Kelly Bishop: A harmadik Gilmore lány – Blogturné

Minden Gilmore Girls-rajongó örülni fog a hírnek, ugyanis áprilisban érkezik magyarul Kelly Bishop memoárja A harmadik Gilmore lány címmel. A könyvben Kelly elmeséli élete történetét, betekintést enged a show-biznisz kemény és kihívásokkal teli világába, ahonnan egészen Hollywoodig vezetett az útja, és ahol Emily Gilmore története elkezdődött.

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg a kötet, és most lehetőségetek nyílik nyerni belőle egy példányt.

Miért választottam ezt a könyvet?

Ezt a kötetet is korrektúrázásra kaptam, és mikor rájöttem, miről is van szó, nagyon megörültem, hogy nekem jutott. A Szívek szállodája című sorozatot ugyanis rengetegszer láttam anno, amikor még volt tévém, és imádtam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy Kelly Bishop miféle bennfentes érdekességeket tud mondani a forgatásokról, a színésztársairól és hasonlókról.

Külcsín és kivitelezés

Sajnos ez a kötet sincs még a kezemben, de a KMK-t ismerve a kivitelezés minősége körülbelül ugyanolyan lehet, mint az összes többi könyvüké.

A borító nagyon egyszerű. A háttér fehér, és az egyetlen illusztráció rajta Kelly Bishop egyik fotója. A képen pontosan úgy néz ki, ahogyan a Szívek szállodájából emlékezhetünk rá, a frizurája, az öltözéke pont olyan, mint Emilyé. Szerintem jó, hogy olyan képet választottak a borítóra róla, amiről rögtön mindenkinek beugrik a sorozat, mert így azonnal mindenki tudni fogja, kiről és miről is van szó.

Tetszik, hogy Lauren Graham, vagyis a filmbeli Lorelai ajánlása van a borító, mert ez előre jelzi, hogy a könyv célja nem az, hogy Bishop gonosz módon kipletykálja a munkatársait, ismerőseit, mint olyan sokan tették a hasonló memoárokban. Hanem csak az, hogy bepillantást nyerhessünk a filmes világba, Bishop életébe, a forgatásokba, és közben kicsit nosztalgiázzunk. Kicsit olyan ez a könyv, mintha Bishop az egyik barátunk lenne, vagy a nagymamánk, nagynénénk, aki közvetlen, baráti hangnemben beavat minket élete történetébe, csak mert jólesik neki is visszaemlékezni.

Szóval annak ellenére, hogy a borító nagyon minimalista, nekem 5-ből 5 pont, mert a kevesebb néha több.

Alapötlet

Nagyon szeretem, amikor számomra szimpatikus híres emberek könyvformába öntik az életüket, és mesélnek nekünk, rajongóknak. Valahogy érdekes belelátni egy olyan világba, amiben nekünk nem lehet részünk. Még akkor is, ha kiderül, hogy ez a világ nem feltétlenül mindig olyan tökéletes és csillogó, mint ahogyan azt próbálják sokszor elhitetni velünk.

Nem mellesleg ennyi tapasztalattal, élménnyel a háta mögött Bishop nagyon érdekes, izgalmas, művelt és intelligens nő lett, akivel az ember bármikor örömmel leülne beszélgetni, megtiszteltetés lenne számára, de ha már nem teheti, akkor boldogan hallgatja meg a történeteit, gondolatait, tanácsait egy könyv lapjait olvasva is.

Szóval igen, bár a memoár ötlete nem egyedi, de szerintem jó dolog, ha az idősebb generációk elmesélik nekünk a történeteiket, főképp, ha az életük ennyire színes, egyedi, tanulságos és izgalmas.

5-ből 5 pont.

A három Gilmore lány (A képet itt találtam: ‘Gilmore Girls’ Star Kelly Bishop Lives a 'Quiet Life' in New Jersey | New Jersey Monthly)

A memoár

Őszintén szólva ez előtt a könyv előtt semmit nem tudtam Kelly Bishopról azon kívül, hogy a Szívek szállodájában ő játszotta Emilyt. Nem tudom, hogy azért volt kevés infóm róla, mert szinte egyáltalán nem olvasok bulvárt, vagy azért, mert távol tartotta magától és a magánéletétől a firkászokat, de fogalmam sem volt róla, honnan jött, mivel foglalkozott a színészkedés előtt, nem tudtam semmit a gyerekkoráról, a  szerelmi életéről. Így mikor elkezdtem olvasni a könyvet, fogalmam sem volt, pontosan mire számítsak.

– Úgy tűnik, hogy mégsem kell a nyugati partra menned – mondta.

A szívem megsajdult, de ekkor folytatta.

– Nem szükséges. Ugyanis felajánlották neked Emily szerepét a Szívek szállodájában.

Túlságosan elállt a szavam ahhoz, hogy feltegyem a kérdést: mi lett azzal az állítólagos kötelező meghallgatással „az öltönyösöknek”?

Évekkel később Amy elmagyarázta.

– Hónapokig dobálóztak nekem nevekkel – mesélte. – De az első meghallgatásod után csak azt hajtogattam, hogy: „Nem, már meg van az Emilym.”

Szerencsére hamar kiderült, hogy egy nagyon szórakoztatóan megírt memoárra, amiben egy igazán intelligens nő meséli el a történeteit időrendben, gyerekkorától kezdve egészen a jelenig.

Bár úgy álltam neki a korrektúrázásnak, hogy elsősorban a Szívek szállodája miatt érdekelt a könyv, és a sorozattal kapcsolatban akartam minél több infót megkapni, egyáltalán nem éreztem végül csalódottnak magam, amiért ez csak egy kis része volt a memoárnak. Bishop annyira érdekesen, közvetlenül mesélt magáról, hogy a kötet még munka közben is beszippantott, nagyon élveztem olvasni.

Bishop, mielőtt színész lett volna, profi táncos volt, érdekes volt ebbe a világba is bepillantani a színészet mellett. Az biztos, hogy már fiatalkorában is egy nagyon kitartó, eltökélt, erős lány volt, aki rendíthetetlenül ment a céljai felé, és ha időnként esetleg el is szontyolodott a buktatóknál, mindig képes volt összeszedni magát, és folytatni.

Mind a tánc, mind a színészet világa izgalmas, gyönyörű, de többféle szempontból nehéz is. Egyfelől rengeteg fizikai és lelki megterheléssel jár együtt. Másfelől, ha valaki ezeket a szakmákat választja, akkor nem tudja úgy élni a magánéletét, a családi életét, ahogyan azt egy átlagember tenné. Más az időbeosztás, sokszor kell utazni, amíg nem futottál be, addig sokszor hol van pénz, hol nincs, a táncból hamar kiöregszik az ember, mert a teste nem bírja sokáig a megterhelést, és a színészetben is van, mikor nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azt az ember szeretné.

És persze mindkét világban ott a szexizmus is (remélhetőleg a metoo óta már kevésbé...). Jó volt látni, hogy Bishop már fiatalon is képes volt kiállni magáért, megvédeni magát, felszólalni azokkal a férfiakkal szemben, akik bármiféle módon fenyegették, megalázták, lenézték, csak mert nő. Viszont kicsit úgy éreztem, hogy sokszor lekicsinyli ezeket az eseteket, de azt hiszem, érthető, hogy miért. Egyfelől fiatalkorában még nem volt metoo, és úgymond megszokottnak számított ebben a világban, ha egyes férfiak szexistán viselkedtek. Másfelől sok nő úgy védi magát lelkileg az ilyen helyzetek okozta lelki sebektől, hogy elhitetik magukkal is, ezek az esetek apróságok voltak. Mert ha nem volt komoly, akkor nem okozhat olyan mély sebet sem. Szóval értem teljesen, hogy Bishop miért mesél ezekről a dolgokról néhol megbocsátóan, néhol dühösen, de szinte mindig úgy, mintha nem komoly ügyről lenne azért szó. Azért bloggerként fel kell hívnom az olvasók figyelmét arra, hogy ezek az esetek komolyak voltak, és egy normális, valódi egyenlőségen alapuló világban vagy meg sem szabadott volna történniük, vagy ha megtörténtek, akkor súlyos következményük kellett volna, hogy legyen.

Bár kedves voltam, és jól kijöttem a Radio City táncosaival, nem igazán voltak ott „barátaim”. Viszonylag magamnak való vagyok, nem túl kíváncsi, és nem érdekelnek a pletykák; így bár nagyjából mindannyian tisztában voltunk vele, hogy kinek van párja, és kinek nincs, egyszer sem jutott eszembe, hogy megosszam a hírt, hogy összeköltöztem a barátommal, vagy hogy bárkit is megkérdezzek a lakhatási helyzetéről. Fogalmam sem volt, de nem is érdekelt, hogy helyeselnék-e, vagy inkább megdöbbennének rajta.

Az egyetlen igazi döbbenet anyámtól érkezett, akit mélységesen megsértett, hogy a lánya „bűnben él”.

Bishop magánélete is érdekes volt annak ellenére, hogy nem igazán szeretek mások privát szférájába belesni, mert úgy vélem, a sztároknak is joga van a magánélethez. Szóval ha egy pletykalap oldalain írták volna le az életét, akkor biztosan nem olvasom el, de így, hogy maga osztotta meg velünk, saját akaratából, önként és szívesen, én is örömmel és érdeklődve olvastam. Tényleg olyan volt, mintha egy idősebb rokonom mesélt volna nekem a múltjáról egy személyesebb beszélgetés során.

Volt pár férfi Bishop életében, sokszor elég rosszul választott véleményem szerint, de épp ezért tűnt végül a házassága egy igazi valóra vált romantikus mesének (aminek a vége azért megríkatott). És imádtam, hogy akár volt férfi az életében, akár nem, a családjának mindig részei voltak a háziállatai, akikről nagy szeretettel mesélt.

A Szívek szállodájáról szóló részekben sem csalódtam. Jó volt látni, hogy Bishop mennyire közel állt a férjét játszó Edward Herrmannhoz, olyannyira, hogy még a férfi halálos ágyánál is jelen volt. Aranyos sztorikat is kaptunk, amiken jókat kuncogtam, és azonnal beugrottak a kapcsolódó sorozatbeli részletek is. Az egyetlen, ami kicsit elszomorított, az az volt, ahogyan (és amiért) a sorozat végül véget ért. Bár a későbbi négyrészes kiegészítősorozat kicsit kárpótolt.

Az elejétől a végéig nagyon élveztem ezt a memoárt, szóval 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nagyon örülök, hogy rám jutott a korrektúrázása, de ez az a könyv, amit ha nem én vagyok a korrektora, akkor is el szerettem volna olvasni. Szórakoztató volt, érdekes, bepillantást nyújtott a táncosok és színészek hol varázslatos, hol kevésbé szép világába, Bishop nagyon szimpatikus, intelligens, érdekes nőnek tűnt, és a Szívek szállodájáról megtudott történetek is megmelengették a szívemet.

Szóval 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Minden Szívek szállodája-rajongónak, valamint azoknak, akik szívesen bepillantanának egy színésznő memoárján keresztül a filmkészítés világába.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban minden állomáson találtok egy-egy képet Emily Gilmore ikonikus jeleneteiből és az a feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik Gilmore Girls epizódból van az adott jelenet. A kérdőív megfelelő sorába írjátok be az epizód címét magyarul vagy angolul (de évad-epizód számot is elfogadunk). Sok sikert mindenkinek!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

03. 30. Pandalány olvas

04. 01. Könyv és más

04. 03. Kitablar blog

04. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út

Demi Winters: A karmok uralma (Hamvazók 2.) – Blogturné

Üdvözlünk újra A csontok útja világában! A karmok uralma folytatja az epikus fantasyvilág eseményeit, ahol a szereplőknek egyre nagyobb veszélyekkel és döntésekkel kell szembenézniük. A regény tele van intrikával, kalanddal és sorsfordító pillanatokkal. A blogturné során több állomáson is megismerhetitek Silla legújabb kalandjait, a turné végén pedig egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a kötetből.

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész nagyon egyedi és érdekes volt, megkedveltem benne néhány karaktert, és tudni szerettem volna, hogyan alakul a későbbiekben az életük, miféle kalandokban és harcokban vesznek majd részt.

Külcsín és kivitelezés

A könyv puha borítós és élfestett. Mivel több mint 700 oldalas, így megvan a súlya, szóval nem egy olyan kötet, amit az ember magával cipel, és út közben olvas. A borítón ezúttal az idősebb Volsik lány, Saga található, aki társfőszereplővé nőtte ki magát ebben a kötetben a húga, Silla mellett. A lány feje mellett két téliszárny nevezetű madárka repked, amik lényegében őt és a fogolylétét szimbolizálják. Lejjebb két bagoly van, ami Silla szálához köthető. Legalul pedig egy vörös szemű medve és két papírtekercs. A baglyok és a medve között virágok találhatók, és hópelyhek hullanak a háttérben az égből. A borító háttere fekete és sötétkék, ez a borús színvilág pedig jól átadja a történet hangulatát.

Az élfestésen szintén a borítón lévő fehér virágok és egy téliszárny van, de itt a háttér egy fokkal kevésbé sötét.

A borítón lévő illusztráció passzol a történethez, a színvilág illik a hangulathoz, és nagyon szép úgy egészében a könyv kivitelezése.

Szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Udvari intrikák, két egymástól elszakított testvér, varázserővel bírók és nem bírók, elnyomottak és elnyomók harca. Egyik, a könyvben található toposz sem új, Wintersnek mégis sikerült egy egyedi történetet alkotnia belőlük, ami izgalmas, fordulatos, összetett, romantikus és teljesen leköti az embert.

Először megijedtem, amikor rájöttem, hogy ezúttal csak a könyv egy része szól Silláról, tartottam tőle, hogy Saga fejezetei annyira nem szippantanak majd be, de szerencsére tévedtem. Jó ötlet volt megosztani a fejezeteket a két testvér között, mert így nagyobb bepillantást nyerhettünk a királyi udvar életébe, közelebbről megismerhettük a Volsik családot lemészároló és a trónt elfoglaló Ivar királyt, a feleségét, Signe királynét, az őket szolgálókat, valamint egy új királyságot és népét is, a zagadkaiakat. Így a sztori még összetettebbé vált.

5-ből 5 pont.

Saga és Rurik (A képet itt találtam: Instagram)

Cselekmény

A történet ott kezdődik, ahol az első kötet véget ért. Silla Reyjel, a Véresbárdú Banda vezetőjével elmenekült Kopából. Kiderült, hogy a férfi is galdra, rendelkezik mágiával, és ő az a „sorozatgyilkos”, akit már régóta keresnek a királyságban. Silláéknak új és biztonságos rejtekhelyet kell keresniük, ezért Rey korábbi otthona felé veszik az irányt. Az új menedékbe érve Sillának meg kell tanulnia bánni a galdurjával, miközben ki kell nyomozniuk azt is, miért tűnnek el az emberek a faluból, ki ragadja el őket.

Saga eközben a saját szülei gyilkosainak a foglya. Igaz, hogy aranykalitkában tartják, de ettől még cseppet sem könnyű vagy boldog az élete. Az előző rész végén rájött, hogy a húga, Silla életben van, ahogyan arra is, hogy Signe királyné megpróbálja megtalálni és megöletni. Saga elhatározza, hogy bátor lesz, és bármi áron megvédi a testvérét. Miközben ezen ügyködik titokban, összeismerkedik a zagadkai küldöttség egyik vezetőjével, Rurikkal, akiben úgy véli, talán szövetségesre, vagy valami többre is találhat.

– Sok mindenhez értek, Saga – felelte Rurik elnyújtva, a smaragdzöld szemében fény gyulladt. – Miért rejtőzködsz?

– Mert nem akarok meghalni!

– Én inkább meghalnék, mint hogy madzagon rángassanak.

Ahogy fentebb már írtam, kicsit tartottam Saga fejezeteitől az elején, de az ő szála is azonnal beszippantott. Mindig is imádtam az udvari intrikákat, a politikai harcokat, ha nem a valóságban kell átélnünk, hanem csak a könyvek lapjain, akkor ezek számomra kifejezetten érdekfeszítőek. Tetszett, hogy egy új társadalmi réteg életébe tekinthetünk be, hogy a sakktábla olyan bábuit is közelebbről megismerhetjük, akikről még sosem hallottunk, vagy az első könyvben csak említés szintjén, alig-alig. Érdekes volt, hogy nemcsak Saga az, aki titokban ügyködik a célja elérése érdekében az udvarban, hanem Signe királynénak is megvan a maga kis összeesküvése a saját férje ellen, valamint a zagadkaiak is nyilvánvalóan készülnek valamire, és az egyezkedésük Ivar királlyal csak a látszat. Nagyon kíváncsi voltam olvasás közben, hogy mi is fog kisülni abból, hogy mindenkinek megvannak a maga titkai és céljai.

Silla fejezeteit is imádtam. Egyfelől érdekes volt, ahogyan próbálta megtanulni kezelni a galdurját. Másfelől izgalmas volt az eltűnt falulakókról szóló szál, érdekelt, hogy vajon miféle szörny ragadja el őket, kapcsolódik-e valahogyan ez az egész Signe terveihez, és mi is történik az eltűnt emberekkel pontosan. De ami a leginkább lekötött ezekben a fejezetekben, az Silla és Rey kapcsolatának az alakulása volt. Ami vicces, mert általában a romantikus szálak fognak meg a legkevésbé, de Rey valahogy annyira érdekes és szerethető karakter volt már az első részben is, hogy egyszerűen megkedveltem őt.

Ahogy Saga fejezeteiben jó volt megismerni egy új közeget és új karaktereket, úgy Silla fejezeteiben is. Nagyon örültem neki, hogy Rey régi otthonát kaptuk rejtekhelyként, mert így nemcsak a múltjába kaphattunk betekintést, hanem a személyiségét is jobban megérthettük. Ezenkívül az új karakterek, a családja, barátai is érdekesek és szerethetőek voltak.

Kicsit sajnáltam, hogy a Véresbárdú Banda első kötetben megismert tagjai ezúttal kimaradtak a cselekményből, de reményeim szerint a harmadik részben majd visszatérnek. Kivéve persze Jonast, aki sajnos a második könyvben is itt rontotta a levegőt, és csak még jobban megutáltatta magát velem...

A Sötétség Urának felbukkanása is feldobta a történetet. Ő lényegében valamiféle pokoli démon, akivel alkut köthetsz, de valahogy az alku sosem neked kedvez. Kicsit olyan, mint a sátánnak eladni a lelkedet. Épp ezért izgalmas az ötlet, hogy ezúttal nem a gonosz szereplők kötnek alkut ezzel a lénnyel, hanem a Volsikok. Visszaemlékezésekből megtudhatjuk, mit is tettek Silláék ősei, és aggódhatunk azért, hogy vajon Silla és Saga döntéseire és jövőjére milyen hatással lesz a Sötétség Ura.

Bár a cselekmény mindkét szálon elég lassan bontakozott ki, egy percig sem éreztem azt, hogy unatkoznék. Mert azért mindig történt valami érdekes, mindig akadt némi titok, ami elgondolkoztatott, és érzelmileg is sikerült magához láncolnia a sztorinak.

5-ből 5 pont.

Karakterek

Volt egy kis Trónok harca-érzésem, mert Saga kicsit emlékeztetett Sansára, Signe királyné pedig Cerseire. Imádtam a köztük lefolyt párbeszédeket, főképp, hogy nemcsak Saga gondolatait hallhattuk közben, hanem Saga gondolatolvasó galdurjának köszönhetően Signéét is. És bár úgy vélem, hogy Signe nem egy pozitív karakter, úgy vettem le, hogy vannak még titkai, lesz itt vele kapcsolatban még olyan fordulat, amin meg fogunk lepődni.

Saga egyébként pont azért szerethető, mert nem egy harcos, nem egy hős, de ha a húgáról van szó, akkor képes összeszedni a bátorságát. Fél, elég erős fóbiái vannak bizonyos korábbi traumák miatt, régebben nem akart mást, csak meghúzni magát, most viszont elkezd kinyílni, egyre bátrabb, egyre merészebb. Céljai vannak, ötleteket sző, és végre is hajtja őket.

Rurik karaktere nagyon érdekes és összetett volt. Mindvégig érezni lehetett, hogy a népével valamit terveznek, nem azért vannak Ivar király udvarában, hogy ténylegesen szövetséget kössenek. De arra, hogy ki ő valójában, a vele kapcsolatos nagy csavarra nem számítottam. Remélem, hogy a harmadik könyv is mindkét testvér szemszögét bemutatja majd, mert szeretném látni Zagadkát, szeretnék felfedezni olvasás közben egy újabb királyságot úgy, hogy fizikailag is ott vannak a karakterek.

Silla a kötet elején kicsit bosszantott, mert bár értettem, miért vesztette el a bizalmát Reyben, azt nem érettem, miért nem tudja, hogy a férfi sosem ártana neki. Annyira nyilvánvaló volt mindvégig, hogy Rey szerelmes belé, és kb. bármit megtenne érte. De szerencsére Silla hamar összekapta magát. Érdekes volt, ahogy felfedezte a saját képességeit, és közben a Rey iránti érzéseit is.

– Hallottam Silla hangját az istálló felől – mondta Vig az asztal túloldaláról, miközben Rey kását lapátolt a szájába. – Tényleg... a lovaddal beszélget?

– Valószínű.

– Elég komolynak tűnt. Mintha lelkiznének.

Rey hosszan kifújta a levegőt.

Rey pedig továbbra is imádni való pasi. Kicsit morci néha, mert hát, megvannak a maga lelki sebei, de mindig Silla mellett áll, mindig segíti őt. Tetszett, hogy nemcsak testőrként funkcionál Silla mellett, hanem azáltal, hogy megtanítja harcolni és segít neki találni valakit, aki a galdurja használatára is kiképzi, fegyvert is ad a lány kezébe önmaga megvédésére. Elég erősnek és ügyesnek tartja ahhoz, hogy ne csak egy védeni való hercegnőként kezelje, hanem igazi harcostársként, egyenlő félként. Már az első könyvben éreztem, hogy ő lesz a megfelelő partner Silla számára, nem Jonas.

Jó volt megismerni Rey családját, barátait. Tetszett, hogy a férfi teljesen más oldalát láthattam azáltal, hogy most nem vezetőként funkcionált mások között, hanem családtagként, barátként. A nagymamája és a legjobb barátja is nagyon kedvelhető karakterek voltak, és reméltem, hogy helyre tudják hozni a múltbeli dolgokat, amik miatt eltávolodtak egymástól.

Jonas karakterét egyre jobban utálom. Rövid ideig azt gondoltam, hogy esetleg még van számára visszaút, még rájöhet, hogy rossz dolgot tett, és megpróbálhatja kijavítani, de nem... Azt a férfitípust testesíti meg, akinek ha egy nő megsérti valamivel az egóját, akkor bármire képes. A tettei egyáltalán nem az öccséről szólnak, ha róla szólnának, már rég rájött volna, hogy a testvére cseppet sem akarná, hogy Sillának és Reynek ártson. Ez szimplán csak arról szól, hogy férfiként ő meg lett sértve, és ezért bosszút akar állni a nőn, akit a tulajdonának tekint. Undorító. Remélem, hogy a harmadik könyvben még visszatér valahogyan, és remélem, hogy látni fogom, ahogy Rey szétrúgja a hátsóját.

Signe királyné is kiemelkedően összetett karakter. Bár Silla ellensége, de közben a saját férje ellen is megpróbál ügyködni. Először vele kapcsolatban is arra gondoltam, hogy „az ellenségem ellensége a barátom” alapon esetleg összefoghatna Sillával, de úgy vélem, sajnos túlságosan gonoszak a céljai ahhoz, hogy ez lehetséges legyen...

5-ből 5 pont.

Lezárás

Mind Saga, mind Silla szála izgalmasan van lezárva. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik a történetük a harmadik könyvben, ha tehetném, már most olvasnám. És alig várom, hogy a két testvér ténylegesen is találkozzon végre.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Imádtam, talán egy hajszálnyit még jobban is, mint az első részt. Ott az első 150 oldal után kapott csak el a történet, ebben a második kötetben viszont már az első oldalak beszippantottak, és az utolsó mondatig faltam a betűket. Örülök, hogy ezúttal Saga is főszerepet kapott Silla mellett, mindkét lány történetszála fordulatos, izgalmas volt számomra. És mindkettejük szerelmi szálát is szerettem.

Szóval 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki egy jó, összetett fantasytörténetet szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjáték során a skandináv mitológiával kapcsolatban találtok kérdéseket. Nektek az a feladatotok, hogy kiválasszátok a helyes válaszlehetőséget – a betűjelét írjátok a Tally-box megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Mi a neve annak a hatalmas kígyónak, amely körülöleli a világot, és Thor egyik fő ellensége?

a) Níðhöggr b) Jörmungandr c) Fafnir

Állomáslista:

Blogturné

03. 23. Kitablar

03. 25. Readinspo

03. 27. Csak olvass!

03. 29. Milyen könyvet olvassak?

03. 31. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 02. Könyv és más

Grady Hendrix: A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen – Blogturné

Grady Hendrix regénye a '90-es évek Dél-Karolinájába kalauzol bennünket, ahol egy elszánt háziasszonyokból álló csapat veszi fel a harcot valami sötét gonosszal. Az izgalmas és véres horrort az Agave jelentette meg magyarul, és ha bloggereinkkel tartotok, nemcsak megismerkedhettek ezekkel a kivételes nőkkel, de esélyetek is lehet a kiadó által felajánlott könyvnyereményre. Vigyázat, csak erős gyomrúaknak!

Miért választottam ezt a könyvet?

Elsőként a címe volt az, amit érdekesnek találtam, és felkaptam rá a fejemet. Szokatlan volt a hosszúsága, és könyvmolyként az olvasókör és a vámpír szavak is azt üzenték nekem, hogy esetleg ez nekem való könyv lehet. Ezenkívül volt valami a borítójában, ami vonzott...

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós kötetről van szó, aminek nagyon jó a kötése, mert hátfájás miatt kb. a felét az ágyban forgolódva olvastam el, és hogy lássam az oldalakat, eléggé szét kellett feszítenem a könyvet, plusz a legfurcsább módokon tartottam és támasztottam ki, de ez a tortúra egyáltalán nem látszik meg sem a gerincén, sem máshol.

A borítón lévő képen éjszaka van, így a sötét színek dominálnak. Egy görnyedt szörnyalak, egy vámpír áll egy lakóház tetőjén, fölötte fák lombos ágai egyfajta természetes keretet nyújtva érnek össze. A képet vörös háttér veszi körül, amiről a képre csorgó cseppekből látszik csak, hogy a vért szimbolizálja. Egyfelől a kép illik a történethez, lényegében az egyik jelenetet ábrázolja a cselekményből, másfelől a kép és az azt körülvevő vér azonnal elárulja, hogy körülbelül milyen hangulatra számíthatunk ettől a könyvtől. Ez nem egy cukimuki, romantikus történet lesz, amiben a vámpírok szexin csillognak a napfényben, hanem egy kőkemény, régimódi rémtörténet.

Nekem 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Volt egy időszak, amikor tömegével ömlöttek ránk a vámpíros történetek. Ezek között voltak jók és kevésbé jók is, de rengeteg jelent meg, és az ember egy idő után már semmi újat nem talált bennük. Aztán volt egy kis szünet szerencsére, úgyhogy mostanra megint úgy állhatunk neki egy vámpíros sztorinak, hogy már elmúlt a korábbi csömör. A vámpíros alapötlet tehát nem új és nem egyedi, de mostanra már nem is annyira népszerű. Ez utóbbi igazából pozitívum mert pont ezért nem veszik el a sok vámpíros sztori között ez a könyv, hanem inkább nosztalgiára késztetve felhívja magára a figyelmet.

Nem mellesleg Hendrix ezt az elcsépelt alapötletet számomra egyedi, izgalmas, hátborzongató módon dolgozta fel. Vagyis teljesen új köntöst adott rá. Mégpedig azzal, hogy egyfelől visszatért a régi, hátborzongató, félelmetes vámpírokhoz a romantikus, cuki vámpírok helyett, másfelől nem tiniket vagy valódi hősöket küldött a démoni gyilkossal szembeszállni, hanem egyszerű háziasszonyokat, akik szimplán a gyerekeiket akarják megvédeni.

És van még valami, ami nagyon egyedivé teszi ezt a sztorit. Mégpedig az, hogy egy igazi feminista gyöngyszem. Hendrix számomra az első olyan férfi író, aki véleményem szerint pontosan átlátja és átérzi a sok-sok évszázados női generációs traumákat, és tökéletesen szavakba is tudja önteni. De erről majd később még írok...

Szóval annak ellenére, hogy vámpírokról írni nem egyedi alapötlet, ez a történet mégis annyira különleges lett, hogy nekem 5-ből 5 pont.

Cselekmény

A történet 1988-tól 1997-ig játszódik, a főszereplője pedig Patricia Campbell egyszerű kisvárosi háziasszony. A férje folyton dolgozik, most próbálja kijárni az előléptetést magának, így alig van otthon. A két gyerekük nevelése Patriciára hárul, valamint az ő nyakába varrták a demencia teljesen leépült anyósának az ellátását is. Az egyetlen izgalom Patricia életében az, hogy a barátnőivel könyvklubot alapítottak, amelyben bűnügyekről, sorozatgyilkosokról és egyéb ijesztő dolgokról olvasnak.

Aztán egyik napról a másikra Patricia élete fenekestül felfordul. Nem elég, hogy az egyik idős szomszédjuk rátámad, és leharapja az egyik fülét, felbukkan a támadója unokaöccse is, James Harris, és beköltözik a városkába. A nő elsőre vonzónak és barátságosnak találja a férfit, aztán ahogy szép lassan fény derül a sötét titkaira, rájön, hogy halálos veszélyben van a város összes lakója, főképp a gyerekek.

Először furcsálltam, hogy Hendrix harmincas háziasszonyokat állított szembe egy gyilkos vámpírral, de kiderült erről a Született feleségek vs. Drakula ötletről, hogy baromi izgalmas és sokrétű. Mert ennek az alapötletnek köszönhetően tudta az író bemutatni, hogy nem feltétlenül csak a démoni szörnyek gonoszak, és nem csak ők nyomorítják meg a nők életét. Vagy úgy is mondhatnám, minek az embernek démoni ellenségként, ha van egy szexista, elnyomó, rohadék férje is...

Hendrix tökéletesen bemutatta és érzelmileg átadta, milyen, amikor csak azért nem hisznek neked, mert nő vagy. Amikor tudod, hogy igazad van, tudod, hogy életveszélyben vagy te is, más is, ártatlan gyerekek is, de hiába soroljátok a barátnőiddel a bizonyítékokat, hiába kértek segítséget a saját férjeitektől, a férfiak azt gondolják, csak képzelődtök, hisztériáztok, unatkoztok. És összezárnak, inkább a férfit védik meg (haveri és üzleti okokból), meg sem fontolják a gondolatot, hogy esetleg tényleg sorozatgyilkos lehet. És nőként frusztrált tehetetlenségedben és félelmedben tehetsz ezek után bármit, az végül valóban őrültségnek fog tűnni.

Miközben ezeket a részeket olvastam, egyfelől rájöttem, hogy Hendrix egy zseni, mert úgy írta le Patricia vesszőfutását, hogy az baromi erős érzéseket vált ki az olvasókból. Olvasás közben én is dühös voltam, frusztrált, olyan mélységes tehetetlenségérzés fogott el, hogy szó szerint könnyezni kezdtem tőle, összeszorult a gyomrom, és rám tört a rettegés. És kiabáltam a könyvvel. És nagyon ritkán fordul ilyen elő, de ráírtam a turnés társaimra, hogy kiadjam magamból ezt a borzalmas feszültséget, és kiderült, hogy ők is pont ezt érzik olvasás közben.

Másfelől tudatosult bennem, hogy a nők elnyomása, a férfiak okozta tehetetlenségérzés olyasféle generációs trauma, amit a mai napig tökéletesen átérzünk és megértünk nőként, és sokkal-sokkal-sokkal ijesztőbb, mint egy démon, egy vámpír, egy sorozatgyilkos természetfeletti lény. A tehetetlenség érzésénél nincsen borzalmasabb, és elképzelni sem tudom, hogyan tudtak nők milliárdjai ezzel együtt élni az évszázadok, évezredek során anélkül, hogy szó szerint beleőrültek volna. Ez is mutatja, hogy kicsit sem mi vagyunk a gyengébbik nem, mert sok-sok évszázad is kevés volt ahhoz, hogy tényleg megtörjenek minket.

Az is tudatosult bennem a regényt olvasva, hogy mennyire nehéz valódi sisterhoodot kialakítani a nők között. Évszázadokon keresztül arra neveltek minket, hogy kedvesek legyünk, csendesek legyünk, a saját családunkkal foglalkozzunk, mert az a legfőbb dolgunk, hogy őket ellássuk, és ezeket az évszázados, berögzült mintákat nagyon nehéz megtörni. Nagyon kíváncsi voltam olvasás közben, hogy vajon a könyvben szereplő nőknek sikerül-e... Rájönnek-e, hogy bár egyedül tehetetlenek, összefogva még egy természetfeletti, lényegében halhatatlan lény sem érhet fel hozzájuk. Nem árulom el, így lett-e, de nagyon drukkoltam nekik, hogy képesek legyenek valódi sisterhooddá alakulni végül, és vállvetve harcolni.

A történet eleje egy kicsit lassabban indult be, de amikor elkezdődtek a furcsa esetek, és Patricia elkezdett nyomozni és bizonyítékokat gyűjteni, onnantól kezdve kiemelkedően izgalmas volt a cselekmény. Végig áthatotta az az ijesztő, gyomorszorító hangulat, amit egy horrortól-thrillertől elvár az ember, a történet vége felé pedig a frusztrációm a nők tehetetlenségét és félelmét, majd küzdelmét végigkövetve olyan szinten a tetőpontjára hágott, hogy a vérnyomásgyógyszerem bevétele után is megugró vérnyomással olvastam el az utolsó fejezeteket.

5-ből 5 pont.

Karakterek

Patricia és a többi nő karaktere nagyon jól bemutatja, milyen nyomasztó és magányos volt a '90-es években feleségnek, anyának és háztartásbelinek lenni. De Patricia valahogy már az elejétől fogva bátrabb és eltökéltebb, mint a barátnői. Még mindig próbálok rájönni, miért lehet ez így, mitől más ő, mint a többiek, de tény, hogy Patricia sokáig az egyetlen, aki aktívan próbálja megmenteni a gyerekeket és megállítani Jamest. Persze voltak pillanatok, amikor megtört, és ilyenkor kicsit én is megtörtem vele, de mindig összeszedte magát, és mindig újra cselekvővé vált. A végén nagyon féltettem őt, de büszke is voltam rá, és igazán megkedveltem a karakterét.

– Ebből ELÉG! – bömbölte Carter, mire Blue abbahagyta: csöndben maradt meglepetésében, az arca egészen eltorzult haragjában, piros foltok izzottak rajta, folyt az orra, kezét ökölbe szorította, karját mereven tartotta a teste mellett, és egész testében vibrált.

Patricia oda akart menni hozzá, megölelni, elvenni tőle ezt a haragot, de ki volt kötve az ágyhoz. Carter mozdulatlanul, karba tett kézzel állt az ajtóban, szemlélte az általa rendezett jelenetet, nem ment oda megnyugtatni a fiát, nem oldozta el a feleségét, hogy ő tehesse meg, és Patricia arra gondolt:

Soha nem fogom ezt megbocsátani neked. Soha. Soha. Soha.

A férjét viszont egyenesen gyűlöltem. Talán még Jamesnél is jobban, de legalább ugyanannyira. Olyan mértékben lekezelően bánt Patriciával, úgy, mintha egy butus gyerek lenne, aki semmit nem tud, akit irányíthat, akit megalázhat mások előtt, hogy esküszöm, jobban vártam, hogy Patricia elküldje a pokolba, mint hogy legyőzzék a vámpírt. Azt akartam, hogy elváljon tőle, és hogy előtte jól beolvasson neki, és szembeszálljon vele. És bár nem hiszek az erőszakban, kivételesen nem bántam volna, ha legalább egyszer orrba vágja.

A többi női karakter közül kettő emelkedett ki számomra. Az egyik Slick, aki egy nagyon-nagyon vallásos nő. Magam is meglepődtem (mert tőlem távol áll a vallásosság, és ha valaki folyamatosan ezt a témát nyomatja, az zavar), de őt kedveltem meg a leginkább a barátnők sorából. A történetszála elég megrázó volt, de szépen felépített. A másik Mrs. Greene, aki a kisváros szegényebb részéről jött, és Patricia anyósának az ápolásában segített, valamint ő avatta be Patriciát a rejtélyes bűnesetekbe, amik a szegények területén történtek a gyerekekkel. Neki köszönhetően láthattuk a szegény és gazdag nők közötti ellentétet, feszültséget, és végül az igazi barátságot is.

James karaktere tökéletesen kidolgozott főgonosz volt. Nem az volt benne a legijesztőbb, hogy gyilkos és halhatatlan vámpír, hanem az, hogy ugyanolyan férfitípus, mint a férjek. Pontosan tudta, hogyan manipuláljon, lenézte a nőket, élvezte, hogy megfélemlítheti őket, szadistaként kínozta őket pszichésen stb. De pont ez bizonyult a gyengeségének is, lebecsülte a nőket és a nők együttes erejét.

Egyébként szerintem ő szimbolizálta a történetben a sok-sok évszázados patriarchális elnyomást. Ő testesítette meg a hímsoviniszta, a nőket és lányokat szó szerint kiszipolyozó férfitársadalmat, aminek a tagjai semmibe veszik a nőket, tárgyként kezelik őket, buta kislányokként tekintenek rájuk, akiken uralkodni lehet, és akiket ha úgy tetszik, akár el is pusztíthatnak.

Hendrix zseniális munkát végzett, amikor ezt a karaktert megalkotta. Én őszintén el vagyok képedve attól, hogy egy férfi ilyen szinten átlátja a nők helyzetét, és szavakba is tudja önteni. Még nőktől is ritka ez, nemhogy egy férfitól. És hát, mivel sajnos még mindig több szava van egy férfinak, mint egy nőnek, fontos is, hogy egy férfi is írjon erről, mert neki előbb hisznek. Ha egy nő írta volna a történetet, a férfi olvasók biztosan túlzásnak éreznék a férfiak tetteit, és ráfognák arra, hogy a női író férfigyűlölő, de így, hogy a regény egy férfi tollából származik, ezt nem tehetik meg.

Szóval nekem 5-ből 5 pont.

Lezárás

Alapvetően szerintem nagyon logikusan zárult a történet. Örültem neki, hogy az átlagos háziasszonyok nem mentek át zseniális harcművészbe, akik simán elintézik a halhatatlan vámpírt, hanem megmaradtak átlagos háziasszonynak, akik inkább ésszel és összefogással próbálkoztak. Volt néhány nagyon kielégítő jelenet a legvégén, ami kicsit feloldotta a szorongásomat, tehetetlenségemet és haragomat.

Érdekesek voltak a kötet végén a plusz olvasásélményt gazdagító anyagok. Ezek között akadt könyvajánló lista, a karakterek által írt levelek és az író által összeállított olvasmánylista is. De ami számomra a legizgalmasabb volt ezek közül, az a kérdéslista, ami segít feldolgozni ezt a könyvet az olvasóköröknek. Olyan kérdések szerepelnek a listán, amik valóban elgondolkoztatják az embert, és bár lenne egy olvasóköröm, akikkel személyesen kibeszélhetnénk a gondolatainkat, véleményünket.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Én imádtam. Ebben az évben ez volt eddig a legjobb könyv, amit olvastam, többféle szempontból is. Imádtam a feminista vonalat benne, imádtam, hogy érzelmileg olyan erős és szélsőséges hatással volt rám a történet (még ha olyan negatív érzéseket is váltott ki belőlem, mint a tehetetlenségérzés, frusztráció, düh, stressz stb.), imádtam a karaktereket, főképp Patriciát, és bár őt gyűlöltem, de szerintem James is tökéletes főgonosz volt. Ez egy igazán egyedi és izgalmas feldolgozása volt a vámpírtoposznak, de számomra sokkal több volt, mint egy szimpla horror. Inkább egyfajta társadalomkritika, patriarchátuskritika volt.

Szóval nekem 5-ből 5 pont, sőt csillagos 5-ös.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Először is minden nőnek. Mert szó szerint át fogjátok érezni, ebben biztos vagyok. És azoknak a férfiaknak is, akik szeretnék tudni, milyen nőnek lenni, milyen generációs traumáink vannak a patriarchátus miatt. Talán, ha egy férfi tollából olvassátok, jobban megértitek...

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mivel az olvasókörben elsősorban True Crime-okat, tényregényeket forgatnak, ilyen könyvek fülszövegéből találtok részleteket. Megoldásnak a szerző nevét és a könyv címét kérjük.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Fülszövegrészlet a játékhoz:

„(...) az egyik első dokumentumregény: nem valós eseményeken alapul, hanem valós eseményeket idéz fel aprólékos részletességgel, részben antropológiai, részben kriminalisztikai pontossággal - és elképesztően izgalmasan.”

Állomáslista

Blogturné

03. 23. Olvasónapló

03. 25. Hagyjatok!Olvasok!

03. 27. Könyv és más

03. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út

Tillie Cole: Ezt kívánom magunknak – Blogturné

Tillie Cole ismét egy lélekszaggató történetet hozott el nekünk, melyet ismételten a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában olvashatunk. A rebellis, múltja által traumatizált Cromwell és a bájos, zene szeretete által vezérelt Bonnie nem is különbözhetnének jobban, mégis a lelkük húrjai ugyanazokat az akkordokat szólaltatják meg. Szem nem marad szárazon – ha pedig megválaszoljátok az állomások kérdéseit, nektek is esélyetek nyílik nyerni egy példányt a regényből!

Miért választottam ezt a könyvet?

Ez ismét egy olyan könyv volt, amit korrektúrázásra kaptam a kiadótól, szóval nem én választottam. De pont ezért jó a kiadó korrektorának lenni, mert időnként így olyan regényeket is elolvasok, amiket alapvetően magamtól biztosan nem választanék. És időnként ezek a könyvek meglepően szórakoztatóak számomra.

Külcsín és kivitelezés

A borító alapszíne a rózsaszín, de nem a szemkirohasztóan élénk fajta, hanem az a visszafogott, kellemes árnyalat. Haloványan a háttérben egy kellemes hangulatú móló látszik, az előtér pedig tele van virágokkal, szirmokkal. Alapvetően jól néz ki a borító, és a móló kapcsolódik is a regényhez, én viszont hiányolom a zene konkrét megjelenítését a borítóról. Hiszen a történet központi eleme mindkét karakter zene iránti szerelme. A virágok helyett, amik már elég elcsépeltek a könyvborítókon, inkább lehettek volna hangjegyek, vagy bármi, ami ténylegesen a zenéhez köthető.

Bár a kötet ezúttal sincs a kezemben sajnos, a kivitelezése valószínűleg a szokásos KMK-minőség.

5-ből 4 pont.

Alapötlet

A történet romantikus alapja nem egyedi, mert hát, láttunk már ezernyi lelkileg sérült, és emiatt kicsit morcin viselkedő, de nagyon szexinek tartott pasikaraktert, és kedves, türelmes, a férfiban a jót meglátó női karaktert, akik végül karakterfejlődnek és összejönnek. Ahogyan Bonnie fő problémáját is ezerszer feldolgozták már, hol tragikus, hol szerencsés happy enddel.

A történetet a zene iránti szeretet, a Cromwell szemszögéből bemutatott szintesztézia általi ábrázolásmód teszi egyedivé. Szerintem még sosem olvastam olyan regényt, amiben az egyik karakter szinesztéta lett volna, így érdekes volt kicsit belelátni abba, mit is jelent ez pontosan, hogyan éli meg ezt az, akinek ilyen „képessége” van.

5-ből 4 pont.

Cselekmény

Bonnie imádja a zenét, és Cromwell zenei csodagyerekként az egyik példaképe és kedvence volt, míg a fiú váratlanul el nem tűnt a nyilvánosság elől. Évekkel később a lány egy szórakozóhelyen találkozik újra Cromwell-lel, akiből az elektronikus tánczene feltörekvő csillaga lett. Mindenki imádja őt és a zenéjét, csak Bonnie veszi észre, hogy az teljesen kiüresedett és lélektelen. Ahogyan a fiú is. A találkozást követően Bonnie és Cromwell egy zenei iskolába kerülnek, és egy közösen megoldandó külön feladatnak köszönhetően nem kerülhetik el egymást. Bonnie szép lassan megismeri Cromwell valódi énjét, és rájön, miért fordult el a klasszikus zenétől, közben pedig egymásba szeretnek. Ám Bonnie-nak is van egy nagy titka: a betegsége miatt bármelyik napja az utolsó lehet.

– Te csak azt játszod, amit a szíved diktál, igaz? Neked nem is kell kotta, egyszerűen csak… játszol.

Az üres tekintete mindent elárult. Fogalma sem volt arról, hogy mások nem így tesznek. Hogy mások nem képesek erre. Megszédültem. Tehát Cromwell csak ránéz egy zongorára, és olyasmit játszik rajta, ami az övé, és senki másé.

Nagyon tetszett, ahogyan Cole beleszőtte a zenét a történetbe. Nemcsak azért, mert a szinesztézia miatt ezt egyedi látásmóddal tette, hanem azért is, mert mindkét karakter részéről teljesen átjött a zene mélységes szeretete. Még Cromwelléről is, aki sokáig próbálta távol tartani magát a klasszikus zenétől. Az is érdekes volt, hogy a modern és a klasszikus zene egymás mellett jelent meg a történetben. Az elején úgy éreztem, mintha az elektronikus tánczene le lenne kicsit szólva Bonnie által (amúgy én sem szeretem, de ettől még nem szólnám le, mert ha valami nem az ízlésem, az nem jelenti azt, hogy rossz is), de aztán sikerült annak is megmutatni a szépségét a történetben, és azt, hogy nem kell választani a kétféle zene közül, mert jól meglehetnek egymás mellett.

A romantikus szál jól fel volt építve. Volt mindkét részről karakterfejlődés, szép lassan alakultak ki az érzések, az egymásra találás, aztán pedig jött a drámai helyzet, ami elérte, hogy olvasás közben szinte a végéig azon aggódjak, vajon happy endet kapunk-e, vagy tragédia történik. Mindkettőt el tudtam volna képzelni és fogadni, de őszintén szólva arra vágytam, hogy a lelkem a végén megnyugvást találjon. Persze, hogy így lett-e, azt nem árulom el nektek...

A történetben lévő titkok mindkét részről érdekesek voltak, ha nem is tudtam biztosra, sejtettem mindegyiket. Viszont jó bonyodalmakat okoztak, és izgulhattam amiatt, hogy ki hogyan tudja feldolgozni a dolgokat, vagy épp túléli-e a történet végét.

5-ből 4 pont.

Karakterek

Cromwell karaktere a történet elején nem igazán tetszett. Már kinőttem abból a korból, amikor elnéztem volna a lelkileg sérült pasiknak, hogy bunkón viselkednek a nőkkel, vagy egyenesen szexinek találnám ezt a viselkedést. Amikor pedig Cromwell megjelent Bonnie randiján egy másik sráccal, és a kérése ellenére sem volt hajlandó elmenni, folyamatosan villogott a fejemben, hogy: Red flag, red flag, red flag! A való életben egy ilyen pasi elől menekülni kell, nem beleszeretni. Mert a való életben, aki így viselkedik, arról az esetek 99%-ban nem fog kiderülni, hogy amúgy egy cuki, romantikus, kedves, gondoskodó pasi.

– Én az évszakokon gondolkodtam. Vagy valami a természettel kapcsolatban? Ahogyan halad az idő, mi pedig semmit nem tehetünk, hogy megállítsuk.

Elfintorodtam.

– Csodás ötlet. Már szinte hallom a madárcsicsergéssel átszőtt basszust a laptopomon.

Megint pöcs voltam. Jobban, mint általában. Képtelen voltam visszafogni magam, ha vele voltam.

Az ilyen romantikus történetek persze mások, mint a valóság, nem túl realisták, így Cromwell képes a változásra. Amint megnyílik, és hajlandó kimutatni az érzéseit, szembenézni a múltjával, a traumával, ami érte, a személyisége teljesen megváltozik, és elkezd Bonnie-val is másképp viselkedni. De azért női olvasóként jó tudni, hogy ez csak egy történet, a valóság egyáltalán nem így működik. A valóságban az ilyen férfiakat jó messzire el kell kerülni a saját lelki, szellemi, fizikai épségünk és az életünk érdekében! Szerintem nem baj, ha ilyen könyveket olvas valaki, mert szórakoztatóak (nekem is azok), de csak akkor, ha amúgy tisztában van vele, hogy ez egy történet, és a valóság totálisan más.

Cromwell családi kapcsolatai jól voltak felépítve, érdekes és szomorú volt az elfojtott titka. Sajnos, néha hiába szeretjük a szüleinket, gyerekünket, egyéb rokonainkat, mégsem tudjuk azt adni nekik, amire szükségük lenne, és mondunk olyasmiket, amiket aztán később megbánunk. Jobb esetben jóvá tehetjük ezeket, rosszabb esetben sosem lesz rá módunk, és jön a lelkifurdalás.

Bonnie karaktere nagyon szerethető volt. Aggódtam azért, hogy vajon mi történik majd vele, életben marad-e, és megvalósíthatja-e az álmait. Szerintem jobbat érdemelt volna Cromwellnél, de mivel ez egy történet, tudtam, hogy így vagy úgy, de őt választja majd.

A Bonnie és az ikertestvére, Easton közötti kapcsolat is érdekes volt. Bár Bonnie volt az, akit a betegsége fizikailag gyengébbé tett, mégis inkább ő vigyázott Eastonre, mint fordítva. De persze a fizikai egészség nem minden, ha mentálisan vagy beteg, az ugyanúgy legyengíthet, csak másképp. Easton karaktere elgondolkoztatóan és szerintem hitelesen volt felépítve. Mellékszereplő volt, mégis át lehetett érezni a depresszióját. Volt egy megérzésem a szálának lezárásával kapcsolatban, és bár egy kicsit másképp történtek a dolgok, mint sejtettem, nagyjából tudtam, hogy ha happy end lesz Bonnie és Cromwell kapcsolata, akkor mi fog történni Eastonnel. Ahogy azt is sejtettem, hogy ha Bonnie-nak nem sikerül túlélnie, akkor milyen sors vár a testvérére.

És volt egy negyedik karakter, akit érdekesnek találtam. Lewis professzor, Bonnie és Cromwell zenetanára. Tudtam, hogy van valami titka, és idővel össze is állt, hogy mi lehet az. Főképp azért volt érdekes látni őt, mert megmutatta, milyen sors várna Cromwellre, ha nem szedné össze magát, ha nem változtatna a viselkedésén, és nem dolgozná fel a traumáit. Lewis egyfajta tükör volt számára többféle szempontból is.

5-ből 4 pont.

Lezárás

Nem árulom el, hogy pozitív vagy negatív vége volt-e a történetnek, de azt igen, hogy én elégedett voltam vele. Szerintem logikusan zárult, ha én írtam volna a sztorit, hasonló véget szántam volna neki.

Szóval 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Cromwell karakterének kezdeti ellenszenvességét leszámítva szórakoztató volt számomra a történet. Érdekes volt a világ bemutatása egy szinesztéta szemén át, teljesen magával ragadott, ahogyan a két főszereplő a zenéhez viszonyult, és körülbelül végigaggódtam a történetet Bonnie miatt.

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a zenéről szóló történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjáték során olyan könyveket kell kitalálnotok a fülszövegrészletek alapján, melyekben szintén nagy szerepet tölt be a zene. A kötet szerzőjét és címét írjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Fülszövegrészlet a játékhoz:

„Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt.”

Állomáslista:

Blogturné

03. 20. Kitablar

03. 22. Spirit Bliss – Sárga könyves út

03. 24. Kelly és Lupi olvas

03. 26. Veronika’s Reader Feeder

03. 28. Hagyjatok! Olvasok!

03. 30. Milyen könyvet olvassak?