Kathryn Stockettnek, A segítség szerzőjének új regénye jelent meg az Open Books gondozásában: a Lázadó nők klubja. Ez a történet az 1930-as évek Amerikájába, a gazdasági válság sújtotta Mississippibe kalauzolja az olvasót. Birdie Calhoun egy olyan világban próbál boldogulni, ahol a nőknek kevés lehetőség jut, ám egy különös találkozás az árvaházi Meggel és az ajtajában egyszer csak felbukkanó Charlie-val olyan eseményekbe sodorják, amelyek nemcsak a saját életét, hanem a körülötte élők sorsát is megváltoztatják. Ha szeretnétek megismerni ezt a különleges, bátor nőkről, barátságról és újrakezdésről szóló történetet, a blogturné során egy példányt is nyerhettek a regényből!
Olvastál már olyan könyvet, ami egyszerre nevettetett meg, és fakadtál tőle sírva? Ami teljesen felülírta a korábbi erkölcsi elveidet? Amitől úgy érezted, nőnek lenni egyszerre a világ legkiszolgáltatottabb és a sisterhood miatt mégis a legcsodálatosabb dolga? Ha még nem, vagy újra vágynál egy ilyen történetre, akkor a Lázadó nők klubja tökéletes olvasmány lehet a számodra.
Egy kislány és egy vénlány története
A regény az 1930-as évek elején játszódik az USA-ban. Egy kislány, Meg és egy 24 éves, de már vénlánynak számító nő, Birdie szemszögéből mutatja be az eseményeket, ám rengeteg más fontos női karakter is megjelenik benne, és rengetegféle női sorsot megismerhetünk olvasás közben.
A 11 éves Meg a Lelencben él borzalmas körülmények között, miután az édesanyja egy nap egyszerűen eltűnt, őt pedig többheti éhezés után a rá találó orvos bevitte oda. A lelencház vezetője, Miss Garnett egy nagyon vallásos (értsd: álszent), nagyon gonosz nő, aki valamiért kiszemelte magának Meget, és még a többi gyereknél is rosszabbul bánik vele.
Meg imádni való karakter. Mindig alig vártam, hogy a fejezeteihez érjek, mert bár sokszor megszakadt érte a szívem, és rengeteget pityeregtem miatta, annyira értelmes, vicces gondolatai voltak. Igazi kis egyéniség, akit mondanám, hogy lehetetlen nem imádni, de sajnos Miss Garnett karaktere ezt megcáfolta. Az viszont biztos, hogy akinek egy csepp szíve is van, az megszereti őt.
Birdie az édesanyjával és a nagyanyjával él, és épp egy hajszál választja el őket attól, hogy elárverezzék a házat a fejük fölül. Ezért Birdie vonatra ül, hogy meglátogassa a húgát, Francest, aki egy gazdag bankárcsaládba házasodott be, és azóta nem igazán foglalkozik a családjával, mert szégyelli, hogy szegények. Birdie azonban most a segítségét akarja kérni, hogy ne kerüljenek végleg utcára. A probléma csak az, hogy kiderül, Frances élete sem olyan csodás, mint ahogyan azt mindenki (még ő maga is) hitte.
A férje mindenüket elveszítette, a házukat nemsokára viszi a bank, és ha ez nem lenne elég, a férfi összeszedte az összes vagyontárgyukat, és egyszerűen lelépett, otthagyva a feleségét és a saját anyját, Mrs. Tarttot a bajban. Frances és az anyósa egy pirítóst sem tudnak elkészíteni maguknak, úgyhogy Birdie-nek még róluk is gondoskodnia kéne.
Birdie egy komoly, magának való, észszerű nő, aki mindent megtesz a családjáért, miközben ő maga beleragadt egy szürke, unalmas, magányos életbe. És hát, hálát sem kap az önfeláldozásáért, csak azt, hogy mindig emlékeztetik rá, mennyire átlagos. Aztán megismer néhány nagyon nem átlagos nőt, konkrétan néhány prostituáltat, és a világa a feje tetejére áll. Ezektől a nőktől függ ugyanis, hogy ő és a családja, valamint Frances és az anyósa elveszítenek-e mindent, vagy sikerül megmenteni a házaikat.
Igazán megkedveltem Birdie-t is, mert a személyiségünk és az életünk több apró része nagyon hasonló. Tetszett, ahogy bemutatta a könyv a karakterfejlődését. A könyv végére bátrabb, határozottabb lett, nyitottabb a világra. Olyan, aki nem hagyja, hogy mások elnyomják vagy lehúzzák. Ahogy azt sem, hogy a gondok eltemessék, hanem puszta kézzel kaparja ki magát a gödörből, ha kell.
Sisterhood és női kápók
Tetszett, hogy a könyv nem egysíkúan mutatta be a férfiakat és a nőket. Bár az nyilvánvaló volt a történetből, hogy ez itt a férfiak világa, amiben a nők teljesen kiszolgáltatottak, de az egyes férfi karakterek között voltak becsületesek, szerethetőek, akik feminista pici szívemet is meghódították, és voltak olyan nők is, akiket megvetettem. Szóval ez a történet nem a nemek fölött ítélkezik, hanem a patriarchális, rasszista, homofób társadalom fölött.
Nagyon érdekes volt látni, ahogyan a majdnem hétszáz oldal során szép lassan kialakultak a nők között a különféle kötelékek és a sisterhood. Először Birdie és Meg között, aztán Birdie és Mrs. Tartt között, majd Birdie és a prostituáltak csapata között. Az első kapocs nem lepett meg, mert Birdie igazán jólelkű nő, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy megkedveli Meget, és ez viszonzásra talál majd. De a másik két szoros sisterhood kicsit meglepő volt, viszont a kellemes módon.
Mrs. Tarttról először csak annyit tudunk, amennyit Frances elmondott a távolból Birdie-nek, és az nem túl hízelgő. Aztán mikor Birdie személyesen is megismerkedik az idős nővel, szép lassan kiderül, hogy Frances véleménye lényegében a saját elkényeztetettségéből, kisebbségi komplexusából és sértettségéből fakad, nem pedig a valóság, Mrs. Tartt pedig közel sem annyira merev, lenéző és gonosz, mint ahogyan azt hittük.
Frances testesíti meg azokat a nőket, akik elégedetlenek a saját életükkel, ezért mindenki más életét meg akarják mérgezni. Nem tudatosan, hanem önkéntelenül. Csak néhány megjegyzéssel, odaszúrt mondattal, pletykával. Megpróbálják elhitetni mással, hogy nem sokat ér, mert ettől úgy érzik, ők maguk többet érnek. Nem igazán kedveltem a karakterét, ennek ellenére képes voltam megérteni néhány félelmét, lelki sebét. De alig vártam, hogy Birdie helyre tegye végre. És reméltem, hogy a történet végére majd észhez tér, és jobb húg és ember válik belőle.
A prostituált nők és Birdie között kialakult szoros kapocs pedig azért volt meglepő, mert Birdie-nek meg kellett küzdenie a világ és a családja által belenevelt erkölcseivel azért, hogy ítélkezés nélkül tudjon rájuk nézni. De amikor megismerte őket, a múltjukat, a személyiségüket, és elkezdtek szinte családként együttműködni, akik egy közös célért harcolnak, teljesen megváltozott a hozzáállása és az elvei is. Ahogyan egyébként nekünk, olvasóknak is.
Amikor Meg a könyv elején elmesélte, milyen volt az élete az anyukájával, Charlie-val, hogyan tűnt el a nő egyik pillanatról a másikra, és miként került a kislány a Lelencbe, azonnal éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Bár tény, hogy Charlie anyagi szempontból bajban volt, és veszettül kapálózva tudott csak a felszínen maradni Meggel együtt, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy tényleg csak úgy elhagyta őt, és sosem ment többé vissza érte. Aztán mikor Charlie újra felbukkant, és kiderült, mi történt, az elég megrázó volt többféle szempontból is.
Borzalmas lehet egy olyan világ, ahol nőként egyszerűen bármit megtehetnek veled. És nemcsak egy gonosz ember, hanem konkrétan a törvény és az állam. Az biztos, hogy Charlie nagyon erős nő, és bár nem minden tettével értettem teljesen egyet, de tiszteltem azért, hogy bármire képes, hogy a lányát visszakapja.
Flossy, Esmeralda, Dixie és Trixie mind igazi személyiségek voltak. Ruby volt talán az egyetlen a prostituáltak közül, akivel kapcsolatban voltak fenntartásaim, mert elég erőszakos személyiség volt, és kicsit tartottam tőle. De mindenki mást megkedveltem, átéreztem a múltjuk fájdalmát, a jelenbeli problémáikat.
És nagyon megkedveltem Virginiát, aki nőként épp az orvosi egyetemre készült, és a szaktudásával segítette a prostituáltakat, hogy egészségügyi szempontból ne essen bajuk. Közben viszont össze is barátkozott velük, és a sisterhood részévé vált támogatóként. Az ő karakterének köszönhetően bepillantást nyerhettünk abba, mekkora küzdelmekkel járt akkoriban egy nőnek, hogy egyetemre menjen, orvos legyen belőle, és boldoguljon a férfiak által uralt világban.
Két nő volt a sztoriban, akiket nagyon nem bírtam. Az egyik Lucille, annak a férfi karakternek (Tom) a felesége, aki csodálatosan viselkedett Meggel (direkt nem írom, konkrétan kicsoda volt ő, mert nem akarok kicsit sem spoilerezni). Nagyon reméltem, hogy Tom szeme egyszer majd felnyílik, és elzavarja a fenébe a nőt. Lucille már a kapcsolatukat is egy hatalmas hazugsággal és átveréssel kezdte, egy pénzéhes, gonoszkodó alkoholista volt, aki csak szívta Tom vérét és önbecsülését.
– Egy jótékonysági intézményt vezet, Birdie, amit anyátlan gyerekek számára tartanak fenn. Nyilvánvaló, hogy jós szándékú.– Honnan tudod?– Csak tudom. Pittmanék... rendes, keresztény emberek.Ezen nevetnem kellett. Élnek ezen a világon keresztény emberek meg rendes emberek, és a kettő nem mindig találkozik.
A másik pedig Garnett, aki egy igazi női kápó volt. Nemcsak azt élvezte, hogy Meget kínozhatta, hanem alapvetően szerette magát úgy felsőbbrendűnek és szentnek feltüntetni, hogy közben másokkal kegyetlenkedett, felhasználva a hatóságok támogatását is. Konkrétan részt vett más ártatlan nők kényszersterilizálásában, kínzásában, börtönbe és elmegyógyintézetbe zárásában. Megvetette a feketéket, a velük való „fajkeveredést”, vagyis lényegében egy gonosz, kegyetlen homofób, rasszista, nőgyűlölő, álszent kápó volt. Persze neki is megvolt a háttérsztorija, megtudhattuk, mitől keseredett meg ennyire, de ez egyáltalán nem mentség számára. Pszichológiai ok, de nem mentség.
Még sok-sok érdekes és egyedi női mellékkarakter volt a történetben, akik mind egyéniségek, és mind képviseltek valami fontos mondanivalót. De tényleg annyian vannak, hogy képtelenség lenne itt most felsorolni mindegyiküket.
Nem az ő bűnük
Annak ellenére, hogy az eszemmel próbáltam soha nem ítélkezni, a társadalom által belém nevelt erkölcsi szabályokat nekem is nehéz volt olvasás közben felülírni. De ahogy haladtam előre a történetben, és megismertem a Lázadó nők klubjának tagjait, végig egyetlen gondolat járt a fejemben: „Nem az ő szégyenük!”
Nem az adott nők szégyene, hogy ilyen vagy olyan kényszerből kénytelenek eladni a testüket. Nem az ő szégyenük, hogy egy férfi előbb fizet nekik busás árat a szexért, mint hogy felvegye őket dolgozni rendes fizetésért egy céghez, egy gyárba vagy egyéb munkahelyre. A patriarchális társdalom bűne és szégyene ez. Azoké a férfiaké és őket kiszolgáló női kápóké, akik olyan világot teremtettek, amiben sok nőnek egyszerűen nincsen választása. Amiben a saját rokona kényszeríthet prostitúcióra 12 évesen egy kislányt. Amiben egy nő szorgos és értelmes, mégsem talál olyan munkát, amiben megfizetnék úgy, hogy el tudja tartani önmagát és a gyerekét. Amiben magára marad egy gyerekkel, és egyedül kell gondoskodnia róla, miközben az apa mossa kezeit. Amiben elviheti a bank a nő otthonát, ha nem szerezné meg a szükséges összeget.
Még a mai világban is sok olyan körülmény létezik, ami miatt muszáj valakinek a testével kereskednie. És még a mai világban is sokszor többre értékelik egy nő testét, mint az eszét. Az 1930-as években pedig még rosszabb volt a helyzet. A nőknek lényegében egyetlen lehetőségük volt törvényesen boldogulni, ha sikerült jól férjhez menniük. Vagyis lényegében, ha törvényesen jól el tudták adni a testüket. És ez vajon mennyivel volt jobb, mint a prostitúció?
Esendő, mégis kedvelhető férfiak
A történetben két férfikarakter volt, akiket nagyon érdekesnek találtam, és annak ellenére megszerettem, hogy pontosan láttam, egyáltalán nem tökéletesek.
Az egyikük Jack, a banki alkalmazott, akit Birdie aközben ismert meg, hogy megpróbált segíteni Mrs. Tarttnak a banki ügyeivel kapcsolatban. Nagyon vicces, mert az első randijuk lényegében egy félreértésen alapult. Birdie a ház megmentéséről akart tanácsot kérni Jacktől, aki azt hitte, hogy randira hívták épp, és igent mondott. Aztán Birdie már nem akarta megbántani azzal, hogy felvilágosítja. És én már ennél a jelenetnél kicsit beleszerettem Jackbe.
Aztán kiderültek róla dolgok, a múltjáról, a helyzetéről, amik megmutatták, hogy ő is csak egy esendő férfi, és elkezdtem aggódni amiatt, hogy Birdie és én is csalódni fogunk benne végül. Mégis végig élt bennem a remény vele kapcsolatban. Valahogy éreztem benne valamit, ami miatt talán az a fajta férfi, aki az esendősége ellenére is megér egy próbát és megérdemel egy esélyt. A Birdie-vel való utolsó könyvbeli beszélgetésükből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ember is.
És nem leszek szomorú, ha erre gondolok, csak eszembe jut róla, hogy mikor kicsi voltam, mindig azt képzeltem, a papám fontos felfedező vagy háborús hős, vagy a kormány titkos kéme valahol. Közben pedig végig Tom volt az.
A másik Tom, akiről már fentebb írtam. Kedvelem azokat a férfiakat, akik tudnak bánni a gyerekekkel, akik tényleg védelmezik és szeretik őket. Tom pedig fantasztikusan bánt Meggel. Olyannyira, hogy olvasás közben egy ideig azon gondolkoztam, azt sem bánnám, ha végül Meg vele maradna, és ő lenne az apja. Csak a feleségétől szabaduljon meg először. Lucille volt Tom gyenge pontja, aki visszahúzta őt, aki gyengévé tette, aki mindig elhitette vele, hogy semmire nem jó, semmihez nincs tehetsége. Aki folyton belevitte a hazugságba, a rossz dolgokba. Nem biztos, hogy nélküle boldogult volna, de az biztos, hogy vele esélye sem volt, hogy kiderüljön, mennyit ér valójában. Tom és Meg közös szálán nagyon sokat mosolyogtam, miközben sajgott a szívem, és elhasználtam jó pár papírzsepit is.
Rasszizmus és homofóbia
A nők elnyomása mellett a rasszizmus és a homofóbia témája is megjelent a könyvben. A homofóbia a borzalmas átnevelő programok keretében került elő, amikről nagyon rossz volt olvasni. Összeszorult a gyomrom, mikor azt fejtegették, mik történnek egy ilyen helyen, és hogyan teszik teljesen tönkre lelkileg és pszichésen ott az embereket „gyógyítás” címszó alatt.
Kicsit furcsa volt, hogy a kedvelhető szereplőink is, bár nem ítélkeztek a homoszexualitás felett, de elég tudatlanok voltak e téren. Néha olyasmiket mondtak vagy gondoltak, ami nekem 21. századi emberként elképesztő butaságnak tűnt (például, hogy ez egy betegség, amit elkapott az egyik szereplő, meg hasonlók). Persze az 1930-as években még nem sokat tudhatott egy ember (főképp egy nő) erről a témáról, mert még a heteró szex is tabu volt, de nagyon tudatosítanom kellett ezt magamban ahhoz, hogy ne essen rosszul, amikor egy kedvelt karakter szájából hallottam valami butaságot vagy ma már határozottan sértőnek tartott dolgot.
Az üvegajtóra azt festették: Mindenki a Buffaloe'sban eszik! Alatta egy kézírásos kis táblán egy másik felirat lógott: Csak fehéreknek. Te jóisten, mennyi ellentmondás, ami fel sem tűnik senkinek, gondoltam, miközben bementem, és kiválasztottam egy asztalt a helyiség hátulsó részében, a márványborítású ebédlőpult mellett.
A rasszizmus többféle módon is felbukkant a regényben. Már azzal, hogy a fehéreknek és a feketéknek a városban külön utcáik és boltjaik vannak. De a legdurvább megjelenése a „fajkeveredés” tiltása volt, aminek köszönhetően konkrétan ártatlan embereket nyomorítottak, kínoztak, sőt valószínűleg öltek meg pusztán azért, mert szerették egymást és/vagy szexeltek egymással. De sokszor elég volt az is, ha meg sem tették, csak megvádolták őket vele.
Érdekes volt ezzel kapcsolatban Esmeralda karaktere, akiről megtudjuk, hogy van egy titka. És mindenki úgy beszél erről a titokról, mintha nyilvánvaló lenne, mi az. Csak pislogtam olvasás közben, hogy ezt nekem most értenem kéne? Mert fogalmam sem volt először, miről beszélnek, mire utalnak. Gondoltam én már mindenre, csak épp arra nem, ami végül kiderült. És azt kell mondanom, hogy az, hogy nem jutott már eszembe az adott dolog titokként, hála az égnek, valószínűleg azt jelenti, hogy a világunk már kevésbé gondolkodik rasszistaként. Legalábbis itt, Európában (az USA más kérdés). Mert 21. századi olvasóként fel sem merült bennem, hogy az adott titok probléma lehetne.
Egy ölelgetni való könyv
Talán már mondtam nektek korábban, hogy van egy szokásom. Ha olyan könyv kerül a kezembe, ami ad nekem valami fontosat érzelmileg, akkor azt az utolsó mondat után egyszerűen magamhoz ölelem. Nem tudom, miért alakult ki ez a szokásom, de muszáj megölelnem az ilyen könyveket közvetlenül miután befejeztem őket. Na, ez is egy ilyen ölelgetni való könyv volt. Amikor az utolsó mondatot elolvastam, annyira tele voltam mindenféle érzelemmel, örömmel, fájdalommal düh-vel és még sorolhatnám, hogy azt ki kellett adnom magamból.
Ez a történet tele van izgalmas feminista témákkal és izgalmas női karakterekkel. És valóban igazi feminista regény, mert nem elfogult sem a nőkkel szemben pozitív módon, sem a férfiakkal szemben negatív módon. Egyszerűen csak a patriarchális társadalmat veti meg, amiben a nők kiszolgáltatottak. Imádtam a szereplőket, főképp Meget, Birdie-t, Jacket és Tomot, de sok mellékszereplőt is megszerettem. És a sztori nemcsak az érzéseimre hatott, hanem mélyen elgondolkoztatott. Konkrétan felülírta néhány erkölcsi elvemet, és bár korábban is igyekeztem nem ítélkezni, most még inkább megértem a kiszolgáltatott nőket.
🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Olvasás közben végig pörgött az agyam. Hol erkölcsi kérdéseken töprengtem, hol azon gondolkoztam, vajon mi fog történni a karakterekkel. Rengeteg izgalmas feminista kérdés és téma van a sztoriban, ami elgondolkoztatott.
🔥 5/1 – Bár konkrétan prostituáltakról és egy bordélyházról szólt a történet egy része, konkrét szex, erotika nem volt a könyvben, csak utalás rá. A legerotikusabb jelenet egy csók és egy hátsimogatás volt Birdie és Jack között. De szerintem ez így volt jól. A prostitúció témájának inkább az erkölcsi, feminista oldalával foglalkozott a történet, és ehhez nem kellettek erotikus jelenetek.
🤧🤧🤧🤧🤧 5/5 – Én ezt a könyvet szinte végigbőgtem. Főképp Meg részeit. Borzalmas volt látni, hogy az a kislány mennyire vágyott a szeretetre, a kedvességre, és mikor valakitől megkapta, képtelen voltam nem sírni rajta. Meg persze akkor is sírtam, ha valaki ártott neki. Szóval jó pár zsepit elhasználtam olvasás közben.
💔💔💔💔💔 5/5 – Ó, a szívem is tört rendesen. Maradtak bennem végleges sebek is egy karakter miatt (nem spoileres utalás annak, aki majd később olvassa a könyvet: tó), és voltak olyanok is, amik a történet végére begyógyultak. De olvasás közben szó szerint sajgott a lelkem.
🍵 5/1 – Olvasás közben biztosan senkinek nem ajánlom a teát, mert bőgés közben nem lehet inni. Utána esetleg egy nyugtatótea nem fog ártani...
💖💖💖💖💖 5/5 – Én ezt a könyvet imádtam. Az egyik kedvenc könyvem lett, mert kicsinálta a lelkemet, de közben időnként megnevettetett, és rendesen megmozgatta az agyamat is.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
A mostani nyereményjátékunk középpontjában az 1933-as események állnak – mi felteszünk minden állomáson egy állítást, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, hogy az az állítás igaz vagy hamis. A megoldást írjátok a Tally megfelelő sorába!
(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állítás a játékhoz:
A Monopoly társasjátékot 1933-ban fejlesztették ki az Egyesült Államokban.
Állomáslista:
08. 27. Kitablar
08. 29. Olvasónapló
08. 31. Veronika’s Reader Feeder
09. 02. Pandalány olvas
09. 04. Könyv és más
09. 06. Spirit Bliss - Sárga könyves út
09. 08. Readinspo
09. 10. Ambivalentina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése