Női titkos ügynökök akcióban (Laura Wood: A botrányügynökség – Blogturné)

A Könyvmolyképző Kiadónál nemrég különleges könyv jelent meg A botrányügynökség címmel, egy 19. században játszódó krimi, amelyben egy nőket alkalmazó nyomozóügynökség áll a középpontban. Tarts bloggereinkkel a Madárházba, és leplezd le Isobel Stanhope-pal nagyhatalmű férfiak gaztetteit.

Szereted a kémtörténeteket? Odavagy a 19. századi környezetben játszódó regényekért? Szeretnéd látni, hogy finom úri hölgyek milyen veszélyes dolgokkal töltik titokban az idejüket? A botrányügynökség egyszerre elégíti ki a romantikus és a veszélyes kalandokra vágyó énedet.

Hála az égnek, nem egy Bridgerton

A könyv főszereplője Izzy Stanhope a Madárház titkos nyomozója, vagyis Pintye. A Madárházat egy nő, Mrs. Finch vezeti, csak és kizárólag nők dolgoznak ott, és olyan ügyeket vállalnak, amikben nőknek segíthetnek, nőket menthetnek.

Amikor belekezdtem a könyvbe, kicsit féltem tőle, hogy tényleg Bridgerton-szerű lesz, ahogyan a fülszövegben írták, de hála az égnek, nem. A Bridgertonnak csak a sorozatváltozatát láttam, de az egy szimpla romantikus-erotikus sorozat, amit történelmi környezetbe ültettek, és bár szórakoztató, de őszintén szólva elég kevés mélységet tartalmaz. Jó kikapcsolódásnak, de annál sajnos nem több. Még a legérdekesebb dolog is túl egyszerűre sikeredett, vagyis lady Whistledown újságja és kiléte. Az újságról kiderült, hogy egy szimpla felszínes pletykalap, az írója pedig nem egy bátor, titokzatos női harcos, hanem egy szimpla bulvárújságíró. Szóval nekem pöttyet csalódás volt.

Ezzel szemben, ez a regény valódi tartalommal, mélységekkel, fontos mondanivalóval rendelkezik. És nemcsak a szerelemről szól, hanem tényleg van benne krimiszál, kalandszál, nyomozás és izgalmak. Szóval a Bridgertone-sorozatnál (a filmnél, mert a könyveket nem olvastam) milliószor minőségibb.

Tetszett az alapötlet, hogy nők harcolnak titokban nőkért. És bár kicsit tartottam tőle az elején, hogy csak csip-csup pletykákat lepleznek majd le, megcsalásokat és hasonlókat, de nem. Valódi és komoly bűnesetekben nyomoznak, és konkrét életveszélyes helyzeteket vállalnak a nőtársaik védelme érdekében.

Pintyek a nők védelmében

A Madárház azért jött létre, mert a törvények a 19. században még annyira sem védték meg a nőket, mint manapság. Az apáik, férjeik tulajdonai voltak, akik lényegében azt tehettek velük, amit csak nem szégyelltek. A nőknek pedig nem volt kihez fordulni védelemért. Nagyon remélem, hogy megjelenik magyarul is a folytatás, mert Mrs. Finch, a Madárház alapítója nagyon érdekes karakter, és bár kaptunk róla némi információt ebben a könyvben is, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy miért és hogyan hozta létre a Madárházat. Szimplán egy nő, aki nem bírta elviselni más nők szenvedését maga körül, vagy volt valami saját oka arra, hogy erre az útra lépjen?

Izzy esetében tudjuk, hogyan keveredett bele az egészbe. Az apja és az anyja kivételesen boldog házasságban éltek, a férfi mégis hatalmas bajba keverte az egész családját. Miután meghalt, Izzy rájött, hogy majdhogynem földönfutók lettek. Neki kellett kézbe vennie dolgokat, és szerencséjére, mivel játékból az apjától eltanulta a zárak kinyitásának titkát, a Madárház felfigyelt rá. Szóval a szükség vezette a Madárházba, de mivel őszintén hisz abban, amit ott csinálnak, már nem csak a pénz miatt végzi a dolgát.

– A törvény megvédi a férfiakat, de csak feltételezi, hogy ők megvédik a nőket. A Madárházban töltött rövid idő alatt is több tucat esettel találkoztam, amikor ennek az ellenkezője történt. A törvények, a hatóságok, a kormány és a teljes társadalmi rendszer cserben hagyja a nőket. Azt kérdezi, hogy miért fordulnak hozzánk? Azért, mert nem tudnak máshova.

Büszke voltam magamra, amiért nem csuklott el a hangom a beszédem alatt, de éreztem, hogy gyorsabban ver a szívem, enyhén lihegtem és kipirultam, mint aki az imént futott.

Max arckifejezése kifürkészhetetlen volt. Nem nevezném kellemetlennek a pillantását; sőt, furán hatott rám.

– Értem – mondta végül Max. Sóhajként tört elő a szó belőle.

A többi lány hátteréről nem lehet sokat tudni, egyiküket, Syllát a bőrszíne miatt nézik le sokan, míg a másik két Izzy csapatába tartozó Pinty egy párt alkot, szóval valószínűleg leszbikusok. Lehetséges, hogy ezek miatt csatlakoztak a Madárházhoz, de az is, hogy van még valami más is a múltjukban. Mivel mindhárman nagyon kedvelhető karakterek, remélem, hogy a folytatásból róluk is kiderül még egy-két érdekesség.

Tetszett, hogy mindegyik Pintynek más a szakterülete, másban profi, és érdekes volt a köztük lévő dinamika is. Bár a csapat tagjai személyiségben nagyon eltérnek, mégis törődnek egymással, kiegészítik egymást, valóban egy csapatot, egy igazi sisterhoodot alkotnak.

Az is jó, hogy az író nem próbálta meg elhitetni velünk, hogy néhány úrilányból hirtelen profi kém lesz. A Pintyek ugyanis komoly kiképzést kapnak, mielőtt terepre engednék őket. Megtanítják őket harcolni, álcázni magukat és még egy csomó mindent, ami hasznukra válik munka közben, és valóban profi titkos ügynökökké teszi őket.

– Azt mondom, járjon bottal – javasolta Sylla. – Az kifogás arra, hogy meghajtsa a hátát, és máris nem tűnik olyan magasnak. Bosszantóan nagy termetű, ez komoly hátrány, ha bujkálni akar a törvény elől.

– Már bánom, hogy megettem minden zöldséget – dünnyögte Max a szájába tömött vatta mögül, amivel Winnie próbálta megváltoztatni az arcformáját. – De félelmetes dajkám volt.

Szintén örültem, hogy a Pintyek nem a férfiak módszereivel végzik a munkájukat. Női szemszögből női eszközöket használnak fel az akcióik során. Kihasználják és a maguk javára fordítják, hogy a patriarchális társadalom, a férfiak törékenyeknek, butáknak, dísztárgyaknak nézik őket. Odafigyelnek a megérzéseikre, az intuícióikra is, és sosem egyedül dolgoznak, mint a legtöbb magányos farkas férfi kém, hanem mindig együtt, csapatban, sisterhoodban, mert pontosan tudják, hogy egymást segítve, támogatva sokkal többre mehetnek, mint egyedül.

De nemcsak a Pintyek tesznek aktívan a nőtársaikért. Ha az egyik szolgálólány nem elég bátor segítséget kérni tőlük az úrnője védelmében, akkor a Madárházba el sem jut több nagyon súlyos bűntény híre, ami nemcsak ártatlan nők halálához, hanem konkrétan egy háború kitöréséhez is vezethetett volna.

Amikor a nő tulajdon volt

A könyvben elég sokféle női sors, probléma előkerül. Van, ami csak említés szintjén, de olyan is, amibe mélyebb betekintést nyerhetünk.

Gázlángozás, pszichés terror: A fő nyomozós szál középpontjában egy, az országot irányító, befolyásos ember áll, aki a gyanú szerint már a második feleségét akarja őrületbe kergetni és meggyilkolni. A jelenlegi felesége hangokat hall éjszaka a szobájában, eltűnnek a dolgai és máshonnan kerülnek elő, mint ahová letette őket, és kezdi úgy érezni, hogy elmegy a józan esze. A múltban megszokott volt, hogy ha egy férj meg akart szabadulni a feleségétől, akkor pszichésen gyengének vagy egyenesen őrültnek állította be, akár úgy, hogy ő maga tett róla, hogy szó szerint az őrületbe kergesse a nőt. Ilyenkor akár bolondok házába zárathatta, vagy elküldhette egy távoli szanatóriumba, legrosszabb esetben pedig megölhette úgy, hogy egy őrült nő öngyilkosságának vagy valami roham közbeni balesetnek állította be a dolgot.

Gazdasági felelőtlenség és függés: Izzy apja alapvetően jó ember volt, anyagi szempontból mégis felelőtlen. A halála után hatalmas bajban hagyta a családját. Abban a korban nem igazán akart senki egy nőt alkalmazni, szóval ha a férjed, apád nem gondoskodott rólad anyagilag a halála után, az sokszor a véget jelentette a család nőtagjai számára, mert képtelen voltak alapszinten is fenntartani magukat. Az, hogy a nőknek nem lehetett saját tulajdona, pénze, és nem is dolgozhattak, a teljes anyagi függőséget és bizonytalanságot jelentette számukra.

Nőkereskedelem, prostitúció: a nyomozós szálban Izzyék lelepleznek egy szegény nőket raboló és velük kereskedő bandát is. A gazdagabb család nőtagjainak sem volt fenékig tejfel az életük, de a szegényebb lányokra, nőkre sokszor sokkal nagyobb veszélyek vártak. Ha nekik veszett nyomuk vagy esett bajuk, azzal még annyira sem foglalkozott senki, mint ha egy úrilánynak vagy úrinőnek.

Ez csak három olyan női probléma, ami bővebben is megjelenik a történetben, de emellett akadnak még egyéb témák is a családon belüli erőszaktól kezdve egészen addig, hogy a fiatal lányok és a nők nem utazhatnak egyedül és csak gardedámmal közlekedhetnek, és még sorolhatnám.

A legfeministább szerelmi szál

Olvastam már egész klassz feminista szerelmi szálakat tartalmazó regényeket, amikben a férfi karakter és a szerelmesek közötti dinamika nagyon szerethető volt. De ebben a regényben találtam rá eddig a legfeministább romantikus szálra, férfira és kapcsolati dinamikára.

Először is, Maxnek, a hercegnek, akibe Izzy már régóta szerelmes, nem az a feladata a történetben, hogy hősként megmentse a nőt. Sőt, fordul a helyzet, és mikor megpróbál hősködni, ő lesz az, aki Izzy megmentésére szorul. Aztán ahogy alakulnak a dolgok, elkezd egyenlő társakként tekinteni Izzyre, és partnerként együtt dolgozni vele a nyomozás során. És bár Max az elején kiváltságos férfiként nem érti, mi szüksége van a nőknek a Madárházra és a Pintyekre, őszinte érdeklődéssel hallgatja meg Izzy érveléseit, és nemcsak meghallgatja, hanem végül meg is érti. Nemcsak a nők nehéz helyzetét, hanem magát Izzyt is.

– Nem hiszem, hogy helyes dolog megszegni a szabályokat.

– Azért, mert az összes szabályt önre szabták.

Ismét hosszúra nyúló csend következett. Olyan intenzíven tanulmányozott, hogy az felért egy érintéssel. Mintha egy könyv lennék, amelyet mindenképp el akar olvasni, de nem ismeri a nyelvet.

De talán még elsajátíthatta.

Csodás volt látni egy ilyen nyitott elméjű és lelkű férfit legalább egy regény lapjain, mert sajnos a valóságban olyan ritka példány, mint a fehér holló. És csodás volt végigkövetni a személyiségfejlődését.

Sokan odavannak a rosszfiúkért, és bevallom őszintén, fiatalon a történetekben engem is inkább a szürkezónás karakterek vonzottak. Most már nem. Mostanra sokkal nagyobb hatással van rám egy igazi jófiú. Maxet is nagyon vonzó karakternek tartottam, a szerelmi szál pedig romantikusabb és erotikusabb volt számomra, mint bármilyen rosszfiús pornójelenet (még úgy is, hogy egyetlen szexjelenet sem volt ebben a könyvben).

Sokkal izgatóbb szerintem egy kedves reakció, egy tiszteletteljes érintés, egy vágyakozó pillantás, mint mikor arról olvas az ember 20-30 oldalon keresztül, hogy ki melyik testrészét hová teszi be.

Szóval igen, számomra ilyen a tökéletes romantikus szál és a tökéletes férfi karakter, ami/aki izgató hatással van mind a szívemre, mind az agyamra, mind a testemre. Amit/akit feminista nőként is rajongva tudok imádni.

Feminista romantika izgalmas kémtörténetbe ágyazva

Ez a regény számomra egyszerűen hibátlan volt. A benne lévő romantikus szál feminista szemmel is csodálatos, Max pedig egyszerűen maga a tökéletes férfi. A nyomozós kémszál izgalmas és kalandos, akadt néhány fordulat is a történetben, így egy pillanatig sem unatkoztam olvasás közben. Nagyon-nagyon remélem, hogy megjelenik magyarul a sorozat többi része is, mert felkerült a kedvenc regényeim top 10-es listájára ez a könyv.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Engem teljesen lekötött a nyomozós szál, de ami igazán megmozgatta az agyamat, azok a feminista, a nők problémáit és életét bemutató témák voltak.

🔥🔥🔥🔥🔥 5/5 – Egyetlen pornójelenet, sőt, egy szimpla szexjelenet sem volt a történetben, és mégis sokkal izgatóbb volt, mint bármelyik romantikus-erotikus regény.

🤧 5/1 – Ez nem egy sírós történet, úgyhogy zsepire nem lesz szükségetek. Nekem sem volt.

💔 5/1 – A szívem sem tört össze, sőt, inkább repesett, hogy ilyen csodásan megírt történetet olvashatok.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Egy brit tejszínes fekete tea passzol ehhez a könyvhöz. A fekete tea ereje jelképezi a nők erejét, a tejszín pedig azt a lágyságot, törékenységet, amivel álcázzák a valódi erejüket nyomozás közben, hogy megtévesszék a férfiakat.

💜💜💜💜💜 5/5 – Imádtam ezt a könyvet, nagyon jólesett a kis feminista lelkemnek és szívemnek. Izgalmas volt, fordulatos, romantikus, vagyis minden megvolt benne, ami egy jó történethez kell.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 15. Hagyjatok! Olvasok!

10. 17. Olvasónapló

10. 19. Ambivalentina

10. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út

Agymozgató nyomozás minden gyereknek (Dr. Gareth Moore – Laura Ayres: A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub – Blogturné)

Mindig is szerettél volna detektív lenni, és izgalmas bűnügyeket felderíteni? Most itt a lehetőség rá, hogy biztonságos körülmények között megtehesd. Tarts három bloggerünkkel a Manó Könyvek által kiadott A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub című könyv turnéján, és törd velünk a fejedet a titokzatos rejtvényeken.

Szereted a nyomozós történeteket? Ezerszer elképzelted már, hogy te magad is részt veszel egy bűnügy felderítésében? Szereted használni az agyadat, és furfangos, érdekes rejtvényeket megoldani? A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub című könyv által most kipróbálhatod, milyen egy nyomozócsapat tagjának lenni.

Könyv minden gyereknek

A mesékben, fiataloknak szóló történetekben sokszor nem figyelnek arra, hogy mind a fiúk, mind a lányok megtalálják azt a valamit, ami érdekli, leköti őket. Ahogyan arra sem, hogy mindenki találhasson egy olyan karaktert, akivel azonosulni tud.

Amikor először belelapoztam ebbe a könyvbe, az fogott meg elsőként, hogy a klubot két lány és két fiú alkotja, vagyis akár egy kislány, akár egy kisfiú kezébe kerül majd a kötet, úgy érezheti majd, hogy ez neki is szól.

Az is jó ötlet volt, hogy a könyv elején megismerhetjük a kis detektíveket, megtudhatjuk, mit szeretnek, mint nem szeretnek, miben jók, és mi a kedvenc Agatha Christie-idézetük. Ezek az infók segítenek abban, hogy a könyvet olvasó gyerekek megtalálják azt a karaktert, akire a leginkább hasonlítanak, vagy aki a legszimpatikusabb a számukra. Ami fontos, mert egy szerethető karakter, nemcsak arra veheti rá a gyerekeket, hogy kézbe vegyék a könyvet, hanem azt is elérheti, hogy végig is olvassák azt.

Nem csak agymozgatás

A könyv öt nagyobb részre, vagyis esetre van osztva, és mindegyik részben tíz rejtély található. Vagyis összesen ötven megoldandó rejtvény vár a fiatalokra.

A rejtvények önmagukban is szórakoztatóak, de hogy még izgalmasabb legyen a könyv, a különböző feladatokhoz egy-egy kidolgozott történetet is kapunk. Ezek nem hosszúak, mert ebben a kötetben nem ezeken van a hangsúly, minden rejtély előtt néhány bekezdést alkotnak csupán. De arra teljesen jók, hogy a gyerekeket két rejtvény között elszórakoztassák, pihenhessen néhány percet az agyuk, és tényleg úgy érezhessék, mintha valódi bűnesetekben nyomoznának.

Na meg persze ezekből jobban megismerhetjük a helyszíneket, ahol épp nyomozunk, valamint a tanúkról és a gyanúsítottakról is megtudhatunk néhány érdekes és fontos információt.

Nyomozásra fel!

A feladatok felnőttként nem okoznak túl sok kihívást, de a gyerekek számára szerintem pont megfelelő nehézségűek. Törniük kell rajtuk a fejüket, lehet, hogy némi segítségre is szükségük lesz, de logikusak, megoldhatóak. Olyanok, amik lekötik egy jó időre az olvasó gyereket, de közben sikerélményt is okoznak neki. Ha pedig valaki teljesen elakadna az egyiknél, akkor a könyv végén megtalálhatja a megoldást, vagy kérhet segítséget a nagyobb testvérétől, szüleitől.

Sok feladatos könyv gyerekkoromban azért untatott, mert a feladatok mind hasonlóak voltak, és egy idő után már semmi újdonságot nem találtam bennük. Nos, ezt a könyvet biztosan nagyon élveztem volna akkoriban.

Bár vannak hasonló logikán alapuló rejtvények, de a nyomozós háttértörténetnek köszönhetően ezek is mindig újszerűnek hatnak. És alapvetően rengetegféle rejtvénnyel készültek a könyv írói. Labirintusból kijutós, széfkódfejtős, infópárosítós, térképgyártós, nyomelemzős, és még sorolhatnám.

Ami feldobja a könyvet

A kötetben lévő illusztrációk, az, hogy a rejtvények nemcsak szöveget tartalmaznak, hanem képes kiegészítéseket is, a gyerekek számára vizuálisan is élvezetessé teszik ezt a könyvet.

Nemcsak táblázatokat, labirintust és hasonlókat találunk a feladatokhoz kapcsolódóan, hanem például, ha egy bizonyos macskát/ajtót/teáscsészét stb. kell megtalálnunk a sok között, akkor a szöveges rejtvény mellé valóban lerajzolták az adott macskákat/ajtókat/teáscsészéket stb. is. Szóval lényegében látványra is megkapjuk a nyomokat, nem csak elméletben, szöveggel.

Ez egyfelől szebbé teszi a könyvet látványra, másfelől még jobban bevonzhatja a történetbe a gyerekeket, mert valóságosabbá teszik a nyomozást.

Jó szórakozás mindenkinek

A kötet szórakoztató, agymozgató, és minden gyerek megtalálhatja benne azt a karaktert, akivel azonosulni tud. A krimisztorik érdekes hátteret adnak a fejtöréshez, és rengetegféle rejtvény, feladat várja a fiatal olvasókat.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Egy gyerek számára nagyon agymozgató ez a kötet. Sokféle feladatot talál benne, ami több képességét is igénybe vesz, fejleszti.

🔥 5/1 – Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kötetnek köze sincs semmiféle erotikus dologhoz.

🤧 5/1 – A krimisztorik érdekesek, fordulatosak, de nem olyasfélék, amik meghatnák az embert. Viszont nem is vártam tőlük, hogy olyanok legyenek.

💔 5/1 – Ez nem az a könyv, ami összetöri az ember szívét, inkább szórakoztató és az agyára hat.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – A játékos kikapcsolódás mellé nagyon is ajánlott a tea. Mivel gyerekekről van szó, ezért a koffeinmentes rooibos tea megfelelő lehet. Egyfelől az édeskés ízét finomnak találhatják a gyerekek, másfelől a benne lévő antioxidánsok, ásványi anyagok jó hatással vannak a szellemi energiára, így segíthetnek a gyerekeknek a rejtvényekre való koncentrációban.

👮👮👮👮👮 5/5 – Felnőttként már nem kötöttek le a feladatok, de tudom, hogy gyerekként odalettem volna ezért a könyvért. Úgyhogy most a gyerek énem szempontjából pontoztam ezt a könyvet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 14. Csak olvass!

10. 16. Könyv és más

Amikor a kérdés nem az, hogy „A férfi vagy a medve?”, mert a férfi maga a medve! (Eowyn Ivey: Fekete erdő, kék ég – Blogturné)

Eowyn Ivey új regénye a vad Alaszkába repíti az olvasót, ahol a természet az úr, és minden tettnek következménye van. A különleges regény főszereplője Birdie, az egyedülálló anyuka, aki hatéves lányát, Emaleent neveli. Az élete unalmas, és ő szabadságra vágyik, ám az élet egyáltalán nem olyan idilli a hegyek között, mint a filmekben és a mesékben. Eowyn Ivey misztikus történetéről a Blogturné Klub három bloggere mesél nektek. Tartsatok velünk erre a különleges utazásra a vadon sötét mélyébe.

Szeretitek az olyan történeteket, amik úgy cincálják darabokra a szíveteket, ahogyan egy medve a prédáját? Amitől egyszerre vigyorogtok, hiszen annyira édes, és szorul össze a gyomrotok, mert tudjátok, hogy a tündérmese nemsokára rémálommá válik? Nos, ha igen, akkor a Fekete erdő, kék ég a nektek való könyv. Mire a végére értek, valószínűleg zsepihalmok között fogtok ülni.

A férfi vagy a medve?

Gondolom, ti is hallottátok már azt a kérdést, hogy egy sötét erdőben sétálva a nők kivel találkoznának inkább, egy idegen férfival vagy egy medvével. Nos ez az a történet, amiben a főszereplőnek, Birdie-nek ezt nem kell eldöntenie, ugyanis Arthur, a férfi, aki a sötét erdőt lakja, maga a medve.

A regény nem fejti ki Arthur eredetének a történetét igazán. Nem tudjuk meg, hogy léteznek-e még rajta kívül olyan lények, akik alapvetően medvék, de valahogyan képesek időnként lehántani magukról a medvebőrt, és emberré válni. Bár megjelenik a könyvben Arthur medve anyja, róla sem tudjuk meg, vajon olyan-e, mint a fia, vagy csak egy szimpla medve.

Ami biztos, hogy Arthur bár képes emberi kinézetet ölteni, a benne élő medvét nem tudja elnyomni. Újra és újra előtör belőle, pedig megpróbálja elzárni, megsemmisíteni önmagában. De ahogy a benne élő medve haldoklik, úgy ő maga is vele haldoklik, hiszen ő maga a medve. Szóval képtelen irányítani ezt, bármennyire is akarja. És ha felveszi a medvebőrét, akkor ugyanolyan veszélyessé válik, mint bármelyik medve. Akár még a szeretteire nézve is.

A tündérmesei elemek, a folklór az állatbőrbe bújt emberekről, vagy épp az emberbőrt öltő állatokról titokzatossá, misztikussá teszik a történetet, de közben egyfajta sötét hangulatot is adnak neki. Még mikor el is mosolyodik az ember olvasás közben egy-egy aranyos jeleneten, akkor is közben görcsben van a gyomra, mert érzi, hogy ez a boldogság csak ideiglenes és nagyon törékeny.

A történet szimbolikus értelme – szerintem

Amikor belekezdtem a könyvbe, azt gondoltam, hogy a történet egy bántalmazó kapcsolatot fog majd bemutatni, amiben a férfi először kedvesnek és ártalmatlannak tűnik, aztán előtör a valódi énje, aki agresszív és veszélyes.

Aztán valamiféle Szépség és a szörnyeteg-párhuzam derengett fel előttem, de bár voltak tündérmesei elemek a sztoriban, túl sötét volt ahhoz, hogy egy romantikus mese kerekedjen belőle.

Végül, ahogy haladtam az olvasással, rájöttem, hogy ez a sztori teljesen mást szimbolizál.

Azt hiszem, a történet szimbolikusan egy pszichés betegséggel élő férfiról szól, aki alapvetően csodálatos ember, képes a mély szeretetre, csak időnként valami átkattan benne, és onnantól veszélyessé és agresszívvé válik. Nem felelős úgy a tetteiért, mint egy pszichésen nem beteg, szimplán s*ggfej bántalmazó. És pont ezért annyira szívfájdító ez a történet.

Arthur összevonta a szemöldökét.

– Miért sírsz?

Nagyon nehéz volt visszatartania a sírást, és közben megszólalnia.

– Engem miért... miért nem vitt magával?

– Néha jó egyedül.

– Nem, nem jó – felelte Emaleen, és már sírt is.

Ha Arthur alapvetően gonosz lenne, aki csak megjátssza a kedves férfit, hogy a hálójába csalja az áldozatát, akkor az ember egyáltalán nem sajnálná őt. Így viszont olvasás közben nemcsak Birdie-ért és Emaleenért aggódtam, hanem Arthurt is őszintén féltettem.

Egyfelől, mert tudtam, hogy ha véletlenül árt a nőnek és a gyereknek, abba lelkileg és pszichésen még jobban belerokkan majd. Másfelől, mert valahogy nem láttam, miként érhetne ez a történet jól véget. Hiszen Arthur nem tudja leküzdeni a benne élő medvét (ahogyan egy pszichés beteg is maximum a gyógyszere szedése idejére tudja kordában tartani a betegségét, de ha bármi történik, és nem jut hozzá a gyógyszeréhez, akkor ismét kitör rajta), és így hiába szereti tiszta szívből és őszintén Birdie-t és a kislányát, nincsenek biztonságban mellette. Ha pedig nincsenek biztonságban mellette, akkor nem is maradhatnak vele, Arthur pedig ismét magányosan végzi.

Nem mondom el természetesen, mi történt végül, hogyan végződött a történet, de az biztos, hogy érzelmileg nagy hatással volt rám.

Szerető anya, de nem jó anya

Birdie szabad szellem. Utálja a világunk kötelékeit, hogy halálra kell dolgoznia magát, de így is aggódnia kell a pénz miatt, és közben nemcsak magáról, hanem a kislányáról is gondoskodnia kell. Már az előtt az erdő mélyére vágyott, és meg akart szabadulni a modern világ láncaitól, hogy megismerte volna Arthurt.

És ezzel nincs is semmi baj, sőt, egészen át is tudom érezni, mert időnként én is itt hagynék mindent a francba, és elköltöznék egy lakatlan szigetre (csak esetemben legyen összkomfortos...). Birdie is megérdemelné, hogy azt az életet élhesse, amire vágyik. Szabadon, békében, kiszakadva ebből a sokféle szempontból sötét világból.

Lehetetlen volt, amire Birdie igazán vágyott. Hogy végre egyedül legyen, és a saját feltételei szerint élje meg a világot. Ugyanakkor mindent meg akart osztani Emaleennel.

Csakhogy gyereke született, és miután Emaleen már létezik, és csak hatéves, ezért szüksége van egy szerető, gondoskodó, védelmező szülőre. És ebből Birdie csak az egyiket tudja teljesen megadni neki, a szeretetet.

Bár Arthur számomra is nagyon szimpatikus volt férfi alakban, és Birdie nem sejthette a férfi veszélyes titkát, de ha csak egy átlagférfi lett volna, a nő akkor is durván veszélyes döntéseket hozott. Az, hogy egy alig ismert férfihoz költözik a hatéves kislányával az erdő közepére, ahol rajtuk kívül nincs egy lélek sem... Hát, nem tudom, hogy épeszű nő csinálna-e ilyesmit...

De az is durva, hogy a modern világból simán kiszakítja a kislányát, és egy teljesen összkomfort nélküli világba viszi, ahol nemcsak bármelyik pillanatban baja eshetne (mert hát az erdőben nemcsak férfimedvék, hanem sima medvék és egyéb vadállatok is kószálhatnak), de az alapvetően szükségleteit sem tudja mindig teljesen kielégíteni (normális étel, fűtés, tiszta víz, higiénia stb.).

Amikor Birdie terhes lett, azt hitte, önmaga kicsinyített mását kell majd felnevelnie, ehelyett egy idegent hozott a világra, akit még csak most kezdett megismerni.

Sőt, van egy jelenet, amikor egyáltalán nem törődik azzal, hogy a kislánya éhes, fázik, feldúlt, retteg, és csak vissza akar menni a házba. Elhittem Birdie-nek, hogy szereti a lányát, de ennél a pontnál már végképp úgy éreztem, hogy ez nem elég ahhoz, hogy jó anyának nevezzem. Amikor a gyereked alapvetően szükségleteit és érzéseit sem veszed figyelembe, az már az önzőség legmélyebb szintje.

Szóval igen, sajnáltam Birdie-t, mert megértem, hogy megláncolva érezte magát a modern, kapitalista, patriarchális világban, és az anyaság miatt is időnként majd' megfulladt. De ha már van egy gyereked, akkor ez van. Akkor ő az első és legfontosabb. Akkor nem veszélyeztetheted a saját vágyaid miatt az épségét és az életét.

A feminista medve

A könyvben többször úgy tűnhet, mintha Arthur lusta vagy érdektelen lenne, de csak azért, mert bizonyos helyzetekben medveként gondolkozik és viselkedik még embertestben is. Viszont amikor Birdie-nek igazán szüksége van rá valamiben, amikor a nő beszél hozzá, Arthur mindig meghallja őt. Nemcsak úgy tesz, mintha meghallgatná, hanem őszintén és mélyen odafigyel rá. És megadja neki azt, amire Birdie-nek szüksége van.

– Szerinted mennyi ideig fog tartani, amíg odaérek, és felmegyek a hegyoldalra?

– Attól függ.

– Persze, de szerinted meg tudom csinálni?

– Természetesen – mondta Arthur.

Ha kell, akkor időt és szabadságot ad neki (vigyáz Emaleenre, míg Birdie kiszabadulhat az életéből, és belevághat abba a kalandba, amire mindig is vágyott). Ha kell, bizalmat és önbizalmat ad neki. Hitet, hogy a nő bármire képes önállóan. Nem akarja irányítani, nem akarja megmondani neki, mit hogyan csináljon. Nem veszi ki a kezéből a „férfias” feladatokat, mondván, majd ő, a nagy, erős férfi megmutatja, hogyan kell csinálni, mert a gyenge nő úgysem tudja. Viszont ha Birdie segítséget kér tőle, akkor mindig ott van mellette.

A vicces az, hogy ha megkérdeznék a könyv alapján, hogy egy idegen férfi vagy a medve, akkor is biztosan rávágnám, hogy a medve. Mert a könyvbeli férfimedvében, Arthurban több megbecsülés, tisztelet és szeretet van a nőkkel szemben, mint sok emberi férfiban.

Amikor a gyerek a legokosabb

Emaleen nagyon cuki kislány. Imád olvasni, rajzolni, és hatalmas fantáziával rendelkezik. Nem csoda, hogy Arthurral is azonnal megtalálja a hangot. A férfi és a gyerek közös jelenetei alatt majd elolvadtam.

De Emaleen nemcsak cuki, hanem okos is. Őszintén szólva sokkal okosabb, mint az anyja. Ő előbb rájön Arthur titkára, és sokkal gyorsabban és tisztábban felméri a veszélyt, ám közben a szeretete sem szűnik meg a férfi iránt. Birdie ezzel szemben annyira kapcsolatfüggő, hogy egyszerűen nem érzékeli, hogy életveszélyben van ő és a lánya is. Még akkor sem, amikor ez egy hatéves gyerek számára is nyilvánvaló.

Az anyukája sok mindent tudott. Tudta, hol terem az áfonya, hogy kell halat fogni, és a puskával is ügyesen bánt, de Emaleen attól félt, azt viszont nem tudta, hogyan kell vigyázni magukra.

Olvasás közben Emaleent féltettem a leginkább, mert az anyja annyira felelőtlen volt, hogy attól tartottam, a történet azzal tanítja majd meg neki, milyen a valódi felelősségvállalás egy gyerek iránt, hogy Emaleennek valami baja esik majd miatta. De nagyon reméltem, hogy tévedek, és nem így lesz.

A könyv három részből áll, és az utolsó rész (mindenféle spoiler nélkül) elsősorban Emaleenről szól. Érdekes volt látni, hogy miként változott, és hogyan viszonyul Arthurhoz. Azt hiszem, a helyében én is hasonlóan éreztem volna. Szerintem tökéletes lezárása volt a történetnek annak ellenére, hogy kb. zokogtam az utolsó oldalakon bizonyos okok miatt.

Szívmelengető és szívszaggató

A történet nagy hatással volt a szívemre. Hol elolvadt attól, mennyire édesen bánik Arthur Emaleennel. Hol hevesen dobogott, amikor Arthur kimutatta a szerelmét Birdie-nek. Hol pedig megszakadt, amikor Arthur szenvedéseit, Emaleen félelmeit és Birdie kétségbeesett szerelmét láttam. És persze rettegtem, hogy vajon miféle szörnyűség történhet, miként végződik majd a történet. De nemcsak érzelmileg volt rám hatással a könyv, hanem a gondolataimat is beindította. Vajon én mit tennék hasonló helyzetben? A veszéllyel együtt is a szerelmet választanám? Hogyan védeném a gyerekemet? Mit tehet az ember, ha beleszeret egy férfiba, aki nem gonosz, sőt, jóságos és kedves, ám mégis veszélyes? Lehet ennek jó vége?

🤯🤯🤯🤯🤯5/5 – Rengeteg minden járt a fejemben olvasás közben, és szerintem még napokig ezen a történeten fogok gondolkozni.

🔥🔥5/2 – Volt benne erotikusabb jelenet, de nem túl részletesen. Viszont ez a „Szépség és a szörnyeteg” felállás azért kicsit izgató akkor, ha a szörnyeteg szerethető és kedves.

🤧🤧🤧🤧🤧5/5 – Zokogva fejeztem be ezt a könyvet bizonyos okokból, és közben is időnként bekönnyezett a szemem.

💔💔💔💔💔5/5 – A szívem még mindig sajog, pedig már jó pár órája befejeztem a könyvet. És valószínűleg még jó ideig sajogni fog.

🍵🍵5/2 – Olvasás közben nem ajánlom a teázást, mert sírva nem lehet inni. De utána jóleshet a léleknek egy bögre erdei gyümölcsös tea, hogy passzoljon a sztorihoz.

🐻🐻🐻🐻🐻5/5 – Amikor belekezdtem a könyvbe, nem hittem volna, hogy ennyire odaleszek érte. De végül ez is olyan könyvvé vált, amit az utolsó oldal után meg kellett ölelnem.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 06. Zakkant olvas

10. 10. Könyv és más

10. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

Rivalizálás és sisterhood az 1930-as évek közepén (Robin Stevens: Halál rivaldafényben – Blogturné)

Immáron hetedik alkalommal követhetjük Daisy Wells és Hazel Wong detektívirodájának ténykedését. Ez alkalommal a lányok színpadra készülnek, és belecsöppennek egy előadás előkészületei közé, ahol a művészek között tapintható a feszültség. S bár nem számítanak erre a fordulatra: lesz egy hulla is, úgyhogy megint lehet nyomozni! Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a kiváló regénysorozat legújabb darabjával, és megtudhatjátok mi rejtőzik a színfalak mögött.

Szereted a krimiket? Szereted az ifjúsági regényeket? Szeretnél egy olyan krimit olvasni, amiben fiatal lányok nyomoznak valóban komoly ügyekben? Méghozzá az 1930-as években? Az Úrilányok nem gyilkolnak-sorozat mindezt egy történetben megadja. Halál rivaldafényben címmel immár a hetedik rész jelent meg, ami bizonyíték rá, hogy mennyire népszerűvé is vált ez a sorozat mind külföldön, mind Magyarországon.

Belevaló, fiatal nyomozók szobafogságban

Daisy nagybátyja, Felix bácsi távol akarja tartani az unokahúgát, valamint annak legjobb barátnőjét és nyomozótársát, Hazelt a bűnügyektől. Hogy lekösse őket, és ne keveredjenek bajba, beajánlja őket a Rue Színházba. A színpadon a lányok csak mellékszerepet kapnak, ám a valóságban ismét övék lesz a főszerep a Wells és Wong Nyomozóiroda elnökeként és alelnökeként, mikor gyilkosság történik a kulisszák mögött.

Daisy és Hazel ahhoz képest, hogy csak 15 és 14 éves, túl van már hat gyilkossági ügy kinyomozásán. Sok mindent láttak, sok mindent túléltek, sok mindent megtanultak. És a koruk ellenére, valóban igazi nyomozóvá váltak. Ezt azonban a körülöttük lévő felnőttek nem mind értik meg. Daisy nagybátyja vissza akarja fogni őket. Ami persze érthető. Egyfelől a két lány még valóban nagyon fiatal, másfelől az ő felelősségére lettek bízva. És hát szereti őket, úgyhogy nem akarja, hogy bajuk essen.

Csakhogy ha egy talpraesett, erős, független lány megtalálja a saját útját, azt a dolgot, ami az élete értelme, akkor kor ide vagy oda, úgyis megleli a módját, hogy megszabaduljon a láncaitól. A sorozat elején inkább Daisy volt ilyen típusú lány, de mostanra Hazel is gyönyörűen felnőtt a feladathoz. A lelke mélyén még mindig jókislány, de már simán megszegi a szabályokat, ha szükséges, maximum picikét lelkifurdalása van miatta. Immár nem Daisy segédje, hanem teljesen egyenértékű fél a nyomozásokban.

A kép forrása: Daisy and Hazel by kikivoid on DeviantArt

Ez persze nem jelenti azt, hogy Hazel pontosan olyan lett, mint Daisy. Mindketten igazi egyéniségek különböző személyiséggel, és mindketten más területen hasznosak a gyilkosságok felderítése során. De pont emiatt tökéletesen kiegészítik egymást.

Tetszett, hogy ezt az előző könyvekből már ismert Priestley felügyelő is látja, és titokban, a lányok cinkosává válva hagyja nekik, hogy nyomozzanak. Abban a korban kevés férfi adott volna esélyt két fiatal lánynak egy olyan munkakörben, amit akkoriban szinte teljes egészében a férfiak uraltak. Kíváncsi voltam, hogy vajon Felix bácsi is meglátja-e végül a lányokban azt a fajta tüzet, amit lehetetlenség elfojtani.

Szerepek a színpadon és a való életben

Bár a könyvekben fontos szerepet játszik a Deepdean Lányiskola, Stevens időről időre kihozza a lányokat onnan, és valami egzotikus, érdekes helyszínre teszi át őket. Daisy előkelő otthonába, az Orient Expresszre, a Cambridge-i egyetemre vagy épp Hongkongba Hazel családjához. Ezúttal is egy különleges és érdekes helyszínt kapunk, méghozzá egy 1930-as évekbeli színházat, ahol Shakespeare darabjait adják elő.

A színház világa a mai napig elég zárt és egzotikus, de a múltban ez még inkább igaz volt rá. Az pedig, ahogyan Stevens bemutatta a dinamikáját, eléggé hitelesnek tűnt számomra.

A színházban dolgozók egyszerre alkotnak egy kis családot, és viselnek mindannyian álarcot a többiek előtt. Megvédik egymást, kiállnak egymásért, közben viszont komoly titkokat rejtegetnek. Mutatnak egy képet magukról kifelé, és kiderül, hogy a valóság teljesen más. A színpadon tökéletesen működnek együtt, a háttérben viszont rivalizálnak egymással. Vagyis a színház világa tele van ellentétekkel, titkokkal és vad, viharos érzelmekkel.

Izgalmas volt bepillantani kicsit a kulisszák mögé Daisy és Hazel szemén át. És az is érdekes volt, hogy a színházzal ismét egy zárt helyet kaptunk a gyilkossághoz néhány fix gyanúsítottal.

A gyanúsítottak pedig valóban mind gyanúsak voltak. Bár akadt egy-két karakter, akit szinte azonnal kizártam, mert rögtön ellenszenvesnek tűnt (vagyis túl nyilvánvaló lett volna, ha ő a tettes), vagy épp bizonyos okokból fontos karakternek látszott, akiről nem tudtam elképzelni, hogy végül gyilkossá teszik, de a többségről el tudtam volna képzelni, hogy esetleg elkövet egy gyilkosságot, hiszen volt indítékuk és lehetőségük.

Olvasás közben végig próbáltam kitalálni, mi történt, ki a tettes, mi állhat a háttérben, de végül sikerült meglepni. Egyáltalán nem az történt, amire számítottam, viszont a krimiszál mégis logikusan volt felépítve.

Rivalizálás és összetartás

A színészek mindig is rivalizáltak egymással, de abban a korban talán ez még jobban előjött a színésznők között. A nők számára ez a szakma akkoriban nem feltétlenül csak elismeréssel járt. Sok család szégyellte, ha a lánygyermekük erre a pályára lépett, próbálták megtiltani nekik, kitagadták őket, mert a színészetet valamiféle feslett erkölcstelenséghez társították. Vagyis ha nem te voltál a legjobb, nem te kaptad a legjobb szerepeket, akkor valószínűleg egy idő után felkopott az állad. Így viszont a nők egymással harcoltak a legfontosabb szerepekért, és időnként akár könnyebben-súlyosabban keresztbe is tettek egymásnak emiatt.

Vagyis a patriarchális társadalom, ami megszabta, milyennek kell lennie egy tisztességes nőnek, és megnehezítette azok életét, akik az elvárásoknak nem feleltek meg, egymás ellen fordította a nőket a színházi élet területén is.

De más egyéb titkokra is rákényszerítette a nőket (és a nem heteró férfiakat) ez a társadalom. Ugyanis előjön ebben a könyvben több LMBTQ+-szál is, ami amúgy teljesen reális, mert a színház világában (és úgy alapvetően a kreatív művészvilágban) elég sok a meleg ember. Megtudhatjuk, milyen volt akkoriban a nőknek és a férfiaknak melegkapcsolatban élni, miféle veszélyekkel néztek szembe, hogyan kellett titkolniuk a szerelmüket.

– Semmi vész, Hazel – szólt rám Daisy.

Felé fordulva láttam, milyen sápadt és merev az arca. – Neked sem esett bajod meg nekem sem. Én sosem fogom hagyni, hogy kettőnket sérülés érjen, tudhatod. Testi legalábbis. Mondjuk, rémes dolgok látványától nem védhetlek meg.

A rivalizálás mellett az összetartás is megjelenik természetesen. Daisy és Hazel igazi sisterhoodot alakított ki, mindig egymás mellett állnak, megvédik a másikat, támogatják, segítik. És a színházban új lányként támogatást kapnak egy kicsit idősebb színész lánytól is, aki elsőre morcosnak tűnik, de mindig jóindulatú velük szemben.

Valamint a kitaszított (meleg, fekete bőrű) karakterek is összetartanak, védik egymást, mert pontosan tudják, mit él át a másik.

Daisy első szerelme

Daisy elsőre hideg, magának való, beképzelt és kissé üres lelkű gazdag lánynak tűnt, de a könyvek során egyre mélyebben megismerhettük őt, és megtapasztalhattuk, hogy valójában gondoskodó, törődő jó barát. Most azonban szerelmesnek is láthatjuk őt, méghozzá igen, egy másik lányba (kb. az első könyvtől jelzett a melegradarom nála, csak úgy voltam vele, hogy á, biztos csak képzelem, de nem!).

Nagyon tetszett, hogy láthattuk Daisynek ezt a bizonytalan, zavarban lévő oldalát is. És az is tetszett, ahogyan Hazel a legjobb barátjaként kezelte ezt az egészet. Őszintén szólva... néha úgy érzem olvasás közben, hogy végül ők ketten egy pár lesznek majd, mert annyira jól kiegészítik egymást. De igazából nem bánnám, ha megmaradnának csak legjobb barátoknak, lelki és nyomozótársaknak. Mert ha valakivel melegként tökéletesen ki is jössz a saját nemedből, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy képes vagy beleszeretni is. És jó lenne látni, hogy igen, van két lány, az egyikükről már tudjuk, hogy leszbikus, de „csak” a legjobb barátok maradnak. Mert az igaz barátság is van olyan fontos, mint a szerelem, ha nem fontosabb.

Kíváncsian várom, hogy Stevens mit kezd majd ezzel a szállal a következő könyvekben. Hová fut majd ki az egész, ahogy a két lány szép lassan felnőtt nővé válik.

Egy továbbra is érdekes és izgalmas ifjúsági krimi

Stevens még mindig tudja, hogyan adjon valami újat, valami érdekeset az olvasóknak, egyáltalán nem laposodott el a történet még így a hetedik könyvre sem. Daisy és Hazel a szemünk előtt nő fel. Érdekes látni, hogy mennyit változtak, fejlődtek az első könyv óta, nemcsak egyénileg, hanem barátilag és nyomozóként is. Jó ötlet volt a színház világába helyezni az új bűnügyet, és érdekes volt a krimiszál. Ezúttal nem találtam el, ki a gyilkos, de tetszett az ötlet. És remélem, hogy még sok-sok részen keresztül követhetem Daisy és Hazel nyomozásait és barátságát.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Végig kerestem a nyomokat, és azon törtem a fejem, ki és miért követhette el a gyilkosságot.

🔥 5/1 – Ez egy ifjúsági krimi, és az 1930-as években játszódik, szóval csak nagyon virágnyelven beszélnek benne a szexualitásról.

🤧 5/1 – Zsepire egyáltalán nem lesz szükség, ez nem az a könyv, amin sírna az ember.

💔 5/1 – A szívem is maximum azért fájt egy kicsikét, mert sajnáltam, hogy egy olyan korban játszódik a történet, ahol a meleg emberek nem élhetik meg nyíltan a szerelmüket, sőt, félniük kell attól, hogy ha kiderül, akkor börtönbe kerülhetnek.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Ehhez a könyvhöz is illik a tea, méghozzá Earl Grey némi levendulával, már csak a könyvborító színe miatt is.

🔍🔍🔍🔍🔍 5/5 – Én még mindig nagyon szeretem ezt a sorozatot, mindig beindítja az agyamat, érdekes és fordulatos.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ez a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 05. Olvasónapló

10. 07. Spirit Bliss Sárga Könyves út

10. 09. Csak olvass!