Rachel Kushner: A teremtés tava – Blogturné

Rachel Kushner regénye, A teremtés tava egy különösen feszült, intellektuális thriller, amelyben egy titkos ügynök egy anarchista közösségbe beépülve maga is egy veszélyes játszma részévé válik. A történet sötét iróniával és hipnotikus erővel tárja fel, milyen törékeny az igazság ott, ahol minden csak gondosan felépített fedőtörténet. Kushner szenvtelenül gyönyörű prózája egy olyan világba vezet, ahol a múlt és a jelen határai elmosódnak, és még az érzelmek is fegyverré válhatnak. Tarts velünk, ha érdekel, mit gondolunk a Magnólia Kiadó gondozásában megjelent regényről!

Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszövege alapján egy izgalmas beépített kémes történetnek tűnt. Anno nagyon szerettem az Alias című sorozatot, ami a kémek világában játszódik, szóval gondoltam, visszatérek egy kicsit ebbe a világba ezzel a könyvvel.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, átlagos méretű könyvről van szó, ami minőségi kötést kapott, mert utazás közben, a munkahelyen, kissé szétfeszítve az oldalakat olvastam, de egyetlen halovány törés sem látszik emiatt a gerincén, és az oldalak is bírták a strapát.

A borító nagyon egyszerű és kicsit retró érzésem van tőle. Az elülső borító alsó részének a háttérszíne sárga, és csak pirossal meg feketével az író, a könyv címe, a The Booker-díj kis jelzése (erre jelölték a könyvet 2024-ben), valamint a Magnólia kiadó neve szerepel. A borító felső részén egy fotó található, egy női alak háton fekszik (valószínűleg a főszereplő) valami fehér-fekete foltos felületen. A nő napszemüveget visel, ami utalás számomra arra, hogy nem enged bepillantást a valódi személyiségébe, a valódi kilétébe.

Bár a borító tényleg nagyon egyszerű és retró, valahogy mégis jól néz ki szerintem. Szóval 5 pontból 4,5 pont.

Alapötlet

Egy fiatal nő beépül egy anarchista csoportba, hogy kiderítse, mire készülnek, vagy épp rávegye őket arra, hogy tegyenek valamit, ami miatt bajba kerülhetnek. Bár biztosan vannak hasonló témájú kémregények, én valahogy még csak sorozatban vagy filmen láttam ilyesmit, úgyhogy nekem könyv formájában ez egy új ötletnek tűnt.

A kivitelezése is egész egyedi a történetnek, mert egyáltalán nem olyan pörgős, mint amire egy kémsztoritól számítanánk. Tele van olyan filozófiai kérdésekkel, gondolatokkal, amik szerintem sok ember fejében megfordulnak manapság. Hogyan lehet lerázni a kapitalizmus láncait? Miként élhetünk olyan szabad életet ebben a világban, amilyenre vágynánk? A könyvben szereplő kommunákhoz hasonlók valóban ezt a szabadabb életet akarják megadni nekünk? Vagy csak másféle láncokat aggatnak ránk?

Szerintem érdekes és elgondolkoztató az alap, szóval 5-ből 5 pont.

Cselekmény

A történet egy „Sadie Smith” álnevű nőről szól, aki egy megbízás miatt beépül egy anarchista kommunába. Egyfelől az ő ügyködését követhetjük végig E/1-ben, másfelől egy Bruno Lacombe nevű férfi gondolatait ismerhetjük meg történelmi, társadalmi, filozófiai, politikai témákkal kapcsolatban. Bruno e-mailjeit Sadie olvassa el (általa jutunk hozzájuk mi is), miután feltörte a férfi e-mail-fiókját a nyomozása közben, Bruno ugyanis amolyan elméleti atyja a kommunának.

Őszintén bevallom, hogy a fülszöveg alapján nem ilyen történetre számítottam. Azt hittem, hogy egy pörgős, akciódús, feszültséggel teli sztorit kapok, amiben egy kémnő különböző veszélyes helyzetekbe keveredik folyamatosan. Nos, ha valaki mindenképpen ilyen kémtörténetre vágyik, akkor ez nem az ő könyve. De ha valaki szeret filozofálni, szereti a mély gondolatokat, szereti a lassan kibontakozó összeesküvéseket, akkor ugyanúgy érdekesnek találja majd ezt a könyvet, ahogyan én is. Szóval más ez a könyv, mint amit vártam tőle, de attól még kifejezetten élveztem olvasni.

A cselekmény csak úgy a történet fele körül kezd kicsit beindulni, amikor is Sadie végre személyesen is összeismerkedik Pascallal, a kommuna vezetőjével, és bejut a közösségbe egyfajta külsős segítőként. De ekkor sincsenek még nagy fordulatok, igazán életveszélyes helyzetek, csak úgy szép lassan végzi Sadie a munkáját. Igazából, kicsit olyan volt ő számomra, mint egy kígyó, aki észrevétlenül besiklik az adott területre, ártalmatlan siklónak tetteti magát, de közben mindenki fülébe belesziszeg valamit, egymás ellen fordítja az embereket, és várja, hogy mikor jön el az a helyzet, amikor váratlanul belemarhat másokba (vagy szimplán hagyja, hogy mások egymást marják halálra).

Mi az, amivel valaki szembesül a hajnali négyórai rideg és magányos énjében? Mi lakozik benne?

Nem a politika. Az emberekben nincs politika.

Az ember igazi valója – az összes réteg és álca, csoport- és típusjelzések, a vélemények és „meggyőződések” zaja alatt – a csendes igazság, egy olyan anyag, amely tiszta, makacs és következetes. Kőkemény, hófehér só.

Ez a só a mag. A lét hajnali négyórás valósága.

Ami kicsit még lelassította a cselekményt, azok Bruno levelei voltak, amiket amúgy én nagyon élveztem. Nem tudom, hogy a tudományos, történelmi dolgok, amikről beszélt a Neander-völgyi emberekkel, cagot-kkal és más egyebekkel kapcsolatban, valóban tények-e, mert ennyire nem vagyok otthon sajnos a témában, de érdekfeszítő volt, amiket mesélt és állított. Érdekesek voltak a filozófiai eszmefuttatásai is. Olvasás közben többször is észrevettem, hogy megálltam egy-egy gondolatánál, és elelmélkedtem rajta. Sőt, volt, hogy átmentem anyához, és neki is elmeséltem, milyen érdekességet olvastam éppen. Egyszer majd utána akarok nézni, hogy vajon mennyi igazság volt a dolgokban, amikről az e-mailjeiben írt, csak egyelőre nem volt időm utánakutatni a történelem adott részeinek (bár a cagot-kra rákerestem, és kicsit olvasgattam róluk). De az érdeklődésemet mindenképpen felkeltette.

5-ből 5 pont.

Karakterek

Sadie-vel kapcsolatban kicsit ellentétes érzéseim vannak. Elég érzéketlen karakternek tűnik elsőre, aki csak szimplán végzi a munkáját, és nem számít neki, ha ártatlan embereknek problémát okoz, összetöri a szívüket, kihasználja őket. És hát, ez nem teszi túl szimpatikussá. De ha valaki hajlandó a lelke mélyére nézni, figyelmesen olvassa a gondolatait, érzéseit, akkor azért rájön, hogy valójában korántsem annyira érzéketlen, mint amilyennek mutatja magát. Inkább csak elzárja az érzéseit, mert a munkájához létszükséglet ez a hozzáállás. Enélkül nem lenne képes elvégezni azt, amit rábíztak, és nem tudná túlélni azokat a dolgokat sem, amiket tennie kell. De a munkája nagyon magányossá teszi. Ha szerez is időnként barátokat az akciói alatt, azok ideiglenesek, és nekik sem mondhatja el önmagáról az igazat.

Szóval, igen, Sadie furcsa karakter, és bár látom az esendőségét, nem merném azt állítani, hogy megkedveltem. Viszont! Pont az mutatja, hogy a történet maga jó, hogy annak ellenére élveztem az olvasását, hogy a főszereplő semmiféle lelki kötődést nem váltott ki nálam.

Bruno viszont a levelei alapján érdekes, elég elvont embernek tűnt. Az biztos, hogy izgalmas beszélgetőpartner lehet, mert a gondolatai elgondolkoztatják az embert. Izgalmas volt, ahogyan az életéről, a múltjáról mesélt. Például arról, hogyan élt egy ideig egy teljesen sötét barlangban a föld alatt, ahol megismerte a vakság milyenségét. Kevés ember képes ilyen őrültségekre, én sem lennék az, ennek ellenére úgy gondolom, hogy érdekes tapasztalat lehet. Szóval imádtam olvasni a leveleit. A könyv első felében talán még jobban is szerettem, mint magát a főszálat Sadie-vel.

Pascal nem igazán volt szimpatikus. Ő olyan volt nekem, mint az a tipikus szektavezér, aki sokszor jónak tűnő dolgokat mond, de a tettei rosszak, ám azokat is meg tudja magyarázni valami agymosással. Kiforgatja a szavakat, nagyokat mond, de közben kihasználja az embereket, akik követik őt.

Elég sok érdekes mellékszereplő is akadt a sztoriban még, például Nadia, akit a kommuna kivetett magából, és ezért olyan, mint egy dühös zaklató, vagy épp Denis és Francoise, akik nagyon be akartak kerülni a kommunába, de Pascal úgy hajtotta el őket, akár a kivert kutyát. És a kommunán belül is voltak tagok, akikről érdeklődve olvastam.

5-ből 4 pont.

Lezárás

A végén egy kicsit felpörgött a történet, talán túlságosan is. Nagyon gyorsan lezártuk a cselekmény legizgalmasabb részét. Érdekelt, hogyan fog zárulni a terv, amit Sadie-nek össze kellett hozni egy tüntetéssel és mint később kiderült, egy gyilkossággal kapcsolatban, de végül totál másképp alakult minden, mint ahogyan arra számítottam. Az viszont egyáltalán nem lepett meg, ahogy Sadie végül a munkájával és az életével kapcsolatban döntött.

5-ből 4 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nos, nem azt kaptam, amire a fülszöveg alapján számítottam, de alapvetően érdekes volt. Bírom a lassú, filozofikus, elgondolkoztató sztorikat, és azzal sincs feltétlenül bajom, ha egy főszereplő nem túl szimpatikus, nem lopja be magát a szívembe, ha a történet maga jó. Az egyetlen aprócska problémám az arányokkal volt. Az elején túl sok egyébként a cselekményhez nem hozzáadó mellékszál, mellékérdekesség volt, aztán beindult a cselekmény, de a vége meg az elejéhez képest túl gyorsan le lett zárva és meg lett oldva. Ennek ellenére a történet végig lekötött, nagyon beindították az agyamat a történelmi, társadalmi, filozófiai témák, amik felmerültek (főképp a Bruno által írt e-mailekben).

Szóval 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a lassú cselekményű, elgondolkoztató, filozofikus történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Barangoljunk egy kicsit a Magnólia Kiadó thrillerszekciójában. Játékunkban minden állomáson mutatunk nektek 1-1 borítórészletet. A feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik regényhez tartozik az adott részlet, a megfejtést (cím és szerző) pedig beírjátok a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

04. 22. Readinspo

04. 24. Könyv és más

04. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 30. Utószó

Somfai Anna: One More Cup of Coffee (Nyár Walesben) – Blogturné

Somfai Anna legújabb ifjúsági regényén keresztül Walesbe repíti az olvasókat, ahol egy fiatal zongorakedvelő lány élete nagy kalandját éli át egy táborban, ahol nem csak kalandokra, de lassan önmagára is rálel. Tartsatok velünk a blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon szeretek olyan történeteket olvasni, amelyek más országban játszódnak, és a segítségükkel kicsit felfedezhetem a világot. Wales egész érdekes választásnak tűnt, mert semmit nem tudok róla, szóval azt reméltem, hogy megismerhetem egy kicsit a regénynek köszönhetően.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, átlagos méretű könyvről van szó. Nem okozott gondot számomra, hogy magammal cipeljem a buszutakon, be a munkahelyemre, mert nem egy súlyos darab. A borító behajtott fülein egy idézet és az író rövid életrajza található.

A borító kékes árnyalatú, az ég, a tenger és egy világítótorony látszik rajta. Az ég kicsit borús, mintha épp vihar készülődne. Van egy viharjelenet a történetben, szóval valószínűleg erre utalhat a kép. A borító egész jól néz ki, és tetszik, ahogyan a cím O betűjét egy csésze kávé jeleníti meg.

Szóval 5-ből 5 pont.

Alapötlet

Ahogy már fentebb említettem, szeretem az olyan történeteket, amik elvisznek magukkal külföldre. Érdekes új kultúrákat, tájakat, szokásokat megismerni, és kicsit tényleg olyan, mintha az ember kiszakadna a megszokott kis világából.

A zenét is szeretem, szóval jó ötletnek találtam, hogy a főszereplő, Lili szeret zenélni, keresi a jövőjét ezen a téren, és próbálja leküzdeni az akadályokat, amiket az anyja és az élet elé tesz.

A fiatalok útkeresése, önmaguk felfedezése nem új téma, de ha sikerül olyan problémákat előhozni egy történetben, amik sok tinédzser érintenek, amiket olvasóként könnyű átélni, akkor a sokszor feldolgozott téma is adhat valami újat és valami fontosat. Itt is előkerültek családi problémák, a jövővel kapcsolatos tervek, szerelmi civakodások és hasonlók, amik a legtöbb fiatal életében így vagy úgy, de valamikor felbukkannak.

5-ből 5 pont.

Cselekmény

Lili egy katedrálisokat restauráló diáktáborba utazik a nyáron Walesbe. Itt megismerkedik egy csomó más fiatallal, többek között Dylannel, Oliverrel és Paolával. Dylan az első perctől tetszik neki, de Oliver sem hagyja teljesen hidegen. Paolának és egy új ismerősüknek köszönhetően pedig lehetőséget kap arra, hogy egy kicsit azzal foglalkozzon, amivel a legjobban szeret: a zenével.

Ami tetszett, hogy bár a történet a fiatalok nyelvén szól a fiatal olvasókhoz, mégis minőségi a stílusa, gördülékenyen lehet olvasni. Érezni, hogy az író ismeri a mai tinédzserek nyelvezetét, szlengjét. Azt nem tudom, hogy ő maga hány éves, mert nem néztem utána, de vagy nemrég volt fiatal, vagy sok fiatal veszi körül, vagy nagyon szépen utánakutatott a mai fiatalok nyelvének.

Lili szülei éppen válófélben vannak, mert az apja beleszeretett egy, a feleségénél sokkal fiatalabb nőbe, és otthagyta a családját. Lili emiatt összeveszett az apjával, egy ideje nem beszélt vele, nem találkozott vele, de nagyon hiányolja őt. Viszont nem igazán tudja, hogyan léphetnének túl a történteken. Az anyjával sem felhőtlen a viszonya, mert a nő nem támogatja őt a zenélésben, inkább azt akarja, hogy ügyvéd, orvos legyen, vagy valami más komolyabb szakmát válasszon. Dylan pedig sosem ismerte az apját, most viszont lehetősége van rá életében először, hogy találkozzon vele. Bár az apámmal kapcsolatos problémáim nekem teljesen mások voltak, mint kettejüknek, ettől függetlenül át tudtam érezni a csalódottságot, elhagyatottságot, dühöt, félelmet, szeretetvágyat, amit érezhettek.

Vannak házasságok, kapcsolatok, amik nem működnek, és ilyenkor egyáltalán nem baj, ha a felek elválnak. De sosem mindegy, hogy hogyan, milyen körülmények között. Például, nem mindegy Lili esetében, hogy az apa még benne volt a házasságában, amikor már félrenézegetett, ahogyan az sem, hogy nem ült le rendesen átbeszélni a dolgokat, a döntéseit, a döntése gyerekeire vonatkozó következményeit Lilivel (és a többi gyerekével). Szóval igen, Lili jogosan volt kiborulva emiatt. És az sem mindegy, hogy Dylan apja vajon tudott-e arról, hogy gyereke született, vagy sem, amikor eltűnt Dylan anyjának az életéből.

Azt is teljesen megértettem, milyen, amikor van egy álmod, de egy csomó akadály hárul eléd. Anya engem szerencsére mindig támogatott az írásban, de voltak emberek, akik hülyének néztek az álmaim miatt, és voltak más nehézségek is, amiket nehéz volt legyőzni. És hát, fiatalon ének-zene tagozatos voltam általános iskolában. Ha az akkori kórusvezetőnk, Magdi néni nem hív félre engem és egy másik osztálytársamat, hogy közölje, hogy nehogy a Művészetibe merjünk jelentkezni, mert nem akar szégyenkezni miattunk, akkor lehet, hogy másképp alakul az életem, és a zenei pályán megyek tovább. (Hozzáteszem, nem lett volna oka szégyenkezni, de olyan természete volt annak a nőnek, hogy a versenyeink előtt mindig leüvöltötte a fejünket, hogy mennyire sz*rok vagyunk, lemondja az egészet, aztán másnap valahogy mégis mindig arany minősítést kaptunk, első helyen végeztünk... Szóval egy megkeseredett, tanárnak totálisan alkalmatlan nőszemély volt. Csak hát gyerekként ezt még nem láttuk át, és elhittük neki, hogy bénák vagyunk.)

Szóval érdeklődve vártam, hogy Lili mire is jut a zenéléssel, főképp, hogy a történet során több különböző lehetősége is volt arra, hogy esetleg elinduljon a zenei pályán valamilyen formában. Jó ötlet volt egyébként a közösségi média használata első lépésként, mert a 21. században ez valóban kiugrási lehetőség lehet egy tehetséges ember számára.

A könyvben egyébként egy csomó klasszikus és modern zeneszám említve van, és dalszövegrészleteket is találhatunk az oldalakon. Ez azért klassz, mert arra ösztönzik az olvasót, hogy rákeressen ezekre a zenékre, és meghallgassa őket.

Ha nem is részletesen kifejtve, központi témaként, de egyéb fontos, a tinédzsereket (is) érintő témák is előkerültek a történetben. Például az evési nehézségek, az önelfogadás kérdése, az egyik szerettünk elvesztése okozta gyász feldolgozása, vagy épp a menekültek kérdése és a magyarországi politikai helyzet.

Ami kicsit távolabb állt tőlem a történetben, az a táborozós és a romantikus szál. Lehet, hogy végérvényesen felnőttem, nem tudom, de már nehezen viselem, ha egy könyvben a karakterek ostoba és felelőtlen döntéseket hoznak (egymás után többet is). Az még hagyján, amikor fiatalok teszik ezt, mert hát, fiatalok (bár ők is felbosszantanak, mert ennyi idősen azért nekem már volt felelősség- és veszélyérzetem), de amikor felnőtt emberek képtelenek vigyázni a rájuk bízott fiatalokra, az ténylegesen dühít. Lényegében a cselekmény nagy része abból állt, hogy Liliék kiszöktek a szállásukról a tiltás ellenére, bajba keveredtek, leszidták őket, aztán újra kiszöktek, megint történt valami gond, megint leszidták őket, aztán újabb hülyeséget csináltak, megint leszidták őket, és így tovább, és így tovább, míg végül lényegében olyan életveszélyes döntéseket hoztak, hogy csodálom, nem adták el a veséiket szervkereskedők, vagy valami hasonló. Őszintén szólva, csak a szerencsén és az írón múlt, nem Liliék döntésein.

Sajnáltam, hogy a restaurálásból végül nem sok minden lett, mert a fiatalok a tábor témája ellenére konkrétan alig dolgoztak valamit. Ez persze tinédzserszemszögből elég reális, mert ki akarna dolgozni, ha helyette kalandozhat is... Olvasóként viszont érdekes lehetett volna bepillantást nyerni mind egy régi katedrális múltjába, mind a restaurálás folyamatában. De ezt kevésbé bántam, mint azt, hogy végül alig kaptam valamit Walesből.

A történet lényegében akárhol játszódhatott volna, mert nem igazán tudtam meg Walesre jellemző érdekességeket, szokásokat, bármit, aminek köszönhetően el akarnék oda utazni, hogy megnézzem a saját szememmel. Amikor anno az Otthon, svédes otthon című könyvet olvastam, az annyi mindent átadott Svédországról, hogy néhány napon belül beszereztem egy csomó svéd nyelvkönyvet, és elhatároztam, hogy egyszer eljutok oda, mert annyira elvarázsoltak az ottani népszokások, a nyelv, a táj, minden... Itt viszont a tengerparton és a fókákon kívül lényegében semmi Walesre jellemzőt nem igazán kaptam, ami beszippanthatott volna. Így Wales lényegében csak a történet díszlete lett, nem egy „élő-lélegző” helyszín.

5-ből 3,5 pont.

Karakterek

Lili alapvetően egy szimpatikus tinilány, akinek vannak átérezhető családi gondjai és olyan álmai, amiknek a megvalósulásáért drukkolunk olvasás közben. Bár voltak neki is felelőtlen döntései, azért ő mindig kicsit visszafogottabb volt, és általában mások vitték bele a bajba. Szerintem, ha tiszta a feje (értsd: nem vakítja el a rózsaszín köd), akkor kevesebb bolondságot követ el. De ez egy tinitől nem szokatlan, csak hát, felnőttként arról olvasni, hogyan hoz egymás után rossz és veszélyes döntéseket, egy kicsit kiborító volt. Időként kedvem lett volna elé toppanni, és megkérdezni tőle, hogy: „Mi a túrót csinálsz, édes lányom?” 😅 Szóval igen, felnőttem, és már felnőtt szemszögből látom a tinédzser karakterek viselkedését.

Dylan horkantva felnevet, széttolja a könyökét az asztalnál, és egy mozdulattal lesodorja az egyik kávéscsészét.

– Oh, damn it!

A barista odaugrik egy ronggyal, de véletlenül nekicsapja a vizes rongyot Dylan lábának.

– Húzz már innét – förmed rá Dylan, mire a lány szemét elfutja a könny.

– Bocsánat, nem akartam – suttogja.

– Mi kérünk bocsánatot – hajolok le hozzá, és segítek feltörölni a kávét. – A barátom kicsit másnapos.

– Semmi bajom! – ugrik fel Dylan, és cseppet sem izgatja, hogy ezzel kilöki Teresa kezéből a pekándiós szeletet. – Leszámítva, hogy egész reggel Oliverrel lógtál.

A könyvben van egy szerelmi háromszög Lili, Dylan és Oliver között. És ezzel kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy igen, felnőttem. Dylan karaktere számomra egy hatalmas red flag volt végig. Dühkitörései vannak, ilyenkor bunkó másokkal, szélsőségesen féltékeny, állandóan balhézik emiatt, folyton veszélybe keveri Lilit, és nem törődik azzal, hogy a lánynak baja eshet, és hasonlók. És persze, a történet megmagyarázza ezt azzal, hogy rajta van az autispektrumon, de ez nem mentség, attól ő még egy red flages srác egy fiatal lány számára. Végig azért drukkoltam olvasás közben, hogy Lili jöjjön rá erre, és végül Olivert válassza.

Mert Dylannel szemben Oliver egy nagyon rendes srác. Például: Lili elázott az esőben, reszket, fázik, Oliver első gondolata az, hogy odaadja neki a kabátját, aztán, tudva, hogy Lili Dylannel van, nem vár hálát, még egy jó szót sem, hanem arrébb vonul, és békén hagyja Lilit. Erre megjelenik Dylan, aki észre sem veszi, hogy Lili majdnem halálra fagy, hogy beteg lehet a hideg miatt, hanem inkább azon kezd balhézni, hogy a lány miért viseli a másik fiú kabátját. Red flag, red flag, red flag!

Szóval nem igazán értem, hogy Lili miért volt oda annyira Dylanért, bár igen, tudom, vannak totálisan önsorsrontó lányok és nők sajnos. Én minden esetre az első pillanattól kezdve határozottan Olivert választottam volna, és végig reméltem, hogy Lili szeméről is feloszlik a rózsaszín köd Dylannel kapcsolatban. Hogy így történt-e, azt természetesen nem spoilerezem le.

És ahogy sejthetitek, igen, Oliver volt a könyvből a kedvenc karakterem, mert ő a jó fiú, és én a jó fiúkat szeretem.

Paola karaktere viszont még Lilinél is felelőtlenebb volt szerelmi téren, és bár a könyv utalt erre néhány helyen, nekem hiányzott a végső tanulság ebből a szálból.

5-ből 4 pont.

Lezárás

Maradtak bennem amolyan nyitott kérdések, több szál nem lett úgy elvarrva, ahogyan arra számítottam volna (pl. Paoláé), és kicsit túl gyorsan és könnyen meg lett oldva a hazajutás problémája.

5-ből 3,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Ha tinédzserként olvastam volna ezt a könyvet, valószínűleg jobban viselem a könyvbeli fiatalok döntéseit, felnőttként viszont nehéz volt látni, hogy mennyire felelőtlenek, és mennyire nincsen veszélyérzetük. Viszont így legalább végigizgultam a könyvet, mert állandóan attól rettegtem, hogy valami bajuk történik. Lili családi és a jövőbeli terveivel kapcsolatos problémáit teljesen át tudtam érezni, viszont a szerelmi szál esetében nem értem, miért volt oda annyira Dylanért, amikor ő határozottan red flages srác. Én Oliver mellett, aki egy igazi imádni való, rendes srác, észre sem vettem volna Dylant, az biztos. Szerettem volna kicsit többet látni Walesből is, megismerni az országot, a szokásait, az ott élőket és hasonlók.

5-ből 3,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Főképp tiniknek, mert ők valószínűleg jobban meg fogják érteni a könyv szereplőinek döntéseit, érzéseit.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regényben nagy szerepe van a zenének, így a mostani játékunk során olyan előadók neveinek betűit rejtettük el a bejegyzésekben, akik helyet kaptak a történetben. A feladat az, hogy a betűket helyes sorrendbe állítva kitaláljátok, hogy kire gondoltunk, majd a helyes megoldást beírjátok a Tally-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista:

Blogturné

04. 17. Veronika’s Reader Feeder

04. 20. Csak olvass!

04. 22. Könyv és más

04. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 27. Kelly és Lupi olvas

04. 29. Ambivalentina

Zsoldos Péter: Távoli tűz – Blogturné

A Trend kiadó jóvoltából új kiadásban, új borítóval olvashatjuk Zsoldos Péter Gregor Man-trilógiájának első két részét. Tarts a főszereplővel és velünk az emberiség legnagyobb kalandjára egy űrhajó fedélzetén, és fedezz fel egy érdekes és veszélyes bolygót. Természetesen a turné végén ti is megnyerhetitek a két könyv egyikének egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első könyv után mindenképpen kíváncsi voltam a folytatásra is, érdekelt, hogyan alakul Gregor Man űrhajós élete egy másik bolygón.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, jó vastag és nehéz könyvről van szó, szóval inkább otthoni olvasásra ajánlom, mert nem egyszerű magunkkal cipelni sehová, és ha nincs egy asztal, amire letehetjük olvasás közben, a csuklónk is megfájdulhat tőle.

A borító stílusban illik az első rész borítójához. Itt a vöröses-narancsos-barnás színek dominálnak, ami passzol a sziklás környezethez és a képen látható háborús jelenethez is. A sziklán egy férfi áll (lehet, hogy Gregor, de mivel ő nem harcos, hanem egyfajta égből jött isteni király, ezért nem ilyen harcosöltözékben és karddal a kezében képzelném el), előtte egy hatalmas város áll, aminek a tornyai füstölögnek. A sziklákat és a várost a tenger választja el egymástól, amin hadihajók úsznak, tippre ők támadhatták meg az adott várost (volt a történetben hasonló támadás, szóval szerintem ezt ábrázolhatja az illusztráció). Az égen pedig egy űrhajó hasít keresztül.

A borító belső oldalán egy térkép található az adott világról, ami nagyon jó ötlet, mert így könnyebb volt nyomon követni, hol is vagyunk éppen. Viszont nekem hiányzott a könyvből valamiféle névjegyzék, mert annyi karakter volt a történetben, hogy sokszor azt sem tudtam, kiről van éppen szó, és macerás volt visszalapozgatni, hogy kiderítsem.

A borító amúgy szerintem szép, csak a férfialak kilétét nem igazán tudom hová tenni... Szóval 5 pontból 4,5 pont.

Alapötlet

A gondolat, hogy egy fejlett tudású vezetőt helyezzünk egy elmaradott civilizáció élére, és megnézzük, mi lesz vele és a társadalommal, egész érdekes ötlet. Egy csomó filozófiai, erkölcsi, etikai kérdést vet fel, ami tényleg elgondolkoztatja az embert olvasás közben. Vajon jogunk van beleszólni egy idegen bolygó civilizációjának a fejlődésébe? Mi van, ha egy tettünkkel dominóeffektust okozva olyan változást hozunk, ami emberek, népek életébe kerül? Attól, hogy fejlettebb az intelligenciánk, jogunkban áll mások felett uralkodni? Átadhatunk olyan tudást, tudományos felfedezéseket, amikről tudjuk, hogy rossz kézbe kerülve rosszra is lehet használni őket? És hasonlók...

Engem nagyon elgondolkoztatott a történet, szóval 5-ből 5 pont.

Cselekmény

Gregor Man szervezete a korábbi túlélő üzemmód után képtelen lenne egy űrutazást túlélni, ezért társai azon a bolygón hagyják, ahol korábban lezuhantak. Egy lázadásnak köszönhetően végül ő lesz Avana uralkodója, de ez hatalmas felelősséggel jár. Vannak, akik istenként tisztelik őt, mások a halálát akarják, neki viszont az egyetlen célja az, hogy az új népének jobb életet teremtsen, az új otthonát pedig felvirágoztassa.

A kötet öt részből áll, ebből négyben Gregor szemszögéből, pontosabban az emlékirataiból ismerhetjük meg az eseményeket. Mindegyik rész cselekményének középpontjában más fontos esemény áll, miközben végignézhetjük, hogyan fejlődik Avana Gregor uralma alatt.

Az első részben Avana ellen külső támadás készülődik. Gregornak ki kell találnia, hogy miképp is védje meg az embereit a hajókkal érkező támadókkal szemben. A második részben fordul a helyzet. Bár Gregor próbálja megakadályozni, az emberei vérszemet kapnak, és kapzsiságból szembemennek az akaratával: ezúttal ők akarják megtámadni Lail gazdag városát, hogy kirabolják azt. Gregort gyötri a lelkifurdalás, mert a tudásával túl nagy hatalmat adott Avana népének úgy, hogy még nem sikerült őket emberségre tanítania, ezért ahelyett, hogy jóra használnák, visszaélnek vele. De nemcsak önmaguktól kell megvédenie Gregornak a népét, hanem egy halálos járványtól is.

A harmadik részben Gregor új települést akar alapítani, mert a népe kinőtte Avana területét többféle szempontból is. Így néhány emberével hajóra száll, és nekiindul egy megfelelő területet keresni. Persze ez nem megy egyszerűen, ezernyi veszély és kaland vár rájuk, és egy új, vörös hajú népet is megismerhetünk, amiről kiderül, hogy még az avanaiaknál is fejlettebbek, és ezért veszélyesek.

A negyedik részben Gregorra rátalál a szerelem, de közben ismét nehéz helyzetbe kerül. Össze akarja fogni a környező népeket, hogy együtt szálljanak szembe a náluk fejlettebb vörös hajúakkal, ám a korábbi haragosai nem veszik komolyan a figyelmeztetését. Az ötödik részben pedig a jövőben járunk már, amelyben körülbelül a mi fejlettségi szintünkön élnek már a bolygó lakói, és két fiatal kutató (történész-régész) a Földről jött égi ember történetét kutatja.

Az első rész számomra rögtön egy kiborító dologgal kezdődött, ami Nogóhoz kapcsolódott. Picit felhúztam magam miatta, mert az első könyv után nem számítottam arra, hogy ez és így fog történni.

– Rendben van, Numda, legyél te Avana királya! Mi ketten úgyis tudjuk, hogy jobban ismered a város dolgait, mint én.

Arcán a két ránc mély lett, mintha késsel hasították volna.

– Szavaiddal köveket dobsz rám, Isteni Uram! Avanának nem lehet más királya, csak Te!

Mivel ebben a részben Avana volt az áldozat, ezért nagyon drukkoltam, hogy Gregor kitaláljon valami tervet a megvédésükre. Nagyon izgalmas volt látni, ahogyan szép lassan átadta a tudását az avanaiaknak. Először a tízes számrendszert tanította meg nekik, aztán az írásukat modernizálta, és megmutatta nekik, hogyan készítsenek vasból szerszámokat. Őt csak és kizárólag az vezette, hogy jót tegyen, de nem gondolt rá, hogy a vasból nemcsak szerszámokat lehet készíteni, amik megkönnyítik a munkát, hanem jobb fegyvereket is. Kíváncsi voltam, hogy miképp menekül meg Avana a támadóitól, és imádtam Gregor ötletét, haditervét.

A második részben dühös voltam az avanaiakra, mert elvakította őket a kapzsiság és a becsvágy, és ahelyett, hogy a Gregor által kapott tudást jóra használták volna, ártatlanokat akartak megölni a segítségével. Gregort is féltettem, mert nem tudtam, hogy az emberei milyen messzire képesek elmenni. Vajon a kincsek elvakítják-e őket annyira, hogy a saját vezetőjük ellen forduljanak... Érdekes volt ennél a résznél a vezetői szerepekről elmélkedni. Gregor nem akart gonosz, kegyetlen, félelmet keltő vezető lenni, ezért barátként kezelte a tanácsadóit, a legközelebbi embereit, és a népével is jól bánt.

Megszüntette a rabszolgaságot, megtiltotta a fizikai bántalmazást, megpróbált kiépíteni egy igazságos társadalmat. Csak arra nem gondolt, hogy az emberei még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a korábbi diktatórikus rendszer után képesek legyenek egy ekkora váltásra. Így mikor azt látták, hogy Gregor nem olyan keménykezű, mint az elődje, visszaéltek ezzel. Szomorú belegondolni, hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem állnak készen egy jó vezetőre, a szabadságra, az egyenlőségre, a békére. És ha egy népen belül sok ilyen ember van, vagy pont azok ilyenek, akik döntési helyzetben vannak, akkor hiába akar jót egy vezető... A népeknek egyszerűen meg kell érniük arra, hogy jobb életük lehessen. Gregor siettette ezt a jobb életet, és nem hagyott elég időt az érésre.

Ebben a részben kicsit elnyújtottnak éreztem az avanai rablóhadjárat leírását. Egyfelől hiányzott Gregor jelenléte, aki csak mások elmondása alapján mesélte el nekünk a történéseket, másfelől elég lett volna szerintem a nagyobb tervek végrehajtását elmesélni részletesen, az apróbb melléktörténéseket pedig csak egy-egy mondattal összefoglalni.

Viszont az egyik legizgalmasabb dolog is ebben a részben volt számomra, méghozzá a halálos járvány. Egyfelől a Covid után nagyon át tudtam érezni az egészet, másfelől kíváncsi voltam, vajon ezt képes lesz-e Gregor megállítani valahogyan. Mert hát, hiába tudja, hogyan működnek az oltások, ha egyszer nincs meg a megfelelő felszerelése ahhoz, hogy létrehozzon egyet. Kifejezetten élveztem itt is, és más esetekben is azt végigkövetni, hogy egy fejlettebb tudású elme miként boldogul egy sokkal fejletlenebb világban.

A harmadik rész szintén nagyon izgalmasra sikeredett. Örültem, hogy ezúttal Gregor is ténylegesen részese a kalandoknak, mert így, hogy valóban azt látjuk, érezzük, amit ő is megélt, sokkal átérezhetőbb volt az egész. Bár még sosem jártam mozgó hajón, olvasás közben mintha tényleg ott lettem volna. Szinte éreztem, ahogy dobál a vihar, vagy épp a szélcsend miatt az emberek teljes kilátástalanságban várják, hogy a szél támad fel előbb, vagy a halál jön el értük.

Érdekes volt egy új népet megismerni, még ha csak közvetve is (vagyis egyetlen karakter által). Nagyon vártam, hogy esetleg Eniten kívül felbukkannak-e mások is közülük, esetleg eljutunk-e az ő területükre, vagy ők jönnek Gregorékhoz. Elég valószínűnek tartom, hogy erről fog szólni majd a harmadik könyv, amit kíváncsian várok. Az biztos, hogy az új nép nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek. Enid elmondása alapján eléggé vallási fanatikusok, és küldetésüknek tekintik, hogy másokat megtérítsenek. Szóval elég nagy harcokra számítok a folytatásban, de majd meglátjuk...

Az utolsó résznél kellett némi idő, mire összeállt, hogy mi is történik, hol és mikor vagyunk, és kik azok a karakterek, akiket úgy hívnak, mint a történetből már megismert embereket, de mégsem ők azok. Elég nagy ugrás volt egy fejletlen világból egy olyanba átugrani, ami már a miénkhez hasonlít, de érdekes volt. Remélem, hogy a harmadik könyv visszatér még ehhez a korhoz, esetleg ezek az „újkori” karakterek lesznek azok, akik elmesélik nekünk a kutatásaik során talált bizonyítékok alapján, mi is történt Gregorékkal.

Ami kicsit fura volt, hogy inkább éreztem valamiféle fiktív történelmi regénynek ezt a könyvet, semmint sci-finek. Persze volt benne az is, lévén Gregor tudása egy másik, fejlettebb bolygóról ered, de mégis sokkal nagyobb hangsúly volt a politikai, társadalmi szálon.

5-ből 4,5 pont.

Karakterek

Gregort sokkal jobban megkedveltem ebben a könyvben, mint az elsőben. Jó ember, aki jó vezető akar lenni. Mindig hű az elveihez, akkor is, ha azok veszélybe sodorhatják őt vagy a terveit. Gondoskodni akar az új népéről, és akár egy jó apa, megbocsátja és elnézi a gyengeségeiket, tévedéseiket, bűneiket is. Próbálja okítani, tanítani őket. Nemcsak a tudományokra, hanem arra is, mit jelent jó embernek lenni. Szóval igen, szimpatikus karakter.

Megszerettem az embereit is, különösen Numdát, Gregor legközelebbi és leghűségesebb emberét. Ő mindvégig kitartott Gregor mellett, és hűséges tanácsadója, segítője és barátja volt.

– Vagy megnémult a kínzásoktól, vagy hős. Még nem láttam embert, aki ilyenkor ne ordított volna, ahogy a torkán kifért.

A tanítványokhoz fordult.

Tanuljátok meg tisztelni az olyan embert, aki így tűri a fájdalmat. Mert a fájdalma éppen akkora, mint azé, aki ordít, és a kezét harapdálja kínjában. De tud uralkodni rajta, és ennél semmi sem tiszteletre méltóbb!

Ordsu volt a másik kedvencem, a szótlan, meggyötört testű és lelkű túlélő. A nauni néphez tartozott, de a saját népe durván megkínozta, meg akarták gyilkolni őt, Gregor emberei viszont a tudásáért megmentették az életét, Gregor pedig befogadta. Ordsuval kapcsolatban biztosra vettem, hogy ki fog róla derülni még valami, és azt is sejtettem, hogy nem egyszerű „közember”.

Rengeteg mellékszereplő volt még a történetben, főképp Gregor emberei. Voltak köztük érdekesebbek, de Nogo után nem igazán mertem egyiküket sem megkedvelni, mert tudtam, hogy akkor csak végigaggódnám értük az egész könyvet.

5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Voltak benne kicsit unalmasabb részek, amiket lehet, hogy ki kellett volna húzni a könyvből, hogy feszesebb legyen a cselekmény tempója. De mindig, amikor már elkezdtem volna unatkozni, végül újra felpörgött a történet, és jött valami izgalmas, ami miatt ismét falni kezdtem az oldalakat. Szóval lényegében bár kicsit túlírtnak tartom, azért nagyon jól elszórakoztatott. Izgalmas filozófiai, erkölcsi, etikai kérdésekkel volt tele, amik elgondolkoztattak arról, milyen egy jó vezető, hogyan működik egy társadalom, miként lehet egy elmaradottabb társadalmat mindenféle szempontból fejleszteni. Gregor karaktere nagyon szimpatikus volt, és a harmadik könyvre is nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy remélem, hamar kijön az új kiadása.

5-ből 4,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a politikai, társadalmi, filozófiai, erkölcsi kérdéseket és témákat.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal olyan filmcímeket kell kitalálnotok, amelyekben szerepel a bolygó szó valamilyen formában. A feladatotok annyi, hogy beírjátok a Tally megfelelő helyére az adott film teljes magyar címét.

(Figyelem! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

57 évvel később egy mentőhajó talál rá Ripleyre (Sigourney Weaver), akinek az utolsó pillanatba sikerült megmenekülnie. Hazaérkezvén megtudja, hogy annak idején egy emberi kolóniát telepítettek arra a bolygóra, ahol megtámadta őket az ismeretlen szörnyeteg. Miután a földi kutatóbázis minden kapcsolatot elveszített az odatelepített emberekkel, Ripley-t egy sereg felfegyverzett harcos kíséretében visszaküldik a távoli bolygóra, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a félelmetes idegennel és megmentsék a túlélőket. De a landolás után nem sokkal elszabadul a pokol.

Állomáslista:

Blogturné

04. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út – A Viking visszatér

04. 14. Kelly és Lupi olvas – A Viking visszatér

04. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út – Távoli tűz

04. 20. Kelly és Lupi olvas – extra

04. 23. Kelly és Lupi olvas – Távoli tűz

Popper Péter: Egy illúzió halála – Blogturné

A Kulcslyuk Kiadó három különleges kötettel érkezett ezen turné során, amelyek ezúttal a lélek mellett a legkisebbek világát is megszólítják. A Hintáztasd a bárányt egy bájos, szerethető mesekönyv, amely kimondottan szórakoztatja a gyerekeket, míg az Egy illúzió halála és az Értesd meg a családodat, hogy megértsd önmagad! már mélyebb, önismereti utazásra hívja az olvasót. Tartsatok velünk a turné során, és egy szerencsés megnyerheti az általa választott könyv egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Sokszor hallottam már Popper Péter nevét, de még soha nem olvastam tőle semmit. Most viszont felkeltette az érdeklődésemet a könyv alcíme (Keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek) és fülszövege, mert a tegnapi napig pontosan azt a szorongást, rossz közérzetet, reményvesztettséget éltem át, amiről a kötet szól. Nem mertem bízni a tegnapi nap sikerében, hiszen annyiszor csalódtam már, ezért úgy véltem, ha megint bekövetkezik a pofán csapás, még jól jöhet ez a könyv feldolgozni az érzéseimet. Hála az égnek, hatalmasat csalódtam pozitívan, végre felébredtünk és leráztuk a láncainkat, szóval mire a könyv végére értem ma, az eredeti motivációm az olvasására már semmissé vált (hála az égnek!). De ettől még nem bántam meg, hogy kézbe vettem.

Külcsín és kivitelezés

Egy puha borítós, a szokásosnál kicsit kisebb méretű könyvről van szó, ami tökéletes arra, hogy magaddal cipeld bárhova, és mondjuk a buszon olvasgasd. Az oldalak jó minőségű papírra vannak nyomtatva, és mivel mostanában egy csomó apró betűs könyvet olvastam, jólesett a szememnek a kötetben lévő betűméret és sorköz.

A borító háttere zöldesszürke (legalábbis azt hiszem, mert az árnyalatok megnevezésében nem vagyok túl jó...). Egy szobában vagyunk, mert látni a padlót és a szegélylécet, a földön pedig egy összetört férfi mellszobor hever. A szobor gondolom az illúziót szimbolizálja, az pedig, hogy el van törve az illúzió halálát.

5-ből 4 pont, mert a borító illusztrációja annyira nem fogott meg, viszont klassz, hogy olyan könyvről van szó, ami könnyen hordozható és olvasható.

Alapötlet

Szerintem a könyv alapötlete eléggé aktuális. Még ha most el is jött a változás és a jobb világ lehetősége, azért az emberből nem múlt el egy csettintésre mindaz a szorongás, amit 16 év alatt okoztak. És hát, most az ország egy másik része érezheti pont úgy magát, ahogyan mi éreztük 16 évig, amit próbálok megérteni és együttérzéssel kezelni, még ha ezek az emberek sok szenvedést is okoztak nekem és másoknak. Mert nem hiszem, hogy mind rossz emberek, csak megtévesztették és manipulálták őket. És hát, még így is maradt elég gond, negatív dolog az életben, ami rossz érzéseket okozhat mindenkiben.

Szóval igen, 5-ből 5 pont.

Tartalom

Először is, Popper Péter nagyon olvasmányosan ír. Elkezdtem olvasni, és azt vettem észre, hogy csak úgy suhannak az oldalak és fejezetek, de nem azért, mert nem figyelek oda arra, amit olvasok, hanem mert érdekel (az is, amivel egyetértettem, és az is, amivel nem). A szöveg tele van idézetekkel, magyarázó anekdotákkal, versrészletekkel, amik egyfelől érdekesek, másfelől segítenek megérteni és alátámasztani az író gondolatait. Na meg persze kicsit fellazítják a szöveget, így könnyebb olvasni.

(Karinthy még joggal csúfolódhatott:

Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?

Aki mindent kétszer mond, az valószínűleg tényleg bolond.

De aki mindent tízszer mond,

százszor mond, az biztosan menedzser vagy politikus.)

Amikor átfutottam a fülszöveget, őszintén szólva nem gondoltam bele, hogy a téma ennyi mindent érinthet. Ezért meglepett, hogy nemcsak a politika került elő a fejezetekben, hanem a szexualitás, a nyelv, a vallás, a pszichológia és sok más érdekes terület is. Sok mindent bólogatva olvastam, mert ráismertem önmagamra és a környezetemre. De volt olyasmi is, amivel nem teljesen értettem egyet. Például azzal, amikor az író a fiatalabb generációról azt írja, hogy nem tudják úgy kimutatni az érzéseiket. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam mindig. A szüleim és a nagyszüleim korosztálya az, aki elfojtotta az érzéseit, még egymás előtt is. Nem mutatták ki a félelmeiket, a szenvedésüket, sőt, a szeretetüket sem mindig. Persze biztosan vannak kivételek, és mindenki családja más, de én ilyen családokkal találkoztam nagyrészt magam körül. A fiatalabb generáción viszont azt látom, hogy simán kimondják és kimutatják az érzéseiket, a negatívakat és a pozitívakat is, nem szégyellik ezeket. Engem konkrétan a nálam kicsit fiatalabb barátaim tanítottak meg arra, hogyan mutassam ki, mit érzek, mert a családomban korábban ez egyáltalán nem volt szokás. És félreértés ne essék, a korábbi generációk is éreztek, méghozzá elég mélyen, csak az érzéseik kimutatásához voltak érzelmi analfabéták szerintem.

Szóval kicsit azért érezni lehetett, hogy az író egy idősebb ember szemével tekint a fiatalokra és a világra. És az idősebb generációk szinte mindig úgy látják, hogy ők jobbak voltak, mint a fiatalok, és a régi világ is jobb volt, mint a mostani. Ami szerintem nem teljesen igaz. Én baromi sok potenciált látok a fiatalokban, ők azok, akik megváltják a világunkat. Szerintem a tegnapi eseményekben is ők játszották társadalmunkban a főszerepet, a többi korosztály csak támogató statiszta volt mellettük.

Érdekes volt az európai ember és a fehér ember fogalma a könyvben, és az, ahogyan az író elmondta a kettő közötti különbséget. Sajnos be kell vallanom, vannak dolgok, amikben még csak fehér ember vagyok, de azt hiszem, az elmúlt 16 év után ez nem csoda... Viszont van bennem az akarat, hogy európai emberré váljak teljesen.

Korrektorként, íróként, magyartanári diplomával a szavakról, a nyelvünkről szóló fejezet gondolkoztatott el a legjobban. Először eltöprengtem azon, hogy mókás lenne az értékelésembe csak annyit írni, hogy: Tetszett ez a könyv? IGEN NEM. Aki tudni akarja, hogy miért is elmélkedtem el ezen a furcsa lehetőségen, az mindenképpen olvassa el a könyvből a Szavak mágiája fejezetet, és megérti.

Mert el ne felejtsd: nálunk politikusnak álcázott deviáns személyek viaskodnak egymással. És egyszer sem haboznának, ha veszélyesnek mutatkoznál számukra, hogy virtuálisan vagy reálisan, kutyákkal nyalassák fel a véredet. Vagyis minimálisan azonnal tönkretegyék a teljes egzisztenciádat, mindent romba döntsenek, amit elértél az életben. S még hozzá bélyeget is ragasztanak a homlokodra: így jár minden hazaáruló, nemzetidegen.

S mit tehetsz ellenük? Semmit. Csak üldögélsz a fenekeden, már az újságoktól, a tévétől is undorodsz, és szorongva várod a közeli és a távoli holnapot: mi lesz veled?

Rengeteg gondolat akadt a könyvben, ami beindította az agyamat, és elmélkedésre bírt. Volt, hogy magamban cáfolni próbáltam ezeket, aztán végül mégis ott lyukadtam ki, hogy van a dologban némi igazság (ha nem is az egész az én igazságom). Viszont nekem az író sok helyen túlzottan negatívnak tűnt, és túl sötétnek látta a társadalmunkat és az emberiség jövőjét. Ami végül is arra jó volt, hogy rájöjjek, nem vagyok annyira pesszimista, reményvesztett és borúlátó, mint amennyire magamat korábban gondoltam (és a szép az, hogy erre még a tegnapi nap előtt rájöttem...). És azt hiszem, ez jó dolog.

Szóval 5-ből 4 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nem értettem egyet mindennel, amit olvastam, szerintem az író túl borúlátó volt sok helyen, és a fiatalokat sem olyannak látja, amilyennek én látom őket. De... Ennek ellenére érdekes volt olvasni a gondolatait, amik engem is elgondolkoztattak. Tetszettek a tanmesék, idézetek, versek, általuk jobban megértettem az író érvelését.

Úgyhogy 5-ből 4 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretnek filozofálni, és nem bánják, ha nem mindenben értenek egyet a másikkal.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Most egy kis önismereti kvízzel is készültünk nektek! Minden állomáson találtok egy kérdést, három válaszlehetőséggel. Válasszátok ki a helyes megoldást, és a választ írjátok be a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kérdés a játékhoz:

Mit jelent az önismeret?

A) Mások viselkedésének elemzése.

B) Saját érzéseink és működésünk megértése.

C) Tanácsadás másoknak.

Állomáslista:

Blogturné

04. 08. Milyen könyvet olvassak?

04. 10. Könyv és más

04. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út