~ Sárga könyves út ~

2019. november 30., szombat

David Attenborough: Utazások a világ túlsó felére – Blogturné


Az Egy ifjú természettudós történetei után a Park Kiadó jóvoltából elolvashatjuk David Attenborough-tól az Utazások a világ túlsó felére című könyvet is, melyben bejárhatjuk vele Pápua Új-Guinea, Madagaszkár és Ausztrália Északi terület néven ismert tájait, megcsodálhatjuk növény- és állatvilágukat, valamint bepillantást nyerhetünk az ott élők életébe, kultúrájába. Ezt az izgalmas túrát most hat bloggerünkkel követhetitek végig, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből. 

Korábban olvastam David Attenborough-tól az Egy ifjú természettudós történeteit, ezért előzetes elvárásokkal álltam neki az Utazások a világ túlsó felére című könyvben található újabb kalandjainak. Izgalmas helyleírásokra, humoros kis történetekre, édes és veszélyes állatokra számítottam, és ezeket szerencsére meg is kaptam. Na meg ennél egy kicsit többet is...

Ami tetszett

1. Hozott forma

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kicsit olyan érzésem volt, mint mikor az ember visszatér egy jól ismert helyre. Már tudtam, hogy milyen Attenborough stílusa az előző könyvéből, és ebben is hozta ugyanazt a minőséget. Olyan élethű tájleírásokat kaptam tőle, hogy szinte láttam magam előtt az őserdőt, a kopár hegyeket és krokodilokat rejtő vizeket. Előre vártam, milyen mókás helyzetekbe keveredett ő és a társai, amiken biztosan jókat fogok kuncogni – így is lett. Persze egy ilyen kaland nem csak játék és kacagás, de Attenborough még a problémás helyzeteket is olyan izgalmasan és egyedi humorral tudja elmesélni, hogy az emberben a nehézségek ellenére is felébred a vágy: bárcsak ő is ott lenne a kalandorok társaságában, és átélhetne velük jót és kevésbé jót is.

2. Emberek, állatok és tisztelet

Míg az első könyv nagyrészt a látott, lefilmezett, befogott állatokról szól, addig ebben a második részben az emberek kerültek előtérbe. Természetesen Attenborough és a társai most is találkoznak különleges, egzotikus állatokkal, és hol érdekes, hol vicces, hol nagy cuki sztori kerekedik ezekből a találkozásokból, de most a könyv nagy része azokról az őslakosokról, helyi lakosokról szól, akik a meglátogatott területeken élnek.

Betekintést kaphatunk a különböző törzsek, falvak, városok embereinek hétköznapi életébe, udvarlási szokásaikba, különböző szertartásaikba, vallási hiedelmeikbe, kézműves tevékenységeikbe, még néhány barlangrajzukat is megnézhetjük.

Először kicsit megijedtem, amikor rájöttem arra, hogy most nem az állatoké a főszerep, mert nem tudtam, hogy az emberi történetek képesek lesznek-e majd igazán lekötni, de aztán ahogy elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy Attenborough legalább annyira érdekesen és lelkesen tud írni az emberekről, akár korábban az állatokról. Nagyon tetszik az a nyitottság, tisztelet, amellyel teljesen más kultúrákhoz áll, akár olyanokhoz is, amiket mi, "civilizált" emberek bizarrnak, bolondnak, furának, vagy egyenesen ijesztőnek tarthatnánk. Azok után, ahogyan Attenborough és a társai az emberekkel viselkednek, nem csodálom azt sem, ahogyan az állatokhoz állnak. Egyszerűen tisztelik az életet, és kész. És elfogadják, hogy az élet sokféle lehet, és a más nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, csak más.

Volt olyan törzs, ahol búcsúzáskor azt mondták Attenborough-nak és a társainak, hogy mostantól az is az otthonuk, ahová bármikor visszatérhetnek, és sírva, valódi szomorúsággal köszöntek el tőlük.

3. Furcsa szokások

Tény, hogy egy-egy törzsi szokás olvasás közben megborzongatott. Például nekem, aki a tetoválást is fenntartással kezeli, elég hátborzongató volt belegondolni, hogy vannak olyan emberek, akik kilyukasztják több helyen az orrukat, és tollakat fűznek a lyukakba. De azt sem volt könnyebb feldolgoznom, hogy bizonyos szertartások alatt az egyik törzs tagjai az életüket kockáztatva ugrálnak le nagy magasságból egy összeeszkábált faépítményről, és amikor megkérdezik őket, miért csinálják ezt, már nem is nagyon emlékeznek a szokás eredeti okára. Pusztán azért teszik, mert már a szüleik is így csinálták, és kész. Az meg egyenesen komikusnak hat, amikor egy törzs, egy John Frum nevű fehér embert imád Jézus-módra úgy, hogy még senki nem látta az illetőt, csak mindenki hallott róla ezt-azt.

Szóval igen, modern emberként a törzsi szokások hol viccesek, hol bizarrak, bár olyan szokásról is olvastam, ami aranyos volt.

Ennek ellenére, vagy pont ezért, élvezettel olvastam Attenborough történeteit, mert hiába élnek teljesen más életet az adott emberkék, mint mi, érdekes betekintést nyerni a hétköznapjaikba, gondolataikba, érzéseikbe. Nem mellesleg olyan dolog is akadt az életükben, ami kifejezetten elnyerte a tetszésemet. Pl. hogy nem rohannak úgy, mint a nyugati emberek. Nem dolgozzák magukat halálra azért, hogy értéktelen anyagi javakat szerezhessenek. Helyette szép nyugodtan megszerzik a napi betevőjüket, és elvannak, mint a befőtt. Szóval ők biztosan nem a stresszbe halnak bele negyvenévesen.

Az is tetszett, hogy Attenborough-ékat mindenhol pozitívan, segítőkészen fogadták az adott helyen élők. Biztosítottak számukra helyet, ahol alhatnak, adtak nekik ételt, segítettek nekik az állatok befogásában vagy filmezésében, tojáshéjakat gyűjtöttek nekik és hasonlók. Na meg persze alig várták, hogy megmutathassák a táncaikat, szokásaikat.

Egy jelenet volt, amin kicsit meghökkentem. A filmes csapat egy csomó őslakossal cipelteti napokon át a ládáikat, az időjárás és az utak pocsékak, a ládák is nehezek, szóval a munkás törzstagok szenvednek rendesen. Aztán a munka végén egy kiskanálnyi sót kapnak fizettségként. Ekkor elkerekedett egy kissé a szemem. Aztán kiderült, hogy ott a só szinte aranyat ér, úgyhogy amit én elsőre kizsákmányolásnak és semmi fizetségnek gondoltam a nehéz munkáért cserébe, az ott nagyon is jó munkabérnek számított. Mondjuk azok után, hogy kagylóval és tollakkal is fizetnek a törzsek tagjai, nem kellett volna csodálkoznom azon, hogy ott más számít értéknek, nem a pénz. De hát, csak nyugati agyam van...

4. Mítoszok

Érdekes volt, hogy ezúttal nemcsak olyan emberekről és állatokról olvashattunk, akikkel a filmes csapat út közben tényleg találkozott, hanem különböző régi mítoszok, leírások alapján olyan élőlényekről is hallhatunk, akik nem biztos, hogy léteztek, vagy legalább is nem olyan formában, ahogyan azt korábban megörökítették a leírások.

Attenborough-ék ezeknek a mítoszoknak is a nyomába erednek, óriás tojások darabkáit kutatják, és megpróbálnak rájönni, mi is lehet valójában a kutyafejű ember.

5. Kedvenc állat

Az emberek mellett rengeteg érdekes állatról is olvashattam a könyvben. A kedvenceim az indrik voltak, azok a kis félmajmok, akik közül egy idősebb párt és nemrég született kicsinyüket, valamint egy fiatalabb szerelmespárt figyelt meg a filmes csapat. A leírások alapján nagyon édes, kedves állatok, akikről olvasva mosolyra húzódott a szám.

6. Borzongás

Sok furcsa szokásról olvashattam a könyvben, de volt egy hátborzongató, amit nem tudok megemészteni azóta sem. Az egyik törzs ugyanis, bizonyos időközönként kiássa a halottait a földből és ünnepséget rendeznek a halottnak úgy, hogy ő is szó szerint jelen van. Nos, én nyitott és elfogadó vagyok, de ez az én gyomromnak egy picikét durva volt. Na jó, nagyon durva... Sok törzset szívesen megnéznék a saját szememmel is azok közül, akiknél Attenborough-ék jártak, de a halottkiásós törzset inkább kihagynám a listáról.

Kedvenc idézetek:

„– És John miért nem jött még vissza, Sam?
– Én nem tudni. Lehet, kormány emberek nem engedni, de ő fog jönni valamikor. Megígérni, hogy jönni.
- De Sam, John tizenkilenc évvel ezelőtt ígérte meg, hogy hozza a rakományt. Csak ígérget, újra meg újra, de a rakomány még mindig nincs itt. Nem hosszú ez a tizenkilenc év? Érdemes rá várni?
Sam fölemelte a tekintetét a földről, és rám nézett.
- Ha kétezer év út várni Jézus Krisztus, és nem jönni, akkor én várni tizenkilenc év John.”

„(...) A királyi család nemesi tagjai kormányozzák a szigetet, és rangjukkal automatikusan öröklődik a királyság adott területe. Ám ez mégsem az az egyszerű feudális rendszer, amelyben az úr elkobozza jobbágyai vagyonát. A nemes ugyan itt is jócskán rendelkezik kiváltságokkal, emellett azonban felelősséggel tartozik alattvalóiért. (...)”

„(...) Egyszer, amikor egymással szemben ültek, és a hím a nőstény nyakát nyalogatta, nagy, kék madagaszkári kakukk érkezett lármásan a liánokon szökdécselve. A nőstény azonnal felült, és kétségbeesetten kereste a félelmetes zaj forrását. A hím és lenézett, igaz, nem olyan riadtan, majd megpróbálta folytatni a mosdatást. Párja azonban továbbra is mereven figyelt, ezért a hím elkapott egy ágat a feje fölött, ügyesen átemelte magát, leült a nőstény mögé, és lábait kétoldalt úgy nyújtotta ki mellé, mintha közelségével meg akarná nyugtatni. A nőstény feszültsége ekkor valóban alábbhagyott, hálás nyalintással jutalmazta lovagját.”

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének érdekes, a miénktől nagyon különböző kultúrákról olvasni, valamint azoknak, akik szeretik az egzotikus állatokat.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A könyvben sok érdekes állatról olvashatunk, így a feladatotok most az lesz, hogy egy-egy leírás alapján kitaláljátok, mely állatra vonatkozik, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére a nevét. Ez alkalommal egy szerencsés olvasónk nyerhet majd egy példányt a könyvből.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

Új-Guinea délkeleti részén és az Aru-szigetek területén honos. Esőerdők lakója. A hím testhossza a dísztollakkal együtt 110 centiméter, a tojó 40 centiméteres. A hím feje sárga a farktolla vörös-sárga. Gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozik.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út
12. 03. Readinspo
12. 06. Flora the Sweaterist
12. 09. Pandalány olvas
12. 12. Nem félünk a könyvektől
12. 15. Zakkant olvas

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2019. november 28., csütörtök

Malala Yousafzai: Nincs más út – Blogturné


Malala Yousafzai pakisztáni születésű emberjogi aktivista. 15 éves volt, amikor egy tálib katona fejbe lőtte, ő ugyanis a lányok oktatásért és a tanuláshoz való jogáért kampányolt. Miután felépült súlyos sérüléséből édesapjával közösen létrehozták a Malala Alapítványt, amely elkötelezetten küzd világszerte azért, hogy a lányok ingyenes és jó minőségű oktatásban részesüljenek 12 éves korukig. Tevékenységéért számos nemzetközi elismerésben részesült, ő minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-díjasa.
A Nincs más út című könyvben Malala saját és más menekült lányok történetét mutatja be. Tartsatok a Blogturné bloggereivel és ha nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a könyvből. 

Malala Yousafzairól keveset tudtam korábban, de annyi így is tiszta volt számomra, hogy egy nagyon bátor, különleges lány. Veszélyes, az életét fenyegető körülmények között is volt mersze kiállni a saját és más nők, lányok jogaiért, kockáztatva azt, ami végül meg is történt vele, hogy megpróbálják majd megölni. De ő a gyilkos golyót is túlélte, és ezek után sem adta fel. Én 35 éves vagyok, és őszintén bevallom, nem vagyok biztos benne, hogy ilyen körülmények között szembe mernék-e szállni a rendszerrel megkockáztatva, hogy megölnek engem és/vagy a családomat. Ehhez nem is egyszerű, hétköznapi bátorság kell, hanem olyasféle bátorság, ami kevesekben van meg. Épp ezért, amikor megláttam, hogy megjelenik ez a könyv, biztos voltam benne, hogy el akarom olvasni. Ismerni akarom Malala gondolatait, és más, hozzá hasonló, bátor lányok, nők gondolatait is.

Ennél a könyvnél a bejegyzésemet nem fogom pontokra szedni az alapján, hogy mi tetszett olvasás közben, mert egy ilyen könyv esetében (amelyben fiatal lányok, nők szenvedéseiről olvashatunk) nincs olyan, ami tetszést válthat ki az olvasóból. Maximum olyan, ami mélyen elgondolkoztat, megérint, felzaklat és felnyitja az ember szemét.

Malalának korábban már megjelent egy könyve, amelyet sajnos (még) nem volt szerencsém beszerezni és elolvasni, de úgy tudom, abban elmesélte az életét, azt is, hogyan történt a gyilkossági kísérlet ellene és hogyan élte túl. A Nincs más útban nem ismétli meg hosszan önmagát, de a könyv elején röviden elmeséli nekünk azt, hogy a nyugodt, békés, boldog élet Pakisztánban hogyan változott szép lassan földi pokollá az ottani emberek, így az ő családja számára is.

Az ijesztő az, hogy nagyon ismerős volt mindaz, amit leírt. Hogy először az emberek nem is vették komolyan a tálib fenyegetést. Úgy voltak vele, kevesen vannak, nagy a szájuk, de úgysem tehetnek semmit... Hiszen a törvények, a kormány... Lehetetlen, hogy ilyesmi történjen... Próbáltak nem foglalkozni a jelekkel egészen addig, amíg már késő volt. Mire észbe kaptak, a fenyegetés már ott volt a nyakukban, olyan törvényeket hoztak, amelyek megfosztották az embereket, főképp a nőket az alapvető emberi jogaiktól, és persze az emberek már biztonságban sem érezhették magukat, mert bármikor legyilkolhatták őket akár a saját otthonukban.

