Nicholas Sparks a romantikus irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. 1996-ban tette világhírűvé az első regénye, a Szerelmünk lapjai, amelynek története a sírig tartó igaz szerelemnek állít emléket. Noah és Allie sztorija az 1940-es években Észak-Karolinában játszódik, egy nyári kalandnak indult elsöprő szerelem útja, a klasszikus gazdag lány és szegény fiú kontextusában. Az eredeti megjelenés 30. évfordulójára a General Press egy új, csoda szép élfestéses kiadást hozott el nekünk. Tartsatok bloggereinkkel a turné során, hogy együtt éljük át újra e édes-bús szerelmi történetet!
Láttad már a Szerelmünk lapjai filmváltozatát, igaz? Tetszett, vagy épp hidegen hagyott? Esetleg bosszantott vagy megrázott? Bármelyik is legyen a válasz, érdemes elolvasnod a könyvváltozatot is, mert kicsit mást, és kicsit többet ad, mint a film.
Film vagy könyv, esetleg mindkettő?
Sok-sok éve láttam a Szerelmünk lapjai filmváltozatát, úgyhogy az emlékeim homályosak, de azért megmaradt néhány fontos dolog, és ez alapján én azt mondom, nekem a könyv sokkal jobban tetszett. A film is elment egyszer, de voltak benne olyan dolgok, amik rontottak számomra a romantikafaktoron.
Egyfelől volt a filmben egy számomra nagyon red flages jelenet, amikor az óriáskeréken Noah lényegében kizsarolt egy csókot Allie-től azzal, hogy életveszélyes helyzetbe hozta önmagát. A lány akkor még egyáltalán nem ismerte a fiút, és szerintem baromira nem tisztességes ilyen módon kierőszakolni egy csókot, még akkor sem, ha a filmesek ezt roppantul romantikusnak próbálták meg eladni. Érdekelt, hogy vajon a könyvben szerepel-e ez a jelenet, ha igen, milyen formában, és vajon beleláthatunk-e Noah fejébe közben... Hála az égnek, végül kiderült, hogy ez a kizsarolt red flages csók egyáltalán nincs benne a könyvben, ami már közelebb hozta a regényt a szívemhez, mint a filmet.
Másfelől a történet hangsúlyai is máshová tevődtek. A filmben elég nagy hangsúlyt kapott (lényegében a film első felét kiteszi) a fiatalkori megismerkedés és a külön töltött idő is, a könyvben viszont ezekről csak összefoglalva beszélnek, röviden. Itt a történet nagy része Allie felnőttkori visszatérését, az újbóli találkozást, a végső döntés miatti gyötrődést mutatja be. Valamint az időskori szálat az idősek otthonában. Vagyis a tinédzserkori romantika és az elválás miatti gyötrődés a háttérbe szorul, lényegtelenné válik, és a felnőttkori, időskori élethelyzet lesz a fontosabb.
És végül... Tudom, ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de a könyv azért tetszett jobban, mert olvasás közben magam képzelhettem el a karaktereket. Valahogy sem Ryan Gosling, sem Rachel McAdams nem igazán a szívem csücske színészként, és olvasás közben teljesen másképp láttam magam előtt Noah-t és Allie-t is.
Tökéletes férfi és igaz szerelem, vagy mégsem?
Olvasás közben nagyon elgondolkoztatott ez a történet, mert a romantikus és a realista énem viaskodott bennem egymással. Láttam Noah-ban azt a férfit, akit Allie is, és láttam a szerelmükben azt az igazi szerelmet, amit Sparks meg akart jeleníteni. De közben láttam az ijesztő jeleket is. És úgy vélem, hogy igen, a könyvben valóban Noah a tökéletes férfi Allie számára, és a szerelmük az igaz szerelem, de... a valóságban nagyon könnyen másféleképpen is alakulhat egy ilyen kapcsolat.
Noah művészlélek, jobban szeret csónakázni és verseket olvasni, szabadon élni, mint a kötöttségeket, az alkalmazotti munkát, a pénzkeresést. És igen, tökéletesen megértem őt. Tényleg. Mert én is az életem során folyamatosan a határvonalon ingadoztam. Az életem a művészet, főképp az írás (de most már a rajzolás is), utálom a munkahelyi kötelezettségeket, hogy be kell járni, hogy olyanokkal is együtt kell dolgozni, akiket alapvetően inkább elkerülnék az életben, hogy az alkalmazotti munka mellett az ember kimerül fizikailag, érzelmileg és szellemileg is, nincs elég szabadideje, és pénzt is csak annyit kap, hogy éppen csak megéljen belőle.
