Főzés, takarítás, gyereknevelés és egy hulla eltüntetése (M. K. Oliver: Szociopaták kézikönyve a jó házassághoz – Blogturné)

Mi kell a tökéletes házassághoz? Egy kis türelem, némi kompromisszum és persze az, hogy ne bukj le a nappaliban heverő holttest miatt. M. K. Oliver fergetegesen morbid regénye egy olyan feleség mindennapjaiba enged betekintést, aki a végletekig elmegy azért, hogy jó iskolába juttassa a gyerekét, megszerezze álmai otthonát, és továbbra is egyben tartsa a házasságát. Fanyar humor, abszurd helyzetek és egyre meredekebb titkok gondoskodnak arról, hogy a fekete humor kedvelői garantáltan ne unatkozzanak. Vajon meddig lehet egy holttestet – és egy házasságot – sikeresen elrejteni? Tarts velünk, ha kíváncsi vagy!

Érdekesnek találod az olyan történeteket, amikben a főszereplő nem egy tiszta lelkű hős? Kíváncsi vagy rá, mennyi teher nehezedik a középosztálybeli nőkre feleségként és anyaként? Kedveled a hullákkal teli szórakoztató sztorikat? Akkor mindenképpen szerezd be a Szociopaták kézikönyve a jó házassághoz című könyvet, amelyben Lalla egyszerre próbálja bejuttatni a kislányát egy jó iskolába, megszerezni a férjének az előléptetést a munkahelyén és eltüntetni egy holttestet a nappaliból.

A nő, aki szembemegy minden patriarchális elvárással

Bár Lalla első pillantásra tipikus családanyának tűnik, akinek az élete a házimunka, a gyereknevelés és a férjéről való gondoskodás, mégsem felel meg azoknak az elvárásoknak, amiknek a világ szerint nőként meg kéne.

Egy nő legyen csendes, kedves, mosolyogva viselje a rossz dolgokat, gondoskodjon másokról, áldozza fel önmagát értük, és legyen szerethető. Nos Lalla ezzel szemben nem túl erkölcsös, önző, manipulálja a körülötte lévőket, bármire képes, hogy elérje a céljait, hideg, számító és képtelen másokat szeretni. Kötődik a férjéhez, a gyerekeihez, a barátnőihez, de önző okokból képes lenne bizonyos szintig ártani nekik akkor is.

Bár voltak olyan tettei, amikkel nem értettem egyet, elítéltem azokat, nagyon érdekes és üdítő volt egy ilyen nagyon nem tipikus női főszereplőről olvasni, belelátni a fejébe, a gondolataiba és a szociopata érzéseibe.

A láthatatlan munka és a mentális terhek

Lalla karaktere tökéletesen bemutatja, milyen még manapság is sok családanya élete. A férje egy semmire nem jó alak, akit neki kell menedzselnie nemcsak a napi apróságok szintjén, hanem még a munkahelyi előrejutását illetően is. A gyerekei nevelésében sem kap túl sok segítséget. A bentlakó fiatal dada nem igazán szorgos és segítőkész, a gyerekek pedig nehéz esetek. A kisfiú aranyos, de furcsa, a kislány pedig valószínűleg szintén szociopata.

Letérdelek, és megfogom Nelly kezét.

– Ne harapj, és ne tűzz embereket a székhez, Nelly. Tudom, hogy mindenki idegesítő, de próbáld meg nem bántani a többieket.

– Jó – mondja Nelly, és folytatja a balettet. Tudom, hogy benne ugyanúgy tátong egy mély űr, mint bennem, de ő sem tudja elmondani. Én sem tudtam, amikor ennyi idős voltam. Ha a szíved ilyen üres, érzésekkel töltöd meg, csak hogy ne kelljen elviselni a csendet.

Ahogyan Lalla. Ő ugyanis nem képes úgy érezni, ahogyan egy hétköznapi ember. Ennek ellenére mélyen kötődik a férjéhez és a gyerekeihez, és van egy terve, amit követve szeretne lépésről lépésre előrébb jutni az életükben. Jobb munka, szebb otthon, harmadik gyerek és szexuálisan aktívabb férj. De nemhogy segítenék őt azok, akiknek ez lenne a feladata (például egy jó férjnek), hanem még vissza is húzzák és leszólják.

Igazából annyi dolga, feladata és mentális terhe van szerencsétlen nőnek, hogy az, hogy egy hulla eltüntetése is felkerült a napi feladatlistájára, már nem is meglepő. A története egyfajta ironikus, görbe tükör, amely azt mutatja meg, mennyire túlterheltek a családot vezető, középosztálybeli nők. A háztartás menedzselése mellett egy gyilkosság eltusolása sem tűnik annyira bonyolult dolognak.

Amikor nem a szociopatát utálod a legjobban a történetben

Tetszik, hogy az író bátor volt, és nem finomította a szociopata gondolatokat Lalla fejében. Nem akarta őt szimpatikus karakterként feltüntetni. És mégis úgy alkotta meg őt, hogy az ember olvasás közben nem tudta szívből gyűlölni vagy megvetni. Néha elszörnyülködtem a gondolatain, a tervein, időnként elkerekedett a szemem, hogy mikre gondol, de őszintén bevallom, valahol mélyen drukkoltam neki. No nem a gyilkosságokban, hanem egyéb célok elérésében. Mert őszintén szólva megsajnáltam.

És ezt az író két eszközzel érte el.

Az egyik, hogy Lalla áldozatai sokkal rosszabb emberek, mint ő. Bár többször is megfordul a fejében, hogy ártatlanokat is megöl, sosem azért tervezte ezt, mert vágyott volna a halálukra, élvezte volna mások megölését, magát a gyilkolást, hanem mert bizonyos okokból önmagát kellett volna védenie ezzel. És végül mindig meghátrált. Vagyis annak ellenére, hogy szociopata, mégis van benne valamiféle erkölcsi gát, még ha jócskán egy átlagember szintje alatt is található ez.

Másik eszköz, hogy a többi karakter erkölcsi gátja sem túl magas, annak ellenére, hogy nem szociopaták és nem gyilkosok. A hazug, semmire nem jó, csalárd férj, a manipulátor, gonoszkodó anyós, a pénzért „szerelmet” adó exmenyasszony, a bántalmazó volt férj, és még sorolhatnám. A különbség a többi ember és Lalla között erkölcsi szinten nagyon minimális, sőt, időnként nem is voltam biztos benne, hogy létezik. Csak míg Lalla számára mentség az, hogy szociopatának született, addig a többi embernek még mentsége sincs.

Minél többet tudok meg az emberekről, annál biztosabb vagyok benne, hogy én vagyok a normális.

Szóval igen, időnként egészen kedveltem Lallát, mert utáltam a többi karaktert, és ha a halált nem is érdemelték meg, azt igen, hogy Lalla keresztbe tegyen nekik valahogyan. Őszintén szólva alig vártam, hogy a férjét végre elküldje a búsba, és a pasi jól pofára essen egy bizonyos döntése miatt.

Bár Lalla időnként azért túlzásba esett, hogy elérje bizonyos céljait, és olyankor szívesen leállítottam volna. Meg kicsit szántam, mert ő valóban nem érezte, hogy amit csinál, az túlzás, és nem értette, hogy mások miért reagálnak rá félelemmel vagy más negatív érzelemmel.

Az viszont biztos, hogy jól szórakoztam a történetén, és nem ő volt az a karakter, akit a sztoriban a leginkább utáltam.

Egy furcsa sisterhood

A történetben Lallának van négy barátnője, akihez szintén valami furcsa módon kötődik. Mindegyik nőnek megvan a maga története, ami önmagában is érdekes volt számomra.

Sophie volt a legkevésbé izgalmas. Ő lényegében alkoholista. Van egy pasija, aki először nem akarja megkérni a kezét, de aztán Sophie féltékennyé teszi, hátha az majd segít. Ebből a szerelmi problémából keveset tudunk meg, ezért nem is kötött le annyira, mint a másik három nő problémája.

Aishának a férjével van gondja. A férfi, anélkül, hogy megbeszélte volna vele és a gyerekekkel, felmondott a munkahelyén, és elfogadott egy állást a világ másik felén. Majd közölte a családdal, hogy költöznek, úgy, hogy nem volt kíváncsi még a felesége véleményére és érzéseire sem. Őszintén szólva, amikor erről olvastam, én magam is dühös lettem, és nagyon reméltem, hogy Aisha vagy elválik a fenébe, aztán a bunkó férje menjen, amerre lát, vagy valahogy megérteti vele, hogy taplóság volt, amit tett, és a férfi visszacsinálja. Aisha tipikusan azt a nőt testesíti meg, akinek a férje átvette teljesen az irányítást a családi döntések felett, és elnyomja őt.

Tor azt az idősödő nőt testesíti meg, aki nem kapja meg a házasságában a boldogságot, a figyelmet, kapuzárási pánikja van, ezért beszerez magának egy toyboyt, vagyis egy sokkal fiatalabb szeretőt. Ami nem lenne szép dolog, ha a férje hűséges lenne hozzá. De nem az. Nagyon nem. Annak az énemnek, amire még mindig hatással van az a társadalom, amiben felnőtt, először nem volt túl szimpatikus Tor karaktere (próbálom tudatosan levetkőzni ezt az énemet). De aztán ahogy haladtam a történettel, és mélyebben belegondoltam, őszintén megsajnáltam őt. Mert nemcsak szexre, hanem valódi szerelemre, gondoskodásra vágyott, és ezért csinált hülyeségeket is.

A kedvenc barátnő karakterem Cait volt. Ő egy kétgyerekes anya, akit a férje súlyosan bántalmazott, és végül Lalla segített neki abban, hogy segítséget merjen kérni. De a távoltartási végzés, mint tudjuk, nem tart távol egy bántalmazót sokáig. Cait először ijedt, szürke egér a történetben, aki végül egy nagyon furcsa és bizarr úton, de kinövi magát bátor, harcos oroszlánná. Ami sokat elmond arról, hogy milyen is bántalmazott nőként állandó félelemben élni, hogy mikor Caitet ideiglenes letartóztatják, jobban, teljesebbnek, erősebbnek, boldogabbnak érzi magát a börtön rácsai és a többi valóban bűnöző nő között, mint odakint az egyedülálló anyák felelősségét cipelve és a férjétől rettegve. És ez elég szomorú...

Ez az öt nő néha összeveszik, néha keresztbe tesz egymásnak, időnként féltékenyek vagy dühösek a másikra, a végén mégis megmaradnak barátoknak. És Cait meg Lalla olyasmiket él át együtt, ami szociopataság ide vagy oda, mégis végül hű barátokká teszi őket.

A gátlástalan (anti)hős

Ez a regény nagyon egyedi volt mind a főszereplőt, mind a történetet, mind a regény stílusát nézve. Az első fejezettől kezdve beszippantott a sztori, és élvezettel, kíváncsian olvastam az utolsó mondatig. Lallát utálnom kellett volna, hiszen elítélendő dolgokat is tett, de képtelen voltam rá, mert akadtak nála sokkal ellenszenvesebb karakterek is a történetben. Úgy a könyv háromnegyedénél elképzelni sem tudtam, hogyan keveredhetne ki Lalla az összekuszált problémaszálakból, de épp ezért nagyon kíváncsi voltam, miként zárul majd a történet. Őszintén szólva nem bánnám, ha lenne a sztorinak valami folytatása, szívesen visszamásznék még Lalla sötét, de izgalmas szociopata agyába.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Egyfelől olvasás közben rengeteg erkölcsi kérdés járt a fejemben, másfelől folyamatosan azon gondolkoztam, vajon Lalla hogyan fog kikeveredni a bajból, vagy ki fog-e egyáltalán.

🔥 5/1 – Bár volt szexről szó a történetben, de nem olyan formában, ami izgató vagy tüzes lett volna számomra.

🤧 5/1 – Ez nagyon nem egy sírós történet. Viszont többször is felnevettem egy-egy morbid poénon.

💔5/1 – A szívem sem tört össze olvasás közben, még ha időnként egy-egy karakter sajnáltam is bizonyos dolgok miatt.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Ó, igen, ez nagyon is egy teázós történet. A vörös áfonyás Earl Grey jól passzol a történet fanyar humorához, és hát a vörös áfonya illik a gyilkosságokhoz.

🔪🔪🔪🔪🔪 5/5 – Nagyon egyedinek, érdekesnek, elgondolkodtatónak és néhol humorosnak találtam a történetet, szóval odavoltam érte.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

09. 27. Readinspo

09. 30. Könyv és más

10. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út

Gonosz vagy csak veszélyes? (Gareth Brown: Talányos Tárgyak Társasága – Blogturné)

A General Press kiadónak és Gareth Brownnak köszönhetően egy igazán érdekes kalandot élhetünk át a Talányos Tárgyak Társasága tagjaival. Kövesd velünk a karakterek útját, amely során megpróbálják megakadályozni, hogy a mágikus tárgyak rossz kezek közé kerüljenek. Vajon sikerül megmenteniük a világot?

Mit gondoltok, a varázslat veszélyes vagy hasznos? Ha létezne, akkor titokban kéne tartani a világ elől? A magány feljogosít arra, hogy másoknak árts? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Talányos Tárgyak Társasága című könyvből, melynek főszereplője egy fiatal krimiíró, Magda Sparks.

Vége a titkos férfikluboknak

A történelem során és a régi történetek nagy részében is, ha egy titkos klubról volt szó, annak általában férfiak voltak a tagjai. A nőket kizárták ezekről a helyekről, és ezáltal sokszor a tudástól is megfosztották őket. Ám a világ és a könyvek világa is megváltozott azóta, és ez ebben a regényben is látszik.

A Talányos Tárgyak Társaságának régen csak férfi tagjai voltak, és hát... finoman szólva is rosszra használták a varázstárgyak nyújtotta lehetőségeket. Kapzsiak voltak, visszaéltek a mágiával, ártottak másoknak, szembementek még a természet törvényeivel is a pénzért, és bajt hoztak a világra. Aztán jött egy rendes férfi, Frank, aki látta, hogy ez az út miféle szörnyűségekhez vezethet, és amint lehetett, változtatni akart.

Nemcsak a nemek arányán, ugyanis az új társaság tagjait két nő és két férfi teszi ki, vagyis a nemek aránya 50-50%-os. Hanem a szabályokon is. Olyan törvényeket hozott a társaságon belül, amik reményei szerint megakadályozzák, hogy bárki újra visszaéljen a mágiával. A kérdés csak az, hogy vajon elegendő-e ez a változás, vagy hiába lett a nemek arányában egyenlő és a szabályokban szigorú a társaság, ha a legfontosabb titkokat csak és kizárólag Frank tudja?

Erről az jutott eszembe, hogy bizonyos cégeknél, vagy akár az állam vezetésében is megesik, hogy odafigyelnek arra, több nő kerüljön pozícióba. De ha továbbra is csak a férfiaknak bólogató bábokról van szó, akkor a nők arányának növelése szimpla látszatintézkedés mindenféle pozitív eredmény nélkül. Akkor valós a változás, ha olyan nők kerülnek pozícióba, akiknek pontosan ugyanannyi szavuk és hatalmuk van, mint a férfiaknak, akik mondhatnak ellent a munkakörükben velük egy szinten vagy felettük álló férfiaknak, akik hozhatnak önálló döntéseket, akiknek nem esik semmi bajuk, ha mást gondolnak, mint a férfi feletteseik, és valódi hatással lehetnek a világra.

A történetben is az a kérdés, hogy vajon Frank megtartja-e magának a tudást, továbbra is foggal-körömmel ragaszkodik-e ahhoz, hogy ő irányítsa a társaságot, vagy végre képes lesz megbízni a hozzá legközelebb állókban, és átadni nekik a titkait, a döntéseket és az irányítást. Főképp, hogy Frank már elég öreg, és mindenképpen szükség van valakire, aki majd átveszi a helyét a társaságban.

A tanulság pedig ebben a szálban, hogy a szélsőségek sosem jók. Az sem volt jó, amikor minden tag visszaélhetett a mágiával, és az sem, amikor egyetlen ember szigorúan visszafogta a szabályaival a többi tagot. Mint mindenben itt is egy arany középútra lenne szükség, de hogy ezt a karakterek megtalálják-e végül, természetesen nem árulom el.

Fantáziavilágból a való világba

Azt hiszem, Magda karakterével elég sokan képesek lehetünk azonosulni. Magda íróként a fantázia világában él nagyon sokáig. A Talányos Tárgyak Társasága is igazából csak egy izgalmas történet számára, mert a szabályok miatt nem sok mindent kell tennie tagként azon kívül, hogy évente kétszer elmegy egy titkos gyűlésre, ahol kekszet eszik.

Ebből az állapotból rángatja őt ki egy váratlanul felbukkanó talányos tárgy, egy fegyveres gonosztevő és a tökéletes férfi. Passzív karakterből, aki korábban csak írta a kalandokat, hirtelen aktív, saját döntéseket hozó, ténylegesen cselekvő nővé kell válnia. Ami elsőre ijesztő, és nagyon veszélyes is, Magda mégis bátran belevág a kalandba, és a regény végéig igazi karakterfejlődésen megy keresztül. De hogy ez elég-e ahhoz, hogy tényleg erős női karakter váljon belőle, igazából a regény legvégén derül ki, amikor két hatalmas és nehéz döntést is meg kell hoznia teljesen egyedül. Hogy képes-e erre, azt szintén nem árulom el, majd kiderül számotokra is, ha elolvastátok a könyvet.

Amikor Magda visszanézett a boltra, Will az ablakban állt zsebre tett kézzel. Boldogtalannak és magányosnak látszott. Magda fejében rögtön elkezdett szövődni egy újabb történet egy férfiról, aki be van zárva egy saját maga által épített börtönbe, és csak nézi a körülötte zajló világot szomorú szemekkel, félelemmel és keserűséggel a szívében.

Az, hogy Magda passzívból aktívvá, alkotóból kalandorrá válik, nem jelenti azt, hogy mindent egyedül visz véghez. Egyfelől ráveszi a társait is, hogy lépjenek ki a passzivitásból, másfelől találkozik egy nagyon szimpatikus férfival, Jamesszel is, akinek egy talányos tárgy került a birtokába. Vagyis az, hogy egy nő erős és független, nem feltétlenül jelenti azt, hogy magányos is, és mindent egyedül kell csinálnia.

Egy érdekesen induló gonosz és egy incel

A kötetben két negatív karakter is szerepet kapott. Az első, Owen Maddox, aki több saját fejezetet is kapott, amikből megismerhettük a történetét. Először a brit hadseregben volt mesterlövész, aztán a kormány bérgyilkosává vált, végül mikor rájött a talányos tárgyak létezésére, önállósodott, de továbbra is gyilkos maradt. Ő egy ténylegesen gonosz ember, aki élvezi, ha ölhet. Épp ezért azt gondoltam, hogy nagyobb szerepe lesz majd a főszálban, lényegében ő lesz a főgonosz, akit majd le kell győzni a végső harcban.

Vele kapcsolatban kicsit az volt az érzésem, hogy volt egy izgalmas karakterötlet az író részéről, de végül nem tudta igazán kibontakoztatni. Nem tudott mit kezdeni egy érdekes gonosz karakterrel.

A második Lukas, aki magányosan, kitaszítva éli az életét, miközben varázstárgyakat gyűjtöget. Mondanám, hogy ő alapvetően nem gonosz, csak veszélyes, de őszintén szólva nem vagyok ebben teljesen biztos.

– Én senkit nem bántottam – folytatta Lukas. – Csak azt a pisztolyos embert, de ő meg akart ölni. Ő jött hozzám, nem én mentem hozzá. Én csak védekeztem.

Magda megint az utcára mutatott.

– És ez itt körülöttünk? A sok kár, amit okoztál?

– És az a kár, amit nekem okoztak? – vágott vissza ismét Lukas szenvtelen hangon. – Azzal mi van? Mi van a sok fájdalommal, amit elszenvedtem életem során? – Érzelemmentes hangja még nagyobb súlyt adott a kérdéseinek. – Azzal miért nem törődik senki, ha én sérülök?

Lukas testesíti meg számomra az inceleket. Azokat a férfiakat, akik magányosak, dühösek, azt gondolják, hogy alapvetően megjár nekik a társ, és ha mégsem kapják meg, akkor másoknak ártanak, gyilkolnak. Őszintén bevallom, voltak pillanatok, amikor megsajnáltam őt, mert igen, magányosnak lenni rossz érzés. De a sajnálatom akkor tartott volna ki esetében, ha rombolás helyett inkább valami békés életcélt keres magának, és megtanulja, hogy az egyedüllétnek nem feltétlenül kell egyet jelentenie a magánnyal.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy Magda mit is kezd Lukasszal, vajon megszánja, és hajlandó érte valami rosszat tenni ő is, vagy a szánalma ellenére képes lesz logikusan dönteni?

Kalandok, fordulatok és folytatás

A történet világa igazán érdekes volt, egy csomó olyan titok akadt, ami felkeltette a kíváncsiságomat. Például mindig izgatottan vártam, hogy az adott mágikus tárgy miféle varázslatra képes, és az is fúrta az oldalamat, hogy miféle titkokat rejteget Frank a társasággal kapcsolatban. Akadt pár fordulat, ami meglepett, és olyan filozófiai, erkölcsi kérdésből is volt pár, amiken elgondolkoztam. A vége pedig..., bár az első könyv fő cselekményszála lezárult, mégis valamiféle függővéget kaptunk, ami miatt úgy érzem, minél előbb szeretném a kezemben tartani a folytatást.

