S. F. Williamson: Sárkányok háborúja (Sárkányok nyelvén 2.) – Blogturné

A Sárkányok háborúja, S. F. Williamson nagy sikerű Sárkányok nyelvén-sorozatának folytatása már magyarul is elérhető az Anassa Kiadó gondozásában, és ismét egy sárkányokkal, politikai intrikákkal és veszélyes küldetésekkel teli világba repíti az olvasókat. Vivien Featherswallow ezúttal a polgárháború közepén indul útnak, hogy felkutasson egy legendás sárkányfajt, amely talán véget vethet a pusztító konfliktusnak – miközben a saját múltjával és a rá nehezedő felelősséggel is szembe kell néznie. Tartsatok velünk a blogturné állomásain, ismerjétek meg ezt a lebilincselő fantasyregényt, és a turné végén akár ti is nyerhettek egy példányt a kötetből!

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész érdekes volt, nem mellesleg gyönyörű is, ezért gondoltam, a második résznek is a polcomon a helye, hogy elolvassam.

Külcsín és kivitelezés

Egy kemény borítós könyvről van szó, aminek gyönyörű élfestése van. Valamint nagy örömömre belevarrt anyagkönyvjelzővel rendelkezik, amit imádok, mert olvasás közben mindig leteszem valahol az adott könyvjelzőt, aztán meg keresem, hol hagytam el. Belevarrt könyvjelzőnél viszont ilyesmi nem fordulhat elő.

A borító alapárnyalatai a bordó/barna-kék-narancs. Kisebb-nagyobb körökben különböző sárkányok illusztrációja látható. A körök nem tudom, hogy konkrétan mit akarnak jelképezni, de nekem a csillagképek ugrottak be róluk, szóval talán a Sárkány csillagképet akarják megjeleníteni. Az élfestés felső részén a narancssárgás égbolton repkedő sárkányok, oldalt pedig szintén a sárkányok és az ég alatti hegy található. Az alsó részen a hegy alatt hullámzó tenger van a fehér és kék árnyalataiban.

A borítón és az élfestésen található képek passzolnak a történethez is, és az első rész borítójához is.

Szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Még mindig jó és érdekes ötletnek találom, hogy a történet középpontjában a nyelvészet és a fordítás állnak. Érdekes látni, hogy Williamson milyen gondolatokat fogalmaz meg, és ad a különböző karakterek szájába. A nyelv mint fegyver, a nyelv mint gyógyító eszköz, a nyelv mint spirituális kötelék, a nyelv mint a fordítás által megismerhetetlen kincs.

A történet alapja egyébként egyáltalán nem egyedi, olvasás közben nagyon sokszor éreztem azt, hogy az írót Az éhezők viadala-sorozat ihlette meg. A „kiválasztott”, bár csak egy egyszerű lány, és semmi kedve a lázadók példaképévé válni, mégis kénytelen a lázadás élére állni, hogy megvédje a szeretteit, a hazáját, az ártatlanokat. A sárkányok világa az, ami egyedivé teszi az egész történetet, és ad valami pluszt, valami érdekességet hozzá.

Szóval 5-ből 3,5 pont.

Cselekmény és karakterek

Vivien ál-személyazonossággal visszatér Londonba, hogy elsajátítsa a wyvern sárkányok nyelvét, mert Hollingsworth szerint ők az egyetlenek, akik segíthetnek a lázadóknak megnyerni a háborút Wyvernmire miniszterelnök és a bolgorit sárkányok ellen. Vivet viszont nem avatja be a részletekbe. A lány egy véletlennek köszönhetően ismét Wyvernmire fogságába kerül, és pont azon a skót szigeten köt ki, ahol a wyvernek is élnek állítólag. Meg kell szöknie, hogy aztán felkutassa a különleges sárkányokat, és rávegye őket a lázadókkal való szövetségre.

Ez a második rész érzéseim szerint mozgalmasabbra sikeredett, mint az első könyv. A cselekmény pörgött, Viv folyton valamiféle bajjal vagy megoldandó problémával került szembe, úgyhogy olvasóként egy percem sem volt unatkozni.

Mivel imádom a nyelvészetet, a különböző nyelveket, így örülök, hogy ez a könyv is visszatért ezekhez a témákhoz. Kíváncsi voltam, mi derül ki a wyvernek nyelvével kapcsolatban, és arra is, hogy ők maguk miért különlegesek még a sárkányok között is.

