert amint baj volt, Ádám nyomban Évára kent az egészet.”

„De ennek ellenére megtanult néhány fontos leckét. Egyrészt azt, hogy milyen könnyen halnak az emberek; másrészt, hogy milyen gyakran. És hogy milyen ravaszul kapcsolódik egymáshoz test és lélek. Kicsit megcsúszik a kés, és az ember félkegyelműt csinál valakiből. Ha ez igaz, az ellenkezője vajon miért nem? Lehetséges volna összefércelni és összeollózni egy zsenit?”

„De az imádság formája bizonyára nem számít, és az Isten csakis a jóakarat meg a rosszakarat között tesz különbséget – legalábbis én erre jutottam, ebben hiszek.”

„(…) de ha egyszer az embernek férfit találnak a szobájában, akkor úgyis ő maga a bűnös, bárhogy jutott is be az illető. Ahogy Mary mondogatta, egyes gazdák azt hiszik, hogy az ember napi huszonnégy órában köteles szolgálni őket, s hogy a unka nagy részét hanyatt fekve kellene végeznie.” 

Nancy felszegte a fejét, nem nézett se jobbra, se balra; nekem meg az járt a fejemben, hogy ez itt hideg és büszke népség, és nem jó szomszédok. Képmutatók, azt hiszik, a templom egy ketrec, ami arra való, hogy Istent abban tartsák, és be lehet oda zárni, és akkor nem kóborol majd szerte a földön a hét többi napja során, és nem üti bele az orrát az ő dolgukba, és nem tekint bele a szívüknek mélyébe és sötétségébe és kétszínűségébe, és nem látja az igazi emberszeretetük hiányát; és hogy ezek azt hiszik, hogy csak vasárnaponként kell törődni Istennel, amikor felöltik a legszebb ruhájukat meg a rezzenéstelen arcukat, és megmossák a kezüket, és kesztyűt húznak rá, és előre kigondolják, mit fognak mondani. De Isten mindenütt ott van, őt nem lehet bezárni úgy, ahogy az embereket.”

„De hát ezzel nem szegsz törvényt?, kérdeztem tőle. És mi volna, ha rajtakapnának?
A törvény azért van, hogy megszegje az ember, felelte, és ezeket a törvényeket nem én hoztam, sem nem az enyéim, hanem az épp uralkodó hatalmasságok, márpedig a saját hasznukra. De én senkinek se ártok ezzel.”

„(…) mert a gyilkos fontosabb, mint a meggyilkolt, azt jobban megbámulják; (…)”

„Diákéveiben mindig úgy érvelt, hogy amennyiben egy nő számára nincs más kiút, mint az éhezés, a prostitúció vagy az öngyilkosság, a prostituáltat, aki a legszívósabb önfenntartó ösztönről tesz tanúbizonyságot, erősebbnek és józanabbnak kellene tekinteni, mint gyengébb és már halott társnőit.”

„Ha mindenki bíróság elé állítanának a gondolatai miatt, mindannyian akasztófán végeznénk.”

„Azóta elgondolkoztam, milyen érdekes, hogy amint egy embernek némi pénz csörög a zsebében, akárhogy is szerezte, nyomban azt hiszi, joga van hozzá és mindenhez, amit csak kapni lehet azon, és azt képzelni, hogy ő a jani.”

„Azt is a szememre hányták, hogy először higgadt voltam , és jókedvű, meg hogy nyugodt és tiszta volt a tekintetem, amit ők érzéketlenségnek vettek; de ha sírtam-ríttam volna, akkor meg azt mondták volna, hogy látszik rajtam, hogy bűnös vagyok; mert eleve eldöntötték, hogy bűnös vagyok, és ha a népek elhiszik, hogy az ember bűnt követett el, akkor bármit is tesz, azt bizonyítéknak veszik; (…)”

„Nem tudom, észrevette-e, uram, hogy akadnak olyanok, akik örömüket lelkik halandó embertársaik gyötrelmeiben, főként, ha azt hiszik, hogy a halandó embertársuk bűnt követett el, ami még nagyobb élvezetet okoz nekik. De ki az, aki közülünk nem bűnös, ahogy a Biblia is mondja? Én szégyellném magamat, ha mások szenvedésében lelném örömömet.”

„Rájön, hogy Grace Marks eddig az egyetlen olyan nő, akit szívesen feleségül venne. Hirtelen gondolat, de most, hogy felötlött benne, kóstolgatja, ízlelgeti. A sors különös iróniája, hogy talán Grace az egyetlen, aki az anyja összes gyakran hangoztatott elvárásának megfelelne, illetve szinte az összesnek: mert Grace például nem gazdag.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték

A könyvben sok szerző sokféle műfajú írása is megjelenik az egyes fejezetek elején, illetve magában a történetben is. A regényhez kapcsolódó nyereményjátékunkban ezen szerzők munkáiból szemezgettünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet olyan alkotó művéből, aki valamilyen formában feltűnik a kötetben. A feladatotok, hogy az idézett szerző nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad.

a Rafflecopter giveaway



Állomáslista:

12.09. - Szembetűnő
12.11. - Olvasónapló
12.13. - Always Love a Wild Book
12.15. - Spirit Bliss

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz