Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. december 28., csütörtök

Diana Gabaldon: Outlander 1. - Az idegen


Diana Gabaldon Outlander című sorozatáról valószínűleg az is hallott már, aki még nem olvasta. Én is így voltam vele, több éves késéssel jutott csak kezembe az első rész nemrég, bár már régóta kíváncsi voltam a történetre. Ám most sikerült pótolni hiányosságomat, és nagy érdeklődéssel kezdtem neki az olvasásnak. Kicsit azt kaptam, amit vártam, kicsit nem azt kaptam, amit vártam, de mindezekkel együtt, nagyon megszerettem ezt a történetet.

A történet röviden egy Claire nevű nőről szól, aki 1945-ben él a férjével, és éppen a második nászútjukat töltik Skóciában, Inverness városában. Minden átlagosan telik addig, míg Claire egyik nap el nem megy egy furcsa kőkörhöz, amelyről senki nem tudja, miért is épült. Claire megérinti az egyik követ, és hirtelen 1743-ban találja magát a skót Felföldön. Egy makacs, skót férfi, egy a férjére szörnyen hasonlító kegyetlen angol kapitány, történelmi viszályok és egyéb kalandok várnak Claire-re a múltban, és a súlyos döntés, hogy visszatérjen-e a saját korába, vagy sem.

Az alapsztori

Rengeteg időutazós filmet láttam korábban, és néhány ilyen témájú könyvvel is találkoztam már (sőt, egyet én magam is írtam), az Outlander mégis teljesen le tudott kötni. Mert bár ezerszer feldolgozott alaptémát választott Gabaldon, ahhoz egyedi módon nyúlt hozzá, és ami nagyon fontos, minőségi stílusban.

A regényben van romantika, kaland és izgalom, vagyis leköti a szórakoztató irodalmat kedvelő olvasókat, a nyelvezete viszont közelít a szépirodalmi minőséghez, vagyis azoknak is jó olvasmány, akik komolyabb történetre vágynak.

Tudom, hogy a könyv hossza megosztó az emberek között, van, aki úgy gondolja, túl nyúlós a sztori, míg mások élvezik minden sorát. Én szerencsére a második csoportba tartoztam. Tetszett, hogy ennyi mindent megtudhattam Skóciáról, az ottani emberekről, szokásokról, a történelméről, a gyógynövényekről és mítoszokról. Furcsa, mert a legtöbb esetben a hosszas leírások untatnak, ám ebben az esetben minden, amit Gabaldon elmesélt, érdekes volt számomra.

Egyébként alapból szeretem Skóciát, valahogy mindig vonzott az a hely, a kiltes pasikat pedig (már persze, ha jó lábuk van XD ), egyenesen szívdöglesztőnek tartom. Szóval a történet helyszínét nekem találták ki.

A központi kérdések

Nos, bármennyire is kedvelem Skóciát, nem lennék Claire helyében. Egy olyan vad korba kerül, amelynek a negatívumait valószínűleg szörnyen viselném, kezdve a higiénikus mosdó hiányával egészen a „bármikor megégethetnek boszorkányként, ha valakinek nem tetszel” primitívségig. Ezen kívül olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek nemcsak az ő életére, hanem az egész világ sorsára kihathatnak.

Egyfelől ott a kérdés, melyik idősíkot válassza és melyik férfit. Menjen vissza Frankhez, az 1945-ben élő történelemtudós férjéhez? Vagy maradjon 1743-ban Jamie-vel a vad, skót férfival, akivel eredetileg csak kényszerházasságot kellett kötnie, ám végül mégis beleszeretett?

Nos, lehet, hogy meglepő leszek, de bevallom őszintén, ha nekem kéne döntenem, az első könyv után az eszem azt mondaná, menjek vissza Frankhez. Lehet, hogy ő nem olyan szívdöglesztő, az is lehet, hogy nem egy bátor, skót harcos, ám intelligens, gyengéd, és egy nőnek békés, nyugodt, biztonságos élete lehetne mellette. Nekem pedig szörnyen fontos, hogy biztonságban érezzem magam egy férfi mellett, és tudjam, hogy nemcsak mástól védene meg, hanem ő maga sem bántana soha.

Jamie egy igazi alfahím, helyes pasi, bátor, védelmező, alapjában véve kedves is. Ami miatt az eszem mégis azt mondja, „menekülj tőle, de nagyon gyorsan”, az a neveltetése. Egy olyan korban él, ahol a fizikai fenyítés teljesen hétköznapi dolog. A feleség tulajdon, a férj azt tehet vele, amit csak akar, megverheti, akkor is kikövetelheti a házastársi „kötelességét”, ha a nőnek éppen nincsen kedve hozzá, és hasonló borzalmak. És persze, a gyerekek apai fenyítése is megszokott. Én pedig sosem tűrném el, hogy bármi miatt megverjenek, azt pedig még kevésbé, hogy a gyerekemet bántsák.

Azzal, ahogyan Jamie gondolkozik a családon belüli erőszakról, Gabaldon kicsit elidegenítette tőlem. Nem mondom, hogy nem értem meg őt, hiszen, aki vademberként nő fel, abból vadember lesz. Nem tehet róla. Azt sem mondom, hogy nem sikerült megkedvelnem, mert amennyi szenvedésen átment szerencsétlen, lehetetlenség lenne nem együtt érezni vele. De az biztos, hogy sosem akarnék a felesége vagy a gyerekei anyja lenni. Hacsak persze nem hajlandó változtatni az elvein. Amit egyébként nagyon-nagyon remélem, hogy megtesz a következő könyvekben, mert jó lenne teljes szívvel, keserű szájíz nélkül megszeretni, és drukkolni neki a szerelmi háromszöget illetően.

Igen, igen, azt hiszem, felnőttem. Már nem elég, ha egy pasi helyes, jó harcos, skót és bátor, kell az is, hogy biztonságban érezzem magam és a gyerekeimet mellette.

A másik döntés, amit Claire-nek meg kell hoznia, hogy vajon beleszóljon-e a történelmi eseményekbe. Pontosan tudja a helyét és idejét annak a csatának, amelyben a jelenlévő skót klánokat teljesen kiirtják. A történelmi tudásával megakadályozhatná ezt, azonban akkor a jövő biztosan megváltozna. De vajon jobb lenne? Vagy rosszabb? Egyetlen ember irányíthatja milliárdok jövőjét?

Ebben a kérdésben egyszerűen nem tudnék dönteni. Képtelen lennék végignézni, hogy számomra fontos embereket legyilkoljanak, miközben én tehetnék ellene. Viszont hatalmas súly lenne rajtam a gondolat, hogy mi van, ha teljesen elszúrom a jövőt. Ha olyan sötét, kegyetlen világot alkotok véletlenül, ami rosszabb az eredetinél is…

Elvek ütközése

Claire bizonyos szempontból az egyik legkeményebb női karakter, akiről eddig olvastam. A lehető legjobban boldogul egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen világban, sőt, mi több, egy olyan világban, amelyben a nőket kevesebbre becsülik, mint egy lovat. Olyan eseményeken megy át és olyan szörnyűségeket lát, amibe a legtöbb ember – nők és férfiak egyaránt – biztosan belezakkanna. A regény végén a Jamie-vel történteket is tökéletesen kezeli, kevesen tudnák ennyire jól kezelni az adott helyzetet.

Egyetlen dolog van, amiben nem érzem elég keménynek, pedig nagyon-nagyon fontos lenne, hogy határozottan kifejezze a megingathatatlan véleményét. Ez pedig a fent említett bántalmazás. Az első verés után megesketi Jamie-t, hogy soha többé nem nyúl hozzá egyetlen ujjal sem, de szerintem túl könnyen megbocsát. Ha engem vert volna el így Jamie, onnantól kezdve az egyetlen életcélomnak azt tekintettem volna, hogy hazajussak Frankhez. És nagyon-nagyon kellett volna küzdenie Jamie-nek ahhoz, hogy újra visszaszerezze a bizalmamat, már ha egyáltalán sikerült volna neki valaha. Ehhez képest Claire egyetlen beszélgetés után túllép az egészen, és többet semmiféle haragot nem érez Jamie iránt.

Ami még ennél is meglepőbb, hogy mikor később megkérdezi Jamie-t, hogy a gyereküket is verné-e „nevelési célzattal”, és Jamie gondolkodás nélkül rávágja, hogy igen, akkor nem mondja azt, hogy figyelj, ha nem változtatsz ezen a nézeteden, akkor megyek vissza a normális, nem gyerekverő férjemhez, mert neked biztosan nem szülnék, amíg így gondolkodsz.

Az is bizarr, hogy valahányszor előkerül az, hogy Jamie-t is verte a saját apja, az valahogy humoros, vicces, tanulságos emlékként van feltüntetve, amiken Claire is nevetgél. Ez szörnyen szomorú volt számomra. Egy gyereket az én nézeteim szerint soha, semmi miatt nem lenne szabad megütni. Ezen kívül a pedofil molesztálás is túl könnyen van véve a könyvben. Sandringham hercege Jamie-t és más fiatal fiúkat is molesztált a múltban, és ha esélye nyílt volna rá, ennél többet is tesz. Jamie mégis csak nevet a dolgon a többi férfival együtt, de ami még megdöbbentőbb, hogy a civilizált világból jött Claire mindenről tudva, a herceggel való első találkozáskor azt gondolja, hogy szimpatikus számára a férfi. Ennél a résznél azért kiszökött belőlem egy WTF… Lehet egy pedofil molesztáló akármilyen intelligens, jó modorú, hogy számomra nem lenne szimpatikus, az száz százalék.

Gabaldon zseniálisan ír, imádom ezt a regényt, de ezt a témát én teljesen máshogyan közelítettem volna meg a helyében. Az hiteles, hogy abban a korban a testi fenyítés családon belül átlagos, normális, elfogadott volt. Szóval hiteles, hogy felmerült témaként a regényben. De az, ahogyan a főszereplő karakterek hozzáálltak a témához, hibás megközelítés volt Gabaldon részéről, úgy érzem. Claire-nek kemény, a civilizáltabb jövőből jött nőként határozottan ki kellett volna állnia az elvei mellett és a családon belüli erőszak, pedofil molesztálás ellen, Jamie-nek pedig a hatására meg kellett volna változtatni az álláspontját teljes mértékben. Mert így ez az egyetlen dolog, ami miatt nem tudok száz százalékig Team Jamie lenni.

Szóval nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy a folytatásban Jamie hozzáállása teljesen megváltozik ezzel a témával kapcsolatban.

Meglepetés

Bevallom őszintén, a regény elején azt gondoltam, hogy ez egy átlagos történelmi alapú romantikus sztori lesz egy kis fantasyvel vegyítve, amelyben Black Jack majd Claire-t akarja mindenáron megszerezni magának. Az, hogy végül kiderült, az igazi célja Jamie megszerzése, totálisan ledöbbentett. Amik meg a regény végén történtek, szintén sokkolóak.

Viszont imádtam, hogy mégis másképp alakult a történet ezen szála, mint ahogyan én először gondoltam. A saját gondolatom olyan snassz volt, a legtöbb regényben a gonosz szereplő a női főszereplőt akarja megkaparintani magának, az, hogy most a férfifőszereplő volt a vágyai tárgya, teljesen újszerűvé tette a helyzetet, és behozott egy csomó olyan problémát, kérdést, amely egyébként nem jelenhetett volna meg a regényben. Pl. azt, hogy hogyan lehet teljesen és totálisan megtörni valakit, aki egyébként hősiesen bírja a testi fájdalmakat, vagyis igazi kemény férfi. Hogyan lehet elérni, hogy akit szívből szeretett, az iránt undort és félelmet érezzen. Ez emberi szempontból elborzasztó, de pszichológiaiból szörnyen érdekes.

Szóval imádtam Gabaldont, amiért elég merész volt így megírni ezt a szálat. Egyáltalán nem finomkodott, simán merte sokkolni az olvasóit.

Történelmi hitelesség

Bevallom őszintén, nagyon keveset tudok Skócia történelméről, úgyhogy fogalmam sincs róla, mi valós adat a könyvben lévők közül, és mi az írónő által kitalált. Ami viszont fontos, hogy laikus olvasóként minden hihető számomra, amiről olvastam. Ha valaki nem Skócia történelmének a szakértője, annak szerintem tökéletesen érthető, élvezhető, érdekes, izgalmas lesz a történelmi szál, beleértve ebbe a skót szokásokat, életmódot is.

Bár a babonákat butaságnak (sokszor barbárságnak is) tartom, mégis érdekes butaságok, úgyhogy érdeklődve olvastam arról is, hogy az adott kor emberei mikben hittek. Néha persze szörnyülködtem, főképp a kisbabás babonánál, de még az is hozzáadott valami pluszt a történethez. Bemutatta, hogy hogyan gondolkoztak az akkori emberek, és hogy voltak azért köztük olyanok is, akik használták a józan eszüket, és nem dőltek be mindenféle ostobaságnak.

A regényt azoknak ajánlanám, akiket érdekel egy történelmi alapba ültetett romantikus, kalandos, fantasy elemekkel vegyített történet szinte szépirodalmi stílusban megírva.

Kedvenc karakterek: Claire, Jenny.

Kedvenc jelenet: amikor Jenny jól helyre rakja Jamie-t a vitájuk során.

Kedvenc idézetek:

„- Ellenállás, szökés majd rablás. Veszélyes alaknak tűnsz – mondtam könnyedén, abban reménykedve, hogy sikerül elterelnem a figyelmét a fájdalomról.
Valamennyire sikerült is; Jamie szája sarka felfelé kunkorodott, és az egyik kék szeme rám csillant a válla felett.
- Az is vagyok – jelentette ki. – Csoda, hogy biztonságban érzed magad velem egy szobában, te angol leány.
- Nos, pillanatnyilag elég ártalmatlannak tűnsz. – Ez egyáltalán nem volt igaz; ing nélkül, sebhelyesen, vérfoltosan, a hosszú éjszakai lovaglástól feldagadt arcával és vörös szemével Jamie nagyon alviláginak tűnt. És a fáradtsága ellenére harcra késznek, amennyiben harcolni kellene.
Felnevetett.
- Ártalmatlan vagyok, mint egy fészkelő galamb – mondta. – Túl éhes vagyok ahhoz, hogy bármire veszélyt jelentsek a reggelin kívül. De ha egy kóbor zsemle téved a közelembe, nem állok jót magamért.”

„Ahogy lepillantottam az összegyűltekre, akik türelmesen várakoztak az esőben, hirtelen megértettem valamit. Mint oly sokan, én is döbbenten hallgattam a Németországból kiszivárgó híreket a deportálásokról és tömeggyilkosságokról, a koncentrációs táborokról és emberégetésekről. És mint oly sokan fogják tenni évekig, én is azt kérdeztem magamtól: hogy hagyhatták az emberek, hogy ilyesmi megtörténjen? Biztos tudtak róla, látták a teherautókat, a jövés-menést, a kerítéseket és a füstöt. Miért nem tettek semmit? Nos, most már tudtam.
Ebben az esetben még csak nem is élet-halál volt a tét. És Colum védelme valószínűleg megelőzné az ellenem irányuló testi sértést. De a kezem ólomnehéz lett a porcelánedényen arra gondolva, hogy kilépjek, egyedül és védtelenül, hogy szembeszálljak az erős, tisztességes polgárok tömegével, amelyik lelkesen várta a mindennapjaikba színt hozó büntetés és a kicsorduló vér izgalmát.”

„- Tudja, leány, egy meleg kocsmában ülve egy korsó sör felett könnyű bátornak lenni. De nem könnyű egy hideg mezőn guggolva, miközben muskétagolyók fütyülnek a levegőben, és hanga csiklandozza az ember hátsóját. És még kevésbé könnyű, amikor ott állsz szemtől szemben az ellenségeddel, a lábadon lecsorgó véreddel.”

„- Azt hittem, ez az a fiatalember, aki egy hete még azt kiabálta, hogy nem fél meghalni. Aki nem fél a haláltól, az csak nem fél pár korbácsütéstől? – Ezzel megbökte Jamie hasát a korbács nyelével.
Jamie ekkor egyenesen Randall szemébe nézett, és azt mondta: - Nem, attól félek, hogy megfagyok, még mielőtt befejezné a szócsépléplést.”

„- És nem zavar, hogy nem vagyok szűz? – Jamie egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt volna.
- Nos, nem – mondta lassan -, amennyiben téged sem zavar, hogy én viszont az vagyok. – Levigyorgott az elképedt arckifejezésemre, majd hátrálni kezdett az ajtó felé.
- Gondolom, jó, ha legalább egyikünk tudja, mit kell csinálni – tette hozzá.”

„- Gyerünk, kedveském! – mondta. – Fel kell öltöztetnem magát. – Erős karját a vállam mögé dugta, és ülő helyzetbe emelet. Fél kézzel megfogtam a fejem, a másikkal a hasamat.
- Felöltöztetni? – kérdeztem rothadó algával teli szájjal.
A nő élénk mozdulatokkal nekiállt megmosni az arcom. – Ó, igen – felelte. – Nem akar lemaradni az esküvőjéről, ugye?
- Dehogynem – válaszoltam, de ezt elengedte a füle mellett, (…).”

„- Tényleg hiszel nekem, Jamie?
Ő felsóhajtott, és szomorúan rám mosolygott.
- Igen, hiszek neked, sassenach. De sokkal könnyebb lenne minden, ha csak boszorkány lennél.”

„- Vannak értelmes férfiak – mondta nekem rosszcsont mosollyal -, és engedelmes állatok. A többivel semmit nem lehet kezdeni, hacsak az ember el nem kapja a töküket.”

„- Mi a fenét művelsz? – kérdezte. – Meg akarsz szégyeníteni a feleségem előtt? – Jennyt nem hatotta meg a kitörés. A sarkán hintázva méregette gúnyos pillantással az öccsét és engem.
- Nos, ha a feleséged, akkor gondolom, jobban ismeri nálam a tökeidet. Én azóta nem láttam őket, hogy megtanultál egyedül mosakodni. Nőttek egy kicsit, nem?”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése