Raynor Winn A tenger útja című könyve csendesen, mégis elementáris erővel mesél veszteségről, kiszolgáltatottságról és az újrakezdés törékeny reményéről. Amikor minden elveszni látszik, Raynor és férje a tengerpart mentén indulnak útnak – lépésről lépésre, a természet könyörtelen szépségében keresve kapaszkodót. Fedezzük fel együtt, hogyan válhat egy út a túlélés, az újrakezdés és a remény szimbólumává. Emellett ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted a kiadó jóvoltából!
Miért választottam ezt a könyvet?
Mindig is szerettem arról olvasni, hogyan kalandoznak mások szabadon a világban, hogyan élik teljesen másképp az életüket, mint ahogyan én teszem. Talán, mert még sosem jártam külföldön, és jó lenne egyszer nekivágni, bejárni azokat az országokat, tájakat, amelyek vonzanak, de amíg nem tehetem, addig képzeletben is jó utazgatni. Szóval úgy véltem, ez a könyv is egyfajta képzeletbeli utazásélményt ad majd nekem.
Külcsín és kivitelezés
Jó lenne érteni a festészethez, mert akkor szakszavakkal is el tudnám magyarázni, milyennek is látom a borítókat, de sajnos csak konyhanyelven megy. Ennek a könyvnek a borítóján a hegyek és a tenger látható, valamint az égen sirályok repkednek. Az illusztráció nem realista, nagyon egyszerű vonalak adják vissza a tengerparti képet, mégis határozottan felismerhető, hogy mit is látunk. Fehér, kék, zöld és barnássárga színek dominálnak a rajzon, ami olyan vihar előtti hatást
nyújt számomra. És bár a kivitelezés tényleg egyszerű, valahogy mégis szép, és jólesik ránézni az illusztrációra, pont azért, mert jól átadja a történet hangulatát.
Mivel a könyvet a KMK engedélyével, legálisan a gépen olvastam, és könyvként nincs a kezemben, ezért a kivitelezésről nem nagyon tudok mit mondani, de ismerve a KMK stílusát, valószínűleg hasonló lehet ez a könyv az összes többi puha borítós könyvükhöz.
A borítóra 5-ből 5 pontot adok.
 |
| Kép A tenger útja című filmből. |
Az alapötlet
Bár az ötlet maga nem újszerű, mert rengeteg a világot bejáró ember írt már az évszázadok során a kalandjairól, ha egyszer nekivágnék a világnak, én is biztosan megírnám az utazásom történetét valamilyen formában. Szóval jó és logikus ötletnek találom, hogy Raynor Winn is így tett. Az embereket, akik nem vagy ritkán jutnak ki a megszokott kis világukból, általában érdekli, amikor másnak sikerül. Szóval nem véletlen, hogy megjelenhetett ez a könyv, sőt, film is készült a
történetből (amit még nem láttam, de kíváncsi vagyok rá, már csak azért is, mert két nagy kedvencem, Gillian Anderson (X-akták, Scully) és Jason Isaacs (Harry Potter-sorozat, Lucius Malfoy) játsszák a főszerepeket, vagyis Rayt és a férjét, Mothot.
Azt nem tudom, hogy a könyvben leírtak mennyire tükrözik a valóságot, és mennyivel egészítette ki azokat az író a fantáziájával, mert volt némi botrány ebből adódóan külföldön (olvastam néhány cikkben, hogy Raynor sok mindent megmásított a saját szájíze szerint), de igazából olvasás közben ez nem is érdekelt. Egyszerűen csak élveztem a nagy túra eseményeit, akár valóság, akár kitaláció néhány része.
Szóval 5-ből 5 pont az ötletre.
Cselekmény
A könyvben lévő történet szerint Ray és a férje, Moth annak köszönhetően, hogy rossz emberben bíztak, elveszítik a tanyájukat, amit évtizedek óta fejlesztettek, gondoztak, amiből lényegében éltek, ahol felnőttek a gyerekeik, és amit az otthonuknak neveztek. Mivel a baj nem jár egyedül, épp ekkor derül ki az is, hogy Moth halálos beteg, és nemsokára mind fizikailag, mind szellemileg le fog épülni. Az orvosok azt mondják, kímélje magát, pihenjen sokat. Ray és Moth mégis másképp döntenek. Mivel lényegében hajléktalanná váltak, fognak egy-egy hátizsákot a legfontosabb dolgokkal, és majdhogynem semmi pénzzel nekivágnak egy 630 mérföldes túraútvonalnak gyalog. Érik őket nehézségek, felfedezik a világ sok apró csodáját, találkoznak kedves és kevésbé kedves emberekkel, éheznek, fáznak, mégis megtapasztalhatják az igazi szabadságot.
– Nem innának velünk esetleg egy csésze teát? Megpihenhetnének egy percre.A nő úgy nézett rám, mint valami förtelmes bűntettet követtem volna el.– Nem, nincs időnk, tartani kell a tervet. Maguknak nincs tervük, mi?Ezzel mentek is tovább, de még néhány percig, amíg az asszony hangja el nem halt a távolban, hallgathattuk, a férje mennyire örülhet, hogy ő egyáltalán eljött vele, pedig tele a határidőnaplója, és „igazán hálás lehetnél”.– Van nekünk tervünk?– Hogyne lenne! Megyünk, aztán majd megállunk. És közben talán a jövőről is kitalálunk valamit.– Jó terv.
A könyvet három részre osztottam magamban. Az elején megtudhatjuk, hogyan vesztették el Winnék mindenüket, miként döntötték el, hogy nekivágnak a nagy útnak. Ez a rész eléggé szívszorongató, mert az ember olvasás közben rájön, hogy mennyire egyszerű elveszíteni mindent, amit addig biztosnak hittünk. Elég egyetlen rossz döntés, és odalehet egy élet munkája. Sokan ítélkeznek a hajléktalanok felett, és igen, vannak köztük olyanok, akik maguknak köszönhetik, hogy utcára kerültek, mert alkoholisták, drogosok voltak, nem akartak dolgozni, erőszakosak voltak a családjukkal, ezért tették ki őket stb., de rengeteg teljesen átlagos, rendes ember is van köztük, akik szimplán csak egy szerencsétlenségnek köszönhetően kerültek utcára. Ez a történet talán kicsit felnyithatja az ítélkezők szemét, és segíthet, hogy ezután másképp lássák a világot és a rászoruló embereket.
A könyv második része maga a séta. Miközben Ray és Moth bejárják a számomra egyébként totál ismeretlen tájakat, nemcsak élményeket szereznek, hanem önmagukat és egymást is jobban megismerik. Általában, amikor utazós könyvet olvasok, kicsit irigykedni szoktam az adott emberekre, és azt kívánom, bárcsak én is nekivághatnék a világnak, de ezt a könyvet olvasva nem igazán éreztem ilyesmit. Én biztosan nem bírnék ki heteket, hónapokat, sőt, még napokat sem úgy, hogy éhezek, fázok, koszos vagyok, nincs normális vécém, nincs hol lezuhanyozni, és úgy alapból nincs meg legalább a minimális komfort körülöttem.
Ennek ellenére könyv formájában nagyon élveztem ezt az utat, mindig kíváncsi voltam, ezúttal kikkel találkoznak Rayék, hol kötnek ki, mi történik velük. Kicsit aggódtam is értük, mert kerültek veszélyes helyzetekbe, és hát Moth betegsége is nehezítette a dolgukat. Nagyon érdekelt, hogy vajon miképp zárul majd a történetük, mi lesz Mothtal, visszatalálnak-e a társadalomba, vagy végül úgy döntenek, hogy mennek a nagyvilágnak, amíg csak tudnak... Szóval ez a második rész igazi kalandregényszerű volt, csak épp elvileg megtörtént eseményekről olvashattunk benne. Nem mellesleg tele volt ez a rész tanulságokkal, némi spirituális megvilágosodással, ami nemcsak a főszereplőkre hatott, hanem kicsit ránk olvasókra is.
A harmadik rész az első séta végén kezdődött számomra, amikor Rayék visszakerültek a társadalomba, beköltöztek egy barát melléképületébe, és próbáltak rájönni, hogy mihez is kezdjenek magukkal. Végül a szerencsének és a tapasztalataiknak köszönhetően meghozták a végső döntést a jövőjükkel kapcsolatban. Már legalábbis ennek a könyvnek a végső döntését, mert létezik második rész is, amire nagyon kíváncsi vagyok. Úgyhogy továbbra is izgulok Mothért, és érdekel, hogy a második részben vajon milyen sétára indulnak Rayjel.
Mivel nem ismertem az adott tájakat, amiket a két főszereplő végigjárt, ezért azok a leírások, amikben csak elmondták, merre járnak, hová tartanak, mik az útiterveik, nem igazán kötött le, lévén nem tudtam nevek alapján hová tenni a helyeket. Viszont azok a leírások, amik az adott tájat mutatták be, azt, hogy hogy néz ki, mit látnak a szereplők, milyen növények nőnek, és milyen állatok járnak
arra, milyen hangokat hallanak stb., nagyon érdekes volt, mert ezek által el tudtam képzelni kicsit a környezetet. De leginkább az emberi interakciók tetszettek, mert kíváncsi voltam, hogy ki hogyan reagál Rayékre. Egy igazi társadalmi tanulmány rajzolódott ki ezekből az interakciókból, amik között volt negatív és pozitív kimenetelű is. De nagyon érdekes volt látni mindegyiket.
5-ből 4 pont.
Karakterek
Nehéz úgy karakterekről véleményt mondani, hogy tudom, valós emberekről van szó. Úgy meg még nehezebb, hogy ezeket a valós embereket csak az író, vagyis a főszereplő karakter szemén át láthatom (mert hát önmagunkkal szemben elfogultak lehetünk...).
Őszintén bevallom, először nagyon furának találtam Rayt, nem igazán értettem, miért veszi rá pont az ellenkezőjére Motht, mint amit az orvosa tanácsolt, és miért kockáztatják meg, hogy a férfi állapota rosszabbá válhat a megerőltetésről, vagy épp a betegsége miatt megsérül a nehéz útvonalak egyikén. Felelőtlenségnek tűnt az egész, és még most sem vagyok biztos benne, hogy nem az volt, mert hát, nem tudhatták előre, hogy a séta nem ront-e a férfi állapotán. És időnként túl szúrósnak éreztem Ray stílusát, amikor leírta azokat a karaktereket, akikkel az úton valahol összefutottak. Persze van az az élethelyzet, amikor az ember szúrósabb, borúsabban látja az embereket, negatívabban áll hozzájuk...
– Bevetted a mai pregabalint?Mothnak ezt a gyógyszert írták fel, nem antidepresszánsként, hanem azért, hogy csillapítsa az idegi eredetű fájdalmat. Hatásosnak is tűnt, bár azt nem tudtam, hogyan csökkenthetné a fájdalmat anélkül, hogy antidepresszánsként is működne. Moth biztos, hogy lassabb lett, amióta ezt a gyógyszert szedte. Kevésbé szenvedett, de kevésbé volt önmaga is.– Nem, a Baggy-foknál ettem meg az utolsó szemet. El is felejtettem mondani, Van nálad még egy dobozzal?– Nem, nálad van.– Nálam nincs.– A francba! Miért nem mondtad? Valahonnan szereznünk kell. Esetleg visszamehetünk Westward Ho!-ba, onnan pedig busszal Barnstaple-be, hátha a háziorvosod el tudná küldeni a receptet.Hogy felejthettük el a gyógyszert? Most, hogy visszagondoltam, rémlett is, hogy ott láttam a dobozt az egyik táska tetején a kocsi hátuljában, amit a hátizsákba akartunk tenni.
Moth lényegében egy kiegészítő volt Ray oldalán, amit azért volt érdekes látni, mert általában a nőknek szánták ezt a szerepet a valóságban és a történetekben is évszázadokig. Moth ment, amikor és amerre a felesége menni akart. Az ő személyisége sokkal kedvesebbnek tűnt, sokkal türelmesebben állt az emberekhez, akikkel találkoztak, és jobban oldotta meg a problémákat.
Az viszont látszott, hogy Ray és Moth nagyon szeretik egymást még mindig. Ritka az ilyen sokáig tartó házasság, és még ritkább, hogy egy olyan élettragédia, mint az otthonod és az egész életed munkájának elvesztése, inkább összetartásra készteti az adott házaspárt, nem vádaskodásra és széthúzásra. Olvasás közben többször is eszembe jutott, hogy milyen nehéz lehet valakinek elviselni a tudatot, hogy nemsokára meg fog halni, de azt is, hogy akit szeretsz, el fogod veszíteni, és egyedül maradsz. Szóval ebben teljesen együttéreztem a főszereplőkkel.
5-ből 4 pont.
Lezárás
A könyv végén hozott döntést teljesen megértettem. Kíváncsi vagyok arra, hogy Moth hogyan fog boldogulni a döntésével a folytatásban, és úgy alapvetően miként alakul a házaspár élete. Szóval a lezárás megnyugtató volt, és azt hiszem, ez volt a logikus választás.
5-ből 5 pont.
Hogy tetszett ez a könyv?
Szórakoztató volt, de nem az a fajta útinapló, aminek köszönhetően azonnal hátra akarom hagyni az életemet, és nekivágni a világnak. Ilyen körülmények között biztosan nem tudnék élni még rövid távon sem. Viszont érdekes volt látni, hogy mások miként élik túl a nehézségeket, hogyan látják meg közben az apró örömöket, és miféle tapasztalatokat szereznek és tanulságokat vonnak le.
Szóval összességében 5-ből 4 pont.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretnek mások kalandozásairól olvasni, akár igaz, akár csak részben igaz a történet.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
A South West Coast Path Anglia leghosszabb nemzeti túraútvonala, ahol lélegzetelállító tengerparti panorámák és különleges természeti, valamint történelmi látnivalók kísérik végig az utat. Játékunk során ezek közül mutatunk be néhányat – a feladatotok pedig nem más, mint felismerni a látnivalókat a leírások alapján, és a helyes megfejtést beírni a Tally megfelelő sorába.
Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Leírás a játékhoz:
Apály idején gyalog is megközelíthető, dagálykor azonban a víz elválasztja a szárazföldtől. A szigeten egy történelmi várkastély áll, amely uralja a tájat.
Állomáslista:
02. 07. Milyen könyvet olvassak?
02. 09. Könyv és más
02. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
