A Menő Könyveknek köszönhetően egy újabb klasszikust vehetünk kézbe új kiadásban. Ezúttal Anne Brontë Agnes Grey című regénye kapott szép, új köntöst. Tartsatok velünk, ismerjétek meg az önéletrajzi ihletésű történetet, és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykötet is.
Miért választottam ezt a könyvet?
Nagyon szeretem a Brontë nővérek több regényét is, ezt viszont még sosem olvastam, így gondoltam, ideje pótolni ezt a lemaradást.
Véleményem a könyvről
Először is örültem, hogy nagyobb betűket találtam az oldalakon, mert kb. ezt a betűméretet érzem teljesen kényelmesnek a szemem számára. Szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy elég gyorsan a könyv végére értem amellett, hogy nagyon olvasmányos volt.
A történet főszereplője, ahogy a cím alapján sejthető, egy Agnes Grey nevű fiatal lány, aki egy nem túl vagyonos, de szerető családban nő fel. Az apja egyik befektetése rosszul sül el, ezért anyagilag még jobban össze kell húzniuk magukat, így bár Agnest legkisebb lányként eléggé elkényeztették, állandóan kivették a kezéből a munkát, és nem tanították meg alapvető háztartási dolgokra, most mégis úgy érzi, segítenie kell a családján. Vagyis dolgozni akar, és pénzt keresni. Elhatározza, hogy bár nem igazán ért semmihez, nevelőnő lesz belőle.
Agnes terve valóra is válik, a könyvben két családot is megjár szerény véleményem szerint nem túl nagy sikerrel. Bár a családok sem tökéletesek, ez tény. Az elsőben nemcsak elkényeztetettek és neveletlenek a gyerekek, de a fiú még kissé szadista-pszichopata hajlamokkal is bír, ugyanis szeret állatokat kínozni, öldösni. Ami nem csoda, ugyanis az apja simán hagyja neki, sőt, büszke is rá érte, hogy a fiából micsoda férfi lesz. A második család már valamivel jobb, de a gyerekek ott is elkényeztetettek, a tanulás nem nagyon érdekli őket, a kisebbik lány a kor elvárásaihoz képest elvadult, a nagyobbikat pedig csak a bálozás, flörtölés és idővel a férjfogás érdekli.
– Sajnálom, Grey kisasszony, hogy szükségesnek tartja beleártani magát Bloomfield úrfi szórakozásába; rettenetesen el volt keseredve, amiért megölte azokat a madarakat.– Ha Bloomfield úrfi szórakozása abból áll, hogy érző teremtményeket kínozzon – feleltem –, kötelességemnek tartom beavatkozni.– Elfelejti – mondta Mr. Bloomfield hűvösen –, hogy a földnek teremtményei a mi kényelmünkre vannak hivatva szolgálni.Ezt én ugyan vitatható tételnek tartottam, de felelni csak annyit feleltem:– Még ha így állna is a dolog, pusztán a szórakozás kedvéért kínozni őket nincs jogunk.
Szóval a családok tökéletesen bemutatják, hogy abban a korban miként is éltek a gazdagabb családok, hogyan viszonyultak egymáshoz a családtagok, miként nevelték a fiú- és a lánygyermekeket, és hogyan álltak a cselédekhez, nevelőnőkhöz és más emberekhez a különböző társadalmi szinteken.
De nem lehet minden rosszat a családokra és a gyerekekre kenni, Agnesnek sem képzettsége, sem tehetsége nem volt a gyerekneveléshez, tanításhoz. Többször is megemlítette, hogy sajnálja, hogy a szülők nem adtak neki szabad kezet, mert veréssel meg tudná nevelni a rá bízott gyerekeket. Persze, mivel a verés együtt járt volna a kirúgásával, így kénytelen volt más módszerekhez folyamodni, viszont tapasztalat és tudás híján ez sem igazán ment neki. Ő a bizonyíték rá, hogy bár a mostani rendszer sem működik 100%-osan, tény és való, hogy a gyerekek közelébe csak és kizárólag jól képzett óvónőket, tanárokat szabad engedni.
A könyv maga nagyon olvasmányos és hangulatos volt, gyorsan haladtam vele, és érdekes volt végigkövetni, mi is történik Agnesszel. Kíváncsi voltam, hogyan alakul a sorsa, annak ellenére, hogy karakterként nem igazán zártam a szívembe. Nem volt teljesen unszimpatikus, csak valahogy számomra igazán szerethető sem. Amit értékeltem benne, hogy a családját tényleg nagyon szerette, és tényleg mindent megtett azért, hogy segítsen nekik.
A gyerekekért általában odavagyok a történetekben, mert cukik és viccesek, de itt, Agnes szemén keresztül látva őket, egyik gyereket sem tudtam a szívembe zárni. Ami nagyon ritka. Talán csak Rosalie iránt éreztem némi szánalmat és együttérzést annak ellenére, hogy ő is elkényeztetett, pletykás kavarógép volt. Rosalie tipikusan az a fiatal lány, aki azt hiszi, hogy minden férfi odavan érte, imád flörtölni, szereti összetörni mások szívét, aztán végül a házasságával jól megszívja. És hogy miért sajnáltam mégis? Azért, mert a nők felé irányuló családi és társadalmi elvárások miatt lett ilyen, és ment tönkre végül az élete. Az utolsó fejezetek egyikében konkrétan szántam őt, és örültem neki, hogy a 21. században azért már több nőnek van lehetősége arra, hogy kiszálljon a házasságából és új életet kezdjen tiszta lappal.
Voltak mellékkarakterek a történetben, akik szimpatikusak voltak, csak keveset olvashattam róluk. Ilyen volt például Agnes apja és anyja, akik nagyon szép háttérsztorit kaptak szerintem. A főszereplők közül viszont csak és kizárólag Mr. Weston volt az, akit tényleg szimpatikusnak találtam és megkedveltem olvasás közben.
– Még nem tudhatja, milyen és mennyi boldogság vár magára – mondtam –, hisz útjának még az elején jár.– A legnagyobb boldogság – felelte ő – máris osztályrészem... Megvan hozzá a lehetőségem és az akaratom, hogy hasznos legyek.
Mr. Weston a romantikus szál férfi karaktere. Bár külsőleg nem sorolja Agnes a túl vonzó kategóriába, de kedves, jólelkű, tisztelettudó, gondoskodó férfi. A szerelmi szálban nem volt túl sok fordulat vagy meglepetés, mégis kellemes és szórakoztató volt olvasni. Szóval ezzel a szállal én teljesen elégedett voltam, nem volt sem túl sok, sem túl kevés.
Azt nem tudtam eldönteni, hogy Agnes mennyit tanult a sokévnyi nevelőnősködésből, de az biztos, hogy szerintem nem neki való ez a szakma. Én inkább idős- vagy betegápolóként, esetleg valamiféle szociális segítőként tudnám elképzelni, mert az idős, beteg, szegény emberekkel végig sokkal jobban bánt, mint a gyerekekkel.
Hogy tetszett ez a könyv?
Egyszerű kis történet volt, és Agnes nem volt tökéletes főszereplő, de ennek ellenére kellemes volt olvasni, gyorsan haladtam vele, érdekelt, mi történik majd Agnesszel a két családnál, akikhez került, és a szerelmi szál (meg a szálhoz tartozó férfi karakter) kifejezetten tetszett.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki egy könnyed 19. századi szépirodalmi lányregényt szeretne olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Az Agnes Grey Anne Brontë angol írónő 1847-ben Londonban kiadott, önéletrajzi ihletésű regénye. Ebben a játékban most minden állomáson találtok egy idézetet egy olyan könyvből, mely hasonló korszakban íródott. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy honnan származik az idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
„A büszkeség inkább azzal függ össze, hogy mi a véleményünk önmagunkról, a hiúság azzal, hogy milyen legyen rólunk mások véleménye.”
Állomáslista:
09. 03. Csak olvass!
09. 06. Szembetűnő
09. 10. Könyv és más
09. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út
