Adam Kay: Dexter Procter, a 10 éves doktor – Blogturné

A Manó Könyveknek köszönhetően megérkezett hozzánk is Adam Kay új kötete Dexterről, a 10 éves doktorról. Az aranyos-humoros történetről ezúttal két bloggerünk mondja majd el a véleményét, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.

Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a humoros meséket, amikhez klassz illusztrációk vannak, és úgy véltem, hogy ez ilyen lesz majd.

Külcsín és kivitelezés

A kötet puha borítós, kicsit nagyobb méretű, mint az átlagkönyvek, a papírja jó minőségű, és annak ellenére, hogy elég vastag, gond nélkül lehetett az ágyban kényelmesen olvasni vagy egy buszút alatt elővenni, mert nem tűnt sérülékenynek.

A borítója kék-fekete színvilágú, ami passzol az orvosi környezethez, amiben a mese is játszódik nagyrészt. Az illusztráción Dexter látható orvosi köpenyben és sztetoszkóppal, valamint egy jégkrémmel a kezében, a háttérben egy gyerekosztályi kórterem egy csomó játékkal, valamint az ellensége, dr. Drake. A rajz nagyon cuki és vicces, tökéletesen passzol a történethez. Ahogyan a belső illusztrációk is, amik szintén humorosak és klasszak.

Szóval nekem 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Elég bizarr alapötlet, hogy egy 10 éves kisfiú annyira zseniális legyen, hogy elvégzi az orvosi egyetemet, és orvosként praktizálhat, de mesékben találkoztunk már kémgyerekekkel, tudósgyerekekkel és hasonlókkal, szóval egy fiataloknak való történetben simán elmegy. És hát, viccesen, aranyosan lett kivitelezve a sztori és Dexter karaktere is, az író stílusa pedig nagyon szórakoztató, szóval nekem bejött.

5-ből 5 pont.

Cselekmény és karakterek

A történet Dexter életét mutatja be a születése pillanatától kezdve egészen tízéves koráig. Dexter a kezdtektől különleges gyerek, ahogy megszületett, azonnal tudott beszélni, falta a könyveket, olyan információkat jegyzett meg, amiket egy felnőtt sem tud. Gyorsan kijárta az iskolát, leérettségizett, és 10 éves korára elvégezte az orvosi egyetemet is. Ám hiába a nagy tudás, a kórházban, ahová felveszik dolgozni, a kollégája, dr. Drake kinézi őt, mert csak egy gyerek. Dexter bizonyítani próbál, de nehéz megküzdenie a rosszindulattal, és még a régi iskolájában is kitör egy furcsa járvány, ami csak és kizárólag a tanárokat sújtja.

A történet három erőssége, hogy vicces, aranyosak benne a gyerek karakterek, és az illusztrációk nagyon jól sikerültek. Vagyis kifejezetten szórakoztató olvasni a történetet, és közben nézegetni a képeket. Ami meglepett, hogy ez valóban egy rendes regény, sok szöveggel, ami nyelvileg sincs leegyszerűsítve. Igazából én egy sok képet, kevés szöveget tartalmazó, kisebbeknek szánt nyelvezettel rendelkező kötetre számítottam, és nagyon pozitív meglepetés volt számomra, hogy egy felnőttek számára is teljes értékűen élvezhető könyvet kaptam.

Dexter az első pillanattól kedvelhető kis karakter volt. Az előfeltevéseimet ő is megcáfolta, mert a korábbi zsenigyerekekről szóló mesék alapján azt hittem, hogy majd egy bunkó, magának való, de nagyon okos gyereket kapunk, ám Dexter kedves, segítőkész, és nagyon vágyik barátok után is, nem akar egyedül lenni. Csak hát, okosabb a társainál és sok felnőttnél is, így nehezen illeszkedik be.

A történetet én három részre osztanám. Az elsőben Dexter kisgyerekkoráról olvashatunk, ami esetében részben egybeesett az iskoláskorával is. Az iskolában játszódó jeleneteknél drukkoltam neki, hogy sikerüljön barátokat szereznie, megtalálja a helyét, és bosszantott, amikor az iskola bullyjának a célkeresztjébe került. Örültem, amikor Dexter összebarátkozott Rupival és Ottóval. Ők is igazán szerethető, vicces és kedves karakterek.

A második részben Dexterből orvos lesz, és elkezd a helyi kórházban dolgozni. Az ember azt gondolná, hogy kikerülve az iskolából egy munkakörnyezetbe, már képesek a felnőttek felnőttként viselkedni, de sajnos vannak olyanok, akik nem tudják kinőni a sértett, gonoszkodó gyerek szintjét. Mint például dr. Drake. Sajnáltam Dextert, amiért a kórházban ugyanúgy bullyingolják, mint anno az iskolában, és reméltem, hogy valahogy majd visszavág dr. Drake-nek. Érdekesek voltak az orvosi esetei, jókat mosolyogtam a humoros helyzeteken.

A harmadik részben Dexternek rá kell jönnie, hogy mi a baja a volt iskolája tanárainak, máskülönben az álmának, hogy orvosként dolgozhat, vége. Más esetekben a hasmenéses és egyéb testnedves poénokat elég primitívnek szoktam tartani, de valahogy ebben a mesében úgy éreztem, hogy nincs semmi gond ezekkel. Talán, mert valóban sikerült humorosan leírni az adott helyzeteket. Nagyon kíváncsi voltam egyébként, hogy mi történt a tanárokkal, Dexter szó szerint egy kis nyomozást folytatott le, hogy ezt kiderítse, ami nagyon érdekes volt. Kicsit olyan, mintha egy orvosi sorozatból hirtelen átléptünk volna egy nyomozós sorozatba.

Tetszett, hogy annak ellenére, hogy Dexter egy zseni, a karakterét mégis meghagyták gyereknek. Ha valami baja volt, sírva fakadt, ha bajban volt, az anyukáját hívta, szóval nem azt éreztem, hogy egy kis méretű felnőtt, hanem tényleg azt, hogy egy kiemelkedően okos gyerek. A barátaival is olyasmiket csináltak, amiket gyerekek szoktak, és az egymás iránti elkötelezettségük is olyan erős volt, amilyen általában a gyerekbarátságokban szokott lenni.

Viccesek voltak Dexter kis megjegyzései, amiket a fejezetekben hagyott úgy megfogalmazva, mintha Kayjel mint az életrajzírójával beszélgetne. Ezeket jó ötlet volt betenni, mert adtak egy kis pluszt a történethez és Dexter személyiségéhez, valamint olyan tudományos információkat közvetítettek nekünk, olvasóknak, amik egész érdekesek voltak.

Dr. Drake, a történet főgonosza Dexterrel ellentétben felnőtt létére elég gyerekes volt. Sértődékeny, beképzelt, gonoszkodó. Kíváncsi voltam, hogy a végére változtat-e a hozzáállásán valami esemény hatására, vagy megmarad ezen a szinten. És arra is, hogy neki vagy az unokaöccsének van-e bármi köze a tanárok betegségéhez.

5-ből 5 pont.

Lezárás

A nyomozás végeredménye teljesen logikus volt, bár elég gusztustalan. Ennek ellenére jól szórakoztam rajta. Az utolsó fejezetben található levél pedig jó kis függővéget hagyott számunkra. Emiatt, és mert jól szórakoztam olvasás közben, nagyon várom Dexter kalandjainak a folytatását.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Humoros, aranyos és szórakoztató történet volt, amit felnőttként legalább annyira tudtam élvezni, amennyire egy gyerek is élvezheti ezt a könyvet. Megszerettem Dextert és a barátait, érdekes volt a nyomozásuk a titokzatos járvány okozója után, és az illusztrációk is nagyon tetszettek.

Szóval 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Lényegében minden felnőttnek és gyereknek, aki szeretne egy vicces és cuki sztorival lazítani egy kicsit.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal olyan filmek címét kell kitalálnotok a leírás alapján, amelyeknek a főszereplője egy kis zseni. Írjátok be a film magyar címét a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

Billy egy kemény bányászcsalád gyermeke, akit a férfias életre nevelnek. Egy nap azonban lát egy balett órát, és szívét azonnal elönti a szépség iránti áhítat. Titokban balett órára kezd járni, miközben apja és bátyja a közeli bányászsztrájkban vesznek részt. Csak idő kérdése azonban, hogy az ügy kipattanjon, és akkor a tehetséges Billy táncról szőtt álmai talán örökre szertefoszlanak.

Állomáslista:

Blogturné

06. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

06. 13. Könyv és más

06. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út

Taylor Jenkins Reid: Atmoszféra – Blogturné

Taylor Jenkins Reid legújabb regénye, az Atmoszféra az 1980-as évek űrkutatásának világába repíti az olvasót, ahol Joan Goodwin asztrofizikus a NASA egyik kiválasztottjaként készül történelmi küldetésére. A regény nemcsak az űrutazás izgalmait és veszélyeit mutatja be, hanem a szerelemről, önazonosságról és az emberi kapcsolatokról is érzékenyen mesél. Tarts velünk a blogturnén, és ne feledd: a játék során akár egy példányt is nyerhetsz a kötetből!

Miért választottam ezt a könyvet?

Az író egyik előző regénye, az Evelyn Hugo hét férje is nagyon tetszett, bár azt nem KMK-s, hanem még a letterós kiadásban olvastam. Úgy véltem, ezzel sem nyúlhatok mellé, és annyira kevés leszbikus szerelmet bemutató könyv jelenik meg magyarul, hogy muszáj volt ezt felvennem a listámra, és elolvasni.

Külcsín és kivitelezés

A könyv sajnos még nincsen a kezemben, mert a kiadó engedélyével gépen olvastam, de a kivitelezése valószínűleg ugyanolyan minőségű, mint a többi KMK-s könyvé szokott lenni. A borítója lilás-barackos-rózsaszínes árnyalatú, a felhős eget ábrázolja, valamint egy űrhajót, amit éppen kilőnek, és fehér csíkot húzva maga után, az űr felé tart.

A kép színvilága elég tetszetős, és valószínűleg utal arra, hogy némi romantika is lesz a történetben, az illusztráció pedig nagyban kapcsolódik a könyv történetéhez, szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Mindig öröm arról olvasni, hogy bátor nők miféle úttörő tevékenységet folytattak korábban, hogyan érték el, harcolták ki, hogy olyan szakmákban is számoljanak velük, ahol korábban száz százalékban férfiuralom volt. Ebben az esetben a főszereplő, Joan nőként jelentkezik a NASA-hoz, mivel űrhajós akar lenni, és ki akar jutni a világűrbe. Ami nehezíti a helyzetét, hogy a kiképzésen találkozik élete szerelmével, aki szintén nő. Az 1980-as években viszont ez a kapcsolat még tiltott volt, megvetéssel és a NASA-nál való lehetőség elvesztésével járt volna, ha fény derül rá. Ami szomorú, viszont kifejezetten érdekessé teszi a történetet, hiszen előkerül a kérdés, mi fontosabb: a szerelem vagy nőként valami úttörő dolgot véghezvinni.

Az alapötlet elég egyedi, vagy legalábbis én még nem olvastam hasonlót, úgyhogy 5-ből 5 pont.

Cselekmény és karakterek

Joan egész életében odavolt a csillagokért, az univerzum titkaiért és a tudományért, de sosem hitte volna, hogy lehetőséget kap rá, hogy nőként űrhajóssá váljon. Élte a hétköznapi kis életét, a leányanya húgának, Barbarának segített az unokahúga, Frances gondozásában, nevelésében, és úgy érezte, hogy a szerelem és a szex iránti vágy teljesen érthetetlen számára. Aztán a NASA beválogatja azon kevés nő közé, akik űrhajóskiképzésen vehetnek részt, a kiképzés során pedig találkozik Vanessával. A két nő személyiségben teljes ellentéte egymásnak, mégis az első pillanattól úgy érzik, mintha valami kötelék lenne kettejük között. Joan rájön, hogy igazából nem is a szerelemmel és a szexszel volt gondja, csak éppen a férfiak nem érdeklik. Miközben a két nő szerelme szép lassan kibontakozik, bepillantást nyerhetünk az űrhajósok cseppet sem veszélytelen életébe is.

A történet két szálon fut, az egyik szálon végigkövethetjük Joan kiképzését, azt, hogy miként szeretnek egymásba Vanessával, valamint a családi problémáit is megismerhetjük a húgával kapcsolatban, aki elég hanyag és felelőtlen anyának bizonyul. A másik szál csak időnként jelenik meg, ez már később játszódik, amikor Vanessa az első űrutazásán vesz részt a csapatával. Ebben a szálban baleset történik, és kétségessé válik, hogy Joan viszontláthatja-e még a szerelmét. A helyzetet csak nehezíti, hogy ő a rádiós összekötő (CAPCOM) az űrhajón lévő nő és Houston között, és nem mutathatja ki mások előtt nyíltan, hogy mit is érez valójában Vanessa iránt.

– Amikor a csillagokat nézem, mindig eszembe jut, hogy soha nem vagyok egyedül – mondta.

– Tényleg? – kérdezte Vanessa. – De miért?

– Hát mert mi vagyunk a csillagok – felelte Joan. – És fordítva: a csillagok mi vagyunk. Testünk minden egyes atomja az űrből származik. A csillagok belsejében keletkezett. Ha az éjszakai égboltot nézed, azt nézed, mi voltál egykor. És talán azt is, hogy egy nap mivé leszel.

Bár nem igazán szeretem a spoilereket, kivételesen nem bántam, hogy már a könyv elején kiderült, hogy gondok lesznek Vanessa küldetésén. Egyfelől így mindig vártam olvasás közben ezeket a részeket, mert nagyon izgultam azért, hogy vajon életben marad-e, másfelől ezzel a tudással teljesen másként szemléltem a múltat bemutató eseményeket és magának az űrhajóskiképzésnek a komolyságát is.

Annak ellenére, hogy izgultam Vanessáért, teljesen le tudott kötni a múltbeli szál is, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy az kevésbé lenne izgalmas vagy érdekes. Igaz, abban nem volt életveszély, kalandszál, de az emberi érzések, kapcsolatok alakulása legalább annyira izgalmas volt, mint egy űrbaleseté.

Joan és Vanessa szerelmi szálát gyönyörűen formálta meg és bontakoztatta ki az író. Az egész lassan alakult, és nagyon romantikus és gyönyörű volt. Olyan szerelem és kapcsolat, amire szerintem majdnem mindenki vágyik, akár heteró, akár leszbikus, akár egyéb érdeklődéssel bíró. A két nő, bár teljesen más személyiségek, tökéletesen kiegészítették és megértették egymást. Nagyon együttéreztem velük azt látva, hogy milyen nehéz megélniük az egyik legcsodálatosabb és legtisztább érzést a világon, pusztán azért, mert a világ ítélkezik felettük. A titkolózás, a tudat, hogy ők nem kaphatják meg azt az életet, amit más, heteró szerelmespárok igen (házasság, közös élet, család, gyerek, a szerelmük legapróbb kimutatása mások előtt), a legcsodásabb szerelmet is keserédessé teszi. Tetszett, hogy mindennek ellenére mind Joan, mind Vanessa teljes szívvel és elkötelezettséggel vetette magát a közös életükbe, és nagyon reméltem, hogy ha ki is derül a kapcsolatuk, az nem veszi majd el egyikőjüktől sem a lehetőséget, hogy kijussanak az űrbe.

– Rengeteg nő visz barátokat esküvőre – mondta Vanessa. – Nyilván nem fogunk úgy lassúzni, hogy a vállamra hajtod a fejed. 

Joan egy darabig nem szólt semmit.

– Ez nem igazságos – mondta végül. – Egyszerűen nem igazságos.

– Nem bizony, édesem – felelte Vanessa. – Nem az. 

Később, mielőtt elaludtak volna, Joan így szólt:

– A boldogságra olyan nehéz rátalálni. Nem értem, miért ne örülhetnénk annak, ha valakinek sikerül.

– Azért, mert te túl jó vagy ehhez a világhoz, amit annyira szeretsz – felelte Vanessa.

Nemcsak a szerelmi, hanem a családi szál is nagyon érdekes volt. Joan és a húga, Barbara kapcsolata elég feszült és ellentmondásos. Barbara fiatalon hozott egy felelőtlen döntést, aminek következtében egyedülálló anya lett. Mivel fiatal volt, ezért emiatt nem is ítélkezem felette, meg hát nem egyedül hozta össze a babát, az apa legalább annyira tehet a dologról, és ő mégsem vállalt semmiféle felelősséget a kislánya iránt.

Barbarának nagy szerencséje van, hogy mind a szülei, mind Joan támogatja és segíti őt anyagilag és egyéb módokon is. Joan lényegében úgy gondoskodik az unokahúgáról, Francesről, mintha a saját gyereke lenne, és úgy is szereti őt. Barbarával nőként együttérzek azzal kapcsolatban, hogy az anyaság miatt egy csomó felelősség, lemondás és teher lett az élete, de...

Egyfelől nagyon dühös vagyok rá, amiért cseppet sem hálás Joannek. Ahelyett, hogy összetenné a két kezét azért, hogy a nővére állandóan kihúzza a trutyiból, még szemétkedik is vele. Másfelől nagyon dühös voltam amiatt, ahogyan a kislányával bánt. Nehéz, hogy fiatalon lett anya, tényleg, és megértem, hogy úgy érzi, ez tönkretette az életét, a jövőjét, de ha már egyszer így alakult, a gyerek megszületett, akkor nem lehet őt figyelmen kívül hagyni. Nem lehet elhanyagolni, nem szeretni, lemondani róla. Ha a gyerek már létezik, és vállalta, hogy ő az anyja lesz, akkor ha beledöglik is, szeretetben fel kell nevelnie, és pont. Szóval ahogy a történet haladt előre, egyre jobban és jobban rühelltem Barbarát. És nagyon reméltem, hogy egyszer Joan visszavág neki, elküldi a fenébe, vagy valami hasonló. De azért azt is reméltem, hogy ettől majd felnyílik Barbara szeme talán, és még menthetőnek bizonyul ő is, meg a családi kapcsolatok is.

Feminista olvasóként érdekes volt látni az űrhajós újoncok csapatának dinamikáját. Akadtak s*ggfej és szexista pasik a csapatban, de több nagyon rendes férfi is (pl. Hank és Griff, akiket nagyon megszerettem), aki teljesen egyenlőként bánt a női társaival, támogatták, biztatták, segítették őket, és ha kellett, kiálltak mellettük. Griff karaktere külön izgalmas volt számomra, mert nőként is érdeklődött Joan iránt, és kíváncsi voltam, hogyan fogja viselni a visszautasítást. Sok férfi nem tudja kezelni, ha egy nő nemet mond neki. Bunkók, agresszívak lesznek, barátból átmennek zaklatóba vagy ellenségbe. Tartottam tőle, hogy esetleg Griff keresztbe tehet Joan karrierjének is. De közben meg reméltem, hogy ő ennél rendesebb, és képes lesz felnőtt férfiként viselkedni. Vagyis továbbra is a barátja és a támogatója marad Joannek.

Persze nemcsak a férfiak és nők kapcsolata kötött le, mert a nők közötti dinamika ugyanilyen érdekes volt. Voltak, akik támogatták egymást végig amolyan sisterhoodban, de akadt olyan is, aki nehezebben illeszkedett be a közösségbe, versenytársakat látott a többi nőben, és nehezebben ment neki a sisterhood. Ilyen szempontból Lydia karaktere volt izgalmas.

Frances nagyon édes kislány volt. Jó volt nyomon követni, ahogy a történet során szép lassan felnőtt, és nagyon sajnáltam őt az anyja viselkedése miatt. Reméltem, hogy Joan képes lesz segíteni neki valahogyan, és örültem, amikor a kislány összebarátkozott Vanessával is, és elkezdtek egy kis családdá válni, még ha titokban is (még Frances sem tudta, hogy Vanessa nem csak a barátja Joannak).

5-ből 5 pont.

Lezárás

Nem tudom, olvastam-e már olyan könyvet, aminek ténylegesen csak az utolsó oldalán tudtam meg a lényeget (vagyis hogy mi lesz Vanessa űrbalesetének a végkifejlete, szerencsésen visszaérkezik-e a földre, vagy pedig Joan örökre elveszíti őt), de ebben az esetben tényleg az utolsó pillanatig nem lehet tudni, mi a helyzet. Bármelyik lezárást el tudtam volna képzelni, úgyhogy konkrétan gyomorgörccsel, remegve és könnyezve olvastam az utolsó oldalakat. Nagyon kikészített az egész szituáció érzelmileg, és próbáltam felkészíteni a kis lelkemet a legrosszabbra is.

El sem tudom képzelni, milyen lehet ülni egy irányítóközpontban, és hallgatni, hogy életed szerelme éppen virágnyelven elbúcsúzik tőled, mert abban a homofób világban még az utolsó pillanatban sem mondhatja ki hangosan, hogy szeret téged (hiszen azzal az állásodat és talán az egész jövődet kockáztatná). És milyen érzés lehet várni, hogy elveszíted-e őt örökre, vagy sem. Szerintem annál a tehetetlenségnél, amit ez a két nő érezhetett az utolsó oldalakon, nincs a világon rosszabb érzés.

Természetesen azt nem árulom el, hogy Vanessa végül túlélte-e, de az tuti, hogy rendesen kicsinált a könyv vége.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Feminista olvasóként imádtam ezt a történetet. Érdekes volt látni, hogy miként kerültek be az első nők a NASA-hoz az űrhajósképzésre, milyen nehézségeken kellett átmenniük, hogyan viszonyultak hozzájuk a férfiak, és ők maguk hogyan viszonyultak egymáshoz. Gyönyörű volt a lassan kibontakozó szerelmi szál Vanessa és Joan között, a két nő tökéletesen kiegészítette egymást, és tetszett, hogy milyen mélyen elkötelezték magukat egymás mellett. Joan testvéri kapcsolatát és családi problémáit nagyon át tudtam érezni, és reméltem, hogy egyszer eljut majd arra a pontra, amikor végre ki tud állni Barbarával szemben önmagáért és az unokahúgáért. A jövőbeli űrsiklóbalesetes szál pedig nagyon izgalmas és megrázó volt. Az utolsó oldalakat konkrétan végigbőgtem.

Szóval nekem ez 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki egy jó, romantikával és családi gondokkal fűszerezett regényt szeretne olvasni az első űrhajós nőkről.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjátékunk középpontjában az űrkutatás áll. Nektek nincs más dolgotok, mint a kvízkérdés helyes válaszának betűjelét beírni a Tallyba!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Melyik bolygón található a legtöbb ismert hold?

a) Szaturnusz

b) Föld

c) Merkúr

Állomáslista:

Blogturné

06. 04. Kitablar

06. 06. Readinspo

06. 08. Pandalány olvas

06. 10. Veronika’s Reader Feeder

06. 12. Spirit Bliss - Sárga könyves út

06. 14. Zakkant olvas

06. 16. Utószó

06. 18. Ambivalentina

Adam Kay: Dexter Procter, a 10 éves doktor – Blogturné Extra

A Manó Könyveknek köszönhetően megérkezett hozzánk is Adam Kay új kötete Dexterről, a 10 éves doktorról. Az aranyos-humoros történetről ezúttal két bloggerünk mondja majd el a véleményét, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.

Ezúttal extraként néhány vicces-cuki idézetet hoztam nektek a könyvből. Jó olvasást mindenkinek!

1.

– Milyen ennyire okosnak lenni? – kérdezte Rupi.

– Hát... nem sokat ér – mondta Dexter. – Nem öröm a másság.

– Nem lehetsz pont olyan, mint a többiek – mondta Rupi. – Képtelenség. Mindenki különbözik.

2.

– Hogy ment a meccs? – kérdezte.

– Otto egészen elképesztő volt! – karolta át Rupi Otto vállát, már ameddig elért a karja. – Kivédett öt gólpasszt.

– Hetet viszont nem – vallotta be Otto.

– Részletkérdés – vetette oda Rupi, aztán betermelt még egy szelet színes paprikás pizzát, és bepötyögte ezt az adagot is a glükózt monitorozó appba az okostelefonján.

3.

– Gary Garbutt vagyok a Reggeli starttól – kiabált be Dexternek bántó orrhangon. – Sokan gondolják, hogy orvosnak korhatár alatti. Mit szól ehhez?

Dexternek addig is folyton a fejéhez vágták, hogy korhatár alatti ahhoz, amit éppen csinál. De nem mutathatta ennek a skóttojás-fejnek, hogy mennyire felidegesíti.

– Elértem azt a korhatárt, hogy ne érdekeljen, mit gondolnak – adott eléggé elmés választ.

4.

– Ne kéresd már magad, Dexy, titkosügynök vagy te vagy orvos?!

Dexter becipzározta a száját. (Csak átvitt értelemben, mert nem cipzáros.) Nem akarózott beszámolnia a hetéről, mert ha szóba hozza Dr. Drake-et, a gusztusa is elmegy a pizzájától.

– Jaj! – kapta fel a fejét izgatottan Otto, mint aki előtt megvilágosodott a kifogyhatatlan csoki titka. – Te titkosügynök vagy?

– Dehogy! – csattant fel Dexter.

– Így beszél egy igazi titkosügynök – jegyezte meg Rupi lényeglátóan.

5.

– Lenne erre tervem – mondta Dexter, és közben sebesebben pörgött az agya, mint a taposómalom, ha gepárd hajtja. – Mit csinálsz ma este?

– Alszok – felelte Otto.

– Jól figyelj, nem fogsz – mondta Dexter.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal olyan filmek címét kell kitalálnotok a leírás alapján, amelyeknek a főszereplője egy kis zseni. Írjátok be a film magyar címét a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

A hétéves Mary matematikai zseni, nagy jövő előtt áll. Ám úgy tűnik, Frank Adler mellett erre semmi esélye. A férfi Floridában, egy tengerparti városban neveli az unokahúgát, mióta annak édesanyja önkezével vetett véget életének. Ő is őstehetség volt a számolás terén, de nem bírta az ezzel járó feszültséget. Frank azt szeretné, ha Mary-nek boldog és felhőtlen gyerekkora lenne, ellentétben Frank anyjával, Evelynnel, aki harcba száll a kislány felügyeletéért, hogy kibontakoztassa tehetségét.

Állomáslista:

Blogturné

06. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

06. 13. Könyv és más

06. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út

Mécs János: Meder – Blogturné

Mécs János kisregénye 2050-ben játszódik, egy olyan Magyarországon, amin már súlyos nyomokat hagyott a globális felmelegedés. Ebben a kontextusban bontakozik ki előttünk egy sajátos, érzelmileg összetett apa-fiú kapcsolat, melyet a fiú visszaemlékezéseiből, gondolataiból ismerhetünk meg. Tartsatok bloggereinkkel a kötet blogturnéján, válaszoljatok a kérdésekre, és nyerjétek meg a Cser Kiadó által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Rengeteg disztópiát olvastam már, de azok főképp szórakoztató irodalmi regények voltak. Kíváncsi voltam, hogyan lehet megjeleníteni egy disztópikus világot egy szépirodalmi kisregényben.

Külcsín és kivitelezés

Egy nagyon vékonyka, kevesebb mint 120 oldalas könyvről van szó, ami puha borítós és kisebb méretű, mint egy átlagos könyv. A borító vastagabb kartonpapír, a történet pedig hófehér lapokra lett nyomtatva. A fejezetek is rövidkék, vagyis ha hirtelen valami dolga akad az embernek, nem kell mondat közben abbahagynia az olvasást, tuti, hogy lesz még egy perce, hogy legalább a fejezet végére érjen. Szóval ez pont olyan könyv, amit az ember szívesen cipel magával mindenhová, hogy útközben a buszon, a munkahelyi szünetében olvasgassa.

A borítón a lila és szürkés színek dominálnak. Az ég lilás színű, a borító alsó kétharmadában egy kiszáradt tómeder látható, a távolban hegyekkel. Víz csak kisebb tócsákban található a mederben. A borító jobb alsó részén két kinyitható kempingszék áll üresen. Vagyis a borító illusztrációja kapcsolódik a történet címéhez, és elárulja nekünk, hogy egy kiszáradt világban járunk, ahol a víz valószínűleg kincset ér. A tómeder pedig egyben azt a helyet is megjeleníti, ahová a főszereplő és a barátnője elmennek a történetben.

Természetesen más szemmel tekintek erre a borítóra, mint a szórakoztató irodalmi könyvek borítójára, és így nézve, nekem tetszik, hogy a borító a maga egyszerűségével milyen sok fontos dolgot el tud mondani a történetről.

Szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Szerintem érdekes ötlet, hogy szépirodalmi kisregény formájában mutassunk be egy nagyon is lehetségesnek és realistának tűnő, disztópikus jövőképet. Az külön tetszik, hogy a helyszín Magyarország, mert így még hihetőbb, átérezhetőbb volt a világ, ami a díszletet adta a történethez.

A szülő-gyerek kapcsolatban szerzett traumák, sebek, valamint a szülő elvesztése miatti gyász feldolgozása nem új téma, de mivel majdnem mindenkit érint vagy érinteni fog, ezért nagyon fontos beszélnünk róla. És fontosak azok a történetek is, amik esetleg segíthetnek a saját érzéseink megértésében és feldolgozásában.

Az viszont újdonság volt számomra, hogy egy ennyire általános és hétköznapi családi kapcsolati problémát disztópikus környezetbe ültetett egy író.

Szóval 5-ből 5 pont.

A kisregény

A történet Magyarországon játszódik a 2050-es évek elején, amikor is a vízhiány miatt a nagy folyóink, tavaink kiszáradtak, a hőmérséklet jócskán megemelkedett, az élő munkaerőt leváltották nagyrészt a robotok, az embereket pedig az adott vezető politikai rezsim a túlfogyasztás csökkentése miatt a virtuális élményszerzés felé kényszeríti. Ebben a disztópikus jövőben él a főszereplő, Gerzson, akinek az édesapja nemrég halt meg. Miközben azon kevés szakmák egyikében próbál boldogulni, amit nem tudnak a robotok elvégezni, vagyis színészként, és a párkapcsolati problémáival küszködik, az apja iránti érzéseit, a gyászát is fel kell dolgoznia. Vissza-visszaemlékszik az apjával kapcsolatos gyerek- és felnőttkori élményeire, a férfi haldoklására, a jelenben pedig próbálja megírni a temetésére a búcsúbeszédet.

Nagyon érdekes a történet tördelése, ugyanis a bekezdéseket nem úgy jelölik, hogy behúzzák az első sort, hanem a végükön enterrel egy üres sor választja el egymástól a bekezdéseket. Ezáltal a bekezdések témája, a bennük lévő gondolatok kicsit jobban elkülönülnek egymástól.

A cselekmény időben összevissza ugrál. Hol a jelenben vagyunk, hol a múltban (lévén Gerzson visszaemlékszik az apjával kapcsolatos múltbeli dolgokra), de a jelenen belül is sokszor előre-hátra haladunk az időben. Ez néha megnehezítette számomra, hogy azonnal pontosan tudjam, hol is járunk éppen az idővonalon. Volt, hogy el kellett olvasnom egy fél oldalt, mire rájöttem, hogy már nem a múltban járunk, de a jelennek sem az éppen aktuális pillanatában, hanem valamivel korábban. Ehhez egy picit szoknom kellett, de aztán mindig szépen összeálltak a fejemben a dolgok.

Gerzson apjával való kapcsolata alapvetően azt hiszem, átlagosnak mondható, egy-két kicsit zavarba ejtő dolgot leszámítva (soha nem akarnék semmit tudni a szüleim fiatalkori szexuális kalandjairól, ha voltak nekik). Azt hittem, hogy majd kiderül valami olyasmi Gerzson gyerekkorából, amit felnőttként komolyan fel kell dolgoznia az apjával kapcsolatban, főképp, mikor kiderült, hogy a nővére nem hajlandó valamiért elmenni az apjuk temetésére. De igazából csak egy átlagos apa-fiú kapcsolatot kellett magában helyre tennie, kicsit megspékelve azzal, hogy az apa generációja tette tönkre a bolygót és ezáltal a gyerekeik életét. Persze egy ilyen átlagos kapcsolatban is vannak lelki sebek, sértődések, fájdalmak, mint minden szülő-gyerek kapcsolatban, és talán ezt megmutatni még érdekesebb ötlet volt, mintha kiderült volna valami nagyon durva az apáról.

Az is érdekes ötlet volt, hogy Gerzson és az apja kapcsolatán keresztül láthassuk azt, hogy Gerzson maga hogyan viszonyul az apasághoz és a barátnőjéhez, Eszterhez. Főképp egy olyan világban, ami pont ellenkezője a miénknek: arra ösztönöz, hogy ne szülj gyereket, védekezz, legyenek inkább a virtuális világban kapcsolataid, kalandjaid, és ha becsúszott a baba, akkor menj abortuszra.

Eszter hallani sem akart a gyerekről. Ebbe a világba, kérdezte tőlem, nehezére esett már azt is elhinni, hogy egyáltalán felhozom a dolgot. A tétova válaszomra pillanatok alatt annyi érvet hozott fel, hogy hamar beláttam azt, amit egyébként én is tudtam, hogy teljesen irracionális gyereket akarni. Piszkálgattam az ételt, erőtlenül igazat adtam Eszternek, és azzal nyugtattam magam, hogy csak olyan apja lennék, mint amilyen apa apám volt nekem, de ettől meg elszégyelltem magam, felhívtam apámat, szia apa, mondtam, türelmetlenül vibrált köztünk a vonal egy ideig, aztán apám megérzett valamit, kedvesen elbeszélgetett velem, amitől csak még inkább elszégyelltem magam, és a végén jobb ötletem nem lévén, azt hazudtam hogy indulnunk kell Eszterrel valahova, és leraktam a telefont.

Egyébként nagyon tetszett, hogy az adott disztópikus világnak a működéséről elcsepegtetve, a részletekbe rejtve kaptunk teljesebb képet. Például nincs leírva sehol konkrétan, hogy a rendszer virtuális kapcsolatokra ösztönöz, de mégis nyilvánvalóvá válik abból, hogy a rendszer a virtuális élményeket támogatja, Gerzson pedig egy lehetséges virtuális megcsalás miatt veszik össze Eszterrel.

Vagy nincs kifejtve, hogy pontosan mekkora mértékű a vízhiány, és mekkora a hőség, csak olyasmikből sejted, hogy például a kávézóba nem kávézni jön be egy pasas, hanem hogy a hűsítősarokban pár másodpercig a víz alatt álljon ruhástul, mielőtt újra kimegy a hőségbe. Esetleg abból, hogy Gerzsonnak eszébe jut, hogy manapság már teljesen irreális lenne egy olyan reklám, mint gyerekkorában, amiben egy család megázik az esőben, sárosak lesznek, de nem baj, mert az ultraerős mosópor megoldja a gondot.

Egyfelől szerintem sokkal érdekesebb így megismerni egy könyves világot, másfelől sokkal kreatívabb megoldás ez az írótól, legalábbis nekem nagyon tetszik, hogy kitalált ilyen apró részleteket is a világa működéséhez.

5-ből 4,5 pont.

Lezárás

Kíváncsi voltam, hová fog kifutni végül a történet, mit is akar elmondani az író nekünk. Számomra az volt a tanulság, hogy foglalkozni kell a sebeinkkel, fel kell dolgozni azokat, és ha akarjuk, akkor nem muszáj ugyanolyanná válnunk, mint a szüleink. Dönthetünk másképp, lehetünk jobb szülők, jobb társak. És nem muszáj egy fotelben, a körmünket egy virágcserébe dobálva leélni az életünket, hanem helyette cselekedhetünk is, hozhatunk olyan döntéseket, amik bár nem könnyűek, de jobbá tehetik az életünket. És talán a gyerekünkét is.

5-ből 4,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nagyon más, mint amiket olvasni szoktam, de pont ezért érdekes volt. Tetszett, hogy nem a cselekményen volt a hangsúly, hanem a lelki dolgokon, az emlékezésen, a gyászon, a feldolgozáson. Érdekesnek találtam Gerzson és az apja, valamint Gerzson és Eszter kapcsolatát, és izgalmas volt, hogy az adott disztópikus világot apró kirakós darabkák által ismerhettük meg.

Szóval 5-ből 4,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a lelki folyamatokat, emberek közötti kapcsolatokat bemutató történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban a Cser Kiadó további regényei után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Anya a konyhában várakozott, tekintete türelmetlen volt, de ajka mosolygott, mintha karambol történt volna az arcán, bőre tele volt féknyomokkal.”

Állomáslista:

Blogturné

05. 18. Könyv és más extra

05. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 22. Könyv és más