Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2014. május 14., szerda

Gyerekkori csacskaságok


Gyerekként még teljesen másképp látjuk az egész világot. Elkövetünk sok-sok hibát, mondunk néhány gyermeki csacskaságot, amin a felnőttek csak mosolyognak, és szó szerint veszünk olyasmiket, amiket nem kéne. Összeszedtem néhány mókás, vicces vagy épp aranyos szamárságot, amit én követtem el gyerekként.
 

1. Múmia leszek, te jó ég!

Olyan 4-5 éves lehettem, mikor a dédimamám megemlítette nekem, hogy ne mossam hideg vízzel az arcomat, mert kiszárad a bőröm. Aztán egy szép nap megnyitottam a csapot, nem néztem meg a víz hőmérsékletét, csak a tenyerembe mertem a vizet, és egy gyors mozdulattal az arcomba löttyintettem. A víz hideg volt. Álltam ledermedve, és teljesen kétségbe voltam esve. Hogy miért? Mert azt, hogy valakinek kiszárad az arcbőre a hideg víztől, úgy értelmeztem, hogy ha egy cseppnyi hideg víz éri az arcomat, akkor úgy elszárad a bőröm, mint egy múmiának. Először nem mertem elmondani sem a dédimnek, sem anyának, mi történt, csak rémülten rohangáltam percenként a tükörhöz, hogy még normális-e az arcom. Aztán persze, végül kiszakadt belőlem, hogy el fogok száradni teljesen, és az elfojtott nevetéstől rázkódva elmagyarázták, hogy ez nem így lesz, de azt a 20-30 percnyi kétségbeesést, hogy vége az életemnek, sosem fogom elfelejteni. :D
 

2. Fejhető madarak és megehető barátok

Az étellel kapcsolatban is voltak hasonló félreértéseink (a húgomnak és nekem). A nagymamám egyszer ebéd után madártejet ajánlgatott nekem, mire néztem rá kikerekedett szemmel, hogy azt meg hogyan, hiszen a madárnak nincs is teje… A húgom pedig sokáig nem ette meg a barátfülét, mert azt gondolta, hogy más kisgyerekek fülét vágják le hozzá. Most már tudja, hogy ez nem igaz, de valami rossz érzés megmaradhatott benne a lelke mélyén, mert a mai napig nem szereti ezt az ételt. :)
 

3. A kis könyvmásoló

12 éves lehettem, mikor az osztályfőnököm kölcsönadta nekem Robin Cook Mutáció című könyvét. Elolvastam, és nagyon tetszett. Olyannyira, hogy megkértem, hadd maradhasson még egy kicsit nálam, és elkezdtem leírni magamnak egy kis füzetecskébe. Persze, lehetetlen küldetés volt – több mint 300 oldalt leírni kézzel évekig eltartott volna 12 évesen –, de annyira hajtott a vágy, hogy magaménak tudjam a történetet, hogy megpróbálkoztam vele. Aki ismer, tudja, hogy nagyon nem értek egyet az illegális könyvletöltéssel, mégis valószínűleg én voltam az első 12 éves könyvmásoló. :D De mentségemre szóljon, én legalább megdolgoztam volna a történetért, nem a könnyebbik utat választva csak kattintottam egyet. :) Persze, nem sikerült lemásolnom a teljes könyvet, de az első néhány fejezet a mai napig megvan leírva a füzetben. Viszont azóta a könyvet is beszereztem, úgyhogy már nem bánom, hogy a tervem befuccsolt. :)
 

4. Érdekes szavak

Mint sok gyerek, mi is néhány szót furcsán ejtettünk, mert az eredeti kiejtéssel nem láttuk értelmét a szónak. Így lett a majonéz majomész, a májkrém pedig májákrém (ne kérdezzétek, ez mit jelent… XD). A húgom pedig az utcánk akkori nevét nem tudta kiejteni, erről hangfelvételünk is van. Akkoriban Komócsin Zoltán tér volt az utca neve, ő viszont mindig Csocsocsinnak ejtette.
 


5. Bűnös lélek

Igen, igen, be kell, hogy valljam, bűnös lélek vagyok. 3 évesen tolvajkodtam. :D Az óvodában megtetszett egy kis plüssállat, én meg fogtam, eltettem és hazahoztam. Aztán feltámadt a lelkiismeretem, olyannyira, hogy napokig képtelen voltam aludni, minden percben csak arra tudtam gondolni, hogy amit csináltam, az rossz. Amennyire tetszett korábban a plüssjáték, olyannyira képtelen voltam még csak ránézni is otthon. A végén annyira kiborultam a tettemtől, hogy fogtam a plüssállatot, és visszavittem az oviba. Azóta nem loptam, mert túl erős a lelkiismeretem, és szükségem van az alvásra. :D
 

6. A kis hamisító

Általános 1. osztályban is már álmodozó lélek voltam. Egyik magyar órán a munkafüzetben meg kellett csinálni valami feladatot, aztán óra végén be kellett adni mindenkinek. Én viszont annyira elálmodoztam, hogy elfelejtettem odaadni. Csak otthon jöttem rá, hogy nálam maradt a munkafüzet, és teljesen bepánikoltam, hogy most mi lesz. Féltem másnap odaadni a tanár néninek, mert mi van, ha azt hiszi, azért nem adtam be, mert nem is csináltam meg ott a feladatot, csak itthon? Viszont ha nem adom oda, akkor nem lesz ott a feladat mellett a láttam jel, és a tanár néni úgyis rájön, hogy nem adtam be. Szóval egyetlen megoldást láttam, ha oda másolok egy láttam jelet. Én nagyon igyekeztem, hogy olyan legyen, amilyet a tanár néni szokott írni, de hát, nem lett olyan. Tisztán látszott, hogy én csináltam. Na, ettől már annyira kiborultam, hogy sírva fakadtam. Végül odamentem anyuhoz, és bevallottam neki mindent. Azt hittem, kikapok majd, de csak mosolygott, fogott egy kis leukoplast darabot, leragasztotta a láttam jelemet, és azt mondta: „Holnap vidd oda a tanár néninek, és mondd meg neki, hogy elfelejtetted beadni. Ha megkérdezi, miért a leukoplaszt, mondd, hogy elszakadt a széle, és ezért ragasztottuk össze.”. Anyu pontosan tudta, hogy nem kell leszidnia, mert a lelkifurdalásnál és félelemnél nincsen nagyobb büntetés, ahogyan azt is tudta, hogy tanultam a leckéből, és sosem csinálok többé ilyesmit. :)

2 megjegyzés:

  1. A kézzel könyvmásolást én is csináltam. Én a sátán kutyáját kezdtem el kockás füzetbe.:)

    VálaszTörlés
  2. Én a Manderley-ház asszonyár kezdtem el. Úgy látszik sokunk könyvmásolós lélek. :)

    VálaszTörlés