Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2021. április 4., vasárnap

Raquel J. Palacio: Az igazi csoda



Miért választottam ez a könyvet?

Már rég kinéztem magamnak ezt a regényt, csak valahogy sosem jutottam el addig, hogy be is szerezzem és elolvassam. Egyszer kapcsolgatás közben belenéztem a filmváltozatába, de mivel már a közepén tartottak, nem néztem végig, viszont felkeltette a történet a figyelmemet. Úgyhogy most azt gondoltam, itt az ideje, hogy elolvassam a könyvet, aztán megnézzem a filmet is.


Véleményem a könyvről

A történet egy Auggie nevű kisfiúról szól, aki arcdeformációval született. Egészen ötödikes koráig otthon tanult, de aztán a szülei úgy vélték, talán jót tenne neki, ha kiléphetne a való világba a védett kis buborékából. Persze ők és Auggie is félt az új helyzettől, nem is ok nélkül. A regény az ő beilleszkedését, magára és barátokra találását, valamint a családja, barátai helyzetét, érzéseit mutatja be.

Az író több szemszögből meséli el nekünk a történetet. Megismerhetjük természetesen Auggie nézőpontját, néhány osztálytársáét, a nővéréét, Viáét, valamint Via egykori legjobb barátnőjétől és a fiújától is kapunk fejezeteket. A regény Auggie részével kezdődik. Nagyon megkedveltem az ő szemszögét, így mikor észrevettem, hogy a sztorit nem végig ő meséli el, egy picikét féltem attól, hogy a többiek része nem untat-e majd. Szerencsére a legtöbb nézőpontban találtam olyasmit, ami végül képes volt beszippantani és lekötni.

Auggie nézőpontja természetesen azért volt érdekes, mert beleláthattam, átérezhettem, milyen úgy élni, hogy testileg más vagy, mint a többiek, de belül egyáltalán nem különbözöl. Auggie a betegségétől eltekintve egy teljesen átlagos kisfiú. Nagyon cuki, szeretetre, barátokra vágyik, néha boldog, időnként tele van fájdalommal és haraggal. Tud hisztis lenni, dühös. És megbocsátó.

Nagyon együtt tudtam érezni vele, mert bár az én betegségem (PCOS) tünetei nem annyira láthatók, mint az övé, én is átéltem, milyen kitaszítottnak lenni. Olvasás közben sokszor éreztem azt, hogy legszívesebben megölelgetném őt, és elmondanám neki, hogy nem vele van a baj, hanem azokkal, akik bántják.

Via nézőpontja is nagyon megfogott. Tiszta szívből imádja Auggie-t, de egyben teher is számára a nővérének lenni többféle szempontból. Egyfelől az élete nagy részét úgy kellett leélnie, hogy ő a szülei szemében mindig csak második volt. Nem szeretet szempontjából, mert biztos, hogy a szülei őt is ugyanannyira szeretik, mint a fiukat, hanem figyelem szempontjából. Auggie-val többet kellett foglalkozni, többet kellett aggódni érte, ezért Viára már nem jutott elég idő és energia. Másfelől Via tinédzser, fontos számára, hogy mások hogyan néznek rá, miként viselkednek vele. Azt akarja, hogy őt magát lássák, ne pedig úgy tekintsenek rá, mint a "furcsa" gyerek nővérére.

Az ő érzéseit is meg tudom érteni, mivel nővérként ezt is átéltem. A húgomnak a tanulási és figyelemzavara meg egyéb problémái miatt sokkal több odafigyelésre volt és van szüksége, én viszont már gyerekként is nagyon önálló voltam, egyedül is megoldottam a gondjaimat. Ezért háttérbe szorultam és a mai napig ott is vagyok. Amit megértek, de közben meg érzelmileg sokszor hiányzott az, hogy én legyek az első. Szóval tudom, min megy keresztül Via, és azt is tudom, hogy a féltékenysége, frusztrációja ellenére szereti Auggie-t és a szüleit. Olvasás közben nagyon reménykedtem benne, hogy megtalálja a helyét a világban, megbékél a helyzetével, és rátalál a saját boldogságára. Nagyon szimpatikus volt egyébként a barátja, Justin, aki jószívűnek, kedvesnek tűnt, és nagyon jól reagált Auggie betegségére is. Szóval Via jól választott barátot magának.

Via legjobb barátnője, Miranda is érdekes karakter, bár belőle csak keveset kapunk. Imádja Auggie-t, és valahogy Via családja az ő családjává is vált azok után, hogy a valódi családjában annyi a probléma. Ironikus, hogy pont az ellentétét hazudja annak, amit Via, pedig mindketten ugyanarra vágynak, odafigyelésre, szeretetre. Kíváncsi voltam, hogy vajon sikerül-e helyrehozni a megromlott baráti kapcsolatukat, mert Mirandát is szimpatikusnak találtam a rossz döntései ellenére.

– Nos... Hogyan ismerkedtél meg Summerrel, ha egy közös órátok sincs?
– Együtt ültünk ebédnél.
Egy követ rugdostam a cipőm orrával, mintha focilabda volna. Jobbra-balra terelgettem a járda egyik szélétől a másikig.
– Bájosnak tűnik.
– Ja, az.
– Meg csinos is.
– Tudom. Mi vagyunk a Szépség és a Szörnyeteg.
Nem vártam meg anya válaszát. Futva a kő nyomába eredtem, immáron teljes erőből rúgva szegényt.

És végül ott van Summer és Jack, Auggie iskolatársai és barátai. Érdekes volt egy teljesen kívülálló szemén át látni Auggie-t, és megfigyelni, hogyan reagálnak rá más, egészséges gyerekek egy ilyen helyzetben. Amikor Auggie kihallgatta Jacket véletlenül, vele együtt fájt a szívem, pedig tudtam, hogy Jack csak egy pillanatig átlagos gyerekként viselkedett, de nem gondolta komolyan. Sajnos a jó emberek is mondanak, tesznek néha hülyeségeket pillanatnyi elmezavarból.

Bár Julian, Auggie másik osztálytársa nem kapott saját fejezetet, mégis izgalmas karakter volt. Mert tökéletesen megmutatta, hogy egy gyerek nem magától válik kirekesztővé, gyűlölködővé, hanem a körülötte lévő felnőttektől, elsősorban a szüleitől tanulja el a rosszat. Mérges voltam Julianre, amiért úgy bánt Auggie-val, ahogy, de közben szántam is őt, mert ha nem kerül ki valami csoda folytán a szülei hatása alól, sosem lesz belőle boldog felnőtt.

A történet érzelmileg annyira hatással volt rám, hogy miután elolvastam, azonnal megnéztem a filmet is, ami legalább annyira jól sikerült, mint a könyv. Nem is tudnék választani, melyik tetszett jobban, úgyhogy érdemes a könyvet és a filmet is beszerezni.


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon hatott az érzéseimre, és elgondolkoztatott azon, milyen kívülállónak lenni, milyen átlagos gyerekként találkozni egy külsőleg ennyire más gyerekkel. Könnyek között mosolyogtam olvasás közben. Nagyon megszerettem Auggie-t, Viát és a többieket.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Szerintem minden tizenévesnek el kéne olvasni, hátha kevesebb iskolai bántalmazás történne a hatására. Valamint felnőtteknek is tiszta szívből ajánlom, mert érzelmekkel és gondolatokkal teli olvasmány.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése