Dorosz Dávid: A hatalom árvái – Blogturné

A Cser Kiadó jóvoltából új regényt olvashatunk Dorosz Dávidtól. A hatalom árvái című politikai thriller egy izgalmas, évtizedeken, politikai rendszereken és generációkon átívelő történet, mely három főszereplő személyes sorsán keresztül mutatja meg a hatalom, a hazugságok, a mélyre eltemetett titkok és traumák összefonódó következményeit egyéni és társadalmi szinten. Tarts három bloggerünkkel a turné állomásain, válaszolj a kérdésekre, és nyerd meg a kiadó által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban részt vettem az író másik könyvének, a Mindenki lelépnek a turnéján is, és az a regény nagyon pozitív érzéseket hagyott bennem. Érdekes volt, izgalmas, aktuális, elgondolkoztató. Azt reméltem, hogy ezúttal is egy ilyen történetet kapok majd.

Külcsín és kivitelezés

A borítón a fekete-szürke és narancs színek dominálnak, ami érzéseim szerint nem véletlen, és politikai utalás. Az illusztráció nekem olyan képregényes stílusú, a három főszereplő látszik rajta hátulról ábrázolva, valamint a történetbeli épületek egy része. Vagyis a kép passzol a sztorihoz, és az, hogy a karakterek háttal állnak nekünk, megint csak szimbolikusnak tűnik. Kicsit olyan, mintha a rendszernek fordítanának hátat, a múltnak, és mivel mindannyian egy irányba néznek, ezért nekem az összetartozásukat is jelképezi.

A könyv puha borítós, van ilyen kis behajtott borítófüle, amin ajánlásokat és az író életrajzát olvashatjuk el. A belső oldalak papírja jó minőségű. Az egyetlen, ami picit negatív volt számomra, hogy nagyon-nagyon pici betűméretet választottak a regényhez, és hát a korrektori munka mellett kicsit fárasztó volt a szemem számára az olvasása.

Úgyhogy 5-ből 4,5 pont.

Alapötlet

Manapság már senki nem játszhat struccot, ha a politikáról van szó. Eljutottunk arra a pontra, hogy egyszerűen nem lehet nem politizálni, mert szó szerint az életünk és a jövőnk múlik rajta. És hát, a képünkbe van nyomva folyamatosan a téma, főképp most, választások előtt. A gyermekotthonokban élő gyerekekkel kapcsolatos visszaélésekről is mindenki hallott, és persze az oroszok is itt vannak a spájzban úgymond. Szóval jó ötlet volt ezekről írni az aktualitásuk miatt.

Érdekes volt, hogy az író nemcsak a mostani rendszert kritizálta a regényében, hanem több rendszert is bemutatott az árnyoldalaival együtt.

Szóval az ötlet nekem 5-ből 5 pont.

Cselekmény

A történet középpontjában három karakter áll. András, aki a jelenbeli kormánypárt embere, Árokvár képviselőjének a jobbkeze. Feri, a roma nyomozó, aki a Mindenki lelép című regényben is felbukkant már, és eltűnt gyerekek után nyomoz. Valamint Lili, akibe fiatalon mindkét férfi szerelmes volt, de azóta elszakadtak egymástól, a nő pedig Bécsből tért vissza épp egy a roma gyerekekkel kapcsolatos kutatás miatt. A jelenbeli szálon az ő életüket követhetjük nyomon, valamint a nyomozásukat egy gyermekotthonból eltűnt árokvári kamaszfiúval és az orosz elnök látogatása körüli titkokkal kapcsolatban.

A múltbeli szál évtizedeken ível át, és bemutatja a közvetlenül a rendszerváltás előtti és utáni életet Magyarországon. Megismerhetjük a három jelenbeli főszereplő családjait, gyerekkorát, aztán pedig azt is, hogy miként találkoztak egymással, hogyan lettek barátok, szerelmesek, miként szakadtak el egymástól, és hogyan lett belőlük az, aki. Hármuk és a családjaik életén keresztül kapunk bepillantást a különböző rendszerek működésébe, árnyoldalaiba.

Őszintén bevallom, amikor először elkezdtem olvasni a könyvet, számomra kicsit zavaros volt követni, hogy most melyik fejezetben melyik korszakban járunk, és ki kicsoda, kinek a rokona. Még nem ismertem a mellékkaraktereket, és hát összezavart a múlt és jelen váltakozása. Akkor kezdtem el igazán élvezni az olvasást, amikor már nagyjából ismertem a karaktereket, tudtam a nevüket, és azt is, hogy milyen rokoni vagy egyéb szálak fűzik őket egymáshoz.

Azt is őszintén bevallom, hogy mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, azt gondoltam, hogy a jelenbeli dolgok lesznek a középpontjában, de olvasás közben úgy éreztem, hogy a múltra sokkal nagyobb hangsúly került, mint a jelenre. Persze értettem, miért. Egyfelől fontos volt bemutatni a múltat, mert azt ismerve érthetjük csak meg, hogy a jelen miért lett ilyen. Másfelől az író valószínűleg fontosnak találta átadni, hogy lényegében minden rendszer romlott, a különbség csak annyi, hogy hol az egyik oldal emberei, hol a másik oldal emberei kerülnek a húsosfazék közelébe. De a kisember élete lényegében nem változik, őt az aktuális hatalmasok mindig lesz*rják, és ha úgy tartja érdekük vagy kedvük, eltapossák. És hát, a gyerekek sem szentek nekik, ami szomorú, dühítő, megrázó és elkeserítő.

– Nálam örülnek, hogy átadtuk a teret – veszi át az szót egy másik. – Nagy tisztesség, hogy végre nálunk is van szép, díszkövezett főtér, mondják. Jó időben, este frankón kijárnak korzózni – nevet fel.

Azt persze nem kell tudniuk, hogy a díszkövek árának a feléből kinek lett új Porschéja.

Szóval bár alapvetően azt hittem, hogy a jelen lesz majd hangsúlyosabb a történetben, nem bánom, hogy a múltból ilyen sokat kaptunk, mert ez is a kirakós része, ettől lett végül teljes a kép.

Látszik, hogy az író nagyon művelt, a történelemről (legalábbis az adott korszakokról mindenképpen), a politikáról és különböző társadalmi kérdésekről rengeteget tud. Olyan apró információkkal, tényekkel, érdekességekkel volt tele a sztori, amik tökéletesen visszaadták az adott korszakok hangulatát, az akkor élő emberek életének milyenségét. Ami érdekes volt, hogy a valóságunkból ismert emberek, pártok neve egyáltalán nem volt kimondva, a sztorikból mégis ki lehetett találni, hogy kiről is van szó, kire utalt az író.

A politikai mellett volt krimiszál is, múltbeli és jelenbeli is. Ugyanis nemcsak a jelenben tűnt el egy gyerek a gyermekotthonból, hanem anno a múltban Feri testvére is eltűnt még gyerekként, és azóta sem tudják, mi lett vele. Nagyon kíváncsi voltam erre a titokra, mert bár tudtam, hogy biztosan köze van a múltbeli és jelenbeli esetnek egymáshoz és az oroszok érkezéséhez is, azt nem sejtettem, hogy Feri testvérével vajon mi történt pontosan.

A szerelmi szál is érdekes volt, egyfajta nosztalgikus érzést hozott elő belőlem Lili, Feri és András egyetemi időszaka. Érdekes volt végigkövetni, hogyan alakultak az őket összekötő szálak, bár azt őszintén nem értettem, hogy Lili miért Andráshoz vonzódott jobban. Nekem már fiatalon sem volt túl szimpatikus, vagy legalábbis Feri szimpatikusabb volt. Ő sem volt tökéletes, lásd, elfojtotta az érzéseit, a gondok közepette elzárkózott Lilitől is, de ő legalább mindvégig becsületes ember maradt.

A cselekmény összetett, izgalmas, kalandos volt, a történet tele volt titkokkal, amik lekötötték a figyelmemet, és megmozgatták az agyamat.

Szóval 5-ből 5 pont.

Karakterek

András karaktere meglepően összetett volt. Az író nem próbálta meg teljesen ellenszenvessé tenni őt, hiába dolgozott a hatalomnak (értsd: konkrétan bűnözőknek). Látta összeomlani az apját, és nem akarta ugyanúgy végezni, ezért úgy döntött, hogy beáll a sorba, eladja egy kicsit a lelkét, hogy legyen belőle valaki. Lett volna választása, választhatott volna egy másik életet is, szóval felmenteni egyáltalán nem lehet a döntései alól. Mégis olvasóként látunk benne valami emberit, láthatjuk, hogy ha részt is vett stiklikben, lopásban, sikkasztásban, hazugságokban, nála mégis van egy erkölcsi határ. Igaz, elég későn jön el, de létezik. És azt is láthatjuk, hogy valóban őszintén szereti Lilit, és amikor arra van szükség, akkor képes bátor és önfeláldozó lenni.

Neki meg még ezt a rohadt metropolitát is bújtatnia kell. A pálya szélén üres benzinkút suhan el mellette. Az invázió óta minden értelmes európai ország (mínusz az osztrákok, semlegesség a legnagyobb biznisz) épp, hogy lecsatlakozik a nagy medvéről. Mi meg a faszát szopjuk. És még meg is köszönjük, hogy hagyja. Szomszéd ukránok? Bekaphatják, hallja a kollégáitól András, minek ugráltak (értsd: miért puskákkal, és nem virággal várták az orosz tankokat). Magyar egyszer volt a Time magazin év embere: 1956-ban a szovjet tankok ellen harcoló magyar forradalmár. Erre most ez, szégyen, András keze a karfát szorítja. Csak itt lehet őszinte. Az oroszok kapcsán évek alatt ki kellett alakítania egy protokollt: nem kommentál semmit, ha bármilyen társaságban szóba kerül, hallgat.

Ám a pozitív tulajdonságai ellenére sem tudok felmentést adni neki. Ő nem azért állt be a sorba, hogy ne haljon éhen a családjával együtt, hanem konkrétan azért, mert gazdag és hatalommal bíró ember akart lenni. És szerintem ez nem egy megbocsátható döntés. Szóval igen, András nem velejéig gonosz, de nem is tisztességes ember.

Feri ezzel szemben jó ember, neki tényleg vannak erkölcsei. Ő is beállhatott volna a sorba, de amikor döntenie kellett, nemet mondott. De nem tökéletes, megvannak a maga hibái. Például, hogy a múltbeli veszteségei miatt nem képes kimutatni az érzéseit. És hogy a testvérével kapcsolatos dolgok miatt a munkájába menekül. Valószínűleg úgy érzi, hogy bár a testvérét nem tudta megtalálni és megmenteni, más eltűnt, elrabolt gyerekek megmentésével megbocsátást nyerhet esetleg. Persze gyerekként nem az ő hibája volt, ami a testvérével történt, de ő mégis ezt érezheti. Nekem sokkal szimpatikusabb karakter volt, mint András, és legalább annyira mély és összetett.

Talán Lili volt az, akinek a karaktere a legkevésbé fogott meg a főszereplők közül. Neki is megvan a családi keresztje, az anyja egyfajta hős, példakép, akihez próbál felnőni, és közben megtalálni a saját útját is, de... Nem tudom, őt nem találtam annyira mély karakternek, mint a két férfit. És hát, egyáltalán nem értettem a fiatalkori választását, mert András már akkoriban is csinált olyan dolgokat, amik miatt én biztosan nem kezdtem volna vele.

A negatív karakterek is kicsit kevésbé kidolgozottak számomra. Az orosz karakterek szimplán velejükig gonoszok voltak, ezzel szemben Jászai motivációja pedig... hát, nem tudom... Kicsit olyan volt, mintha fel akarná az író menteni őt is a tettei alól, mint Andrást. Pedig hát esetében simán lehetett volna annyi a mozgatórugó, hogy kapzsi és hataloméhes.

5-ből 4,5 pont.

Lezárás

A történet végére szépen összeértek a múlt és jelen szálai, és kaptunk néhány nagyon izgalmas jelenetet is. Egy kicsit másképp alakultak végül a dolgok, mint amire számítottam, és bár néhány dolog fájt (spoiler nélkül: főképp egy kb. 30 másodperces késés), de összességében teljesen logikusan zárult a sztori.

Szóval 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Összetett volt, izgalmas, elgondolkoztató. A gonosz karakterek nekem kicsit kevésbé tűntek kidolgozottnak, mint a főszereplők, de rengeteg érdekes infót, tényt, érdekességet megtudhattam a múltból, és élveztem a történet olvasását.

Szóval 5-ből 4,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Akik szeretnek politikáról, társadalmi problémákról olvasni, akár a múltra, akár a jelenre vonatkozóan.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban a Cser Kiadó további kötetei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy borítórészletet, a ti feladatotok pedig, hogy a Tally doboz megfelelő helyére beírjátok a válaszokat!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Borítórészlet a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

03. 07. Könyv és más

03. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

03. 11. Kelly és Lupi olvas

Raynor Winn: Háborgó csend (A tenger útja 2.) – Blogturné

Raynor Winn Háborgó csend című kötete ott folytatja a történetet, ahol A tenger útja abbamaradt – de az út korántsem ért véget. A testi és lelki megpróbáltatásokkal terhelt vándorlás újabb szakaszához érkezünk, ahol a természet csendje és zordsága ismét tükröt tart az ember elé. A Blogturné Klub turnéja során egy érzékeny, mélyen emberi történetet ismerhetünk meg kitartásról, elfogadásról és arról, hogyan találhatunk békét a háborgás közepette.

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész érdekes volt, kicsit felfedezhettem általa úgy a világot,hogy nekem nem kellett a főszereplőkkel együtt szenvednem túrázás közben, ezért gondoltam, a második rész is hasonló élményeket ad majd.

Külcsín és kivitelezés

A Háborgó csend borítójának stílusa azonos A tenger útjáéval, egyszerű, letisztult, de valahogy mégis harmonikus a szemnek. Ezúttal a fehér mellett a zöld és a sárga, narancssárga színek dominálnak, és a kép azt a tanyát ábrázolhatja, ami a könyvben is szerepel. Szóval passzol a történethez, és úgy alapvetően jól is néz ki.

Ahogyan az első rész, úgy ez sincs a kezemben nyomtatott példányként, szóval csak a korábbi tapasztalataimra hivatkozva mondhatom, hogy valószínűleg pont ugyanolyan minőségű a kivitelezés, mint más KMK-könyvek esetében.

A borító egyébként szintén 5-ből 5 pont nekem, mert bejön ez a stílus és színvilág.

Alapsztori

Az első könyv után azt hittem, hogy ez a rész is egy túra történetét meséli végig nekünk, de olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy ezúttal valami teljesen mást kapok majd. A sztori most leginkább a múltbeli dolgok feldolgozásáról, a gyerek- és fiatalkori emlékekről szólt, valamint az újrakezdésről és az elvesztett bizalom visszaszerzéséről. Túrázás csak a visszaemlékezésekben történt, valamint a könyv utolsó harmadában.

Amikor rájöttem, hogy most nem egy túra lesz a középpontban, először megijedtem, hogy vajon így érdekes lesz-e számomra a történet, de végül örültem neki, hogy nem ugyanazt kaptam, amit az első könyv adott, hanem az író képes volt újítani. És most is olyan alapproblémákat, gondolatokat hozott be a történetbe, amik mások számára is érdekesek és fontosak lehetnek.

Szóval az alapötlet nekem 5-ből 5 pont.

Cselekmény

A könyvet ezúttal is három részre osztanám. Az elsőben Ray és Moth megpróbálnak visszailleszkedni a normális életükbe. Egy jóakarónak köszönhetően lakhatási lehetőséghez jutottak, Moth a betegsége ellenére elkezdte az egyetemet, Ray viszont még mindig keresi a helyét és önmagát, borzalmas tragédiákon kell átmennie (az anyja haldoklik, és neki kell élet-halál döntést hoznia a kórházban), és közben visszaemlékszik a gyerek- és fiatalkorára is.

Nagyon át tudtam érezni Ray kétségeit, önvádját, fájdalmát. Ha egy szerettünkről van szó, és nekünk kell eldöntenünk, hogy kitesszük-e egy veszélyes és fájdalmas műtétnek, ami szenvedést okozhat neki, vagy egyszerűen csak hagyjuk gyorsan meghalni, hogy ne szenvedjen sokáig, bárhogy is döntünk, végül úgy érezzük majd, hogy rosszul választottunk, és utálni fogjuk magunkat érte. Ezt a két kutyusom halála miatt pontosan tudom. Mindkettejüknél másképp döntöttem, és végül mindkét döntés miatt lelkifurdalásom volt. És Ray helyzetét még az is nehezítette, hogy tudta, Mothra hamarosan ugyanaz a szenvedés és vég várhat majd, amit az anyjánál végignézett.

Tetszettek a gyerekkori és fiatalkori visszaemlékezései, bár őszintén szólva nem tudtam eldönteni, hogy a szülei szimpatikusak-e számomra, vagy sem. Mindketten elég szigorúnak tűntek, és több mindenben is irányítani akarták Rayt, de közben meg megértettem a félelmeiket Mothtal kapcsolatban. Mert bár alapvetően rendes ember, már fiatalkorában is szerette a veszélyes kalandokat, és simán magával vitte ezekre Rayt is. És bár Moth szó szerint meghalt volna, hogy Rayt biztonságban tartsa, szülőként azért normális, hogy aggódik az ember. És Moth fiatalon valóban nem tűnt megbízható férfinak, aki képes biztonságos életet nyújtani Raynek, méghozzá olyan életet, amilyenre Ray vágyik. De persze ott van az is, hogy fontos a szerelem és a bizalom, és Ray az első pillanattól szerelmes volt Mothba, és bízott benne. Amúgy teljes joggal, mert Moth is őszintén szerelmes volt Raybe már az elejétől kezdve. Szóval a szülők és Rayék szempontjait és érzéseit is megértettem a visszaemlékezések során a párválasztásával kapcsolatban.

– Gyere! Bízz bennem, nem esik bajod!

Elkezdtem mászni. Könnyebben ment, mint gondoltam: az ujjaim megtalálták a kapaszkodókat, biztos lábakkal haladtam. De amikor elértem arra a pontra, ahol Moth meghajlott, a tornacipőm megcsúszott, és már nem is voltam a sziklán. Egy pillanatra meginogtam, de aztán Moth a kötél után kapott, és megállította a zuhanásomat, így a levegőben himbálództam. Láttam az arcát a szikla tetején, ahogy vörös fejkendőbe kötött haja lobogott a szélben.

– Tartalak, nem eshet bajod.  

Az viszont tuti, hogy baromi romantikus volt Ray és Moth szerelme, és nem kétlem, hogy igaz szerelem, hiszen évtizedeken át kitartott, és még most is mélyen éreznek egymás iránt.

A könyv első harmadában született meg Ray első regényének kézirata (amit eredetileg nem is megjelenésre szánt, hanem csak Mothnak, hogy ha a betegsége miatt elfelejtené az élményeiket, legalább olvashasson róluk), de csak a második harmadban jelent meg, ekkor pedig felbolydult emiatt egy kicsit az élete. Ez a rész nosztalgikus hangulatba hozott, mert tisztán emlékszem még, milyen is volt az első regényem megjelenése. Új, izgalmas, ijesztő, reményteli, fárasztó... Raynek köszönhetően kicsit újra átélhettem az egészet.

Spoiler nélkül, egy izgalmas, de rizikós lehetőség is rátalál Rayre és Mothra. Mindkettejüket nagyon vonzza a lehetőség, mert egy álmuk válna valóra, de közben tartanak attól, hogy megint pofára ejtik majd őket. Újra meg kell tanulniuk másokban bízni, ami nagyon nehéz, főképp, ha egyszer már megjárta az ember. De egyszer már elvesztettek mindent, és mégis újra tudták kezdeni. Nekem ez a rész tetszett a legjobban a könyvből, mert érdekes volt látni, hogyan kezdenek Rayék ismételten valami teljesen új dologba. Kíváncsi voltam, sikerül-e nekik, milyen gondokkal szembesülnek majd, és hogy Moth egészségére vajon milyen hatással lesz ez az új, természetközeli környezet és az intenzív testmozgásnak is beillő munka.

A harmadik harmadban vár csak ránk egy újabb túrázás. Ray és Moth elhatározzák, hogy az első könyvből már megismert barátaikkal, Dave-vel és Julie-val elmennek Izlandra túrázni. Ez a túra teljesen más, mint az első könyvbeli. Egyfelől már nem kényszer, mert Rayéknek van otthonuk, ahová bármikor visszatérhetnek. Másfelől nem kettesben, hanem barátokkal vágnak bele. És ezúttal nem kell éhezniük és a legnagyobb természeti kihívások közepette is odakint éjszakázniuk. Vagyis ez a túra nem annyira kínzó, és bár balesetek bármikor történhetnek, kevésbé életveszélyes is.

Örültem, hogy ezúttal új országot, tájakat járhattam be Rayékkel, és hogy az új út alatt teljesen másféle problémákkal néztek szembe és élményeket éltek át. Mielőtt belekezdtem a könyvbe, kicsit féltem tőle, hogy ugyanazt, vagy legalábbis hasonló utat fognak bejárni, mint az első részben, és úgy érzem majd, hogy nem egy folytatást, hanem egy ismétlést kaptam, de szerencsére nem így történt.

5-ből 4,5 pont.

Karakterek

Rayjel ebben a részben sokkal jobban együtt tudtam érezni, és azt hiszem, kicsit jobban meg is ismertem őt. Rájöttem, hogy nem azért beszél visszatetsző módon néha az emberekről, mert bunkó, hanem egyszerűen csak szélsőségesen introvertált. Amit teljesen át tudok érezni, mert én is az vagyok. Ez ebben második könyvben jobban átjött.

Motht még mindig nagyon bírtam. Kedves ember, jó férj, dolgos, intelligens, érzékeny. Sokkal kommunikatívabb másokkal, sokkal nyitottabb az emberek felé. Ebben a részben is nagyon aggódtam érte, mert bár vannak jobb időszakai, a betegsége ebben a könyvben rosszabbnak tűnt, mint az elsőben. Úgy láttam Molyon, hogy külföldön már megjelent a 3. rész (vagy most fog megjelenni), remélem, hogy továbbra is sikerül javítani Moth állapotán annyira, hogy normális életet tudjon élni. Nem nagyon olvastam utána a valódi Ray és Moth életének, úgyhogy azon kívül, hogy tudom, volt némi botrány körülöttük amiatt, hogy mennyi igaz a könyvekből, fogalmam sincs, hogyan alakult az életük. És nem is szeretném tudni, hogy a harmadik résznek is tiszta lappal állhassak majd neki.

– Te meg mit csinálsz idelent? Éppen csinálni akartam egy kis pirítóst, de gondoltam először megnézlek.

– Várok.

– Mire?

– Egy farontólepkére.

– Egy lepkére? Miről beszélsz?

– Ez egy olyan lepke, ami öt évet tölt lárvaállapotban, és szerintem ebben a fában rejtőzik.

– Akkor itt fogsz ülni öt évig?

– Lehet, hogy muszáj lesz.

– Inkább gyere, és egyél egy kis pirítóst, még mielőtt a tea kihűl.

Tetszett, hogy ezúttal Ray és Moth nemcsak összefutott, majd szinte azonnal búcsút is mondott embereknek, ahogyan az első részben, a túra során, hanem voltak állandónak mondható mellékszereplők. Szomszédok, barátok, a könyv végén lévő túra során egy fiatal lány, aki épp szerelmi bánatot él át. Az ő karaktereik színesítették a cselekményt, érdekelt, hogy mi lesz velük (és örülök, hogy a fiatal lány végül úgy döntött, ahogy).

5-ből 4,5 pont.

Lezárás

Nekem egy kicsit hirtelen ért véget a történet, itt most nem volt olyan nagy életfordulat, mint az első könyv végén (ahol Rayék hajléktalanból újra lakhatással és tervekkel rendelkező emberekké váltak), hanem csak kaptunk néhány fontos tanulságot a túra után, és ennyi. Bár lehet, hogy csak azért van hiányérzetem, mert szívesen olvastam volna még tovább is a történetet.

5-ből 4,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nem azt kaptam, amire eredetileg számítottam, vagyis egy, az első könyvhöz hasonlító történetet egy hosszú túráról, de azt hiszem, ez pont pozitív meglepetés volt számomra. Nagyon érdekes volt Ray gyerekkoráról olvasni, arról, hogyan szerettek egymásba Mothtal. Az édesanyjával kapcsolatos döntések tekintetében és úgy az egész veszteség tekintetében nagyon együtt tudtam érezni Rayjel, a könyve megjelenése pedig nosztalgikus érzéseket és emlékeket hozott elő belőlem. A könyv végén lévő túra nem volt annyira brutális, mint az első könyvbeli, de pont ezért tetszett, mert így egy kicsivel vonzóbb volt számomra.

Szóval összességében 5-ből 4,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Akik szeretnek átlagos, mégis különleges emberek életéről olvasni, szeretik a természetet, és szeretnének kicsit szétnézni egy másik országban a főszereplők segítségével.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Játékunkban Anglia híres látnivalói kerülnek a középpontba. A feladatotok egyszerű: egy-egy kép alapján kell felismernetek, melyik ikonikus helyszínt látjátok, és a helyes megfejtést beírni a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

02. 13. Milyen könyvet olvassak?

02. 15. Könyv és más

02. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út

Raynor Winn: A tenger útja – Blogturné

Raynor Winn A tenger útja című könyve csendesen, mégis elementáris erővel mesél veszteségről, kiszolgáltatottságról és az újrakezdés törékeny reményéről. Amikor minden elveszni látszik, Raynor és férje a tengerpart mentén indulnak útnak – lépésről lépésre, a természet könyörtelen szépségében keresve kapaszkodót. Fedezzük fel együtt, hogyan válhat egy út a túlélés, az újrakezdés és a remény szimbólumává. Emellett ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted a kiadó jóvoltából!

Miért választottam ezt a könyvet?

Mindig is szerettem arról olvasni, hogyan kalandoznak mások szabadon a világban, hogyan élik teljesen másképp az életüket, mint ahogyan én teszem. Talán, mert még sosem jártam külföldön, és jó lenne egyszer nekivágni, bejárni azokat az országokat, tájakat, amelyek vonzanak, de amíg nem tehetem, addig képzeletben is jó utazgatni. Szóval úgy véltem, ez a könyv is egyfajta képzeletbeli utazásélményt ad majd nekem.

Külcsín és kivitelezés

Jó lenne érteni a festészethez, mert akkor szakszavakkal is el tudnám magyarázni, milyennek is látom a borítókat, de sajnos csak konyhanyelven megy. Ennek a könyvnek a borítóján a hegyek és a tenger látható, valamint az égen sirályok repkednek. Az illusztráció nem realista, nagyon egyszerű vonalak adják vissza a tengerparti képet, mégis határozottan felismerhető, hogy mit is látunk. Fehér, kék, zöld és barnássárga színek dominálnak a rajzon, ami olyan vihar előtti hatást

nyújt számomra. És bár a kivitelezés tényleg egyszerű, valahogy mégis szép, és jólesik ránézni az illusztrációra, pont azért, mert jól átadja a történet hangulatát.

Mivel a könyvet a KMK engedélyével, legálisan a gépen olvastam, és könyvként nincs a kezemben, ezért a kivitelezésről nem nagyon tudok mit mondani, de ismerve a KMK stílusát, valószínűleg hasonló lehet ez a könyv az összes többi puha borítós könyvükhöz.

A borítóra 5-ből 5 pontot adok.

Kép A tenger útja című filmből.

Az alapötlet

Bár az ötlet maga nem újszerű, mert rengeteg a világot bejáró ember írt már az évszázadok során a kalandjairól, ha egyszer nekivágnék a világnak, én is biztosan megírnám az utazásom történetét valamilyen formában. Szóval jó és logikus ötletnek találom, hogy Raynor Winn is így tett. Az embereket, akik nem vagy ritkán jutnak ki a megszokott kis világukból, általában érdekli, amikor másnak sikerül. Szóval nem véletlen, hogy megjelenhetett ez a könyv, sőt, film is készült a

történetből (amit még nem láttam, de kíváncsi vagyok rá, már csak azért is, mert két nagy kedvencem, Gillian Anderson (X-akták, Scully) és Jason Isaacs (Harry Potter-sorozat, Lucius Malfoy) játsszák a főszerepeket, vagyis Rayt és a férjét, Mothot.

Azt nem tudom, hogy a könyvben leírtak mennyire tükrözik a valóságot, és mennyivel egészítette ki azokat az író a fantáziájával, mert volt némi botrány ebből adódóan külföldön (olvastam néhány cikkben, hogy Raynor sok mindent megmásított a saját szájíze szerint), de igazából olvasás közben ez nem is érdekelt. Egyszerűen csak élveztem a nagy túra eseményeit, akár valóság, akár kitaláció néhány része.

Szóval 5-ből 5 pont az ötletre.

Cselekmény

A könyvben lévő történet szerint Ray és a férje, Moth annak köszönhetően, hogy rossz emberben bíztak, elveszítik a tanyájukat, amit évtizedek óta fejlesztettek, gondoztak, amiből lényegében éltek, ahol felnőttek a gyerekeik, és amit az otthonuknak neveztek. Mivel a baj nem jár egyedül, épp ekkor derül ki az is, hogy Moth halálos beteg, és nemsokára mind fizikailag, mind szellemileg le fog épülni. Az orvosok azt mondják, kímélje magát, pihenjen sokat. Ray és Moth mégis másképp döntenek. Mivel lényegében hajléktalanná váltak, fognak egy-egy hátizsákot a legfontosabb dolgokkal, és majdhogynem semmi pénzzel nekivágnak egy 630 mérföldes túraútvonalnak gyalog. Érik őket nehézségek, felfedezik a világ sok apró csodáját, találkoznak kedves és kevésbé kedves emberekkel, éheznek, fáznak, mégis megtapasztalhatják az igazi szabadságot.

– Nem innának velünk esetleg egy csésze teát? Megpihenhetnének egy percre. 

A nő úgy nézett rám, mint valami förtelmes bűntettet követtem volna el.

– Nem, nincs időnk, tartani kell a tervet. Maguknak nincs tervük, mi? 

Ezzel mentek is tovább, de még néhány percig, amíg az asszony hangja el nem halt a távolban, hallgathattuk, a férje mennyire örülhet, hogy ő egyáltalán eljött vele, pedig tele a határidőnaplója, és „igazán hálás lehetnél”.

– Van nekünk tervünk?

– Hogyne lenne! Megyünk, aztán majd megállunk. És közben talán a jövőről is kitalálunk valamit.

– Jó terv. 

A könyvet három részre osztottam magamban. Az elején megtudhatjuk, hogyan vesztették el Winnék mindenüket, miként döntötték el, hogy nekivágnak a nagy útnak. Ez a rész eléggé szívszorongató, mert az ember olvasás közben rájön, hogy mennyire egyszerű elveszíteni mindent, amit addig biztosnak hittünk. Elég egyetlen rossz döntés, és odalehet egy élet munkája. Sokan ítélkeznek a hajléktalanok felett, és igen, vannak köztük olyanok, akik maguknak köszönhetik, hogy utcára kerültek, mert alkoholisták, drogosok voltak, nem akartak dolgozni, erőszakosak voltak a családjukkal, ezért tették ki őket stb., de rengeteg teljesen átlagos, rendes ember is van köztük, akik szimplán csak egy szerencsétlenségnek köszönhetően kerültek utcára. Ez a történet talán kicsit felnyithatja az ítélkezők szemét, és segíthet, hogy ezután másképp lássák a világot és a rászoruló embereket.

A könyv második része maga a séta. Miközben Ray és Moth bejárják a számomra egyébként totál ismeretlen tájakat, nemcsak élményeket szereznek, hanem önmagukat és egymást is jobban megismerik. Általában, amikor utazós könyvet olvasok, kicsit irigykedni szoktam az adott emberekre, és azt kívánom, bárcsak én is nekivághatnék a világnak, de ezt a könyvet olvasva nem igazán éreztem ilyesmit. Én biztosan nem bírnék ki heteket, hónapokat, sőt, még napokat sem úgy, hogy éhezek, fázok, koszos vagyok, nincs normális vécém, nincs hol lezuhanyozni, és úgy alapból nincs meg legalább a minimális komfort körülöttem.

Ennek ellenére könyv formájában nagyon élveztem ezt az utat, mindig kíváncsi voltam, ezúttal kikkel találkoznak Rayék, hol kötnek ki, mi történik velük. Kicsit aggódtam is értük, mert kerültek veszélyes helyzetekbe, és hát Moth betegsége is nehezítette a dolgukat. Nagyon érdekelt, hogy vajon miképp zárul majd a történetük, mi lesz Mothtal, visszatalálnak-e a társadalomba, vagy végül úgy döntenek, hogy mennek a nagyvilágnak, amíg csak tudnak... Szóval ez a második rész igazi kalandregényszerű volt, csak épp elvileg megtörtént eseményekről olvashattunk benne. Nem mellesleg tele volt ez a rész tanulságokkal, némi spirituális megvilágosodással, ami nemcsak a főszereplőkre hatott, hanem kicsit ránk olvasókra is.

A harmadik rész az első séta végén kezdődött számomra, amikor Rayék visszakerültek a társadalomba, beköltöztek egy barát melléképületébe, és próbáltak rájönni, hogy mihez is kezdjenek magukkal. Végül a szerencsének és a tapasztalataiknak köszönhetően meghozták a végső döntést a jövőjükkel kapcsolatban. Már legalábbis ennek a könyvnek a végső döntését, mert létezik második rész is, amire nagyon kíváncsi vagyok. Úgyhogy továbbra is izgulok Mothért, és érdekel, hogy a második részben vajon milyen sétára indulnak Rayjel.

Mivel nem ismertem az adott tájakat, amiket a két főszereplő végigjárt, ezért azok a leírások, amikben csak elmondták, merre járnak, hová tartanak, mik az útiterveik, nem igazán kötött le, lévén nem tudtam nevek alapján hová tenni a helyeket. Viszont azok a leírások, amik az adott tájat mutatták be, azt, hogy hogy néz ki, mit látnak a szereplők, milyen növények nőnek, és milyen állatok járnak

arra, milyen hangokat hallanak stb., nagyon érdekes volt, mert ezek által el tudtam képzelni kicsit a környezetet. De leginkább az emberi interakciók tetszettek, mert kíváncsi voltam, hogy ki hogyan reagál Rayékre. Egy igazi társadalmi tanulmány rajzolódott ki ezekből az interakciókból, amik között volt negatív és pozitív kimenetelű is. De nagyon érdekes volt látni mindegyiket.

5-ből 4 pont.

Karakterek

Nehéz úgy karakterekről véleményt mondani, hogy tudom, valós emberekről van szó. Úgy meg még nehezebb, hogy ezeket a valós embereket csak az író, vagyis a főszereplő karakter szemén át láthatom (mert hát önmagunkkal szemben elfogultak lehetünk...).

Őszintén bevallom, először nagyon furának találtam Rayt, nem igazán értettem, miért veszi rá pont az ellenkezőjére Motht, mint amit az orvosa tanácsolt, és miért kockáztatják meg, hogy a férfi állapota rosszabbá válhat a megerőltetésről, vagy épp a betegsége miatt megsérül a nehéz útvonalak egyikén. Felelőtlenségnek tűnt az egész, és még most sem vagyok biztos benne, hogy nem az volt, mert hát, nem tudhatták előre, hogy a séta nem ront-e a férfi állapotán. És időnként túl szúrósnak éreztem Ray stílusát, amikor leírta azokat a karaktereket, akikkel az úton valahol összefutottak. Persze van az az élethelyzet, amikor az ember szúrósabb, borúsabban látja az embereket, negatívabban áll hozzájuk...

– Bevetted a mai pregabalint? 

Mothnak ezt a gyógyszert írták fel, nem antidepresszánsként, hanem azért, hogy csillapítsa az idegi eredetű fájdalmat. Hatásosnak is tűnt, bár azt nem tudtam, hogyan csökkenthetné a fájdalmat anélkül, hogy antidepresszánsként is működne. Moth biztos, hogy lassabb lett, amióta ezt a gyógyszert szedte. Kevésbé szenvedett, de kevésbé volt önmaga is.

– Nem, a Baggy-foknál ettem meg az utolsó szemet. El is felejtettem mondani, Van nálad még egy dobozzal?

– Nem, nálad van.

– Nálam nincs.

– A francba! Miért nem mondtad? Valahonnan szereznünk kell. Esetleg visszamehetünk Westward Ho!-ba, onnan pedig busszal Barnstaple-be, hátha a háziorvosod el tudná küldeni a receptet. 

Hogy felejthettük el a gyógyszert? Most, hogy visszagondoltam, rémlett is, hogy ott láttam a dobozt az egyik táska tetején a kocsi hátuljában, amit a hátizsákba akartunk tenni.

Moth lényegében egy kiegészítő volt Ray oldalán, amit azért volt érdekes látni, mert általában a nőknek szánták ezt a szerepet a valóságban és a történetekben is évszázadokig. Moth ment, amikor és amerre a felesége menni akart. Az ő személyisége sokkal kedvesebbnek tűnt, sokkal türelmesebben állt az emberekhez, akikkel találkoztak, és jobban oldotta meg a problémákat.

Az viszont látszott, hogy Ray és Moth nagyon szeretik egymást még mindig. Ritka az ilyen sokáig tartó házasság, és még ritkább, hogy egy olyan élettragédia, mint az otthonod és az egész életed munkájának elvesztése, inkább összetartásra készteti az adott házaspárt, nem vádaskodásra és széthúzásra. Olvasás közben többször is eszembe jutott, hogy milyen nehéz lehet valakinek elviselni a tudatot, hogy nemsokára meg fog halni, de azt is, hogy akit szeretsz, el fogod veszíteni, és egyedül maradsz. Szóval ebben teljesen együttéreztem a főszereplőkkel.

5-ből 4 pont.

Lezárás

A könyv végén hozott döntést teljesen megértettem. Kíváncsi vagyok arra, hogy Moth hogyan fog boldogulni a döntésével a folytatásban, és úgy alapvetően miként alakul a házaspár élete. Szóval a lezárás megnyugtató volt, és azt hiszem, ez volt a logikus választás.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szórakoztató volt, de nem az a fajta útinapló, aminek köszönhetően azonnal hátra akarom hagyni az életemet, és nekivágni a világnak. Ilyen körülmények között biztosan nem tudnék élni még rövid távon sem. Viszont érdekes volt látni, hogy mások miként élik túl a nehézségeket, hogyan látják meg közben az apró örömöket, és miféle tapasztalatokat szereznek és tanulságokat vonnak le.

Szóval összességében 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretnek mások kalandozásairól olvasni, akár igaz, akár csak részben igaz a történet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A South West Coast Path Anglia leghosszabb nemzeti túraútvonala, ahol lélegzetelállító tengerparti panorámák és különleges természeti, valamint történelmi látnivalók kísérik végig az utat. Játékunk során ezek közül mutatunk be néhányat – a feladatotok pedig nem más, mint felismerni a látnivalókat a leírások alapján, és a helyes megfejtést beírni a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

Apály idején gyalog is megközelíthető, dagálykor azonban a víz elválasztja a szárazföldtől. A szigeten egy történelmi várkastély áll, amely uralja a tájat.

Állomáslista:

Blogturné

02. 07. Milyen könyvet olvassak?

02. 09. Könyv és más

02. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház (Bűbájok boltja 2.) – Blogturné

Jó hírrel érkeztünk a Bűbájok boltja rajongóinak, ugyanis nemrég megjelent egy új, önállóan olvasható történet, ami szintén Sarah Beth Durst csodálatos fantasyvilágában játszódik. Ismerkedjetek meg Terlu Pernával, Yarrow-val és a szívmelengető történetükkel! Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit gondolnak Az ​elvarázsolt üvegház című regényről, de ne felejtsetek el játszani se, ugyanis az Agave Könyvek kiadó jóvoltából a turné végén egy szerencsés olvasónk megnyeri a regényt.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon tetszett a sorozat első része. Annyira kellemes hangulata volt a történet világának, Durst olyan szerethető karaktereket alkotott, és főképp annyira szerethető férfi karaktert alkotott a romantikus szálhoz (olyat, aki feminista szemmel is csodálatos), hogy azt reméltem, a második könyv is hasonló élményeket nyújt majd számomra.

Külcsín és kivitelezés

Nos, ezzel kapcsolatban van egy szomorú történetem. A borító maga gyönyörű, az élfestése gyönyörű, nagy tetszik az egész. A szomorú az, hogy amikor egyik reggel munkába mentem, vittem magammal a könyvet is, hogy majd szünetekben olvasom, és a zebrán elcsúsztam a tükörjégen. Az egy dolog, hogy összezúztam a farokcsontomat, de a könyv borítójának a gerincén egy helyen lenyúzódott a papír. És ez jobban fájt, mint a farokcsontzúzódásom. 😔

A könyv mérete, súlya átlagos, a papír minősége és a nyomtatás módja is az. A borító lilás színvilágú, ami passzol a jeges, téli témához. Az illusztráción a könyvben található üvegház található egy havas táj közepén. Az előtérben a történetben szereplő szárnyas macska ücsörög. Szóval a kivitelezés nemcsak szép, hanem illik is a regényhez.

Szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Már az első könyvben is előkerült a könyvtároslány története, aki létrehozta Cazt, a beszélő póknövényt, és emiatt büntetésképpen szoborrá változtatták. És már akkor is érdekesnek találtam, és kíváncsi voltam, vajon örökre szobor marad-e, most, a felkelés után is, vagy visszanyeri az életét valahogyan. Amikor jelentkeztem turnéra a könyvvel, őszintén bevallom, nem olvastam el a fülszövegét, mert az első rész után egyszerűen csak tudtam, hogy bármiről is szól a folytatás, olvasni akarom. Szóval kellemes meglepetés volt számomra, hogy ezúttal a könyvtároslány történetét ismerhetem meg.

A regény cselekményének alapjáról nem mondhatnám, hogy újszerű. Lényegében ez a könyv is arról szól, amiről az első rész. Adott egy lány, aki a jó cél érdekében varázsolni kezd, és közben végig attól fél, hogy emiatt lelepleződik majd, és újra megbüntetik. És adott egy feminista szemszögből nagyon vonzó, de magának való férfi, aki a szerelmi szál másik résztvevője. És mégis... Annak ellenére, hogy lényegében ugyanez volt az első könyv alapja is, egy percig sem éreztem azt, hogy unatkoznék, vagy hogy sablonsztorit olvasnék. Mert Durst a szokásos alapot érdekessé, izgalmassá és varázslatossá tudta tenni.

Szóval 5-ből 5 pont.

Terlu. A képet itt találtam: Instagram

Cselekmény

Terlu az a könyvtároslány, akit szoborrá dermesztettek, mert a tiltó törvény ellenére varázslattal létrehozta Cazt. Évekig volt lényegében öntudatlan, amikor is egyszer csak újra emberi formában magához tér egy elsőre lakatlannak tűnő szigeten. A fagyhalál elől bemenekül a szigeten található üvegházba, ahol kiderül, hogy mégis csak van egy kertész a szigeten, Yarrow. Valaki pedig azért küldte el szoborként Terlut Yarrow-hoz, mert az üvegházak pusztulásnak indultak, a bennük élő mágikus és átlagos növények is életveszélyben vannak, és szükség volt valakire, aki képes mágiával segíteni. Terlu, bár retteg a következményektől, mégsem képes tétlenül nézni a dolgokat, így nekiáll felderíteni a sziget már elhunyt varázslójának a titkait, és igyekszik rájönni, milyen varázslattal mentheti meg az üvegházakat.

A fő cselekményszál lényege az volt, hogy Terluék rájönnek-e, vajon miért pusztulnak sorra az üvegházak, és vissza tudják-e fordítani a folyamatot, meg tudják-e menteni a még élő üvegházakat. Bár történtek mindeközben kalandos és veszélyes dolgok is, de nem mondanám azt, hogy ez egy pörgős történet. A varázsa a sztorinak inkább abban van, hogy Durst olyan módon teremtette meg ezt a világot, a szigetet, hogy azt olvasóként kellemesnek, hangulatosnak és vonzónak érezzük. Olyan az egész, mint egy meleg paplan a hideg napon, ami alá örömmel bebújik az ember, és komfortosan érzi magát alatta.

Tetszett, hogy az első könyv után újabb érdekes állatokkal és növényekkel ismerkedhettünk meg, hogy még többet tudhattunk meg a varázslókról és a varázslatról. Imádtam, hogy mindegyik üvegház más és más kis világot és különböző csodákat rejtett magában. És kíváncsi voltam, hogy mi derül ki a meghalt varázslóról és az üvegházak pusztulásáról.

– Nem kell velem jönnöd – ocsúdott fel kisvártatva Terlu. Vajon Yarrow észrevette, hogy őt bámulta? – Nem tudom garantálni, hogy eredményes leszek. Jobb lenne, ha csak az én életemet kockáztatnánk. Meg is sérülhetsz.

– Ahogy te is – vonta meg a vállát a férfi. – Ha ott vagyok, legalább ki tudlak húzni a csávából.

– És ha mindkettőnknek baja esik?

Ismét egy vállrándítás előzte meg a választ.

– Akkor majd megmentjük egymást.

Terlu elmosolyodott.

– Nos, így már rendben van.

– Pfuuuj – utálkozott Lotti, és felgöngyölte lila szirmait. – Ragadnak a cukortól a leveleim. Ti, ketten abbahagyhatnátok ezt a cukiskodást?

– Soook egy kicsiiit – helyeselt Dendy is.

A szerelmi szálat is aranyosnak találtam. Szeretem, hogy Durst jóféle férfi karaktereket tud írni, olyanokat, akik ha a valóságban léteznének, és megkérnék a kezemet, gondolkodás nélkül igent mondanék nekik. Pedig én aztán nem mennék hozzá akárkihez, csak hogy ne legyek egyedül.

5-ből 5 pont.

Karakterek

Terlu igazán szerethető, kedves karakter. Együtt lehet érezni vele, meg lehet érteni a félelmeit. És igazi példakép olyan tekintetben, hogy bár fél, mégis helyes döntést hoz, akkor is, ha annak rá nézve esetleg szörnyű következményei lehetnek. Szóval bátor és elvhű. És persze könyvmoly és szeret tanulni, szóval rokonlélek.

Yarrow magának való, introvertált karakter, de kedves, gondoskodó, támogató. Mindig Terlu mellett állt, biztatta őt, bízott benne, és ezt a megfelelő pillanatokban ki is nyilvánította. Ő az a férfi, akit nem zavar, ha egy nő okosabb vagy tehetségesebb valamiben, nem akarja elnyomni őt, csak hogy önmagát felemelje, hanem büszke rá, és teljes vállszélességgel támogatja.

Az életre kelt növényeket egyszerűen imádtam. Annyira aranyosak és viccesek, hogy ha léteznének a valóságban, esküszöm, befogadnám őket. A kedvenceim Lotti, Rí és Dendy. Lottiról, a kis rózsáról először azt hittem, hogy olyan kényes és önző lesz majd, mint a kis herceg rózsája, de szerencsére hamar kiderült, hogy ő a legtettrekészebb, legkedvesebb kis növény. A varázsló mindig úgy kezelte, mint egy dísztárgyat, pedig ő ennél több akart lenni. Amikor pedig Terlu esélyt ad arra, hogy valami hasznos dolgot tegyen, végtelenül hálás és lelkes lesz. Ő igazából azoknak a fiatal nőknek a megtestesítője, akiknek csak a szépségét veszik észre mások, azt nem, hogy mennyire okosak, értelmesek, tehetségesek és hasznosak. Pedig ők többek akarnak lenni annál, hogy egyszerűen csak szépek. És ha valaki esélyt ad nekik erre, akkor bebizonyítják, hogy mennyire értékesek is valójában.

– Te bízol bennem... – szipogta Lotti. – Nem gondoltam volna, hogy igent mondasz. Akármennyire is akartam, Laiken soha nem engedte meg nekem, hogy segítsek. Azt mondta, hogy az ilyesmihez és túl kicsi vagyok, nekem az a dolgom, hogy szép legyek, és nem... – Úgy látszott, mintha pityeregne, noha sem szeme, sem könnycsatornája nem volt. Lila szirmai hegyén vízcseppek gyülekeztek. – Folyton megkértem, és ő mindig nemet mondott.

Rí egy kis kalandvágyó növény volt. Mindig arról álmodozott, hogy majd tengerész lesz belőle, elhagyja a szigetet és kalandozik mindenfelé. Dendy pedig egyszerűen csak egy ölelgetni való, édes lélek.

Yarrow családját nem igazán kedveltem meg. Az, amit az apja és a nagybátyja tett vele gyerekkorában, számomra a soha meg nem bocsátható kategória. Nem csoda, hogy Yarrow magának való lett, elzárkózott mindenkitől, míg Terlu meg nem jelent, és be nem bizonyította neki, hogy vannak, akikben érdemes megbízni.

Szóval, igen, a karakterek jól kidolgozottak, összetettek, érdekesek. A két főszereplőt nagyon szeretem külön-külön és együtt is, az életre kelt növénykékért pedig teljesen odavagyok.

Így 5-ből 5 pont.

Lezárás

Az üvegházas rejtély megoldása tetszett, de az utolsó néhány fejezetet én már csak időhúzásnak éreztem. Rövidebben is le lehetett volna zárni az apróbb szálakat, három fejezet helyett egy rövid fejezetben. Viszont annak örülök, hogy tényleg mindent jól lezártak, és annak is, hogy kicsit szó esett Kieláról és Cazról.

Szóval 5-ből 4,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Ez a rész is hozta ugyanazt a kellemes, varázslatos hangulatot, mint az első rész. Nagyon megszerettem a főszereplőket, és feminista szemszögből is teljesen elégedett voltam mind Terlu, mind Yarrow karakterével. A növénykék is elnyerték a szívemet, Lotti pedig a kedvencemmé vált. Az üvegházak titka is érdekes volt, azt nem mondom, hogy belehaltam az izgalomba, de azt hiszem, ennek a könyvnek nem is ez adja a varázsát.

Szóval összességében 5-ből 5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a szívmelengető, kellemes hangulatú fantasyket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az Agave Kiadó oldalán találhattok egy beleolvasót a regényhez, így a játékunk is most ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy kérdést. Nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Tally megfelelő sorába beírni a jó választ.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Kik használhatnak mágiát?

Állomáslista:

Blogturné

01. 13. Csak olvass!

01. 16. Utószó

01. 19. Könyv és más

01. 22. Olvasónapló

01. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út

01. 28. Hagyjatok! Olvasok!