El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet így élni... Mindig azon sírok, hogy mekkora létbizonytalanságban kell élnem, és ez valahol így is van, de másokhoz képest az én problémám jelen pillanatban semmiség. De csak reménykedni tudok abban, hogy a világ nem fordul ki mindenhol önmagából, és nekem, nekünk sosem kell hasonló terrort átélnünk, mint Malalának és még sok-sok ártatlan embernek.

Miután Malala röviden elmondja a történetét, a könyvben más hozzá hasonló lányok, nők történetei következnek. Nemcsak pakisztániaké, hanem sok más háborús országból érkezőké is. Mert bár mi, itt a modern világban nem szeretünk belegondolni, sőt, olyan hihetetlennek is tűnik számunkra, a világ sok részén hozzánk hasonló emberek úgy élnek, mintha a föld a pokol lenne. Nem azon aggódnak, hogy nincs pénzük megvenni egy márkás cipőt vagy valami újonnan kijött kütyüt, hanem azon, hogy megélik-e a következő órát, napot, hetet.

A lányok, nők történetei előtt Malala nagyon-nagyon röviden összefoglalja mindig a fejezetek elején, hogy hol találkozott az adott lánnyal, milyen körülmények között, miért is érezte fontosnak beletenni a történetét a kötetbe. A felvezetés után pedig az adott lányok, nők maguk mesélik el, kik ők és miket kellett átélniük.

Vannak köztük, akik muszájból menekültek veszélyes körülmények között, hogy életben maradhassanak, és találjanak egy olyan helyet, ahol biztonságban élhetnek tovább. Akad olyan is, aki nemcsak túlélni szeretne, hanem közben jót tenni is, kiállni azért, hogy a lányok tanulhassanak, hogy ne kelljen már gyerekként férjhez menniük és gyerekeket szülniük, hogy ne bánthassák őket, hogy valódi lehetőséget kaphassanak egy jó életre. Elgondolkoztató, hogy míg mi itt ülünk a viszonylagos jólétben, sokan semmit nem teszünk senki másért (vagy csak apró gesztusokat), csak önmagunkért. Közben pedig ott vannak ezek a lányok, akiknek semmijük nincs, szó szerint, életveszélyben voltak vagy vannak, sokan még mindig nagyon rossz körülmények között élnek, és ahelyett, hogy keseregnének és csak a saját bajukkal foglalkoznának, helyette arra van igényük, hogy másokért tegyenek valami igazán jót. És nemcsak apró gesztusokat, hanem olyan dolgokat, amikért szó szerint meg kell harcolniuk.

Jó volt, hogy a könyv végén fényképeket is láthatunk mind Malaláról és a családjáról, mind a kötetben beszélő lányokról és nőkről. Szeretek arcot kötni azokhoz, akikről olvasok, így még sokkal közvetlenebb, emberibb lesz a történetük.

Ó, még valami... Malala édesapjáról is szót kell emelnem. Egy férfiról, aki a háború előtt is már olyan iskolát vezetett, amiben lányok tanulhattak, és később az életveszélyt is vállalta azért, hogy kiálljon a lányok tanuláshoz való joga mellett. Nemcsak a lánya miatt, hanem mert őszintén hitt abban, hogy minden lánynak joga van ugyanúgy tanulni, mint a fiúknak. Azt hiszem, Malala tőle örökölte a bátorságát.

Kedvenc idézetek:

„Az erőszak elől menekülők pedig - mert legtöbbször az erőszak készteti arra az embereket, hogy elhagyják a hazájukat - úgy tűnik, sehol a világon nem találnak biztonságra. Az ENSZ 2017-es adatai szerint 68,5 millió ember kényszerült elhagyni a hazáját, közülük 25,4 milliót tartanak számon menekültként.
A számok annyira megdöbbentőek, hogy sokszor elfelejtjük: emberekről van szó, akiknek nem volt más választásuk, mint hátrahagyni addigi életüket. Ügyvédekről, újságírókról, költőkről, papokról. És gyerekekről, rengeteg gyerekről. A világ elfelejti, hogy ki voltál: aktivista vagy diák, egy apa, akit Ziáuddinnak hívnak, vagy egy lány, akit Malalának. A menekültek emberi lények, akik egy szebb jövő reményében indulnak útnak.”

„A következő hetekben egyik helyről a másikra költöztünk. A családunk és barátaink jóindulatára kellett támaszkodnunk. Ha menekült vagy, sok minden más mellett azon is aggódsz, hogy nem jelentesz-e terhet másoknak.”

„Egyik este furcsa hangok szűrődtek be hozzánk odakintről. Tíz férfi machetével és késsel a kezében bekerítette a házunkat. Dörömbölni kezdtek az ajtón. Ezek nem átlagos betörők voltak.
A szüleim tudták, hogy ilyen csoportok terrorizálják a menekülteket. És most itt voltak nálunk.
Tizenkét éves voltam. Teljesen lebénultam a félelemtől. A testvéreimmel a sarokban kuporogtunk.
- Ne bántsák a gyerekeimet! Itt vagyok én, vigyenek engem! - kiabálta anyám.
Őt támadták meg elsőként. Kirángatták a kunyhóból. Apám megpróbált harcra kelni velük, a testvéreim pedig sírva könyörögtek a támadóknak, hogy hagyják abba. De ők apám ellen fordultak.
Anyám a szemünk láttára halt meg. Számomra a legfájdalmasabb emlék, hogy ott hagyták az utcán meztelenül. A mai napig nem értem, miért tették. Azt hittük, hogy apánk is meghalt: végignéztük, ahogyan többször fejbe szúrták.”

„Sokszor eszembe jutott anyám imája: Istenem, ha akarod, vedd el az életem, de a gyerekeimet mentsd meg! Anyámat elvehették, de a szeretetét nem. Az ma is velem van, és erőt ad.”

„Első találkozásunkkor a reptéren nagyon megdöbbentem, hogy a család néhány tagja mennyire sovány. Tizennégyen jöttek összesen. A hatvanegy éves édesapa és a felesége, Uwera, aki Marie Claire mostohaanyja volt, népes családjukkal érkeztek. Idetartozott Marie Claire, a huszonegy éves nővére, Naidina, a bátyjuk, Amor, a feleségével és a három gyerekükkel. A három kisgyerek különösen alultáplált volt, és beteges kinézetű, miattuk komolyan aggódtam. Mind a legszebb ruhájukat viselték: a férfiak öltönynadrágban és fehér ingben voltak, a nők színes afrikai ruhákat viseltek, a fejüket pedig vagy a ruhához illő kendővel fedték be, vagy gyöngyökkel díszített fonatokba rendezték. Amikor megdicsértem a kinézetüket, Naidina azt mondta:
- Szerettünk volna jó benyomást tenni az új hazánkra.”

„- Milyen sok vizet van - hajtogatták Naidine és a többiek. Először nem értettem, mire gondolnak, aztán rájöttem, hogy a megannyi mosdó miatt mondták. Még mindig lenyűgözte őket, hogy az ember egyszerűen csak kinyitja a csapot, és víz folyik belőle. (...) Elmesélték, hogy Zambiában háromnapi járóföldre kellett menniük friss vízért.”

Kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek. Tényleg mindenkinek.

Értékelés: IMÁDOM!

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A mostani játékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Malala Yousafzai életét. Minden állomáson találni fogtok egy kérdést, a feladatotok pedig az lesz, hogy a választ beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Kérdés a játékhoz:

Milyen álnéven írta Malala a blogbejegyzéseit, mely segítségével a tálib intézkedések ellen kampányolt?


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 26. Csak olvass!
11. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 30. Utószó
12. 02. Könyv és más
12. 04. Kelly és Lupi olvas


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. november 27., szerda

R. F. Kuang: Mákháború – Blogturné


R. F. Kuang Mákháború című regénye az Agave gondozásában jelent meg idén, 2019-ben. A történet egy Kínához nagyon hasonló fantasyvilágban játszódik, amelyben a béke csak látszat. Az emberek többsége már megfeledkezett az istenekről, de Zsin visszatér hozzájuk, hogy megnyerhesse a háborút az országának, Nikannak a Mugeni Föderációval szemben. Zsin izgalmas történetét ezúttal négy bloggerünkkel követheted végig, természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből. 

R. F. Kuang Mákháború könyvét azért szerettem volna elolvasni, mert érdekel a keleti kultúra, így a keleti írók könyvei is. Az ő stílusuk teljesen más, mint a nyugati íróké, és ez nem mindig jön be nekem, de amikor igen, akkor nagyon. A Mákháború esetében abban reménykedtem, hogy ez utóbbi eset áll majd fenn, és amint elkezdtem olvasni a történetet, azonnal meg is nyugodtam, hogy így van.

Ami tetszett

1. Menő főszereplő

Zsin a legérdekesebb női főhős, akiről eddig "kemény, belevaló nő"-kategóriában olvashattam. Nemcsak azért izgalmas a személyisége, mert összetett, hanem azért is, mert Kuang bátran mert hozzányúlni a megalkotásához. Simán fel merte vállalni, hogy olyan tulajdonságokat, gondolatokat, cselekedeteket társít Zsinhez, amelyek közül néhány erősen megosztja majd az olvasókat. Például Zsin minden vágya az, hogy felvegyék a Szinegardba, Nikan legelitebb iskolájába, és ezért szó szerint olyan dolgokat tesz meg, amiktől a legtöbb embert kirázza a hideg. Vagy ott van az a döntése, hogy ha ő akar lenni a legjobb diák az iskolában, akkor nem pazarolhatja az idejét azzal, hogy a menstruációjával szenved havi rendszerességgel, így gondolkodás nélkül bevesz egy olyan szert, ami a szenvedés mellett megfosztja őt attól is, amit a legtöbb ember a nőiesség szimbólumának tart: az anyaságtól. És ez még csak a könyv legeleje... Zsin a történet során rengeteg elgondolkodtató, megkérdőjelezhető döntést hoz, amitől a legemberibb főszereplő karakter lesz számomra, akiről csak valaha olvastam. Kuang pedig a legbátrabb író, akitől csak valaha olvastam.

Számomra egyébként Zsin annak ellenére szerethető volt, hogy nem feltétlenül cselekedtem volna úgy bizonyos helyzetekben, ahogyan ő. De valahol mélyen minden döntésére találtam okot, még akkor is, ha egyáltalán nem értettem egyet ezzel az okkal.

A regény vége egyébként szintén baromi bátor húzás volt. Én ilyen még nem láttam írótól. Természetesen nem lövöm le a poént, mert nem akarom senki élményét elrontani, de az biztos, hogy a regény legvége egyáltalán nem úgy alakul, ahogyan azt mi, olvasók megszokhattuk a könyvek többségétől. De ez persze, nekem nagyon bejött.

2. Keleti stílus, történelem, lelkület

Bár a regény nem a valódi Kínában játszódik, Kuang egy Kínához nagyon hasonló országot hozott létre a könyvben. A hagyományokban, az életmódban, az emberek gondolkodási mechanizmusaiban felismerhetőek a valós elemek. Ez azért klassz, mert ha tényeket nem is tudhatunk meg a könyvből Kínáról, mégis sok mindent megtudhatunk arról, hogyan éreznek, élnek, gondolkoznak az ottani emberek (vagy hogyan éreztek, éltek gondolkoztak a múltban).

A történet egyébként azért is érdekes, mert ahogyan a Harry Potterből sokat megtudhatunk a II. világháborúról, annak ellenére, hogy egyáltalán nem arról szól, úgy a Mákháborúból sokat megtudhatunk Kína történelméről. A párhuzamok még egy olyan ember számára is látszanak, aki nincsen otthon úgy igazán a keleti történelemben.

3. Realista

A történetben két ország áll egymással szemben, Nikan (Zsin országa) és a Mugeni Föderáció. Zsin és a barátai számára a mugeniek az ellenség, a mugeniek számára a nikaniak az ellenség. Az olvasó persze Zsinéknek drukkol, lévén az ő életét követhette végig a regény olvasása során, és így megkedvelte őt, azt akarja, hogy győzzön, ne haljon meg, boldog véget érjen a története. De közben meg Kuang elgondolkoztat azon, hogy mindkét oldalon emberek állnak, de ezt mindkét oldal teljesen elfelejti.

A mugeni katonák azért képesek a lehető legkegyetlenebb módon legyilkolni a nikani embereket (civileket is), mert egyszerűen nem tartják őket embernek. Nekik ők az ellenség, értéktelen dolgok, amiket ki kell iktatni, és közben miért lenne baj, ha ők kedvüket lelik a kiiktatás módjában. A vezetőik átmosták az agyukat, mert tudják, hogy egy katona csak akkor igazán hatékony, ha nincs lelkifurdalása amiatt, hogy öl. Márpedig ez csak akkor lehetséges, ha úgy gondolja, nem érző emberek állnak vele szemben, hanem lelketlen, tárgyiasított ellenség.

Vagyis Kuang tökéletesen visszaadja azt, milyen a háború szelleme, hogyan csinálhatnak egy emberből kegyetlen gyilkológépet, mi okból képesek egyébként, a békés hétköznapokon kedvesnek, rendesnek tűnő emberek átmenni szörnyetegbe, és megerőszakolni, megkínozni, meggyilkolni férfiakat, nőket, gyerekeket.

4. Bármi megtörténhet

Nos, ez is egy olyan könyv, ami esetében úgy gondolod, hogy tudod, mi fog történni, vagy épp azt, hogy mely karakterek vannak biztonságban, és nem kell félteni őket a haláltól, de aztán puff, pofon csap a valóság (és a zseniális, de kegyetlen író).

Szeretem az olyan könyveket, amelyek kiszámíthatatlanok. Amikről tudom, hogy fájni fog miattuk a szívem, mert bárkivel bármi megtörténhet bennük. Azokkal is, akiket az író nagyon megkedveltet, akiket érdekesnek, izgalmasnak tartok, és úgy érzem, még ezer dolog vár rájuk, aztán mégsem így alakulnak a dolgok.

5. Istenek

Ez úgy látszik, a legek könyve számomra, mert a könyvben található istenek talán eddig a legérdekesebb és legfélelmetesebb istenek, akikkel találkoztam.

Zsin mestere azért vállalja a lány tanítását, hogy segítsen neki elzárnia önmagát az istenek világától. Mert szerinte az istenek szeszélyesek és veszélyesek. Olyan istenek, akik látszólag erőt adnak neked és elhitetik veled, hogy te irányítod őket, miközben végül ők irányítanak majd téged. Méghozzá úgy, hogy az emberek, az emberi élet totál hidegen hagyja őket, csak a saját kis játszmáik számítanak nekik.

