Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2019. augusztus 31., szombat

J. R. dos Santos: Életjel – Blogturné


J.R. dos Santos portugál író könyvei nagyszerűen ötvözik a szórakoztató irodalmat, az izgalmas cselekményt és a letehetetlenül érdekes, tudományos hátteret. A Kossuth Kiadó elhozta számunkra a kilencedik Tomás Noronha-történetet, melyben hősünk ezúttal igazán vakmerő kalandba ugrik fejest, hogy megfejtse az univerzum és a földön kívüli élet titkait. Ha ti is kíváncsiak vagytok ezekre a kalandokra, és szeretnétek jobban elmerülni az asztrofizika, biológia és matematika világában egy könnyen emészthető és izgalmas regény formájában, tartsatok három bloggerünkkel! Ráadásul ha szerencsések vagytok, meg is nyerhetitek a Kiadó által felajánlott példányt.

J. R. dos Santos könyve két dolog miatt kezdett érdekelni. Az egyik, hogy gyerekkorom óta nagyon szeretem a sci-fi történeteket, bár elsősorban filmként, sorozatként néztem őket, azért jó néhány könyvet is olvastam a témában. A másik, hogy van némi magyar vonatkozása a sztorinak, ugyanis az egyik korábbi Könyvfesztiválon ki lehetett tölteni egy kis kvízlapot a Kossuth Kiadó standjánál, a helyes választ adó nők közül pedig kisorsoltak egyet, akiről Santos elnevezte regénye magyar űrhajósnő karakterét. A sorsolás Bozóki Emesének kedvezett, így a karakter is ezt a nevet kapta.

Ami tetszett

1. Más, de érdekes

A történet úgy kezdődik, hogy földönkívüli üzenetet fognak az emberek, és rájönnek, hogy egy idegen űrhajó közeledik a bolygónk felé. A föld mellett fog elhaladni, valószínűleg azért, hogy megnézze, vajon élnek-e itt értelmes lények. Az emberek kiválasztanak néhány űrhajóst, katonát, tudóst, hogy felküldjék őket fogadóbizottságként az űrbe.

Ez alapján azt gondoltam, egy kalandos, izgalmas, pörgős regényt kapok majd, amely során vagy ellenséges idegenekkel találkozunk, akiktől meg kell védenünk önmagunkat, vagy barátságos idegenekkel, akikkel kapcsolatban rá kell jönnünk, hogyan kommunikálhatnánk velük, és közben meg kell védenünk őket az oroszoktól, akik ösztönösen az ellenséget látják egy idegen fajban.

Nos, ehelyett egy nagyon elmélkedős, tudományos, lassan kibontakozó történetet kaptam. Nem az volt, amire számítottam, de amint tudatosult bennem, milyen könyvet is tartok a kezemben, elkezdtem élvezni az olvasást. Annyi izgalmas tudományos, filozófiai téma és kérdés bukkan fel benne többféle szempontból is vizsgálódva, hogy rengeteget tanultam ebből a könyvből. Kik vagyunk? Honnan származunk? Hogyan alakult ki az élet a földön? Hogyan alakulhat ki máshol? Mit jelent az élet? Mit jelent az értelmes élet? Mennyi az esély rá, hogy más bolygókon is van élet, és mennyi hogy az értelmes is? Ha léteznek földönkívüliek, hogyan nézhetnek ki, hogyan gondolkozhatnak, mi lehet a céljuk, miért üzentek nekünk, és miért tartanak felénk?

Santos már a könyv elején tisztázza, hogy a regényben lévő tudományos információk hitelesek, épp ezért izgalmas ez a regény. Mert ha valóban minden úgy van, ahogyan azt a könyvben a tudósok kiókumlálták, akkor nagyjából sejthetjük, mi várna ránk, ha egy értelmes földönkívüli fajra bukkannánk (vagy ők bukkannának ránk).

Egyébként olyan szinten érdekesek voltak a könyvben található tudományos infók, hogy egy-egyre még külön rá is kerestem a neten, hogy lássam, tényleg úgy van, valóban valós infóról van-e szó, és kiegészítsem magamban azt a tudást, amit a könyv adott számomra.

2. Felgyorsult vég

Amennyire filozofikus és elmélkedős volt a regény első háromnegyede, annyira pörgős és izgalmas az utolsó negyed. Annak ellenére, hogy itt sem azt kaptam, amit vártam, és ez először kicsit letört, végül rájöttem, hogy tudományos szempontból pontosan azt történt, aminek történnie kellett. Így volt reális az egész. Tetszett az utolsó fordulat az oroszokkal, és az, amikor tudományosan elmagyarázzák, miért is történt végül az, ami.

Végigizgultam az eseményeket a végén, aggódva a főszereplőkért, és néha kicsit úgy éreztem, mintha én is kint lennék velük az űrben, mert többször is elakadt a lélegzetem.

3. Új látvány

Általában nem vagyok oda a könyvekben a hosszas leíró részekért. Itt azonban imádtam azt a részt, amikor Tomás Noronha professzor először lép ki az űrbe a társaival űrruhában, és megcsodálja a bolygónkat, a csillagokat, a végtelenséget. És nagyon tetszett az a gondolat, hogy ennek hatására már másképp tekint a földre és az emberiségre. A föld szerinte valójában egy hatalmas, védelmet nyújtó, biztonságos űrhajó, mi pedig az utasaiként utazunk a világmindenségben. Ez számomra egy teljesen új, de nagyon izgalmas elképzelés.

Amin elgondolkoztam...

Nos, egyetlen apróság volt a könyvben, ami engem kicsit zavart. Adott egy női tudós és űrhajós, aki éppen élete küldetésére készül, és van egy hatalmas titka. Szóval kb. 2000 fontos dolog lefoglalhatná éppen, ő mégis azon nyüglődik, hogy gyereket akar. Méghozzá elég bizarr körülmények között úgy, hogy közben egy másik embertől olyasmit vár el, amit épeszű ember nem várna.

Azt még meg is érteném, hogy fontos számára a gyerek, de nem ilyen körülmények között, nem ilyen elvárásokkal, és nem úgy, hogy aztán a későbbiekben bizonyos okból a gyereknek is fájdalmat, lelki sebeket és egyéb problémákat okozhat majd az, hogy világra jött.

Ha megszülök egy gyereket, felelősséggel tartozom érte minimum 18 éves koráig, de jobb esetben (ha nem is teljesen, de részlegesen) egész élete során. Ha pedig valamilyen okból nem tudok érte felelősséget vállalni, hiába akarok anya lenni, nem fogok direkt teherbe esni, és utána esetleg tönkretenni a gyerek életét (plusz egy másik emberét, akitől irreális dolgot kértem). Az más kérdés, ha valaki már terhes, és úgy kerül hasonlóan nehéz helyzetbe, mint Emese. Akkor már létezik az adott kis élet. De létrehozni az adott életét az adott körülmények között, felelőtlenség és önzőség.

És nem igazán jött be, hogy egy okos, tanult tudós- és űrhajósnő egyetlen és legnagyobb problémájának azt állítják be, hogy gyereke legyen. Pusztán csak azért, hogy hagyjon valamit maga után. Nem csak egy gyerekkel hagyhatunk valami maradandót és fontosat magunk után. És nem feltétlenül jár minden nő fejében a nap 24 órájában az, hogy mindenféleképpen teherbe kell esnie, ha a világ összes terhe utána a gyerek fejére szakad, akkor is.

Szóval ez az egyetlen szál a történetben, amit én nem írtam volna bele, de ez a sci-fi szálon egyáltalán nem csorbított semmit.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a nagyon-nagyon lassan csordogáló eseményeket, imádják a tudományt és a filozófiát, szeretnek az élet értelmén gondolkozni és nem bánják, ha az igazi izgalmas, cselekményes rész csak egy könyv végén jön el.

Kedvenc idézetek:


„(...) – De ne térjünk el a tárgytól! Beszéljünk Puskásról! Képzelje el, hogy egy edzés során ez a nagyszerű focista, Puskás, felmegy a Kékesre, Magyarország legmagasabb hegycsúcsára, és átrúgja a labdát a szomszédos hegycsúcsra, ahol egy másik kiválóságunk, Kocsis Sándor áll. Igen ám, csakhogy nem rúgta el elég erősen a labdát, ezért nem jut el a következő csúcsig, hanem lendületét vesztve leesik, majd egy kőbe beleütközve a völgy legmélyebb pontján megáll. Tud követni?
– Igen.
– Nos, a kérdés az - folytatta a nő –, hogy miért áll meg a labda, és nem megy fölfelé a szomszédos hegy lejtőjén?
– Maga mondta, elvesztette a lendületét.
– Igen, de mi akadályozza meg a labdát abba, hogy miután megállt, újra meginduljon a hegyoldalban fölfelé.
– Természetesen a fizika törvényei.
– Nagyon jó. Most képzelje el, hogy Puskás, aki úgy dönt, hogy odamegy Kocsishoz, megbotlik, és legurul a Kékesről, egészen a labdáig. Feltételezve, hogy nem sérült meg, mit tesz, amikor leér? Feláll, és a szomszéd hegyoldalon fölfelé indul, hogy odaérjen a társához, igaz?
– Igen. És?
– De Tomás! Puskásra nem ugyanazok a fizikai törvények hatnak, mint a labdára?
– De igen.
– Akkor a labda miért nem tesz úgy, mint Puskás, és miért nem kezd el magától felmászni a hegyoldalon?
– Azért, mert Puskás élőlény, a labda pedig nem az.
– Pontosan! – kiáltott fel Emese. – Puskás élőlény, a labda pedig cselekvőképtelen anyag. Ugyanolyan atomokból épülünk fel, de egészen különböző az eredmény. Az egyiknek vannak céljai. A másiknak nincsenek. Az egyik a biológia törvényeinek engedelmeskedik, a másik pedig a fizika törvényeinek. De miként lehetséges, hogy más és más törvények irányítsák az anyagot? Hol válik el az egyik a másiktól? Hol van a határvonal, amely elválasztja a cselekvőképtelen anyagot az élő anyagtól?”


„(...) – A túlélés törvénye és a fajok közötti harc, amelynek során az erősebb a gyöngébb fölé kerekedik, mélyen gyökerezik a közgondolkodásban. Arról viszont kevesebben tudnak, hogy a fajok közötti versengés mellett létezik egy olyan általános gyakorlat is az élőlények között, amely legalább annyira működik, mint a versengés.
Tomás felvonta a szemöldökét.
– Mire gondol? Mi képzelhető el a versengésen kívül?
– Az együttműködés.”


„– A kutya az értelmes állat mintaképe - mondta a maga részéről Emese. - Láthatóan értelmesebb, mint Seth, aki bizonyíthatóan a két lába között hordja az eszét.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
 


Nyereményjáték:

Mivel a regényben központi szerepe van az űrhajózásnak, nektek is híres űrhajósok után kell nyomoznotok. A bejegyzésekben elrejtettük egy-egy űrhajós nevét, a feladatotok, hogy a kiemelt betűket a helyes sorrendbe téve beírjátok a neveket a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

08. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2019. augusztus 21., szerda

Margaret Atwood: MaddAddam (MaddAddam 3.) – Blogturné


Elérkezett az idő, hogy Margaret Atwood trilógiájának utolsó részét, a MaddAddamet is górcső alá vegye a Blogturné Klub három bloggere. Kövessétek nyomon a turnét, hogy megtudjátok, hogy tetszett nekünk ennek az izgalmas disztópiának a lezárása. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből. 

Mivel a MaddAddam-sorozat első két részét is olvastam, nem mellesleg mindkét könyvet imádtam, nyilvánvaló volt számomra, hogy a harmadik, befejező részre is kíváncsi vagyok. Nagyon érdekelt, hogy Hóember, Toby, Ren és a többi karakter szálának összekapcsolódása után mi is történik majd a regényben, hogyan zárul az egész sztori.

Ami tetszett

1. Mese a regényben

Mivel Hóember beteg, Toby veszi át a helyét a Guvatkák mesélőjeként. Ő már nemcsak Guvatról és Gazelláról, valamint a Guvatkák teremtéséről szövi a szálakat, hanem elmeséli többek között Zeb életét is egyfajta mitológiai körítéssel átitatva.

Ezek a mesék nagyon bejöttek nekem, vicces volt látni, hogyan teszi meseszerűvé, hogyan ferdíti el a valóságot Toby úgy, hogy az a Guvatkák ártatlan kis lelkének megfelelő legyen. Mindig vártam, hogy azok a fejezetek jöjjenek, amelyben leül mesélni, és kíváncsi voltam, miről fog szólni a legújabb története. A legjobban a Bazmegről szóló részt imádtam. Nagy poén volt, hogy színtiszta jóakaratból elhitették a Guvatkákkal, hogy Bazmeg egy láthatatlan ember, akit ha hívnak, segít a bajban, hogy jobban érezzék magukat. A legklasszabb az volt, hogy lényegében csak kicsit hazudtak, mert a káromkodás a bajban valóban oldja a stresszt. XD

Az is tetszett, hogy mesélés közben Toby mindig kiszólt a Guvatkáknak, így szinte láttam magam előtt, ahogy hallgatják őt, néha megriadnak, néha a Guvatot és Gazellát istenítő énekbe kezdenek, kíváncsiskodnak, izgatottak.

2. Guvatkák

Ebben a részben jobban megismerhetjük a Guvatkákat, és bár a Guvatka férfiak párzási szokásai elég gázok (mondjuk ebben hasonlítanak a nem Guvatka férfiakhoz, mert az ő hozzáállásuk is néha baromi gáz...), maguk a Guvatkák számomra szörnyen cukik voltak. Főképp a gyerek Guvatkák, mint például Feketeszakáll. Az a Guvatka kisfiú zabálnivaló kiskölyök. Ahányszor előkerült a karaktere, mindig előhozta belőlem az anyai ösztönöket.

Feketeszakáll az első a Guvatkák közül, akit annyira hajt az emberek és a világ iránti kíváncsiság, hogy az már szinte emberi. Miatta gondolkoztam el azon, hogy vajon a Guvatkák evolúciója hova fog majd kifutni. Megmaradnak ennyire kis naivnak? Nem fog kifejlődni bennük a féltékenység, gyűlölet, irigység, kapzsiság és hasonló negatív emberi tulajdonságok? Elérik majd tudásban azt a szintet, ahová az emberek már egyszer eljutottak, és ha igen, ők is tönkreteszik majd a tudásukkal a világot ismét?

Nagyon, nagyon, nagyon jó lenne egy olyan kis történet, ami pár száz évvel a trilógia ideje után játszódik, hogy láthassam, mivé válnak a Guvatkák. Ez nagyon piszkálja a fantáziámat.

Emellett azt olvastam, hogy talán ebből az Atwood-történetből is sorozat készül majd, aminek szintén nagyon örülnék, mert nagyon szeretném látni, hogy milyenek is valójában a Guvatkák, annyira cukik-e, amilyen cukinak én elképzeltem őket.

3. Toby és Zeb

Zeb karaktere már a második könyvben is érdekesnek tűnt, de akkor csak mellékszereplőként bukkant fel a történetben. Most viszont Toby szemén keresztül főszereplőként is megismerhetjük. Egyfelől Zeb elmeséli Tobynak a múltját, ami egyszerre megrázó és izgalmas. Másfelől az ő szerelmi száluk is nagyon szép. A világvége idején rátalálni a szerelemre egy tényleg rendes férfi személyében hatalmas mázli, Toby igazán szerencsés. És persze Zeb is szerencsés, amiért egy ennyire kemény, belevaló, mégis szeretni tudó nőt tudhat maga mellett. Végig nagyon kíváncsi voltam, hová futnak ki az érzelmeik és aggódtam, nehogy valami baja essen egyiküknek. Mondhatnám, hogy a történetszáluk tökéletes volt, de a könyv legvégét én nem így írtam volna meg, mert... mert. Majd meglátjátok... Ennek ellenére imádtam Toby karakterét és szemszögét, és imádtam Zebet. Ők lettek lényegében a túlélők és a Guvatkák anyukája és apukája, akik megvédik az övéiket.

Amin elgondolkoztam...

Így a harmadik könyv végére érve rengeteget gondolkoztam azon, hogy vajon mire/kire is utal a trilógia és az utolsó könyv címe: MaddAddam. Alapvetően azt gondoltam, hogy Ádám Egyre vonatkozik a cím, és valamilyen szinten ez igaz is, de nem úgy, ahogyan azt én sejtettem. Egy olyan csavart vártam a történet végére, amely megmagyarázta volna számomra a MaddAddam címet és azt, hogy miért Ádám Egyhez kapcsolódik, de ez a csavar végül nem valósult meg. Annak viszont nagyon örültem, hogy kiderült, ki is volt Ádám Egy, mielőtt megalapította volna a Kertészek közösségét. Az ő szála is gyönyörűen beleillett abba a kirakóba, amelyet Atwood három könyvön át épített, és amelyen azt láthatjuk, hogy az összes túlélő karakter összekapcsolódik valamilyen módon egymással.

Az is eszembe jutott, hogy Hóember MaddAddam, hiszen először róla hisszük azt, hogy az utolsó ember a világon. Vagyis ha fordítva nézzük, az első túlélő, akinek van esélye arra, hogy új Ádámként új emberiséget hozzon létre. A madd szó pedig eredhet az őrült szóból, és Hóember eléggé megzakkant annak köszönhetően, hogy sokáig egyedül kellett boldogulnia, és azt hitte, ő az egyetlen túlélő az emberek közül.

Guvat is lehet MaddAddam, hiszen ő az aki elpusztította az emberek világát, ehhez pedig nem kis adag őrület kell (még ha néhány gondolata jogos is...). Nem mellesleg ő a teremtője, "ősapja" a bolygót benépesítő új, jobb emberkéknek, a Guvatkáknak, akik ha genetikailag nem is, de lényegében mégis tőle származnak mind.

És persze ott van Zeb. Ő egyfajta apafigura a túlélők között, aki az utolsó és egyben első emberek egyikeként óvja a hozzá tartozó embereket. Benne az őrület inkább pozitívnak mondható. Mindent megtesz a túlélésért, amit csak egy jó ember megtehet, és mindent megtesz azért, hogy a szerettei életét is megóvja. A Tobyval kialakuló szerelme miatt is úgy gondolhatnánk ők az új Ádám és Éva, az első szerelmespár az új világban. Annak ellenére, hogy nincsen gyerekük, és a többi túlélő, valamint a Guvatkák nem tőlük származnak.

És még valami felmerült bennem... Mi van, ha Feketeszakáll MaddAddam, az új Ádám? Az a Guvatka, aki a kíváncsiságának köszönhetően először "beleharap a tudás fáján található almába", és ezzel új irányba tereli a Guvatkák fejlődését. Ő az új, tudásvággyal rendelkező Guvatkák első példánya, egy Ádám, akinek a leszármazottai már tudni fognak írni és olvasni, és ez az első lépés egy olyan úton, amiről nem tudhatjuk, hogy valami jó, vagy valami rossz felé vezet majd...

Ti mit gondoltok, kicsoda MaddAddam?

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik élvezni tudják azt is, ha néhány karakter hétköznapjairól olvashatnak, nem zavarja őket, ha egy történet lassan folyik, és bár végig ott van benne a feszültség, a nagy csavarokat, akciókat, "hűha"-pillanatokat ki kell várni.

Értékelés: IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM! Nemcsak Atwoodtól lett ez a kedvenc történetem, hanem úgy alapjában véve bekerült a trilógia a kedvenc könyveim közé.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A MaddAddam-sorozat 3. könyvének részét képezik a guvatkáknak mondott mesék is, melyekből megismerhetik az eredettörténetüket (még ha hamis módon is…). Ezúttal a blogjainkon világteremtés-történetek részleteit olvashatjátok. Annyi a dolgotok, hogy kitaláljátok, mely népekhez kapcsolódnak ezek a történetek, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Eredettörténet-részlet a játékhoz:

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A virág áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.
 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

08. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 23. Könyv és más
08. 25. A Szofisztikált Macska

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2019. augusztus 11., vasárnap

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről – Blogturné


Karin Tidbeck neve szerencsére már nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt, Amatka című regénye után ezúttal novelláinak borongós, misztikus világába pillanthatunk bele. Az Agave Könyvek jóvoltából megjelenő Rénszarvas-hegy ​és más történetek a peremlétről című kötet szürreális, nyugtalanító, ugyanakkor végtelenül izgalmas vidékekre és szereplők közé kalauzol minket, ahol lubickolhatunk az urban fantasy, horror, steampunk és weird stílusjegyekben. Tartsatok négy bloggerünkkel az öt állomásból álló turnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt! 

A legfőbb ok, amiért Karin Tidbeck Rénszarvas-hegy című novelláskötetét el akartam olvasni, hogy a borítóra Moskát Anita írt ajánlót. Ha az eggyel korábbi bejegyzésemet elolvastátok a blogomon, akkor tudjátok, hogy az írónő nemcsak olvasóként lett nagy kedvencem, hanem íróként is az első magyar példaképem. Szóval reméltem, hogy amit ő ajánl, az jó és tartalmas szórakozást nyújt majd számomra.

Ami tetszett

1. Az egyediség bevonz


Korábban olvastam már Tidbecktől az Amatka című regényét, amely elég egyedi stílusú és szürreális, szóval nagyjából sejtettem, hogy itt is valami hasonlóra számíthatok majd, csak novellák formájában. Az Amatka anno nagyon tetszett, így reméltem, hogy most sem kell majd csalódnom.

Emellett az történt, hogy egy másik könyvvel egyetemben ezt a kötetet is elvittem magammal a munkahelyemre egyik nap, hogy a szüneteimet is hasznosan tudjam tölteni. Aztán végül annyi munka zúdult a nyakamba, hogy nem maradt időm olvasni. A kolléganőm viszont szerencsésebb volt aznap, lazább ütemben kapta a korrektúrázandó oldalait, és mivel voltak olyan időszakok, amikor unatkozott, kölcsönkérte ezt a kötetet. És annyira élvezte, hogy a nap végére az utolsó novellát is elolvasta. Ez plusz reménnyel töltött el, mert igaz, hogy a könyv nem túl vastag (163 oldal), de az ember csak azt falja fel így egy ültében, ami igazán leköti.

Szóval alig vártam, hogy végre nekem is legyen időm kézbe venni, és belekezdeni, és a buszozás erre végül alkalmat is adott. Már az első novellát izgatottan olvastam végig, mert annyira egyedi és elvont volt, hogy az megmozgatta az agyamat. Egy férfiról szólt, aki beleszeretett egy léghajóba. Ugye, hogy nem egy szokványos történetalap? Az ember azonnal elkezd azon gondolkozni, vajon mit is akar elmondani ez a történet, valami szimbólumról van szó, ha igen, akkor pontosan mit is szimbolizál a léghajó, és az, hogy egy férfi egy tárgy iránt érez szerelmet...

Természetesen a többi novella is ilyen titokzatos és szürreális volt, mindegyik a maga módján, és a legtöbb ugyanígy képes volt hatni az agyamra. Az egyik a szimbolizmusa miatt, a másik a benne lévő rejtélyeknek köszönhetően érdekelt, de akadt olyan is, amely az élet értelméről való filozofálásra késztetett. Talán csak egy volt, ami nem igazán fogott meg olvasás közben, amiben egy lány leveleket ír a halott, alkoholista apjának, ám aztán tovább olvastam a novellákat, és rájöttem, hogy néhány összefügg egymással, és ennek köszönhetően utólag az adott történetet is át tudtam értelmezni kicsit.

2. Összefügg, nem függ össze?

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, azt gondoltam, hogy egy olyan novelláskötethez van szerencsém, amelyben egymástól független, kerek, egész novellákat találok majd. Az első néhány novella ezt is támasztotta alá bennem. Aztán felbukkantak azok a novellák, amelyekben, ha érintőlegesen is, de ott volt a kapocs. Ezek után elkezdtem visszafelé is gondolkodni, hogy talán csak én nem vettem észre az elején valamiféle apróságot, egy utalást vagy szimbólumot. Volt, ahol ezt meg is találtam, és van, ahol még mindig gondolkozom azon, hogy vajon valamit nem veszek észre, vagy az adott novellának tényleg nincs köze a többihez.

Nem mindig jutottam dűlőre, de nagyon tetszett, hogy ez a kötet ennyire beindította az agyamat a kíváncsiságomra hatva. Jó elmejáték volt a novellákon gondolkozni.

3. Jó róla beszélgetni

Ez az a kötet, amelyről nemcsak egyedül, hanem közösen is jó elmélkedni. Ki hogyan értelmez egy adott novellát, milyen kapcsolódási pontokat fedez fel a novellák között, milyen szimbólumokat talál egy-egy történetben, és persze hogyan viszonyítja a novellákat a mi valóságunkhoz.

Én pl. a léghajóba beleszerető férfis novellával kapcsolatban arra jutottam, hogy ez a novella az olyan férfiakról szól, akik szerelmük tárgyát szó szerint tárgyként kezelik. Nem izgatja őket, hogy az adott nő viszontszereti-e őket, boldog-e mellettük, akarja-e a szexet stb., a lényeg, hogy az ő tulajdonukban legyen, és a kedvükre tegyen. Aztán, mikor kiderül, hogy a nő boldogtalan, tényleg és őszintén nem értik, hogy miért, hiszen ők a világ legnagyobb ajándékai, minden nő boldog lehetne tőle, ha megkaphatná őket.

Vagy ott van abban a telefonközpontban dolgozó emberke, akinek az a munkája, hogy ha valaki felhívja őt, és megmondja, kivel akar beszélni, akkor eljátssza a telefonba, hogy ő a keresett ember. Naponta ezernyi szerepet ölt magára, míg végül már ő sem tudja, ki is valójában. Nos, ez az ember lényegében a modern embereket szimbolizálja, vagyis engem, téged, őket, mindenkit. Mind különböző szerepekbe kényszerülünk nap mint nap. Mások vagyunk a családunkkal, a munkahelyünkön, az utcán, a boltban, a buszon stb. A végén pedig már annyi elvárásnak próbálunk megfelelni, hogy azt sem tudjuk, milyenek vagyunk ténylegesen mindenféle szerep és maszk nélkül. Nekem egyébként ez volt a kedvenc novellám a kötetben, mert ez egyszerre volt misztikus és mégis reális.

Persze, ezek csak az én értelmezéseim, és nagyon kíváncsi lennék, hogy másoknak mi jutott eszükbe ezekről a novellákról. Szóval, ha valaki olvasta már, vagy a jövőben elolvassa a kötetet, és van kedve megírni a saját értelmezéseit nekem, azt örömmel várom. Persze nemcsak erről a két novelláról, hanem a kötet bármelyik novellájáról.

Addig is jól kibeszélem majd a kolléganőmmel a történeteket. :)

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

 
Mindenkinek, aki kedveli azokat a novellákat, amelyek értelmezéséhez erőteljesen használnia kell az agyát.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Nyereményjáték:

Csak hogy a műfaj keretein belül maradjunk, aktuális nyereményjátékunkon olyan novelláskötetek után nyomozunk, melyeket szintén jó szívvel ajánlunk olvasásra. Minden állomáson találtok 3 novellacímet, amik alapján ki kell derítenetek, mely kötetekről van szó, és azok szerzőjét és címét beírni a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Novellacímek a játékhoz:

Sóbor; Julie egyszarvúja; Gordon, az Önjelölt Macska.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

08. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 13. A Szofisztikált Macska
08. 15. Nem félünk a könyvektől! (EXTRA)


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. augusztus 4., vasárnap

Moskát Anita: Irha és bőr


Moskát Anita Irha és bőr című könyvét már a megjelenés előtt kiszúrtam magamnak. Nagyon érdekelt a fülszöveg alapján a története, kíváncsi voltam, hogy milyen is lehet egy Magyarországon játszódó disztópia, amely szimbolikus értelemben több aktuális politikai és társadalmi problémát is feldolgoz. Aztán egy blogturné keretében volt szerencsém interjút készíteni extra állomásként az írónővel, a válaszai pedig csak még jobban megerősített abban, hogy nekem ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom. 

Ami tetszett

1. Karakterek

Egyetlen magyar író könyvében sem találkoztam még ennyire egyedi és érdekes karakterekkel, mint ebben a könyvben. És nemcsak egyetlen jól sikerült karakterről van szó, hanem az összes főszereplőről. Sikerült olyan karaktereket alkotni, akikre egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy sablonosak. Ahogy elkezdtem olvasni róluk, azonnal láttam őket magam előtt, és annak ellenére, hogy többen közülük valamiféle állat-ember mutánsok, bármikor simán elhittem volna róluk, hogy léteznek, annyira jól kidolgozott személyiségük van.

A történet röviden arról szól, hogy az állatok hirtelen elkezdenek bebábozódni az egész világon, és egyfajta ember-állat hibridként bújnak elő a gubójukból. Az emberek természetükhöz híven nagyrészt félnek tőlük, ezért akit nem ölnek meg közülük, azt gettókba zárják. A sztori érdekessége, hogy Magyarországon játszódik, amitől egyébként kicsit tartottam. Nem igazán szeretem az itt játszódó fantasyket, de ebben az esetben ez a sztorinak még egyenesen jót is tett, mert simán el tudtam képzelni, hogy a regénybeli történések valóban megtörténhetnének itt is.

De térjünk vissza a karakterekhez…

Kirill egy őzfajzat, aki vívódik az állati és emberi énje között. Az ösztönei miatt a tudata összekapcsolódik a csordájával, de a tudata emberibb, mint a többieké. Bloggerként a világ elé akarja tárni a fajzatok történetét, mert úgy gondolja, ha az emberek nem arctalan, ijesztő masszaként tekintenek rájuk, hanem megismerik az egyéni sztorijukat, akkor másképp fognak majd rájuk tekinteni. Nagyon érdekes volt Kirill vívódása a csorda és az önállóság között, és annak ellenére, hogy bizonyos döntései megráztak, mégis megkedveltem őt. Kirill testesíti meg szimbolikusan azokat a helyüket nem találó fiatalokat, akik magányosak, tartozni akarnak valahová, de sehol nem találják a helyüket, és ezért könnyedén beszippantja őket egy szekta vagy egy szélsőséges, agresszív csoport.

August emberként éli az életét, senki meg nem mondaná róla a külseje alapján, hogy valójában fajzat. Nemcsak hogy beépül az emberek világába átverve mindenkit, de a kampánymenedzsere lesz a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezetnek, ami azért küzd, hogy az emberek elismerjék a fajzatokat velük egyenjogú személyeknek. August több szempontból is izgalmas karakter volt. Egyfelől tipikus politikus, annyi különbséggel, hogy ő valóban jót akar tenni, ám azért a jóért bármire képes. Manipuláció, hazugság, átverés, mások felhasználása… Ezeket nem látja bűnnek, mert hiszi, hogy végül valami jó sül ki belőlük mindenki számára. Ő amolyan határfigura, nem áll sem az emberek, sem a fajzatok pártján, vagy talán pontosabb úgy, hogy az emberek és a fajzatok pártján is áll. Ám pont emiatt van az, hogy egyik csoporthoz sem tartozik igazán, és bár tényleg jót akar mindenkinek, sem az emberek, sem a fajzatok nem tudnak igazán bízni benne.

A másik, ami miatt August érdekes, hogy ő az egyik első fajzatok egyike, és sokat tud arról, hogyan és miért jöttek létre a fajzatok, ki teremtette őket. Emellett August belső vívódása is nagyon lekötött, ugyanis szégyelli azt, hogy milyen állatból jött létre (ezt persze nem árulom el, majd a könyvből megtudjátok), valamint beleszeret egy embernőbe, akivel mind a politikai tevékenységeivel kapcsolatban, mind a belső bizonytalanságával kapcsolatban vannak konfliktusai.

August egyébként azt a fajta politikust testesíti meg a szememben, aki bár manipulatív, de jót akar, ám az emberek annyira megszokták már, hogy a politikusok csak önmagukért tesznek bármit is, hogy már abban sem tudnak megbízni, aki egyébként tényleg őket segíti. Ő az a mártírpolitikus, aki küzd, küzd, küzd, de nem az ellenzék, hanem a saját védencei akadályozzák meg abban, hogy segíthessen rajtuk.

És ott van még Pilar, a borzfajzat. Nos, én az ő karakterét zártam a leginkább a szívembe, mert hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül. Szerencsétlent az első embergazdája az átváltozása után egy szobába bezárva tartotta, és Youtube-videókat készített róla bizonyos megalázó helyzetekben. Elhitette Pilarral, hogy ő isten, a szoba pedig a világ, amit nem hagyhat el, szórakozásként pedig, hogy nyugta legyen tőle, leültette a tévé elé. Így Pilar lényegében a tévén nőtt fel, a tévébeli szereplők a családja, a barátai, valós, létező személyekként tekint rájuk és érez irántuk. Aztán történik valami, és a gazdája csak úgy kihajítja Pilart a gettóban. Kirill talál rá, aki a csordája figyelmeztetése ellenére, hogy húsevő fajzat közelébe nem szabad menni, segíteni akar rajta. Pilar annyira kis naiv és aranyos, mint egy kisgyerek, aki még képes rácsodálkozni a világra. Viszont közben ott motoszkál az emberben az is, hogy valami mégsem stimmel vele, ettől pedig cuki, de kicsit ideglelős lesz a karaktere, mint egy horrorfilmben egy gyerekszellem.

2. Fajzatok és a társadalmunk leképzése

Mielőtt kézbe vettem volna a könyvet, nagyon kíváncsi voltam, hogyan is kell elképzelni a fajzatokat. Olvastam már olyan könyvet, aminek emberszerű állatok voltak a főszereplői, de azokban olyan állatok szerepeltek, akik emberi testfelépítéssel, állatfejjel és emberi lélekkel rendelkeztek. Ebben a könyvben az állatok átalakulása ennél sokkal bonyolultabb. Az Irha és bőrben ugyanis változó, hogy egy állat mennyire alakul át emberré testileg és lelkileg. Vannak, akik majdnem embernek néznek ki külsőleg, de olyanok is, akiknek a teste olyan szinten torzult az átalakuláskor, hogy életképtelenek. Pl. megmaradt a hosszú zsiráfnyak, ami nem képes megtartani az emberi fejet, ezért az adott fajzat csak a földön húzza maga után a fejét, és fizikailag, lelkileg is szenvedés az élete.

Lelkileg is akad, aki inkább állat maradt, a régi ösztönei vezérlik, és nem tud mit kezdeni magával az emberi világban, de van olyan is, aki inkább emberként gondolkozik már, mint állatként. Aztán persze ott vannak a keverékek, akik életképesek, de a testük egy része állati, egy része emberi, szóval kinézetre elég bizarr és esetenként ijesztő lények lehetnek elsőre. És vannak olyanok, akikben ott él még az állati ösztön, de az emberi természettel keveredve.

Érdekes volt olvasni a fajzatok leírását, mert volt, akit nagyon cukinak képzeltem lelki szemeimmel, volt, akit ijesztőnek, és olyan is, aki annyira életképtelennek és torznak tűnt, hogy sajnálatot és együttérzést váltott ki belőlem.

Ez a regény lényegében leképezte a társadalmunkat. Vannak az egészséges, szép emberek, aztán vannak az egészséges, de átlagosnak vagy csúnyának mondott emberek, és vannak olyanok, akik sajnos betegen születtek, vagy időközben betegedtek meg. Ezekhez a beteg emberekhez a társadalom sokszor nem tudja, hogyan viszonyuljon. Őszintén szólva, még a nyitott, elfogadó emberek sem mindig tudják, és ez azért van, mert sosem tanították meg nekünk. A testileg vagy szellemileg beteg embereket még akkor is egyfajta kitaszítottként kezeli a társadalom sokszor, ha egyébként nem fertőzőek vagy veszélyesek. Olyan egyszerű dolgok is nehézséget okoznak számunkra, hogy vajon a buszra szálláskor ajánljuk-e fel egy vak embernek a segítségünket vagy inkább ne, mert ezzel csak megsértjük őt. Vagy hogy milyen elnevezést használjunk a helyzetükre, hiszen nem akarjuk megbántani őket, de sosem magyarázta el nekünk senki, hogy mi az az elnevezés, amely kifejezi a tényeket, de nem sértő. Én is ezen bejegyzés írása közben azon töröm a fejem, vajon a megfelelő kifejezéseket használtam-e, vagy sem, pedig mondhatjuk, hogy művelt és tanult vagyok, és nyitott, elfogadó embernek gondolom magam. Ha pedig számomra is nehéz ez, akkor milyen nehéz lehet egy kevésbé tanult, konzervatívabb személynek. A könyvben is felmerül kérdésként, hogy vajon a fajzat szó a megfelelő-e vagy a pozitívabb hangzású kimérát kéne inkább használni.

Mondanám, hogy a valóságban már nem úgy bánunk a beteg, fogyatékkal bíró emberekkel, ahogyan a könyvben a fajzatokkal bánnak, de ez nem feltétlenül igaz. Vannak országok, helyek, ahol jobb életük lehet, vannak, ahol egyszerűen semmibe veszik és cserbenhagyják őket, és még mindig vannak olyan helyek, ahol egyszerűen csak elzárják őket egy lerobbant intézetbe, egy „gettóba”, ahogyan a könyvben a fajzatokat.

Természetesen a gettóbeli fajzatok nemcsak a sérült emberek szimbólumai, hanem minden elnyomott kisebbségé. A zsidóké, a feketéké, a melegeké, a nőké, a romáké… Egyetlen csoportot sem lehet egységesen elítélni néhány tag tetteiért és viselkedéséért. Hiszen ahogyan a könyvben is vannak jók és rosszak az emberek és a fajzatok között is, úgy a valóságban is vannak jó és rossz emberek minden egyes csoportban, a kisebbségeknél és a többségieknél is, az elnyomottaknál és az elnyomóknál is. Egyénenként kell mindenkit megítélni, a saját tettei alapján.

Ez a probléma nagyon szépen előjön a könyvben is, hiszen vannak mind az emberek, mind a fajzatok között szélsőségesek. Érthető, hogy az őket bántó embereket néhány fajzat gyűlöli és megveti, de hibás gondolat azt hinniük, hogy minden ember gonosz. És érthető, hogy az emberek egy része retteg a fajzatoktól látva a szélsőségeseik borzalmas tetteit, de hibás gondolat emiatt az összes fajzatot elzárni, azokat is, akik békések, becsületesek, jók.

Az igazság az, hogy olvasás közben végig azt gondoltam, a fajzatok pont olyanok, mint az emberek, az emberek pedig pont olyanok, mint a fajzatok. Külsőleg különböznek, de az emberek és a fajzatok is szeretnek, gyűlölnek, vannak köztük békések, és néhány szélsőséges. Képesek az önfeláldozásra és a kegyetlenségre is. És szerintem az emberek nemcsak azért féltek a fajzatoktól, mert külsőleg mások, hanem azért is, mert a felszín alatt meglátták önmagukat bennük. Meglátták a belső, állati énjüket, ami ott van mindannyiunkban. És meglátták, hogy az emberek lényegében állatok. Ruhát viselő, városokban élő, kocsival járó, a világ fölött uralkodó, okos állatok, akik jobb esetben uralják a szélsőséges ösztöneiket, de mégiscsak állatok.

4. Meglepetések és fordulatok

Imádom azokat a könyveket, amelyeket olvasva nem lehet előre kitalálni, mi fog történni sem a könyv végén, sem a következő fejezetben. Nos, ez egy ilyen könyv volt. Nem finomkodott az írónő, simán eltett láb alól olyan karaktereket, akikről nem hittük volna, hogy meghalnak, és a történet vége sem úgy alakult, ahogyan azt az ember elképzelte. Ami egyáltalán nem baj, sőt, élvezet volt olyan regényt olvasni, ami fel merte rúgni a kliséket, elvárásokat, és mert adni valami újat.

5. Új példakép

Több magyar író is van, akinek nagyon tetszett a regénye, szeretem a stílusát, de ez az első eset, amikor úgy érzem, egy magyar író bekerült a példaképeim közé. Eddig csak külföldiek szerepeltek a listámon, ám az Irha és bőr meggyőzött arról, hogy Moskát Anitának is köztük a helye. Nagyon-nagyon szeretnék egyszer egy ilyen társadalmilag, politikailag jól felépített, egyedi és érdekes karakterekkel operáló, izgalmas, fordulatos, meglepő regényt írni. Ami egyszerűen tökéletesen van összerakva. A szememben pont ilyen egy jó disztópikus regény, semmit nem változtatnék rajta.

Amin elgondolkoztam…

A történetben egy szavazáson döntenek arról az emberek, hogy vajon a fajzatoknak megadják-e az alapvető emberi jogokat. Vagyis, ha nem is embernek, de emberrel egyenrangúnak tekintsék-e őket. Ez elgondolkoztatott azon, vajon mit is jelent embernek lenni… Azt gondolnánk, könnyű erre választ adni, de ha mélyebben belemerülünk a kérdésbe, akkor rájövünk, ez mekkora tévedés.

Mondhatnánk, hogy ember az, aki képes fejlett szinten használni az agyát. Oké, de mi a helyzet akkor a szellemileg sérült, kómában lévő vagy épp borzalmasan buta emberekkel?

Gondolhatnánk azt, hogy ember az, akinek van lelke. Ám akkor minek véljünk egy kegyetlen, lelkiismeret nélküli sorozatgyilkost? És mi a helyzet az állatokkal, akik között van olyan, mint pl. a kutya, aki erősebb ragaszkodásra és szeretetre képes a gazdája iránt, mint sok ember más emberek iránt. Mondhatnánk, hogy azért, mert a gazda adja a kaját, de ezek az állatok ahhoz a gazdához is ragaszkodnak, aki mondjuk bántja őket.

Felmerülhet az is, hogy ember, aki embernek néz ki külsőleg. Szóval akkor egy nagyon élethű japán emberrobot is ember? Ha felfejlesztik ezeket a robotokat olyan szintre, hogy külsőleg ne lehessen megkülönböztetni őket az emberektől, attól emberekké válnak?

Szóval érdekes filozófiai kérdés ez, amire nincsen pontos válaszom, hiába töröm rajta a fejem.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik szeretik a valódi társadalmunkat tökéletesen leképező disztópiákat, és nem bánják, ha egy regény nemcsak szórakoztat, hanem mélyen el is gondolkoztat.

Kedvenc idézetek:

„Még a saját Bibliájukban is benne van, hogy Isten már az ötödik napon teremtett állatot, embert csak a hatodikon. De ha tényleg az ötödik napon teremtett minket, nem nekünk kellene lennünk az elsőnek? Mi voltunk itt előbb, és erre a sapiensek minden bizonyítékot próbálnak eltüntetni. Szerintük kentaurok és sellők csak mítoszokban léteznek, de ha ez igaz lenne, kik gyűltünk ma össze ebben a szentélyben? Vagy mind egy meséből pottyantunk ide?”

„ (…)a fajista megjegyzés akkor is fajista, ha humorba csomagolják, (…)”

„– Én őzből alakultam át. Te meg bűzösborzból.
– Bűzös vagy te! Nem illik csúfolódni. Fürdöm mindennap!”

„– El kell mondanom valami fontosat.
– Most? – kérdezte August. – Nem hiszem, hogy felkészültem egy újabb sokkra.
– Régen… – Veronika végig a szemébe nézett. – Mielőtt megszülettem… Zigóta voltam. Elhiszed? Egy kocsonyás, püffedt petesejtből meg egy fickándozó spermiumból olvadtam össze. Az embrionális fejlődésem undorító. Egy burjánzás. Sejt a sejtre, először szederszerű izé lettem, aztán…
August szemét forgatva felnevetett.
– Fejezd be!
– Pedig a java most jön! Utána félig patkány, félig alien embrióvá alakultam, ami olyan kínos, hogy alig bírok beszélni róla, főleg, hogy a szüleim egy fényképen meg is örökítették, és büszkén mutogatták a barátaiknak.
– Tiszta hülye vagy!
– Irtó ciki. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek.
Veronika közelebb hajolt, megcsókolta alkoholszagú száját. August azonnal ellazult az érintésétől, kezét a nő combjára csúsztatta.”

„– Azt hiszem, találkoztam a gazdáddal. – Pilarból most áradt a szó, mintha csapot nyitottak volna meg, de Kirill óvatosan puhatolózott, nehogy megriassza. – Tegnap, amikor megtaláltalak.
– És mit mondott? – Pilar a farkával csapkodott, felkavarta a levegőt. – Mikor jön vissza? Ma este? Holnap?
– Vissza? Nem, attól tartok, az a mocsok soha többé nem jön vissza.
Pilar arcán aggodalom suhant át. Rágcsálni kezdte egyik vörösre lakkozott karmát.
– Úgy érted, soha-soha többé?
– Soha-soha többé.
– De ha nem jön vissza… - A pólója szegélyét babrálta, egy cérnaszálat csavargatott. – Akkor ki fog etetni helyette? Vagy ki ad elemet a távkapcsolóba? Ki mossa ki a ruháimat levendulás öblítővel, amit a mosolygós néni reklámoz? Ki hoz be vécépapírt meg fogkrémet? És, és… ki dicsér meg, ha ügyesen végzem a kötelességem?
– Nem tudom, mit művelt veled az a rohadék, de most már a magad ura vagy.
Pilar szája sírásra görbült. A könyökébe kapaszkodott, előre-hátra ringatta magát, és Kirill attól tartott, pánikrohamot kap megint, mint a sikátorban.
– Te adtál nekem hamburgert – mondta. – Akkor te leszel az új gazdám?
– Hogy én? Jesszus, dehogy. Még csak az hiányzik. Nem leszek a gazdád.
– Akkor az a madárfejű? Aki a tévét hozta?
– Nem, Martin sem.
– Akkor kicsoda? Mondd meg, hogy ki!
Levegő után kapkodott, könny csordult a szeméből. Fel sem itatta, végigsiklott az arcán, sötét pettyeket hagyott a pólója nyaka körül. Kirill nem értette, mit rontott el.
– Maradhatsz a nyájnál egy kicsit – bökte ki, de tudta, hogy ez a legnevetségesebb vigasztalás, amivel előállhatott. – Vagy a szocializációs központban…
– Az mi? – Pilar vöröslő szemmel meredt rá.
– Egy biztonságos hely, ahol megtanítanak mindenre.
– Megtanítanak? De hát engem a tévé tanít, megmondta a gazdám. Olyan ínycsiklandó ráksalátát készítek, mint Géniusz, a mesterséf! És olyan választékosan fogok beszélni, mint Herrera úrnő a Mézédes szenvedélyben! Láttad az utolsó részt? Mauelát megvádolták, hogy lopott az úrnő ékszereiből, de tudom, hogy csak ármánykodásból csempészte a párnája alá azt a pompás nyakéket az álnok José Luis!
– Nem akarlak lelombozni, de a világ nem egészen olyan, mint ezekben a műsorokban.
Pilar oldalra fordított fejjel húzta fel az orrát.
– Mélyen elszomorít a hazugságod, erre esküszöm!”

„– Jesszusom, amit a gazdád tett, az bűncselekmény.
– Ármánykodós vagy, ha ellene akarsz fordítani. Hamarabb utolérlek, mint a sánta kutyát!”

Értékelés: IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM!

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. augusztus 2., péntek

Csin Jung: A sasíjász legendája 1. – Hős születik – Blogturné


A Blogturné Klub tagjai keleti utazást tettek a nemrég megjelent Hős születik című kötettel, ami a már Kínában rendkívül sikeres és kultikus A sasíjász legendája címet viselő sorozat első része. Sokan egyenesen a “kínai Gyűrűk Uraként” emlegetik Csin Jung fantáziavilágát, így minden BTK tag igazán kíváncsian vette kezébe a kötetet. Ha neked is felcsillant a szemed a fönt emlegetett mű miatt, vagy csak érdekelnek a harcművészeti fantasyk, tarts velünk a turné mind az öt állomásán és nyerj egy saját példányt!  

Mindig is érdekeltek a keleti kultúrákban született művek, olvastam már kínai, koreai, japán írótól is, ezért került fel a listámra Csin Jung Hős születik című regénye is, ami egy könyvsorozat első része. Az is figyelemfelkeltő volt számomra, hogy a fülszövegben a "kínai Gyűrűk Urának" nevezik, és érdekelt, hogy vajon tényleg hasonlít-e a két sztori, vagy miért is kapta meg a regény ezt az elnevezést.

Ami tetszett

1. Ingatag kezdés, magával ragadó folytatás

Nos, őszintén szólva az elején nagyon szoknom kellett a történetet, stílusra teljesen más, mint amit az európai, amerikai íróktól megszokhattunk. Az alapsztori lekötött, viszont a kungfus harcjelenetek eleinte kizökkentettek. Ugyanis amolyan régi kungfufilmes vagy animés változatban láttam magam előtt őket, mert a leírásuk a való világ szempontjából nézve nem túl reális, inkább komikus és irreális. Pl. amikor harcosok egy hatalmas, padlóbeszakító súllyal rendelkező templomi füstölőt dobálnak ide-oda, hogy abból igyanak, azt egyszerűen nem tudtam komolyan venni.

Aztán szerencsére beindult a történet, előkerült a valódi főszereplő, és onnantól kezdve, bár ezek a komikus jelenetek időről időre ismét előbukkantak, sikerült őket úgy megírni, hogy már nem éreztem őket kizökkentőnek, mert az alap cselekményszál addigra már beszippantott és teljesen lekötött.

Ha a regény első felét rövidebben írta volna meg a szerző, és hamarabb eljutunk Kuo Csing megszületéséhez, életéhez, valamint kicsit finomított volna a harcjeleneteken, hogy valószerűek legyenek, ne pedig régi kungfufilmekre hajazzanak, akkor tökéletes lett volna a regény, de persze, úgy egészében azért élvezhető, a végén már nem bírtam letenni a könyvet, annyira vártam, hogy mi is lesz Kuo Csinggel.

2. Nem tökéletes

Kuo Csing édesanyja, miután a férjét megölték, Mongóliába menekül, és ott hozza a világra a fiát. Kuo Csing becsületes, jó fiú, ám nem túl tehetséges, ami a harcot illeti, és a gondolkodásmódja is egy kicsikét lassú. Egy fogadás miatt a Dél Hét Különcének nevezett kungfus harcos csapat fogadja maga mellé, és megpróbálnak harcost faragni belőle, hogy felkészítsék egy bizonyos párbajra.

Kuo Csing nagyon szerethető karakter, főképp azért, mert nem tökéletes. Ő nem az a fajta hős, aki már hősnek is született, akit még nem is tanítottak harcolni, de már ösztönösen ért hozzá. Ő az a fajta hős, aki keményen megdolgozik mindenért. Edz, tanul, gyakorol, még többet tanul, és annál is többet gyakorol. Néha úgy érzi ő és a mesterei is, hogy sosem válhat belőle igazi harcos, de aztán mindig összekapja magát, és tovább próbálkozik.

Ő egy nagyon jó példakép mindenki számára, aki átlagosnak született. Mert kitartással és az önmagunkba vetett hittel egy átlagos emberből is lehet hős.

3. Női karakterek

Nagyon érdekes és erős női karaktereket találhatunk ebben a regényben. Már Kuo Csing és a "testvérének" fogadott Jang Kang édesanyjai is izgalmasak. Egyikük a férje halála után teljesen magára maradt, mégis erőt adott neki az, hogy világra kellett hoznia és fel kellett nevelnie a fiát, Kuo Csinget. A másikuk bizonyos szempontból gyengébbnek bizonyult, de ő is mindent a fiáért, Jang Kangért tett.

Aztán ott van Kodzsin, akivel Kuo Csing együtt nő fel. A lány egyértelműen férfiként tekint rá, de a fiú nem viszonozza az érzéseit, csak amolyan kishúgként kezeli. Ebből a későbbiekben még szerintem jó kis bonyodalom és szívfájdalom lesz, főképp, hogy Kodzsin elég határozott lány, aki tudja, mit akar.

És ott vannak a kemény, harcos nők. Egyikük Jáde Han, a Dél Hét Különcének egyike és Kuo Csing egyik mestere, vagyis sifuja. Ő talán az egyetlen nő, akiről úgy érzem, keveset tudhattunk meg eddig. A legtöbb jelenetében a többi különccel van együtt, és számomra ők kicsit egybeolvadnak. Csapatként érzékeltem őket olvasás közben, nem különálló személyiségekként. Szóval örömmel venném, ha a későbbiekben néha jobban előtérbe kerülne.

A másik két harcos lány viszont nagyon is összetett és központi karakter (vagy megérzéseim szerint a folytatásban az lesz). Az érdekes az, hogy mindkettejükkel a könyv vége felé ismerkedhetünk csak meg, de azonnal megragadják az ember figyelmét és érdeklődését. Egyiküket Kuo Csing a testvérévé fogadja, mert azt hiszi róla, hogy fiú. Egyelőre még nem tudom, ki is valójában Lótusz, honnan van ekkora harci tudása, és vajon csak véletlenül keveredett-e Kuo Csing mellé, vagy direkt kereste valamiért a fiú társaságát az első pillanattól fogva, de abban biztos vagyok, hogy valami izgalmas fog kiderülni róla. Talán miatta várom a legjobban a folytatást...

A másik lányról nem mondhatok sokat, mert a történet egyik nagy titkának a részese, ami már ebben a részben ki is derül. Annyit esetleg elárulhatok, hogy ő is kiváló harcos.

Szóval a lényeg annyi, hogy mint láthatjátok, olyan női karakterekkel van tele a könyv, akik valamilyen módon mindenképpen erősek. Ha nem is testileg, lelkileg mindenképpen. És ez nekem nagyon bejön, szeretem az olyan könyveket, amelyek bemutatják a nők lelki és/vagy fizikai erejét.

Amin elgondolkoztam...

Nos, annyi biztos, hogy a Hős születikről nekem biztosan nem A Gyűrűk Ura-történet jutna eszembe elsőként. Sőt, másodikként és századikként sem. Ha nagyon akarnék, tudnék találni olyan kifacsart okokat, amik miatt azt mondhatnám, hogy de, igen, hasonlítanak, de szerintem felesleges. Ez a könyv egyedi, nem kell semmi máshoz hasonlítani, önmagában is érdekes.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akit érdekel a keleti, főképp a kínai kultúra, és ha szép lassan is, de meg tud birkózni egy olyan történettel, amelynek a stílusa egyáltalán nem hasonlít a nyugati írók stílusára.

Értékelés: az eleje TETSZETT, a közepétől NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mivel a teljes sorozat a harcművészetek körül forog, így a nyereményjáték során is ennél a témánál maradunk. A feladat nem más, mint megnevezni a rafflecopter megfelelő rublikájában a származási országát a megadott harcművészeti irányzatoknak.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


A játékhoz: krav maga.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

07. 26. Ambivalentina
07. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz