Bensőséges novellák egy egész évre (Mörk Leonóra: Ezüstszélű felhők – Blogturné)

Ezúttal a Jaffa kiadó négy csodás könyvét mutatjuk be nektek. Lesz köztük regény, novelláskötet és önfejlesztő könyv is. Tartsatok velünk, és a turné végén megnyerhetitek az egyik általatok választott kötetet.

Kevés időtök van olvasni? Folyton rohantok, és félbe kell hagynotok egy-egy fejezetet, ami bosszantó? Szerettek belelátni más emberek gondolataiba, érzéseibe, életébe? Nos, ez a könyv tökéletesen megoldja a problémáitokat. Rövid novellákból áll, amiket két feladat között is el lehet gyorsan olvasni, és nagyon személyes, bensőséges történeteket tartalmaz, amik bepillantást nyújtanak az írójuk fejébe, lelkébe és hétköznapjaiba.

Minden hétre egy novella

A kötet felépítése nagyon tetszik. A novellák hónapokra vannak felosztva januártól decemberig, és minden hónap négy novellát tartalmaz, vagyis minden hónap összes hetére egyet. Bár én a turné miatt nem tudtam elhúzni a kötet olvasását, de ha valaki nem időhöz kötve olvassa, akkor megteheti, hogy egy éven át minden héten elolvas egy-egy novellát.

Vagyis ha valakinek sűrű az élete, sok a dolga, és kevés ideje jut az olvasásra, annak ez a tökéletes olvasmány. Heti egyszer biztosan van öt–tíz szabad perce, amikor kézbe tud venni egy könyvet, és nyugodtan tud olvasni. Akár utazás közben a buszon vagy ebédszünetben a munkahelyén. A könyv súlyra nem túl nehéz, úgyhogy simán magunkkal is vihetjük bárhová.

Néhány novella egyébként témájában kapcsolódott az adott hónaphoz, de általában csak annyiban, hogy az adott időszakban történt eseményekről írt benne az író. Például a nyári születésnapjáról a júniusi fejezetben, vagy az „OK, boomer” kifejezés elterjedésének eredetéről a novemberiben (mert 2019 novemberi eseményhez kapcsolódik). De akadtak olyan novellák is, amiket szerintem csak abban a hónapban írt, vagy akkor történtek, csak ezt nem feltétlenül tudjuk meg a szövegből, esetleg az adott téma akkoriban foglalkoztathatta az írót.

Változatos és személyes

Bár a novellák nagy része E/1-ben íródott, vagyis az író a saját gondolatait, érzéseit, életeseményeit meséli el nekünk, akadnak E/3-as történetek is a kötetben. Ezek fiatal lányokról, nőkről szólnak, és lehet, hogy teljesen kitalált sztorik kitalált karakterekkel, de azt is el tudom képzelni, hogy valóban megtörtént dolgok, csak az író valamiért úgy döntött, hogy ezzel kapcsolatban bizonytalanságban tartja az olvasóit. Talán, mert nem akarta, hogy bizonyos karaktereket konkrétan be lehessen azonosítani olvasás közben, nem tudom...

Témák tekintetében is változatos novellákat kapunk. Vannak elmélkedős novellák, amik egy bizonyos gondolatot, elvet fejtenek ki, az író elfilozofálgat ezekről, megismerhetjük belőlük a véleményét, és ezáltal egy kicsit a személyiségét is. Vannak a természetről és az író ahhoz való kapcsolatáról szóló történetek. A munkájával, munkahelyeivel kapcsolatos történetek, amik bemutatják a nehézségeit, csalódásait és örömeit is. Külföldi utazásokról, élményekről szóló novellák, amik úgy vannak megírva, hogy az ember olvasás közben azt érzi, neki is el kell jutnia az adott helyre.

Hasonlóságok és ellentétes gondolatok

Nagyon szeretem Mörk Leonóra stílusát, nem ez az első, és nem is az utolsó könyv, amit tőle olvasok. Szépirodalmi szintűek a szövegei, nagyon kellemes olvasni őket. És sugárzik belőlük az értelem. Bár nem ismerem közelről az írót, de a történetei, és főképp az ebben a kötetben található novellái alapján nagyon okos, művelt, világlátott, sokat tapasztalt embernek képzelem, aki bár ugyanolyan introvertált, mint én, mégis szerintem jókat lehetne beszélgetni és filozofálni vele.

Olvasás közben nagyon sokszor éreztem azt, hogy sok mindenben hasonlóan gondolkozunk, érzünk. Miközben a betűket faltam, többször is azon kaptam magam, hogy ténylegesen bólogatok egyetértésem jeleként az író mondataira. Például imádom az Abigél című könyvet, és én sem értem, hogyan tarthatja valaki unalmasnak, amikor nagyon izgalmas dolgokról szól.

Belátom én, hogy manapság a young adult fantasy, a dark romance, a spicy romantasy meg a cozy crime a legnépszerűbb műfajok, nem csak nálunk, világszerte. De az nem fér a fejembe, hogyan találhat valaki unalmasnak egy olyan regényt, amelyben tombol a háború, egy bátor katonatiszt mindenféle konspirációs módszerekkel megpróbálja elrejteni a lányát, hogy szabadon végezhesse a munkáját, a kamaszlánynak egy számára teljesen ismeretlen, bentlakásos iskolai környezetben kell megtalálnia a helyét, és közben a szeme láttára vív élet-halál harcot a nácikat kiszolgáló magyar hadvezetés és az ellenállás tagjai. Mi kellene még ide, hogy a sztori kellően izgalmas legyen? Szex? Sárkányok? Elrejtett kincsek? Őszintén érdekelne.

De azért olyasmik is akadtak, amikkel kapcsolatban én picit másképp érzek. Például a tegezéssel-magázással kapcsolatban. Gyerekként azt szoktam meg, hogy a nálam idősebbeket, tanárokat, szomszédokat, anyum kollégáit stb. magázni kell, aztán egyetemre kerültem, és ott még a nyolcvanon túl lévő professzor is azt mondta minden diákjának: „Leendő kollégák vagyunk, úgyhogy tegeződjünk.” Később a munkahelyemen is a tegeződés volt a normális, a főnöktől kezdve az alkalmazottakon át a takarítókig mindenki mindenkit tegezett. És ettől olyan egyenlőnek éreztem magunkat, ami szerintem jó dolog. Hivatalos ügyintézésnél, boltban és egyéb hasonló helyeken is nagyon nehezemre esik magázódni, főképp, ha egy nálam fiatalabb vagy egykorú ül velem szemben. A neten meg egyszerűen elképzelhetetlen.

Azt hiszem, az okát is tudom annak, miért taszít a magázódás. Magázódás vagy ahhoz hasonló dolog általában olyan népek nyelvében van, amiknél nagyon erős a tiszteletelvűség, az alá-fölé rendelődés, hierarchikus viszony. Én pedig sosem tudtam mit kezdeni a tiszteletelvűséggel. Az alapvető tisztelet emberként mindenkinek kijár kortól, rangtól és egyebektől függetlenül. A magasabb szintű tisztelet pedig számomra nem attól függ, hogy valaki fölöttem áll-e korban, rangban, munkahelyen, hanem attól, hogy a viselkedésével kiérdemelte-e. Szóval igen, ha valamit ki lehetne törölni a magyar nyelvből egy csettintéssel, akkor én a magázódást tüntetném el. De ezek egyéni érzések, ízlés, preferencia. Csak érdekes volt arról olvasni, hogy másnak meg mennyire fontos, hogy magázzák bizonyos körülmények között (pl. amikor ügyfélszerepben van).

Amikről nagyon szerettem olvasni a novellákban, azok az utazós élmények, ezekhez köthető történelmi, művészettörténeti és egyéb érdekességek. Még mindig nem jártam soha életemben külföldön, pedig szívem szerint rengeteg európai országot végigjárnék és felfedeznék, de valahogy vagy időm, vagy pénzem nincsen ilyesmire (amikor egyik lenne, akkor épp a másikból szenvedek hiányt). Talán épp ezért szeretem olvasni, amikor más emberek leírják az úti élményeiket, vagy az adott helyen található történelmi eseményekről, épületekről, szobrokról és egyebekről mesélnek érdekességeket. Így kicsit azt érezhetem, hogy nem maradok ki teljesen a világ megismeréséből. És mások élményei alapján tervezgethetem, hogy majd egyszer, ha minden csillag megfelelően áll, és pénzem, időm és lehetőségem is lesz rá, hová is szeretnék elmenni, és miket akarok megnézni.

Kedvencek

Több novella is nagyon elgondolkoztatott, megmaradt a fejemben, de volt két kedvencem. Az egyik a júniusi hónaphoz tartozó Apák napja című írás. Ebben egy valódi történelmi emlékként fennmaradt apa levelét és az író ehhez kapcsolódó gondolatait olvashatjuk. A levél 1793. június 16-án kelt, a jakobinus terror idején, amikor is Georg Forster (természettudós, néprajzkutató, író, újságíró, egyetemi professzor, egyetemi könyvtáros) elszakadva a gyerekeitől levelet ír a kislányának, Theresének.

Nem tudom, miért fogott meg annyira ez a levél, mert hát, sosem volt jó kapcsolatom apámmal, sosem viselkedett igazi szerető, gondoskodó apaként. De talán pont ezért tetszett, mert jó látni, hogy vannak tényleg szerető apák, akik ha távol is sodródtak a gyerekeiktől, gondolnak rájuk, őszintén szeretik őket.

A másik kedvencem a Tégeteket szeretlek! írás, ami egy nagyon fontos témát dolgoz fel. Mégpedig azt, hogy a gyerekeknek is jogukban áll nemet mondani, és a gyerek teste csak és kizárólag az övé. Nem kötelező puszit adnia még a rokonoknak sem, nem kötelező ölelkeznie, vagy bármi hasonlót elviselnie. És attól még, hogy ezekre nemet mond, nem neveletlen. Gyerekként nekem is van rossz élményem a kötelező pusziadásról, és engem még csak megvédeni sem próbált senki akkoriban, mert egyszerűen akkoriban még nem terjedt el a gondolat, hogy a gyereknek joga van a saját testéhez. Szóval igen, ha egy szülő néhány évtizeddel ezelőtt legalább megpróbálta megvédeni a gyerekét a kényszerű pusziktól és érintésektől, legalább próbálkozott.

Amúgy ez a novella nemcsak a fontos mondanivalója miatt tetszik, hanem mert látszik belőle (és amúgy a többi novellából is), hogy az író nem fél teljesen őszinte lenni önmagával és velünk sem. Akkor is elmondja a történetét, gondolatait, ha tudja, hogy az esetleg a mai korban már kicsit visszatetsző lehet. Vagy hogy talán nem mindenki gondolkozik úgy, mint ő, nem mindenki fog egyetérteni vele. Szerintem ez nagyon klassz, mert az őszinte írások sokkal inkább megragadják az olvasót, mint azok, amikben az író szépíteni próbálja önmagát, meg akar felelni mindenkinek, és azt akarja, hogy tökéletesnek lássák.

Elgondolkoztató öt percek egy teljes éven át

Ritkán olvasok novellákat, pedig kifejezetten szeretem őket, úgyhogy nagyon örülök, hogy ez a kötet mégis a kezembe került. Szépirodalmi minőségű, jó stílusban megírt, változatos témájú, bensőséges hangulatú személyes szövegek találhatók benne, amik által jobban megismerhetjük az író gondolatait, érzéseit és életét, és mi magunk is elgondolkozhatunk néhány dolgon.

🤯🤯🤯🤯🤯5/5 – Érdekes gondolatokat, történelmi tényeket, művészeti érdekességeket és egyebeket tartalmazó kötet, ami olvasás közben az embert is gondolkodásra készteti.

🔥 5/1 – Erotika, szenvedély meg hasonló nincsen benne, ez nem az a könyv, de nekem nem is hiányzott.

🤧5/1 – Sírni sem sírtam rajta, szintén nem az a fajta novelláskötet, ami kiborítaná érzelmileg az embert.

💔💔5/2 – A kedvenc novellámból az apa levele nagyon meghatott és kicsit megsebezte a lelkemet, szóval ezért a két pont, de egyébként nem szívfájdítóak a kötetben található írások.

🍵🍵🍵🍵🍵5/5 – Tökéletes olvasnivaló ahhoz, hogy egy teljes éven át hetente egy nap leüljünk öt percre, nyugodtan elkortyolgassunk egy csésze teát, és közben elolvassuk a napi novellaadagunkat.

📚📚📚📚📚 5/5 – Engem nagyon lekötött az egész kötet, szerettem a stílusát, érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam a novellákat, és kicsit úgy éreztem, mintha átléptem volna gondolatban az országhatárt is, hogy felfedezzem a világot.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal a Jaffa kiadó szerzőit kell felismernetek a könyvcímeik alapján. Nincs más feladatotok, csak hogy beírjátok az adott író nevét a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Címek a játékhoz:

A hídépítő

Porlik, mint a szikla

Kétszáz éves szerelem

Vörös posztó

Bíborbetűk

Állomáslista:

Blogturné

08. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út – Ezüstszélű felhők

08. 27. Könyv és más – Napfénykór

08. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út – Táncórák Londonban

09. 02. Könyv és más – Örökké erősen gyakorlókönyv

Klasszikus képekbe öntve (Gareth Hinds: Odüsszeia – Blogturné)

A Maxim kiadónak köszönhetően új formában vehetjük kézbe a régi, még a középiskolából megismert klasszikust, az Odüsszeiát: képregényként. Tartsatok Odüsszeusszal és blogturnés társainkkal a hosszú utazáson, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Ti szerettétek anno középiskolában a kötelező olvasmányok közül az Odüsszeiát? És hogy álltok a képregényekkel? Hinds kötete új, képes formába önti a történetet, és megpróbálja úgy átadni, hogy az egy 21. századi olvasó számára is emészthető és élvezhető legyen. És azt hiszem, mondhatom azt, hogy sikerrel is járt, ugyanis míg gimiben a legkevésbé szeretett kötelezők közé soroltam az Odüsszeiát, most egész élveztem.

Új idők, új forma

Nemcsak a mai fiatalok számára nehezen emészthető az eredeti Odüsszeia, hiszen én már nemsokára 42 éves leszek, magyar szakot végeztem, az életem nagyon fontos része az olvasás, és általában a kötelezőkkel, szépirodalommal is jól kijövök, valahogy mégsem tudom élvezni az eredeti változatát ennek a történetnek.

A nyelvezete túl régies, és bár régen olvastam egészében (most csak bele-belenéztem a MEK-en, hogy lássam, idősebben vajon mást érzek-e, mint tizenévesen), de úgy emlékszem, rengeteg olyan hosszas leírás, párbeszéd van benne, ami számomra egyszerűen unalmas volt.

A történet maga sem fogott meg igazán. Egy pasi, aki otthon hagyja a családját, hogy elmenjen háborúzni, aztán évtizedek kellenek neki, hogy végre hazaérjen. Közben kalandozik meg nőzik, és igen, persze, időnként szenved is. De a cserben hagyott feleségének ettől még nem lesz könnyebb az „udvarlóknak” kiszolgáltatott prédaként. Szóval valahogy már tizenévesen sem tudtam igazán megkedvelni Odüsszeusz karakterét, sokkal jobban együttéreztem a feleségével és a fiával.

A képregény, bár megtartotta az eredeti cselekményt, sokat segít abban, hogy könnyebben emészthető legyen a történet. A magyar fordítás szövege nem 21. századi nyelvezetű, mégis sokkal könnyebb értelmezni és átérezni, már csak azért is, mert itt nincsenek hexameterek, nincs verses forma, hanem egyfajta líraibb hangvételű prózát kapunk. Másfelől a gyönyörű rajzok tanulmányozása közben az ember elfelejti kicsit, hogy 21. századi szemmel bírálja a karaktereket. Persze itt sem tetszett, hogy Odüsszeusz jaj, de hiányolja a feleségét, és jaj, de haza akar menni hozzá, de közben más nő ágyában fetreng, viszont legalább szépen volt megrajzolva. 😅

Nagyon klassz, ahogy Hinds a színekkel játszik. A tenger világa és az Olümposz kék árnyalatokat kapott, az istenek pedig valahogy áttetsző, szellemszerű kinézetet. A hétköznapi emberi világ földszínekben játszik (barna, homokszín, vörösesbarna, sárgásbarna, zöld), a holtak földjét a szürke szín jeleníti meg, míg a küklópsz erőszakossága vörös színvilággal van jelezve. A rajzok annyiban hasonlítanak a régi képregényekre, hogy a szép nők nagyrészt meztelenül vagy félmeztelenül vannak ábrázolva, a félmeztelen férfiaknak pedig akkor is csodálatos izmaik és testük van, ha már idősebbek. Szóval az emberi test eléggé szexualizálva van a képregényben. Ennek ellenére nem mondanám, hogy nem való tizenéveseknek, mert valószínűleg a tévében és a neten sokkal durvább dolgokat is láttak már. Az viszont tetszett, hogy Odüsszeusz és Pénelopé arcán is látszik a kor, és megmutatja a képregény, hogy az évtizedek alatt azért öregedtek.

Az biztos, hogy ez a képregényes változat sokkal jobban lekötött, mint az eredeti eposz, és míg gimiben nagyon szenvedtem annak olvasása közben, a képregényt élvezettel olvastam. És szerintem így lesz ezzel mindenki, akinek az eposz nehézségeket okoz vagy okozott.

Kalandok és érzések

A képregényben nagyrészt maga Odüsszeusz meséli el Alkinoosz királynak a történetét. Azt, hogy a háború után miként indult haza, miféle veszedelmekben és kalandokban volt része, és minek köszönhető, hogy ilyen sok ideje úton van. De közben azt is láthatjuk a könyv elején és végén, hogy Pénelopé és Télemakhosz miként élik meg Odüsszeusz távollétét, miket kell elviselniük a „kérőktől”, hogyan próbálja a fiú megtudni, mi történt az apjával, Pénelopé pedig hátráltatni a kérőket, amíg csak lehetséges.

Nagyon régi emlékeim szerint a képregény lényegében jól visszaadja az eposz cselekményét, az események, kalandok ugyanúgy történnek mindkettőben. Amiben különbözik a kettő, hogy a rajzoknak köszönhetően sokkal jobban át tudtam érezni a karakterek érzéseit. Valahogy sokkal inkább átjött Pénelopé szenvedése úgy, hogy láttam az arcán a szomorúságot, a kétségbeesést, ahogyan Télemakhosz elkeseredettsége, tettvágya is átérezhetőbb volt. Sőt, még Odüsszeusz honvágyát is jobban elhittem az arckifejezéseit látva, még úgy is, hogy a képregényben is megcsalta a feleségét. Vagyis nagyon sokat számít, hogy a képregényváltozat nemcsak szavakkal próbál érzéseket és gondolatokat átadni, hanem vizuálisan is.

A kalandokat is jobban élveztem így, hogy nemcsak olvastam, hanem láttam is őket. Tiniként a régies szöveg miatt nehéz volt elképzelni, mi is történik, képregényként viszont szórakoztatott Odüsszeusz utazása. Főképp azért, mert a kalandjelenetek elég mozgalmasan, filmszerűen voltak megrajzolva. Nagyon jól ábrázolta Hinds a különböző mozgásokat. És nemcsak az emberekét, hanem például a tengeri vihart, a dárdák hajítását és hasonlókat is.

A meztelenkedés mellett voltak egyébként elég brutális jelenetek is a képregényben, amik miatt viszont lehet, hogy ha egy gyerek (értsd 14 év alatti) veszi kézbe a kötetet, nem árt, ha egy felnőtt is van mellette, vagy utána megbeszélhetik a dolgot. Mivel én horrorfilmeken nőttem fel, engem valószínűleg a szemkiszúrás és egyebek nem ráztak volna meg, de Odüsszeusz kutyájának szenvedése és halála biztosan megviselt volna lelkileg, mert azt még most is nehéz volt látni.

Így kell kedvet csinálni egy történethez

Abból is látszik, mennyire beválik ez a képregényes forma, hogy miközben olvastam, elhatároztam, hogy adok majd egy esélyt újra az eredeti eposznak, és amikor lesz rá időm, megpróbálom végigolvasni, hogy lássam az összes különbséget képregény és eposz között.

Valamint kedvet hozott ahhoz is, hogy megnézzem az új Odüsszeia-filmfeldolgozást. Mert az is érdekel, hogy mennyire hasonlít képi világát tekintve a képregényhez, és vajon a cselekménye mennyire hűen követi az eredeti sztoriét.

Amúgy jó ötlet volt pont most kiadni magyarul a képregényváltozatot, mert a mozifilm is valószínűleg arra ösztökéli majd az embereket, hogy kíváncsiak legyenek a kötetre.

Átélhetőbb, átérezhetőbb, érthetőbb

Nem mondom, hogy az Odüsszeia lett a kedvenc történetem, mert valahogy sem a cselekmény, sem Odüsszeusz karaktere nem áll túl közel hozzám, de képregényváltozatban sokkal jobban tetszett, mint anno eposzként. Nyelvileg sokkal érthetőbb volt, és a rajzok is sokat segítettek abban, hogy jobban átérezzem a karakterek érzéseit, valamint izgalmasabbnak éljem meg a különböző kalandokat.

🤯🤯 5/2 – Ez nem egy túlzottan elgondolkoztató történet, inkább a kalandokon, pörgős cselekményen van a hangsúly.

🔥🔥🔥 5/3 – Nincs konkrétan megmutatva a képregényben a szex, de tele van meztelen, izmos férfi felsőtestekkel, meztelen vagy lengén öltözött, nagy mellű nőkkel, csók is elcsattan benne, és utalnak a szexre.

🤧🤧5/2 – Az egyetlen kicsit könnycsalogató jelenet a könyvben a kutya szenvedése és halála, az viszont megérdemel két pontot.

💔 5/1 – Nem igazán volt hatással a szívemre a történet. A kutya miatt kicsit szomorú voltam, de úgy alapvetően a sztori érzelmileg nem nagyon hatott rám.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Klassz teázgatva lapozgatni a képregényt, csak arra figyeljen mindenki, nehogy leöntse véletlenül, mert nagyon-nagyon kár lenne ezért a szép könyvért.

⛵⛵⛵ 5/3 – A történetet még mindig nem szerettem meg úgy igazán, de a képregény kivitelezése, ötlete nagyon tetszett. Sokkal szórakoztatóbb volt így olvasni Odüsszeusz kalandjait, mint eposzként.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal néhány az Odüsszeiával kapcsolatos kérdésre kell válaszolnotok a játék során. Írjátok be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Ki rendezte az Odüsszeia legújabb, 2026-os filmváltozatát?

Állomáslista:

Blogturné

08. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

08. 12. Dreamworld

08. 14. Könyv és más

08. 16. Kitablar

08. 18. Kelly és Lupi olvas

08. 20. Hagyjatok! Olvasok!

08. 22. Utószó

A magány világa (Ecsédi Orsolya: Paralista – Blogturné)

Ecsédi Orsolya legújabb regénye egy nagyon izgalmas felépítésű és igazán aktuális történet, mely egy nagyon fontos témát boncolgat. Ismerd meg a könyvet bloggereink jóvoltából, és ha játszol velünk, akkor akár egy példányt is nyerhetsz a kötetből a Móra kiadó felajánlásából.

Érezted már valaha magányosnak magad? És azt, hogy fogalmad sincs, mit kezdj a szürke kis életeddel? Megesett, hogy valami elsőre ártatlannak tűnő függőségbe menekültél, a fantáziavilágodba, a könyvek, filmek világába, bulizásba, egy számítógépes játékba vagy bármi másba? Ha igen, akkor magadra fogsz ismerni ebben a történetben, és számíts rá, hogy szétcincálja majd a lelkedet. Ahogy az enyémmel is tette.

Egyediség a köbön

A kötet többféle szempontból is nagyon egyedi. Kezdjük a kivitelezésénél: sosem láttam még olyan könyvet, aminek ilyesféle dupla borítója volt, és a hátsó borítófüle úgy volt megoldva, hogy ha behajtod, akkor lényegében a könyvből egy kis alul-felül nyitott, de oldalt zárt „dobozka” válik.

A behajtott rész egyfelől védi az oldalak élét, ezért valószínűleg kevésbé fog megsárgulni az idők során, mint egy simán kivitelezett kötet. Másfelől nagyon tetszett, hogy a behajtható kis fület simán lehetett olvasás közben könyvjelzőként használni úgy, hogy nem csúszott ki a helyéről, nem gyűrte meg a könyvet. Nagyon ötletes és hasznos volt számomra ilyen szempontból. Nagyon tetszettek a borítón kívül és belül lévő illusztrációk is, nem mellesleg a dupla borító egy könyvön és a csíkos füzetes illusztráció magára a történetre is utal, hiszen abban is két világ mosódik össze egyetlen történetté, és az egyik világot szimbolizálja a csíkos füzetlap.

A történet felépítése is izgalmas volt. Két nagyobb részből állt, amiben az OTTHON és NIHIL megnevezésű fejezetek váltakoztak. Az OTTHON fejezetekben Szil és a csapatának három másik tagja (Haiku, Watt és Argon) egy fantasyvilág hőseiként különböző szörnyeket gyilkolásztak, hogy végül legyőzhessék főellenségüket Slavert. A NIHIL megnevezésű fejezetekben pedig Szilt beszippantja valami örvény, és átkerül egy szürke, ijesztő világba, ahol a piócák börtönőrként utasítgatják, és meg kell küzdenie a többi arctalan fogollyal egy túlélőtábornak nevezett helyen.

Elsőre a történet valami fura fantasysztorinak tűnhet, míg az ember rá nem döbben, hogy minden csak szimbolikus, és meg nem érti, miről is van pontosan szó. Amikor pedig rájön, arra is ráébred, milyen zseniálisan van felépítve ez a két világ, és az író milyen zseniálisan átadja „kódnyelven” mindazt, ami valójában történik.

És végül az is egyedi volt a sztoriban, amiért egyáltalán felkeltette a figyelmemet, és el akartam olvasni. Facebookon láttam ugyanis, hogy az író arról mesélt az oldalán, hogy a könyvben a karaktereknek nincsen nemük. Fogalmunk sincs róla, hogy a főszereplők vagy épp a mellékszereplők lányok vagy fiúk, bármelyiknek hihetjük őket. Korábban még sosem olvastam olyan történetet, amelyben az író tudatosan nem adott nemet a karaktereinek. Olyat igen, amiből mondjuk az első 50 oldalon nem derült ki egy karakter neme, de az inkább írói hiba volt, mivel a későbbiekben megtudtuk, csak egészen addig az író elfelejtette elmondani, megmutatni.

Szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon miként működik egy regény nem nélküli karakterekkel, vagy egyáltalán működik-e. És azt kell mondanom, hogy bár végül más miatt mondom azt, hogy ez volt eddig számomra az év legjobb regénye azok közül, amiket olvastam, de a nemtelen ötlet is működött.

Természetesen végig próbáltam kitalálni, hogy vajon ki milyen nemű lehet, de miközben ezzel szórakoztattam magam, rájöttem, hogy igazából bármilyennek el tudom képzelni az összes karaktert, és a cselekmény szempontjából egyáltalán nem lényeges ez a kérdés.

Amikor egy regény nagyot üt

Még csak a regény közepénél tartottam, amikor ráírtam két barátomra, hogy szívből ajánlom nekik is ezt a könyvet, mert tudom, hogy az ő  életükben is olyan időszak van éppen, amikor nagyon át tudják majd érezni a történetet, és nagyot fog ütni.

Nem akarom lespoilerezni a regény lényegét, mert számomra is érdekes volt magamtól rájönni, hogy mi is az Otthon, mi a Nihil, és mit jelentenek az ezeken a helyeken történő dolgok. De lényegében ez a történet a mély emberi magányról szól. Arról a fajtáról, amikor egyszerűen nem találod a helyedet, nem érted a körülötted lévő embereket, szó szerint számkivetett vagy, aki képtelen kommunikálni, kapcsolatokat létesíteni másokkal és minden másra, ami az élettel együtt jár. Arról a fajta magányról, amikor lényegében már feladtad. Egyszerűen meghúzod magad, és beletemetkezel valamibe, ami elfeledteti veled az egész életedet. Szilnek és a csapatának ezt jelenti a szörnyvadászat.

Nehéz volt olvasnom ezt a regényt, mert fiatalkoromban pontosan olyan voltam, mint Szil, és még most is nehéz nem visszacsúszni lelkileg arra a szintre. Csak én nem szörnyeket öldöstem anno, hanem az írás, a könyvek, a filmek és sorozatok világába temetkeztem, vagyis a saját elmémbe és fantáziámba. És sokszor olyan mélyen, hogy tényleg nem láttam a valóságot. Vagy mondjuk úgy, hogy láttam, csak nagyon sikeresen tudtam úgy tenni, mintha nem létezne.

Amikor voltak barátaim, akkor is kisebb-nagyobb mértékben kívülállónak éreztem magam még közöttük is. Túl magának való, túl introvertált, túl ilyen, túl olyan voltam hozzájuk képest. Vagyis egyszerűen más.

Szóval nagyon át tudtam érezni Szil félelmeit, magányát, fájdalmát és kirekesztettségét. Azt, hogy valami függőségbe menekül az élete elől. A problémáit Magával és Parával, a két piócával, akik mondjuk úgy, hogy a legfontosabb szereplők közé tartoznak az életében. Azt, hogy mennyire kapaszkodott a csapatába, még ha félt is tőle, hogy nem feltétlenül igaz barátok, és csak a közös küldetés tartja össze őket. Amikor először beszéltek egymással mind a négyen teljesen őszintén, szemtől szemben, konkrétan könnyeztem.

Nagyon tetszettek egyébként Haiku, Watt és Argon háttértörténetei. Hogy kik ők valójában, milyen nehézségeik vannak, miken mennek keresztül. Jó ötlet volt, hogy csak Szil és Haiku voltak egykorúak, a többiek idősebb korosztályba tartoztak. Ez megmutatta, hogy a magány nem feltétlenül egy bizonyos korosztály osztályrésze, hanem bárki lehet magányos és elvesztett. És azt is, hogy lényegében a barátság nem korfüggő, simán megeshet, hogy egy fiatalabb és egy idősebb ember jól megtalálja egymással a közös hangot.

– Az argon egy nemesgáz! Egyszerűen illik egy varázslóhoz, úgy gondoltam.

– Más szóval eltaláltam! – vigyorog Haiku. – Elég lett volna ennyit mondanod.

– Nem vagy, mi? – forgatja a szemét Watt.

– Nem – rázza a fejét Argon. – Gáz.

A háttérsztorikból az is kiderült, hogy hiába érezzük úgy, hogy valakit jól ismerünk, valójában nem biztos, hogy tudjuk, zárt ajtók mögött milyen is az élete, mivel kell megküzdenie, hogy érzi magát igazából. Ha valami bajod van, nehéz beengedni másokat. Főképp, mert nehéz megbízni másokban, lévén az emberek többsége nem egyszer csalódott már az állítólagos barátaiban élete során.

Nagyon reméltem olvasás közben, hogy Szil és a többiek végül rálelnek a kiútra. Megtalálják a helyüket a világban, és megtanulják elfogadni és szeretni önmagukat. És annak is drukkoltam, hogy kiderüljön, küldetések nélkül is valódi barátok. 

A vonatos jelenet egy kicsit fájt, mert nem egyszer hagytak már hasonlóan cserben, és annak egyszer sem lett jó vége. De reméltem, hogy itt lesz valami elfogadható magyarázat rá (bár megsejtve, hogy Haiku esetében mi lehetne jó magyarázat, kicsit féltem is).

Menedék vagy rabszolgaság?

Sok olyan tevékenység van, ami elsőre szórakoztatónak, kreatívnak tűnik, segít kicsit kikapcsolódni, segít elfelejteni a mindennapi gondokat és a való világot. Ám ha ezt a tevékenységet túlzásba visszük, és ténylegesen megszűnik mellette az életünk, akkor az már nem menedék, hanem függőség. Az adott tevékenység rabszolgáivá válunk.

Anno, tizen-, huszonévesen én is beleestem hasonló függőségekbe. Míg végül az írás is azzá vált számomra. Először kreatív menedéknek indult (és valóban megmentette az életemet), aztán huszonévesen irreális módon alárendeltem neki mindent. Volt, hogy potyogó könnyekkel írtam a blogomra a ficem új fejezetét, mert annyira migrénem volt, mégsem bírtam leállni. Megesett, hogy a jövőmmel kapcsolatban olyan döntéseket hoztam csak azért, hogy írhassak, amikről tudtam, hogy hosszú távon csak ártani fognak nekem. Aztán eljött a mélypont, és szerencsére ki tudtam magam rángatni a gödörből. De... egyfelől nem volt könnyű. Másfelől a mai napig nagyon kell figyelnem arra, hogy ha nehéz élethelyzetben vagyok, ne essek vissza ugyanabba a gödörbe. Mert annyira kellemes lenne, annyira kényelmes és könnyű... Egy ideig.

Most épp az életem olyan szakaszában járok, hogy ismét aktívan visszatértem az íráshoz, de nagyon figyelek arra, hogy ne essek át megint a ló túloldalára, és ne adjam fel az egész életemet érte, hanem mellette hagyjam magam élni is.

Mivel tényleges tapasztalatom van ezen a téren, kíváncsi voltam, milyen tanulságot ad át a regény ezzel kapcsolatban. Mert én úgy vélem, hogy ezek a függőséget is okozható tevékenységek alapvetően nem feltétlenül rosszak. Sőt, tudnak nagyon hasznosak, építőek, egyenesen életmentők is lenni. Valóban segíteni az embernek kikapcsolódni, pihenni egy kicsit, kreatívkodni. A lényeg, hogy meg kell húzni és be kell tartani a határokat, hogy ne váljanak függőséggé.

Szóval érdekelt, hogy végül oda lyukadunk-e ki tanulságként, hogy Szil akkor lesz csak jól, ha végleg és teljesen feladja a hőséletet, ami a mániájává vált, hagyja, hogy beszippantsa a „nihil”, és belőle is „pióca” válik. Vagy az író megmutatja azt, hogy nem kell teljesen lemondania a hőslétről, hiszen ez nem feltétlenül káros dolog, és a személyiségének egy fontos része. Hanem egyszerűen mértéket kell tartania, és megtalálni az egyensúlyt a hőslét és a valódi élet között.

Még két fontos „menedék” tűnt fel a történetben. Az egyik a Nihil-beli Era „birodalma”, ami ismerős és nagyon reális búvóhely az olyan fiatalok számára, mint Szil (vagy épp én voltam anno). A másik a háziállat, vagyis ebben az esetben Kempelen, amit szintén nagyon reális gyógyírnak találtam.

Amikor mélyponton voltam, akkor került hozzánk a két kutyusom, Pötyi és Manó. És megesett, hogy csak miattuk keltem ki az ágyból, mert őket el kellett látni. Ahogyan az is, hogy amikor nagyon kétségbeestem, az mentett meg, hogy őket átöleltem. Egy kutya vagy bármilyen háziállat egyszerűen a legjobb társaság egy magányos, depressziós ember számára. Segít abban, hogy megtanulj felelősséget vállalni, megismerd a feltétel nélküli szeretetet, és vigaszt, társaságot találj egy élőlényben. És segít kikecmeregni a depresszióból, a kétségbeesésből is, és visszaterelni az életbe.

Nem mondom el, mi történt a könyvben, de azt igen, hogy az író nagyon szépen és reálisan építette fel mind Szil karakterét, mind azt a személyiségfejlődési utat, amin végighaladt. Logikus kapaszkodókat adott neki, amikkel valóban ki lehet mászni végül a gödörből.

Kommunikációs zavar és bullying

A piócák furcsa nyelvet használnak, amit Szil először nem ért, de ha nagyon koncentrál, akkor mégis felfogja. Amikor először olvastam a Nihil-fejezeteket, éreztem, hogy valahogy meg lehet érteni ezeket a piócák által mondott dolgokat, úgyhogy elkezdtem kódfejtőset játszani. És ha nem is a legelején, de végül rájöttem, hogy melyik mondatuk mit is jelent. Szóval ez egy szórakoztató játék volt számomra.

A játék mellett viszont nagyon szépen szimbolizálja a valós kommunikációs zavarokat az emberek között. Legyen szó szülő-gyerek, baráti vagy tanár-diák kapcsolatról, nagyon sokszor előfordul, hogy mindkét fél jóindulatú, akár szereti is a másikat, mégis valahol folyton félrecsúszik a beszélgetés a felek között. Ahelyett, hogy megértenék egymást, csak vita keletkezik, és még jobban eltávolodnak, még inkább visszahúzódnak a saját csigaházukba, és kizárják a másikat. A Szil és a piócák közötti beszélgetések is szépen visszaadták ezt.

Valamint válaszolnom kéne. De válaszolni utálok a legjobban. Odafigyelni fárasztó, gondolkodni még fárasztóbb, de a rohadt válaszolás a legfárasztóbb és a legfeleslegesebb dolog a világon. Az összes kísérletem félremegy. Soha nem az jön ki a számon, aminek kellene.

Miért nem ért meg Maga szavak nélkül? És miért nem hagy békén?

És bár Szil és a csapata, valamint Szil és az arctalanok közös nyelvet beszéltek, közöttük sem mindig működött a kommunikáció. Idő kellett ahhoz, hogy Szil nyíltan tudjon beszélni a csapata tagjaival, a barátaival, és beismerje a függőségi problémáját és az egyéb gondjait. Ahogyan ahhoz is idő kellett, hogy a barátai őszinték legyenek vele és egymással.

De a karaktereknek önmagukkal is nehézséget okozott szembenézni, vagyis a belső kommunikációjuk sem működött rendesen. Szil átverte a saját elméjét, Krónak pedig (az egyik arctalannak) egyszerűbb volt másokat bántalmaznia, semmint elgondolkozni azon, hogy valójában azért agresszív, mert utálja önmagát és az életét, és ezen változtatnia kéne.

A piócás kommunikációs zavarok legalább annyira fájtak a lelkemnek, mint Szil magánya és függőségbe menekülése, mert ezt is át tudtam érezni. Nagyon nehezen megy nekem is a kommunikáció, sokszor félrecsúszik, az adott pillanat fájdalmában nem azt mondom, amit valójában érzek, és sokszor mások is megbántanak úgy, hogy nem gondolták komolyan. Szóval igen, ez is olyasmi, ami olvasás közben fájdalmat okozott a lelkemnek, mert túlságosan ismerős volt.

Zseniális és fájdalmas

Ahogy fentebb már írtam, eddig ebben az évben ez volt számomra a legérdekesebb és legütősebb történet. Nagyon egyedi volt, és minden egyes szavát teljesen és mélyen át tudtam érezni, mert mondhatni az én fiatalkoromról szólt. Ha másképp is, de szinte mindent átéltem tizen-, huszonévesen, amit Szil. És az író annyira mélyen és reálisan adta át a karakter magányát, függőségét, a piócákkal való kapcsolatát, az elszigeteltségét, a barátaival kapcsolatos kétségeit és minden mást is, hogy egyszerűen olvasás közben én is újra éreztem mindent. Voltak jelenetek, amiknél konkrétan sírtam, mert eszembe jutott a saját múltam, én hogy én is pont azt éreztem, amit Szil. Szóval imádtam ezt a könyvet annak ellenére, hogy nagyon-nagyon fájt olvasni.

🤯 🤯 🤯 🤯 🤯 5/5 – A könyv első fele nagyon megmozgatta az agyamat. Próbáltam kitalálni, hogy a két világ és a bennük lévő dolgok és lények mit szimbolizálnak, jelentenek valójában. A könyv második felében pedig, amikor már pontosan értettem, mi történik, a történet pszichológiai szálain pörögtek a gondolataim. Olyannyira megfogta az agyamat ez a könyv, hogy múlt éjszaka konkrétan olyan alternatív világokról álmodtam, mint az Otthon és a Nihil, és az is biztos, hogy még napokig, ha nem hetekig a fejemben lesz a történet.

🔥 5/1 Mivel a romantikus szál tinédzserek között szövődik, ezért természetesen erotikus izzás egyáltalán nincs a könyvben. De romantikus jelenetek vannak, amiket aranyosnak találtam.

🤧🤧🤧 5/3 – Nem bőgtem végig a könyvet, de igen, volt több jelenet is, aminél elhasználtam jó pár zsebkendőt, mert emlékeztettek a saját múltamra és a korábbi lelki fájdalmaimra.

💔💔💔💔💔  5/5 – A szívemet teljesen kicsinálta ez a könyv. Nagyon élveztem, zseniálisnak tartom, de lelkileg fájt olvasni. És a vége is kicsit keserédes volt amiatt, amit Haiku elmondott Szilnek.

🍵🍵🍵🍵 5/4 – Én konkrétan egy finom tea mellett olvastam el a könyv egy részét, mert a szívfájdalom után kellett valami, ami felmelegíti a lelkemet. Szóval ehhez olyan tea passzol, de nagyon, ami megnyugtatja az embert, amikor érzelmileg feldúlt.

⌚⌚⌚⌚⌚ 5/5 – Összességében ez volt eddig a legjobb regény, amit ebben az évben olvastam, pedig volt már pár, amit imádtam. De ez annyira rólam szólt, annyira ismerős volt minden érzés, amit megjelenített, hogy egyszerűen olvasás közben egyszerre fájt és gyógyította a lelkemet. Ez a regény mintha konkrétan nekem szólt volna.

Ha kíváncsi lettél a könyvre, itt megvásárolhatod:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban Ecsédi Orsolya korábban megjelent regényeiből hoztunk egy-egy részletet, a te feladatod pedig az, hogy felismerd, mely könyvből származik, majd a helyes választ beírd a Tally-form megfelelő sorába.

(Figyelem! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Adél nénit feltűnő jókedvében találták. Úgy szuszogott, mint egy vidám vulkán, amiből minden pöffenéssel verssorok távoznak.”

Állomáslista:

Blogturné

08. 05. Utószó

08. 07. Könyv és más

08. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

Elég a felnőttekből! Vagy mégsem? (Soman Chainani: Lázadó ifjúság – Blogturné)

A Menő Könyveknek és Soman Chainaninak köszönhetően most megtudhatjuk, milyen lenne a világ, ha hirtelen a fiatalok kezébe kerülne az irányítása. Tartsatok három bloggerünkkel, valamint a 17 éves Benton Young elnökkel, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Ti mit tettetek volna, ha 17 évesen váratlanul a kezetekbe kerül egy ország sorsa? Sőt, az egész világé! A gimnazista Benton Young kitett egy videót az internetre, hogy meghódítsa a neki tetsző lány szívét, ám helyette feltüzelte vele a felnőttekben csalódott fiatalokat, akik összefogva elérték, hogy ő legyen az USA következő elnöke. De vajon egy tinédzser képes megoldani egy elnök feladatait, és érvényre tudja juttatni az akaratát, és azt, amiben hisz? Szembe tud szállni az idős politikusokkal és a hatalomtól megrészegült fiatal országvezetőkkel, akik a világ többi táján a nyomdokaiba léptek? Többek között ezekre kaphatunk választ a Lázadó ifjúság című regényből, ami fontos társadalmi kérdéseket boncolgat.

„Mindent bele!”-alapötlet

Amikor kézbe vettem ezt a könyvet, azt gondoltam, hogy valamiféle ifjúsági disztópiát fogok olvasni, amiben a fiatalok fellázadnak az idősek ellen, és végül legyőzve őket átveszik az irányítást, és megmutatják nekik, hogyan kell jobban vezetni a világot. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Ez a könyv egy igazi olvasztótégely volt. Egyszerre volt ifjúsági regény, disztópia, politikai thriller és krimi, amit meghintettek némi romantikával, humorral, akcióval, pszichológiával és társadalomkritikával. Lényegében a fantasyn és a sci-fin kívül szinte minden fontosabb zsáner benne volt kisebb-nagyobb mértékben.

Ami azért volt érdekes, mert így fogalmam sem volt róla olvasás közben, mire számíthatok, és ez egyfelől kíváncsivá tett, másfelől folyamatosan meglepett. A regény elején azt gondoltam, hogy egy ifjúsági regény kapok majd, amiben Benton szerelmi élete, barátságai, családi gondjai állnak a középpontban, valamint a jellemfejlődése, a politikai háttér pedig csak díszlet lesz ehhez. Aztán azt, hogy mégis az intrikákkal teli politikai szál a lényeg. Hogy Benton miként gyűri le az őt irányítani akaró idősebb politikusokat, hogyan szerez a fiatalok között támogatókat és ellenségeket, és miként éri el a politikai színpadon a céljait.

Végül történt egy gyilkosság, ami azt sugallta, hogy mind ez idáig teljesen tévúton jártam, ugyanis valójában egy krimit tartok a kezemben, és most az lesz a dolgunk, hogy szépen kinyomozzuk Bentonnal karöltve, ki is a tettes. Végül nyomozás helyett inkább a kalandokra és az akcióra tevődött át a hangsúly, és a nyomokba csak véletlenül futottunk bele itt-ott, miközben Benton különböző helyzetekből menekült.

De nem csak zsánerét tekintve ennyire sokszínű ez a regény, a kivitelezése is eléggé egyedi és összetett. Először is egyfajta levélregénynek indul. Benton ugyanis levelekben írja meg a vele történteket Miss Escobedónak, a fiatal kormányzástantanárának. Aztán bizonyos okokból fel kell hagynia ezeknek az írásával, és elkezd egyszerű naplót írni magának, amiben megosztja velünk az érzéseit, gondolatait és persze az őrült elnöki életének a történéseit. Emellett a könyvet különböző grafikai elemek, térképek, rajzok, plakátok, cikkek, diagramok, kihallgatási jegyzőkönyvek, szerződésszövegek és egyéb érdekességek dobják fel, amik a levelek és naplóbejegyzések között találhatók, és szorosan kapcsolódnak a cselekményhez.

Ez egyfelől elég egyedi ötlet volt, másfelől tényleg feldobja a könyvet vizuálisan. És végül kicsit olyanná teszi az olvasást, mintha te magad is jelen lennél a történetben. Hiszen a saját szemeddel láthatod azt a térképet, amit épp Bentonék is látnak, elolvashatod a szerződést, amit épp aláírtak, és hasonlók. Az olvasót is a történet részesévé teszi ez az egész.

Kiábrándult fiatalok, megbízhatatlan felnőttek?

Ez a történet tökéletesen reflektál arra, ami a valóságunkban is történik. A világot nagyrészt idős politikusok irányítják, akik egymással marakodnak a hatalomért, közben pedig tönkreteszik a bolygónkat és nagy ívben tesznek az emberekre és a fiatalok jövőjére. A fiataloknak pedig elegük van ebből. Kiábrándultak, dühösek és változást akarnak. Nagyrészt ez mentette meg a mi hazánkat is a legutóbbi választáson attól, hogy végleg és biztosan a pokolban vezessenek minket.

De ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok mind jobbak, mint az idősebbek, ahogyan azt sem, hogy minden felnőtt rossz lenne. És örülök, hogy ez a regény ezt megmutatta, mert kicsit tartottam tőle, hogy az lesz majd a tanulsága, hogy az idősek bénák, mind csak elcseszik a világot, és semmi szükség nincs már rájuk, és kizárólag a fiataloké a jövő, az igazság és a hatalom.

Benton karaktere jó példa arra, hogy csak azért, mert valaki fiatal, idealista és valóban jót akar a világnak, nem biztos, hogy automatikusan jó vezető és ténylegesen képes jobbá tenni a világot. A regény elején Bentont igazából egyáltalán nem érdekli a világ. Mármint szeretné, ha jobban működne, de úgy gondolja, hogy nem az ő dolga megmenteni. Ő nem akar mást, csak elnyerni annak a lánynak a szívét, akibe belezúgott. Elnök is ezért lesz végül, nem valami eszme miatt.

Ennek ellenére próbálkozik, és végül nagyon klassz jellemfejlődésen megy keresztül. De ehhez az kell, hogy már ne csak egy egyszerű fiatal legyen, hanem tanuljon, keresztülmenjen olyan dolgokon, amik által tapasztalatokat gyűjthet, és a megfelelő emberektől kapjon támogatást. Vagyis lényegében, amíg csak egy szimpla tinédzser, egy gyerek, addig nem alkalmas elnöknek, akkor válik alkalmassá, amikor már elég tapasztalatot gyűjtött és lelkileg sokkal érettebbé vált. Vagyis lényegében felnőtt.

A többi ország tinédzser vezetője még rosszabb nála. Ez pedig annak köszönhető, hogy bár fiatalok, és valóban idealistán kezdték ők is a lázadást a felnőttek rendszere ellen, ám a felnőttek rendszerében nőttek fel. Csak azt látták egész életükben, hogy ezek az öregemberek hogyan vezetik a világot, hogyan építenek birodalmakat, taposnak át másokon, szereznek egyre több hatalmat és pénzt. És azt hiszik, hogy ez csak így működhet. Még áltatják magukat, hogy bár a módszerük ugyanaz, ők jóra fogják felhasználni a hatalmat és pénzt, de nyilvánvaló, hogy szép lassan pontosan ugyanolyanná válnak, mint az idősek, akiket korábban megvetettek.

– Mi vagyunk az emberiség. Mi nyolcan. A sors választott minket vezetőknek – válaszolja Amita teljes lelki nyugalommal. – Ez egy újfajta birodalom. Felvilágosult birodalom. Egy jobb, békésebb világért.

– Békés?! – Most már kiabálok, a bőröm lángol. – Nincs olyan, hogy felvilágosult birodalom! Minden ország, amit birodalmak elnyomtak, pokoli harcot vívott a szabadságért. Ez robbantott ki minden háborút a történelemben!

És ez egy picit ijesztő és szomorú. Mert a regény azt érezteti velünk, olvasókkal, hogy nincs túl sok reményünk. Az újabb generációk hiába akarnak változást, amint hatalmat kapnak a kezükbe, pont azt fogják tenni, amit az elődeik. Mert egyszerűen csak az ő eszközeiket és módszereiket ismerik.

Olvasás közben reméltem, hogy azért a végére kapunk némi reménysugarat arra nézve, hogy bár nagyon nehéz, mégis ki lehet törni ezekből a generációs mintákból, és újféle, jobb módszert kitalálni az országok és a világ irányítására.

Amikor elmosódik a határ

Nagyon érdekes volt a viszony Benton és a szülei, valamint Benton és Miss Escobedo között is. Mindkét szál megmutatta, hogy időnként a felnőttek szimplán nagy gyerekek, esetlenek, sérültek, riadtak, zavarodottak és önzők. És ilyenkor a rájuk bízott gyerekeknek túl korán fel kell nőniük. Vagyis a könyv bemutatta, milyen az, amikor elmosódik a határ gyerekek és felnőttek között, valamint a gyerekkor és a felnőttkor között.

Bentonból lényegében azért lett elnök, mert úgy érezte, megfosztották a fiatalkorától, és felnőttként kell viselkednie. A szülei ugyanis, akik nemrég elváltak, gyerekként viselkedtek, és nem számíthatott rájuk igazán. Az anyjának új családja lett, és úgy csinált, mintha ez semmiség lenne. Csak élvezte az új életét, és nem igazán törődött azzal, hogy Benton mit érezhet. Az apja pedig úgy próbálta feldolgozni a válás traumáját, hogy csak és kizárólag a munkájával foglalkozott.

Nagyon meglepett, hogy lényegében még akkor is teljesen magára hagyták Bentont, amikor elnökké választották, és hirtelen egy egész ország súlya került a vállára. Sőt, akkor is, amikor gyilkossági kísérletekkel akarták kiiktatni az ellenfelei. Igaz, ő küldte el az apját, hogy nyugodtan foglalkozzon a munkájával, de az apjának nem lett volna szabad úgy hallgatnia rá, mintha szerepcsere történt volna, és Benton lenne az ő apja. És az is igaz, hogy Benton sértettségében és fájdalmában ellökte magától az anyját, de a nőnek kellett volna felnőttként viselkednie, és addig próbálkoznia, míg el nem nyeri a gyereke bocsánatát.

Az azért látszott, hogy annak ellenére, hogy nem megfelelően viselkednek, szeretik Bentont, úgyhogy kíváncsi voltam, vajon megváltoznak-e a történet végére.

Miss Escobedo szála kicsit megijesztett, mert attól féltem, hogy a könyv romantizál majd egy tanár-diák kapcsolatot, Benton ugyanis a tanárnőjébe szerelmes, az ő kegyeit kereste minden egyes cselekedetével. De hála az égnek, szerintem nagyon jól alakította az író ezt a szálat, úgy, hogy végül a megfelelő tanulság jött le belőle.

Bentonnak nem volt senkije, akire igazán számíthatott volna, ezért belekapaszkodott az első emberbe, aki meglátott benne valamit. Aki először elhitette vele, hogy nagy dolgokra lenne képes. Miss Escobedóba. De ez nem igazi szerelem volt, legalábbis akkor még nem, hanem egy túl korán felnőni kényszerült gyerek mentőövként használt álomképe. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy amikor Benton majd ténylegesen felnő, nem alakulhat ki valódi szerelem is köztük, hiszen a tanárnő is fiatal, de az már egy teljesen másik helyzet lesz, és a jövő zenéje.

Szóval volt a történetben romantikus szál, és bár az elején megijesztett, végül elégedett voltam vele.

Amikor szép lassan haladunk, aztán rátaposunk a gázra

A könyv három nagyobb részre van osztva. Az első rész a leghosszabb, és ez nagyon szépen és részletesen bemutatja Benton elnökké válásának első napjait, hogy milyen emberekkel van körülvéve az új életébe, milyen problémákkal kell megküzdenie, hogy ez milyen hatással van rá, valamint megismerhetjük a családi hátterét, a baráti kapcsolatait, a szerelmi vágyódását.

A második rész is elég hosszú és jól kidolgozott. Ebből személyesen megismerhetjük a többi ország fiatal vezetőit, azt, hogy miként intrikálnak egymás között, hogy megszerezzenek egy rengeteg hatalommal és pénzzel együtt járó területet. Láthatjuk, hogy Benton hogyan viselkedik ebben a helyzetben. És hát itt kezdődik el a krimiszál is egy korábban már sok krimiben felhasznált sablonhelyzettel: adott néhány ember egy teljesen lezárt szobában, egyikük meghal, ki lehet a jelen lévő közül a gyilkos?

A harmadik rész viszont oldalszámát tekintve is rövid, és bár izgalmas, mert pörögnek az események, tele van akcióval és veszéllyel, de valahogy számomra mégsem állt össze teljesen. Túl gyorsan meg volt oldva a végső probléma és túl egyszerűen. És voltak olyan karakterek, akiknek egyszerűen nem értettem az indítékát, hogy mit miért tettek. Persze az is lehet, hogy bennem van a hiba, nem tudom, de azt éreztem, hogy az első két rész lassú és jól kidolgozott építkezése után a harmadik rész kicsit logikátlan, kicsit összecsapott, kicsit túl gyors.

Ettől függetlenül érdekes volt a történet, élveztem, és a tanulságok nagyon jól átjöttek, csak maradt bennem némi hiányérzet.

Összeesküvés-elmélet vagy valóság

A történet középpontjában egy Sárkányfarok elnevezésű sziget áll az Északi-sarkvidéken, ami alatt olyan nyersanyagok vannak, amikhez ha egy ország hozzájut, akkor hihetetlen hatalomra és rengeteg pénzre tesz szert. Ez a sziget az, ami megrészegíti az újonnan hatalomra kerülő, fiatal vezetőket is.

Benton azonban két okból is amellett van, hogy senki ne folytasson a szigeten fúrásokat, és hagyják békén. Az egyik ok, hogy ha fúrni kezdenek ott, akkor tovább csökken a jégtakaró, a globális felmelegedés rosszabbá válik, és a bolygónk szép, lassú haldoklása kicsit gyorsabban folytatódik. A másik ok, hogy egy számítógépes játékba rejtett üzenet miatt úgy véli, egy szupervulkán van a sziget alatt, amit ha a fúrásokkal megzavarnak, konkrétan eljön a világvége.

– Várj. – A hangom elcsuklik, tenyerem nedves a képernyőn. – Azt mondod, ha bármelyik ország megszerzi a Sárkányfarkat, és elkezd fúrni, akkor így vagy úgy, de mind meghalunk?

– Remélhetőleg nem a következő Pókember-film előtt – feleli Freddy csípősen.

Olvasás közben szinte végig nem lehetett tudni, hogy ez utóbbi vajon igaz-e, vagy csak egy összeesküvés-elmélet, de ha csak az első ok áll fenn, az is épp elég, hogy Bentonnal értsünk egyet, és neki drukkoljunk.

A többi fiatal vezető karaktere egyébként igazán érdekes volt. Akadt olyan köztük, aki elsőre szimpatikusnak tűnt, de nem tudtam eldönteni, hogy tényleg bízhatunk-e benne, és akadt olyan is, akinek az első pillanattól antipatikus volt minden mondata és tette.

Ami érdekes, hogy bár a vulkánról nem tudtam eldönteni, hogy létezik-e, ahogyan a karakterek jó részéről sem tudtam biztosan, hogy most a jó vagy a rossz oldalon áll-e, de valahogyan már a gyilkosság pillanatában megéreztem, hogy mi is lesz itt a csavar. Így a Sárkányfarokon játszódó jelenetnél is pontosan tudtam, ki várja a jégen Bentont. És azt is tudtam, hogy az illető a jó oldalon áll. Nem tudom, honnan jött a megérzés, csak egyszerűen összeálltak a kirakós darabkái a fejemben, ahogy szép lassan csepegtette nekem a történet az infókat.

Szóval akadtak olyan fordulatok, amik megleptek, de a fő fordulatot lényegében kitaláltam, ami elég nagy sikerélményt okozott, viszont logikus módon így nem volt számomra valódi fordulat.

Újszerű kivitelezés és mondandó

Összességében nagyon tetszett ez a könyv. Imádtam, hogy ennyire sokszínű mind zsáner tekintetében, mind kivitelezésében. A sok grafikai elem nagyon feldobta és modernné varázsolta a történetet, valamint még jobban a részévé tett olvasóként a történetnek az, hogy ugyanazokat a dolgokat láthattam a saját szememmel, amiket a karakterek is láttak. Benton klassz főszereplő volt, igazi jellemfejlődéssel, a történet tele volt érdekes tanulságokkal és izgalmas kalandokkal.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Bár valószínűleg nem fogok még napokig a könyvön elmélkedni, de olvasás közben eléggé megmozgatta az agyamat a történet. Mind a krimiszál, mind a társadalomkritikai és filozófiai szál elgondolkoztató és érdekes volt.

🔥🔥 5/2 – Bár volt romantikus szál a történetben, hála az égnek, az olyan irányt vett, amit etikusnak tartok. A pikáns jeleneteket inkább a mellékkarakterek adták, főképp Benton egyik legjobb meleg barátja, valamint a többi fiatal vezető.

🤧5/1 – Ez a könyv egyáltalán nem volt szomorú, úgyhogy egyetlen könnycseppet sem csalt ki a szememből. Olvasás közben nem szükségeltetik hozzá zsebkendő.

💔 5/1 – Bár volt, amikor sajnáltam Bentont a szülei, a reménytelen szerelme, a sok teher miatt, ami a vállát nyomta, de a szívem teljesen egészben maradt.

🍵🍵🍵🍵5/4 – Szerintem ez egy tök jó könyv ahhoz, hogy befészkeljük magunkat egy bögre teával (pillanatnyilag inkább jeges teával) egy kényelmes fotelbe, és órákon át csak olvassunk és teát kortyolgassunk.

✊✊✊✊ 5/4 – Bár a történet végét kicsit elkapkodottnak éreztem, végig nagyon szórakoztató és izgalmas volt. És fontos társadalmi problémákat, politikai kérdéseket vetett fel, amikre szerintem megfelelő válaszokat is adott végül.

Ha kíváncsi lettél erre a könyvre, itt megvásárolhatod:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal egy kis fantáziajátékra hívunk titeket. Képzeljétek el, hogy holnap megválasztanak titeket miniszterelnöknek. Milyen döntéseket hoznátok? Válaszoljatok őszintén a turné állomásain feltett kérdésekre, a választ a Tally megfelelő helyére írjátok be.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Ha csak egyetlen mondatot üzenhetnél a népednek, mi lenne az?

Állomáslista:

Blogturné

08. 02. Kelly és Lupi olvas

08. 03. Könyv és más

08. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út