🤯🤯🤯🤯5/4 – Volt jó pár dolog a könyvben, ami elgondolkoztatott, Lukas karakterén pedig még olvasás után is jó ideig pörgött az agyam.

🔥 5/1 – Nem volt a könyvben erotika, de nekem nem is hiányzott.

🤧5/1 – Nem sikerült könnyeket csalni a szemembe, ez inkább egy izgalmas történet, nem megható.

💔 5/1 – A szívem is épen maradt. Bár bizonyos karaktereket sajnáltam, de egyikük sem állt annyira közel a szívemhez, hogy az megszakadjon miattuk.

🍵🍵🍵🍵 5/5 A könyv mellé a Lapsang Souchong fekete füstölt tea passzolhat. Ez egy kínai tea, és Magda Hongkongba utazik megtalálni egy talányos tárgyat.

💖💖💖💖 5/4 – Néhány apróságtól eltekintve igazán érdekes és izgalmas könyv volt, szóval szívesen olvasnám a folytatást is.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 02. Könyv és más

10. 03. Hagyjatok! Olvasok!

Több mint Watson – egy feminista krimi (Liza Tully: A világ legjobb nyomozója meg én – Blogturné)

A General Press kiadó legújabb cozy crime történetében egy frissen megtett magánnyomozói asszisztens nyomoz egy vélhetőleges gyilkosság után. A Summersworth család egy neves szállodalánc tulajdonosa, de a titkaik még annál is fényesebben csillognak, mint a luxusapartmanjaik. De a nagy kérdés Olivia Blunt számára: Victoria Summersworth valóban a saját kezével vetett véget az életének, vagy gyilkosság áldozata lett? Itt A világ legjobb nyomozója meg én!

Szereted a klasszikus krimiket, de kicsit unod, hogy szinte mind férfiközpontú? Örülnél, ha végre a nők kerülnének fókuszba a nyomozás során? Kíváncsi vagy rá, hogyan nyomoz egy fiatal, modern, feminista nő? Akkor A világ legjobb nyomozója meg én a te könyved lesz. Női nyomozó, női asszisztens, női áldozat és persze jó pár női gyanúsított. Vajon tényleg gyilkosság történt, és a tettes is egy nő lesz?

A nő, aki nem akar a háttérben maradni

Olivia Blunt nyomozó akar lenni, ezért jelentkezik példaképe, a híres detektív, Aubrey Merritt mellé asszisztensnek. Ám míg Watson és Hastings csak amolyan kiegészítői, a háttérben meghúzódó támogatói Sherlock Holmesnak és Hercule Poirot-nak, addig Blunt sokkal magasabbra tör.

Egyfelől ki akar lépni idővel az asszisztensi szerepből, és egyenrangú partnerré, igazi nyomozóvá válni. Másfelől már most aktívan belefolyik a nyomozásba. Az ő szemszögéből követhetjük végig a történéseket, és lényegében az ő tettei, döntései visznek el minket nyomtól nyomig, végül pedig a megoldásig. Merritt csak a háttérből figyel, és bár végül ő rakja össze a kirakóst, a darabokat határozottan Blunt szedegeti össze.

Míg Merritt tipikusan a nehéz természetű, de zseniális nyomozó archetípusa, aki igazából akár férfi is lehetne, az sem változtatna semmit a történeten, addig Blunt a 21. századi, fiatal, ambiciózus nőt testesíti meg, aki pontosan tudja, mit akar, hajlandó tenni érte, és keményen megdolgozik azért, hogy elérje a célját. Nőként még egy női főnöknek is keményebben kell bizonyítania, és bár az elején igyekszik megfelelni Merritt elvárásainak, végül képessé válik önállóan dönteni, szembemenni a főnöke akaratával, kritikusan szemlélni a módszereit, sőt, akár a szemébe mondani a valódi érzéseit és gondolatait is. Bármi legyen a következménye.

Szerintem egyébként logikus, hogy Merritt karaktere lényegében nőként is a klasszikus férfi nyomozók személyiségét és viselkedését hozza, lévén már idősebb nő, aki egy, még a mostaninál is férficentrikusabb korban próbált meg egy férfiak által uralt szakmában boldogulni fiatalon. Vagyis fiatal nyomozóként muszáj volt úgy viselkednie, gondolkoznia, mint a férfi nyomozóknak, különben nem vették volna komolyan, és nem juthatott volna el a ranglétrán odáig, ahol most tart.

Nem tudom, hogy lesz-e folytatása a történetnek, de én nagyon remélem, hogy igen, mert kíváncsi lennék, hogy Blunt miként hat majd Merrittre. Már ennek a könyvnek a végén érezni némi változást a detektív hozzáállásában, gondolkodásmódjában, ha még több kötetben nyomozhatna együtt ez a páros, biztos vagyok benne, hogy ez a változás még mélyebb lenne.

Karrier és magánélet

Tetszett, hogy a történet bemutatja, mennyire nehéz egy nőnek összeegyeztetnie a karrierjét és a magánéletét. Még akkor is, ha egy támogató, őt egyenlő félként kezelő férfi áll mellette társként.

Valamennyivel persze könnyebb a helyzet, ha támogató partnert talál az ember, de Blunt a példa rá, hogy még egy erős, feminista nőre is tudat alatt nagy hatással van az, hogy egy patriarchális társadalomban nőtt fel. Amikor kiderül, hogy Bluntnak választania kell, elutazik nyomozni a főnökével, és ezzel esélyt ad a saját álma és karrierje megvalósítására, vagy részt vesz a vőlegénye debütálásán színházi színészként, ő is elsőként a saját álmáról akar lemondani. Szerencséje, hogy a vőlegénye, Trevor pontosan ugyanannyira fontosnak tartja a menyasszonya célját, mint a sajátját, és ő maga küldi el nyomozni.

– Ne aggódj miatta, Olly! Ez egy óriási lehetőség a számodra, amit ki kell használnod. A te karriered is ezen múlik, nem csak az enyém.

Átnyúlt az asztal felett, és megfogtuk egymás kezét. Mindketten mosolyt erőltettünk az arcunkra, de megrázott minket a dolog.

Szóval igen, Trevor egy szimpatikus férfi karakter. Amikor belekezdtem a történetbe, azt hittem, hogy majd visszafogja Bluntot, de végül nagyon pozitívan csalódtam benne. És ha lesz folytatás, remélem, ez így is marad.

Ha egy modern nő nyomoz

Olvasás közben végig figyeltem, hogy vajon miben más, ha egy női karakter nyomoz, mint ha egy férfi. Az egyik ilyen különbséget a női szolidaritásban, női megérzésben és együttérzésben látom. És ez nem azt jelenti, hogy Bluntot nem az agya, hanem csak és kizárólag az érzései vezetik, és ezért könnyű átverni. Hanem pusztán azt, hogy ő más nézőpontokat is figyelembe vesz a hideg logika mellett. És nagyon sokszor épp ezeknek a más, érzéseken alapuló nézőpontoknak köszönhető az, hogy felfedez valami nyomot, vagy épp egy gyanúsított jobban megnyílik neki, mint a logikus, de érzelmileg rideg viselkedésű Merrittnek.

Vagyis a modern női nyomozó az agyát és a megérzéseit, érzéseit is használja a nyomozás során, ez pedig nem gyengeség, hanem határozottan előny.

A történetben meghal egy idősebb, gazdag nő, Victoria Summersworth. A nyomozást vezető férfi rendőr annak ellenére lezárja a nyomozást öngyilkosságnak nyilvánítva, hogy a nő lánya, Haley határozottan állítja, az anyja nem vethetett véget az életének. Vagyis a rendőr férfiként teljesen semmibe veszi egy nő megérzéseit, és a furcsaságok ellenére is elhiszi, hogy egy idős nő biztosan csak azért halhatott meg, mert depressziós volt, gyenge, öngyilkos hajlamú.

A legtöbb emberhez hasonlóan számtalan történetet hallottam arról, hogy a lelki életüket jobban ápolók csoda szép mosollyal az arcukon, álmukban távoznak el ebből a világból. Kétségkívül létezett ez a fajta élet végi béke, ám az én spiritualitásom távolról sem volt ilyen szinten. Számomra a halál félelmetes volt: hideg, mint a gép, mérgező, mint a csörgőkígyó, zsákmányra vadászó, mint egy vadállat. Maga volt a végső sorozatgyilkos, egy önkényes szemétláda, aki az arcunkba nevet, mert tudja, hogy úgyis ő győz a végén. Sőt, ő maga a vég.

Ezzel szemben Bluntban azonnal felébred a női szolidaritás, amint Haley Merritt segítségét kéri. Blunt sem biztos abban, hogy tényleg gyilkosság történt, de úgy gondolja, igenis figyelembe kell venni Haley megérzéseit, és az áldozat megérdemel egy rendes nyomozást, hogy kiderüljön az igazság. Szóval lényegében Blunt női szolidaritásának, női megérzésének köszönhető alapvetően az is, hogy egyáltalán beindult a történet és a nyomozás.

A másik különbség, hogy a nők néha olyasmiket is észrevesznek, amiket a férfiak nem feltétlenül, és egy női nyomozó odafigyel ezekre az észrevételekre. Például egy nőnek előbb tűnik fel egy, a környéken sertepertélő, furcsán viselkedő, figyelő férfi, mint egy férfinak. Mert mi úgy nőttünk fel, hogy folyamatosan figyelnünk kell a körülöttünk lévő veszélyekre. Így bukkan Blunt egy új gyanúsítottra egy idős nő megfigyelésének köszönhetően. És persze annak, hogy hajlandó volt odafigyelni az adott nő szavaira, és komolyan venni azokat.

És egy nő jobban észreveszi azt is (még ha nem is tudatosul benne azonnal, mit vett észre), hogy valaki mit érez igazából egy másik ember iránt. Blunt egyik ilyen tudat alatti megérzése lényegében az egyik főnyom, ami elvezet a tetteshez.

Szóval igen, a nők más eszközkészlettel dolgoznak, bevonják az ész mellé az érzelmeket is, és ezzel teljesen új szemszögből mutatják be a nyomozás menetét.

Amikor egy nő olvas feminista krimit

Nem tudom, hogy más női olvasók is így vannak-e ezzel, de nagyon érdekesnek találtam, hogy női olvasóként szinte azonnal rájöttem egy hatalmas titokra, és ennek köszönhetően szinte azonnal azt kezdtem el gyanúsítani, aki ténylegesen a gyilkos lett.

És ennek köszönhetően elgondolkoztam azon, hogy: vajon ez azért lehet, mert nőként jobban megértem a női logikát, az érzéseket, és így hamarabb össze tudtam rakni magamban a képet, mint ha egy férfi nyomozó által pusztán csak a hideg logikával megszerzett infókat kaptam volna meg?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy más női olvasóknál is ilyen hamar összeálltak-e a dolgok, ahogyan arra is, hogy vajon a férfi olvasók később tudták-e értelmezni az adott érzelmeken alapuló nyomokat, vagy sem.

Annak ellenére, hogy a gyilkos kilétét és az okait már szinte azonnal sejtettem, a regénynek szerencsére sikerült meglepnie is, ugyanis egyéb bűntények is történtek benne, amik esetében fogalmam sem volt, összefüggnek-e az eredeti gyilkossággal, valamint ki és miért követte el őket. Vagyis volt némi sikerélményem, de közben azért a kíváncsiságomat is sikerült ébren tartani, és akadtak fordulatok, amik megleptek. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy igazán élvezzem az olvasást az első oldaltól az utolsóig.

Új legenda születik?

Hogy Blunt és Merritt párosa néhány év, évtized múlva olyan híres lesz-e, mint Sherlock Holmes és Watson vagy Hercule Poirot és Hastings kapitány, azt nem tudom megmondani. De az biztos, hogy én még örömmel olvasnék a nyomozásaikról. Szóval remélem, hogy lesz igény az író és az olvasók részéről is egy sorozatra. Ritka a feminista krimi, pedig nagy szükség van rá, mert újféle látásmódot, gondolkodásmódot mutat be, miközben különböző nők életébe és a női problémákba is bepillantást enged. Ez a történet is érdekes és fordulatos volt, logikus, mégsem csak a rideg észszerűségen alapuló.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Végig megmozgatta az agyamat. Folyamatosan kerestem a nyomokat és összefüggéseket, és bár az eredeti gyilkossági szál elkövetőjének személyére és az okaira korán rájöttem, egy csomó más rejtély volt még a történetben, amit töprenghettem.

🔥 5/1 – Nem volt benne semmiféle erotika a könyvben, ami ez esetben így is van jól.

🤧 5/1 – Ez nem egy sírós történet, úgyhogy zsepi nem nagyon kell hozzá.

💔 5/1 – A szívem sem tört össze olvasás közben. Ebben az esetben az érzelmek inkább nyomok voltak, semmint olyasmik, amiket mélyen át kellett volna éreznem.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel ez egy cozy crime, ezért simán jólesik mellé bekuckózni egy bögre teával. Mondjuk, valami fűszeres fekete teával, ami ötvözi a hagyományost a modernnel. Ahogyan a könyv is párosította a klasszikus nyomozói stílust képviselő Merrittet a friss nézeteket és gondolkodásmódot képviselő Blunttal.

💖💖💖💖💖 5/5 – Nekem nagyon bejött ez a könyv. Újszerű volt a feminista látásmódja, izgalmas, érdekes és fordulatos volt.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

09. 25. Kitablar

09. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 29. Könyv és más

Amikor egyszerre nevetsz és sírsz (Kathryn Stockett: Lázadó nők klubja – Blogturné)

Kathryn Stockettnek, A segítség szerzőjének új regénye jelent meg az Open Books gondozásában: a Lázadó nők klubja. Ez a történet az 1930-as évek Amerikájába, a gazdasági válság sújtotta Mississippibe kalauzolja az olvasót. Birdie Calhoun egy olyan világban próbál boldogulni, ahol a nőknek kevés lehetőség jut, ám egy különös találkozás az árvaházi Meggel és az ajtajában egyszer csak felbukkanó Charlie-val olyan eseményekbe sodorják, amelyek nemcsak a saját életét, hanem a körülötte élők sorsát is megváltoztatják. Ha szeretnétek megismerni ezt a különleges, bátor nőkről, barátságról és újrakezdésről szóló történetet, a blogturné során egy példányt is nyerhettek a regényből!

Olvastál már olyan könyvet, ami egyszerre nevettetett meg, és fakadtál tőle sírva? Ami teljesen felülírta a korábbi erkölcsi elveidet? Amitől úgy érezted, nőnek lenni egyszerre a világ legkiszolgáltatottabb és a sisterhood miatt mégis a legcsodálatosabb dolga? Ha még nem, vagy újra vágynál egy ilyen történetre, akkor a Lázadó nők klubja tökéletes olvasmány lehet a számodra.

Egy kislány és egy vénlány története

A regény az 1930-as évek elején játszódik az USA-ban. Egy kislány, Meg és egy 24 éves, de már vénlánynak számító nő, Birdie szemszögéből mutatja be az eseményeket, ám rengeteg más fontos női karakter is megjelenik benne, és rengetegféle női sorsot megismerhetünk olvasás közben.

A 11 éves Meg a Lelencben él borzalmas körülmények között, miután az édesanyja egy nap egyszerűen eltűnt, őt pedig többheti éhezés után a rá találó orvos bevitte oda. A lelencház vezetője, Miss Garnett egy nagyon vallásos (értsd: álszent), nagyon gonosz nő, aki valamiért kiszemelte magának Meget, és még a többi gyereknél is rosszabbul bánik vele.

Meg imádni való karakter. Mindig alig vártam, hogy a fejezeteihez érjek, mert bár sokszor megszakadt érte a szívem, és rengeteget pityeregtem miatta, annyira értelmes, vicces gondolatai voltak. Igazi kis egyéniség, akit mondanám, hogy lehetetlen nem imádni, de sajnos Miss Garnett karaktere ezt megcáfolta. Az viszont biztos, hogy akinek egy csepp szíve is van, az megszereti őt.

Birdie az édesanyjával és a nagyanyjával él, és épp egy hajszál választja el őket attól, hogy elárverezzék a házat a fejük fölül. Ezért Birdie vonatra ül, hogy meglátogassa a húgát, Francest, aki egy gazdag bankárcsaládba házasodott be, és azóta nem igazán foglalkozik a családjával, mert szégyelli, hogy szegények. Birdie azonban most a segítségét akarja kérni, hogy ne kerüljenek végleg utcára. A probléma csak az, hogy kiderül, Frances élete sem olyan csodás, mint ahogyan azt mindenki (még ő maga is) hitte.

A férje mindenüket elveszítette, a házukat nemsokára viszi a bank, és ha ez nem lenne elég, a férfi összeszedte az összes vagyontárgyukat, és egyszerűen lelépett, otthagyva a feleségét és a saját anyját, Mrs. Tarttot a bajban. Frances és az anyósa egy pirítóst sem tudnak elkészíteni maguknak, úgyhogy Birdie-nek még róluk is gondoskodnia kéne.

Birdie egy komoly, magának való, észszerű nő, aki mindent megtesz a családjáért, miközben ő maga beleragadt egy szürke, unalmas, magányos életbe. És hát, hálát sem kap az önfeláldozásáért, csak azt, hogy mindig emlékeztetik rá, mennyire átlagos. Aztán megismer néhány nagyon nem átlagos nőt, konkrétan néhány prostituáltat, és a világa a feje tetejére áll. Ezektől a nőktől függ ugyanis, hogy ő és a családja, valamint Frances és az anyósa elveszítenek-e mindent, vagy sikerül megmenteni a házaikat.

Igazán megkedveltem Birdie-t is, mert a személyiségünk és az életünk több apró része nagyon hasonló. Tetszett, ahogy bemutatta a könyv a karakterfejlődését. A könyv végére bátrabb, határozottabb lett, nyitottabb a világra. Olyan, aki nem hagyja, hogy mások elnyomják vagy lehúzzák. Ahogy azt sem, hogy a gondok eltemessék, hanem puszta kézzel kaparja ki magát a gödörből, ha kell.

Sisterhood és női kápók

Tetszett, hogy a könyv nem egysíkúan mutatta be a férfiakat és a nőket. Bár az nyilvánvaló volt a történetből, hogy ez itt a férfiak világa, amiben a nők teljesen kiszolgáltatottak, de az egyes férfi karakterek között voltak becsületesek, szerethetőek, akik feminista pici szívemet is meghódították, és voltak olyan nők is, akiket megvetettem. Szóval ez a történet nem a nemek fölött ítélkezik, hanem a patriarchális, rasszista, homofób társadalom fölött.

Nagyon érdekes volt látni, ahogyan a majdnem hétszáz oldal során szép lassan kialakultak a nők között a különféle kötelékek és a sisterhood. Először Birdie és Meg között, aztán Birdie és Mrs. Tartt között, majd Birdie és a prostituáltak csapata között. Az első kapocs nem lepett meg, mert Birdie igazán jólelkű nő, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy megkedveli Meget, és ez viszonzásra talál majd. De a másik két szoros sisterhood kicsit meglepő volt, viszont a kellemes módon.

Mrs. Tarttról először csak annyit tudunk, amennyit Frances elmondott a távolból Birdie-nek, és az nem túl hízelgő. Aztán mikor Birdie személyesen is megismerkedik az idős nővel, szép lassan kiderül, hogy Frances véleménye lényegében a saját elkényeztetettségéből, kisebbségi komplexusából és sértettségéből fakad, nem pedig a valóság, Mrs. Tartt pedig közel sem annyira merev, lenéző és gonosz, mint ahogyan azt hittük.

Frances testesíti meg azokat a nőket, akik elégedetlenek a saját életükkel, ezért mindenki más életét meg akarják mérgezni. Nem tudatosan, hanem önkéntelenül. Csak néhány megjegyzéssel, odaszúrt mondattal, pletykával. Megpróbálják elhitetni mással, hogy nem sokat ér, mert ettől úgy érzik, ők maguk többet érnek. Nem igazán kedveltem a karakterét, ennek ellenére képes voltam megérteni néhány félelmét, lelki sebét. De alig vártam, hogy Birdie helyre tegye végre. És reméltem, hogy a történet végére majd észhez tér, és jobb húg és ember válik belőle.

A prostituált nők és Birdie között kialakult szoros kapocs pedig azért volt meglepő, mert Birdie-nek meg kellett küzdenie a világ és a családja által belenevelt erkölcseivel azért, hogy ítélkezés nélkül tudjon rájuk nézni. De amikor megismerte őket, a múltjukat, a személyiségüket, és elkezdtek szinte családként együttműködni, akik egy közös célért harcolnak, teljesen megváltozott a hozzáállása és az elvei is. Ahogyan egyébként nekünk, olvasóknak is.

Amikor Meg a könyv elején elmesélte, milyen volt az élete az anyukájával, Charlie-val, hogyan tűnt el a nő egyik pillanatról a másikra, és miként került a kislány a Lelencbe, azonnal éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Bár tény, hogy Charlie anyagi szempontból bajban volt, és veszettül kapálózva tudott csak a felszínen maradni Meggel együtt, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy tényleg csak úgy elhagyta őt, és sosem ment többé vissza érte. Aztán mikor Charlie újra felbukkant, és kiderült, mi történt, az elég megrázó volt többféle szempontból is.

Borzalmas lehet egy olyan világ, ahol nőként egyszerűen bármit megtehetnek veled. És nemcsak egy gonosz ember, hanem konkrétan a törvény és az állam. Az biztos, hogy Charlie nagyon erős nő, és bár nem minden tettével értettem teljesen egyet, de tiszteltem azért, hogy bármire képes, hogy a lányát visszakapja.

Flossy, Esmeralda, Dixie és Trixie mind igazi személyiségek voltak. Ruby volt talán az egyetlen a prostituáltak közül, akivel kapcsolatban voltak fenntartásaim, mert elég erőszakos személyiség volt, és kicsit tartottam tőle. De mindenki mást megkedveltem, átéreztem a múltjuk fájdalmát, a jelenbeli problémáikat.

És nagyon megkedveltem Virginiát, aki nőként épp az orvosi egyetemre készült, és a szaktudásával segítette a prostituáltakat, hogy egészségügyi szempontból ne essen bajuk. Közben viszont össze is barátkozott velük, és a sisterhood részévé vált támogatóként. Az ő karakterének köszönhetően bepillantást nyerhettünk abba, mekkora küzdelmekkel járt akkoriban egy nőnek, hogy egyetemre menjen, orvos legyen belőle, és boldoguljon a férfiak által uralt világban.

Két nő volt a sztoriban, akiket nagyon nem bírtam. Az egyik Lucille, annak a férfi karakternek (Tom) a felesége, aki csodálatosan viselkedett Meggel (direkt nem írom, konkrétan kicsoda volt ő, mert nem akarok kicsit sem spoilerezni). Nagyon reméltem, hogy Tom szeme egyszer majd felnyílik, és elzavarja a fenébe a nőt. Lucille már a kapcsolatukat is egy hatalmas hazugsággal és átveréssel kezdte, egy pénzéhes, gonoszkodó alkoholista volt, aki csak szívta Tom vérét és önbecsülését.

– Egy jótékonysági intézményt vezet, Birdie, amit anyátlan gyerekek számára tartanak fenn. Nyilvánvaló, hogy jós szándékú.

– Honnan tudod?

– Csak tudom. Pittmanék... rendes, keresztény emberek.

Ezen nevetnem kellett. Élnek ezen a világon keresztény emberek meg rendes emberek, és a kettő nem mindig találkozik.

A másik pedig Garnett, aki egy igazi női kápó volt. Nemcsak azt élvezte, hogy Meget kínozhatta, hanem alapvetően szerette magát úgy felsőbbrendűnek és szentnek feltüntetni, hogy közben másokkal kegyetlenkedett, felhasználva a hatóságok támogatását is. Konkrétan részt vett más ártatlan nők kényszersterilizálásában, kínzásában, börtönbe és elmegyógyintézetbe zárásában. Megvetette a feketéket, a velük való „fajkeveredést”, vagyis lényegében egy gonosz, kegyetlen homofób, rasszista, nőgyűlölő, álszent kápó volt. Persze neki is megvolt a háttérsztorija, megtudhattuk, mitől keseredett meg ennyire, de ez egyáltalán nem mentség számára. Pszichológiai ok, de nem mentség.

Még sok-sok érdekes és egyedi női mellékkarakter volt a történetben, akik mind egyéniségek, és mind képviseltek valami fontos mondanivalót. De tényleg annyian vannak, hogy képtelenség lenne itt most felsorolni mindegyiküket.

Nem az ő bűnük

Annak ellenére, hogy az eszemmel próbáltam soha nem ítélkezni, a társadalom által belém nevelt erkölcsi szabályokat nekem is nehéz volt olvasás közben felülírni. De ahogy haladtam előre a történetben, és megismertem a Lázadó nők klubjának tagjait, végig egyetlen gondolat járt a fejemben: „Nem az ő szégyenük!”

Nem az adott nők szégyene, hogy ilyen vagy olyan kényszerből kénytelenek eladni a testüket. Nem az ő szégyenük, hogy egy férfi előbb fizet nekik busás árat a szexért, mint hogy felvegye őket dolgozni rendes fizetésért egy céghez, egy gyárba vagy egyéb munkahelyre. A patriarchális társdalom bűne és szégyene ez. Azoké a férfiaké és őket kiszolgáló női kápóké, akik olyan világot teremtettek, amiben sok nőnek egyszerűen nincsen választása. Amiben a saját rokona kényszeríthet prostitúcióra 12 évesen egy kislányt. Amiben egy nő szorgos és értelmes, mégsem talál olyan munkát, amiben megfizetnék úgy, hogy el tudja tartani önmagát és a gyerekét. Amiben magára marad egy gyerekkel, és egyedül kell gondoskodnia róla, miközben az apa mossa kezeit. Amiben elviheti a bank a nő otthonát, ha nem szerezné meg a szükséges összeget.

Még a mai világban is sok olyan körülmény létezik, ami miatt muszáj valakinek a testével kereskednie. És még a mai világban is sokszor többre értékelik egy nő testét, mint az eszét. Az 1930-as években pedig még rosszabb volt a helyzet. A nőknek lényegében egyetlen lehetőségük volt törvényesen boldogulni, ha sikerült jól férjhez menniük. Vagyis lényegében, ha törvényesen jól el tudták adni a testüket. És ez vajon mennyivel volt jobb, mint a prostitúció?

Esendő, mégis kedvelhető férfiak

A történetben két férfikarakter volt, akiket nagyon érdekesnek találtam, és annak ellenére megszerettem, hogy pontosan láttam, egyáltalán nem tökéletesek.

Az egyikük Jack, a banki alkalmazott, akit Birdie aközben ismert meg, hogy megpróbált segíteni Mrs. Tarttnak a banki ügyeivel kapcsolatban. Nagyon vicces, mert az első randijuk lényegében egy félreértésen alapult. Birdie a ház megmentéséről akart tanácsot kérni Jacktől, aki azt hitte, hogy randira hívták épp, és igent mondott. Aztán Birdie már nem akarta megbántani azzal, hogy felvilágosítja. És én már ennél a jelenetnél kicsit beleszerettem Jackbe.

Aztán kiderültek róla dolgok, a múltjáról, a helyzetéről, amik megmutatták, hogy ő is csak egy esendő férfi, és elkezdtem aggódni amiatt, hogy Birdie és én is csalódni fogunk benne végül. Mégis végig élt bennem a remény vele kapcsolatban. Valahogy éreztem benne valamit, ami miatt talán az a fajta férfi, aki az esendősége ellenére is megér egy próbát és megérdemel egy esélyt. A Birdie-vel való utolsó könyvbeli beszélgetésükből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ember is.

És nem leszek szomorú, ha erre gondolok, csak eszembe jut róla, hogy mikor kicsi voltam, mindig azt képzeltem, a papám fontos felfedező vagy háborús hős, vagy a kormány titkos kéme valahol. Közben pedig végig Tom volt az.

A másik Tom, akiről már fentebb írtam. Kedvelem azokat a férfiakat, akik tudnak bánni a gyerekekkel, akik tényleg védelmezik és szeretik őket. Tom pedig fantasztikusan bánt Meggel. Olyannyira, hogy olvasás közben egy ideig azon gondolkoztam, azt sem bánnám, ha végül Meg vele maradna, és ő lenne az apja. Csak a feleségétől szabaduljon meg először. Lucille volt Tom gyenge pontja, aki visszahúzta őt, aki gyengévé tette, aki mindig elhitette vele, hogy semmire nem jó, semmihez nincs tehetsége. Aki folyton belevitte a hazugságba, a rossz dolgokba. Nem biztos, hogy nélküle boldogult volna, de az biztos, hogy vele esélye sem volt, hogy kiderüljön, mennyit ér valójában. Tom és Meg közös szálán nagyon sokat mosolyogtam, miközben sajgott a szívem, és elhasználtam jó pár papírzsepit is.

Rasszizmus és homofóbia

A nők elnyomása mellett a rasszizmus és a homofóbia témája is megjelent a könyvben. A homofóbia a borzalmas átnevelő programok keretében került elő, amikről nagyon rossz volt olvasni. Összeszorult a gyomrom, mikor azt fejtegették, mik történnek egy ilyen helyen, és hogyan teszik teljesen tönkre lelkileg és pszichésen ott az embereket „gyógyítás” címszó alatt.

Kicsit furcsa volt, hogy a kedvelhető szereplőink is, bár nem ítélkeztek a homoszexualitás felett, de elég tudatlanok voltak e téren. Néha olyasmiket mondtak vagy gondoltak, ami nekem 21. századi emberként elképesztő butaságnak tűnt (például, hogy ez egy betegség, amit elkapott az egyik szereplő, meg hasonlók). Persze az 1930-as években még nem sokat tudhatott egy ember (főképp egy nő) erről a témáról, mert még a heteró szex is tabu volt, de nagyon tudatosítanom kellett ezt magamban ahhoz, hogy ne essen rosszul, amikor egy kedvelt karakter szájából hallottam valami butaságot vagy ma már határozottan sértőnek tartott dolgot.

Az üvegajtóra azt festették: Mindenki a Buffaloe'sban eszik! Alatta egy kézírásos kis táblán egy másik felirat lógott: Csak fehéreknek. Te jóisten, mennyi ellentmondás, ami fel sem tűnik senkinek, gondoltam, miközben bementem, és kiválasztottam egy asztalt a helyiség hátulsó részében, a márványborítású ebédlőpult mellett.

A rasszizmus többféle módon is felbukkant a regényben. Már azzal, hogy a fehéreknek és a feketéknek a városban külön utcáik és boltjaik vannak. De a legdurvább megjelenése a „fajkeveredés” tiltása volt, aminek köszönhetően konkrétan ártatlan embereket nyomorítottak, kínoztak, sőt valószínűleg öltek meg pusztán azért, mert szerették egymást és/vagy szexeltek egymással. De sokszor elég volt az is, ha meg sem tették, csak megvádolták őket vele.

Érdekes volt ezzel kapcsolatban Esmeralda karaktere, akiről megtudjuk, hogy van egy titka. És mindenki úgy beszél erről a titokról, mintha nyilvánvaló lenne, mi az. Csak pislogtam olvasás közben, hogy ezt nekem most értenem kéne? Mert fogalmam sem volt először, miről beszélnek, mire utalnak. Gondoltam én már mindenre, csak épp arra nem, ami végül kiderült. És azt kell mondanom, hogy az, hogy nem jutott már eszembe az adott dolog titokként, hála az égnek, valószínűleg azt jelenti, hogy a világunk már kevésbé gondolkodik rasszistaként. Legalábbis itt, Európában (az USA más kérdés). Mert 21. századi olvasóként fel sem merült bennem, hogy az adott titok probléma lehetne.

Egy ölelgetni való könyv

Talán már mondtam nektek korábban, hogy van egy szokásom. Ha olyan könyv kerül a kezembe, ami ad nekem valami fontosat érzelmileg, akkor azt az utolsó mondat után egyszerűen magamhoz ölelem. Nem tudom, miért alakult ki ez a szokásom, de muszáj megölelnem az ilyen könyveket közvetlenül miután befejeztem őket. Na, ez is egy ilyen ölelgetni való könyv volt. Amikor az utolsó mondatot elolvastam, annyira tele voltam mindenféle érzelemmel, örömmel, fájdalommal düh-vel és még sorolhatnám, hogy azt ki kellett adnom magamból.

Ez a történet tele van izgalmas feminista témákkal és izgalmas női karakterekkel. És valóban igazi feminista regény, mert nem elfogult sem a nőkkel szemben pozitív módon, sem a férfiakkal szemben negatív módon. Egyszerűen csak a patriarchális társadalmat veti meg, amiben a nők kiszolgáltatottak. Imádtam a szereplőket, főképp Meget, Birdie-t, Jacket és Tomot, de sok mellékszereplőt is megszerettem. És a sztori nemcsak az érzéseimre hatott, hanem mélyen elgondolkoztatott. Konkrétan felülírta néhány erkölcsi elvemet, és bár korábban is igyekeztem nem ítélkezni, most még inkább megértem a kiszolgáltatott nőket.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Olvasás közben végig pörgött az agyam. Hol erkölcsi kérdéseken töprengtem, hol azon gondolkoztam, vajon mi fog történni a karakterekkel. Rengeteg izgalmas feminista kérdés és téma van a sztoriban, ami elgondolkoztatott.

🔥 5/1 – Bár konkrétan prostituáltakról és egy bordélyházról szólt a történet egy része, konkrét szex, erotika nem volt a könyvben, csak utalás rá. A legerotikusabb jelenet egy csók és egy hátsimogatás volt Birdie és Jack között. De szerintem ez így volt jól. A prostitúció témájának inkább az erkölcsi, feminista oldalával foglalkozott a történet, és ehhez nem kellettek erotikus jelenetek.

🤧🤧🤧🤧🤧 5/5 – Én ezt a könyvet szinte végigbőgtem. Főképp Meg részeit. Borzalmas volt látni, hogy az a kislány mennyire vágyott a szeretetre, a kedvességre, és mikor valakitől megkapta, képtelen voltam nem sírni rajta. Meg persze akkor is sírtam, ha valaki ártott neki. Szóval jó pár zsepit elhasználtam olvasás közben.

💔💔💔💔💔 5/5 – Ó, a szívem is tört rendesen. Maradtak bennem végleges sebek is egy karakter miatt (nem spoileres utalás annak, aki majd később olvassa a könyvet: tó), és voltak olyanok is, amik a történet végére begyógyultak. De olvasás közben szó szerint sajgott a lelkem.

🍵 5/1 – Olvasás közben biztosan senkinek nem ajánlom a teát, mert bőgés közben nem lehet inni. Utána esetleg egy nyugtatótea nem fog ártani...

💖💖💖💖💖 5/5 – Én ezt a könyvet imádtam. Az egyik kedvenc könyvem lett, mert kicsinálta a lelkemet, de közben időnként megnevettetett, és rendesen megmozgatta az agyamat is.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A mostani nyereményjátékunk középpontjában az 1933-as események állnak – mi felteszünk minden állomáson egy állítást, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, hogy az az állítás igaz vagy hamis. A megoldást írjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állítás a játékhoz:

A Monopoly társasjátékot 1933-ban fejlesztették ki az Egyesült Államokban.

Állomáslista:

Blogturné

08. 27. Kitablar

08. 29. Olvasónapló

08. 31. Veronika’s Reader Feeder

09. 02. Pandalány olvas

09. 04. Könyv és más

09. 06. Spirit Bliss - Sárga könyves út

09. 08. Readinspo

09. 10. Ambivalentina