~ Sárga könyves út ~

2026. november 15., vasárnap

Egy könyv, három történet (James Islington: A kevesek ereje – Blogturné)



A sokaság akarata brutális függővége után a bloggereink is alig várták, hogy megérkezzen a történet folytatása, és megtudjuk, hogy milyen új, izgalmas kalandok várnak Visre. Szerencsére az Agave Könyvek gyorsan elhozta nekünk a második részt, A kevesek erejét. Ha te is kíváncsi vagy az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikerének folytatására, akkor tarts a bloggereinkkel, és ismerd meg ezt az új történetet.


Szereted a nagyon összetett politikai fantasyket? Hát a kalandokat, vérengzést és titkokat? És hogy állsz az izgalmas karakterekkel? Ha mindezekre egyszerre vágynál, akkor A kevesek ereje című könyv megad neked mindent a jó olvasásélményhez.


Három különböző világ

A sorozat első része is nagyon érdekes és izgalmas volt, de leginkább azért vártam a mielőbbi folytatását, mert a legvége igazán rejtélyesen és furcsán zárult, és meg akartam érteni, mi is történt pontosan Visszel, miért tűnik úgy, mintha három lenne belőle három nagyon hasonlító, mégis egymástól némileg eltérő helyen.

Nos, ebben a második kötetben megkaptuk a választ. Röviden összefoglalva, az eredeti Vis a Cateni Köztársaságban (Res) maradt, míg két kópiája egy Obiteumnak és Luceumnak nevezett világba került, és ott is ragadt. Visen kívül csak egyetlen ember van, aki mindhárom világban létezik, Ka, akiről nagyjából annyit tudunk, hogy ismeretlen okból már nagyon hosszú ideje él, és szintén ismeretlen okból körülbelül 300 évente kataklizmát okoz mindhárom világban. Állítólag csak az képes megállítani, aki szintén mindhárom világban létezik egyszerre, vagyis nem meglepő módon: Vis.

Amikor egy történet három nagyon különböző szálon fut egyszerre, nehéz úgy megírni, hogy a cselekmény ne töredezzen. És azt is nehéz elérni, hogy az olvasókat mindhárom szál pontosan ugyanannyira lekösse, érdekelje, izgalomban tartsa. Nos Islington ebben az esetben sikerrel járt nálam, mert a Resben, Obiteumban és Luceumban játszódó szálat is imádtam. Méghozzá ugyanannyira és mindvégig. Egyetlen fejezet erejéig sem éreztem úgy, hogy az adott világ szála unalmas, bárcsak a másiknál tarthatnék. Bármelyik világban is jártam épp, az teljesen beszippantott, ennek ellenére zökkenőmentesen tudtam váltani a világok között, nem éreztem azt a váltásoknál, hogy valami félbeszakadt. Mintha három különböző folyó hömpölygött volna egymás mellett, ami időnként összeért, én átkerültem egyik hullámról a másikra, és csak szimplán úsztam tovább.

Tetszett, hogy mindhárom szálnak teljesen más története volt, teljesen más tanulságot, lényeget adott át nekünk. Ahogyan az is izgalmas volt, hogy az akarat is másképp működött, másra volt képes a három világban.


Politikai játszmák, barátság és család

A Cateni Köztársaságról már az első könyvnél írtam, hogy olyan, mint az ókori Róma, csak egy kis mágiával (akarattal) megfűszerezve. Ez a szál főképp a politikai játszmákról szólt szerintem a Katonaság, a Vallás és a Kormányzat között. A három csoportot irányítók egymás fölött is megpróbálták átvenni az irányítást, és a csoportokon belül is megvoltak a kisebb-nagyobb ellentétek.

Tetszett, ahogyan Vis felnőtt a szerephez, amit az élet (és mások) rákényszerítettek, és nemcsak elég bátor volt mindig azt tenni, ami szükséges, hanem átlátta a játszmákat, terveket szőtt, megértette, hogyan is működik ez a világ, és nemcsak hagyta, hogy megtörténjenek vele a dolgok, hanem beszállt a játszmába. Persze volt, hogy tévedett, rosszul döntött, de alapvetően nagyon értelmesen és okosan, az agyát használva cselekedett mindig.

És ami klassz, hogy közel engedte magához a barátait, amennyire csak lehetett, megbízott bennük (kiben jobban, kiben kevésbé), megosztotta a felelősséget, és így nem minden az ő vállát nyomta. Tetszett egyébként a kis baráti társaságuk, Aequa és Eidhin volt a két kedvencem.

– Sose hagyd, hogy megváltoztassanak, Eidhin. Soha. Tisztességesebb és nagyobb barát vagy, mint amiben bárki reménykedhetne – súgom indulatosan a fülébe.

Na meg persze Diago, az alupi, aki a második könyvben is visszatér a sztoriba, és egyszerűen odavagyok érte. Nagyon érdekes és egyben cuki volt, ahogyan Vis megpróbálta elnyerni az alupi bizalmát és barátságát.

Örültem, hogy Visenek van egy második lehetősége esetleg igazán megismerni Ulciscort, a nevelőapját. A férfi tett rossz dolgokat, lényegében veszélybe sodorta Vis életét is, de az első könyvnél is érezni lehetett, hogy kedveli Vist, fontos neki a fiú. Csak egyszerűen képtelen volt elengedni az öccse emlékét, és a gondolatot, hogy meg kell tudnia, mi történt vele, és bosszút kell állnia érte. Reméltem, hogy Ulciscor az első könyv végén történtek után észhez tér, és tényleg jó pótapja lesz Visnek. Szerettem ebben a könyvben a közös jeleneteiket.

Ez a szál elég izgalmas és brutális volt, talán számomra a legizgalmasabb és legbrutálisabb a három közül. Valószínűleg azért, mert az itteni szereplőket már volt korábban egy teljes könyvnyi időm megszeretni, és mire belekezdtem ebbe a második részbe, már rég a szívembe zártam őket. Végig érezni lehetett a közelgő háború szelét, csak azt nem tudtam, hogyan is fog pontosan kitörni, ki melyik oldalon fog állni, és hogyan alakul végül az egész. Az tuti, hogy nagyon izgultam minden főbb karakterért, mert az első könyv után tudtam, hogy senki nincs százszázalékos biztonságban. És hát, igen, ez ezúttal is így volt.

A cateni szálban akadtak fordulatok, volt jelenet, amin sírtam, egy csomószor lezsibbadt minimum a lábam, de megesett, hogy a teljes testem is, annyira véres, fájdalmas és borzalmas dolgok történtek. Odavoltam a politikai machinációkért, az összeesküvésekért, szóval izgalmas volt az egész.

A szál vége is érdekesen zárult, de az itteni „titkot” (egy karakter felbukkanása, akiről még nem mondták ki konkrétan, hogy kicsoda) 99,9%, hogy kitaláltam, úgyhogy bár nagyon érdekel a szál folytatása, nem a titok miatt. Egyszerűen csak tudni akarom, hogy mi lesz a háború vége, hogyan alakul itt Vis és Ka ellentéte, miként alakul át a Cateni Köztársaság, vagy egyáltalán fennmarad-e végül.


Egy ismeretlen ellenség

Obiteum olyan volt számomra, mint az ókori Egyiptom. Ka fáraóként a Duat körülzárt városának közepén álló piramisban rejtőzött, a szolgái pedig istenként tisztelték, pedig még csak soha nem is látták. Ebben a világban nem voltak politikai játszmák, csak a kőkemény túlélés, valamint végső célként a főgonosz, Ka elpusztítása.

Obiteum egy kietlen sivatagi világ, a levegő és a víz mágikus védőeszközök nélkül mérgező, kevés az étel, és a Ka ellen lázadó emberek nagy része pedig rejtőzködve él föld alatti barlangokban, városokban. Már aki még maradt, mert alig van pár túlélőcsoport. A legtöbb élő ember Duatban, Ka városában él, és egész életében, valamint halálukban is Kát szolgálják, ugyanis a holtakat az akarat egy alternatívan működő formájával fel lehet támasztani, aztán irányítani.

A feltámasztottak egyfelől szolgaként tovább végzik a kemény fizikai és egyéb munkákat, másfelől Ka és Duat védelmét látják el. A holt katonák úgy működnek, mint valami számítógépes rendszer, az elméjük össze van kapcsolódva, ha egyikük lát vagy hall valamit, a másik is látja és hallja, így nagyon nehéz kijátszani őket. Vagyis, ahogy az egyiptomi vallásban, itt is nagy szerepet játszik a halál utáni élet, csak nem szimbolikus, vallási értelemben, hanem ténylegesen.

Ez egyébként a három szál közül az egyetlen, amiben Vis fő célja az elejétől a végéig, hogy eljusson Káig, és megölje.

Nagyon érdekes volt Jahmesz és Netikret karaktere ebben a szálban. Jahmesz egy feltámasztott halott, akit Vis megment attól, hogy Ka átvegye teljesen az irányítást fölötte. Tetszett, hogy nagyon különböznek egymástól személyiségben, gondolkodásmódban, mégis barátokká válnak. Netikretet először nem tudtam hová tenni, fogalmam sem volt arról, megbízhatunk-e benne Visszel, vagy sem. Először csak egy kapzsi bérgyilkosnak hittem, aztán ahogy egyre többet megtudtam róla, úgy állt végül szépen össze a valódi személyisége.

– Megmondtam Netikretnek, hogy ha még egyszer előfordul valami hasonló, akkor elmegyünk.
– Nem ez lenne egyébként is a következő lépésünk? – Pillantását a testnedvek árnyékos tócsáira szegezi.
– Szükségünk van rá.
– Neked van szükséged rá.
– Nekem van szükségem rá – ismerem el.
Ismét hallgatunk egy ideig, aztán Jahmesz bólint. Látszólag legalább kissé kiszakad a komorságából és önvizsgálatából.
– Akkor mindkettőnknek szüksége van rá. – Halvány mosollyal néz rám, a helyiséget megülő feszültség pedig elszivárog.

Ennek a szálnak a legvége nagyon izgalmasan zárult. Talán ennek várom most a legjobban a folytatását a harmadik kötetben, mert baromira kíváncsi vagyok már rá, hogyan is áll össze a Kával kapcsolatos szál. Ki ő, miért csinálja, amit csinál? Őszintén szólva... Bár elvileg őt állították be főgonosznak, mégis van egy olyan érzésem, hogy lesz itt még valami nagy csavar.


Új, boldog élet?

Míg a cateni szálban Vis a politikai játszmákkal van elfoglalva, az obiteumi szálban pedig Ka elpusztításával, addig a luceumi szál inkább a lelki felépüléséről szól, és arról, hogyan próbál új barátokat, új családot, egy boldogabb új életet kialakítani az új világban.

Ez a szál azért érdekes, mert Vis egy csomó ideig nem is tudja, hogy egy teljesen másik világban van. Azt hiszi, hogy a sajátjában, csak egy Catentől távoli helyre vitték, miután elvesztette a karját.

Egyébként erről a világról a kelták jutottak eszembe, mert bár őszintén szólva nem sokat tudok a kelta törzsek történelméről, és így fogalmam sincs, hogy az adott szál társadalmának berendezkedése mennyire hasonlít ezekére, viszont ebben a szálban az akaratot csak néhány kiválasztott képes használni, akiket druidáknak hívnak. Szóval a druidák miatt feltételezem, hogy Luceum az ókori kelta világot jeleníti meg.

Vis élete itt sem könnyű, itt is harcolnia kell, veszélybe kerül, itt is érik nagy veszteségek, de talán ez a legpozitívabb szál számomra a három közül. Főképp azért, mert Vis nemcsak új családtagokra, barátokra lel, hanem önmagával is megbékél.

Vist ugyanis mindig furdalta a lelkiismeret, amiért anno a családját legyilkolták, ő viszont elmenekült. Ahogyan amiatt is, hogy a kishúgát vitte magával, de menekülés közben egy balesetben meghalt. Persze Vis is gyerek volt még ekkor, nem harcos, ha marad, akkor őt is kivégzik, de ettől még a túlélők bűntudata végigkísérte az egész addigi életét.

– Vagyok... – Hogy kell azt mondani, „az adósod”? Elfúl a hangom.
– Ostoba? – veti fel Gráinne.
– Ronda? – tódítja Tadhg.
Hunyorogva nézek kettejükre.
– Tartozom – mondom végül. – Tartozom.
Gráinne szomorúan elmosolyodik. Onchú figyeli, ahogy a két gyerek elszakad mellette, és átölel.
– Hiányozni fogsz – mondja Róisín. Megölelem.
– Hiányozni fog, hogy mindent megcsinálsz helyettünk – teszi hozzá Tadhg.

Nagyon megkedveltem ebben a szálban Gáinnét és a gyerekeit, akik otthont és családot adtak Visnek, ahogyan Tarát és a többi harcos diákot is, akik nemcsak a bajtársai, hanem a barátai is lettek. És pont ezért nagyon izgultam mindenkiért, mert tudtam, hogy ebben a történetben egyetlen szál sem lehet felhőtlenül boldog.

És hát igen, Vist itt is éri bőven fájdalom, és itt is hullanak az emberek, ennek ellenére ez a szál egyfajta lelki gyógyulás számára, és ez a szál zárul a legmegnyugtatóbban. Egyfelől azért, mert a végén Vis éppen biztonságban van, másfelől azért, mert ennek a szálnak a végén látszólagos titok sem maradt, megkaptuk a nagy csavart egy karakterrel kapcsolatban (ami egyébként tényleg nagyon meglepett, mert egyáltalán nem számítottam rá), és nem hagytak lógva minket a harmadik részig.


Erős nők a jó és a rossz oldalon is

A könyv tele van erős női karakterekkel. Igaz, nem ők a főszereplők, de ettől még jelen vannak, részt vesznek a cselekmény alakításában, az akciókban, összeesküvésekben, harcokban. Segítik, megvédik vagy épp irányítani próbálják Vist.

Ott van Aequa, aki Vis egyik leghűbb barátjává vált. Vele tart a veszélyes kihívásokban, kalandokban, és valahol mélyen még élvezi is a veszélyt. Nagyon jó ember, tényleg törődik Visszel, lelki szempontból is. Ez látszik a második könyvbeli utolsó közös jelenetükben, ahol Aequa megmutatja, hogy mennyire bátor és mennyire fontos neki Vis.

Relucia nem egy pozitív karakter. Borzalmas dolgokat tett az első könyvben, de hisz abban, amit csinál, és egy jobb világot akar teremteni. Ehhez persze a nagyobb jó érdekében képes tömegeket feláldozni, de attól még, hogy nem értek vele egyet egyáltalán, erős nőnek tartom.

Tara nemcsak személyiségben, hanem fizikailag is nagyon erős. Ő a luceumi kiképzésen a legerősebb harcos, és azon kevesek közé tartozik, akik képesek használni az adott világbeli akaratot. Tiszta lelkű, bátor és okos is. Nemcsak harcolni tanítja Vist, hanem megpróbálja a megfelelő útra is terelgetni. Persze nem mindig az a megfelelő út, amit elsőre annak tart, de ahhoz is elég erős, hogy beismerje, ha tévedett, és megváltoztassa a döntéseit. És éreztem valamiféle bizsergést közte meg Vis között, szóval bár egyelőre semmi különös nem történt, de van egy olyan érzésem, hogy a harmadik könyvben várható velük egy szerelmi szál.

Netikret is összetett karakter. Kiemelkedően jó bérgyilkos, akiről elsőként azt hisszük, csak az anyagiak motiválják, de kiderül, hogy ennél sokkal összetettebb. Elég okos és bátor kijátszani Ka védelmi rendszereit, és ha nem is tudtam, hogy Vis bízhat-e benne teljesen, mégis valahogy kedveltem.

Gráinne olyan volt, mint egy fiatal talpraesett parasztasszony. Foggal-körömmel védte a gyerekeit, a földeken és a ház körül dolgozott, és amikor Visnek a legnagyobb szüksége volt rá, otthont és családot biztosított számára. Igazi jólelkű, bátor nő, mert hát bátorság kell ahhoz, hogy beengedj egy sérült, elveszett idegent az életedbe, és meglásd benne a jót.


Fordulatos, összetett puzzle

Islington hihetetlenül zseniálisan építette fel a második könyv mindhárom szálát. Vannak könyvek, amikről úgy vélem, indokolatlanul lettek baromi hosszúak, és simán ki lehetett volna húzni belőlük 3-400 oldalt is, senkinek nem hiányzott volna, de ebben az esetben mind a 885 oldal aranyból volt, semmit nem éreztem belőle feleslegesnek. Mindegyik szálban jól felépített, egyedi világot ismerhettünk meg, mindegyikben más volt a lényeg, a cél, mindegyikből mást tanulhattunk meg Visszel együtt, és mindegyik izgalmas, összetett, titkokkal teli és fordulatos volt. Talán a Trónok harca mellett ez a második legösszetettebb fantasy, amit eddig olvastam, pedig olvastam már jó párat. Nagyon remélem, hogy ez nem jut olyan sorsra, mint Martin könyvsorozata, és hamarosan a kezemben foghatom a harmadik részt is, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, és arra, hogy a három világból álló puzzle hogyan áll majd végül össze egyetlen nagy képpé.


🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Baromira összetett, titokzatos, fordulatos történet volt, úgyhogy olvasás közben folyamatosan megmozgatta az agyamat, egyetlen pillanatra sem hagyott megpihenni.

🔥 5/1 – Voltak bizsergések, de nem, tüzes erotikus jelenet nem volt a történetben, és nekem nem is hiányzott.

🤧🤧🤧 5/3 – Igen, volt olyan jelenet a könyvben, amitől bőgtem. Nem sok, de volt.

💔💔💔 5/3 – És a szívem is összetört bizonyos dolgok miatt egy picikét.

🍵 5/1 – Őszintén szólva, amint elkezdtem olvasni ezt a könyvet, azonnal magába szippantott, szóval nemhogy teázásra nem gondoltam közben, de sokszor még vizet is elfelejtettem inni (pedig mindig van mellettem egy üveg ásványvíz, hogy igyak). Szóval túl izgi a történet ahhoz, hogy közben teázzunk, de utána azért ihatunk valami koffeinmentes, nyugtató gyógynövényes teát, hogy az agyunk pörgése végre leálljon.

💕💕💕💕💕 5/5 – Mind a 885 oldalát imádtam, izgalmas volt, elgondolkoztató, fordulatos.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:


Állomáslista:

11. 10. Utószó
11. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 14. Könyv és más

2026. november 13., péntek

Nem mindig jó, ha az álmaid valóra válnak... (Anna Bright: Az álmok szárnyán – Blogturné)



Ha szeretitek a varázslatos fantasyvilágokat, a különleges tündérmeséket és a lassan kibontakozó titkokat, akkor ez a turné nektek szól! Anna Bright Wings of Reverie – Az álmok szárnyán című kötete egy különleges világba kalauzol bennünket, ahol az álmoknak erejük van, a varázslat pedig sokkal törékenyebb, mint elsőre gondolnánk. Zúzmara, a fagytündér élete fenekestül felfordul, amikor a tiltott határ közelében rátalál az elveszett varázslat fonalára, és először kezd álmodni. Csakhogy az álmok hamarosan sötét látomásokká változnak, amelyek Tündérrév jövőjéről ijesztő képet festenek. Zúzmara hamarosan találkozik egy tündérfiúval, aki tudja róla, hogy álmodik. Össze kell hát fogniuk, hogy megmentsék a Tündérporfát. A küldetés azonban veszélyes, Zúzmara pedig kénytelen lesz mindent megkérdőjelezni, amit addig tudott a világról. Vajon sikerül Zúzmarának és Fonónak megmentenie a Tündérporfát, mielőtt az álmai valóra válnak? Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel, és merüljünk el együtt az álmok és a mágia különleges világában!


Szereted a tündérekről szóló történeteket? Rá akarsz hangolódni egy kicsit a decemberre és a karácsonyra? Akkor válaszd új olvasmányként Az álmok szárnyán című könyvet, ami nemcsak kellemes kis olvasmány, hanem a borítója és az élfestése is igazán szép.


Ahol mindenki kedves és boldog, vagy mégsem?

Zúzmara, a fagytündér Tündérrévben lakik a társaival együtt. Egy éjjel megszegi a szabályokat, és a határ közelébe megy, ahol furcsa dolgot talál. Ezt követően annak ellenére álmodni kezd éjszakánként, hogy a tündérek sosem csinálnak ilyesmit. Az álmai eleinte kedves, érdekes történetek, ám idővel az otthona pusztulásáról és a barátai haláláról szóló rémálmokká változnak. Zúzmara egy éjszaka összetalálkozik Fonóval, akiről kiderül, hogy álomtündér. Jobban mondva, ő az egyetlen álomtündér, aki még létezik a világon. Fonó elmondja Zúzmarának, hogy Tündérrév valóban veszélyben van, mert valami kórság megfertőzte a Tündérporfát. Ha a fa elpusztul, Tündérrévnek és a tündéreknek is lényegében végük. A két tündérnek össze kell fognia, hogy megállítsák a tündérvilágvégét.

Nos elsőre tényleg tökéletesnek és varázslatosnak tűnik Tündérrév világa. Mindenki mindig kedves, boldog és vidám, mindenki szeret mindenkit, legalábbis látszólag. Aztán kiderül, hogy a tündéreket már születésükkor beosztják egy bizonyos feladatra, ami elvileg az életcéljuk, de közben láthatjuk, hogy Zúzmarát olyasmi is érdekli, ami nem a fagytündérek dolga. Elvileg a tündérek szabadok, mégis határok közé szorítják őket, amiket nem léphetnek át.

Az állandó kedvesség sem feltétlenül igaz. Még Zúzmarával is megesik, hogy olyannyira nem foglalkozik másokkal, hogy nem tudja egyes társai nevét sem. És bár Fonó valóban elég magának való, a munkatársai is kitaszítottként bánnak vele, kibeszélik, pletykálkodnak róla, vagyis cseppet sem kedvesek.

Szóval érezni, hogy a tökéletes világ annyira mégsem tökéletes.

Ami tetszett, hogy itt nem egy tipikus elnyomó disztópiáról van szó. Nincs egyetlen főgonosz, aki korlátok közé szorítja a tündéreket. Egyszerűen csak így élnek, megszokták, és míg nem történnek furcsa dolgok, Zúzmarának sem tűnik fel, hogy ez így nem feltétlenül jó, és változtatni kéne.

Zúzmara viszont elég kíváncsi és bátor áthágni a szabályokat, ezért is kezd el végül álmodni, ezzel elindítva a történet cselekményét. Nem passzív szemlélődő, hanem aktívan részt vesz a dolgokban, a döntései és tettei alakítják a történetet és végül a tündérek világát is.


Kalandok, titkok és nyomozás

A történet nagyon kalandos. Zúzmarának és Fonónak különböző rejtvényeket kell megfejteniük, hogy eljussanak bizonyos helyekre, ahol mágikus tárgyakat kell felkutatniuk. Közben egy csomó izgalmas és veszélyes dolog történik velük, és mi, olvasók is elgondolkozhatunk a rejtvényeken.

Az érdekességként fekete oldalakra fehér betűkkel nyomtatott rémálmokat is próbáltam értelmezni olvasás közben. Figyeltem, vajon van-e bennük valami rejtett szimbólum, ami segíthet megmenteni Tündérrévet, és igyekeztem kitalálni, mennyi lehet belőlük a lehetséges jövő...

Ezenkívül a fejezetek között voltak egyéb érdekes szövegek is, elmosódott régi könyv, különböző listák, levelezések, naplóbejegyzések... Ezeket is mind odafigyelve olvastam át, hátha akad bennük valami utalás, amit ha észreveszek, rájöhetek a titkokra.


Az ellentétek vonzzák egymást

Zúzmara a történet elején nagyon pozitív személyiség. Hisz a sorsban, a varázslatban, azt gondolja, hogy boldog és tökéletes az élete. Vannak barátai, és Tündérrév minden lakója szereti és menőnek tartja.

Vele ellentétben Fonó pesszimista, magának való, nem igazán barátkozik senkivel. Igazi különcnek tartják, mert az érkezésekor nem volt egyetlen szakma sem, amit neki valónak találtak volna a szertartás során. Végül kényszerből tették csak be a varrótündérek közé (egyébként imádom, hogy az író olyan munkát adott neki, amit eredendően nők végeztek, és ezzel kicsit felrúgta a történetben a nemi szerepeket). Fonó viszont tudja, érzi, hogy ő valójában álomtündér, csak nem érti, miért ő az egyetlen. Régen léteztek mások is, mostanra viszont mintha egy csomó szakma kihalt volna.

Szóval Zúzmara és Fonó teljesen egymás ellentétei, ami eleinte civakodásra készteti őket. De persze, mi, olvasók az első perctől tisztában vagyunk azzal, hogy valójában tetszenek egymásnak. Szerencsére a civakodások nem lépik át szerintem azt a határt, amikor már bunkónak tartom az adott karaktert, bár Fonó csipkelődő, de nem tapló módon.

– Zúzmara, akkor is te lennél a leggyönyörűbb tündér Tündérrévben, ha egész Télvadon legrondább ruháját viselnéd.
Fonó nem nézett fel. Lefelé bámult, a bordán munkálkodó kezére. Zúzmara megint az ajkába harapott, és érezte, hogy elpirul, közben pedig azt kívánta, bárcsak egy kevésbé zsúfolt helyen folytathatnák le ezt a beszélgetést.
– Ha ilyeneket mondasz, még a végén azt fogom hinni, hogy kedvelsz – mondta végül. – Vagy azt, hogy arra próbálsz felkészíteni, hogy Télvadon legrondább ruháját viseljem.
Amikor Fonó hátravetett fejjel nevetni kezdett, a műhelyben minden tündér feléjük fordult.

Miközben Zúzmara és Fonó együtt dolgoznak azon, hogy megmentsék Tündérrévet, mindketten hatással vannak a másikra. Fonó sokkal nyitottabbá válik, jobban kimutatja az érzéseit, elkezd bizakodóbban gondolkozni. Zúzmara szeméről pedig lehullik a rózsaszín köd, és rájön, hogy sem ő, sem a többi tündér nem tökéletes. Szóval nem az történik a kapcsolatukban, hogy az egyikük elnyomja a másikat, és megpróbálja megváltoztatni, hanem kölcsönösen hatnak egymásra, és maguktól fejlődnek.


A fájó lélek és magány nem mentség

A történetben, ahogy fentebb is írtam, nincsen olyasféle főgonosz, mint más sztorikban. De ettől még van olyan karakter benne, akivel szembe kell szállni. Korábban a Talányos Tárgyak Társasága című könyvben is előkerült a téma, hogy vajon, ha valaki magányos és fáj a lelke, az feljogosítja-e arra, hogy másoknak ártson, ez a kérdés pedig itt is felmerül.

Az én válaszom pedig határozottan az, hogy nem. Lehet sajnálni azt, aki szenved lelkileg és magányos, lehet együttérezni vele, de ha a fájdalmát ártatlanok ellen fordítja, az nem hiszem, hogy elnézhető vagy megérthető.

Épp ezért a történet végét én egy picit túl egyszerűnek és meseszerűnek tartom. A történet nagy részében azt éreztem, hogy ez egy tündérekről szóló ifjúsági történet, nem pedig mese. Komoly témákat vetett fel, a szerelmi szál is átlépte a mese határát, megvolt benne a kellő sötétség... Szóval a lezárás nekem kicsit kilógott a sorból.

Az esetleges megbocsátás mellett én úgy oldottam volna meg a lezárást, hogy azért érezzük, vannak tettek, amiknek mindenképpen kell hogy legyen következménye.

Már csak azért is, mert volt a könyvben egy másik sérült lelkű, magányos karakter is, akivel történt valami, amit szégyellt (pedig nem volt semmi szégyellnivaló benne), és bár ő is hozott rossz döntéseket, mégsem akarta szomorúságában és fájdalmában direkt bántani a többi tündért. Szóval a történetből is láthatjuk, hogy a lelki sebek, a magány nem feltétlenül jár együtt a szándékosan gonosz döntésekkel és tettekkel.


A másik fejében

A történet végén vagy egy extra fejezet, aminek köszönhetően beleshetünk Fonó fejébe is egy kicsikét. Mivel ennek a fejezetnek a cselekményét a regényen belül is láthatjuk, csak Zúzmara szemszögéből, így annyira nem kötött le. Nem éreztem azt, hogy Fonó fejében lenni az adott helyzetben túl sok új infót vagy valami pluszt adott volna nekem. Nem tudom... Biztosan lesz, akinek tetszeni fog ez az extra, de én nem igazán éreztem szükségesnek vagy valami pluszt nyújtó írásnak.


Izgibb, mint vártam

Őszintén bevallom, egy egyszerű kis tündérmesét vártam, de több szempontból is többet kaptam ennél. Igazán kalandos volt, két olyan csavart is tett a cselekménybe az író, amire nem számítottam, ami meglepett, és akadtak benne mély, elgondolkoztató témák is. Zúzmara szerethető volt, tetszett a személyisége, és érdekesek voltak a Fonóval közös jeleneteik. Tetszik a borító, az élfestés, és az is, hogy a könyv belsejében az álmokat fekete papírra nyomták fehér betűkkel, és odafigyeltek arra, hogy pl. a régi, könyvmoly rágta könyvben található szöveg valóban elmosottnak, hiányosnak nézzen ki, és a fejezetek közötti egyéb érdekességek is szépen és egyedien legyenek megformázva.


🤯🤯🤯🤯 5/4 – Eltöprengtem a rejtélyeken, amiket Zúzmaráéknak meg kellett fejteniük, hogy megtaláljanak bizonyos helyeket a történetben, valamint akadtak olyan erkölcsi kérdések is a sztoriban, amik gondolkodásra bírtak.

🔥🔥 5/2 – Mivel ez egy ifjúsági történet, vagyis nem kicsiknek való mese, ezért ha szex nincs is a sztoriban, de van némi (16-os korhatáron bőven belül lévő) lángolás Zúzmara és Fonó között.

🤧 5/1 – Nem sírtam a sztorin.

💔5/1 – A szívem sem igazán tört össze, még akkor sem, ha volt, akivel együttéreztem.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Simán passzol hozzá a tea, és ha már Zúzmara mindig úgy issza, akkor valami gyümölcsös jegestea.

🧚🧚🧚 5/3 – Bár többet adott a történet, mint amire számítottam, de a vége számomra túl egyszerű és meseszerű volt.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:


Állomáslista:

11. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 14. Csak olvass!
11. 15. Utószó
11. 17. Dreamworld

2026. november 11., szerda

Ahol szórakozást reméltek, de halált találtak (Zajácz D. Zoltán: Halál a Vurstliban – Blogturné)



Zajácz D. Zoltán újabb retró krimivel örvendezteti meg az olvasókat. A balatoni gyilkosságok után most Budapest a helyszín, ezen belül pedig az évszázados múltra visszatekintő Vurstli, mely a Városligetben adott otthont vásári mutatványosoknak és szórakoztató standoknak. A történet 1911-ben játszódik, amikor egy fiatal férfit holtan találnak nem messze a céllövöldétől. Tartsatok bloggereinkkel a nyomozás során, és ismerjétek meg a század eleji Budapest világát!


Szeretnél bepillantást nyerni az 1911-es magyar hétköznapokba? Izgalmasnak találod a gyilkossági nyomozásokat? Nos, a Halál a Vurstliban című könyv visszarepít az időben, és együtt nyomozhatsz a történet három főszereplőjével.


Bátor nők egy régi korban

A történet 1911-ben játszódik Budapesten, amikor is a Vurstli területén egy fiatal férfi holttestére bukkannak. A nyomozást Székely Gyula detektív vezeti, de mellette nyomozást folytat az esettel kapcsolatban Fábry Pál hírlapíró, valamint Ajtay Bella színésznő, az áldozat féltestvére.

Először is, tetszett, hogy Bella, bár nagyrészt együtt dolgozott Pállal, mégsem csak valami kiegészítő volt a férfi mellett. Megesett, hogy külön nyomozott, sőt, saját nyomra is bukkant, amivel újabb gyanúsítottat írhattak fel a listára. Szóval bár a sztori megmaradt az 1911-es történelmi korszak keretein belül (laikusként én úgy érzem, jól hozva annak a korszaknak a miliőjét), Bella mégis bátor, okos, talpraesett női karakter lett.

De rajta kívül más klassz női karaktereket is találhatunk a történetben. Egyfelől van a sztoriban egy fiatal cselédlány, aki nagyon sokat kockáztat azzal, hogy titokban elmondja, mit tud a gyilkossággal kapcsolatosan. Simán kirúghatták volna emiatt, és akkoriban, ha egy pletyka szétterjedt arról, hogy valaki nem megbízható alkalmazott, nem valószínű, hogy új munkát kapott volna bármelyik háznál. De persze, ha a vallomásának tényleg köze van a valódi gyilkoshoz (természetesen nem árulom el, hogy így van-e...), akár az élete is veszélybe kerülhet, amiért beszélt.

A másik klassz női karakter egy rendőrségi gépírónő, aki csak hogy segítsen elkapni a gyilkost, elvállal egy olyan feladatot, ami amúgy nem tartozna a munkaköréhez. És ezzel konkrétan az életét kockáztatja.

Szóval igen, vannak bátor nők bőven ebben a történetben, aminek igazán örültem.


Egy kirakós? Vagy kettő?

A történetben nemcsak egy haláleset történik, hanem több is. Ami azért izgalmas, mert a könyv első felében nem lehet tudni, hogy vajon különböző esetekről és gyilkosról van-e szó, vagy minden mindennel összefügg. Olvasás közben folyamatosan kerestem a kapcsolatot az áldozatok között, figyeltem a nyomokat, egészen addig, míg be nem jött egy új szemszög.

Ez az új szemszög kettős érzéseket keltett bennem. Egyfelől érdekes volt kicsit belelátni az illető fejébe, hogy hogyan gondolkozik, mit miért tesz. Másfelől szerintem túl korán elárult nekünk dolgokat, amik ha kicsit később derülnek ki, akkor tovább kereshettük volna a nyomokat, összefüggéseket, tovább töprenghetünk volna a saját elméleteinken. Így számomra kicsit hamar le lett lőve az adott szál poénja. Szóval bármennyire is érdekes volt az adott szemszög, én inkább kihagytam volna, hogy tovább homályban tartsam mind az adott karakter kilétét, mind az olvasókat.

– Tudja, hogy meghalt.
Dobák bólintott.
– Hallottam.
– Mit gondol róla?
A házigazda most először nézett egyenesen Székely szemébe.
– Azt gondolom, hogy ez nagyon rossz nekem.
Ez egyszerű válasz volt. És őszinte.
– Rossz?
– Igen – dőlt hátra Dobák. – Mit hisz, detektív úr? Mi hasznom lett volna belőle? – A hangja nyugodt volt, szinte fáradt. – Nekem az élő ember az érték. Az, aki fél. Az, aki remél. Az, aki ígér. A halott ember nem fizet.

A másik szál viszont elég érdekesre sikeredett. Őszintén bevallom, nem számítottam arra, hogy az a hunyó, aki végül lett, nekem más tippem volt, bár utólag nézve teljesen logikusnak vélem, ami a történetben kiderült. Ezzel a szállal teljesen elégedett voltam, mert érdekes volt, és elgondolkoztató. A történet több gyanúsítottat és gyilkossági indokot is felvonultatott, ami klassz, mert így olvasóként tényleg nem volt egyszerű rájönni, ki lehet a valódi tettes, és miért gyilkolt. Volt itt munkahelyi stikli, szerelmi viszály és féltékenység, múltbeli rosszakaró, családi titok, szóval lényegében sok embernek lett volna reális oka a gyilkosságra. És szerencsére itt nem lett előre elárulva semmi, úgyhogy lényegében a könyv végéig töprenghettünk.


1911 és a Vurstli világa

A történet címe Halál a Vurstliban, ami pontosan elmondja mi történik, mégis kicsit átvert olvasóként. Mert valóban a Vurstli területén találják meg a hullákat, vagy ott történnek a gyilkosságok, de a nyomozás maga mégsem köthető a Vurstlihoz. A fülszöveg és a cím alapján én azt vártam, hogy az eset vagy esetek valóban a Vurstlihoz köthetőek, és ott folyik majd a nyomozás legnagyobb része, de nem így történt. Bár nyomozgattak ott is, a legtöbb szálban a Vurstli területén kívül nyomoztak. És így elég keveset tudhattam meg a Vurstli világáról, pedig érdekes világ lehetett, szívesen nyertem volna oda nagyobb betekintést is.

Történelmi szempontból nekem hitelesnek tűnt a könyv, a szöveg stílusa, a nyelvhasználat, a világépítés, a karakterek teljesen passzoltak az adott korszakhoz. Olvasás közben a történet simán elrepített 1911-be, láttam magam előtt az akkori utcákat, épületeket, az embereket, a ruhákat, a Vurstlit, mindent. Imádtam, hogy híres személyek is felbukkantak egy-egy cameóra a történetben, például Ady Endre vagy épp Kosztolányi Dezső.

A társadalmi és emberi problémák is passzoltak az adott korszakhoz. A cselédlányok és a szegényebb réteghez tartozók problémái, a színésznők kiszolgáltatottsága, sztárolása és egyben lenézése, a gazdagok stiklijei, hazugságai és titkai, a becsületes nyomozók és újságírók munkájának akadályozása mind olyan témák, amik az akkori világban mindennaposak lehettek. Furcsa az volt, hogy olvasás közben rájöttem, hogy mindez nemcsak 1911-re jellemző, hanem simán aktuális még mindig, a mi jelenünkben is.

A gazdagok még mindig lopnak, csalnak hazudnak, és azt hiszik, bármit megtehetnek, a szegényeknek még mindig nehéz az élete, a színésznőket (és úgy alapvetően a nőket) még mindig egyszerre emelik piedesztálra, és tekintenek rájuk húsdarabként, és a valódi, becsületes rendőrök és újságírók is sokszor nehezített terepen dolgoznak. Szóval kicsit elszomorodtam, hogy úgy tűnik, bár sokat fejlődött a világ több szempontból is 1911 óta, az emberi, társadalmi, erkölcsi problémák azóta sem oldódtak meg, sőt, nagyon is aktuálisak.

A nők helyzete és élete sem volt egyszerű akkoriban sem. A történetben több női probléma is előkerül. A nő, aki egyedül nevelte fel a fiát, mert a férje lelépett egy másik nővel, és új családot alapított vele. A fiatal cselédlány, akit nem hajlandó sem gyerekeként elismerni, sem semmiféle módon támogatni a gazdag apja, hanem titkolja a létezését is. A színésznő, aki nagyon tehetséges, de nem él meg a tehetségéből, így rá van szorulva egy idősebb patrónus pénzére és segítségére, ami miatt megszólják, bár soha semmi nem történt a férfi és közte. És még sorolhatnám... Ezek a történetben apró mellékszálak, mégis nagyon fontosak voltak számomra, mert bepillantást engedtek a nők életébe, gondjaiba.


Egy kellemes krimi hiteles miliőben

Vannak apróságok, amiket én másképp írtam volna meg a történetben, hogy a nyomozás még összetettebb, bonyolultabb, érdekesebb legyen, de alapvetően egy jó stílusú, logikusan felépített, érdekes karakterekkel operáló krimi volt ez. Az egyik gyilkossági szál poénja szerintem túl korán le lett lőve, a másiké viszont elég érdekes volt.


🤯🤯🤯🤯 5/4 – Két krimiszál volt a történetben, az egyiken sokat töprengtem, mert több gyanúsított is volt, sok reális indok került elő, ami miatt gyilkolhattak volna.

🔥 5/1 – Volt némi romantika a történetben, de erotikus jelenet egy sem (nekem ez nem is hiányzott), viszont tüzet, valódi vonzódást sem igazán éreztem az adott páros között.

🤧 5/1 – Akadt olyan karakter, akit sajnáltam a könyvben, de nem ríkatott meg olvasás közben semmi.

💔 5/1 – Szívösszetörős jelenet sem volt.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Fejtörés és nyomkeresés mellé mindig nagyon jól jön a tea. Akkoriban elvileg gyakran ittak a magyar kávéházakban, polgári szalonokban ceyloni és indiai fekete teát citrommal, cukorral és kevés rummal, szóval esetleg ki lehet próbálni ezt a változatot a könyvhöz.

🎪🎪🎪 5/3 – Jó olvasmány volt, de sok krimit olvastam már életem során, és ez az átlagos kategóriába tartozik számomra. Az egyik szála túl hamar lelőtte a poént, a másik érdekes volt. És keveset kaptam a Vurstli életéből.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:


Állomáslista:

11. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 13. Könyv és más blog

2026. november 10., kedd

Miért nem hagyta ott? Hát ezért! (Roisín O'Donnell: Fészek – Blogturné)



Mi történik, amikor a tökéletesnek látszó otthon falai mögött a félelem és a kiszolgáltatottság uralkodik? Roisín O'Donnell megrázó, feszültséggel teli regénye egy anya történetén keresztül mutatja be, milyen nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, és mennyi erőre van szükség ahhoz, hogy valaki a bizonytalanságot válassza a látszólagos biztonság helyett. A Fészek nemcsak a párkapcsolati erőszak kegyetlen valóságával szembesít, hanem a bátorságról, az anyai ösztönről és az újrakezdés reményéről is mesél. Tarts velünk, és ismerd meg ezt a megrendítő történetet, amely sokáig nem ereszti az olvasót!


Felmerült már benned valaha az a kérdés bántalmazott nő esetében, hogy: Miért nem hagyta ott? Vagy bosszant, hogy más így gondolkodik, és nem tudod, hogyan értesd meg vele az okokat? Nos, a Fészek című könyv pontosan bemutatja, hogy miféle gyomorszorító kilátástalanság vár egy nőre, ha elhagyja a bántalmazó férjét, és érthetővé, átérezhetővé teszi, hogy miért is annyira nehéz ezt meglépni.


Nem csak veréssel lehet bántalmazni

A történet főszereplője, Ciara egy teljesen átlagosnak tűnő napon autóba ül a 3 és 5 éves kislányával, a harmadik gyerekével terhesen, minimális pénzzel és csomaggal, és elmenekül otthonról, mert úgy érzi, nem bírja tovább azt a mérgező légkört, amit a férje, Ryan teremt otthon. Időnként még ő maga is úgy érzi, őrültség, amit csinál, hogy biztosan csak eltúlozza a dolgokat, rosszul látja, benne van a hiba, amiért nem értékeli eléggé Ryant. Az ösztönei mégis azt mondják, meneküljön, mert ha nem teszi, ő is úgy végzi majd, mint a nők a híradóban, akiket megölt a férjük.

Az olyan bántalmazást, ami nem jár együtt veréssel, nagyon nehéz felismerni, megérteni még magának a bántalmazottnak is, nemhogy idegeneknek, akik kívülről csak egy normális, mosolygó családot látnak. Épp ezért a pszichésen, gazdaságilag és házasságon belül szexuálisan bántalmazott nők nehezen kérnek és kapnak segítséget. Ez egy nagyon fontos téma, nagyon ritkán írnak róla könyvet (általában a bántalmazásokról szóló könyvekben a fizikai erőszakra fektetik a hangsúlyt), és O'Donnell egyszerűen tökéletesen mutatta be ebben a könyvben, hogyan is működik ez az egész.

Ryan teljesen elszigeteli Ciarát a családjától, a barátaitól, hazugsággal eléri, hogy ne dolgozzon, és így ne legyen saját pénze, mindenért lekicsinyli, mindenre dühösen reagál, csapkod, tör-zúz és éjszakánként megerőszakolja a feleségét. Aztán persze gázlángozik, mert csak Ciara képzeli az egészet, ő az, aki eltúlozza, hiszen Ryan jól bánik vele. A gyerekeket sem bántaná soha, mert hát nem bántalmazás az, ha a vonakodó gyerekeket bekényszeríted a jéghideg tengerbe egy hideg napon, mert neked éppen családi úszáshoz van kedved, nem igaz? Ahogy az sem, ha úgy ordítasz vérben forgó szemmel a gyereked anyjával, hogy őt épp a karjában tartja...

– Hogy boldogulsz? – kérdezi Sinéad. – Totál egyedül a három gyerekkel. A kurva életbe, Ciara. Hogy bírod?
– Őszintén szólva, könnyebb – feleli Ciara. – Egyedül sokkal könnyebb, mint mikor Ryannal éltem.
Ahogy Ryan figyelte, hogy egyedül küszködik, aztán meg nem hagyta aludni. Személyes sértésnek vette, ha Ciara megpróbált korán lefeküdni. Legszívesebben késő este provokált veszekedést. Ciara hullafáradtan hallgatta a felsorolást, milyen is ő. Lusta, önző, anyagias. Később, éjszaka pedig ahogy a két kezel nyomja, erőlteti. Nem hagyja aludni.
– Isten a tanúm – mondja Sinéadnak –, most könnyebb.

Szóval igen, Ryan egy bántalmazó rohadék, ezt már a könyv elején is érezni. De ahogy haladunk a történettel, úgy kerülnek elő újabb és újabb bizonyítékok erre, míg száz százalékig biztosak nem leszünk benne, hogy Ciara megérzése tökéletes volt. Ha visszamenne a férjéhez, előbb vagy utóbb tragédia történne vele és/vagy a gyerekeivel.


Amikor a rendszer nemhogy nem segít, de még nehezíti is a dolgod

Bár a történet Írországban játszódik, mégis rengeteg a párhuzamot vettem észre a magyar állam, a nők védelmére hivatott magyarországi intézmények, valamint a törvények hozzáállásával kapcsolatban.

Először is, Ciara a bántalmazó apa aláírt engedélye nélkül nem viheti ki az országból a gyerekeket, vagyis nem menekülhet el az édesanyjához, ahol biztonság, biztos lakhatás és segítség várna rá. Az államot az sem érdekli, ha a gyerekekkel az utcán köt ki, mert lakhatást természetesen nem tudnak neki azonnal biztosítani. Majdhogynem rákényszerítik, hogy visszamenjen a bántalmazójához, mert úgy érzi, nem teheti ki annak a gyerekeit, hogy az autójukban éljenek. Végül adnak neki egy kis szobát egy szálláson, ami zsúfolásig van főképp rászoruló nőkkel, gyerekekkel.

Ciara tényleg mindent megtesz azért, hogy boldoguljon. Munkát vállal, terhesen is keményen dolgozik, próbál pénz félretenni, hogy ha esetleg a Szociális Lakásirodánál végre egyszer nemcsak annyit mondanak majd neki, hogy nincs lakás, hívja őket másnap, akkor mindenképpen legyen elég pénze a kaucióra. Közben gondoskodik a két kislányáról, mindent megtesz, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Mindezt úgy, hogy éppen terhes a harmadik gyerekével.

A „legjobb” mégis az, hogy rettegnie kell attól, hogy a bíróság esetleg Ryannek adja a gyerekek felügyeleti jogát. Mert hát, ő nem tud megfelelő lakhatást és körülményeket biztosítani a gyerekeknek, azt meg ki nem tojja le, hogy az apjuk egy bántalmazó, aki soha a kisujját sem mozdította a gyerekeiért korábban?

Szóval igen, az államtól, a törvényektől, a bíróságtól, az illetékes szervektől olyan szinten alig kap segítséget egy menekülő nő (és a gyerekei), hogy az már botrányos. Az meg még botrányosabb, hogy nemcsak segítséget nem kap, hanem még tovább nehezítik a helyzetét.

Miközben lecsukja a csomagtartó ajtaját, az üvegben meglátja saját tükörképét. Ez a fazon. Kifakult szürke kapucnis felső, terhesfarmerből kidomborodó has. Kis híján elsírja magát. Ezért húzza Ryan az időt. Minél tovább tart ez az egész, ő annál inkább elnyűvődik. A félelem annál jobban felfalja. Mire a tárgyalóterembe kerül, beszélni is alig tud majd, nemhogy megvédeni magát.

Egyébként sem jutott volna eszembe soha, hogy egy nőn számonkérjem, miért nem hagyta ott a bántalmazó férjét már korábban, de eddig csak elképzelésem volt arról, hogy mennyire nehéz lehet egy bántalmazott nőnek (esetleg gyerekestül) elmenekülni otthonról. Ez a könyv tökéletesen bemutatta ezt. Miközben olvastam, olyan mélységes tehetetlenséget és stresszt éltem át, hogy még éjszaka is rémálmaim voltak, és másnap először nem értettem, mitől vagyok olyan feszült, miért fáj a gyomrom, mi ez a rossz érzés bennem. Aztán rájöttem, hogy még mindig a könyv hatásait érzem. És ha rám ilyen hatással volt pusztán az, hogy olvastam az adott élethelyzetről, milyen borzalmas érzés lehet ez egy olyan nőnek, aki nap mint nap benne él?

Elhatároztam, hogy mostantól ha valaki azt kérdezi előttem, hogy egy nő miért nem hagyta el időben a bántalmazóját, akkor az első mondatom az lesz hozzá, hogy olvasd el a Fészek című könyvet, és utána beszélhetünk.


Az a csodálatos sisterhood és a rendes férfiak

Ciarának még viszonylag szerencséje is volt, mert legalább az édesanyja és a lánytestvére azonnal hitt neki. Támogatták, hogy hagyja ott a férjét, és bár másik országban éltek, próbáltak segíteni neki anyagilag (ők is szegényebbek, úgyhogy nem tudtak sokat adni), amikor tudták, meglátogatták, és tartották benne a lelket is. Ők valószínűleg azért nem kételkedtek Ciara megérzésében, mert miközben Ryan néhány év alatt elszigetelte tőlük Ciarát, maguk is érezték, hogy valami nem stimmel a házasságukkal és a férfival, csak először nem tudták megfogalmazni, hogy micsoda...

És bár az állam és egyéb szervek nem igazán segítettek Ciarának, ő mégis támogató közösségre lelt azokban a nőkben, akikkel egy folyosón lakott a nekik kijelölt szálláson. Jó volt látni, hogy mennyire összetartottak az ott lakók, hogy tényleg mindenben támogatták egymást. De egyben elszomorított az, hogy a történeteik megmutatták, tényleg rendszerszintű gondok vannak, emiatt nagyon nehéz kikeveredniük a bajból, és új, rendes életet kezdeniük. Ahogyan az is elszomorított, hogy volt, akit ez a kilátástalanság visszakergetett a bántalmazójához, mert úgy érezte, egyszerűen nincs segítség, nincs kiút.

A szállóban, ahol Ciaráék és a többi rászoruló szobát kapott, van egy takarító, Diego. A férfi bevándorló, mivel Ciara Ryan előtt tanárnő volt, ezért segít neki pénzért a nyelvtanulásban. Diego az első pillanattól rendes, szimpatikus férfinak tűnt, olyannak, akiben meg lehet bízni. Épp ezért kicsit féltem tőle, hogy amíg Ciara és az élete helyre nem jön, ne legyen köztük semmi.

Egyfelől nem akartam, hogy az legyen a történet tanulsága, hogy egy Ciaráéhoz hasonló élethelyzetből csak akkor tudsz elmenekülni, ha találsz egy másik férfit, aki megment. Ez rossz üzenet lett volna, ami sok nőt akár egy újabb rossz férfi karjába űzhet. Másfelől, ha korábban történik köztük valami, akkor nehezen tudtam volna eldönteni, hogy ez Diego részéről nem Ciara lelkiállapotának a kihasználása volt-e...

Csak annyit mondhatok az adott szálról, hogy felesleges volt aggódnom. O'Donnell nagyon érzékenyen és okosan nyúlt a témához, és én kifejezetten elégedett voltam Diego szálával. Őt magát pedig végig nagyon kedveltem.


Ciara, az erős nő

Ciara elsőre gyengének tűnhet. Egyfelől, mert a férje képes volt átvenni az élete felett az irányítást. Másfelől, mert mikor megszökött tőle, folyamatosan rettegett a következményektől, a jövőtől és Ryan reakcióitól. Én mégis azt mondom, hogy Ciara nemhogy gyenge, hanem egy baromi erős női karakter volt.

Őszintén szólva én úgy vélem, hogy szinte bármelyik nő kerülhet hasonló helyzetbe, még az is, aki váltig állítja magáról, hogy ő aztán nem... Csak egy rossz pillanat és a megfelelő férfi kell hozzá, aki elég ravasz a manipuláláshoz, és az egész úgy működik, mint a békafőzés. Beteszed a langyos vízbe, egyre feljebb és feljebb csavarod a hőfokot, és ő már csak akkor kap észbe, amikor késő. Szóval nem hinném, hogy Ciara gyenge lenne, csak mert beleszeretett Ryanbe, hitt neki és benne, és vágyott egy közös csodás, boldog családra.

És az sem gyengeség, ha rettegsz valamitől, főképp, ha jó okkal teszed. Ciara végül cselekedett, elmenekült otthonról. A gyerekeivel együtt. És onnantól kezdve akármennyire is félt, akármilyen nehézségek is érték, akármivel is fenyegette Ryan, csak az vezérelte minden tettét, hogy megóvja tőle a gyerekeit, és végre tényleg rendes fészket teremtsen maguknak Ryan nélkül. Egy otthont, amiben sem neki, sem a gyerekeinek nem kell többé félniük.

Végig nagyon-nagyon együttéreztem Ciarával, és végig drukkoltam, hogy valahogyan sikerüljön megszabadulnia Ryantől, hogy boldogan élhessen a kislányaival és a születendő babával.

Én sajnos csak két megoldást tudtam volna elképzelni erre: Ryan találkozik egy másik nővel, és Ciaráról átkattan egy új áldozatra (ami elég szomorú befejezés lett volna, mert egyetlen nő sem érdemli meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljön), vagy Ryan meghal. Nem árulom el bejött-e valamelyik tippem, vagy valami teljesen más oldotta meg végül a helyzetet, de O'Donnell szépen lezárta a történetet végül.


Fontos téma, tökéletesen megírt történet

Ez a könyv nagyon fontos témát taglal, amelyhez O'Donnell tökéletesen nyúlt hozzá. Teljesen átérezhető Ciara kilátástalansága, kétségbeesése és félelmei. Ha valaki nem érti, miért nem hagyja el egy nő a bántalmazóját időben, ez a történet megadja neki a válaszokat. Nagyon megkedveltem Diego karakterét, imádtam Ciara gyerkőceit, mert nagyon édesek voltak, és végig drukkoltam, hogy valahogyan oldódjon meg az egész helyzet, és Ciara meg a gyerekei kapják meg azt a biztonságos és otthonos fészket, ami minden nőnek és gyereknek meg kéne járjon.


🤯🤯🤯🤯🤯5/5 – Nagyon sokat gondolkoztam olvasás közben és után is a könyvön. Fogalmam sincs róla, hogy én képes lettem volna-e arra, amire Ciara. Az biztos, hogy elkeserítő, a nők és a gyerekek mennyire nem kapnak segítséget, ha a bántalmazóik elől kell menekülniük, és azon is járt az agyam, miként lehetne ezen változtatni.

🔥 5/1 – Nem, ebben a könyvben nem volt lángolás, és persze nem is kellett bele ilyesmi.

🤧🤧🤧🤧 5/4 – Sírós könyv volt, de nem a szomorúságtól, hanem a kilátástalanságtól és a stressztől könnyeztem időnként.

💔💔💔💔 5/4 – Igen, fájt rendesen a szívem mind Ciaráért és a gyerekeiért, mind más bántalmazott, nehéz helyzetben lévő karakterekért.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mindenképpen jól jön egy stresszcsökkentő tea a könyv mellé. Esetleg egy ír fekete tea, amiben nyugtató levendula is van.

💜💜💜💜💜 5/5 – Nagyon jól összerakott történet egy nagyon fontos témáról, ami nagyon hatott rám érzelmileg, és sokáig eszembe fog még jutni.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:


Állomáslista:

11. 05. Readinspo
11. 08. Könyv és más
11. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út