Ahol szórakozást reméltek, de halált találtak (Zajácz D. Zoltán: Halál a Vurstliban – Blogturné)

Zajácz D. Zoltán újabb retró krimivel örvendezteti meg az olvasókat. A balatoni gyilkosságok után most Budapest a helyszín, ezen belül pedig az évszázados múltra visszatekintő Vurstli, mely a Városligetben adott otthont vásári mutatványosoknak és szórakoztató standoknak. A történet 1911-ben játszódik, amikor egy fiatal férfit holtan találnak nem messze a céllövöldétől. Tartsatok bloggereinkkel a nyomozás során, és ismerjétek meg a század eleji Budapest világát!

Szeretnél bepillantást nyerni az 1911-es magyar hétköznapokba? Izgalmasnak találod a gyilkossági nyomozásokat? Nos, a Halál a Vurstliban című könyv visszarepít az időben, és együtt nyomozhatsz a történet három főszereplőjével.

Bátor nők egy régi korban

A történet 1911-ben játszódik Budapesten, amikor is a Vurstli területén egy fiatal férfi holttestére bukkannak. A nyomozást Székely Gyula detektív vezeti, de mellette nyomozást folytat az esettel kapcsolatban Fábry Pál hírlapíró, valamint Ajtay Bella színésznő, az áldozat féltestvére.

Először is, tetszett, hogy Bella, bár nagyrészt együtt dolgozott Pállal, mégsem csak valami kiegészítő volt a férfi mellett. Megesett, hogy külön nyomozott, sőt, saját nyomra is bukkant, amivel újabb gyanúsítottat írhattak fel a listára. Szóval bár a sztori megmaradt az 1911-es történelmi korszak keretein belül (laikusként én úgy érzem, jól hozva annak a korszaknak a miliőjét), Bella mégis bátor, okos, talpraesett női karakter lett.

De rajta kívül más klassz női karaktereket is találhatunk a történetben. Egyfelől van a sztoriban egy fiatal cselédlány, aki nagyon sokat kockáztat azzal, hogy titokban elmondja, mit tud a gyilkossággal kapcsolatosan. Simán kirúghatták volna emiatt, és akkoriban, ha egy pletyka szétterjedt arról, hogy valaki nem megbízható alkalmazott, nem valószínű, hogy új munkát kapott volna bármelyik háznál. De persze, ha a vallomásának tényleg köze van a valódi gyilkoshoz (természetesen nem árulom el, hogy így van-e...), akár az élete is veszélybe kerülhet, amiért beszélt.

A másik klassz női karakter egy rendőrségi gépírónő, aki csak hogy segítsen elkapni a gyilkost, elvállal egy olyan feladatot, ami amúgy nem tartozna a munkaköréhez. És ezzel konkrétan az életét kockáztatja.

Szóval igen, vannak bátor nők bőven ebben a történetben, aminek igazán örültem.

Egy kirakós? Vagy kettő?

A történetben nemcsak egy haláleset történik, hanem több is. Ami azért izgalmas, mert a könyv első felében nem lehet tudni, hogy vajon különböző esetekről és gyilkosról van-e szó, vagy minden mindennel összefügg. Olvasás közben folyamatosan kerestem a kapcsolatot az áldozatok között, figyeltem a nyomokat, egészen addig, míg be nem jött egy új szemszög.

Ez az új szemszög kettős érzéseket keltett bennem. Egyfelől érdekes volt kicsit belelátni az illető fejébe, hogy hogyan gondolkozik, mit miért tesz. Másfelől szerintem túl korán elárult nekünk dolgokat, amik ha kicsit később derülnek ki, akkor tovább kereshettük volna a nyomokat, összefüggéseket, tovább töprenghetünk volna a saját elméleteinken. Így számomra kicsit hamar le lett lőve az adott szál poénja. Szóval bármennyire is érdekes volt az adott szemszög, én inkább kihagytam volna, hogy tovább homályban tartsam mind az adott karakter kilétét, mind az olvasókat.

– Tudja, hogy meghalt.

Dobák bólintott.

– Hallottam.

– Mit gondol róla?

A házigazda most először nézett egyenesen Székely szemébe.

– Azt gondolom, hogy ez nagyon rossz nekem.

Ez egyszerű válasz volt. És őszinte.

– Rossz?

– Igen – dőlt hátra Dobák. – Mit hisz, detektív úr? Mi hasznom lett volna belőle? – A hangja nyugodt volt, szinte fáradt. – Nekem az élő ember az érték. Az, aki fél. Az, aki remél. Az, aki ígér. A halott ember nem fizet.

A másik szál viszont elég érdekesre sikeredett. Őszintén bevallom, nem számítottam arra, hogy az a hunyó, aki végül lett, nekem más tippem volt, bár utólag nézve teljesen logikusnak vélem, ami a történetben kiderült. Ezzel a szállal teljesen elégedett voltam, mert érdekes volt, és elgondolkoztató. A történet több gyanúsítottat és gyilkossági indokot is felvonultatott, ami klassz, mert így olvasóként tényleg nem volt egyszerű rájönni, ki lehet a valódi tettes, és miért gyilkolt. Volt itt munkahelyi stikli, szerelmi viszály és féltékenység, múltbeli rosszakaró, családi titok, szóval lényegében sok embernek lett volna reális oka a gyilkosságra. És szerencsére itt nem lett előre elárulva semmi, úgyhogy lényegében a könyv végéig töprenghettünk.

1911 és a Vurstli világa

A történet címe Halál a Vurstliban, ami pontosan elmondja mi történik, mégis kicsit átvert olvasóként. Mert valóban a Vurstli területén találják meg a hullákat, vagy ott történnek a gyilkosságok, de a nyomozás maga mégsem köthető a Vurstlihoz. A fülszöveg és a cím alapján én azt vártam, hogy az eset vagy esetek valóban a Vurstlihoz köthetőek, és ott folyik majd a nyomozás legnagyobb része, de nem így történt. Bár nyomozgattak ott is, a legtöbb szálban a Vurstli területén kívül nyomoztak. És így elég keveset tudhattam meg a Vurstli világáról, pedig érdekes világ lehetett, szívesen nyertem volna oda nagyobb betekintést is.

Történelmi szempontból nekem hitelesnek tűnt a könyv, a szöveg stílusa, a nyelvhasználat, a világépítés, a karakterek teljesen passzoltak az adott korszakhoz. Olvasás közben a történet simán elrepített 1911-be, láttam magam előtt az akkori utcákat, épületeket, az embereket, a ruhákat, a Vurstlit, mindent. Imádtam, hogy híres személyek is felbukkantak egy-egy cameóra a történetben, például Ady Endre vagy épp Kosztolányi Dezső.

A társadalmi és emberi problémák is passzoltak az adott korszakhoz. A cselédlányok és a szegényebb réteghez tartozók problémái, a színésznők kiszolgáltatottsága, sztárolása és egyben lenézése, a gazdagok stiklijei, hazugságai és titkai, a becsületes nyomozók és újságírók munkájának akadályozása mind olyan témák, amik az akkori világban mindennaposak lehettek. Furcsa az volt, hogy olvasás közben rájöttem, hogy mindez nemcsak 1911-re jellemző, hanem simán aktuális még mindig, a mi jelenünkben is.

A gazdagok még mindig lopnak, csalnak hazudnak, és azt hiszik, bármit megtehetnek, a szegényeknek még mindig nehéz az élete, a színésznőket (és úgy alapvetően a nőket) még mindig egyszerre emelik piedesztálra, és tekintenek rájuk húsdarabként, és a valódi, becsületes rendőrök és újságírók is sokszor nehezített terepen dolgoznak. Szóval kicsit elszomorodtam, hogy úgy tűnik, bár sokat fejlődött a világ több szempontból is 1911 óta, az emberi, társadalmi, erkölcsi problémák azóta sem oldódtak meg, sőt, nagyon is aktuálisak.

A nők helyzete és élete sem volt egyszerű akkoriban sem. A történetben több női probléma is előkerül. A nő, aki egyedül nevelte fel a fiát, mert a férje lelépett egy másik nővel, és új családot alapított vele. A fiatal cselédlány, akit nem hajlandó sem gyerekeként elismerni, sem semmiféle módon támogatni a gazdag apja, hanem titkolja a létezését is. A színésznő, aki nagyon tehetséges, de nem él meg a tehetségéből, így rá van szorulva egy idősebb patrónus pénzére és segítségére, ami miatt megszólják, bár soha semmi nem történt a férfi és közte. És még sorolhatnám... Ezek a történetben apró mellékszálak, mégis nagyon fontosak voltak számomra, mert bepillantást engedtek a nők életébe, gondjaiba.

Egy kellemes krimi hiteles miliőben

Vannak apróságok, amiket én másképp írtam volna meg a történetben, hogy a nyomozás még összetettebb, bonyolultabb, érdekesebb legyen, de alapvetően egy jó stílusú, logikusan felépített, érdekes karakterekkel operáló krimi volt ez. Az egyik gyilkossági szál poénja szerintem túl korán le lett lőve, a másiké viszont elég érdekes volt.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Két krimiszál volt a történetben, az egyiken sokat töprengtem, mert több gyanúsított is volt, sok reális indok került elő, ami miatt gyilkolhattak volna.

🔥 5/1 – Volt némi romantika a történetben, de erotikus jelenet egy sem (nekem ez nem is hiányzott), viszont tüzet, valódi vonzódást sem igazán éreztem az adott páros között.

🤧 5/1 – Akadt olyan karakter, akit sajnáltam a könyvben, de nem ríkatott meg olvasás közben semmi.

💔 5/1 – Szívösszetörős jelenet sem volt.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Fejtörés és nyomkeresés mellé mindig nagyon jól jön a tea. Akkoriban elvileg gyakran ittak a magyar kávéházakban, polgári szalonokban ceyloni és indiai fekete teát citrommal, cukorral és kevés rummal, szóval esetleg ki lehet próbálni ezt a változatot a könyvhöz.

🎪🎪🎪 5/3 – Jó olvasmány volt, de sok krimit olvastam már életem során, és ez az átlagos kategóriába tartozik számomra. Az egyik szála túl hamar lelőtte a poént, a másik érdekes volt. És keveset kaptam a Vurstli életéből.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

11. 09. Pandalány olvas

11. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 13. Könyv és más blog

Miért nem hagyta ott? Hát ezért! (Roisín O'Donnell: Fészek – Blogturné)

Mi történik, amikor a tökéletesnek látszó otthon falai mögött a félelem és a kiszolgáltatottság uralkodik? Roisín O'Donnell megrázó, feszültséggel teli regénye egy anya történetén keresztül mutatja be, milyen nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, és mennyi erőre van szükség ahhoz, hogy valaki a bizonytalanságot válassza a látszólagos biztonság helyett. A Fészek nemcsak a párkapcsolati erőszak kegyetlen valóságával szembesít, hanem a bátorságról, az anyai ösztönről és az újrakezdés reményéről is mesél. Tarts velünk, és ismerd meg ezt a megrendítő történetet, amely sokáig nem ereszti az olvasót!

Felmerült már benned valaha az a kérdés bántalmazott nő esetében, hogy: Miért nem hagyta ott? Vagy bosszant, hogy más így gondolkodik, és nem tudod, hogyan értesd meg vele az okokat? Nos, a Fészek című könyv pontosan bemutatja, hogy miféle gyomorszorító kilátástalanság vár egy nőre, ha elhagyja a bántalmazó férjét, és érthetővé, átérezhetővé teszi, hogy miért is annyira nehéz ezt meglépni.

Nem csak veréssel lehet bántalmazni

A történet főszereplője, Ciara egy teljesen átlagosnak tűnő napon autóba ül a 3 és 5 éves kislányával, a harmadik gyerekével terhesen, minimális pénzzel és csomaggal, és elmenekül otthonról, mert úgy érzi, nem bírja tovább azt a mérgező légkört, amit a férje, Ryan teremt otthon. Időnként még ő maga is úgy érzi, őrültség, amit csinál, hogy biztosan csak eltúlozza a dolgokat, rosszul látja, benne van a hiba, amiért nem értékeli eléggé Ryant. Az ösztönei mégis azt mondják, meneküljön, mert ha nem teszi, ő is úgy végzi majd, mint a nők a híradóban, akiket megölt a férjük.

Az olyan bántalmazást, ami nem jár együtt veréssel, nagyon nehéz felismerni, megérteni még magának a bántalmazottnak is, nemhogy idegeneknek, akik kívülről csak egy normális, mosolygó családot látnak. Épp ezért a pszichésen, gazdaságilag és házasságon belül szexuálisan bántalmazott nők nehezen kérnek és kapnak segítséget. Ez egy nagyon fontos téma, nagyon ritkán írnak róla könyvet (általában a bántalmazásokról szóló könyvekben a fizikai erőszakra fektetik a hangsúlyt), és O'Donnell egyszerűen tökéletesen mutatta be ebben a könyvben, hogyan is működik ez az egész.

Ryan teljesen elszigeteli Ciarát a családjától, a barátaitól, hazugsággal eléri, hogy ne dolgozzon, és így ne legyen saját pénze, mindenért lekicsinyli, mindenre dühösen reagál, csapkod, tör-zúz és éjszakánként megerőszakolja a feleségét. Aztán persze gázlángozik, mert csak Ciara képzeli az egészet, ő az, aki eltúlozza, hiszen Ryan jól bánik vele. A gyerekeket sem bántaná soha, mert hát nem bántalmazás az, ha a vonakodó gyerekeket bekényszeríted a jéghideg tengerbe egy hideg napon, mert neked éppen családi úszáshoz van kedved, nem igaz? Ahogy az sem, ha úgy ordítasz vérben forgó szemmel a gyereked anyjával, hogy őt épp a karjában tartja...

– Hogy boldogulsz? – kérdezi Sinéad. – Totál egyedül a három gyerekkel. A kurva életbe, Ciara. Hogy bírod?

– Őszintén szólva, könnyebb – feleli Ciara. – Egyedül sokkal könnyebb, mint mikor Ryannal éltem.

Ahogy Ryan figyelte, hogy egyedül küszködik, aztán meg nem hagyta aludni. Személyes sértésnek vette, ha Ciara megpróbált korán lefeküdni. Legszívesebben késő este provokált veszekedést. Ciara hullafáradtan hallgatta a felsorolást, milyen is ő. Lusta, önző, anyagias. Később, éjszaka pedig ahogy a két kezel nyomja, erőlteti. Nem hagyja aludni.

– Isten a tanúm – mondja Sinéadnak –, most könnyebb.

Szóval igen, Ryan egy bántalmazó rohadék, ezt már a könyv elején is érezni. De ahogy haladunk a történettel, úgy kerülnek elő újabb és újabb bizonyítékok erre, míg száz százalékig biztosak nem leszünk benne, hogy Ciara megérzése tökéletes volt. Ha visszamenne a férjéhez, előbb vagy utóbb tragédia történne vele és/vagy a gyerekeivel.

Amikor a rendszer nemhogy nem segít, de még nehezíti is a dolgod

Bár a történet Írországban játszódik, mégis rengeteg a párhuzamot vettem észre a magyar állam, a nők védelmére hivatott magyarországi intézmények, valamint a törvények hozzáállásával kapcsolatban.

Először is, Ciara a bántalmazó apa aláírt engedélye nélkül nem viheti ki az országból a gyerekeket, vagyis nem menekülhet el az édesanyjához, ahol biztonság, biztos lakhatás és segítség várna rá. Az államot az sem érdekli, ha a gyerekekkel az utcán köt ki, mert lakhatást természetesen nem tudnak neki azonnal biztosítani. Majdhogynem rákényszerítik, hogy visszamenjen a bántalmazójához, mert úgy érzi, nem teheti ki annak a gyerekeit, hogy az autójukban éljenek. Végül adnak neki egy kis szobát egy szálláson, ami zsúfolásig van főképp rászoruló nőkkel, gyerekekkel.

Ciara tényleg mindent megtesz azért, hogy boldoguljon. Munkát vállal, terhesen is keményen dolgozik, próbál pénz félretenni, hogy ha esetleg a Szociális Lakásirodánál végre egyszer nemcsak annyit mondanak majd neki, hogy nincs lakás, hívja őket másnap, akkor mindenképpen legyen elég pénze a kaucióra. Közben gondoskodik a két kislányáról, mindent megtesz, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Mindezt úgy, hogy éppen terhes a harmadik gyerekével.

A „legjobb” mégis az, hogy rettegnie kell attól, hogy a bíróság esetleg Ryannek adja a gyerekek felügyeleti jogát. Mert hát, ő nem tud megfelelő lakhatást és körülményeket biztosítani a gyerekeknek, azt meg ki nem tojja le, hogy az apjuk egy bántalmazó, aki soha a kisujját sem mozdította a gyerekeiért korábban?

Szóval igen, az államtól, a törvényektől, a bíróságtól, az illetékes szervektől olyan szinten alig kap segítséget egy menekülő nő (és a gyerekei), hogy az már botrányos. Az meg még botrányosabb, hogy nemcsak segítséget nem kap, hanem még tovább nehezítik a helyzetét.

Miközben lecsukja a csomagtartó ajtaját, az üvegben meglátja saját tükörképét. Ez a fazon. Kifakult szürke kapucnis felső, terhesfarmerből kidomborodó has. Kis híján elsírja magát. Ezért húzza Ryan az időt. Minél tovább tart ez az egész, ő annál inkább elnyűvődik. A félelem annál jobban felfalja. Mire a tárgyalóterembe kerül, beszélni is alig tud majd, nemhogy megvédeni magát.

Egyébként sem jutott volna eszembe soha, hogy egy nőn számonkérjem, miért nem hagyta ott a bántalmazó férjét már korábban, de eddig csak elképzelésem volt arról, hogy mennyire nehéz lehet egy bántalmazott nőnek (esetleg gyerekestül) elmenekülni otthonról. Ez a könyv tökéletesen bemutatta ezt. Miközben olvastam, olyan mélységes tehetetlenséget és stresszt éltem át, hogy még éjszaka is rémálmaim voltak, és másnap először nem értettem, mitől vagyok olyan feszült, miért fáj a gyomrom, mi ez a rossz érzés bennem. Aztán rájöttem, hogy még mindig a könyv hatásait érzem. És ha rám ilyen hatással volt pusztán az, hogy olvastam az adott élethelyzetről, milyen borzalmas érzés lehet ez egy olyan nőnek, aki nap mint nap benne él?

Elhatároztam, hogy mostantól ha valaki azt kérdezi előttem, hogy egy nő miért nem hagyta el időben a bántalmazóját, akkor az első mondatom az lesz hozzá, hogy olvasd el a Fészek című könyvet, és utána beszélhetünk.

Az a csodálatos sisterhood és a rendes férfiak

Ciarának még viszonylag szerencséje is volt, mert legalább az édesanyja és a lánytestvére azonnal hitt neki. Támogatták, hogy hagyja ott a férjét, és bár másik országban éltek, próbáltak segíteni neki anyagilag (ők is szegényebbek, úgyhogy nem tudtak sokat adni), amikor tudták, meglátogatták, és tartották benne a lelket is. Ők valószínűleg azért nem kételkedtek Ciara megérzésében, mert miközben Ryan néhány év alatt elszigetelte tőlük Ciarát, maguk is érezték, hogy valami nem stimmel a házasságukkal és a férfival, csak először nem tudták megfogalmazni, hogy micsoda...

És bár az állam és egyéb szervek nem igazán segítettek Ciarának, ő mégis támogató közösségre lelt azokban a nőkben, akikkel egy folyosón lakott a nekik kijelölt szálláson. Jó volt látni, hogy mennyire összetartottak az ott lakók, hogy tényleg mindenben támogatták egymást. De egyben elszomorított az, hogy a történeteik megmutatták, tényleg rendszerszintű gondok vannak, emiatt nagyon nehéz kikeveredniük a bajból, és új, rendes életet kezdeniük. Ahogyan az is elszomorított, hogy volt, akit ez a kilátástalanság visszakergetett a bántalmazójához, mert úgy érezte, egyszerűen nincs segítség, nincs kiút.

A szállóban, ahol Ciaráék és a többi rászoruló szobát kapott, van egy takarító, Diego. A férfi bevándorló, mivel Ciara Ryan előtt tanárnő volt, ezért segít neki pénzért a nyelvtanulásban. Diego az első pillanattól rendes, szimpatikus férfinak tűnt, olyannak, akiben meg lehet bízni. Épp ezért kicsit féltem tőle, hogy amíg Ciara és az élete helyre nem jön, ne legyen köztük semmi.

Egyfelől nem akartam, hogy az legyen a történet tanulsága, hogy egy Ciaráéhoz hasonló élethelyzetből csak akkor tudsz elmenekülni, ha találsz egy másik férfit, aki megment. Ez rossz üzenet lett volna, ami sok nőt akár egy újabb rossz férfi karjába űzhet. Másfelől, ha korábban történik köztük valami, akkor nehezen tudtam volna eldönteni, hogy ez Diego részéről nem Ciara lelkiállapotának a kihasználása volt-e...

Csak annyit mondhatok az adott szálról, hogy felesleges volt aggódnom. O'Donnell nagyon érzékenyen és okosan nyúlt a témához, és én kifejezetten elégedett voltam Diego szálával. Őt magát pedig végig nagyon kedveltem.

Ciara, az erős nő

Ciara elsőre gyengének tűnhet. Egyfelől, mert a férje képes volt átvenni az élete felett az irányítást. Másfelől, mert mikor megszökött tőle, folyamatosan rettegett a következményektől, a jövőtől és Ryan reakcióitól. Én mégis azt mondom, hogy Ciara nemhogy gyenge, hanem egy baromi erős női karakter volt.

Őszintén szólva én úgy vélem, hogy szinte bármelyik nő kerülhet hasonló helyzetbe, még az is, aki váltig állítja magáról, hogy ő aztán nem... Csak egy rossz pillanat és a megfelelő férfi kell hozzá, aki elég ravasz a manipuláláshoz, és az egész úgy működik, mint a békafőzés. Beteszed a langyos vízbe, egyre feljebb és feljebb csavarod a hőfokot, és ő már csak akkor kap észbe, amikor késő. Szóval nem hinném, hogy Ciara gyenge lenne, csak mert beleszeretett Ryanbe, hitt neki és benne, és vágyott egy közös csodás, boldog családra.

És az sem gyengeség, ha rettegsz valamitől, főképp, ha jó okkal teszed. Ciara végül cselekedett, elmenekült otthonról. A gyerekeivel együtt. És onnantól kezdve akármennyire is félt, akármilyen nehézségek is érték, akármivel is fenyegette Ryan, csak az vezérelte minden tettét, hogy megóvja tőle a gyerekeit, és végre tényleg rendes fészket teremtsen maguknak Ryan nélkül. Egy otthont, amiben sem neki, sem a gyerekeinek nem kell többé félniük.

Végig nagyon-nagyon együttéreztem Ciarával, és végig drukkoltam, hogy valahogyan sikerüljön megszabadulnia Ryantől, hogy boldogan élhessen a kislányaival és a születendő babával.

Én sajnos csak két megoldást tudtam volna elképzelni erre: Ryan találkozik egy másik nővel, és Ciaráról átkattan egy új áldozatra (ami elég szomorú befejezés lett volna, mert egyetlen nő sem érdemli meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljön), vagy Ryan meghal. Nem árulom el bejött-e valamelyik tippem, vagy valami teljesen más oldotta meg végül a helyzetet, de O'Donnell szépen lezárta a történetet végül.

Fontos téma, tökéletesen megírt történet

Ez a könyv nagyon fontos témát taglal, amelyhez O'Donnell tökéletesen nyúlt hozzá. Teljesen átérezhető Ciara kilátástalansága, kétségbeesése és félelmei. Ha valaki nem érti, miért nem hagyja el egy nő a bántalmazóját időben, ez a történet megadja neki a válaszokat. Nagyon megkedveltem Diego karakterét, imádtam Ciara gyerkőceit, mert nagyon édesek voltak, és végig drukkoltam, hogy valahogyan oldódjon meg az egész helyzet, és Ciara meg a gyerekei kapják meg azt a biztonságos és otthonos fészket, ami minden nőnek és gyereknek meg kéne járjon.

🤯🤯🤯🤯🤯5/5 – Nagyon sokat gondolkoztam olvasás közben és után is a könyvön. Fogalmam sincs róla, hogy én képes lettem volna-e arra, amire Ciara. Az biztos, hogy elkeserítő, a nők és a gyerekek mennyire nem kapnak segítséget, ha a bántalmazóik elől kell menekülniük, és azon is járt az agyam, miként lehetne ezen változtatni.

🔥 5/1 – Nem, ebben a könyvben nem volt lángolás, és persze nem is kellett bele ilyesmi.

🤧🤧🤧🤧 5/4 – Sírós könyv volt, de nem a szomorúságtól, hanem a kilátástalanságtól és a stressztől könnyeztem időnként.

💔💔💔💔 5/4 – Igen, fájt rendesen a szívem mind Ciaráért és a gyerekeiért, mind más bántalmazott, nehéz helyzetben lévő karakterekért.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mindenképpen jól jön egy stresszcsökkentő tea a könyv mellé. Esetleg egy ír fekete tea, amiben nyugtató levendula is van.

💜💜💜💜💜 5/5 – Nagyon jól összerakott történet egy nagyon fontos témáról, ami nagyon hatott rám érzelmileg, és sokáig eszembe fog még jutni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

11. 05. Readinspo

11. 08. Könyv és más

11. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út

Nem a felmenőink vagyunk, avagy identitáskeresés egy idegen országban (R. F. Kuang: Tajpeji történet – Blogturné)

Mit jelent igazán hazatalálni, ha még a saját gyökereinket sem értjük? R. F. Kuang Tajpeji történet című regénye egy identitását kereső fiatal nő nyarán keresztül mesél családi titkokról és a gyász fájdalmas felismeréseiről, miközben humorral és szívszorító őszinteséggel mutatja meg a kulturális hovatartozás útvesztőit. Lily számára Tajpej nem a remélt otthon, hanem egy önismereti utazás kezdete, amely során az elhallgatott múlt és a kimondatlan kérdések legalább annyira meghatározóvá válnak, mint a válaszok. Vajon megtalálhatjuk a helyünket a világban, ha előbb azt kell megértenünk, honnan jöttünk? Tarts velünk a turnén, és merülj el ebben a különleges, keserédes történetben!

Te tudod, honnan származol? Kik voltak a nagyszüleid, dédszüleid? Mennyire ismered a családod történetét, és mit gondolsz, az mennyire hat ki a személyiségedre, az életedre? Ha foglalkoztatnak az ehhez hasonló kérdések, akkor a Tajpeji történetet élvezettel fogod olvasni.

Amikor sehol sem találod a helyedet

Lily Csen kínai-amerikai diákként Tajpejben tölti a nyarat, hogy részt vegyen egy intenzív nyelvi programon, amelyen kínaiul tanulhat. A lány megrekedt két világ között, és egyikben sem érzi igazán otthon magát. Az amerikai életéből elvágyik a nagyszülei kultúrájába, viszont nem beszéli anyanyelvi szinten a kínait, és a gondolkodásmódja is nyugati, úgyhogy Tajpej hatalmas kulturális sokk számára.

Pedig lelkesen készült a nyári utazásra, azt hitte, végre megtalálja a helyét a világban. Még az is eszébe jutott, hogy esetleg később Tajpejbe költözhet, és ott alakíthat ki magának egy új életet.

A könyv szépen átadja azt, hogy mennyire össze tud zavarni, amikor a családod több, egymástól eltérő kultúrából jön. Azt gondolnánk, hogy ilyenkor úgymond több otthona is van az embernek, de megeshet, hogy pont az ellenkezője az igaz, sehol sem érzi magát igazán otthon, és mindig oda vágyik, ahol éppen nincs.

Érdekes volt Lily szemén át megismerni Tajpejt. Először egy turista szemén keresztül, hiszen Lily számára is minden teljesen új volt, mindenre rácsodálkozott, neki is meg kellett tanulnia kezelni az új dolgokat. Aztán ahogy egyre több időt töltött ott, egy, a helyet és a kultúrát már egészen jól ismerő ember szemén keresztül, akinek néhány dolog még mindig idegen, de egyre jobban boldogul az új környezetben.

Bármikor túl késő lehet...

Nagyon érdekes a történetben Lily és a szülei, nagyszülei kapcsolata. Bár mélyebben nem megyünk bele a probléma gyökerébe, de annyit tudunk, hogy Lily szülei gyakran veszekednek, az egyik testvérével is sok a probléma, ezért ő és a másik testvére megtanultak úgy élni, hogy magukba fordulva úgy tesznek, mintha semmi nem történne épp, míg el nem ül a vihar.

Gyerekkoromban elsajátítottam egy trükköt, amivel absztrakcióvá enyhítettem a rossz dolgokat. Nem számított, hogy a nővérem azzal fenyegetőzött, felakasztja magát, vagy hogy apám azzal fenyegetőzött, felakasztja magát, vagy hogy mindenki ordibált és tört-zúzott otthon. Úgy döntöttem, hogy engem mindez nem érint. Semmi köze hozzám, és egyébként se tudnék mit tenni, tehát nem valóságos. Amíg magamra zártam az ajtót, és feltettem a fejhallgatómat, addig úgy tehettem, mintha a ház többi része nem is létezne, a tompa puffanások kintről minden csak hallucináció, és mintha az egész világ a szobámban található tárgyakra, az ágyamra, az íróasztalomra meg a könyveimre korlátozódna.

Fogalmam sincs róla, hogy milyen a valóságban egy átlagos kínai-amerikai család dinamikája. De valahányszor hasonló családról olvastam, hallottam a könyvekben vagy a filmekben, mindig ott volt valamiféle túlzott szülői szigor, amivel betartatták a már modern világban felnőtt gyerekeikkel a kulturális szabályokat, szokásokat, akkor is, ha a gyerekeket ez frusztrálta, és valahogy a szülők sosem tudták rendesen kifejezni a szeretetüket, érzéseiket a gyerekeik iránt (pedig nyilvánvalóan szerették őket). Itt is valami hasonlót éreztem.

Lily és a nagyszülei kapcsolatáról sokkal több szó esett, és valahogy érthetőbb is volt az egész számomra. Lily szereti a nagyszüleit, de nem tud rendesen kínaiul. A nagyszülők viszont csak kínaiul beszélnek. Vagyis van egyfajta nyelvi korlát közöttük, ami megakadályozza, hogy valódi unoka-nagyszülő kapcsolat alakulhasson ki közöttük, igazi mély beszélgetésekkel.

Lily mindig azt tervezte, hogy majd egyszer megtanul rendesen kínaiul, és akkor végre nem lesz kínos teher számára a nagyszülei társasága, a velük való kommunikáció. Most van lehetősége fejlesztenie a kínai nyelvtudását, csakhogy mire eljutna addig, hogy tényleg beszélni tudna a nagyszüleivel, a nagypapája váratlanul meghal, a nagymamája pedig agyvérzés következtében alig tud már kommunikálni.

Szóval Lily rájön, hogy már túl késő. Sosem fogja megismerni a nagyszülei szájából a családjuk történetét, sosem beszélhetnek egymással a múltról, az érzéseikről, vagy bármi más mélyebb dologról. Megtudhat az anyjától néhány dolgot a családjukról, de az már nem olyan lesz, mintha azok szájából hallaná, akik valóban átélték a dolgokat.

A történet szépen bemutatja, hogy nem szabad halogatnunk semmit, ami számunkra igazán fontos, mert sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Ha nehezen is megy a beszéd valamiért (akár a nyelvtudás hiányosságai miatt, akár érzelmi okokból vagy a távolság miatt), akkor is beszélgessünk azokkal, akik fontosak számunkra, mert jobb egy akadozó beszélgetés, mint a teljes és örök csend.

Még mindig csak a nő a hibás

Lily a nyelvi programon összeismerkedik egy sráccal, JC-vel, aki a lakótársnőjének is bejön. Lily a fiú egy véletlen(?) hibája miatt kettesben marad vele egy napra és éjszakára egy wellnesshotelben.

Az adott éjszakával kapcsolatban elég negatív gondolataim vannak. Történnek dolgok a két fiatal között, de úgy, hogy Lily csak azért megy bele, mert kevésbé kínos számára megtenni, amit a fiú akar, mint nemet mondani. Ami érthető, hiszen össze van zárva egyedül JC-vel egy kis hotelszobába, és nem mellesleg az iskolában sem kerülheti el őt, míg véget nem ér a nyári oktatás. Így nem akarja magára haragítani.

Mondhatnánk, hogy JC csak egy fiatal srác, és nem érzékelte, hogy Lilynek semmi kedve semmiféle szexuális tevékenységhez, de... Red flag, hogy elcserélte a foglalási napokat, és bár a könyvben nem írják le, hogy tényleg direkt, de eléggé valószínű. Red flag, hogy az este után egyáltalán nem érdekelte tovább Lily. Red flag, hogy az iskolában tőle indult el a pletyka Lilyről és róla, és még csak nem is az igazat mondta, hanem kiszínezte a történteket.

Szóval hajlamos vagyok azt mondani, hogy itt nem egy még tudatlan fiatal srácról van szó, aki egyszerűen nem látott bele Lily fejébe, hanem egy srácról, aki pontosan tudta, mit akar, tudta, hogyan érje el azt, és egyáltalán nem érdekelte, hogy Lily vajon ugyanúgy akarja-e.

Sok mindennel áltathatja magát az ember, ha hisz abban, hogy egyszer még jóra fordul a sorsa.

És persze, még most, a 21. században is minden a nő szégyene. Lily az, aki mögött összesúgnak az iskolában, ő az, akinek a tanárok arra célozgatnak, hogy nem fiúzni van itt, hanem tanulni, és ő az, akire a lakótársa megsértődik, mert neki is tetszik JC. És őszintén? A legjobban a lakótárs megsértődése fájt számomra, mert egyetlen fiú sem ér annyit, hogy két lány bántsa egymást érte. A sisterhood sokkal többet ér ennél. Úgyhogy kicsit gyomorszorító érzés volt ezt a szálat olvasni, és elszomorított, hogy még mindig így viselkednek egy lánnyal, nővel. Még akkor sem lenne jogos, ha Lily valóban akarta volna az éjszakát JC-vel, és valóban megtette volna azt, amiről JC hazudik... De még csak nem is így történt.

Kultúra, nyelv, történelem

A történetből sok érdekességet megtudhatunk mind a tajpeji, mind a kínai kultúráról és történelemről, de egyéb országok is szóba kerülnek, ezenkívül ha valaki úgy odavan a nyelvészetért, mint én, akkor igazán élvezni fogja, hogy kaphat egy kis betekintést a kínai nyelv működésébe is.

Ez utóbbi azért is izgalmas, mert a kínai nyelv teljesen másképp működik, mint a magyar nyelv vagy az általunk jobban ismert nyelvek (angol, német, spanyol, olasz, francia stb.). És nemcsak a nyelv felépülésének szintjén, hanem még a nyelvi gondolkodásmód is teljesen eltérő. Olyan elvont kifejezéseket, csengjüket (szólás, közmondás) tanulnak a könyvben Lilyék, hogy sokszor elgondolkoztam azon, vajon ezekkel hogyan lehet kommunikálni a hétköznapokban. Az egész olyan volt, mintha költőnek tanultak volna, vagy nem is tudom... Pedig az adott kifejezéseket a kínai nyelvben a hétköznapi beszélgetésekben használják, csak az én agyam nem áll rá, hogy miként.

Nem mellesleg olyan furcsa témákról is tanultak, amiket ha az angol- vagy a németóra keretében felhozott volna a tanár, eléggé meglepődök. Például az öngyilkosságról.

Szóval a kínai nyelv nagyon furcsa, nagyon furcsa a mögötte álló gondolkodásmód is, de pont ezért érdekes volt olvasni róla a könyvben.

A kulturális és történelmi dolgok kicsit kevésbé érdekeltek. Őszintén bevallom, keveset tudok Kína és Tajpej történelméről, és így időnként nem igazán álltak össze számomra olvasás közben a dolgok.

Identitáskeresés egy ismerős-idegen országban

Őszintén bevallom, amikor belekezdtem a könyvbe, kicsit túl tömény volt számomra. Túl sok új információ ömlött rám egy számomra teljesen idegen kultúráról, és féltem tőle, hogy végül nem fog beszippantani a történet. De szerencsére nem így történt. Bár sokkal jobban szeretem Kuang fantasytörténeteit, végül ez is felkeltette az érdeklődésemet, voltak benne olyan szálak, amik kifejezetten érdekeltek. Szóval nem ez a kedvenc könyvem tőle, de azért tetszett.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Olvasás közben elgondolkoztatott a történet identitásról, felmenőkről, múltról és jelenről.

🔥 5/1 – Volt benne szexuális jelenet, de az inkább rossz érzéseket keltett bennem amiatt, hogy Lilyvel együtt csapdában éreztem magam az adott jelenetben.

🤧 5/1 – Nem egy sírós könyv, vagy legalábbis számomra nem volt az.

💔 5/1 – Sajnáltam a nagypapa halálát, de mivel nem ismerhettem meg őt a történetből úgy igazán, ezért nem törte össze a szívemet.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel Lily a könyvben konkrétan részt vesz egy teatúrán Tajpejben, ezért a könyvben említett mézillatú, kabócák rágta oolongot ajánlom most az olvasás mellé.

✈✈✈ 5/3 – Csak azért adok 3-ast rá, mert Kuang összes korábbi könyve sokkal jobban tetszett ennél. Nem volt ez sem rossz, csak nem volt annyira jó, mint a korábbiak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 27. Readinspo

10. 29. Utószó

11. 02. Pandalány olvas

11. 04. Könyv és más

11. 06. Ambivalentina

11. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 10. Olvasónapló

A legfeministább fantasy, amit eddig olvastam (Sarah Rees Brennan: Éljen a gonosz! – Blogturné)

Az Agave kiadónak köszönhetően egy igazán érdekes és izgalmas fantasy jelent meg nemrég Éljen a gonosz! címmel. Tarts bloggereinkkel a turné során, lépj be te is a könyv világába, és bújj a gonosz bőrébe!

Szereted a gonoszok szempontjából bemutatott történeteket? Hiszel benne, hogy a világ nem fekete és fehér? Feministaként kedveled az összetett, belevaló, szerethető női karaktereket? Akkor az Éljen a gonosz! tökéletes olvasmány lesz számodra.

Sokak álma, vagy mégsem?

Létezik vajon olyan könyvmoly a világon, aki nem álmodozott még arról, hogy egyszer a kedvenc története magába szippantja, és találkozhat a kedvenc karakterével? Aki mellesleg A Férfi számára? Nos, az Éljen a gonosz! főszereplője, Rae átélheti ezt, de vajon tényleg annyira jó élmény, mint amilyennek álmodozás közben tűnik?

Rae épphogy csak átlépte a tinédzserkor küszöbét, de az élete nem az egyetemről, az első szerelemről, a bulikról szól, mint egy átlagos fiatal lánynak. Rae ugyanis végstádiumú rákban haldoklik. A kishúgával a kórházban a kedvenc fantasyregényüket olvassák közösen, hogy eltereljék a figyelmüket a valóság szörnyűségeiről. Aztán egy éjszaka egy furcsa alak bukkan fel Rae kórházi ágya mellett. Közli vele, hogy képes átjárót nyitni a kedvenc regénye világába, Eyamba, ahol ha a következő virágzáskor megszerzi az Élet és Halál Virágát, akkor visszatérhet a valóságba, mégpedig gyógyultan. Raenek nincs vesztenivalója, és ez egész jó alkunak tűnik, úgyhogy él a lehetőséggel.

A női írókról néha úgy beszéltek, mintha csak fiktív vámpírtárskeresőket üzemeltetnének, míg azok a férfiak, akik fedetlen keblű, zöld facsajokról írtak, természetesen a transzcendens irodalmi ihletettség fáklyáinak hordozóiként jelentek meg.

Ám arra nem számít, hogy a történet női főgonoszának a bőrében találja magát, akit másnap ki fognak végezni a történet szerint. Ahogyan arra sem, hogy a kedvenc karaktere, A Férfi, valójában egy szexista s*ggfej. A helyzetről azonnal a dzsinnek jutottak eszembe, akik sokszor csalafinták a mesékben, mert kiforgatják az emberek kívánságait, és a legjobbnak tűnőt is átalakítják valami szörnyűséggé.

Nagyon tetszett, hogy olvasás közben végig úgy éreztem, hogy a történetnek valódi tétje van. Egyáltalán nem voltam, és mivel utólag kiderült, hogy ez nem egy egyrészes könyv, még most sem vagyok biztos benne, hogy a végén ki éli túl a sztorit, ahogyan abban sem, hogy Rae vajon túléli-e.

Ám annak ellenére, hogy a történetben a kivégzés mellett zombik, egy szexista s*ggfej király és sok más egyéb is fenyegette Raét, és nem lehet biztos a végső győzelmében, végül úgy éreztem, hogy ez egy olyan sztori, amibe (ha a valóságban ne adj isten, haldokolnék, és lenne lehetőségem egy hasonló alkura) én is szívesen bekerülnék.

Ugyanis ez volt a legviccesebb, legfeministább, legizgalmasabb, legfordulatosabb, legérdekesebb szórakoztató irodalmi történet, amit hosszú idő óta olvastam. Mindenképpen felkerült a top 3 kedvenc listámra, de azt is meg merem kockáztatni, hogy jelen pillanatban a top 1-es helyet foglalja el.

A feketehumorát mintha pont nekem szánták volna. A feminista vonal szintén belopta magát a szívembe. A karaktereket pedig egyenesen imádtam.

Fekete-fehérből ezerszínű történet

Amikor Rae először bekerül a fantasysztoriba, minden és mindenki pofonegyszerűnek látszik. Van egy üresfejű és -lelkű jó hercegnő, aki gyönyörű, de esetlen, így a férfiak imádják megmenteni, és mind odavannak érte. Van a király, aki jóképű, hősies, szívből szereti a jó hercegnőt, a későbbiekben pedig kiderül majd róla egy nagy titok, aminek köszönhetően még hősiesebbé válik, és bár az ellenségeivel kegyetlenül leszámol, de ártatlanoknak sosem árt. Van a király barátja, a hős, tiszta lelkű lovag, aki szüzességi fogadalmat tett, nagyon szabálykövető és tisztességes, és állítólag titokban szerelmes a jó hercegnőbe, de persze, magában szenved az érzései miatt. Van a bordélytulajdonos, akit nem érdekel más, csak a pénz és az ármánykodás. És persze a gonosz hercegnő, akinek Rea a testébe került, és aki egy áskálódó, erkölcstelen boszorka. És még sorolhatnám...

Szóval az összes karakter sztereotipikusnak és egysíkúnak tűnik, de aztán ahogy kibontakozik a történet, kiderül, hogy mindegyikük teljesen más, mint amilyennek elsőre elhitették velünk. Mindegyikük sokkal színesebb, bonyolultabb, összetettebb. És most nemcsak a főszereplőkről és a főbb szereplőkről beszélek, hanem még a mellékszereplők is sokkal izgalmasabbak, mint bármelyik másik ifjúsági fantasytörténetben, amit valaha olvastam.

A karakterek valódi személyisége és a történet szép lassan állt össze, akár egy kirakós, és minden egyes apró darabkánál, ami változtatott a teljes képen, úgy éreztem, mintha valami kincset fedeztem volna fel. Annyira gyönyörűen működött az egész, hogy csak pislogtam.

Szerintem ritka az a történet, amiről elmondhatom, hogy nemcsak egy-két, hanem legalább hat főkedvencem van a karakterek között, és mellettük még legalább hat mellékkedvencem. Ahogyan ritka az is, hogy szívből, rajongva szeretem egy fiataloknak szóló történet női főszereplőjét.

A legcsodásabb feminista női főszereplő

Ebben a könyvben végre egy olyan fiatal női főszereplő van, aki vicces, belevaló, intelligens, fifikás, pontosan tudja, ki is ő, mit akar, mindent megtesz azért, hogy elérje, és nem hajlandó ezért szégyellni magát. Nem hajlandó beállni a sorba, nem hajlandó eltűrni, hogy pusztán azért, mert nő, lenézzék. Büszkén felvállalja, hogy igen, ő a „gonosz” hercegnő a sztoriban, de csak a patriarcha elnyomók szemén át nézve az. Az olyanok szemén át, akik a mi valóságunkban boszorkánynak bélyegeztek anno egy fiatal lányt, mert egy férfi nem tudta kordában tartani a nadrágjában lévő szervét, és ez persze szerintük a lány hibája volt. Vagy akiknek az az első kérdésük egy megerőszakolt nő esetében, hogy milyen ruha volt rajta.

Rae nem fogadja el passzívan a sorsát, nem hajlandó csendben tűrni, és nem hajlandó mások játékszabályai szerint játszani. Ahogy megérkezik a fantasyvilágba, azonnal aktívan küzdeni kezd a túléléséért. Felméri a helyzetet, segítőket szerez, terveket kovácsol, és cselekszik. Megmutatja, hogy a nőket szétfeszítő düh, a ravaszság, az, hogy valaki mindent megtesz az életben maradásért, nem feltétlenül negatív tulajdonságok, és még csak nem is pusztán a nőkre jellemzőek. Csak míg a férfiaknál ezeket bátorságként, intelligenciaként, talpraesettségként értékelik, a nőkre sokszor csak rásütik, hogy ribancok, boszorkányok, gonoszok.

A mesékben mindig kigúnyolják azokat a felszínes nőket, akik rajonganak a hiú külsőségekért, a nők azonban régen, amikor még nem volt bankszámlájuk, ékszereket gyűjtöttek. Az ékszerek a túlélés zálogát jelentették számukra.

Rae azért szerethető, mert megtestesíti az összes valaha élt és jelenleg is élő nőt, akit a patriarchátus megpróbált boszorkánynak, kék harisnyának, feminácinak vagy más hasonlónak beállítani. Rae mi nők vagyunk, mind.

De Rae másként is példát mutat nekünk, ugyanis ahelyett, hogy a többi hercegnővel, udvarhölggyel versengene a király kegyeiért, inkább hagyja a mérgező rivalizálást, és szövetségre lép a többi nővel. Megmutatja, hogy egyetlen férfi sem ér annyit, hogy egymást bántsuk, öljük miatta. És ha a férfit hagyva a francba, összefogunk, akkor valóban fontos és nagy dolgokra lehetünk képesek együtt.

Persze, mint a sisterhoodból is látszik, nemcsak Rae karaktere csodálatos feminista szemmel a sztoriban, hanem sok másik karakter is. Még a jó hercegnő is, akiről kiderül, hogy egyáltalán nem olyan üres, buta és unalmas, mint elsőre hitte az ember, és valójában nem sokban különbözik Raetől.

Rae és Kulcs. A kép forrása: Instagram

A legszexibb szociopata sorozatgyilkos

Oké, aki ismer, tudom, hogy most fel fog röhögni, mert sokszor kifejtettem már, hogy felnőtt olvasóként a jófiúkért vagyok oda, a rosszfiúk viszont hidegen hagynak. De mindig akad kivétel, ami erősíti a szabályt.

Van a történetben egy Kulcs nevű srác, aki elsőként csatlakozik Rae „gonoszokból” álló csapatához, és megesküszik neki, hogy szolgálni fogja őt. Szegénysorból származik, borzalmas gyerek- és fiatalkora volt, kicsit (na jó, nagyon) szociopata, és ha szükséges, bárki torkát elvágja gondolkodás nélkül.

– Hát nem így működik a szerelem? Az ember feltárja a szívét a kés előtt. – Kulcs megvonta a vállát. – Ha engem kérdezel, az úrnő jobbat érdemelne nála.

– A király az országunk legfőbb uralkodója, az úrnőnk pedig csak egy hazug boszorkány, akinek a bűnei isteni megtorlásért kiáltanak.

A férfi egyetértően bólogatott.

– Én is kedvelem őt.

De közben meg hűséges, bátor, romantikus, és olyan szintű szeretetvágya van, hogy képtelenség nem együttérezni vele. Lehet, hogy bárki mást simán megölne, de az ő gonosz hercegnőjéért akármit megtenne. És az „akármit” szó szerint kell érteni. Akár a saját borzalmas szenvedését és halálát is önként vállalja, ha azzal Raet segítheti. Tisztelettel bánik vele, elismeri őt, elfogadja a vezetőjének, és szereti. És bízik benne. Vagyis lehet, hogy egy szociopata sorozatgyilkos, de egy feminista szociopata sorozatgyilkos. 😅

Jókat vigyorogtam a párbeszédein Raevel, elolvadt a közös jeleneteiktől a szívem, és még arra is rávett Kulcs karaktere, hogy konkrétan zokogjak egy bizonyos jeleneten. Szóval igen, vállalom, Kulcs azon nagyon-nagyon kevés nem jófiú közé tartozik, akit rajongva tudok szeretni, és akiben megbízom. Még most is...

Ő nem hitte, hogy Kulcs szörnyeteg lenne. Egyszerűen csak hiányzott belőle az empátia, rendszeresen disszociatív állapotba került, és folyamatosan embereket gyilkolt, ennyi az egész.

Valószínűleg egyébként az is közrejátszott abban, hogy megláttam Kulcs vonzó oldalát, hogy ellenpontnak ott volt mellette a király. Aki jóképű, gazdag, hatalommal bír, sosem kellett éheznie, szenvednie, és kezdhetett volna a hatalmával valami jót is, ám ő ehelyett inkább csak a nőket hajkurászta, és úgy bánt velük, mint egy húsdarabbal. Kulcs sokkal rosszabb helyzetből indult, mint a király, mégis érző emberként kezelte a nőket, legfőképp Raet.

Szóval igen, időnként elgondolkoztam azon, hogy tuti valami baj van velem, és elromlottam, de láttam valami a srácban, amitől egyszerűen nagyon szerethető volt, és annak ellenére, hogy határozottan veszélyes tud lenni, bíztam benne.

Egy izgalmas, fordulatos, velejéig feminista történet

Ez az egyik legfeministább fantasykönyv, amit valaha olvastam, és pillanatnyilag a kedvenc könyvem is egyben, aminek alig várom a folytatását. Nagyon megfogott, élveztem minden pillanatát. A 80%-át végigröhögtem a pont nekem való feketehumor miatt, a maradék 20%-on pedig vagy zokogtam, vagy halálra izgultam magam. Imádom a főszereplőt, Raet, kivételesen odavagyok a nem jófiú Kulcsért is, és rajtuk kívül még egy csomó más kedvencem is akadt. A karakterek (még a mellékszereplők is) összetettek, izgalmasak, a sztori fordulatos, és végig fogalmam sem volt róla, mire számíthatok, így valóban végigizgultam a könyvet. Én egyszerűen imádtam, pillanatnyilag tényleg ez a kedvenc könyvem, pedig több ezret végigolvastam már életem során.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Rengeteg gondolat járt a fejemben olvasás közben. Feminista gondolatok, Kulcs karakterével kapcsolatos gondolatok, elméletek, hogy vajon miként is alakulhat majd a történet. Szóval rendesen megmozgatta az agyamat.

🔥🔥🔥 5/3 – Nem volt benne szexjelenet, mégis volt tűz a sztoriban. Nagyon izgató volt az a dinamika, ami Rae és Kulcs között volt.

🤧🤧🤧🤧🤧 5/5 – Soha életemben nem sírtam még le könyvet, de most sikerült könnycseppeket ejtenem véletlenül a lapokra. Volt két jelenet is, aminél zokogtam, az egyik esetében szomorúságomban, a másikban mert olyan cukin romantikus volt, hogy majd meghaltam bele.

💔💔💔💔 5/4 – Igen, a szomorú zokogós jelenet összetörte a szívemet, és csak a könyv vége mentett meg attól, hogy 5 pontot kelljen adnom.

🍵🍵 5/2 – A sok röhögés miatt inkább csak szünetekben vagy olvasás után igyatok teát, nehogy a könnyek mellett az is az oldalakon kössön ki. Egyébként ehhez a belevaló feminista sztorihoz csilis-csokis fekete teát ajánlanék.

👸👸👸👸👸 5/5 – Pillanatnyilag ez életem top 1-es könyve. Mert a története nagyon közel áll hozzám, és mert a karaktereket is imádom benne.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

11. 03. Olvasónapló

11. 06. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 07. Ambivalentina

11. 09. Könyv és más

11. 11. Utószó