– A nyelv fegyver, Vivien. Wyvernmire már használja, és hamarosan te is fogod. Valójában ez lehet az utolsó fegyver, ami még megmaradt nekünk.

Tetszett, ahogyan bepillantást nyerhettünk a skót sziget világába. Az ott élő, sárkányeledelnek szánt gyerekek csoportjaiba, a wyvernek titkos, elrejtett otthonába. A gyerekekről egy picit A Legyek Ura című történet jutott eszembe, míg a wyvernekről az, hogy mennyire emberiek ahhoz képest, hogy sárkányok. Ha sárkányokkal kéne együtt élnem, biztosan őket választanám, mert klassz lenne egész életemben tudományokkal, művészetekkel foglalkozni velük közösen.

Már az első könyv végén éreztem, hogy a legütősebb csavar ebben a könyvben vissza lesz vonva, és nem tévedtem. Őszintén szólva, ahogy akkor, még most is kettős érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. Egyfelől kedvelem Atlas karakterét, másfelől egyedibb lett volna a történet, ha Williamson elég bátor véglegesíteni a halálát.

Amit kicsit sérelmeztem, hogy bár Viv a főszereplő, szinte végig csak sodródott az eseményekkel. Nem mondtak el neki semmit, fontos dolgokat titkoltak el előle, eszközként használták, és igen, erre volt logikus ok (még ha erkölcsileg nem is feltétlenül értek egyet vele), de lényegében Viv olyan volt, mint egy bábu. Egyszerűen csak próbálta túlélni a dolgokat teljesen tudatlanul. Jobban szeretem az aktív, cselekvő női karaktereket, akik legalább viszonylag a saját sorsuk urai.

Újra Atlasra sandítok, de épp körmöl valamit.

– Ha nincs semmi dolgod – veti oda, de rám se néz –, átolvasnád a bolgorit csata gyenge pontjairól szóló jegyzeteimet? Van egy bekezdés a családi kötelékekről, amit nem ártana kijavítani.

Felizzik bennem az unalom és haszontalanság érzése, majd lassan lángra kap.

– Nem vagyok a rohadt titkárnőd – robban ki belőlem.

Már a történet egyharmadánál valahogy tudtam, hogy kiket fogunk elveszíteni (különböző módokon végleg vagy átmenetileg), nem tudom, hogyan, de egyszerűen megéreztem a cselekmény alakulásából és a hangulatból.

Viszont voltak olyan apróságok, csavarok, amik megleptek. Például Hollingsworth nagy titka, vagy hogy milyen B tervet szándékozott végrehajtani a győzelemért cserébe.

5-ből 4 pont.

Lezárás

A cselekmény nagyon pörgős volt a végén, de ennek megfelelően kicsit kaotikus is. Nem tudom, hogy bizonyos döntéseknek csak én nem értettem a logikáját, vagy valóban logikátlanok voltak, de akadtak számomra zavaros dolgok. Viszont így is kíváncsi vagyok a folytatásra, mert több karaktert is igazán megkedveltem, és érdekel, hogy mi lesz velük.

Szóval 5-ből 3,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Cselekményesebb, izgalmasabb volt, mint az első rész, tetszett, hogy megint fontos szerepe volt a nyelveknek, a fordításnak, az ezekről való elmélkedésnek. Viv egy picit lehetett volna kevésbé bábkarakter, akit mások hazugságokkal, titkolózva irányítanak a háttérben, de talán a történet végére kinövi magát igazi cselekvő hőssé. Meglátjuk... Volt pár apróság, aminek nem igazán értettem a logikáját, de ez lehet, hogy az én hibám, ennek ellenére, nagyon érdekel a folytatás.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a nyelvészetet és a sárkányokat.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire ismeritek az első részt! Válaszoljatok helyesen az igaz-hamis kérdésekre, hogy bekerülhessetek a virtuális kalapba a folytatásért!

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Vivian önként csatlakozik a lázadókhoz, hogy háborút indítson a kormány ellen. Igaz vagy hamis?

Állomáslista:

Blogturné

07. 17. Kitablar

07. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út

07. 21. Könyv és más

07. 23. Csak olvass!

Janice Hallett: Dobozba zárt gyilkosságok – Blogturné

A csavaros és formabontó szerkezetű cozy krimik mestere, Janice Hallett a fiatalabb korosztálynak is bemutatkozik, a Manó Könyvek jóvoltából. Legújabb regénye gyerekekről szól, akik régi dokumentumok alapján próbálnak megfejteni egy bűnügyet. Ha szeretnétek tudni, hogy mi történik A dobozba zárt gyilkosságok című regényben, tartsatok a bloggerekkel, és a turné végén megnyerhetitek a regény egy példányát is.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon érdekesnek hangzott az a koncepció, hogy egy könyv csak nyomokból és chatbeszélgetésből álljon. Kíváncsi voltam, hogy működik-e ténylegesen is, vajon izgalmas-e, tényleg összeáll-e a nyomokból az adott bűntény, és mennyire tud így bevonzani a történet olvasóként.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, átlagos méretű könyvről van szó. A borítón a narancssárga és a kékes színek dominálnak. A könyvbeli tábor képe látható rajta illusztrációként sátrakkal, autókkal, tábortűzzel a háttérben. Az előtérben két gyerek áll, ránézésre egy fiú és egy lány. A lány kezében egy kartondoboz, a fiúéban egy elemlámpa. Úgy tippelem, hogy ők a két főszereplő, Ava és Luke lehetnek. Ami picit fura, mert bár később jártak a régi tábor helyén, de magában a táborban soha. Bár azt el tudom képzelni, hogy a nyomok olvasgatása közben a helyszínre képzelték magukat, és ezt jeleníti meg az illusztráció.

Egyébként a borítón és a könyvben lévő néhány illusztráció is nagyon klassz lett, valamint tetszik, ahogyan megcsinálták mind a chatbeszélgetések, mind a nyomok tördelését, kinézetét. Külön értékelem, hogy bár a nyomok másféle betűtípusokkal íródtak, mint a chatbeszélgetések, minden egyes szöveg rendesen olvasható volt. Sok könyvben elkövetik azt a hibát, hogy ha egy szöveget más betűtípussal kell valamiért megjeleníteni, akkor valami olyan kacskaringós stílust választanak, ami vagy nehezen olvasható, vagy olvashatatlan. Szóval örülök, hogy itt figyeltek arra, hogy az olvasó szeme ne folyjon ki, és mindent el tudjon olvasni.

5-ből 5 pont.

Alapötlet

Felnőtteknek szóló könyvek között láttam már hasonlót, amiben a teljes regény csak egy bűneset nyomaiból állt össze, de korábban még sosem olvastam egyiket sem. Szóval nekem teljes újdonságként hatott ez az ötlet. Főképp, hogy egy tiniknek íródott könyvről van szó, amiben arra is oda kellett figyelni, hogy a bűneset, annak leírása, a nyomok, a nyomozás a célközönség igényeinek, érzelmi, pszichés, nyelvi és logikai szintjének megfeleljen.

A krimiszál, a cselekmény felhívja a figyelmet a természetvédelemre, a természet szépségeire, és persze annak a veszélyére, hogy az ember kapzsiságból tönkretesz valami egyedit és ritkát. Ez a mai világban nagyon aktuális téma, és fontos, hogy már a gyerekekhez is eljusson.

Érdekes ötlet volt, hogy egy múltbeli bűncselekményt kellett a jelenben kinyomozni. Ezáltal a gyerek olvasók bár izgulhatnak a sztorin, mégsem érzik valóban veszélyesnek vagy nyomasztónak.

Szóval 5-ből 5 pont.

Cselekmény és karakterek

A történet két szálon fut. Az egyik szál Ava és Luke chatbeszélgetéseiből áll a jelenben. Ava és Luke testvérek, de a szüleik nemrég különváltak, és úgy egyeztek meg, hogy Ava az édesanyjával költözik, Luke viszont az apjával marad. Ennek ellenére napi kapcsolatban vannak, találkoznak is személyesen, de főképp chaten kommunikálnak. Luke a padláson talál egy dobozt, ami tele van egy bűneset nyomaival. Elkezdi őket befotózni és átküldeni a nővérének, és együtt próbálnak rájönni, hogy vajon mi történhetett negyven évvel ezelőtt a Chalfonti-erdőben lévő táborban.