És mindig is ijesztő volt számomra látni a felnőtteket, akik beálltak a sorba, és érző, értelmes, álmokkal teli emberből konkrétan zombivá váltak a fáradtságtól, kizsigereltségtől. De közben meg az is ijesztő, amikor attól kell félned, hogy vajon jövő hónapban lesz-e hol laknod, lesz-e mit enned, nem kötsz-e ki egy híd alatt, ha azt mondod a rendszernek, hogy „kapd be, én kiszálltam”.
Szóval igen, megértem Noah életfelfogását teljes mértékben, mert én is ilyen, a való világból szabadulni akaró művészlélek vagyok. Viszont úgy gondolom, ha valaki ennyire szabadon akar élni, és kockáztatja a saját jólétét is ezért, akkor egyszerűen nem teheti meg, hogy mást is belerángat a dologba. Akkor ne legyen párja, gyerekei, akikről gondoskodnia kell. Mert a saját életedet kockára teheted az álmaidért, amik vagy bejönnek, vagy nem, de mások életét, főképp gyerekek életét már nem.
Az egyetlen dolog, ami miatt végül mégis sikerült olvasás közben elnyomni a realista gondolataimat, és arra jutottam, hogy igen, Noah rendes pasi, és Allie jól döntött, mikor őt választotta, hogy a könyv bemutatta, születtek gyerekeik, és boldogan leéltek egy egész életet együtt. Vagyis olvasóként láthattuk Allie döntéseinek a következményeit.
De a realista énem azért tudja, hogy a valóságban legalább 90%-ban az ilyen szabad lelkek mellett az élet egyenlő a nélkülözéssel, a bizonytalansággal, a holnaptól való félelemmel. Szóval ha valakinek nincs baromi jó munkája, és nem biztos benne, hogy egyedül is képes fenntartani magát és a gyerekeit úgy, hogy közben nincsenek ellenérzései sem emiatt a párjával kapcsolatban, akkor szenvedély és igaz szerelem ide vagy oda, a csóró művészlélek helyett válassza inkább a biztonságos Lon típusú párt. Főképp, ha az szintén egy rendes pasi, ahogyan a könyvben Lon, Allie vőlegénye.
Az tetszett, hogy bár Noah nagyon szenvedett, amikor Allie döntésére várt, és megkérte, hogy válassza őt, de nem volt vele erőszakos. Biztosra veszem, hogy ha Allie Lont választotta volna végül, Noah belehal lelkileg, de elfogadta volna. Mert hát, az igaz szerelem ilyen, ha a másik menni akar, és te valóban szereted őt, akkor elengeded.
Döntések, döntések – fiatalon és felnőtt fejjel
Akármennyire is cuki Noah, számomra a történetben Lon is vonzó férfi volt. Más az életfelfogása, más a személyisége, mint Noah-nak, de megbízható és láthatóan szereti Allie-t. Fiatalon valószínűleg azonnal Noah mellett döntöttem volna, de felnőve már tudom, hogy az élet nem olyan, mint egy romantikus regény. Hiába érzel szenvedélyes szerelmet valaki iránt, ha nem tudtok közösen biztonságos életet teremteni a másik miatt. Amikor az ember napról napra él, éhes, retteg a számlák miatt, előbb vagy utóbb elmúlik a szenvedély. Szerencsére a könyvben nem így történt, de az életben nem lehet előre tudni, és nagyobb az esély a bukásra, mint egy olyan csodás közös életre, mint amit Sparks írt meg a főszereplőinek.
– Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbántasz olyanokat, akiket szeretsz.– Tudom – mondta Allie –, de akárhogyan is döntök, a szerint a döntés szerint kell élnem. Örökké. Tovább kell mennem, és többé nem nézhetek vissza.
Szóval most, felnőttként nagyon erősen hajlok arra, hogy ha érzelmileg nem lennék teljesen közömbös Lon iránt (ahogyan Allie sem volt, mert ha másképp is, mint Noah-t, de szerette a vőlegényét), akkor valószínűleg inkább a biztonságos szerelmet és kapcsolatot választanám. Akkor is, ha abban kevesebb a tűz.
Művészet és kiteljesülés
Allie is művészlélek a könyvben, gyönyörűen fest, de egy ideje felhagyott az alkotással. Emiatt nagyon tudtam azonosulni a karakterével, mert én is ugyanezen az úton jártam és járok. A művészetekből nagyon ritkán lehet megélni, feltenni egy ilyen munkára az életedet, ugyanúgy lutri, mint egy Noah-féle férfira tenni a voksodat. Kicsi az esély a győzelemre.
De ha valakinek az élete az alkotás, akkor képtelen örökre leállni. Ezt saját tapasztalatból is tudom. Volt az egyetem alatt is stagnáló időszakom, és nemrégiben is jó tíz évem, amikor meggyőztem magam arról, hogy továbbléptem, az írás nem az én utam, és ihletem sem nagyon volt. Aztán valahogy mégis be-bekúszott a fejembe néhány kósza ötlet, és végül ismét billentyűzet elé ültem. És amikor elkezdtem megint írni, nem is értettem, hogy hagyhattam korábban abba.
Allie számára ugyanezt jelentette a művészet, bár ezt csak idefelé jövet fedezte fel. Vagyis inkább akkor jutott eszébe újra. Egyszer korábban már rájött erre, és most ismét haragudott magára, amiért elfelejtett egy olyan fontos dolgot, mint hogy miként alkossunk valami szépet. A festészet érdekli igazán, ebben biztos volt. A ma reggeli érzései ebben csak megerősítették, és tudta, hogy bármi is történik, még egyszer megpróbálkozik, mondjon bárki bármit.
A könyvben Allie is így van a festészettel. Nagyon tehetséges, fiatalon ez volt a szenvedélye, aztán bedarálta az élet, olyan emberek vették körbe, akik szerint ez csak butuska hobbi, akik nem értették meg őt és az álmait, és ezért elnyomta magában az alkotásra való késztetést. Aztán ahogy visszatért Noah-hoz, az ihlete is újra feltámadt, és az álmai megint életre keltek. Olvasás közben teljesen át tudtam érezni, élni ezt a folyamatot benne, amit nagyon realistán mutatott be Sparks.
Anyai aggódás
Allie anyja a filmben és a könyvben is elrejtette azokat az éveken át küldött leveleket a lánya elől, amiket Noah írt. Ami nagyon nem helyes. De valahol érthető. Fiatalon ezen is jobban fel lettem volna háborodva, de felnőttként már tökéletesen értem, miért csinálta.
Nem azért, mert gonosz, nem azért, mert sznob, és nagyon örülök, hogy ez a könyvből is kiderült. Nem akart ártani sem Allie-nek, sem Noah-nak. Egyszerűen csak féltette a lányát. Mert a realista énje vele is azt mondatta, amit velem: egy ilyen szabad lelkű férfival élni bizonytalan és veszélyes lehet.
Ő pedig biztonságos és stabil lábakon álló jövőt szánt a lányának, mert szerette őt.
Őszintén bevallom, az anya filmbeli karakterére nem emlékszem, fogalmam sincs róla, hogy ott mennyire festették le szimpatikusnak. De a könyvben számomra annak ellenére szimpatikus volt, hogy megértettem, de nem értettem egyet a levelek elrejtésével.
A kevesebb néha több
Nem igazán vagyok oda a szimpla romantikus regényekért általában. Azokért meg főképp nem, amik erotikus-romantikus sztorik, mert a legtöbben az erotika egyet jelent a pornóval. És ha pornóra vágynék, akkor pornót néznék, de nem arra vágyom. Olvasó nőként romantikára vágyom. Ami természetesen párosulhat erotikával, de nem pornó stílusban, hanem szépen bemutatott szeretkezésként. A vágyakozás, egy-egy lágy érintés leírása sokkal érzékibb számomra, mint az, hogy ki mit hová dug.
Ez a regény is azért tetszett, mert azt a fajta romantikát és erotikát képviselte, amit én szeretek. A finom érintések, a vágyakozás, a romantikus szeretkezés egyszerűen gyönyörű volt a történetben. Ha már nagy ritkán romantikus regényt veszek az kezembe, akkor az ilyen legyen. Amiben az érzéseken van a fő hangsúly, nem a pornószerű dugáson.
Nagyon érdekes volt bepillantani ilyen szempontból mind Noah, mind Allie fejébe, és megtudni, hogy mit éreznek egymás iránt. Miféle kétségek, kérdések, vágyak, fájdalmak és örömök élnek bennük.
Emlékek és felejtés
Bár a történet romantikus része nagyon szívmelengető, a könyv maga inkább szívszorító volt számomra. Az időskori rész, az, hogy Allie az Alzheimer miatt elfelejtette Noah-t, sőt, a saját nevére sem emlékszik, és az, hogy Noah ott él élete szerelme mellett, de az még csak fel sem ismeri őt, kicsit megkínozta a szívemet.
Mindkettejüket borzalmasan sajnáltam. Allie-t azért, mert szörnyű lehetett megtudni, hogy beteg, és hogy egyszer majd elveszíti teljesen önmagát, az életét, az emlékeit, a szeretteit, valamint azért is, mert a felejtés miatt folyton fél, zavarodott, nem tudja, kicsoda, nem tudja, kik vannak körülötte, hol van, mi történik vele, és ez borzalmasan ijesztő lehet.
Noah-t pedig azért, mert ő emlékszik, tudja, hogy milyen volt Allie. Milyen volt a szerelmük. És a szeretett nő ott van még mellette, de mégsem. Ez pedig szörnyű érzés lehet.
Az, hogy Noah mégsem adja fel, minden egyes nap újrakezdi a küzdelmet, hogy hátha néhány percre visszakapja a valódi Allie-t, borzalmasan szívfájdító, de közben mégis bizonyíték arra a szoros érzelmi kötelékre, ami csak két olyan ember között létezhet, akik őszintén szeretik egymást.
Romantika és realizmus
Ez az a történet, ami egyszerre hozta elő a romantikus és realista énemet, és olvasás közben mindkettő folyamatosan azon töprengett, hogy a valóságban mit tennék én egy hasonló helyzetben Allie helyében. A fiatal és a felnőtt énem eltérő döntést hozott volna, és más szemmel is láttam a karakterek közötti konfliktusokat, a szerelmi szálat, mint ahogyan tiniként láttam volna. Sokkal jobban tetszett a könyv, mint a filmváltozata, nagyon át tudtam érezni mind a fiatal, mind az idős Noah és Allie érzéseit, és gyönyörű ez a jubileumi, élfestett kiadás.
🤯🤯🤯🤯 5/4 – Nincsenek nagy titkok és fordulatok a könyvben, főképp hogy filmként már láttam korábban, így tudtam, mi történik majd, mégis rengeteget gondolkoztam olvasás közben Noah és Allie szerelmén, a döntéseiken, a jövőjükön és azon, hogy a valóságban vajon hogyan is alakulna egy, az övékéhez hasonló kapcsolat.
🔥🔥🔥🔥🔥 5/5 – A könyvben lévő erotikus feszültség, a szexjelenet nem olyan direkt leírású, mint a mostanában megjelenő romantikus-erotikus könyvekben, és ennek én személy szerint örültem. Számomra sokkal izgatóbb egy szépen, romantikusan megírt szeretkezés, mint egy testnedvektől csöpögő pornójelenet. A kevesebb néha több.
🤧🤧🤧 5/3 – Bár pontosan tudtam, hogyan alakul majd a történet, mi lesz az idős Noah-val és Allie-vel, hiszen korábban láttam a filmváltozatot, mégis pityeregtem egy picit a könyv végén.
💔💔💔💔 5/4 – Csak azért nem kap öt összetört szívet a történet, mert a romantikus része a szomorúság mellé adott egy kis szívmelengető reményt is. De igen, az öregkor, az Alzheimer, az elmúlás gondolata eléggé szívszorongató és megrázó.
🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mindenképpen jólesik egy lélekmelengető tea egy ilyen romantikus, mégis szívszorító sztorihoz. Ha már Alzheimer, akkor válasszuk a Ginko biloba teát, ami serkenti az agyi vérkeringést, és javítja a memóriát.
💕💕💕💕 5/4 – A romantikus regények még mindig nem az én asztalom, de ez kifejezetten tetszett és elgondolkoztatott. Kicsit hiányoltam belőle, hogy Lon saját fejezetei után ténylegesen is elolvashassuk a közte és Allie között történő utolsó beszélgetést.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Állomáslista:
11. 03. Pandalány olvas
11. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 07. Könyv és más blog
