Amikor az otthon rosszabb, mint a zombiapokalipszis (Courtney Summers: Éles helyzet – Blogturné)

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából új, kibővített és átdolgozott kiadásban nemrég megjelent Courtney Summerstől az Éles helyzet című könyv. Tartsatok velünk egy zombiapokalipszises kalandban a blogturné során.

Mit tennél, ha kitörne egy zombiapokalipszis? Halálra rémülnél? Túlélési stratégián dolgoznál? Fegyvereket szereznél? Siratnád a normális életedet, amit sosem kaphatsz többé vissza? Az Éles helyzet című könyv főszereplője, Sloan számára a világvége nem hozott sok változást, ő már a zombik megjelenése előtt is a pokolban élt.

Amikor az apokalipszis szinte megváltás

Sloan Price bántalmazó családból származik. Az apja egészen kisgyerekkora óta kínozza, hogy ezzel büntesse őt és a nővérét, Lilyt is. Lily azonban ahogy nagykorú lesz, lelép otthonról, és hátrahagyja a kishúgát a pokolban. Sloan épp az öngyilkosságot fontolgatja egy brutális bántalmazás után, amikor kitör a zombiapokalipszis.

Ha csak egy szimpla horrorra vágyik valaki, akkor is tetszeni fog neki ez a könyv, de ha valódi emberi tragédiákra, mély tartalomra, komoly témákra, akkor egyenesen imádni fogja. Ugyanis ez a történet nemcsak a zombikkal szembeni túlélésről szól, hanem többek között a korábbi traumáink feldolgozásáról. Vagyis inkább arról, hogy fel lehet-e dolgozni bizonyos traumákat.

A családon belüli erőszak valószínűleg sokkal rosszabb, mint ha egy idegen bántja az embert. Mert ilyenkor az árt neked, akinek óvnia és szeretnie kéne téged. A történet brutálisan gyönyörűen átadja azt, hogy Sloan pszichésen és lelkileg mennyire sérült az apjának köszönhetően. Hiszen míg a többi gyerek siratja az elvesztett szüleit, addig ő abban reménykedik, hogy az apját felfalták a zombik. Míg a társai visszavágynak a régi életükbe, neki nem sok különbség van aközött, hogy menekülés közben sérül meg a teste, és attól kell félnie, hogy egy zombi öli meg, vagy otthon az apja veri egyszer halálra. Ami tragikus és megrázó, mert hát, neki lényegében már a pokol előtt pokol volt az élete.

Így nem csoda, hogy míg a többiek túlélni akarnak, addig ő szeretné megóvni a többieket, de amint lehetősége van rá, öngyilkos akar lenni, ahogyan korábban is tervezte. Nem lát maga előtt semmiféle reményt, célt, okot, hogy életben akarjon maradni. A korábbi világ sem védte meg őt, nem nyújtott neki biztonságot, úgyhogy az új világtól sem vár semmi jót.

– Ahogy mondtad... minden el van baszva, és amikor el van baszva, találni kell valamit, amibe az ember bele tud kapaszkodni. Valamit, ami a tiéd. – Aztán átölel, és valami félelmeteset, csodálatosat súg a fülembe: – Mindig is szerettem volna egy lánytestvért.

Olvasás közben végig reméltem, hogy végre beavat valakit a múltjába, kiadja magából a vele történt borzalmakat, és valahogy visszanyeri az életkedvét, de a történet hangulatából kiindulva, azt is simán el tudtam képzelni, hogy a sztori vége az lesz, hogy Sloan mást mentve feladja, és valóban a halált választja. Megkedveltem őt, ezért felkészítettem a lelkemet a legrosszabbra is. Vagy legalábbis azt hittem...

Női szolidaritás és testvéri kötelék, vagy épp annak hiánya?

Sloan nővére, Lily végül lelép otthonról egy szó nélkül, és magára hagyja a húgát a bántalmazó apjukkal. Sloanon ez még a bántalmazásnál is súlyosabb lelki sebet ejt, mert bízott Lilyben, elhitte neki, hogy majd együtt szöknek meg, elhitte neki, hogy a nővére szereti őt és gondoskodik róla. Azt pedig, hogy szó nélkül lépett le, borzalmas árulásként éli meg Sloan. Teljesen jogosan.

Sloan bőrébe bújva én is elárultnak éreztem volna magam. De olvasóként vizsgálva Lily karakterét, jobban megértem őt is. Hiába volt nagykorú, amikor elmenekült, attól még gyerek volt. Hiába nem őt ütötte az apja, attól még bántalmazott volt. És érthető, hogy volt egy pont, amikor úgy érezte, nem bírja tovább. És az is érthető, hogy ennyi idősen nem vállalhatta még a felelősséget a húgáért. Egy bántalmazottól nem feltétlenül várható el, hogy hősiesen döntsön. Lily lelke is sérült volt, ezért nem feltétlenül tudott logikusan, hősiesen gondolkozni és cselekedni.

Szóval bár nagy hibákat követett el Sloannal szemben, olyasmiket, amikkel még fájdalmasabbá tette a húga számára a szökését, én elhiszem neki, hogy tényleg szerette őt. Már csak a regény vége miatt is. Csak hát egyszerűen képtelen volt tovább az apja mellett maradni, és képtelen volt a húgát magával vinni többféle okból is (Sloan még kiskorú volt, egy 18 éves örül, ha önmagát képes eltartani, nemhogy még egy embert stb.).

Épp ezért én nem éreztem Lily és Sloan szálát a női szolidaritás vagy a testvéri kötelék hiányának, csak két bántalmazott lány borzalmas szenvedéstörténetének.

Ha összezársz világvégekor pár tinédzsert...

Több regény is van, ami arról szól, mi történik, ha valami világvégehelyzetben néhány gyerek vagy tinédzser összezárva találja magát (pl.: A Legyek Ura). Ez a könyv is klasszul bemutatja ezt a pszichésen nagyon feszült és nehéz helyzetet.

A tinédzserek bátrabbak, mint a felnőttek, mert még kisebb a veszélyérzetük, viszont robbanékonyabbak is. Így amikor kiderült, hogy a könyvben összezártak hat fiatalt egy iskolaépületben, miközben odakint zombik falják fel épp a világot, már biztosan tudtam, hogy a karakterek között rengeteg ellentét, vita robban majd ki. Klikkek alakulnak, hatalmi harcok törnek ki, de lesz majd valódi bajtársiasság is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy melyik karakterből mit hoz majd ki ez az egész, és úgy alapvetően a csoportdinamikára is.

Az biztos, hogy sikerült meglepni. Mert a regény nem finomkodott, simán megmutatta, hogy bizony, a fiatalok is képesek kegyetlen, tudatos döntéseket hozni, ha bekapcsol a túlélőösztönük. És hogy van egy feláldozhatósági sorrend szinte mindenkinél, amin a szeretteik és önmaguk állnak az utolsó helyen, előttük jönnek a közelebbi ismerősök, és az ismeretlenek járnak az élen.

Sok apokalipszises filmet, sorozatot láttam már, így tudom, hogy egy ilyen helyzet ki tudja hozni mindenkiből a legrosszabbat és a legjobbat is. De a biztonságos szobában ülve így is megdöbbentő volt számomra néhány rész. Aztán jobban belegondolva... hát, szeretném hinni, hogy én emberségesebben döntenék és cselekednék bizonyos helyzetekben, de míg nem történik velem ilyesmi, ezt nem jelenthetem ki százszázalékosan. Az ember csak a halál közelében járva tudhatja biztosan, hogy hős-e vagy gyáva, és én, hála az égnek, még nem voltam ilyen helyzetben.

– A vége felé azt mondta, nem akar bántani minket. Mintha tudta volna, hogy... Mintha tudta volna, hogy ez végez vele. Aztán megállt a szíve. Aztán visszajött. Meg... megharapta anyukámat, és akkor tudtam, hogy mit kell tennem. Csak a golfütőit találtam a szobában. Anyán nemvolt olyan csúnya harapás. Tovább volt magánál. Azt gondoltam, ha kicsi a seb, talán nem is számít. De végül ő is kihűlt.

– Mindkettejüket megölted.

– Meg sem vártam, hogy átváltozzon – felel.

Az összes karakter nagyon érdekes volt, mindegyiküknek megvolt a maga traumája, egyedi személyisége, prioritása. A leginkább Rhys fogott meg, mert ő tűnt számomra Sloan mellett a másik főszereplőnek, és valószínűleg nem is ok nélkül, hiszen a könyv végébe újdonságként bekerült kisregény már nem Sloan, hanem Rhys szemszögéből meséli el az eseményeket.

Folytatás kisregényként

Az új kiadás végébe bekerült egy kisregény Kérjük, maradjanak higgadtak! címmel, aminek nagyon örülök. Enélkül maga a regény függővéges, lezáratlan. Ha a régi kiadást olvastam volna el, kellemetlen hiányérzet marad bennem valószínűleg. Igaz, a kisregény még jobban kifacsarta a szívemet olvasás közben, de egyszerűen kellett ahhoz, hogy érzelmileg le tudjam zárni ezt a sztorit teljesen magamban.

Ahogy fentebb említettem, Rhys szemszögéből láthatjuk a történet folytatását közvetlenül onnan indulva, ahol a regény lezárult. Láthatjuk, hogyan küzdenek az iskolán kívül, milyen döntéseket hoznak, és persze azt is, hogy mivé vált odakint a világ pontosan.

Arról senki nem beszél, hogy ilyenkor mit kell csinálni, amikor nyakunkon a világvége, a holtak életre kelnek, az embernek meg hugyoznia kell. Gondolom, párosával menni, és reménykedni, hogy nem te halsz meg.

Új karaktereket is megismerhetünk. Jess, Lisa és Ainsley, vagyis apa, anya és a négyéves kislányuk igazán szerethetőek voltak, szinte azonnal a szívembe zártam őket. Viccesnek találtam, hogy a normális világban valószínűleg én is őrültnek tartottam volna őket, amiért konkrétan valamiféle világvégére készülnek bunkerrel, készletekkel, fegyverekkel, a túlélőpraktikák elsajátításával, de mint látjuk, nem mindig lehet tudni igazán, ki az őrült, és ki az előrelátó. Lényegében a paranoiájuknak köszönhető, hogy sikerült túlélniük, míg az emberek többsége az első napokban, hetekben elesett, mikor megjelentek a zombik.

A kis család felbukkanásával még inkább félve olvastam a kisregényt, mert már nemcsak Rhysékat féltettem, hanem őket is. És még mindig bennem volt az érzés, hogy ez a sztori nem végződhet happy enddel. Persze, hogy jó volt-e a megérzésem, azt nem árulom el...

Egy mély, összetett horror

Bár volt vérengzés, rettegés, harc és menekülés is a történetben, vagyis izgalmas akció, lerágtam a körmömet, hogy vajon ki fog meghalni, és időnként zsepire is szükségem volt, ez a történet mégis inkább a pszichológiai mélységei miatt volt izgalmas számomra. Nagyon érdekesek és összetettek a karakterek, a múltbeli traumáik, a csoportdinamikájuk, az ellentéteik és szövetségeik. A történet ezen emberi része legalább annyira lekötött, mint a zombik elől menekülés. A kisregényt pedig nagyon jó ötlet volt megírni és betenni az új kiadásba, mert nélküle hiányérzetem lett volna a regény végén.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Bármilyen meglepő, olvasás közben rengeteget gondolkoztam a karaktereken. Az őket ért traumákon, a döntéseiken, azon, miként formálta át a személyiségüket az apokalipszis.

🔥 5/1 – Bár volt némi szexualitás a történetben, szerencsére nem sok és nem hangsúlyos.

🤧🤧🤧🤧🤧 5/5 – Háromszor-négyszer sírtam el magam a történeten, de akkor úgy igazán, és elhasználtam jó pár papírzsepit.

💔💔💔💔💔 5/5 – Párszor a történet közben és a legvégén is megszakadt kicsit a szívem bizonyos okokból.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel lelkileg biztosan fel fog dúlni ez a regény, ezért egy nyugtató hatású hársfavirágteára szükséged lehet olvasás közben vagy után.

🧟🧟🧟🧟🧟 5/5 – Nem azt kaptam ettől a regénytől, amit előzőleg vártam, hanem annál sokkal többet és mélyebbet. Alig bírtam letenni, és faltam az oldalakat.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 06. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 08. Dreamworld

10. 10. Hagyjatok! Olvasok!

10. 12. Könyv és más

10. 14. Kelly és Lupi olvas

10. 16. Sorok között

Főzés, takarítás, gyereknevelés és egy hulla eltüntetése (M. K. Oliver: Szociopaták kézikönyve a jó házassághoz – Blogturné)

Mi kell a tökéletes házassághoz? Egy kis türelem, némi kompromisszum és persze az, hogy ne bukj le a nappaliban heverő holttest miatt. M. K. Oliver fergetegesen morbid regénye egy olyan feleség mindennapjaiba enged betekintést, aki a végletekig elmegy azért, hogy jó iskolába juttassa a gyerekét, megszerezze álmai otthonát, és továbbra is egyben tartsa a házasságát. Fanyar humor, abszurd helyzetek és egyre meredekebb titkok gondoskodnak arról, hogy a fekete humor kedvelői garantáltan ne unatkozzanak. Vajon meddig lehet egy holttestet – és egy házasságot – sikeresen elrejteni? Tarts velünk, ha kíváncsi vagy!

Érdekesnek találod az olyan történeteket, amikben a főszereplő nem egy tiszta lelkű hős? Kíváncsi vagy rá, mennyi teher nehezedik a középosztálybeli nőkre feleségként és anyaként? Kedveled a hullákkal teli szórakoztató sztorikat? Akkor mindenképpen szerezd be a Szociopaták kézikönyve a jó házassághoz című könyvet, amelyben Lalla egyszerre próbálja bejuttatni a kislányát egy jó iskolába, megszerezni a férjének az előléptetést a munkahelyén és eltüntetni egy holttestet a nappaliból.

A nő, aki szembemegy minden patriarchális elvárással

Bár Lalla első pillantásra tipikus családanyának tűnik, akinek az élete a házimunka, a gyereknevelés és a férjéről való gondoskodás, mégsem felel meg azoknak az elvárásoknak, amiknek a világ szerint nőként meg kéne.

Egy nő legyen csendes, kedves, mosolyogva viselje a rossz dolgokat, gondoskodjon másokról, áldozza fel önmagát értük, és legyen szerethető. Nos Lalla ezzel szemben nem túl erkölcsös, önző, manipulálja a körülötte lévőket, bármire képes, hogy elérje a céljait, hideg, számító és képtelen másokat szeretni. Kötődik a férjéhez, a gyerekeihez, a barátnőihez, de önző okokból képes lenne bizonyos szintig ártani nekik akkor is.

Bár voltak olyan tettei, amikkel nem értettem egyet, elítéltem azokat, nagyon érdekes és üdítő volt egy ilyen nagyon nem tipikus női főszereplőről olvasni, belelátni a fejébe, a gondolataiba és a szociopata érzéseibe.

A láthatatlan munka és a mentális terhek

Lalla karaktere tökéletesen bemutatja, milyen még manapság is sok családanya élete. A férje egy semmire nem jó alak, akit neki kell menedzselnie nemcsak a napi apróságok szintjén, hanem még a munkahelyi előrejutását illetően is. A gyerekei nevelésében sem kap túl sok segítséget. A bentlakó fiatal dada nem igazán szorgos és segítőkész, a gyerekek pedig nehéz esetek. A kisfiú aranyos, de furcsa, a kislány pedig valószínűleg szintén szociopata.

Letérdelek, és megfogom Nelly kezét.

– Ne harapj, és ne tűzz embereket a székhez, Nelly. Tudom, hogy mindenki idegesítő, de próbáld meg nem bántani a többieket.

– Jó – mondja Nelly, és folytatja a balettet. Tudom, hogy benne ugyanúgy tátong egy mély űr, mint bennem, de ő sem tudja elmondani. Én sem tudtam, amikor ennyi idős voltam. Ha a szíved ilyen üres, érzésekkel töltöd meg, csak hogy ne kelljen elviselni a csendet.

Ahogyan Lalla. Ő ugyanis nem képes úgy érezni, ahogyan egy hétköznapi ember. Ennek ellenére mélyen kötődik a férjéhez és a gyerekeihez, és van egy terve, amit követve szeretne lépésről lépésre előrébb jutni az életükben. Jobb munka, szebb otthon, harmadik gyerek és szexuálisan aktívabb férj. De nemhogy segítenék őt azok, akiknek ez lenne a feladata (például egy jó férjnek), hanem még vissza is húzzák és leszólják.

Igazából annyi dolga, feladata és mentális terhe van szerencsétlen nőnek, hogy az, hogy egy hulla eltüntetése is felkerült a napi feladatlistájára, már nem is meglepő. A története egyfajta ironikus, görbe tükör, amely azt mutatja meg, mennyire túlterheltek a családot vezető, középosztálybeli nők. A háztartás menedzselése mellett egy gyilkosság eltusolása sem tűnik annyira bonyolult dolognak.

Amikor nem a szociopatát utálod a legjobban a történetben

Tetszik, hogy az író bátor volt, és nem finomította a szociopata gondolatokat Lalla fejében. Nem akarta őt szimpatikus karakterként feltüntetni. És mégis úgy alkotta meg őt, hogy az ember olvasás közben nem tudta szívből gyűlölni vagy megvetni. Néha elszörnyülködtem a gondolatain, a tervein, időnként elkerekedett a szemem, hogy mikre gondol, de őszintén bevallom, valahol mélyen drukkoltam neki. No nem a gyilkosságokban, hanem egyéb célok elérésében. Mert őszintén szólva megsajnáltam.

És ezt az író két eszközzel érte el.

Az egyik, hogy Lalla áldozatai sokkal rosszabb emberek, mint ő. Bár többször is megfordul a fejében, hogy ártatlanokat is megöl, sosem azért tervezte ezt, mert vágyott volna a halálukra, élvezte volna mások megölését, magát a gyilkolást, hanem mert bizonyos okokból önmagát kellett volna védenie ezzel. És végül mindig meghátrált. Vagyis annak ellenére, hogy szociopata, mégis van benne valamiféle erkölcsi gát, még ha jócskán egy átlagember szintje alatt is található ez.

Másik eszköz, hogy a többi karakter erkölcsi gátja sem túl magas, annak ellenére, hogy nem szociopaták és nem gyilkosok. A hazug, semmire nem jó, csalárd férj, a manipulátor, gonoszkodó anyós, a pénzért „szerelmet” adó exmenyasszony, a bántalmazó volt férj, és még sorolhatnám. A különbség a többi ember és Lalla között erkölcsi szinten nagyon minimális, sőt, időnként nem is voltam biztos benne, hogy létezik. Csak míg Lalla számára mentség az, hogy szociopatának született, addig a többi embernek még mentsége sincs.

Minél többet tudok meg az emberekről, annál biztosabb vagyok benne, hogy én vagyok a normális.

Szóval igen, időnként egészen kedveltem Lallát, mert utáltam a többi karaktert, és ha a halált nem is érdemelték meg, azt igen, hogy Lalla keresztbe tegyen nekik valahogyan. Őszintén szólva alig vártam, hogy a férjét végre elküldje a búsba, és a pasi jól pofára essen egy bizonyos döntése miatt.

Bár Lalla időnként azért túlzásba esett, hogy elérje bizonyos céljait, és olyankor szívesen leállítottam volna. Meg kicsit szántam, mert ő valóban nem érezte, hogy amit csinál, az túlzás, és nem értette, hogy mások miért reagálnak rá félelemmel vagy más negatív érzelemmel.

Az viszont biztos, hogy jól szórakoztam a történetén, és nem ő volt az a karakter, akit a sztoriban a leginkább utáltam.

Egy furcsa sisterhood

A történetben Lallának van négy barátnője, akihez szintén valami furcsa módon kötődik. Mindegyik nőnek megvan a maga története, ami önmagában is érdekes volt számomra.

Sophie volt a legkevésbé izgalmas. Ő lényegében alkoholista. Van egy pasija, aki először nem akarja megkérni a kezét, de aztán Sophie féltékennyé teszi, hátha az majd segít. Ebből a szerelmi problémából keveset tudunk meg, ezért nem is kötött le annyira, mint a másik három nő problémája.

Aishának a férjével van gondja. A férfi, anélkül, hogy megbeszélte volna vele és a gyerekekkel, felmondott a munkahelyén, és elfogadott egy állást a világ másik felén. Majd közölte a családdal, hogy költöznek, úgy, hogy nem volt kíváncsi még a felesége véleményére és érzéseire sem. Őszintén szólva, amikor erről olvastam, én magam is dühös lettem, és nagyon reméltem, hogy Aisha vagy elválik a fenébe, aztán a bunkó férje menjen, amerre lát, vagy valahogy megérteti vele, hogy taplóság volt, amit tett, és a férfi visszacsinálja. Aisha tipikusan azt a nőt testesíti meg, akinek a férje átvette teljesen az irányítást a családi döntések felett, és elnyomja őt.

Tor azt az idősödő nőt testesíti meg, aki nem kapja meg a házasságában a boldogságot, a figyelmet, kapuzárási pánikja van, ezért beszerez magának egy toyboyt, vagyis egy sokkal fiatalabb szeretőt. Ami nem lenne szép dolog, ha a férje hűséges lenne hozzá. De nem az. Nagyon nem. Annak az énemnek, amire még mindig hatással van az a társadalom, amiben felnőtt, először nem volt túl szimpatikus Tor karaktere (próbálom tudatosan levetkőzni ezt az énemet). De aztán ahogy haladtam a történettel, és mélyebben belegondoltam, őszintén megsajnáltam őt. Mert nemcsak szexre, hanem valódi szerelemre, gondoskodásra vágyott, és ezért csinált hülyeségeket is.

A kedvenc barátnő karakterem Cait volt. Ő egy kétgyerekes anya, akit a férje súlyosan bántalmazott, és végül Lalla segített neki abban, hogy segítséget merjen kérni. De a távoltartási végzés, mint tudjuk, nem tart távol egy bántalmazót sokáig. Cait először ijedt, szürke egér a történetben, aki végül egy nagyon furcsa és bizarr úton, de kinövi magát bátor, harcos oroszlánná. Ami sokat elmond arról, hogy milyen is bántalmazott nőként állandó félelemben élni, hogy mikor Caitet ideiglenes letartóztatják, jobban, teljesebbnek, erősebbnek, boldogabbnak érzi magát a börtön rácsai és a többi valóban bűnöző nő között, mint odakint az egyedülálló anyák felelősségét cipelve és a férjétől rettegve. És ez elég szomorú...

Ez az öt nő néha összeveszik, néha keresztbe tesz egymásnak, időnként féltékenyek vagy dühösek a másikra, a végén mégis megmaradnak barátoknak. És Cait meg Lalla olyasmiket él át együtt, ami szociopataság ide vagy oda, mégis végül hű barátokká teszi őket.

A gátlástalan (anti)hős

Ez a regény nagyon egyedi volt mind a főszereplőt, mind a történetet, mind a regény stílusát nézve. Az első fejezettől kezdve beszippantott a sztori, és élvezettel, kíváncsian olvastam az utolsó mondatig. Lallát utálnom kellett volna, hiszen elítélendő dolgokat is tett, de képtelen voltam rá, mert akadtak nála sokkal ellenszenvesebb karakterek is a történetben. Úgy a könyv háromnegyedénél elképzelni sem tudtam, hogyan keveredhetne ki Lalla az összekuszált problémaszálakból, de épp ezért nagyon kíváncsi voltam, miként zárul majd a történet. Őszintén szólva nem bánnám, ha lenne a sztorinak valami folytatása, szívesen visszamásznék még Lalla sötét, de izgalmas szociopata agyába.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Egyfelől olvasás közben rengeteg erkölcsi kérdés járt a fejemben, másfelől folyamatosan azon gondolkoztam, vajon Lalla hogyan fog kikeveredni a bajból, vagy ki fog-e egyáltalán.

🔥 5/1 – Bár volt szexről szó a történetben, de nem olyan formában, ami izgató vagy tüzes lett volna számomra.

🤧 5/1 – Ez nagyon nem egy sírós történet. Viszont többször is felnevettem egy-egy morbid poénon.

💔5/1 – A szívem sem tört össze olvasás közben, még ha időnként egy-egy karakter sajnáltam is bizonyos dolgok miatt.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Ó, igen, ez nagyon is egy teázós történet. A vörös áfonyás Earl Grey jól passzol a történet fanyar humorához, és hát a vörös áfonya illik a gyilkosságokhoz.

🔪🔪🔪🔪🔪 5/5 – Nagyon egyedinek, érdekesnek, elgondolkodtatónak és néhol humorosnak találtam a történetet, szóval odavoltam érte.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

09. 27. Readinspo

09. 30. Könyv és más

10. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út

Gonosz vagy csak veszélyes? (Gareth Brown: Talányos Tárgyak Társasága – Blogturné)

A General Press kiadónak és Gareth Brownnak köszönhetően egy igazán érdekes kalandot élhetünk át a Talányos Tárgyak Társasága tagjaival. Kövesd velünk a karakterek útját, amely során megpróbálják megakadályozni, hogy a mágikus tárgyak rossz kezek közé kerüljenek. Vajon sikerül megmenteniük a világot?

Mit gondoltok, a varázslat veszélyes vagy hasznos? Ha létezne, akkor titokban kéne tartani a világ elől? A magány feljogosít arra, hogy másoknak árts? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Talányos Tárgyak Társasága című könyvből, melynek főszereplője egy fiatal krimiíró, Magda Sparks.

Vége a titkos férfikluboknak

A történelem során és a régi történetek nagy részében is, ha egy titkos klubról volt szó, annak általában férfiak voltak a tagjai. A nőket kizárták ezekről a helyekről, és ezáltal sokszor a tudástól is megfosztották őket. Ám a világ és a könyvek világa is megváltozott azóta, és ez ebben a regényben is látszik.

A Talányos Tárgyak Társaságának régen csak férfi tagjai voltak, és hát... finoman szólva is rosszra használták a varázstárgyak nyújtotta lehetőségeket. Kapzsiak voltak, visszaéltek a mágiával, ártottak másoknak, szembementek még a természet törvényeivel is a pénzért, és bajt hoztak a világra. Aztán jött egy rendes férfi, Frank, aki látta, hogy ez az út miféle szörnyűségekhez vezethet, és amint lehetett, változtatni akart.

Nemcsak a nemek arányán, ugyanis az új társaság tagjait két nő és két férfi teszi ki, vagyis a nemek aránya 50-50%-os. Hanem a szabályokon is. Olyan törvényeket hozott a társaságon belül, amik reményei szerint megakadályozzák, hogy bárki újra visszaéljen a mágiával. A kérdés csak az, hogy vajon elegendő-e ez a változás, vagy hiába lett a nemek arányában egyenlő és a szabályokban szigorú a társaság, ha a legfontosabb titkokat csak és kizárólag Frank tudja?

Erről az jutott eszembe, hogy bizonyos cégeknél, vagy akár az állam vezetésében is megesik, hogy odafigyelnek arra, több nő kerüljön pozícióba. De ha továbbra is csak a férfiaknak bólogató bábokról van szó, akkor a nők arányának növelése szimpla látszatintézkedés mindenféle pozitív eredmény nélkül. Akkor valós a változás, ha olyan nők kerülnek pozícióba, akiknek pontosan ugyanannyi szavuk és hatalmuk van, mint a férfiaknak, akik mondhatnak ellent a munkakörükben velük egy szinten vagy felettük álló férfiaknak, akik hozhatnak önálló döntéseket, akiknek nem esik semmi bajuk, ha mást gondolnak, mint a férfi feletteseik, és valódi hatással lehetnek a világra.

A történetben is az a kérdés, hogy vajon Frank megtartja-e magának a tudást, továbbra is foggal-körömmel ragaszkodik-e ahhoz, hogy ő irányítsa a társaságot, vagy végre képes lesz megbízni a hozzá legközelebb állókban, és átadni nekik a titkait, a döntéseket és az irányítást. Főképp, hogy Frank már elég öreg, és mindenképpen szükség van valakire, aki majd átveszi a helyét a társaságban.

A tanulság pedig ebben a szálban, hogy a szélsőségek sosem jók. Az sem volt jó, amikor minden tag visszaélhetett a mágiával, és az sem, amikor egyetlen ember szigorúan visszafogta a szabályaival a többi tagot. Mint mindenben itt is egy arany középútra lenne szükség, de hogy ezt a karakterek megtalálják-e végül, természetesen nem árulom el.

Fantáziavilágból a való világba

Azt hiszem, Magda karakterével elég sokan képesek lehetünk azonosulni. Magda íróként a fantázia világában él nagyon sokáig. A Talányos Tárgyak Társasága is igazából csak egy izgalmas történet számára, mert a szabályok miatt nem sok mindent kell tennie tagként azon kívül, hogy évente kétszer elmegy egy titkos gyűlésre, ahol kekszet eszik.

Ebből az állapotból rángatja őt ki egy váratlanul felbukkanó talányos tárgy, egy fegyveres gonosztevő és a tökéletes férfi. Passzív karakterből, aki korábban csak írta a kalandokat, hirtelen aktív, saját döntéseket hozó, ténylegesen cselekvő nővé kell válnia. Ami elsőre ijesztő, és nagyon veszélyes is, Magda mégis bátran belevág a kalandba, és a regény végéig igazi karakterfejlődésen megy keresztül. De hogy ez elég-e ahhoz, hogy tényleg erős női karakter váljon belőle, igazából a regény legvégén derül ki, amikor két hatalmas és nehéz döntést is meg kell hoznia teljesen egyedül. Hogy képes-e erre, azt szintén nem árulom el, majd kiderül számotokra is, ha elolvastátok a könyvet.

Amikor Magda visszanézett a boltra, Will az ablakban állt zsebre tett kézzel. Boldogtalannak és magányosnak látszott. Magda fejében rögtön elkezdett szövődni egy újabb történet egy férfiról, aki be van zárva egy saját maga által épített börtönbe, és csak nézi a körülötte zajló világot szomorú szemekkel, félelemmel és keserűséggel a szívében.

Az, hogy Magda passzívból aktívvá, alkotóból kalandorrá válik, nem jelenti azt, hogy mindent egyedül visz véghez. Egyfelől ráveszi a társait is, hogy lépjenek ki a passzivitásból, másfelől találkozik egy nagyon szimpatikus férfival, Jamesszel is, akinek egy talányos tárgy került a birtokába. Vagyis az, hogy egy nő erős és független, nem feltétlenül jelenti azt, hogy magányos is, és mindent egyedül kell csinálnia.

Egy érdekesen induló gonosz és egy incel

A kötetben két negatív karakter is szerepet kapott. Az első, Owen Maddox, aki több saját fejezetet is kapott, amikből megismerhettük a történetét. Először a brit hadseregben volt mesterlövész, aztán a kormány bérgyilkosává vált, végül mikor rájött a talányos tárgyak létezésére, önállósodott, de továbbra is gyilkos maradt. Ő egy ténylegesen gonosz ember, aki élvezi, ha ölhet. Épp ezért azt gondoltam, hogy nagyobb szerepe lesz majd a főszálban, lényegében ő lesz a főgonosz, akit majd le kell győzni a végső harcban.

Vele kapcsolatban kicsit az volt az érzésem, hogy volt egy izgalmas karakterötlet az író részéről, de végül nem tudta igazán kibontakoztatni. Nem tudott mit kezdeni egy érdekes gonosz karakterrel.

A második Lukas, aki magányosan, kitaszítva éli az életét, miközben varázstárgyakat gyűjtöget. Mondanám, hogy ő alapvetően nem gonosz, csak veszélyes, de őszintén szólva nem vagyok ebben teljesen biztos.

– Én senkit nem bántottam – folytatta Lukas. – Csak azt a pisztolyos embert, de ő meg akart ölni. Ő jött hozzám, nem én mentem hozzá. Én csak védekeztem.

Magda megint az utcára mutatott.

– És ez itt körülöttünk? A sok kár, amit okoztál?

– És az a kár, amit nekem okoztak? – vágott vissza ismét Lukas szenvtelen hangon. – Azzal mi van? Mi van a sok fájdalommal, amit elszenvedtem életem során? – Érzelemmentes hangja még nagyobb súlyt adott a kérdéseinek. – Azzal miért nem törődik senki, ha én sérülök?

Lukas testesíti meg számomra az inceleket. Azokat a férfiakat, akik magányosak, dühösek, azt gondolják, hogy alapvetően megjár nekik a társ, és ha mégsem kapják meg, akkor másoknak ártanak, gyilkolnak. Őszintén bevallom, voltak pillanatok, amikor megsajnáltam őt, mert igen, magányosnak lenni rossz érzés. De a sajnálatom akkor tartott volna ki esetében, ha rombolás helyett inkább valami békés életcélt keres magának, és megtanulja, hogy az egyedüllétnek nem feltétlenül kell egyet jelentenie a magánnyal.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy Magda mit is kezd Lukasszal, vajon megszánja, és hajlandó érte valami rosszat tenni ő is, vagy a szánalma ellenére képes lesz logikusan dönteni?

Kalandok, fordulatok és folytatás

A történet világa igazán érdekes volt, egy csomó olyan titok akadt, ami felkeltette a kíváncsiságomat. Például mindig izgatottan vártam, hogy az adott mágikus tárgy miféle varázslatra képes, és az is fúrta az oldalamat, hogy miféle titkokat rejteget Frank a társasággal kapcsolatban. Akadt pár fordulat, ami meglepett, és olyan filozófiai, erkölcsi kérdésből is volt pár, amiken elgondolkoztam. A vége pedig..., bár az első könyv fő cselekményszála lezárult, mégis valamiféle függővéget kaptunk, ami miatt úgy érzem, minél előbb szeretném a kezemben tartani a folytatást.

🤯🤯🤯🤯5/4 – Volt jó pár dolog a könyvben, ami elgondolkoztatott, Lukas karakterén pedig még olvasás után is jó ideig pörgött az agyam.

🔥 5/1 – Nem volt a könyvben erotika, de nekem nem is hiányzott.

🤧5/1 – Nem sikerült könnyeket csalni a szemembe, ez inkább egy izgalmas történet, nem megható.

💔 5/1 – A szívem is épen maradt. Bár bizonyos karaktereket sajnáltam, de egyikük sem állt annyira közel a szívemhez, hogy az megszakadjon miattuk.

🍵🍵🍵🍵 5/5 A könyv mellé a Lapsang Souchong fekete füstölt tea passzolhat. Ez egy kínai tea, és Magda Hongkongba utazik megtalálni egy talányos tárgyat.

💖💖💖💖 5/4 – Néhány apróságtól eltekintve igazán érdekes és izgalmas könyv volt, szóval szívesen olvasnám a folytatást is.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 02. Könyv és más

10. 03. Hagyjatok! Olvasok!

Több mint Watson – egy feminista krimi (Liza Tully: A világ legjobb nyomozója meg én – Blogturné)

A General Press kiadó legújabb cozy crime történetében egy frissen megtett magánnyomozói asszisztens nyomoz egy vélhetőleges gyilkosság után. A Summersworth család egy neves szállodalánc tulajdonosa, de a titkaik még annál is fényesebben csillognak, mint a luxusapartmanjaik. De a nagy kérdés Olivia Blunt számára: Victoria Summersworth valóban a saját kezével vetett véget az életének, vagy gyilkosság áldozata lett? Itt A világ legjobb nyomozója meg én!

Szereted a klasszikus krimiket, de kicsit unod, hogy szinte mind férfiközpontú? Örülnél, ha végre a nők kerülnének fókuszba a nyomozás során? Kíváncsi vagy rá, hogyan nyomoz egy fiatal, modern, feminista nő? Akkor A világ legjobb nyomozója meg én a te könyved lesz. Női nyomozó, női asszisztens, női áldozat és persze jó pár női gyanúsított. Vajon tényleg gyilkosság történt, és a tettes is egy nő lesz?

A nő, aki nem akar a háttérben maradni

Olivia Blunt nyomozó akar lenni, ezért jelentkezik példaképe, a híres detektív, Aubrey Merritt mellé asszisztensnek. Ám míg Watson és Hastings csak amolyan kiegészítői, a háttérben meghúzódó támogatói Sherlock Holmesnak és Hercule Poirot-nak, addig Blunt sokkal magasabbra tör.

Egyfelől ki akar lépni idővel az asszisztensi szerepből, és egyenrangú partnerré, igazi nyomozóvá válni. Másfelől már most aktívan belefolyik a nyomozásba. Az ő szemszögéből követhetjük végig a történéseket, és lényegében az ő tettei, döntései visznek el minket nyomtól nyomig, végül pedig a megoldásig. Merritt csak a háttérből figyel, és bár végül ő rakja össze a kirakóst, a darabokat határozottan Blunt szedegeti össze.

Míg Merritt tipikusan a nehéz természetű, de zseniális nyomozó archetípusa, aki igazából akár férfi is lehetne, az sem változtatna semmit a történeten, addig Blunt a 21. századi, fiatal, ambiciózus nőt testesíti meg, aki pontosan tudja, mit akar, hajlandó tenni érte, és keményen megdolgozik azért, hogy elérje a célját. Nőként még egy női főnöknek is keményebben kell bizonyítania, és bár az elején igyekszik megfelelni Merritt elvárásainak, végül képessé válik önállóan dönteni, szembemenni a főnöke akaratával, kritikusan szemlélni a módszereit, sőt, akár a szemébe mondani a valódi érzéseit és gondolatait is. Bármi legyen a következménye.

Szerintem egyébként logikus, hogy Merritt karaktere lényegében nőként is a klasszikus férfi nyomozók személyiségét és viselkedését hozza, lévén már idősebb nő, aki egy, még a mostaninál is férficentrikusabb korban próbált meg egy férfiak által uralt szakmában boldogulni fiatalon. Vagyis fiatal nyomozóként muszáj volt úgy viselkednie, gondolkoznia, mint a férfi nyomozóknak, különben nem vették volna komolyan, és nem juthatott volna el a ranglétrán odáig, ahol most tart.

Nem tudom, hogy lesz-e folytatása a történetnek, de én nagyon remélem, hogy igen, mert kíváncsi lennék, hogy Blunt miként hat majd Merrittre. Már ennek a könyvnek a végén érezni némi változást a detektív hozzáállásában, gondolkodásmódjában, ha még több kötetben nyomozhatna együtt ez a páros, biztos vagyok benne, hogy ez a változás még mélyebb lenne.

Karrier és magánélet

Tetszett, hogy a történet bemutatja, mennyire nehéz egy nőnek összeegyeztetnie a karrierjét és a magánéletét. Még akkor is, ha egy támogató, őt egyenlő félként kezelő férfi áll mellette társként.

Valamennyivel persze könnyebb a helyzet, ha támogató partnert talál az ember, de Blunt a példa rá, hogy még egy erős, feminista nőre is tudat alatt nagy hatással van az, hogy egy patriarchális társadalomban nőtt fel. Amikor kiderül, hogy Bluntnak választania kell, elutazik nyomozni a főnökével, és ezzel esélyt ad a saját álma és karrierje megvalósítására, vagy részt vesz a vőlegénye debütálásán színházi színészként, ő is elsőként a saját álmáról akar lemondani. Szerencséje, hogy a vőlegénye, Trevor pontosan ugyanannyira fontosnak tartja a menyasszonya célját, mint a sajátját, és ő maga küldi el nyomozni.

– Ne aggódj miatta, Olly! Ez egy óriási lehetőség a számodra, amit ki kell használnod. A te karriered is ezen múlik, nem csak az enyém.

Átnyúlt az asztal felett, és megfogtuk egymás kezét. Mindketten mosolyt erőltettünk az arcunkra, de megrázott minket a dolog.

Szóval igen, Trevor egy szimpatikus férfi karakter. Amikor belekezdtem a történetbe, azt hittem, hogy majd visszafogja Bluntot, de végül nagyon pozitívan csalódtam benne. És ha lesz folytatás, remélem, ez így is marad.

Ha egy modern nő nyomoz

Olvasás közben végig figyeltem, hogy vajon miben más, ha egy női karakter nyomoz, mint ha egy férfi. Az egyik ilyen különbséget a női szolidaritásban, női megérzésben és együttérzésben látom. És ez nem azt jelenti, hogy Bluntot nem az agya, hanem csak és kizárólag az érzései vezetik, és ezért könnyű átverni. Hanem pusztán azt, hogy ő más nézőpontokat is figyelembe vesz a hideg logika mellett. És nagyon sokszor épp ezeknek a más, érzéseken alapuló nézőpontoknak köszönhető az, hogy felfedez valami nyomot, vagy épp egy gyanúsított jobban megnyílik neki, mint a logikus, de érzelmileg rideg viselkedésű Merrittnek.

Vagyis a modern női nyomozó az agyát és a megérzéseit, érzéseit is használja a nyomozás során, ez pedig nem gyengeség, hanem határozottan előny.

A történetben meghal egy idősebb, gazdag nő, Victoria Summersworth. A nyomozást vezető férfi rendőr annak ellenére lezárja a nyomozást öngyilkosságnak nyilvánítva, hogy a nő lánya, Haley határozottan állítja, az anyja nem vethetett véget az életének. Vagyis a rendőr férfiként teljesen semmibe veszi egy nő megérzéseit, és a furcsaságok ellenére is elhiszi, hogy egy idős nő biztosan csak azért halhatott meg, mert depressziós volt, gyenge, öngyilkos hajlamú.

A legtöbb emberhez hasonlóan számtalan történetet hallottam arról, hogy a lelki életüket jobban ápolók csoda szép mosollyal az arcukon, álmukban távoznak el ebből a világból. Kétségkívül létezett ez a fajta élet végi béke, ám az én spiritualitásom távolról sem volt ilyen szinten. Számomra a halál félelmetes volt: hideg, mint a gép, mérgező, mint a csörgőkígyó, zsákmányra vadászó, mint egy vadállat. Maga volt a végső sorozatgyilkos, egy önkényes szemétláda, aki az arcunkba nevet, mert tudja, hogy úgyis ő győz a végén. Sőt, ő maga a vég.

Ezzel szemben Bluntban azonnal felébred a női szolidaritás, amint Haley Merritt segítségét kéri. Blunt sem biztos abban, hogy tényleg gyilkosság történt, de úgy gondolja, igenis figyelembe kell venni Haley megérzéseit, és az áldozat megérdemel egy rendes nyomozást, hogy kiderüljön az igazság. Szóval lényegében Blunt női szolidaritásának, női megérzésének köszönhető alapvetően az is, hogy egyáltalán beindult a történet és a nyomozás.

A másik különbség, hogy a nők néha olyasmiket is észrevesznek, amiket a férfiak nem feltétlenül, és egy női nyomozó odafigyel ezekre az észrevételekre. Például egy nőnek előbb tűnik fel egy, a környéken sertepertélő, furcsán viselkedő, figyelő férfi, mint egy férfinak. Mert mi úgy nőttünk fel, hogy folyamatosan figyelnünk kell a körülöttünk lévő veszélyekre. Így bukkan Blunt egy új gyanúsítottra egy idős nő megfigyelésének köszönhetően. És persze annak, hogy hajlandó volt odafigyelni az adott nő szavaira, és komolyan venni azokat.

És egy nő jobban észreveszi azt is (még ha nem is tudatosul benne azonnal, mit vett észre), hogy valaki mit érez igazából egy másik ember iránt. Blunt egyik ilyen tudat alatti megérzése lényegében az egyik főnyom, ami elvezet a tetteshez.

Szóval igen, a nők más eszközkészlettel dolgoznak, bevonják az ész mellé az érzelmeket is, és ezzel teljesen új szemszögből mutatják be a nyomozás menetét.

Amikor egy nő olvas feminista krimit

Nem tudom, hogy más női olvasók is így vannak-e ezzel, de nagyon érdekesnek találtam, hogy női olvasóként szinte azonnal rájöttem egy hatalmas titokra, és ennek köszönhetően szinte azonnal azt kezdtem el gyanúsítani, aki ténylegesen a gyilkos lett.

És ennek köszönhetően elgondolkoztam azon, hogy: vajon ez azért lehet, mert nőként jobban megértem a női logikát, az érzéseket, és így hamarabb össze tudtam rakni magamban a képet, mint ha egy férfi nyomozó által pusztán csak a hideg logikával megszerzett infókat kaptam volna meg?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy más női olvasóknál is ilyen hamar összeálltak-e a dolgok, ahogyan arra is, hogy vajon a férfi olvasók később tudták-e értelmezni az adott érzelmeken alapuló nyomokat, vagy sem.

Annak ellenére, hogy a gyilkos kilétét és az okait már szinte azonnal sejtettem, a regénynek szerencsére sikerült meglepnie is, ugyanis egyéb bűntények is történtek benne, amik esetében fogalmam sem volt, összefüggnek-e az eredeti gyilkossággal, valamint ki és miért követte el őket. Vagyis volt némi sikerélményem, de közben azért a kíváncsiságomat is sikerült ébren tartani, és akadtak fordulatok, amik megleptek. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy igazán élvezzem az olvasást az első oldaltól az utolsóig.

Új legenda születik?

Hogy Blunt és Merritt párosa néhány év, évtized múlva olyan híres lesz-e, mint Sherlock Holmes és Watson vagy Hercule Poirot és Hastings kapitány, azt nem tudom megmondani. De az biztos, hogy én még örömmel olvasnék a nyomozásaikról. Szóval remélem, hogy lesz igény az író és az olvasók részéről is egy sorozatra. Ritka a feminista krimi, pedig nagy szükség van rá, mert újféle látásmódot, gondolkodásmódot mutat be, miközben különböző nők életébe és a női problémákba is bepillantást enged. Ez a történet is érdekes és fordulatos volt, logikus, mégsem csak a rideg észszerűségen alapuló.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Végig megmozgatta az agyamat. Folyamatosan kerestem a nyomokat és összefüggéseket, és bár az eredeti gyilkossági szál elkövetőjének személyére és az okaira korán rájöttem, egy csomó más rejtély volt még a történetben, amit töprenghettem.

🔥 5/1 – Nem volt benne semmiféle erotika a könyvben, ami ez esetben így is van jól.

🤧 5/1 – Ez nem egy sírós történet, úgyhogy zsepi nem nagyon kell hozzá.

💔 5/1 – A szívem sem tört össze olvasás közben. Ebben az esetben az érzelmek inkább nyomok voltak, semmint olyasmik, amiket mélyen át kellett volna éreznem.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel ez egy cozy crime, ezért simán jólesik mellé bekuckózni egy bögre teával. Mondjuk, valami fűszeres fekete teával, ami ötvözi a hagyományost a modernnel. Ahogyan a könyv is párosította a klasszikus nyomozói stílust képviselő Merrittet a friss nézeteket és gondolkodásmódot képviselő Blunttal.

💖💖💖💖💖 5/5 – Nekem nagyon bejött ez a könyv. Újszerű volt a feminista látásmódja, izgalmas, érdekes és fordulatos volt.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

09. 25. Kitablar

09. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 29. Könyv és más