A másik szál a nyomokból áll konkrétan, amiket Luke befotóz. Ezekből megismerhetjük a 40 évvel ezelőtti tábor életét, eseményeit, különböző karakterek szemszögéből. A nyomok között vannak levelek, tábori naplók, jegyzőkönyvek, újságcikkek, fotók és hasonlók. Megtudjuk, hogy a tábor közelében gyilkosságok történtek, és a táborban is különböző furcsa dolgok esnek meg, amikről sejteni lehet, hogy összefüggnek a bűnesetekkel. A táborban lévő gyerekek belekeverednek a dolgokba, van, aki csak szemlélőként, de akad olyan is, aki tevőlegesen vagy épp önjelölt nyomozóként.

Ava és Luke karaktere aranyos lett, bírom a testvéri csipkelődéseiket chaten. A helyzetük elég nehéz, a szüleik szakítása is, de az még inkább, hogy külön kellett válniuk, még ha önként is tették. Épp ezért először eléggé gyanakodtam valami csalásra. Valamiért úgy éreztem, hogy vagy az egész krimitörténet bizonyítékostul, vagy a gyilkosságok csak kamuk, és az apa (vagy a két szülő együtt) gyártotta a doboz tartalmát. Egyfelől, hogy lefoglalják a gyerekek gondolatait, és ne a váláson, a különköltözésen szomorkodjanak állandóan. Másfelől, hogy a fizikai távolság ellenére összehozzák Avát és Luke-ot, és ne érezzék úgy, teljesen elszakadtak egymástól. Egy közös cél pedig jó eszköz erre. Aztán később kiderült, hogy a tábor valóban létezik, a gyilkosságok valóban megtörténtek, de az még ebből az első könyvből nem derült ki, hogyan került a bizonyítékos láda a padlásra. Szóval erre a titokra nagyon kíváncsi vagyok, és remélem, hogy ki fog derülni a folytatásból.

A táboros gyilkossági szál igazán összetett volt. Csak nekem kicsit túl nyugis, és egy pöttyet irreális. Legalábbis felnőttként én azért elgondolkoztam azon, hogy ha a tábor mellett, amiben a gyerekem van, gyilkosságok történnének, akkor valószínűleg bármennyire is nyugtatnak a táborvezetők, az lenne az első dolgom, hogy elmegyek a gyerekért, és hazaviszem. Túl sok táboros horrorfilmet láttam már ahhoz, hogy csak úgy ott hagyjam, hátha valaki lemészárolja. És a rendőrök is túl nyugisan kezelték a dolgokat, még akkor is, ha úgy vélték, csak baleset történhetett. Mert hát nem lehettek ebben biztosak. De ez egy gyerekeknek szóló regény, szóval nem hiba kissé irreálisnak lenni benne, mert ők valószínűleg szimplán csak élvezik az eseményeket, a nyomozást, nem törődnek azzal, hogy a valóságban ez nem így működne.

Egyébként Hallett odafigyelt arra, hogy a krimiszál annak ellenére, hogy gyilkosságok történtek benne, ne ijessze meg a gyerek olvasókat, ne érezzék rosszul, kellemetlenül magukat olvasás közben. Minden úgy van megírva, hogy az megfeleljen egy gyerek pszichés, érzelmi szintjének.

Ami kicsit zavaró volt, hogy a táborban túl sok gyerek és túl sok csapat volt. Őszintén bevallom, csak néhány srácot tudtam megjegyezni, és őket is inkább csak eseményekhez, tulajdonságokhoz kötve, mert a neveik egyáltalán nem maradtak meg a fejemben, mindig vissza kellett lapoznom, hogy ez most akkor ki is pontosan. Persze reális, hogy egy táborban nem három gyerek van, de történet szempontjából így elvesztek az egyéniségek.

A krimiszál viszont logikus volt, a nyomokat szépen felépítette Hallett. Végig próbáltam a gyerekekkel együtt nyomozni és gondolkozni, és volt olyan, amire magamtól is rájöttem, de olyasmi is, amivel sikerült kicsit meglepni. Szóval valószínűleg a gyerek olvasóknak is lesz a nyomozás közben sikerélményük, de kapnak olyan fordulatokat is, amire nem számítottak.

Ami még pluszpont, hogy a történet múltbeli szálának köszönhetően a gyerek olvasók megismerhetik kicsit azt a korszakot. A régi használati tárgyakat, az akkor kedvelt zenéket és hasonlókat.

5-ből 4 pont.

Lezárás

A könyv végén ígéretet kapunk egy következő nyomozásra, ugyanis a padlásról egy újabb ügy doboza kerül elő. Ez okos figyelemfelkeltés volt, és nálam bevált. Kíváncsi vagyok rá, mi lesz a következő ügy, és arra is, hogy vajon mit keresnek ezek a dobozok Luke-ék padlásán. Vajon az apja teszi oda őket? Vagy régóta ott vannak, és másképp kerültek oda? Mi célból tartják őket a padláson?

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Bár felnőttként olvasva voltak a könyvben kissé logikátlan dolgok (például, hogy a szülők simán ott hagyták a gyerekeiket egy táborban, ami mellett épp gyilkosságok történtek), de alapvetően érdekes volt mind az alapötlet, mind a sztori. Ava és Luke kedvelhető karakter, tetszett, ahogy együtt nyomoztak, és jól szórakoztam a testvéri civakodásokon, beszólásokon. A múltbeli krimiszál érdekes volt, és egész logikusan épültek fel a nyomok. Volt, amit előre kitaláltam, de olyasmi is, ami meglepett.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Minden gyereknek, aki szeret nyomozósdit játszani, és azoknak a felnőtteknek, akik kicsit félre tudják tenni, hogy nem minden logikus a történetben, és így is tudják élvezni a nyomozást.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az ifjúsági krimi népszerű műfaj, az ebbe a kategóriába tartozó könyvekből hozunk párat a rejtvényben. A feladat egyszerű: a fülszövegrészlet alapján kitalálni a regényt és az íróját, s ezt felvinni a kérdőívbe.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Fülszövegrészlet a játékhoz:

Emily újdonsült barátjával véletlenül bukkan a könyvre, és a csapat a könyvvadászaton keresztül nyomozni kezd. Az értékes könyvre azonban másoknak is fáj a foga, így indul a versenyfutás. Vajon kinek sikerül előbb megfejtenie a rejtvényeket?

Állomáslista:

Blogturné

05. 16. Olvasónapló

05. 18. Spirit Bliss, Sárga könyves út

05. 20. Csak olvass!

05. 23. Könyv és Más

05. 24. Ambivalentina

Miért NEM kudarc, ha tiszta lappal újrakezded a regényedet?

Amikor először írni kezdtem, már az elkeserített, ha csak néhány mondatot ki kellett törölnöm és újra kellett írnom. Attól, hogy egész jeleneteket kezdjek elölről, vagy akár a teljes regényt, a pánikroham kerülgetett.

Egyfelől azt éreztem, hogy egy csomó időm és energiám ment el teljesen feleslegesen. Hiszen olyan kevés ideje van az embernek arra, hogy az írással foglalkozzon, miközben az élet mókuskerekében rohan végeláthatatlanul.

Másfelől azt éreztem, hogy ha nem sikerült elsőre tökéleteset alkotnom, akkor lehet, hogy nem is vagyok elég jó író, és talán hagynom kéne az egészet. Az imposztorszindróma amúgy is folyamatosan gyötri az embert, ha olyasmiben ér el sikereket, amiről nincs konkrét papírja, amit sosem tanult az iskolapadban ülve. Nagyon nehéz ezen túllépni.

Nekem végül három dolog segített abban, hogy rájöjjek: az újrakezdés nem idő- és energiapazarlás, és pláne nem a tehetségtelenség jele.

1. A szerkesztőkkel közös munka és a hibás alapok csapdája

A Könyvmolyképző Kiadó írójaként elkezdtem valódi szerkesztőkkel dolgozni. Ennek köszönhetően egyre több tapasztalatom lett az írás és a szerkesztés terén. Rájöttem, hogy ha nem is túl jó érzés az újrakezdés, van, amikor egyszerűen szükséges és hasznos.

Segít fejlődni íróként, hiszen egyre könnyebben meglátod, hogy mitől esik szét a szöveg, miért akadtál el megint, és min kéne változtatni. És segít abban is, hogy az adott történet sokkal jobb legyen. Mert hát nem véletlenül érezzük azt, hogy valami nem klappol…

A legnagyobb lecke ez volt: hibás alapokra nem lehet jó történetet építeni.

Ha csak a régi változatot próbáljuk javítgatni, lehet, hogy elsőre úgy tűnik, kevesebb időt veszítünk, ám valójában ennek pont az ellenkezője igaz. Előbb vagy utóbb be kell látnunk, hogy muszáj elölről kezdeni az egészet. A régi változat toldozgatásával-foltozgatásával pedig sokkal több időt pazarolunk el, mintha azonnal újrakezdtük volna a történetet, amint beláttuk, hogy alapvető gond van vele.

2. A korrektorlét és az élethosszig tartó tanulás

Elkezdtem korrektorként dolgozni. Amikor már néhány éve ezt csináltam, kaptam magam mellé pár fiatal kollégát, akiknek még erősebb volt az imposztorszindrómájuk, mint nekem. Mellettük bekapcsolt a tyúkanyó- és a pedagógusösztönöm.

Arra biztattam őket, hogy nyugodtan kérdezzenek, mert nincsenek hülye kérdések. Nem az a lényeg, hogy minden helyesírási szabályt fejből tudjunk már kezdőként. Senki nem tudja mindegyiket. Még az az elismert korrektor sem, aki harminc éve ezzel foglalkozik, sőt, biztosra veszem, hogy még az MTA azon tagjai sem, akik kitalálták a magyar helyesírási szabályokat.

A lényeg az, hogy felismerjük, miben vagyunk bizonytalanok. Tudjuk, hol kell utánanézni az adott szabálynak, meglegyen bennünk az akarat a kutatásra, és folyamatosan nyitottak legyünk a tanulásra. Na meg persze az, hogy versengés helyett támogassuk egymást.

Miközben az ő önbizalmukat tápláltam, bennem is tudatosodott, hogy ez rám is pontosan ugyanúgy vonatkozik.

Ha korrektorként elfogadom, hogy ez egy élethosszig tartó tanulási út (hiszen a szabályok időnként változnak is), akkor ugyanez igaz az írásra is.

Nem kell elsőre tökéletesen megírni az ötletünket. Elég, ha nyitottak vagyunk a fejlődésre. Átírjuk még ötször, közben tanulunk, és remélhetőleg hatodik alkalommal azt tudjuk szövegként megszülni, amit valójában akartunk.

3. A festészet analógiája: a művészek is vázlatokkal kezdenek

Aztán bejött az életembe a rajzolás és a festés is. Ez végképp megerősített abban, hogy a tehetség nem attól függ, hogy elsőre tökéleteset alkotsz-e.

A legelismertebb művészek is ezer vázlatot és próbaképet készítenek.

Milliószor szúrják el, és dobják a művüket a kukába, mielőtt elkészülnek a végső, lehető legtökéletesebb változattal, amit a világnak is megmutatnak. Ha ők nem tehetségtelenek csak azért, mert újra kell kezdeniük egy rajzot, festményt, akkor egy író miért lenne az, ha újrakezdi párszor a történetét?

Ahol most tartok (és egy vallomás)

Bár engem is frusztrál a duplamunka, és van, hogy nagyon lustának érzem magam hozzá, eljutottam addig, hogy mostanra már simán kitörlök teljes bekezdéseket, fejezeteket, sőt, ha kell, elölről kezdek mindent. Mert tudom, hogy ez együtt jár az írással. Ez így normális. A legtehetségesebb írókkal, a példaképeimmel is előfordult már nem egyszer.

Az egyik történetet, amin jelenleg dolgozom, konkrétan ötödször kezdtem újra.

Az alapötlet mindig ugyanaz volt, de nem tudtam eldönteni, hogyan álljak neki: Jelen időben vagy múlt időben? E/1-ben vagy E/3-ban? Ki legyen a főszereplő? X karakter vagy Y? Esetleg mindketten? Vagy legyen sok szemszöges a regény? Egyáltalán melyik korban játszódjon a cselekmény?

Elkezdtem írni, félbehagytam. Elkezdtem másképp, úgy is elakadtam. Végül most, ötödik próbálkozásra érzem azt, hogy megtaláltam a formát és hangot, amit kerestem. Megvannak azok a főbb karakterek, akik remélhetőleg nemcsak engem, hanem majd titeket is érdekelni fognak.

Veletek előfordult már, hogy tiszta lappal, elölről kellett kezdenetek valamit az életetekben?

Robin Crofut-Brittingham: Madarak nagykönyve – Blogturné

Tudtátok, hogy több mint tízezer madárfaj él a földön? A Madarak nagykönyve a legkülönlegesebb példányokat mutatja be. Kontinensről kontinensre repít a latin-amerikai esőerdőktől az afrikai szavannákig, miközben lenyűgöző illusztrációkkal és izgalmas történetekkel tárja fel a madarak világát. Ez az informatív és csoda szép kötet elrabolta madárrajongó bloggereink szívét is. Tartsatok velünk a turnén, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

Miért választottam ezt a könyvet?

Anyum mostanában nagyon érdeklődik a madarak iránt, szereti megfigyelni őket, hogy miként viselkednek, mit csinálnak. És hát, én is szeretek érdekességeket megtudni az állatokról. Ezért azt gondoltam, mindkettőnket érdekelhet esetleg ez a könyv. Aminek egyébként a borítója is csoda szép, és elsőre megfogott.

Külcsín és kivitelezés

Egy nagy méretű, kemény táblás könyvről van szó, aminek van súlya, de annyira szép, hogy az ember amúgy sem kockáztatná meg a kötet épségét azzal, hogy bárhová is magával cipeli. Szóval mindenképpen otthoni olvasásra ajánlott, kényelmes és a könyvre nézve biztonságos körülmények között.

A borító háttérszíne fehér, és tele van rajzolva gyönyörű, ezerszínű és különböző fajú madarakkal. Egyfelől jó ránézni, másfelől elsőre megmutatja, hogy miről is szól a könyv. A belső illusztrációk legalább ennyire színesek és szépek. A kötet a többi ismeretterjesztő albumhoz képest nem is annyira drága. Mostanában már 20.000 Ft-os könyveket is látok ebben a kategóriában, ez pedig csak 13.990 Ft. És minőségben, szépségben simán felér a 20.000 Ft-os kötetekhez.

Szóval 5-ből 5 pont.

A kötet tartalma

Ez egyszerre egy ismeretterjesztő és művészeti könyv, és bár nekem laikusként rengeteg új információt adott át a különféle területeken élő madarakról, mégis úgy érzem, hogy a művészeti részén van inkább a hangsúly. Már csak azért is, mert Crofut-Brittingham grafikus képzőművész, és a madarak utáni kutatás inkább hobbinak mondható nála, mint szakmának.

A kötet nagy részében a világ madarait nézhetjük meg tájegységenként felosztva. Például Latin-Amerika madarait a Costa Rica, a Kuba és a Karib-térség, a Falkland-szigetek, az atlanti esőerdők, a Galápagos-szigetek és az Amazónia madarai alfejezetekbe sorolták be. De megnézhetjük Afrika, Óceánia, Ázsia, Észak-Amerika és végül Európa madarait is. Ezt követően egy rövidke fejezetet kapunk az egymással rokonságban álló madarakról, így például a récékről, a baglyokról, a fácánokról, a tyúkokról, a ragadozó madarakról, a röpképtelen madarakról, a varjúfélékről, a galambokról és a pingvinekről. Végül egy nagyon rövidke fejezetben megismerhetünk néhány olyan madarat is, ami már kihalt sajnos.

A bevezetésből megtudhatjuk, hogy jelenleg több mint tízezer madárfaj létezik a földön, és minden évben újabbakat is felfedeznek. Ebből az is azonnal kiderül, hogy ez a könyv csak a madárfajok egy kis részét mutatja majd be nekünk, hiszen több mint tízezer madár nem férne el egy kicsivel több mint 200 oldalon. Azokat ismerhetjük meg a könyvből, amik az adott tájegységre a legjellemzőbbek, és amik a könyv szerzőjét és illusztrátorát valamiért (művészeti vagy tudományos szempontból) a leginkább érdekelték.

A fejezetek elején van egy összefoglaló, figyelemfelkeltő szöveg az adott nagyobb tájegység madarairól. Aztán az alfejezetek elején szintén találhatunk néhány érdekességet az altájegység madarairól, valamint mellette egy teljes oldalas rajzot, amin ezek a madarak egy gyönyörű, egységes illusztráción szerepelnek. Ez az illusztráció egyébként játszani is jó. Az olvasó megpróbálhatja kitalálni, hogy vajon milyen madarakat lát a képen, aztán a számozás alapján ellenőrizheti az előző oldali névfelsorolásban, hogy vajon jól tippelt-e. Ezután 2–4 oldalon egyesével is megnézhetjük a madarakról készült rajzokat, és a rajzok mellett némi információt is találhatunk róluk 1-2 mondatban. Ezekből a mondatokból olyan érdekességeket tudhatunk meg, hogy például honnan ered és mit jelent az adott madár neve, vagy hogy milyen különleges tulajdonságai vannak, milyen szokatlan vagy érdekes dolgokat szokott csinálni, és hasonlók.

A Madárrokonságok és a Kihalt madarak fejezetek kicsit másképp épülnek fel, de azért hasonlítanak a korábbi fejezetekre. Itt is először kapunk egy rövidke összefoglalót az adott rokonmadarakról és a kihalt madarakról, aztán 1–3 oldalon keresztül egyesével megnézhetjük őket lerajzolva, valamint ezekhez az illusztrációkhoz is kapunk az adott madarakról néhány érdekes infót.

Úgy vélem, ha valaki már régóta foglalkozik a madarak megfigyelésével, kutatásával, annak nem sok újat fog mondani ez a könyv, viszont az illusztrációk akkor is elkápráztathatják az adott olvasót. Ha viszont valaki teljesen laikus, mint én is, keveset tud a madarakról, és a madárfajok közül csak keveset látott élőben, annak rengeteg új információt, tudást adhat a kötet.

Én életem során talán csak kakast, tyúkot, papagájt, galambot, baglyot, varjút, fekete rigót, verebet, nagyon messziről gólyát és az állatkertben emut láttam. Úgyhogy lenyűgözött, hogy mennyiféle madárfaj található még a világon, és ez még csak nem is az összes. Voltak a könyvben olyanok, amiket képen, videón, filmben már láttam, de olyanok is, amiknek eddig a létezéséről sem hallottam, nemhogy bármi egyéb infót tudjak róla.

Tetszett, hogy mennyire sokfélék a madarak már csak ránézésre is. Vannak köztük egészen aprók, közepesek és hatalmasak. Ezerszínűek és szürke, barna, fehér, fekete színben játszók. Gyakoriak és ritkábban láthatóak, na meg persze három kihalt is. Olyanok, amik tudnak repülni, és olyanok is, amik nem. Gyönyörűen éneklők, és olyanok, amiknek elég fülsértő lehet a hangjuk. Mindenféle szempontból nagyon sokszínűek és egyediek.

A kötet könnyedén felkeltheti a gyerekek, sőt, a felnőttek figyelmét is a madarak iránt, és elindíthatja őket az ornitológia útján. Engem inkább művészi szempontból inspirált, mert annyira gyönyörűek a madárrajzok benne, hogy egyszer majd szeretnék én is lefesteni néhány, a kötetben lévő madarat.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Egyszerűen gyönyörű a kötet, nagyon jó érzés lapozgatni. Nemcsak apró, érdekes információkat ad a különböző madárfajokról, hanem egyfajta művészeti élményt is, ami megihleti az arra fogékony embereket, így például engem is. Megfelelő lehet arra is, hogy valakinek a figyelmét felkeltse az ornitológia iránt.

Szóval 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Olyan ornitológusoknak, akik inkább a művészeti oldalát akarják ezúttal élvezni a madaraknak, és olyan laikusoknak, akik szeretnének néhány érdekes információt megtudni egy csomó madárfajról, valamint művészeti szempontból is érdeklik őket a madarak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mennyire ismeritek a madarakat? Ebben a játékban most tesztelhetitek a tudásotokat. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a választ beírni a megfelelő helyre.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz. Ne felejtsétek el, megváltozott az oldalunkon a játékot menete.)

Kérdés a játékhoz:

Hogyan vadászik a csodás, kék-narancssárga tollazatú jégmadár?

Állomáslista:

Blogturné

07. 05. Csak olvass!

07. 07. Könyv és más

07. 09. Hagyjatok! Olvasok!

07. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

07. 13. Ambivalentina

07. 15. Veronika's Reader Feeder