Közben viszont ott van Zsin egyik idősebb iskolatársa és későbbi parancsnoka, Altan, aki nem elzárta magát az istenektől, hanem erőt kapott tőlük, méghozzá nem is kicsit. Ő hisz benne, hogy a háború megnyerésében és az ellenségeikkel szembeni bosszúban az istenek segíteni fognak a Ceko tagjainak (olyan katonai egység tagjainak, akik képesek belépni az istenek világába), mert ha nagyon akarják, akkor képesek kordában tartani őket, és úgy használni az istenek erejét, hogy közben nem engedik át nekik a testük és lelkük felett a teljes uralmat.

Zsin pedig ott áll középen a mestere és a parancsnoka között, és fogalma sincs róla, mi az igazság, ahogyan az olvasónak sincs. Olvasás közben mindkét felet megértettem, mindkét félnek hinni tudtam. A dilemma nemcsak Zsint gyötörte, hanem engem is. Meg lehet kockáztatni, hogy az ellenség lemészárolja a népedet, a szeretteidet, anélkül, hogy mindent megtettél volna a megmentésükért? Vállalhatod a kockázatot azért, hogy még az emberi ellenségeidnél is kegyetlenebb erőket engedsz szabadon?

Zsinnek olyan nehéz kérdésekkel kellett megküzdenie a könyv során, hogy egyáltalán nem tudtam őt irigyelni.

6. Kedvenc mellékszereplő

Imádtam Nö-csa karakterét. Nem tudom, miért, de odavagyok azokért a karakterekért, akik a jó és gonosz határán egyensúlyoznak, mert sokkal izgalmasabbak, mint a simán gonosz vagy simán jó karakterek.

Nö-csa egy gonoszkodó, jó családból származó, elkényeztetett suhanc, aki az első naptól kezdve megkeseríti Zsin életét az iskolában. De mellette baromi tehetséges harcos. És van benne valami, amitől az ember úgy érzi, a jóság is ott lapul nagyon mélyen benne. Szóval igen, Zsin mellett talán a legérdekesebb karakter ő volt számomra, és perverz módon sikerült a szemétségei ellenére is megkedvelnem.

Kedvenc idézetek:

Valószínűleg a szexuális felvilágosítás hiányának lehetett betudni, hogy Zsin egészen addig a reggelig nem is hallott a menstruációról. A következő tizenöt percben az orvos segédje részletesen elmagyarázta neki, milyen változások mennek végbe a testében. A nő az ábra különböző helyeire mutatott, és hevesen gesztikulált.
– Szóval, nem fogsz meghalni, kedvesem, csak most szabadul meg a tested a méhedet kibélelő szövetektől.
Zsin szája már egy teljes perce tátva maradt.
– Mi a fasz?

A háború nem játék, ahol a becsületért és a csodálatért harcolnak, vagy ahol a mesterek elején veszik annak, hogy bárki is valós sérülést szerezzen.
A háború egy rémálom.
 
Kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akit érdekel a keleti kultúra, és bírja a gyomra a realista fantasytörténeteket.

Értékelés: IMÁDOM! 

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A Mákháborúban fontos szerepük van a rég elfeledett isteneknek, ezért most különböző népek isteneivel fogunk játszani. Minden blogon találtok egy képet, amely valamilyen kapcsolódik egy istenhez vagy istennőhöz, a feladatotok annyi lenne, hogy a rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok ennek az istennek vagy istennőnek a nevét (ha több néphez is kapcsolódik, pl. létezik görög és római változata is, bármelyik nevét elfogadjuk). Ez alkalommal egy szerencsés olvasónk nyerhet majd egy példányt a könyvből.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 29. Nem félünk a könyvektől
12. 01. Utószó
12. 03. Könyv és más


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. november 24., vasárnap

A karácsony nagy könyve – Blogturné


A Kolibri kiadó gondozásában megjelent A karácsony könyve az adventi várakozás tökéletes kísérője: 24 hosszabb-rövidebb verset és történetet tartalmaz, egyet-egyet advent minden estéjére. A karácsony esszenciáját magába záró kötetben a kicsik és nagyon többek között olyan klasszikus szerzők karácsonyi írásaival ismerkedhetnek meg mint Charles Dickens, Oscar Wilde, Louisa May Alcott és a Grimm testvérek. Tartsatok hat bloggerünkkel és játsszatok velünk: a turné végén akár ti lehettek az a két szerencsés olvasónk egyike, aki megnyeri a könyv egy-egy példányát! 

Gyerekkoromban volt egy csomó ehhez hasonló mesekönyvem, amelyben karácsonyi, ünnepi meséket, verseket gyűjtöttek össze gyerekek számára. A karácsony nagy könyvét azért akartam elolvasni, mert úgy sejtettem, nosztalgikus élmény lesz, mintha kicsit visszautaznék az időben.

Ami tetszett

1. Régi szép emlékek

Ez a könyv tényleg a régi karácsonyi mesekönyveimet juttatta eszembe. Nagy alapú, vastag, kemény kötésű, mint azok voltak, a színvilága, illusztrációi is hasonló érzéseket keltettek bennem, lévén a karácsonyi ünnepeket idézik. Dominál a borítón a piros szín, a karácsony egyik színe, a mesék első oldalát magyalágdísz keretezi.

Nem néztem meg előre, hogy milyen meséket találok a könyvben, így számomra is izgalmas meglepetés volt olvasás közben, hogy mi lesz a következő történet. Emlékszem, gyerekként is mindig így csináltam. Sosem lapoztam át előre a könyvet, hanem szépen sorban haladtam, mert így a mesék szórakoztató öröme mellett még a kíváncsiság örömét is a magaménak tudhattam.

2. Közös esti mese

A karácsony nagy könyvét én elsősorban, sőt, kizárólag családi esti mese olvasásához ajánlanám. Nem mintha egy gyerek magától olvasva nem élvezné a kötetben lévő történeteket, de ez pont egy olyan könyv, amely családi élményt nyújthat.

Valószínűleg a könyv összeállítói is estimese-könyvnek szánták, hiszen 24 napra osztották fel a meséket, vagyis decemberben minden napra jut egy a gyereknek karácsonyig. A könyv kivitelezése is arra utal, hogy inkább a szülőnek kéne felolvasnia a meséket, lévén elég nehéz, nagy, vastag kötetről van szó, amit egy kisgyerek keze nehezen tart még meg. Viszont milyen jólesik neki, amikor anya, apa, nagymama, nagypapa odaül az ágya szélére lefekvés előtt, és felolvas neki belőle egy kedves, karácsonyi történetet. Így lehet december elsejétől boldogan együtt várni a karácsonyt, és megalapozni estéről estére az ünnepi hangulatot.

3. Sokszínűség

Amikor kézbe vettem a könyvet, arra számítottam, hogy 24 mesét fogok találni benne a szó legszorosabb értelmében. Aztán rögtön az elején rá kellett jönnöm, hogy ennél sokkal érdekesebb és sokszínűbb ez a könyv, ugyanis egy kis karácsonyi verset találtam az 1. nap fejezete alatt. De ez még nem minden, ugyanis a mesék és a versek mellett található a könyvben újságcikk, levél és más hasonló érdekességek is. Természetesen karácsonyi témában és olyan formában, hogy az egy kisgyereknek érdekes legyen.

Az is jó, hogy sok klasszikus történet bekerült a könyvbe, de mellettük vannak olyan versek, mesék és egyebek is, amelyeket kevésbé vagy egyáltalán nem ismernek a gyerekek és felnőttek. Így a régi, a felnőtt felolvasóknak nosztalgiát okozó mesék mellett új sztorik is szórakoztathatják mind a szülőket, mind a gyerkőcöket.

4. Kedvenc

Több történet is elnyerte a tetszésemet a mesekönyvből, de a kedvencem egy régi klasszikus, A Hókirálynő volt. Ezt a hosszabb mesét három napra osztották fel, ami bennem csak fokozta a kíváncsiságot. Ez volt a leghosszabb mese a könyvben, mégis hamar felfaltam a lapokat, ugyanis hajtott a kíváncsiság, hogy a főszereplő Gerda vajon a következő fejezetben kikkel fog találkozni, miközben a Hókirálynő által elvitt barátja, Kay után kutat.

Őszintén szólva, olyan régen olvastam már ezt a mesét, hogy csak a lényegére emlékeztem (széttört tükör, szilánk a szembe, szívbe, a kisfiú a Hókirálynővel megy, a kislány pedig felkutatja őt, hogy megmentse), a részletek egyáltalán nem maradtak meg bennem, így minden egyes találkozás újdonság volt számomra. A tolvaj kislány pedig igazán meglepett, mert Andersen nem finomkodott a megalkotásakor, mégis valahogy kedvelhető mellékkaraktert alkotott.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden szülőnek. Üljetek le december során minden este legalább egy félórácskára a gyerkőceitek ágyára, és olvassátok fel az adott naphoz tartozó esti mesét. Nektek is jól fog esni és a gyerekeknek is.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mostani játékunkkal már az adventre hangolódunk mi is, ezért mindegyik állomáson egy-egy a karácsonnyal kapcsolatos idézetet találhattok. A feladatotok annyi lenne, hogy a rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok annak a könyvnek a címét, amiből az idézet származik. Ez alkalommal két szerencsés olvasónk nyerhet majd egy-egy példányt a könyvből.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:


Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, és itt van újra az ünnep – mindig ugyanúgy, és mégis mindig másképp.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 26. Flora the Sweaterist
11. 28. Never Let Me Go
11. 30. Flora the Sweaterist (extra)
12. 02. Veronika's Reader Feeder
12. 04. Könyv és más
12. 06. Könyvvilág


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz