Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2010. január 3., vasárnap

3. fejezet

Nos, akkor kárpótlásként, amiért késik a ficem új fejezete, felteszem nektek ebből a folytatást. :)


3. fejezet

(Pár évvel később...)


Cyrus majdnem infarktust kapott, mikor az ágy hirtelen hullámzani kezdett alatta. Felpattantak a szemei, majd mikor meglátta ijedelme okozóját, fáradtan hanyatlott vissza a párnájára.

- Ébredj fel, reggel van! Ébredj fel! – ugrált az ágyon nagy hévvel Camille, miközben a nyusziját az egyik kezével szorosan magához ölelte. – Apuuuuu! – sipította, majd ráugrott a férfire, kipréselve annak tüdejéből az összes levegőt.

- Megmondtam már, hogy ne szólíts így… - mormogta Cyrus, de azért kinyitotta újra a szemeit, és egyik kezével végigsimított a kislány arcán.

- Apu, apu, apu, apu – ismételgette Camille miközben a nyuszival nevetve püfölte a férfi mellkasát.

- Nem gondolod, hogy túl nagy vagy már ehhez a viselkedéshez? – vonta össze a szemöldökét Cyrus. – Hét évesen még elment, de már tizenkettő vagy, az istenért… - sóhajtott fel, majd lehengergette magáról a lányt, és kimászott az ágyból.

- Most itt hagysz? – vágott duzzogó arcot Camille.

- Itt bizony – bólintott Cyrus, és elindult a mosdó irányába.

- Hát jó… Szegény szívem darabokra tört – sóhajtott fel a lány, majd színpadias mozdulattal a lepedőre „ájult”.

- Majd összeragasztod – vonta meg a vállát a férfi, mire egy párna csapódott a képébe.

- Gonosz vagy! – fonta össze dacosan a mellkasa előtt a karjait a lány, mire Cyrus majdnem felnevetett. Mintha csak saját magát látta volna kisebb és persze, női változatban. Ugyanazok a mozdulatok, ugyanazok a gesztusok. Mintha tényleg az ő vére lenne… A gondolattól egy kissé elkomorult az arca.

Mire lezuhanyozott és felöltözött, Camille már megterített a reggelihez. Cyrust egy nagy adag rántotta és néhány szem pirítós várta, valamint a szokásos reggeli kávéadagja. Lassan szürcsölgette a bögréből a koffeinbombát, miközben a vajas kenyeret csipegető lány arcát fürkészte.

Vajon Camille új iskolájában elhiszik majd, hogy ő tényleg az apja? Tényleg annyira hasonlít rá a kislány? Még ha külsőleg nem is, de a szokásai, a mozdulatai… Cyrus csak remélni tudta, hogy a hasonlóság ellenére Camille osztálytársai másképp fognak viszonyulni a lányhoz, mint ahogyan annak idején az ő diáktársai viszonyultak hozzá. Végül is, Camille gyönyörű és kedves. Lehet, hogy sok tulajdonságát átvette, de mégis más, mint ő.

„Csak a csípős nyelvére kéne vigyáznia a kis boszorkánynak” – somolygott a kávéja fölött Cyrus.

- Miért bámulsz? – pillantott rá hirtelen Camille kipirult arccal. – Összevajaztam magam valahol? – törölgette a kezével a száját.

- Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Csak azt néztem, hogy mennyire megnőttél.

- Tényleg? – állt fel a székről a lány, és megszemlélte magát. – Én nem látom…

- Pedig már kész nagylány vagy.

- Bezzeg, mikor a múltkor meg akartam vetetni azt a szoknyát az üzletben, azt mondtad, hogy még kislány vagyok hozzá – pillantott elgondolkozva Camille a férfire.

- Mert ahhoz még kislány voltál. Épp elég fiút kell majd elkergetnem mellőled később, nem kell már most felkelteni a figyelmüket – borzongott bele Cyrus a gondolatba.

- De azért, ugye, nem fogod mindet elkergetni? – húzta el a száját a lány.

- Hát, talán, majd harminc éves korod körül elgondolkozhatunk azon, hogy férjhez kéne menned… - emelte a szájához újra a bögrét a férfi.

- Harminc? Ne már! – háborodott fel Camille. – Félsz, hogy nem lesz, aki megcsinálja a reggeli kávédat, igaz? – dugta ki a nyelvét.

- Ó, igen… Szörnyen fog hiányozni ez a barna lötty… - bólogatott egyetértően Cyrus.

- Lötty? Rendben, akkor holnaptól csináld magadnak… - huppant vissza a székre Camille, és újra a reggelijére koncentrált.

- Camille… - próbálta meg engesztelő hangon felhívni magára a figyelmet Cyrus. – Cam…

- Mi az? – nézett végül fel a lány.

- Tudod, hogy imádom a kávéd…

- Persze, hogy tudom – vigyorodott el Camille szemtelenül, mire a férfi felsóhajtott. – Valami baj van? – váltott aggódó kifejezésre a lány arca, felállt a helyéről, és odafészkelte magát Cyrus ölébe.

- Nem, nincs semmi baj. Csak…

- Csak? – pillantott a férfi szemébe Camille.

- Csak tényleg megnőttél… - mosolyodott el keserű büszkeséggel Cyrus.

- Lehet… De én akkor is mindig a te Camille-od leszek. Te pedig az én apukám – bújt a férfi mellkasához a lány.


***


Camille az igazgatói iroda előtti folyosón ült, ruhája tépett, haja zilált volt. Gyűlölködő pillantással méregette a vele szemközt üldögélő, és hasonló állapotban lévő, hosszú, szőke hajú lányt. Csak akkor hagyta abba a szemmel verést, mikor határozott lépések zaja visszhangzott fel. Azonnal felismerte, ki közeledik, és bűnbánóan hajtotta le a fejét.

Hirtelen fekete árnyék vetült rá, és tudta, a férfi ott áll közvetlenül mellette, fölé magasodik, és szigorú, kutató pillantással várja, hogy ő felnézzen rá, és valljon. Márpedig, mindig vall. Az a fekete szempár bármit ki tud húzni belőle. A legtitkosabb vágyait, terveit, bűneit. Mintha megbabonázná, és nem lenne más választása… De most nem tehet vallomást. Nem szabad, mert azzal megbántaná az apukáját.

A feje lehajtva maradt. Nem bírt felnézni Cyrusra. A férfi még várt pár másodpercet, majd, mikor látta, hogy a lány nem reagál az ottlétére, bekopogott az irodába, és az engedély után belépett.

Camille idegesen lóbálta a lábát, és mire negyed óra múlva újra kinyílt az ajtó, úgy érezte, szívrohamot fog kapni. Hallotta, ahogy az igazgatónő elköszön a nevelőapjától, aki biztosítja róla, hogy otthon alaposan el fog beszélgetni kislánya fejével.

- Állj fel, és indulj! – hallotta meg a szigorú, mély hangot. Engedelmesen eleget tett a parancsnak, és elindult Cyrus után.

Hazafelé, a kocsiban egy szó sem hangzott el közöttük. „Vihar előtti csend” – gondolta magában a lány, és már előre rettegett a kitörni készülő hurrikántól.

- Leülni! – hangzott el az újabb utasítás, mikor átlépték a lakás küszöbét, és bezárult a hátuk mögött a bejárati ajtó. Camille továbbra is némán, lesütött szemekkel bámulta combjain összefont kezeit. – Hallgatlak! – dörrent Cyrus mély hangja haragosan, mire a kislány összerezzent.

- Nincs mit mondanom… - motyogta maga elé halkan.

- Nincs mit mondanod? Akkor majd én beszélek! – lépett közelebb Cyrus, és a karjánál fogva felrántotta a lányt. – Tudod jól, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, és te mit csinálsz? Az első napon bajba keveredsz az iskolában! Hogy képzelted, hogy csak úgy nekiesel az egyik osztálytársnődnek, ha? Arra nem gondoltál, hogy ha a tanárok úgy vélik, nem tudlak megnevelni, akkor szólnak a gyámügynek? – ordította magából kikelve.

- Én… Nem… - suttogta maga elé a sírástól reszkető hangon Camille, majd kibuggyantak az első könnycseppek a szeméből.

- Most nem fogsz meghatni ezzel, kisasszony! – engedte el Cyrus a vékony kart, és dühösen járkálni kezdett. – Halljam, miért verekedtél?

- Semmiért…

- A semmiért nem szokás verekedni! – csattant fel újra a férfi, majd az egyik kezével felemelte a lány állát, hogy a szemeibe nézhessen. – Azt kérdeztem, miért verekedtél?

- Nem mondhatom el… - rázta meg a fejét kissé a lány, és újabb könnycseppek futottak végig az arcán.

- Camille! – szólt rá haragosan Cyrus, de csak egy újabb fejrázás volt a válasz. A férfi arcvonásai megkeményedtek. – Akkor takarodj a szobádba! Most! Ne is lássalak! – fordult el a lány felől. Camille pár pillanatig csak nézte nevelőapja hátát, hátha mégis megenyhül, majd elsomfordált.

Már sötétedett, mikor Camille hallotta az ajtó nyitódását. Az ágyán feküdt, szemei vörösek voltak a sírástól. Érezte, ahogy besüpped mellette az ágy, de a szemeit nem nyitotta ki. Egy kéz simított végig az arcán és a homlokán, amitől akaratlanul is megrezzent.

- Tudom, hogy ébren vagy… - hallotta meg Cyrus hangját, ami nyugodtabbnak tűnt, mint délután. – Beszéljük meg az egészet, rendben? – kérte a férfi, ő pedig, kénytelen-kelletlen felnézett rá. – Nem értem, miért nem akarod elmondani, mi történt… Eddig, mindig mindent elmondtál. Tudod, hogy bármit elmesélhetsz nekem.

- Tudom, de… - hagyták el szinte sóhajként a lány ajkait a szavak.

- Kérlek!

- Az a lány… Julia… Mondott valamit, és… Én mérges lettem. – próbálta úgy megmagyarázni Camille, hogy a legfontosabbat ne kelljen kimondania.

- Mit mondhatott, ami miatt így kiborultál? – a fürkésző, fekete szempár megpróbált a lány lelkében olvasni.

- Rólad… mondott… valamit…

- Mit mondott rólam? – keményedtek meg Cyrus arcvonásai.

- Azt mondta, hogy úgy nézel ki, mint egy gonosz vámpír, és kiugrana az ablakon, ha ilyen lenne az apja – motyogta maga elé Camille.

- És te ezért megverted? – rándult meg a férfi szája széle. A sértések már régen nem fájtak neki, volt bennük része épp elégszer gyerekkora óta, de az meghatotta, hogy életében most először volt valaki, aki megvédte őt.

- Igen. Tudom, hogy nem kellett volna, de… Én nem hagyhattam! – vetette magát az apja karjaiba a lány, és megint sírni kezdett. – Ne haragudj rám! Én nem akartam rossz lenni!

- Kis buta… - simított végig a kócos fürtökön az erős férfikéz.

- Ő nem ismer téged… Nem tudja, mit tettél értem… Te vagy a legjobb apa, akit csak kívánhatok…, és nem hagyhattam… - szipogta Cyrus vállán Camille.

- Gyere… Nézz rám! – emelte meg a lány fejét a férfi. – Ugye, tudod, hogy butaságot csináltál? – törölte le a könnyes arcocskát a kezeivel. – És, hogy soha többé nem intézheted el verekedéssel a gondjaidat…

- Tudom.

- Helyes – biccentett Cyrus, majd egy puszit nyomott a kislány homlokára. – Köszönöm, hogy megvédtél! – mosolyodott el halványan, majd felállt az ágyról. – Pár perc múlva kész a vacsora, mosakodj meg, és gyere… És Camille… - állt meg az ajtóban, majd a kislányra nézett. – Ha az a Julia megint vámpírnak gúnyolna, mondd meg neki, hogy felírtam az étlapomra.

21 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy felraktad!
    Továbbra is nagyon izgalmas a történet, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen irányba fogod elvinni. Itt még nem derül ki, de gondolom, majd tisztázódik előbb-utóbb, hogy Camille mit tud Cyrus előéletéről, meg arról, hogy milyen szerepe volt az édesanyja meggyilkolásában. Erre nagyon kíváncsi vagyok. (Azt hittem, az osztálytársa erről tudott valami információt, amivel magára haragította Camille-t.)
    Szánj meg minket mielőbb a folytatással!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, hogy tettél fel új fejit!
    Nagyon tetszik, és én is kíváncsi vagyok a folytatásra, meg arra, hogy mi történt a pár év alatt. nekem is az jutott először eszembe, hogy Julia tud valamit a gyilkosságról, vagy felismerte esetleg valami újságból, de nem... vámpír! :D Hát mégis belecsempészted valahogy őket :P
    Az utolsó soron nagyot nevettem! :)
    Jó éjt és puszi, Eper

    VálaszTörlés
  3. Szia.Ez nagyon tetszett, kis humoros lett.Nekem nagyon bejön már most ez az írásod és kíváncsi vagyok hogy milyen bonyodalmakkal kell szembenézniük majd :)

    VálaszTörlés
  4. Jajj olyan jót nevettem a végén... :D
    Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a további bonyodalom... :)
    Már alig várom!

    VálaszTörlés
  5. Helló. Nagyon örülök, hogy ilyen hamar felraktad az új fejezetet. Úgy gondolom, hogy nemsokára belebotlunk a bonyodalomba, ami vagy Cyrus, vagy Camille, esetleg mindkettejük múltja miatt fog bekövetkezni.
    Izgatottan várom a 4. fejezetet...

    VálaszTörlés
  6. Na én is bekapcsolódom...én is elkezdtem olvasni és nagyon tetszik:)
    Szerintem valami titkos ügynök lehet Cyrus, és le kellett volna buktatnia azt a társaságot azzal, hogy beépül vagy valami iylesmi...és az előélete biztos valami börtönös sztori lehet...és a nemtom melyik titkos társaság ezzel tarthatta sakkban...de elkezdtek gyanakodni a gyilkosos társaságban, így el kellett húznia...abból is, emg mivel nem tudta lebuktatni őket, a másikból is...na? úgyse ez lesz, de azért szeretk gondolkodni:):):)
    izgi...
    és olyan aranyos! Ennyire megváltoztatja egy gyerek az ember életét...
    Nagyon ügyi vagy, de ez nem meglepetés:):):)
    szóval köszi...
    puszi! További jó munkát és várom a ficen az új fejit:):)
    Andi

    VálaszTörlés
  7. Nekem ez a történet is nagyon tetszik!!! Olyan bensőséges, mégis vicces és aranyos. És tetszenek a HP-s vonatkozások... Például Lily is megvédte Pitont és satöbbi... Ennek a történetnek is vérmesen várom már a következő fejezetjét!!!
    Nóri

    VálaszTörlés
  8. felírtam az étlapomra;) ez beszarás:D

    VálaszTörlés
  9. ez az utolsó sor... nagyon jó volt :D hangosan felnevettem, a hugom meg csak nézett rám... nagyon várom a következő fejit.

    VálaszTörlés
  10. hasonlóság hasonlóság hátán.. hmmm..:D jól sikerült ez a fejezet is, gratulálok!

    VálaszTörlés
  11. Ez a fejezet is nagyon tetszett:D Látszik hogy HP ficnek indult de örülök hogy végül nem az lett. Várom hogy beinduljon és kezdődjenek a bonyodalmak. Van is rá pár tippem de majd meglátjuk hogy te mit hozol ki belőle. Remélem a többit is ilyen gyorsan rakod majd fel;)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon tetszett!
    Az étlaposon nagyot nevettem:D
    az egész fantasztikus
    csak gratulálni tudok!

    VálaszTörlés
  13. Tegnap olvastam el az elejét és már eddig is nagyon tetszett a történet.

    VálaszTörlés
  14. Az utolsó mondat. wáá. :'D
    Nagyon jó lett, mint mindig

    VálaszTörlés
  15. Ha az a Julia megint vámpírnak gúnyolna, mondd meg neki, hogy felírtam az étlapomra.


    ez nagyonjóóóóó:D akkorát röhögtem :D jól indul:D ebből is tervezel több könyvet vagy csak ezt?
    puszii Nikcsi

    VálaszTörlés
  16. Sya!
    Nagyon tetszenek az írásaid, örömmel olvasgatom őket. Sok boldog percet, órát töltök itt :D
    Ha gondolod, olvasd el az enyémet, érdekelne a véleményed.
    Előre is köszönöm, ha elolvasod és azt is köszi, hogy írsz, mert nagyon szeretem olvasni.
    Sister

    VálaszTörlés
  17. nagyon klasz volt, szóval lécci mihamarabb folytatsd
    :D
    Flugi

    VálaszTörlés
  18. Ez nagyon aranyos volt. :D Lesz még folytatása, ugye? Mármint, regénynek írod, szóval kell lennie! :D Furcsa volt a váltás, és azt hittem, hogy Camille valami más bajba keveredik, mondjuk elrabolják, vagy valami. De így is aranyos volt. :) "Felírtam az étlapomra." xD xD

    A. J. Cryson

    VálaszTörlés
  19. Ezt a történetet már nem folytatod?
    Kár lenne.

    Krisztina

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Izgatottan kerestem a 4. részt..és semmi, nincs tovább.Nem folytatod a Gyermeki pillantást? Kár lenne érte, ez is teljesen lenyűgözött, úgy mint a többi.
    Erika

    VálaszTörlés