Raynor Winn: Háborgó csend (A tenger útja 2.) – Blogturné

Raynor Winn Háborgó csend című kötete ott folytatja a történetet, ahol A tenger útja abbamaradt – de az út korántsem ért véget. A testi és lelki megpróbáltatásokkal terhelt vándorlás újabb szakaszához érkezünk, ahol a természet csendje és zordsága ismét tükröt tart az ember elé. A Blogturné Klub turnéja során egy érzékeny, mélyen emberi történetet ismerhetünk meg kitartásról, elfogadásról és arról, hogyan találhatunk békét a háborgás közepette.

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész érdekes volt, kicsit felfedezhettem általa úgy a világot,hogy nekem nem kellett a főszereplőkkel együtt szenvednem túrázás közben, ezért gondoltam, a második rész is hasonló élményeket ad majd.

Külcsín és kivitelezés

A Háborgó csend borítójának stílusa azonos A tenger útjáéval, egyszerű, letisztult, de valahogy mégis harmonikus a szemnek. Ezúttal a fehér mellett a zöld és a sárga, narancssárga színek dominálnak, és a kép azt a tanyát ábrázolhatja, ami a könyvben is szerepel. Szóval passzol a történethez, és úgy alapvetően jól is néz ki.

Ahogyan az első rész, úgy ez sincs a kezemben nyomtatott példányként, szóval csak a korábbi tapasztalataimra hivatkozva mondhatom, hogy valószínűleg pont ugyanolyan minőségű a kivitelezés, mint más KMK-könyvek esetében.

A borító egyébként szintén 5-ből 5 pont nekem, mert bejön ez a stílus és színvilág.

Alapsztori

Az első könyv után azt hittem, hogy ez a rész is egy túra történetét meséli végig nekünk, de olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy ezúttal valami teljesen mást kapok majd. A sztori most leginkább a múltbeli dolgok feldolgozásáról, a gyerek- és fiatalkori emlékekről szólt, valamint az újrakezdésről és az elvesztett bizalom visszaszerzéséről. Túrázás csak a visszaemlékezésekben történt, valamint a könyv utolsó harmadában.

Amikor rájöttem, hogy most nem egy túra lesz a középpontban, először megijedtem, hogy vajon így érdekes lesz-e számomra a történet, de végül örültem neki, hogy nem ugyanazt kaptam, amit az első könyv adott, hanem az író képes volt újítani. És most is olyan alapproblémákat, gondolatokat hozott be a történetbe, amik mások számára is érdekesek és fontosak lehetnek.

Szóval az alapötlet nekem 5-ből 5 pont.

Cselekmény

A könyvet ezúttal is három részre osztanám. Az elsőben Ray és Moth megpróbálnak visszailleszkedni a normális életükbe. Egy jóakarónak köszönhetően lakhatási lehetőséghez jutottak, Moth a betegsége ellenére elkezdte az egyetemet, Ray viszont még mindig keresi a helyét és önmagát, borzalmas tragédiákon kell átmennie (az anyja haldoklik, és neki kell élet-halál döntést hoznia a kórházban), és közben visszaemlékszik a gyerek- és fiatalkorára is.

Nagyon át tudtam érezni Ray kétségeit, önvádját, fájdalmát. Ha egy szerettünkről van szó, és nekünk kell eldöntenünk, hogy kitesszük-e egy veszélyes és fájdalmas műtétnek, ami szenvedést okozhat neki, vagy egyszerűen csak hagyjuk gyorsan meghalni, hogy ne szenvedjen sokáig, bárhogy is döntünk, végül úgy érezzük majd, hogy rosszul választottunk, és utálni fogjuk magunkat érte. Ezt a két kutyusom halála miatt pontosan tudom. Mindkettejüknél másképp döntöttem, és végül mindkét döntés miatt lelkifurdalásom volt. És Ray helyzetét még az is nehezítette, hogy tudta, Mothra hamarosan ugyanaz a szenvedés és vég várhat majd, amit az anyjánál végignézett.

Tetszettek a gyerekkori és fiatalkori visszaemlékezései, bár őszintén szólva nem tudtam eldönteni, hogy a szülei szimpatikusak-e számomra, vagy sem. Mindketten elég szigorúnak tűntek, és több mindenben is irányítani akarták Rayt, de közben meg megértettem a félelmeiket Mothtal kapcsolatban. Mert bár alapvetően rendes ember, már fiatalkorában is szerette a veszélyes kalandokat, és simán magával vitte ezekre Rayt is. És bár Moth szó szerint meghalt volna, hogy Rayt biztonságban tartsa, szülőként azért normális, hogy aggódik az ember. És Moth fiatalon valóban nem tűnt megbízható férfinak, aki képes biztonságos életet nyújtani Raynek, méghozzá olyan életet, amilyenre Ray vágyik. De persze ott van az is, hogy fontos a szerelem és a bizalom, és Ray az első pillanattól szerelmes volt Mothba, és bízott benne. Amúgy teljes joggal, mert Moth is őszintén szerelmes volt Raybe már az elejétől kezdve. Szóval a szülők és Rayék szempontjait és érzéseit is megértettem a visszaemlékezések során a párválasztásával kapcsolatban.

– Gyere! Bízz bennem, nem esik bajod!

Elkezdtem mászni. Könnyebben ment, mint gondoltam: az ujjaim megtalálták a kapaszkodókat, biztos lábakkal haladtam. De amikor elértem arra a pontra, ahol Moth meghajlott, a tornacipőm megcsúszott, és már nem is voltam a sziklán. Egy pillanatra meginogtam, de aztán Moth a kötél után kapott, és megállította a zuhanásomat, így a levegőben himbálództam. Láttam az arcát a szikla tetején, ahogy vörös fejkendőbe kötött haja lobogott a szélben.

– Tartalak, nem eshet bajod.  

Az viszont tuti, hogy baromi romantikus volt Ray és Moth szerelme, és nem kétlem, hogy igaz szerelem, hiszen évtizedeken át kitartott, és még most is mélyen éreznek egymás iránt.

A könyv első harmadában született meg Ray első regényének kézirata (amit eredetileg nem is megjelenésre szánt, hanem csak Mothnak, hogy ha a betegsége miatt elfelejtené az élményeiket, legalább olvashasson róluk), de csak a második harmadban jelent meg, ekkor pedig felbolydult emiatt egy kicsit az élete. Ez a rész nosztalgikus hangulatba hozott, mert tisztán emlékszem még, milyen is volt az első regényem megjelenése. Új, izgalmas, ijesztő, reményteli, fárasztó... Raynek köszönhetően kicsit újra átélhettem az egészet.

Spoiler nélkül, egy izgalmas, de rizikós lehetőség is rátalál Rayre és Mothra. Mindkettejüket nagyon vonzza a lehetőség, mert egy álmuk válna valóra, de közben tartanak attól, hogy megint pofára ejtik majd őket. Újra meg kell tanulniuk másokban bízni, ami nagyon nehéz, főképp, ha egyszer már megjárta az ember. De egyszer már elvesztettek mindent, és mégis újra tudták kezdeni. Nekem ez a rész tetszett a legjobban a könyvből, mert érdekes volt látni, hogyan kezdenek Rayék ismételten valami teljesen új dologba. Kíváncsi voltam, sikerül-e nekik, milyen gondokkal szembesülnek majd, és hogy Moth egészségére vajon milyen hatással lesz ez az új, természetközeli környezet és az intenzív testmozgásnak is beillő munka.

A harmadik harmadban vár csak ránk egy újabb túrázás. Ray és Moth elhatározzák, hogy az első könyvből már megismert barátaikkal, Dave-vel és Julie-val elmennek Izlandra túrázni. Ez a túra teljesen más, mint az első könyvbeli. Egyfelől már nem kényszer, mert Rayéknek van otthonuk, ahová bármikor visszatérhetnek. Másfelől nem kettesben, hanem barátokkal vágnak bele. És ezúttal nem kell éhezniük és a legnagyobb természeti kihívások közepette is odakint éjszakázniuk. Vagyis ez a túra nem annyira kínzó, és bár balesetek bármikor történhetnek, kevésbé életveszélyes is.

Örültem, hogy ezúttal új országot, tájakat járhattam be Rayékkel, és hogy az új út alatt teljesen másféle problémákkal néztek szembe és élményeket éltek át. Mielőtt belekezdtem a könyvbe, kicsit féltem tőle, hogy ugyanazt, vagy legalábbis hasonló utat fognak bejárni, mint az első részben, és úgy érzem majd, hogy nem egy folytatást, hanem egy ismétlést kaptam, de szerencsére nem így történt.

5-ből 4,5 pont.

Karakterek

Rayjel ebben a részben sokkal jobban együtt tudtam érezni, és azt hiszem, kicsit jobban meg is ismertem őt. Rájöttem, hogy nem azért beszél visszatetsző módon néha az emberekről, mert bunkó, hanem egyszerűen csak szélsőségesen introvertált. Amit teljesen át tudok érezni, mert én is az vagyok. Ez ebben második könyvben jobban átjött.

Motht még mindig nagyon bírtam. Kedves ember, jó férj, dolgos, intelligens, érzékeny. Sokkal kommunikatívabb másokkal, sokkal nyitottabb az emberek felé. Ebben a részben is nagyon aggódtam érte, mert bár vannak jobb időszakai, a betegsége ebben a könyvben rosszabbnak tűnt, mint az elsőben. Úgy láttam Molyon, hogy külföldön már megjelent a 3. rész (vagy most fog megjelenni), remélem, hogy továbbra is sikerül javítani Moth állapotán annyira, hogy normális életet tudjon élni. Nem nagyon olvastam utána a valódi Ray és Moth életének, úgyhogy azon kívül, hogy tudom, volt némi botrány körülöttük amiatt, hogy mennyi igaz a könyvekből, fogalmam sincs, hogyan alakult az életük. És nem is szeretném tudni, hogy a harmadik résznek is tiszta lappal állhassak majd neki.

– Te meg mit csinálsz idelent? Éppen csinálni akartam egy kis pirítóst, de gondoltam először megnézlek.

– Várok.

– Mire?

– Egy farontólepkére.

– Egy lepkére? Miről beszélsz?

– Ez egy olyan lepke, ami öt évet tölt lárvaállapotban, és szerintem ebben a fában rejtőzik.

– Akkor itt fogsz ülni öt évig?

– Lehet, hogy muszáj lesz.

– Inkább gyere, és egyél egy kis pirítóst, még mielőtt a tea kihűl.

Tetszett, hogy ezúttal Ray és Moth nemcsak összefutott, majd szinte azonnal búcsút is mondott embereknek, ahogyan az első részben, a túra során, hanem voltak állandónak mondható mellékszereplők. Szomszédok, barátok, a könyv végén lévő túra során egy fiatal lány, aki épp szerelmi bánatot él át. Az ő karaktereik színesítették a cselekményt, érdekelt, hogy mi lesz velük (és örülök, hogy a fiatal lány végül úgy döntött, ahogy).

5-ből 4,5 pont.

Lezárás

Nekem egy kicsit hirtelen ért véget a történet, itt most nem volt olyan nagy életfordulat, mint az első könyv végén (ahol Rayék hajléktalanból újra lakhatással és tervekkel rendelkező emberekké váltak), hanem csak kaptunk néhány fontos tanulságot a túra után, és ennyi. Bár lehet, hogy csak azért van hiányérzetem, mert szívesen olvastam volna még tovább is a történetet.

5-ből 4,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nem azt kaptam, amire eredetileg számítottam, vagyis egy, az első könyvhöz hasonlító történetet egy hosszú túráról, de azt hiszem, ez pont pozitív meglepetés volt számomra. Nagyon érdekes volt Ray gyerekkoráról olvasni, arról, hogyan szerettek egymásba Mothtal. Az édesanyjával kapcsolatos döntések tekintetében és úgy az egész veszteség tekintetében nagyon együtt tudtam érezni Rayjel, a könyve megjelenése pedig nosztalgikus érzéseket és emlékeket hozott elő belőlem. A könyv végén lévő túra nem volt annyira brutális, mint az első könyvbeli, de pont ezért tetszett, mert így egy kicsivel vonzóbb volt számomra.

Szóval összességében 5-ből 4,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Akik szeretnek átlagos, mégis különleges emberek életéről olvasni, szeretik a természetet, és szeretnének kicsit szétnézni egy másik országban a főszereplők segítségével.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Játékunkban Anglia híres látnivalói kerülnek a középpontba. A feladatotok egyszerű: egy-egy kép alapján kell felismernetek, melyik ikonikus helyszínt látjátok, és a helyes megfejtést beírni a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

02. 13. Milyen könyvet olvassak?

02. 15. Könyv és más

02. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út

Raynor Winn: A tenger útja – Blogturné

Raynor Winn A tenger útja című könyve csendesen, mégis elementáris erővel mesél veszteségről, kiszolgáltatottságról és az újrakezdés törékeny reményéről. Amikor minden elveszni látszik, Raynor és férje a tengerpart mentén indulnak útnak – lépésről lépésre, a természet könyörtelen szépségében keresve kapaszkodót. Fedezzük fel együtt, hogyan válhat egy út a túlélés, az újrakezdés és a remény szimbólumává. Emellett ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted a kiadó jóvoltából!

Miért választottam ezt a könyvet?

Mindig is szerettem arról olvasni, hogyan kalandoznak mások szabadon a világban, hogyan élik teljesen másképp az életüket, mint ahogyan én teszem. Talán, mert még sosem jártam külföldön, és jó lenne egyszer nekivágni, bejárni azokat az országokat, tájakat, amelyek vonzanak, de amíg nem tehetem, addig képzeletben is jó utazgatni. Szóval úgy véltem, ez a könyv is egyfajta képzeletbeli utazásélményt ad majd nekem.

Külcsín és kivitelezés

Jó lenne érteni a festészethez, mert akkor szakszavakkal is el tudnám magyarázni, milyennek is látom a borítókat, de sajnos csak konyhanyelven megy. Ennek a könyvnek a borítóján a hegyek és a tenger látható, valamint az égen sirályok repkednek. Az illusztráció nem realista, nagyon egyszerű vonalak adják vissza a tengerparti képet, mégis határozottan felismerhető, hogy mit is látunk. Fehér, kék, zöld és barnássárga színek dominálnak a rajzon, ami olyan vihar előtti hatást

nyújt számomra. És bár a kivitelezés tényleg egyszerű, valahogy mégis szép, és jólesik ránézni az illusztrációra, pont azért, mert jól átadja a történet hangulatát.

Mivel a könyvet a KMK engedélyével, legálisan a gépen olvastam, és könyvként nincs a kezemben, ezért a kivitelezésről nem nagyon tudok mit mondani, de ismerve a KMK stílusát, valószínűleg hasonló lehet ez a könyv az összes többi puha borítós könyvükhöz.

A borítóra 5-ből 5 pontot adok.

Kép A tenger útja című filmből.

Az alapötlet

Bár az ötlet maga nem újszerű, mert rengeteg a világot bejáró ember írt már az évszázadok során a kalandjairól, ha egyszer nekivágnék a világnak, én is biztosan megírnám az utazásom történetét valamilyen formában. Szóval jó és logikus ötletnek találom, hogy Raynor Winn is így tett. Az embereket, akik nem vagy ritkán jutnak ki a megszokott kis világukból, általában érdekli, amikor másnak sikerül. Szóval nem véletlen, hogy megjelenhetett ez a könyv, sőt, film is készült a

történetből (amit még nem láttam, de kíváncsi vagyok rá, már csak azért is, mert két nagy kedvencem, Gillian Anderson (X-akták, Scully) és Jason Isaacs (Harry Potter-sorozat, Lucius Malfoy) játsszák a főszerepeket, vagyis Rayt és a férjét, Mothot.

Azt nem tudom, hogy a könyvben leírtak mennyire tükrözik a valóságot, és mennyivel egészítette ki azokat az író a fantáziájával, mert volt némi botrány ebből adódóan külföldön (olvastam néhány cikkben, hogy Raynor sok mindent megmásított a saját szájíze szerint), de igazából olvasás közben ez nem is érdekelt. Egyszerűen csak élveztem a nagy túra eseményeit, akár valóság, akár kitaláció néhány része.

Szóval 5-ből 5 pont az ötletre.

Cselekmény

A könyvben lévő történet szerint Ray és a férje, Moth annak köszönhetően, hogy rossz emberben bíztak, elveszítik a tanyájukat, amit évtizedek óta fejlesztettek, gondoztak, amiből lényegében éltek, ahol felnőttek a gyerekeik, és amit az otthonuknak neveztek. Mivel a baj nem jár egyedül, épp ekkor derül ki az is, hogy Moth halálos beteg, és nemsokára mind fizikailag, mind szellemileg le fog épülni. Az orvosok azt mondják, kímélje magát, pihenjen sokat. Ray és Moth mégis másképp döntenek. Mivel lényegében hajléktalanná váltak, fognak egy-egy hátizsákot a legfontosabb dolgokkal, és majdhogynem semmi pénzzel nekivágnak egy 630 mérföldes túraútvonalnak gyalog. Érik őket nehézségek, felfedezik a világ sok apró csodáját, találkoznak kedves és kevésbé kedves emberekkel, éheznek, fáznak, mégis megtapasztalhatják az igazi szabadságot.

– Nem innának velünk esetleg egy csésze teát? Megpihenhetnének egy percre. 

A nő úgy nézett rám, mint valami förtelmes bűntettet követtem volna el.

– Nem, nincs időnk, tartani kell a tervet. Maguknak nincs tervük, mi? 

Ezzel mentek is tovább, de még néhány percig, amíg az asszony hangja el nem halt a távolban, hallgathattuk, a férje mennyire örülhet, hogy ő egyáltalán eljött vele, pedig tele a határidőnaplója, és „igazán hálás lehetnél”.

– Van nekünk tervünk?

– Hogyne lenne! Megyünk, aztán majd megállunk. És közben talán a jövőről is kitalálunk valamit.

– Jó terv. 

A könyvet három részre osztottam magamban. Az elején megtudhatjuk, hogyan vesztették el Winnék mindenüket, miként döntötték el, hogy nekivágnak a nagy útnak. Ez a rész eléggé szívszorongató, mert az ember olvasás közben rájön, hogy mennyire egyszerű elveszíteni mindent, amit addig biztosnak hittünk. Elég egyetlen rossz döntés, és odalehet egy élet munkája. Sokan ítélkeznek a hajléktalanok felett, és igen, vannak köztük olyanok, akik maguknak köszönhetik, hogy utcára kerültek, mert alkoholisták, drogosok voltak, nem akartak dolgozni, erőszakosak voltak a családjukkal, ezért tették ki őket stb., de rengeteg teljesen átlagos, rendes ember is van köztük, akik szimplán csak egy szerencsétlenségnek köszönhetően kerültek utcára. Ez a történet talán kicsit felnyithatja az ítélkezők szemét, és segíthet, hogy ezután másképp lássák a világot és a rászoruló embereket.

A könyv második része maga a séta. Miközben Ray és Moth bejárják a számomra egyébként totál ismeretlen tájakat, nemcsak élményeket szereznek, hanem önmagukat és egymást is jobban megismerik. Általában, amikor utazós könyvet olvasok, kicsit irigykedni szoktam az adott emberekre, és azt kívánom, bárcsak én is nekivághatnék a világnak, de ezt a könyvet olvasva nem igazán éreztem ilyesmit. Én biztosan nem bírnék ki heteket, hónapokat, sőt, még napokat sem úgy, hogy éhezek, fázok, koszos vagyok, nincs normális vécém, nincs hol lezuhanyozni, és úgy alapból nincs meg legalább a minimális komfort körülöttem.

Ennek ellenére könyv formájában nagyon élveztem ezt az utat, mindig kíváncsi voltam, ezúttal kikkel találkoznak Rayék, hol kötnek ki, mi történik velük. Kicsit aggódtam is értük, mert kerültek veszélyes helyzetekbe, és hát Moth betegsége is nehezítette a dolgukat. Nagyon érdekelt, hogy vajon miképp zárul majd a történetük, mi lesz Mothtal, visszatalálnak-e a társadalomba, vagy végül úgy döntenek, hogy mennek a nagyvilágnak, amíg csak tudnak... Szóval ez a második rész igazi kalandregényszerű volt, csak épp elvileg megtörtént eseményekről olvashattunk benne. Nem mellesleg tele volt ez a rész tanulságokkal, némi spirituális megvilágosodással, ami nemcsak a főszereplőkre hatott, hanem kicsit ránk olvasókra is.

A harmadik rész az első séta végén kezdődött számomra, amikor Rayék visszakerültek a társadalomba, beköltöztek egy barát melléképületébe, és próbáltak rájönni, hogy mihez is kezdjenek magukkal. Végül a szerencsének és a tapasztalataiknak köszönhetően meghozták a végső döntést a jövőjükkel kapcsolatban. Már legalábbis ennek a könyvnek a végső döntését, mert létezik második rész is, amire nagyon kíváncsi vagyok. Úgyhogy továbbra is izgulok Mothért, és érdekel, hogy a második részben vajon milyen sétára indulnak Rayjel.

Mivel nem ismertem az adott tájakat, amiket a két főszereplő végigjárt, ezért azok a leírások, amikben csak elmondták, merre járnak, hová tartanak, mik az útiterveik, nem igazán kötött le, lévén nem tudtam nevek alapján hová tenni a helyeket. Viszont azok a leírások, amik az adott tájat mutatták be, azt, hogy hogy néz ki, mit látnak a szereplők, milyen növények nőnek, és milyen állatok járnak

arra, milyen hangokat hallanak stb., nagyon érdekes volt, mert ezek által el tudtam képzelni kicsit a környezetet. De leginkább az emberi interakciók tetszettek, mert kíváncsi voltam, hogy ki hogyan reagál Rayékre. Egy igazi társadalmi tanulmány rajzolódott ki ezekből az interakciókból, amik között volt negatív és pozitív kimenetelű is. De nagyon érdekes volt látni mindegyiket.

5-ből 4 pont.

Karakterek

Nehéz úgy karakterekről véleményt mondani, hogy tudom, valós emberekről van szó. Úgy meg még nehezebb, hogy ezeket a valós embereket csak az író, vagyis a főszereplő karakter szemén át láthatom (mert hát önmagunkkal szemben elfogultak lehetünk...).

Őszintén bevallom, először nagyon furának találtam Rayt, nem igazán értettem, miért veszi rá pont az ellenkezőjére Motht, mint amit az orvosa tanácsolt, és miért kockáztatják meg, hogy a férfi állapota rosszabbá válhat a megerőltetésről, vagy épp a betegsége miatt megsérül a nehéz útvonalak egyikén. Felelőtlenségnek tűnt az egész, és még most sem vagyok biztos benne, hogy nem az volt, mert hát, nem tudhatták előre, hogy a séta nem ront-e a férfi állapotán. És időnként túl szúrósnak éreztem Ray stílusát, amikor leírta azokat a karaktereket, akikkel az úton valahol összefutottak. Persze van az az élethelyzet, amikor az ember szúrósabb, borúsabban látja az embereket, negatívabban áll hozzájuk...

– Bevetted a mai pregabalint? 

Mothnak ezt a gyógyszert írták fel, nem antidepresszánsként, hanem azért, hogy csillapítsa az idegi eredetű fájdalmat. Hatásosnak is tűnt, bár azt nem tudtam, hogyan csökkenthetné a fájdalmat anélkül, hogy antidepresszánsként is működne. Moth biztos, hogy lassabb lett, amióta ezt a gyógyszert szedte. Kevésbé szenvedett, de kevésbé volt önmaga is.

– Nem, a Baggy-foknál ettem meg az utolsó szemet. El is felejtettem mondani, Van nálad még egy dobozzal?

– Nem, nálad van.

– Nálam nincs.

– A francba! Miért nem mondtad? Valahonnan szereznünk kell. Esetleg visszamehetünk Westward Ho!-ba, onnan pedig busszal Barnstaple-be, hátha a háziorvosod el tudná küldeni a receptet. 

Hogy felejthettük el a gyógyszert? Most, hogy visszagondoltam, rémlett is, hogy ott láttam a dobozt az egyik táska tetején a kocsi hátuljában, amit a hátizsákba akartunk tenni.

Moth lényegében egy kiegészítő volt Ray oldalán, amit azért volt érdekes látni, mert általában a nőknek szánták ezt a szerepet a valóságban és a történetekben is évszázadokig. Moth ment, amikor és amerre a felesége menni akart. Az ő személyisége sokkal kedvesebbnek tűnt, sokkal türelmesebben állt az emberekhez, akikkel találkoztak, és jobban oldotta meg a problémákat.

Az viszont látszott, hogy Ray és Moth nagyon szeretik egymást még mindig. Ritka az ilyen sokáig tartó házasság, és még ritkább, hogy egy olyan élettragédia, mint az otthonod és az egész életed munkájának elvesztése, inkább összetartásra készteti az adott házaspárt, nem vádaskodásra és széthúzásra. Olvasás közben többször is eszembe jutott, hogy milyen nehéz lehet valakinek elviselni a tudatot, hogy nemsokára meg fog halni, de azt is, hogy akit szeretsz, el fogod veszíteni, és egyedül maradsz. Szóval ebben teljesen együttéreztem a főszereplőkkel.

5-ből 4 pont.

Lezárás

A könyv végén hozott döntést teljesen megértettem. Kíváncsi vagyok arra, hogy Moth hogyan fog boldogulni a döntésével a folytatásban, és úgy alapvetően miként alakul a házaspár élete. Szóval a lezárás megnyugtató volt, és azt hiszem, ez volt a logikus választás.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szórakoztató volt, de nem az a fajta útinapló, aminek köszönhetően azonnal hátra akarom hagyni az életemet, és nekivágni a világnak. Ilyen körülmények között biztosan nem tudnék élni még rövid távon sem. Viszont érdekes volt látni, hogy mások miként élik túl a nehézségeket, hogyan látják meg közben az apró örömöket, és miféle tapasztalatokat szereznek és tanulságokat vonnak le.

Szóval összességében 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretnek mások kalandozásairól olvasni, akár igaz, akár csak részben igaz a történet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A South West Coast Path Anglia leghosszabb nemzeti túraútvonala, ahol lélegzetelállító tengerparti panorámák és különleges természeti, valamint történelmi látnivalók kísérik végig az utat. Játékunk során ezek közül mutatunk be néhányat – a feladatotok pedig nem más, mint felismerni a látnivalókat a leírások alapján, és a helyes megfejtést beírni a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

Apály idején gyalog is megközelíthető, dagálykor azonban a víz elválasztja a szárazföldtől. A szigeten egy történelmi várkastély áll, amely uralja a tájat.

Állomáslista:

Blogturné

02. 07. Milyen könyvet olvassak?

02. 09. Könyv és más

02. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház (Bűbájok boltja 2.) – Blogturné

Jó hírrel érkeztünk a Bűbájok boltja rajongóinak, ugyanis nemrég megjelent egy új, önállóan olvasható történet, ami szintén Sarah Beth Durst csodálatos fantasyvilágában játszódik. Ismerkedjetek meg Terlu Pernával, Yarrow-val és a szívmelengető történetükkel! Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit gondolnak Az ​elvarázsolt üvegház című regényről, de ne felejtsetek el játszani se, ugyanis az Agave Könyvek kiadó jóvoltából a turné végén egy szerencsés olvasónk megnyeri a regényt.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon tetszett a sorozat első része. Annyira kellemes hangulata volt a történet világának, Durst olyan szerethető karaktereket alkotott, és főképp annyira szerethető férfi karaktert alkotott a romantikus szálhoz (olyat, aki feminista szemmel is csodálatos), hogy azt reméltem, a második könyv is hasonló élményeket nyújt majd számomra.

Külcsín és kivitelezés

Nos, ezzel kapcsolatban van egy szomorú történetem. A borító maga gyönyörű, az élfestése gyönyörű, nagy tetszik az egész. A szomorú az, hogy amikor egyik reggel munkába mentem, vittem magammal a könyvet is, hogy majd szünetekben olvasom, és a zebrán elcsúsztam a tükörjégen. Az egy dolog, hogy összezúztam a farokcsontomat, de a könyv borítójának a gerincén egy helyen lenyúzódott a papír. És ez jobban fájt, mint a farokcsontzúzódásom. 😔

A könyv mérete, súlya átlagos, a papír minősége és a nyomtatás módja is az. A borító lilás színvilágú, ami passzol a jeges, téli témához. Az illusztráción a könyvben található üvegház található egy havas táj közepén. Az előtérben a történetben szereplő szárnyas macska ücsörög. Szóval a kivitelezés nemcsak szép, hanem illik is a regényhez.

Szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Már az első könyvben is előkerült a könyvtároslány története, aki létrehozta Cazt, a beszélő póknövényt, és emiatt büntetésképpen szoborrá változtatták. És már akkor is érdekesnek találtam, és kíváncsi voltam, vajon örökre szobor marad-e, most, a felkelés után is, vagy visszanyeri az életét valahogyan. Amikor jelentkeztem turnéra a könyvvel, őszintén bevallom, nem olvastam el a fülszövegét, mert az első rész után egyszerűen csak tudtam, hogy bármiről is szól a folytatás, olvasni akarom. Szóval kellemes meglepetés volt számomra, hogy ezúttal a könyvtároslány történetét ismerhetem meg.

A regény cselekményének alapjáról nem mondhatnám, hogy újszerű. Lényegében ez a könyv is arról szól, amiről az első rész. Adott egy lány, aki a jó cél érdekében varázsolni kezd, és közben végig attól fél, hogy emiatt lelepleződik majd, és újra megbüntetik. És adott egy feminista szemszögből nagyon vonzó, de magának való férfi, aki a szerelmi szál másik résztvevője. És mégis... Annak ellenére, hogy lényegében ugyanez volt az első könyv alapja is, egy percig sem éreztem azt, hogy unatkoznék, vagy hogy sablonsztorit olvasnék. Mert Durst a szokásos alapot érdekessé, izgalmassá és varázslatossá tudta tenni.

Szóval 5-ből 5 pont.

Terlu. A képet itt találtam: Instagram

Cselekmény

Terlu az a könyvtároslány, akit szoborrá dermesztettek, mert a tiltó törvény ellenére varázslattal létrehozta Cazt. Évekig volt lényegében öntudatlan, amikor is egyszer csak újra emberi formában magához tér egy elsőre lakatlannak tűnő szigeten. A fagyhalál elől bemenekül a szigeten található üvegházba, ahol kiderül, hogy mégis csak van egy kertész a szigeten, Yarrow. Valaki pedig azért küldte el szoborként Terlut Yarrow-hoz, mert az üvegházak pusztulásnak indultak, a bennük élő mágikus és átlagos növények is életveszélyben vannak, és szükség volt valakire, aki képes mágiával segíteni. Terlu, bár retteg a következményektől, mégsem képes tétlenül nézni a dolgokat, így nekiáll felderíteni a sziget már elhunyt varázslójának a titkait, és igyekszik rájönni, milyen varázslattal mentheti meg az üvegházakat.

A fő cselekményszál lényege az volt, hogy Terluék rájönnek-e, vajon miért pusztulnak sorra az üvegházak, és vissza tudják-e fordítani a folyamatot, meg tudják-e menteni a még élő üvegházakat. Bár történtek mindeközben kalandos és veszélyes dolgok is, de nem mondanám azt, hogy ez egy pörgős történet. A varázsa a sztorinak inkább abban van, hogy Durst olyan módon teremtette meg ezt a világot, a szigetet, hogy azt olvasóként kellemesnek, hangulatosnak és vonzónak érezzük. Olyan az egész, mint egy meleg paplan a hideg napon, ami alá örömmel bebújik az ember, és komfortosan érzi magát alatta.

Tetszett, hogy az első könyv után újabb érdekes állatokkal és növényekkel ismerkedhettünk meg, hogy még többet tudhattunk meg a varázslókról és a varázslatról. Imádtam, hogy mindegyik üvegház más és más kis világot és különböző csodákat rejtett magában. És kíváncsi voltam, hogy mi derül ki a meghalt varázslóról és az üvegházak pusztulásáról.

– Nem kell velem jönnöd – ocsúdott fel kisvártatva Terlu. Vajon Yarrow észrevette, hogy őt bámulta? – Nem tudom garantálni, hogy eredményes leszek. Jobb lenne, ha csak az én életemet kockáztatnánk. Meg is sérülhetsz.

– Ahogy te is – vonta meg a vállát a férfi. – Ha ott vagyok, legalább ki tudlak húzni a csávából.

– És ha mindkettőnknek baja esik?

Ismét egy vállrándítás előzte meg a választ.

– Akkor majd megmentjük egymást.

Terlu elmosolyodott.

– Nos, így már rendben van.

– Pfuuuj – utálkozott Lotti, és felgöngyölte lila szirmait. – Ragadnak a cukortól a leveleim. Ti, ketten abbahagyhatnátok ezt a cukiskodást?

– Soook egy kicsiiit – helyeselt Dendy is.

A szerelmi szálat is aranyosnak találtam. Szeretem, hogy Durst jóféle férfi karaktereket tud írni, olyanokat, akik ha a valóságban léteznének, és megkérnék a kezemet, gondolkodás nélkül igent mondanék nekik. Pedig én aztán nem mennék hozzá akárkihez, csak hogy ne legyek egyedül.

5-ből 5 pont.

Karakterek

Terlu igazán szerethető, kedves karakter. Együtt lehet érezni vele, meg lehet érteni a félelmeit. És igazi példakép olyan tekintetben, hogy bár fél, mégis helyes döntést hoz, akkor is, ha annak rá nézve esetleg szörnyű következményei lehetnek. Szóval bátor és elvhű. És persze könyvmoly és szeret tanulni, szóval rokonlélek.

Yarrow magának való, introvertált karakter, de kedves, gondoskodó, támogató. Mindig Terlu mellett állt, biztatta őt, bízott benne, és ezt a megfelelő pillanatokban ki is nyilvánította. Ő az a férfi, akit nem zavar, ha egy nő okosabb vagy tehetségesebb valamiben, nem akarja elnyomni őt, csak hogy önmagát felemelje, hanem büszke rá, és teljes vállszélességgel támogatja.

Az életre kelt növényeket egyszerűen imádtam. Annyira aranyosak és viccesek, hogy ha léteznének a valóságban, esküszöm, befogadnám őket. A kedvenceim Lotti, Rí és Dendy. Lottiról, a kis rózsáról először azt hittem, hogy olyan kényes és önző lesz majd, mint a kis herceg rózsája, de szerencsére hamar kiderült, hogy ő a legtettrekészebb, legkedvesebb kis növény. A varázsló mindig úgy kezelte, mint egy dísztárgyat, pedig ő ennél több akart lenni. Amikor pedig Terlu esélyt ad arra, hogy valami hasznos dolgot tegyen, végtelenül hálás és lelkes lesz. Ő igazából azoknak a fiatal nőknek a megtestesítője, akiknek csak a szépségét veszik észre mások, azt nem, hogy mennyire okosak, értelmesek, tehetségesek és hasznosak. Pedig ők többek akarnak lenni annál, hogy egyszerűen csak szépek. És ha valaki esélyt ad nekik erre, akkor bebizonyítják, hogy mennyire értékesek is valójában.

– Te bízol bennem... – szipogta Lotti. – Nem gondoltam volna, hogy igent mondasz. Akármennyire is akartam, Laiken soha nem engedte meg nekem, hogy segítsek. Azt mondta, hogy az ilyesmihez és túl kicsi vagyok, nekem az a dolgom, hogy szép legyek, és nem... – Úgy látszott, mintha pityeregne, noha sem szeme, sem könnycsatornája nem volt. Lila szirmai hegyén vízcseppek gyülekeztek. – Folyton megkértem, és ő mindig nemet mondott.

Rí egy kis kalandvágyó növény volt. Mindig arról álmodozott, hogy majd tengerész lesz belőle, elhagyja a szigetet és kalandozik mindenfelé. Dendy pedig egyszerűen csak egy ölelgetni való, édes lélek.

Yarrow családját nem igazán kedveltem meg. Az, amit az apja és a nagybátyja tett vele gyerekkorában, számomra a soha meg nem bocsátható kategória. Nem csoda, hogy Yarrow magának való lett, elzárkózott mindenkitől, míg Terlu meg nem jelent, és be nem bizonyította neki, hogy vannak, akikben érdemes megbízni.

Szóval, igen, a karakterek jól kidolgozottak, összetettek, érdekesek. A két főszereplőt nagyon szeretem külön-külön és együtt is, az életre kelt növénykékért pedig teljesen odavagyok.

Így 5-ből 5 pont.

Lezárás

Az üvegházas rejtély megoldása tetszett, de az utolsó néhány fejezetet én már csak időhúzásnak éreztem. Rövidebben is le lehetett volna zárni az apróbb szálakat, három fejezet helyett egy rövid fejezetben. Viszont annak örülök, hogy tényleg mindent jól lezártak, és annak is, hogy kicsit szó esett Kieláról és Cazról.

Szóval 5-ből 4,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Ez a rész is hozta ugyanazt a kellemes, varázslatos hangulatot, mint az első rész. Nagyon megszerettem a főszereplőket, és feminista szemszögből is teljesen elégedett voltam mind Terlu, mind Yarrow karakterével. A növénykék is elnyerték a szívemet, Lotti pedig a kedvencemmé vált. Az üvegházak titka is érdekes volt, azt nem mondom, hogy belehaltam az izgalomba, de azt hiszem, ennek a könyvnek nem is ez adja a varázsát.

Szóval összességében 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a szívmelengető, kellemes hangulatú fantasyket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az Agave Kiadó oldalán találhattok egy beleolvasót a regényhez, így a játékunk is most ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy kérdést. Nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Tally megfelelő sorába beírni a jó választ.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Kik használhatnak mágiát?

Állomáslista:

Blogturné

01. 13. Csak olvass!

01. 16. Utószó

01. 19. Könyv és más

01. 22. Olvasónapló

01. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út

01. 28. Hagyjatok! Olvasok!

Kulcslyuk Kiadó-mesekönyvek – Blogturné Extra

Mostani turnénk során a gyermekeink érzelmi fejlődésére fókuszálunk, amelyhez 4 csodálatos könyvet szeretnénk bemutatni Nektek a Kulcslyuk Kiadó jóvoltából. Szó lesz testvérféltékenységről (pszichológiai útmutatóval), érzelemszabályozásról és az érzelmi intelligencia fejlesztéséről. Tarts velünk a turné során, és ha a szerencse melléd szegődik, megnyerheted az általad választott könyv egy példányát.

Így karácsonyra meglepiként és extraként ismét egy izgalmas interjút hoztam nektek, ezúttal Deliága Évával, a Mit kezdjünk a testvérféltékenységgel? című könyv egyik szerzőjével. Ezúton is köszönöm neki, hogy időt áldozott erre közvetlenül karácsony előtt, sőt karácsonykor is. Nektek pedig jó olvasást! 😊

– Mikor és miért kezdett el foglalkoztatni téged a testvérféltékenység témája?

– Két okot említenék, az első személyes. Mozaikcsaládban élek, és amikor a férjemmel közös kisfiunk megszületett, akkor már volt a férjemnek az előző kapcsolatából egy nagyfia. Szóval nálunk az a helyzet állt elő, hogy az elsőszülött gyermekünk nem volt teljességgel elsőszülött, hanem bizonyos szempontból másodszülött volt. Ezért attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett, volt egyfajta dinamika a családunkban, ami arról szólt, hogy hát itt van egy elsőszülött, akinek van testvére, komplikálva a mozaikcsaládra vonatkozó dinamikákkal. Nem az idő teljes részében, de sokat volt velünk párom kisfia, szóval kezdettől fogva, hogy szülő lettem, a bónuszfiam jelenlétével instant jelen volt a testvérféltékenység is, még úgy is, hogy én csak egyet szültem.

A másik ok szakmai. A mit kezdjünk a testvérféltékenységgel című könyv egy sorozat része. A sorozat a 2010-es évek elején született meg fejben, akkor még nem volt teljes mértékbe kidolgozva, de szerettünk volna ilyen 2 in 1 segítőkönyvet, pszichológiai útmutatót összekombinálni Lovász Hajnalka pedagógus szerzőtársammal. És már akkor volt egy nagyon komoly szakmai megfontolás arra vonatkozóan, hogy melyek legyenek azok a témák, amiket szeretnénk feldolgozni, és milyen sorrendben.

A sorozat első része az akaratosság, a második a szorongás, a harmadik pedig az agressziókezelés. Ezek voltak a legégetőbb, legsürgetőbb témák, amiket a szakmai tapasztalatom alapján sikerült megállapítani. Még a legelején volt egy kutatás is, ami a szülőket kérdezte meg, hogy számukra a mindennapok során mi jelenti a legnagyobb elakadást, nehézséget. Már akkor ott volt a témák közt a testvérféltékenység, ami lényegében csak azt a családot nem érint, amiben nincs még testvér. Vagyis legalább annyira fontos téma, mint az akaratosság témája. Hosszabb vajúdásba telt, mire össze tudtuk hozni. 2017-ben jelent meg az első könyvünk, de azelőtt már évekig a fiókban pihent. Ahogy korábban is említettem, a 2010-es évek elején jött az ötlet, akkor kezdtünk el dolgozni rajta. Hajnalkának három gyereke van, nálunk is most már három gyerek van a családban, úgyhogy ez a téma egyre aktuálisabbá vált idővel.

– Ha valakinek már van gyereke, és tervezik a másikat, mely ponton érdemes segítséget kérni szakembertől? Előre érdemes beszélni vele, vagy csak akkor, ha már előállt a probléma, és ha csak akkor, melyik pontján a dolognak?

– Én azt látom szakemberként, hogy sok kétség és aggodalom övezi ezt a témát. Az anyukák sokszor megfogalmazzák, hogy bár gondolkoznak testvérben, szeretnének két vagy több gyereket, de ott van ez az aggodalom, szorongás, hogy fogják-e bírni, mekkora legyen a korkülönbség. Testvérféltékenység szempontjából fel szokták tenni azt a kérdést is, hogy tudnak-e több gyereket szeretni ugyanúgy. Azt gondolom, annak, akinek az eredeti származási családjában konfliktusa volt a testvérével, aránytalan testvéri dinamikájuk volt, az idősebb testvérek állandóan piszkálták, froclizták, sokat verekedtek, vagy valakiben nem keltett jó érzést, hogy milyen testvérnek lenni, felnőttszemszögből (aminek még egyáltalán nem részei a gyerekek) van önismereti munkája, ami lehet, hogy szükséges ahhoz, hogy jobban fel tudja dolgozni ezt a témát. Ha oda kerül, hogy belevág, akkor letisztulhat, hogy ő mit szeretne, mire vágyik, mire van kapacitása. Ebben persze mindkét szülő benne van apai, anyai oldalról, van, akinek nincsen testvére, van, akiben az a kép él, hogy nagy családot szeretne sok gyerekkel, ezt pedig össze kell hangolni, úgyhogy nemcsak egy emberre vonatkozó önismereti munka szükséges, hanem a párra vonatkozó. A párnak össze kell hangolódnia sok beszélgetés vagy akár tanácsadás által.

A testvérféltékenység kapcsán egyébként nagyon sok tévhit él a fejekben. Mikor azt mondjuk, hogy „szakemberhez fordulni”, annak az első szintje lehet az interneten, könyvekből való tájékozódás. Mert az is adhat egy alapot, ha van egy elérhető általános, szakmai ismereteket adó tudás. Ez a szint mindenképpen ajánlott.

Nagyon fontos, amit a könyvben is említettem, hogy „tervezzük a kistestvért”. Rákészülés, ráhangolódás, ott van már a testvér, akit fel lehet készíteni. Ez egy hosszabb időtartam: hogyan beszéljünk róla, hogyan vonjuk be az egészbe a nagyobb testvért, amikor még csak gondolatban van a kistestvér, aztán amikor már a pocakban van, később pedig, amikor már tudjuk, mikor fog megszületni.

Aztán az is kérdés, hogy mire lehet majd számítani… Mikor jelentkezik a testvérféltékenység, amikor hazahozzák a babát, vagy később? Mi az, ami természetes, normális? Mi az, ami még belefér? Szerintem minden szülőben felmerül: komoly baj van? Nem is arról van szó, hogy azonnal szakember segítségét kell kérni. Én azt látom, hogy a szülők kapaszkodót keresnek, hogy „Oké, nálunk ez van, akkor erre hogyan kell jól reagálni?”, illetve hogy „Ez most baj, ez sok, vagy túl kevés, ennek így kéne lennie, átlagos?” És ebben tudunk a szülőknek segíteni.

– Ha úgy tűnik, minden rendben van, de megszületik a baba, és mégis előjön a testvérféltékenység, ha a szülő úgy érzi, hogy valami már több mint normális, hová fordulhat segítségért?

– Először is, én próbálom ezt a jelenséget teljesen normalizálni. A legfontosabb üzenet, hogy: a testvérféltékenység természetes! Nem szülői, nevelési hiba. Ha a szülők azt tapasztalják, hogy előjött, érdemes átlátni, hogy ez életkori sajátosság, és tudni, mik azok a tünetek, amikre számítani lehet. Azt hiszem, a tudatosság nagyon sokat segít, ha tudja a szülő, hogy erre lehet számítani, és igen, náluk is ez van. Ha olyanokat mondana a nagyobb testvér, hogy „De hát én nem is akartam!”, „Vigyük vissza a kórházba!”, „Dobjuk ki a kukába!”, ez elég szélsőségesen hangzik, de ha számít erre a szülő, akkor tudja, hogy ez nem nevelési hiba, hanem egy megjelenése a testvérféltékenységnek, ami mindig, minden családban elő szokott jönni.

A területenként elérhető pedagógiai szakszolgálatokhoz lehet egyébként fordulni, ahol térítésmentesen igénybe vehető pszichológiai tanácsadás. De lehet online vagy személyesen olyan szakembereket keresni, akiknek konkrétan ez a szakterületük. Hozzá kell tenni, itt most nem súlyos esetekről beszélünk, semmiféle patológiáról – egészséges családokról van szó –, hanem arról, hogy a szülőnek kérdései vannak, jólesne neki egy összefoglaló vagy iránymutatás, ami által magabiztosabbnak érezhetné magát.

– Melyiknél kisebb az esély a komolyabb testvérféltékenységre, ha kisebb vagy ha nagyobb a korkülönbség a gyerekek között?

– A korkülönbség témája rendkívüli módon trükkös, mert mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya. Kisebb korkülönbségnél azt látjuk, hogy a nagyobb gyerkőcnek még nincsen belátása. Például elég bevett gyakorlat, hogy 3 éves a nagy, és 1 éves a kicsi, alig 2 év korkülönbséggel. Ráteszik az elsőszülött gyerekre a „nagy” címkét, de azt látjuk, hogy igazából ő még nagyon pici. És amikor azt mondom, nincs belátása, az azt jelenti, hogy nem fog csöndben maradni, amikor altatják a kicsit, nem fogja tudni késleltetni a saját szükségleteit, hogy mondjon valamit, kérjen valamit. Azt tapasztaljuk, hogy ilyen kis korkülönbségnél, amikor beindul a kisebb gyerek mozgásfejlődése – 8 hónapos kor körül mászni kezd, 1 éves kor körül feláll, járni kezd –, akkor nagyon-nagyon belobban a testvérféltékenység. A 3 évesnek a belátás hiánya miatt nem tudjuk elmagyarázni, hogy a testvére még kisbaba – ő még nem tud annyit, nem akarattal, nem direkt csinálta, nem azért jött ide, hogy szétrombolja az adott dolgot. Szóval ez azért nagyon nehéz, mert a 3-4 éves kiscsoportos, középső csoportos óvodás a járni tudó picikét a saját csoporttársaihoz hasonlítja. Nincs meg az a belátása, hogy a pici még nem olyan fejlett, nem olyan okos, még nem tud úgy beszélni. Őt nem érdekli, az ő dolgához ne nyúljon hozzá, ne menjen oda, ne vegye el stb. Nagyon hevesek tudnak lenni emiatt benne az indulatok kistestvére irányába.

Ha nagyobb a korkülönbség, a belátásfaktor jobb. A 7 évnél nagyobb korkülönbségnél azt látjuk, hogy a nagyobb testvér tyúkanyó szerepet is magára vehet, hozza-viszi a kicsit, pelenkázza, vagyis gondoskodó szerepben tud már jelen lenni nagytestvérként. Nincs az a klasszikus testvérféltékenység köztük. De ehhez már tényleg elég nagynak kell lenni a korkülönbségnek, mert még 5 év korkülönbségnél is azt látjuk, hogy hatalmas tud lenni a testvérféltékenység, pedig ott azért tényleg jelentős már a korkülönbség. Ebben az esetben már iskolás a nagy, óvodás a kicsi, de a nagy még mindig árgus szemekkel figyeli, hogy a másik mit kapott, vele mennyit foglalkoztak. Szóval itt előkerül a trónfosztás jelensége, amit az elsőszülött nehezen él meg.

– Ha csak egyetlen fontos dolgot mondhatsz, amit a szülőnek meg kell tennie, hogy megelőzze vagy kezelje a testvérféltékenységet, akkor mit mondanál?

– Van egy fontos üzenetem: Van remény! Ezt azért mondom, mert sokszor a testvérféltékenység mélypontokat tud elérni, és a szülő azt élheti meg, hogy akármit próbál, nem használ, és amikor már beletörődne, hogy ez ilyen, a gyerekei így vannak egymással, abban a pillanatban ez elkezd változni. Tehát olyan, mintha lenne a testvérféltékenységnek egy nagyon sajátos dinamikája, amire ambivalencia jellemző. Van egy nagyon erős szeretetkapcsolat, de mellette ott vannak ezek a nehéz érzések, indulatok is. És megesik, hogy a szülő azt éli meg, hogy egyszerűen már nem tud mit csinálni, és akkor váratlanul elkezd változni a helyzet: egyszer csak a testvérek elkezdenek közeledni egymáshoz, kapcsolódnak, elkezdenek együtt játszani, találnak egy közös érdeklődési területet, és szerintem ez a „van remény”-faktor nagyon-nagyon fontos.

Azzal kapcsolatban, hogy a szülő mit tehet, nekem az igazságosság jut eszembe. Minden olyan családban van remény, ahol nincs erős részrehajlás a szülők részéről. Ahol nem mindig a kicsinek adnak igazat, nem csak a kicsi a szerethető, az alkalmazkodó, nem csak a kicsit értik meg. És ahol nem csak a nagy felel mindenért, nem túl nagyok az elvárások felé, és megvan az a melegség, intimitás, közelség vele is ugyanúgy, ahogyan a kicsivel.

Testvérféltékenységhez vezethet, amikor a testvérek maguk is úgy érzik, hogy meg vannak különböztetve. Amikor például van a jó tanuló, az eminens, a kiváló sportoló, és van a fekete bárány, és nagyon be vannak rögzülve ezek a szerepek, a gyerekek igazságtalannak élik meg szüleik feléjük való viszonyulását. A szülők megkülönböztető bánásmódja mentén nagyon el tud mérgesedni a testvérféltékenység. Tisztán látszik, hogy ezek családi dinamikák nemcsak a testvéreken múlnak, hanem mindennek van egy kontextusa: a családi kapcsolatok, a családi szeretet, a szülőkhöz való viszonyulása külön-külön a gyerekeknek.

– A könyvnek két része van, a második részben egy mese található, amit Lovász Hajnalka írt. Mesélnél arról, hogy ez a mese hogyan született meg, te mennyire folytál bele a történetbe, mennyire szóltál bele, hogyan dolgoztatok együtt?

– Van egy kis képzeletbeli világ, a Figurancsok világa, akikről a mesék szólnak. Ők zokniból varrt kis állatfigurák, akik életre kelnek. Mindegyiküknek külön karaktere van, mindegyik különböző természetű. Van egy félénk sárkány, egy akaratos, nagyhangú oroszlán, egy bőbeszédű, csacsogó, hebrencs zebra és a bölcs zukmukfukk manó, aki kicsit gardírozza őket – nem teljesen szülő szerepben, de ő egy kicsit megfontoltabb, mint a többiek. És ebben a kötetben egy új szereplővel is megleptük az olvasókat, egy kis nyuszi érkezik a társasághoz.

Van egy bemutatkozó mese, amiből megismerhetik a karaktereket azok, akik a sorozat többi részét nem olvasták. Ezután hat darab különálló mese található a könyvben, és minden egyes történet feldolgoz egy olyan sajátosságot, amivel azok a gyerekek találkozhatnak, akiknek kistestvérük születik. Tehát a mesék úgy vannak felépítve, hogy van egy hatalmas vágyakozás, ami megelőzi azt, hogy a nyuszi megérkezik a barátokhoz, ezt követően pedig azok az érzések vannak megjelenítve nagyon szemléletesen mind Várkonyi Mária rajzain, mind a történeteken keresztül, amik megelevenítik azt a fajta érzésvilágot, amit átélnek ilyenkor a gyerekek.

Minden történetnek van egy kis konklúziója, csattanója, a többi mesétől különálló, önállóan is értelmezhető vége, ami megoldási módot kínál arra, hogy ezekkel a feltörő, nehéz érzésekkel mégis mit lehet kezdeni. A könyv meserésze szervesen kapcsolódik a könyv első részéhez, amiben konkrét módszerekről írtam – ezek olyan eszközök, amiket a szülők bevethetnek a testvérféltékenység kezelésére. Minden egyes mese egy ilyen módszert mutat be és dolgoz fel.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a mesét nem szájbarágós tartalomként kell elképzelni, ami unalmas, és valamiféle erkölcsi magaslatot fogalmaz meg, hanem a történetek rendkívül humoros, kalandos, fordulatos módon alkalmasak arra, hogy a gyerekek érzelmileg azonosuljanak a történettel, valamelyik kis karakterrel. Ahogy a kaland elér egy tetőpontot, ahogy a konfliktus lecseng, rendeződik, annak van egyfajta tanulsága, ami azonban nincsen kimondva, hanem a gyermek fejében születik meg.

Ez azt is jelenti, hogy a mesék is egy módszert jelentenek. Ha a szülő elolvassa a könyv első felében a pszichológiai útmutatót, akkor picit tudatosabban átlátja, hogy milyen lehetőségek vannak a megelőzésre, az egy-egy testvérkonfliktus aktív kezelésére, aztán leülhet, és akár estimeseként, akár nappali meseként, a gyerekkel minőségi időt töltve olvasgathatják ezeket a meséket. És itt már közvetlenül van a gyerek megszólítva, ő kap egyfajta küszöb alatti, nem teljesen kimondott, de egyértelmű pszichológiai segítséget ahhoz, hogy mit lehet kezdeni a nehéz érzéseivel.

– Miért döntöttetek úgy, hogy a mese nem gyerekkarakterekről fog szólni, hanem ezekről a kis zokniállatkákról, a Figurancsokról?

– Azt szerettük volna, ha a mese egy kicsit szimbolikus lenne, mert jóval direktebb, ha Pistiről, Hannáról, Márkóról szól. Ez utóbbi picit akadályozza az azonosulást, mivel abban a pillanatban, hogy pl. nem Márkónak hívnak egy gyereket, már kevésbé tud kapcsolódni az adott karakterhez. Ebben az esetben már az megjelenik, hogy egy kisfiúról van szó, de ha én kislány vagyok, az is nehezíti az azonosulást. Azt, hogy valaki fiú vagy lány, gyerekkarakterek esetében mindenképpen be kellett volna hozni, de az állatfigurák nem nélküliek, tehát bárki tud azonosulni a zebrával, akinek a fő tulajdonsága az, hogy hebrencs, meggondolatlan, sokat beszél, impulzív, hiszen ez ugyanúgy illhet a 3 éves kisfiúra, mint a 6 éves kislányra. Tehát ezeket az állatkaraktereket mindenki a magáénak érezheti, és ezt nagyon fontosnak tartottuk, mert az a mesének az egyik mechanizmusa, hogy azonosulni lehet a karakterekkel, és van egy feloldása annak, hogy bajba keverednek, vagy valami galiba történik velük, aztán kap egyfajta problémamegoldási módot a gyermek. Úgy gondolom, ezek a kis állatfigurák sokkal alkalmasabbak arra, hogy a szimbólumok szintjén adjanak a gyerekeknek, míg a gyerekszereplők a konkrétumok irányába vinnék a mesét.

– Mit tanácsolsz, hogyan dolgozzák fel együtt a szülők a gyerekkel ezt a mesét? Egyszerre olvassák el az egészet, vagy egy-egy mesét olvassanak el esténként? Esetleg ne is esténként, hanem napközben, és akkor jobban van idejük átbeszélni, kérdéseket feltenni, játékokat kitalálni hozzá?

– Én először is nagy szabadságot adnék ebben, mert biztos, hogy minden háztartásban más az időbeosztás, mások a szokások, és bárhogy lehet használni a könyvet. De szerencsésnek tartanám, ha naponta egy mesét olvasnának, mert eléggé különböző a témájuk, és eszkalálódik a tartalom. És én nappali mesének gondolnám, mert érzelmileg megterhelő lehet. Nem maga a mese kelt szorongást, hanem amiről szól, az lehet valakinek nagyon húsba vágó. Lehet például, hogy valakinek most született kistestvére, és azt éli át, hogy „Vigyétek már innen ezt a kicsit, mert zavar engem.” Ehhez hasonló tartalmak említésre kerülnek, és megeshet, hogy ez a kicsik számára érzelmileg felzaklató. Úgyhogy én szerencsésnek találnám, hogy egy mese, egy nap.

Nagyon különböző lehet a gyerekek kapacitása. Például négy és fél éves volt a fiam, amikor az akaratosságról szóló könyv megjelent, és neki hosszú volt egy mese, nem tudott végig odafigyelni. Most a legkisebbnek olvassuk a mesét, ő 5 éves lesz, és egyben meghallgat egy mesét, látszik rajta, hogy tudja követni, kérdezget hozzá, beleéli magát. De vannak szülők, akik azt mondták, hogy már a háromévesük is falja a meséket, simán végigüli, végighallgatja.

A szülő ilyenkor megnézheti, hogyan reagál a gyerek, érdekli-e a mese. A gyerekek nagyon szeretik például az ismétlést, lehet, hogy neki egy rész rettenetesen tetszik, viszont az összes többi nem érdekli, ám az az egy nagyon fontos neki. Ha azt kéri, hogy azt olvassák el újra és újra, akkor neki abban van valami tartalom, amivel azonosulni tud, azzal van neki dolga.

– Gyönyörű rajzok vannak a könyvben, hogyan készültek ezek? Először elkészült maga a mese meg a te pszichológiai útmutatód, ezt elolvasta Várkonyi Mária, és ez alapján rajzolt, vagy ti mondtátok meg neki, hogy körülbelül miket alkosson, hogyan alkosson?

– Nagyon szívesen beavatjuk az olvasókat a műhelytitkokba. Először a pszichológiai útmutató készült el, aztán Hajnalkával szoros együttműködésben elkészítettük a módszereket feldolgozó meséket. Ahogy elkészült a mese, Hajnalka azonnal átküldte Marcsinak, és ő teljes szabadkezet kapott. Száz százalékig Marcsi alkotói szabadságára volt bízva, hogy neki melyik rész hangsúlyos, melyiket szeretné megjeleníteni.

Aztán kaptunk vázlatot a rajzokból, ezt követte egy megbeszélés. A tördelőnk, Dániel Zsófia mindig szorosan együtt dolgozik Marcsival, megbeszélik, hogy melyik lapra kerül az adott rajz, mekkora rajzra van szükség, a szöveg hogyan lesz tördelve, jobb oldalas, bal oldalas rajz kell, egy- vagy kétoldalas. Nagyon komoly szerkesztői munka ezeket elhelyezni.

A vázlatokat mi is megkaptuk Hajnalkával. Ezek kézzel készültek, fekete-fehérben, és ceruzarajzként a körvonalakat tartalmazták. Ezután történt a véglegesítés, a körvonalak lefixálódtak, majd megtörtént a kifestés, ami az összes mesét tekintve hónapokba telt, mert mindegyik akvarelltechnikával készült rajz.

Utána jön a beszkennelés, tördelés, így csak a rajzok készítése körülbelül egy évbe telt. A munkafolyamat nagyon hosszú, a normál életünk mellett készítjük, erre nincs külön dedikált idő. Marcsi négygyermekes édesanya, a munkahelyről szabadságot kivéve, építkezés mellett készültek a rajzok, és Marcsi volt velünk a sorozat összes könyvénél. A mai világban azt látom, ez a fajta minőség érték, hogy tényleg kézzel készült minden egyes rajz. Nagyon sok a digitális tartalom, a tucatrajz, az AI-generált rajz. De ebben szívünk-lelkünk benne van. Hajnalka olyan szeretettel, beleéléssel készíti ezt a világot, és Marcsi is, hiszen minden könyvünket ő rajzolta. Ő egyébként nagyon örült a nyuszi karakterének, még meg sem volt a mese, már azon elmélkedtünk, ki hogyan képzeli el, hogy nézzen ki a nyuszi. Szóval hosszú-hosszú munkafolyamat, mire megszületik egy könyv.

– Azt tudjátok már, hogy a következő rész miről fog szólni?

– Az az igazság, hogy most valószínűleg pontot tettünk a végére. Ez a negyedik rész a sorozatból, és én azt látom, lehet, hogy ez így most kerek.

– És esetleg van valami más könyv, amin dolgozol most?

– Igen. Nagyon sokat dolgozom szülőkkel, a szülőkonzultáció az a fajta tanácsadási munka, amit csinálok. Vagyis egészséges családokkal dolgozom rendszerszemléletben. Ez a családdinamikai szemlélet azt jelenti, hogy megnézzük, mi az, ami nekik nehézséget okoz, mi az, ami elgondolkodtatja a szülőket, mi okoz nekik elakadást. Tudunk beszélgetni arról is, hogy mi az, amin ők változtatni tudnak, hogy jobbá tegyék ezeket a dolgokat a családjukon belül. Szóval ennek a konzultációs tanácsadásnak a kapcsán fogalmazódott meg bennem pár gondolat, amiből szeretném, ha egyszer könyv is lehetne. A szülőkonzultáció egyébként nagyon sokféle témát felölel. Kiskortól kezdve 18 éves korig nagyon sokféle pszichológiai téma van, ami előkerül, és ezt szeretném most könyv formájában átadni.

– És ez akkor csak a felnőttekhez szól, ugye? Nem lesz hozzá olyan, ami a gyerekekhez kapcsolódik, például mese?

– Így van. Amit Hajnalkával csináltunk az egy speciális 2 in 1 műfaj. Gondban is voltunk, hogy ezt most akkor a felnőtt- vagy a gyerekszekcióba kell-e tenni, ez akkor egy mesekönyv-e. Vagyis ez egy speciális hibrid. Én pedig szeretnék egy átfogóbb, nem ennyire egy témára fókuszáló, de a szülőknek ugyanúgy segítő könyvet létrehozni. Ezen dolgozom már fejben.

– A közeljövőben valamikor, valahol lehet veled találkozni, akár a felnőtteknek, szülőknek, akár ha egy kisgyerek alá szeretné íratni a saját könyvét?

– A Nyitott Akadémia szokott szakmai előadásokat szervezni. Legközelebb februárban lesz előadássorozat, 16-án Budapesten, 17-én Szegeden, 18-án pedig Pécsett. De március 16-án Győrbe, 17-én Érdre, 18-án pedig Székesfehérvárra is ellátogatunk. Ezek mind közönségtalálkozók és előadások, ahol könyvvásár, dedikálás, beszélgetés is lesz.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során híres, mondhatni klasszikus mesékből idézünk nektek. A ti feladatotok kitalálni, mi a mese címe, és beírni a helyes megfejtést a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„A tudás nem ér fel a bölcsességgel.”

Állomáslista:

Blogturné

12. 13. Milyen könyvet olvassak? /Kis varázslók kézikönyve 1-2 , Az ugyanolyan királyfi/

12. 15. Milyen könyvet olvassak? /Mit kezdjünk a testvérféltékenységgel?/

12. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út /Kis varázslók kézikönyve 1-2 , Az ugyanolyan királyfi/

12. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út /Mit kezdjünk a testvérféltékenységgel?/

12. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út – interjú Szegleti Gabriellával

12. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út – interjú Barcs Krisztával

12. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út – interjú Deliága Évával