~ Sárga könyves út ~

2021. április 22., csütörtök

Susan Kay: Fantom



Miért választottam ezt a könyvet?

Nemrég olvastam Lerouxtól Az operaház fantomja című regényt, ami tetszett, de rengeteg kérdés maradt bennem a szereplők motivációit, tetteit, érzéseit tekintve. Egy olvasóm hívta fel a figyelmemet Kay Fantomjára, én pedig kíváncsi lettem, vajon ez a történet is tud-e annyit adni, mint az eredeti, esetleg megkapom-e általa azokat a válaszokat, amik az eredetit olvasva felvetődtek bennem...


Véleményem a könyvről

A történet Erik életét meséli el nekünk a születésétől egészen a haláláig, sőt, egy kicsit még azon is túl. Míg az eredeti történetből nem igazán ismerhetjük meg a valódi Eriket, csak a Fantomot, és őt is pusztán mások szemén át láthatjuk, addig Kay bepillantást enged Erik fejébe, érzéseibe.

A könyv fejezetei más-más karakterek szemszögéből mutatják be az eseményeket. Erik édesanyja, Madeleine szemén át láthatjuk a fia születését és kisgyermekkorát. Erik szemén át az otthonról való szökése utáni eseményeket. Egy építőmester, Giovanni szemén át a tinédzserkorát. Nadir, a Mazanderan darogája szemén keresztül a fiatalférfi-korát. Ismét Erik szemén át a felnőttférfi-korát és az operaházban történteket. Ez utóbbit Christine-nel felváltva mesélik el. Végül Raoul zárja a könyvet, aki által megismerhetjük az operaház utáni történések egy részét.

Először féltem attól, hogy vajon ennyi nézőpontváltással le tud-e majd kötni a könyv, és mások szemén át képes leszek-e igazán megismerni Erik valóját, de Kay tökéletesen választotta meg, mikor ki által láttatja az eseményeket és Eriket. Mindegyik szemszög hozzáadott valamit Erik személyiségéhez, szóval számomra minden egyes fejezet igazi kincs volt. Tényleg nincs jobb szó rá: tökéletes.

Madeleine szemszöge lelkileg nagyon megrázó volt. A nő boldog házasságban élt, ám a terhessége alatt elvesztette a férjét. Amikor pedig megszületett Erik, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a helyzettel és az érzéseivel. Erre rátett egy lapáttal az, hogy a legjobb barátnőjén kívül mindenki úgy kezelte Eriket, mint egy szörnyet, így Madeleine sem tudott másképp nézni rá. Erik lényegében rosszabb körülmények között nőtt fel, mint egy háziállat (egyébként a legjobb barátja egy kutya volt). A morbid az, hogy az anyja valamilyen bizarr módon kötődött hozzá, szerette őt, mégis képtelen volt túllépni az iszonyán, amit a fia láttán érzett. Persze a leírás alapján Erik valóban szélsőségesen eltorzult lehetett, megpróbáltam elképzelni őt, de valószínűleg a tényleges kinézete még annál is rosszabb volt, mint amit a fantáziám képes megjeleníteni. De kiemelkedően értelmes, tehetséges gyerek volt, aki mélységesen szomjazta a szeretetet. És bár többen – néha még a saját anyja is – ördöginek tartották, valójában semmiféle gonoszság nem volt ekkor még benne. Csalódottság igen, talán még düh is, de ha rosszat tett, azt sosem gonoszságból tette, és nem tudatosan. Pedig a felnőttek vele való viselkedése alapján még azt is megértettem volna, ha meggyűlöli őket. De Erik, a kisgyerek ártatlan lélek volt, csak azok láttak gonoszságot a tettei mögött, akik nem tudtak átlátni a külsején.

Majd megszakadt a szívem érte ebben a fejezetben. Biztos, hogy a külseje láttán bennem is fakadtak volna ellenérzések, szerintem ez teljesen emberi reakció, de az is biztos, hogy sosem bántottam volna, és minden szeretetemet neki adtam volna anyaként.

Érdekes egyébként az, ahogyan az anyja újra előkerül kétszer is Erik életében már felnőttkorában. Az első ilyen esetből derül ki az, hogy a nő valóban szerette őt, csak éretlen, ostoba, egoista és felszínes volt. Nem tudta legyőzni a saját gyengeségeit, hogy ki is mutassa a fia iránt a szeretetét. A második eset pedig azt bizonyítja, hogy mindennek ellenére Erik is a végletekig szerette az anyját, és a hatás, amit a nő tett rá, mindörökre vele maradt. Ez utóbbi motívumot egyébként kicsit bizarrnak, mégis pszichológiai szempontból teljesen hihetőnek találtam.

Az Erik szökése utáni időszak megint csak megviselte a gyomrom és a szívem. Az, ahogyan az emberek bántak Erikkel, aki akkor még csak egy gyerek volt, egyszerűen iszonytató. Nem Erik volt a szörnyeteg, hanem ők. Még szerencse, hogy Erik tényleg kivételesen intelligens volt, és idővel rájött, hogyan védheti meg önmagát, és kerülhet akár fölénybe is. Ez a fejezet számomra az emberi ostobaság és gonoszság fejezete volt. Megmutatta, hogy az emberek többsége felszínes, ostoba és kegyetlen. Nemcsak Javert, aki állatként bánt Erikkel és mutogatta őt pénzért, mint valami látványosságot, hanem azok is, akik hajlandóak voltak fizetni ezért. Az pedig, hogy olyasvalaki is ártana neki, akin segített (erdőbeli jelenet)... Nos igen, talán ez ütött a legjobban szíven. És teljesen megértem azt, amit végül tett. Egyáltalán nem ítélem el érte. Tökéletesen igaza volt és cseppet sem érzem őt emiatt gonosznak. Itt még nem lépett rá arra az útra, amiről aztán már nehéz visszafordulni.

Az építőmester fejezete másféle módon rázott meg. Itt találkozik Erik először a feltétel nélküli elfogadással, az apai szeretettel és a szerelemmel. Úgy szerettem volna, ha ez egy tündérmese, egy "szépség és a szörnyeteg" történet, ahol a szörny megtalálja a boldogságot. De persze az eredeti történetet ismerve, tudtam, hogy nem így lesz, ezért fájt olvasni ezt a fejezetet. Mert tisztában voltam vele, hogy valami nagyon rossz fog történni. Őszintén szólva arra számítottam, hogy Erik itt követi majd el az első olyan tettét, amit már nem tudok megbocsátani neki, de sikerült az írónőnek meglepnie. És ettől csak még jobban megszerettem Eriket.

A Perzsiában játszódó rész már többet mutat Erik sötét oldalából. De még itt is csepegtet el az írónő olyasmiket, amik miatt az ember egyszerűen nem tudja megutálni a karakterét. A Nadirral való barátsága, az, ahogyan Nadir kisfiával viselkedik, az, ahogyan a nőkről gondolkozik minden erőszakos cselekedete ellenére szimpatikussá teszi őt.

– Erik, miért küldted el azt a lányt? Kívántad, és a tiéd volt, hogy azt tégy vele, amit akarsz. Miért kockáztatod a sah haragját egy rabszolgalány kedvéért?
Hirtelen dühös ordítást hallatott, felemelte az előtte álló asztalt, és keresztülhajította a szobán, úgy, hogy szanaszét pattogtak a lábak a márvány asztallapról.
– Csak rabszolga! Csak állat! – tombolt magából kikelten. – Tökkelütött perzsa fajankó, pusztulj innen, mielőtt minden jószolgálatodról megfeledkeznék!

Apropó, a nőkről való gondolkodása... Feministaként az eredeti Az operaház fantomját olvasva azt gondoltam, hogy Erik egy birtoklási mániás, kegyetlen férfi, aki tulajdonként tekint a nőkre, vagy legalább is Christine-re. Nos, ebben a könyvben kiderül, hogy Erik ennek pont az ellentéte. Tiszteli a nőket, sosem bántaná őket, vannak vágyai, de sosem élne vissza a hatalmával, testi erejével. Amikor lehetősége lenne rá, akkor is nemet mond a nemi erőszakra. Barbár szokásnak tartja, hogy a perzsáknál a nő a férfi tulajdona, és adhatják-vehetik. Ez pedig előrevetítette számomra azt, hogy valószínűleg Christine-nel sem úgy és az történt, amit olvasóként az eredeti könyv sejtet.

Az operaház építéséhez érve attól féltem, hogy majd ellaposodik a történet, hiszen ami ezután következett, azt már olvashattam az eredeti regényben is, de nagyon nem így történt! Ami az eredeti sztoriban homályos, érthetetlen volt számomra, azt Kay teljesen helyrerakta, logikussá tette. Megértettem, hogy Erik mit miért tett. És végre azt is, hogy amíg Christine emberszámba vette őt, addig tökéletesen tiszteletben tartotta a lány döntéseit. Azt is gond nélkül elfogadta volna, ha Christine Raoult választja, csak azt várta el, hogy tisztességes választ kapjon, ahogyan egy másik férfi is kapna, akinek nincsen torz arca. Az lökte át végül egyetlen pillanatra az őrület határán Eriket, hogy Christine hazudott neki, szörnyként kezelte. És még azon a határon is vissza lehetett hozni végül az igazsággal.

Christine is nagyon érdekes karakter egyébként ebben a könyvben. Az eredeti sztoriban csak idegesített, olyan kis butácskának találtam. Itt viszont őt is kicsit jobban megértettem. Ő is önmagával küzdött. Mert bár Erik arca rémülettel töltötte el, a lelkébe tényleg, őszintén beleszeretett. Ezzel pedig nem tudott mit kezdeni. Képtelen volt legyőzni önmagát, az ellenérzéseit a szerelme ellenére is. Legalábbis egy pontig.

És épp ezért tetszett ez a regény. Mert megtudhattuk azt is, ami az eredetiből nem derült ki. Hogy mi lett a Fantom és Christine sorsa az operaházbeli események után. Csak annyit láthattunk az eredetiben, hogy Christine végül Raoullal megy el. De bennem ott maradt a hiányérzet. Amit Kay most kitöltött. És pont olyan módon, ahogyan arra én vágytam. Így megismerhettem Christine valódi érzéseit. Megtudhattam, hogy Erik nem birtokolni akart, hanem szeretni. És azt is, hogy Raoul is sokkal mélyebben szerette Christine-t, mint én azt az eredeti regényből hittem.

És a vége, a legvége! A jövőbeli titok. Ennél szebb befejezést és elégtételt nem is kaphatott volna Erik az élettől. Egyszerre voltam szomorú és boldog.


Hogy tetszett a könyv?

A nyelvezete szépirodalmian gyönyörű volt, mégis érthető, élvezhető. A történet minden egyes sora izgalmas volt számomra. Egyfelől igazán megismerhettem Eriket, másfelől állandóan történt valami érdekes, izgalmas. A különböző szemszögek is nagyon jól lettek kiválasztva, mindegyiktől kaptam valami értékes pluszt. Számomra ez a regény egyszerűen tökéletes volt.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akiben hiányérzet maradt az eredeti Az operaház fantomja után. Azoknak, akik egy olyan szépirodalmi igényességű, mégis izgalmas, érdekes történetet szeretnének olvasni, amit a szórakoztató irodalom kedvelői is tökéletesen élvezhetnek.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2021. április 11., vasárnap

Paula Harrison: Kitti és a Holdfény-mentőakció – Blogturné


Kitti anyukája egy igazi szuperhős, és egyszer a kislány is azzá fog válni, de egyelőre még fél az esti sötéttől. Aztán egy nap felbukkan egy segítséget kérő kandúrnak, akinek köszönhetően Kitti talán korábban is szuperhőssé válthat, mint gondolta! Tartsatok bloggereinkkel ezen az aranyos blogturnén, kalandozzatok Kittivel a holdfényben, és játsszatok velünk! A turné végén a Móra kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a mesekönyvet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Aranyos kis mesének tűnt, klassz illusztrációkkal, és tetszett, hogy a főszereplő egy olyan kislány, aki az anyukája nyomdokaiba lépve maga is szuperhős szeretne lenni. Vagyis egy vagány, belevaló főszereplőre számítottam, aki példakép lehet a gyerekek, elsősorban kislányok számára.


Véleményem a könyvről

Kitti egy szuperhős anyuka lánya, aki maga is szuperhős szeretne lenni. Csakhogy mindentől fél, az éjszakától, az árnyékoktól, a furcsa hangoktól. Egyik éjszaka megjelenik nála Figaró, a macska, és a segítségét kéri. Furcsa hang jön az óratoronyból, és az állatok félnek, mi lehet az. Kitti anyukája éppen küldetésen van, így bármennyire is fél, Kitti az egyetlen, akire az állatok számíthatnak. Ő neki is indul a nagy kalandnak, bár kételkedik benne, hogy képes lesz-e igazi hőssé válni.

A történetet a stílusa, cselekménye, karakterei miatt a legkisebbeknek ajánlanám elsősorban. A nagyobbak számára is lehet aranyos mese, de az egyszerűsége valószínűleg csak egyetlen olvasás erejéig köti majd le őket, ahogyan a felnőtteket is. Viszont a kicsik számára kedvenc, többször olvasós könyv lehet.

A betűk elég nagyok, egy-egy oldalon csak néhány sornyi szöveg van, épp ezért az olvasás gyakorlására is megfelelő koraérett vagy 1. osztályos gyerekeknek. Az illusztrációk nagyon édesek, Kitti és a cicák elbűvölik az olvasó felnőttet is, nemhogy a kicsiket.

Ahogyan Kitti számára az édesanyja, pont ugyanolyan jó példakép Kitti az olvasó kislányok számára. Bár megvannak a félelmei, nem rettenthetetlen, mégis képes legyőzni ezt önmagában, hogy másokon segíthessen. Ez azt üzeni a gyerekeknek, hogy nem baj, ha félünk valamitől, a lényeg, hogy bátran nézzünk szembe azzal, ami megrettent. Kitti erőt adhat az olvasóinak.

– Oda ne menj! Mi lesz, ha a kísértet észrevesz?
Kitti nyelt egyet.
– Biztos vagyok benne, hogy nem lehet kísértet – jelentette ki határozottan.

A történetben több cica is szerepel. Mindegyiknek más a személyisége, de mindannyian nagyon cukik. Mivel a gyerekek általában szeretik az állatokat, azon belül is a macskákat, ezért úgy vélem, élvezni fogják, hogy együtt kalandozhatnak néhánnyal Kitti társaságában.

A főtitok megoldása, vagyis, hogy mi adja ki az ijesztő hangokat a óratoronyban, pont az adott korosztálynak (vagyis a legkisebbnek) megfelelő. Nem kell nagy fordulatokat várni, de egy kisgyerek számára kalandos lesz az, ahogy Kitti eljut az óratoronyig, rájön, mi is a baj, és megoldja azt. Szóval az ő szintjüknek tökéletesen megfelel ez a történet, és olyan értékeket ad át, amikre szükségük van a magabiztossághoz.

Ribizli cica is nagyon aranyos. Ő is félénkséggel küzd, ám a szeretet végül belé is bátorságot önt, és kóborlás helyett családra talál.


Hogy tetszett a könyv?

Aranyos mese volt aranyos illusztrációkkal, és Kitti megfelelő példakép lehet a gyerekek számára, mert megmutatja, hogy nem az a lényeg, hogy ne érezzünk félelmet, hanem az, hogy elég bátrak legyünk annak ellenére cselekedni, ha kell.

Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Felnőttként és nagyobb gyerekként egyszer olvasós, ezért elsősorban a legkisebbeknek ajánlom. Olvasásgyakorlásra tökéletes a szöveg tördelése, nyelvezete, stílusa.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Kitti álöltözetében merészkedik ki a holdfénybe, abból merít erőt az esti kalandhoz, de nem csak ő segít szuperhősi álruhában másoknak! Minden állomáson elrejtettünk egy képet, amin hasonló hősök találhatóak, és nektek ki kell találnotok a mese CÍMÉT, amiben szerepelnek!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

04. 09. Utószó
04. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 13. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2021. április 4., vasárnap

Raquel J. Palacio: Az igazi csoda



Miért választottam ez a könyvet?

Már rég kinéztem magamnak ezt a regényt, csak valahogy sosem jutottam el addig, hogy be is szerezzem és elolvassam. Egyszer kapcsolgatás közben belenéztem a filmváltozatába, de mivel már a közepén tartottak, nem néztem végig, viszont felkeltette a történet a figyelmemet. Úgyhogy most azt gondoltam, itt az ideje, hogy elolvassam a könyvet, aztán megnézzem a filmet is.


Véleményem a könyvről

A történet egy Auggie nevű kisfiúról szól, aki arcdeformációval született. Egészen ötödikes koráig otthon tanult, de aztán a szülei úgy vélték, talán jót tenne neki, ha kiléphetne a való világba a védett kis buborékából. Persze ők és Auggie is félt az új helyzettől, nem is ok nélkül. A regény az ő beilleszkedését, magára és barátokra találását, valamint a családja, barátai helyzetét, érzéseit mutatja be.

Az író több szemszögből meséli el nekünk a történetet. Megismerhetjük természetesen Auggie nézőpontját, néhány osztálytársáét, a nővéréét, Viáét, valamint Via egykori legjobb barátnőjétől és a fiújától is kapunk fejezeteket. A regény Auggie részével kezdődik. Nagyon megkedveltem az ő szemszögét, így mikor észrevettem, hogy a sztorit nem végig ő meséli el, egy picikét féltem attól, hogy a többiek része nem untat-e majd. Szerencsére a legtöbb nézőpontban találtam olyasmit, ami végül képes volt beszippantani és lekötni.

Auggie nézőpontja természetesen azért volt érdekes, mert beleláthattam, átérezhettem, milyen úgy élni, hogy testileg más vagy, mint a többiek, de belül egyáltalán nem különbözöl. Auggie a betegségétől eltekintve egy teljesen átlagos kisfiú. Nagyon cuki, szeretetre, barátokra vágyik, néha boldog, időnként tele van fájdalommal és haraggal. Tud hisztis lenni, dühös. És megbocsátó.

Nagyon együtt tudtam érezni vele, mert bár az én betegségem (PCOS) tünetei nem annyira láthatók, mint az övé, én is átéltem, milyen kitaszítottnak lenni. Olvasás közben sokszor éreztem azt, hogy legszívesebben megölelgetném őt, és elmondanám neki, hogy nem vele van a baj, hanem azokkal, akik bántják.

Via nézőpontja is nagyon megfogott. Tiszta szívből imádja Auggie-t, de egyben teher is számára a nővérének lenni többféle szempontból. Egyfelől az élete nagy részét úgy kellett leélnie, hogy ő a szülei szemében mindig csak második volt. Nem szeretet szempontjából, mert biztos, hogy a szülei őt is ugyanannyira szeretik, mint a fiukat, hanem figyelem szempontjából. Auggie-val többet kellett foglalkozni, többet kellett aggódni érte, ezért Viára már nem jutott elég idő és energia. Másfelől Via tinédzser, fontos számára, hogy mások hogyan néznek rá, miként viselkednek vele. Azt akarja, hogy őt magát lássák, ne pedig úgy tekintsenek rá, mint a "furcsa" gyerek nővérére.

Az ő érzéseit is meg tudom érteni, mivel nővérként ezt is átéltem. A húgomnak a tanulási és figyelemzavara meg egyéb problémái miatt sokkal több odafigyelésre volt és van szüksége, én viszont már gyerekként is nagyon önálló voltam, egyedül is megoldottam a gondjaimat. Ezért háttérbe szorultam és a mai napig ott is vagyok. Amit megértek, de közben meg érzelmileg sokszor hiányzott az, hogy én legyek az első. Szóval tudom, min megy keresztül Via, és azt is tudom, hogy a féltékenysége, frusztrációja ellenére szereti Auggie-t és a szüleit. Olvasás közben nagyon reménykedtem benne, hogy megtalálja a helyét a világban, megbékél a helyzetével, és rátalál a saját boldogságára. Nagyon szimpatikus volt egyébként a barátja, Justin, aki jószívűnek, kedvesnek tűnt, és nagyon jól reagált Auggie betegségére is. Szóval Via jól választott barátot magának.

Via legjobb barátnője, Miranda is érdekes karakter, bár belőle csak keveset kapunk. Imádja Auggie-t, és valahogy Via családja az ő családjává is vált azok után, hogy a valódi családjában annyi a probléma. Ironikus, hogy pont az ellentétét hazudja annak, amit Via, pedig mindketten ugyanarra vágynak, odafigyelésre, szeretetre. Kíváncsi voltam, hogy vajon sikerül-e helyrehozni a megromlott baráti kapcsolatukat, mert Mirandát is szimpatikusnak találtam a rossz döntései ellenére.

– Nos... Hogyan ismerkedtél meg Summerrel, ha egy közös órátok sincs?
– Együtt ültünk ebédnél.
Egy követ rugdostam a cipőm orrával, mintha focilabda volna. Jobbra-balra terelgettem a járda egyik szélétől a másikig.
– Bájosnak tűnik.
– Ja, az.
– Meg csinos is.
– Tudom. Mi vagyunk a Szépség és a Szörnyeteg.
Nem vártam meg anya válaszát. Futva a kő nyomába eredtem, immáron teljes erőből rúgva szegényt.

És végül ott van Summer és Jack, Auggie iskolatársai és barátai. Érdekes volt egy teljesen kívülálló szemén át látni Auggie-t, és megfigyelni, hogyan reagálnak rá más, egészséges gyerekek egy ilyen helyzetben. Amikor Auggie kihallgatta Jacket véletlenül, vele együtt fájt a szívem, pedig tudtam, hogy Jack csak egy pillanatig átlagos gyerekként viselkedett, de nem gondolta komolyan. Sajnos a jó emberek is mondanak, tesznek néha hülyeségeket pillanatnyi elmezavarból.

Bár Julian, Auggie másik osztálytársa nem kapott saját fejezetet, mégis izgalmas karakter volt. Mert tökéletesen megmutatta, hogy egy gyerek nem magától válik kirekesztővé, gyűlölködővé, hanem a körülötte lévő felnőttektől, elsősorban a szüleitől tanulja el a rosszat. Mérges voltam Julianre, amiért úgy bánt Auggie-val, ahogy, de közben szántam is őt, mert ha nem kerül ki valami csoda folytán a szülei hatása alól, sosem lesz belőle boldog felnőtt.

A történet érzelmileg annyira hatással volt rám, hogy miután elolvastam, azonnal megnéztem a filmet is, ami legalább annyira jól sikerült, mint a könyv. Nem is tudnék választani, melyik tetszett jobban, úgyhogy érdemes a könyvet és a filmet is beszerezni.


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon hatott az érzéseimre, és elgondolkoztatott azon, milyen kívülállónak lenni, milyen átlagos gyerekként találkozni egy külsőleg ennyire más gyerekkel. Könnyek között mosolyogtam olvasás közben. Nagyon megszerettem Auggie-t, Viát és a többieket.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Szerintem minden tizenévesnek el kéne olvasni, hátha kevesebb iskolai bántalmazás történne a hatására. Valamint felnőtteknek is tiszta szívből ajánlom, mert érzelmekkel és gondolatokkal teli olvasmány.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz