Alex Pavesi debütáló detektívregénye a klasszikus elődök előtt tiszteleg és meg is idézi azokat. Mi köze van a matematikának a krimikhez? Mennyit történetet bír el a könyv a könyvben módszer egy krimi esetében? Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel, nyomozzatok és nyerjetek egy példányt a kötetből!
Miért választottam ezt a könyvet?
Időnként vágyom valami jó krimire, és ennek a fülszövege érdekesnek tűnt. Ezen kívül Agatha Christie neve is előkerült benne, és bár nem nagyon bízom már az ilyen marketingfogásokban, úgy döntöttem, adok egy esélyt ennek a könyvnek.
Véleményem a könyvről
A történet regény és novelláskötet is egyben, ami nagyon érdekes és egyedi felépítés egy krimi esetében, korábban még sosem találkoztam hasonlóval. Szóval az alapötlet nagyon izgalmas, igazán elnyerte a tetszésemet.
A könyv regényrésze egy Grant McAllister nevű férfiról szól, aki sok-sok évvel ezelőtt kidolgozta a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait és írt hét történetet ezek illusztrálásához. Aztán váratlanul elvonult a világtól egy szigetre, senki nem tudja, hogy miért. 30 év múlva megjelenik nála egy kiadó szerkesztője, Julia Hart, hogy szívesen újranyomnák a könyvét, de csak egy átdolgozás után. A férfi belemegy ebbe, így megkezdődik a közös munka. Julia felolvassa, kielemzi McAllister novelláit, amiket mi különálló novellákként olvashatunk el a kötetben. Lényegében kétszer is, de mégis másként (erről sajnos nem mondhatok többet, mert akkor lelőnék egy poént). Közben végig érezzük, hogy van valami titok McAllister múltjában, valahogyan kapcsolódik egy 30 évvel korábbi gyilkossághoz, amelyben megöltek egy Elizabeth White nevű nőt.
A novellákat nagyon szerettem olvasni. Mindegyik kíváncsivá tett, Érdekelt, hogy ki lesz a hunyó, miért követte el az adott bűntettet, elkapják-e. Mivel a novellák után mindig a regényszálból következett egy fejezet, ezért ez a váltakozás állandó várakozásérzetet is keltett bennem. Ahányszor az író és a szerkesztő szálát olvastam, mindig alig vártam, hogy végre újabb novella következzen, mert érdekelt, hogy az vajon miről fog szólni.
A Pokol a színház világában, a Baj a Kék Gyöngy-szigeten és az Árny a lépcsőn című novella tetszett a legjobban, mert mindegyik tartogatott számomra egy olyan meglepő fordulatot, amit imádtam.
– Valóban mind a tízüket holtan fogjuk találni?– Meglehet – felelte Sarah. – Bár valószínűbb, hogy csak kilencet.Charlesnak egy pillanatra elakadt a lélegzete.– Mi lett a tizedikkel?– Valószínűleg elmenekült. Vagy pedig elrejtőzött.
Ahogy fentebb is említettem, bizonyos okból kétszer olvashatjuk el a novellákat, de másodszorra kicsit másképp. Nekem az első változatok sokkal jobban tetszettek, ami vicces. De hogy miért is, azt csak akkor tudhatjátok meg, ha elolvassátok a könyvet, mert spoiler nélkül lehetetlenség elmagyarázni sajnos.
A könyv regényrészében a krimik matematikai szabályairól szóló elmélkedést bírtam a legjobban. Érdekes volt, ahogy ezek a szabályok végül megjelentek a novellákban is. Egyébként a könyv regényrésze valahogy kevésbé kötött le. Talán azért, mert bár a két főszereplőről, az íróról és a szerkesztőről sok érdekességet megtudunk, főképp a regény végén, mégsem sikerült őket megkedvelnem. Nem érzem, hogy jól felépített személyiségük lenne. Szóval érzelmileg semlegesek maradtak a számomra.
Az viszont ennek ellenére érdekelt, hogy vajon mi derül ki a 30 évvel korábbi gyilkosságról. McAllisternek valóban köze volt-e Elizabeth White meggyilkolásához, és ha igen, akkor milyen? Ő ölte meg? Vagy látta a gyilkosságot? Esetleg érzelmileg köze volt a nőhöz, és a novellákkal dolgozta ezt fel? Vagy nem is ismerte az áldozatot, pusztán megihlették a megöléséről szóló újságcikkek?
A regény vége nem is egy fordulatot tartogatott számomra, ami egyfelől jó, másfelől kicsit másra számítottam. Örültem, hogy sikerült meglepni, de annyira gyorsan történt minden fordulat az utolsó oldalakon, hogy úgy éreztem, nem volt eléggé felépítve, logikailag alátámasztva az egész. Én több nyomot, utalást rejtettem volna el a regényhez kapcsolódó fejezetekben, hogy aztán a végén meghökkenjek, de azzal az érzéssel, hogy "Áhá, hát tényleg, ez így logikus! Miért is nem gondoltam erre korábban? Hiszen ott voltak a jelek!"
Hogy tetszett a könyv?
A felépítése nagyon egyedi volt, amit igazán értékelek. A novellákat imádtam, izgalmasak, érdekesek, jó csattanóval zárulnak (nekem az első változatuk tetszett igazán). A regényszál kicsit kevésbé tetszett, de abban is találtam olyasmit, ami képes volt lekötni.
Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Elsősorban azoknak, akik kedvelik a kriminovellákat, mert szerintem inkább azok értékelhetők és élvezhetők a könyvben. De azok miatt érdemes elolvasni a teljes könyvet.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A könyvben több, hosszabb-rövidebb klasszikus krimitörténet is szerepel. Játékunkban ezúttal klasszikus krimik leírását rejtettük el; a feladat, hogy kitaláljátok, melyik szerző melyik művéről van szó.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Leírás a játékhoz:
A vonaton találkozó ismeretlenek eldöntik, hogy kölcsönösen megölik azt, aki a másik életét pokollá teszi. Tökéletes bűntény, hiszen semmi nem köti össze őket. Vagy mégsem létezik a tökéletes gyilkosság?
Állomáslista:
05. 26. A Szofisztikált Macska
05. 28. Flora the Sweaterist
05. 30. Spirit Bliss A Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése