Nemrég az egyik tévéadó leadta az első négy Végső állomás filmet, én pedig végignéztem mindegyiket. Mivel lényegében az összes ugyanarról szól, ezért úgy gondoltam, nem külön-külön írok róluk, hanem inkább egyben.
Aki esetleg nem ismerné, a misztikus horror, thriller kategóriába lehet őket sorolni. Mindegyik film elején akad egy szereplő, aki megérzi, hogy valami halálos katasztrófa fog történni, és megment néhány embert a szörnyűséges, brutális haláltól. Csakhogy, ha a halál felírt a listájára, nincs menekvés. A katasztrófák túlélői elkezdenek abban a sorrendben meghalni, ahogyan az eredeti balesetben kellett volna. Haláluk brutális, kegyetlen, mintha a halál direkt szórakozna velük, mert sértésnek vette, hogy elsőre kicselezték.
A szereplők persze megpróbálják másodszorra is átverni, és rájönni, hogyan lehet megállítani a halálláncot véglegesen.
Maga az alapötlet nagyon érdekes, ám egyben szörnyen ijesztő is. Hiszen mind tudjuk, hogy a halál egyszer majd értünk is eljön, megkerülhetjük néhányszor, de az utolsó út úgyis hozzá vezet majd. Sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a gondolattal, és félnek a haláltól, de számomra ez a film nem emiatt volt sokkoló.
Amikor gyerekkoromban először felfogtam, mit is jelent a halál, és hogy ez minden emberi élet végállomása, csak feküdtem némán az ágyamban és bámultam a falat. Körülbelül egy órán át. Ennyi idő kellett, hogy feldolgozzam, mi vár majd rám. Furcsa, de az egy óra leteltével elmúlt a félelmem, és azóta sem tér vissza, ha arra gondolok, egyszer majd megszűnök létezni.
A halállal kapcsolatosan két dolog ijeszt csak meg. Az egyik, hogy a szeretteim halnak meg. Szerintem ugyanis a halál az élők számára a legszörnyűbb, mert nekik kell tovább élniük a veszteséggel. A másik a halál módja és az előtte való kín és fájdalom. Ha megválaszthatnám, hogyan haljak meg, akkor álmomban történne. Szépen, fájdalom nélkül elaludnék, és többé nem ébrednék föl. Nem akarnék a halálom előtt rettegni, szenvedni.
És számomra pont ezért szörnyen ijesztőek ezek a filmek. Mert a halál nem adja olyan szépen és könnyen magát. Rettegés, brutalitás, fájdalom, groteszk kínhalál – ez vár a filmbeli túlélőkre.
Horrorfilmeken nőttem fel, úgyhogy elég jól bírom a történetekben a vért és kaszabolást, de a Végső állomás néhány halálmódja még engem is kissé megviselt. Olyannyira, hogy azon a négy napon, amikor a négy részt megnéztem, éjszaka a filmmel kapcsolatos rémálmaim voltak.
Ami még eszembe jutott a filmeket nézve, hogy nekem jobban tetszik a „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed.” verzió, mint a „Bármit teszel, úgysincs menekvés.”. Mivel szeretnék hinni abban, hogy nincs megírva a sorsunk, hanem minden attól függ, mi magunk hogyan döntünk, mit teszünk. És ha épp rossz helyzetben vagyunk, nem kell beletörődnünk, hogy ez a végzetünk, hanem tehetünk ellene, és megváltoztathatjuk a jövőnket. :)
Az első két film egyébként nagyon tetszett, a harmadik, negyedik is lekötött, de már nem annyira. Azt nem tudom, hogy azért, mert rosszabbul sikerültek, mint az első és a második, vagy mert az azonos séma miatt egy idő után úgyis tudta az ember, mit várhat, és emiatt csökkent az izgalom.
A net szerint van ötödik és hatodik rész is, azokat sajnos még nem láttam, de ha lesz rá lehetőségem, pótlom majd. :)
Az első négy részt csak és kizárólag olyanoknak ajánlom, akik nem túl parásak, bírják a horrort, és nem borulnak ki túlságosan a lelki és testi kínzások látványától egy filmben. Ó, és semmiképpen ne este, lefekvés előtt nézzétek meg, hacsak nem akartok ti is egész éjszaka a halál elől menekülni, mint én… XD
Kedvenc film: Végső állomás 2.
Kedvenc karakter: Kimberly Corman (A. J. Cook), Clear Rivers (Ali Larter)
Kedvenc jelenet: amikor Kimberly bemegy Clearhez az elmegyógyintézetbe.
VÁ1: 10/10 pont,
VÁ2: 10/10 pont,
VÁ3: 10/8 pont,
Aki esetleg nem ismerné, a misztikus horror, thriller kategóriába lehet őket sorolni. Mindegyik film elején akad egy szereplő, aki megérzi, hogy valami halálos katasztrófa fog történni, és megment néhány embert a szörnyűséges, brutális haláltól. Csakhogy, ha a halál felírt a listájára, nincs menekvés. A katasztrófák túlélői elkezdenek abban a sorrendben meghalni, ahogyan az eredeti balesetben kellett volna. Haláluk brutális, kegyetlen, mintha a halál direkt szórakozna velük, mert sértésnek vette, hogy elsőre kicselezték.
A szereplők persze megpróbálják másodszorra is átverni, és rájönni, hogyan lehet megállítani a halálláncot véglegesen.
Maga az alapötlet nagyon érdekes, ám egyben szörnyen ijesztő is. Hiszen mind tudjuk, hogy a halál egyszer majd értünk is eljön, megkerülhetjük néhányszor, de az utolsó út úgyis hozzá vezet majd. Sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a gondolattal, és félnek a haláltól, de számomra ez a film nem emiatt volt sokkoló.
Amikor gyerekkoromban először felfogtam, mit is jelent a halál, és hogy ez minden emberi élet végállomása, csak feküdtem némán az ágyamban és bámultam a falat. Körülbelül egy órán át. Ennyi idő kellett, hogy feldolgozzam, mi vár majd rám. Furcsa, de az egy óra leteltével elmúlt a félelmem, és azóta sem tér vissza, ha arra gondolok, egyszer majd megszűnök létezni.
A halállal kapcsolatosan két dolog ijeszt csak meg. Az egyik, hogy a szeretteim halnak meg. Szerintem ugyanis a halál az élők számára a legszörnyűbb, mert nekik kell tovább élniük a veszteséggel. A másik a halál módja és az előtte való kín és fájdalom. Ha megválaszthatnám, hogyan haljak meg, akkor álmomban történne. Szépen, fájdalom nélkül elaludnék, és többé nem ébrednék föl. Nem akarnék a halálom előtt rettegni, szenvedni.
És számomra pont ezért szörnyen ijesztőek ezek a filmek. Mert a halál nem adja olyan szépen és könnyen magát. Rettegés, brutalitás, fájdalom, groteszk kínhalál – ez vár a filmbeli túlélőkre.
Horrorfilmeken nőttem fel, úgyhogy elég jól bírom a történetekben a vért és kaszabolást, de a Végső állomás néhány halálmódja még engem is kissé megviselt. Olyannyira, hogy azon a négy napon, amikor a négy részt megnéztem, éjszaka a filmmel kapcsolatos rémálmaim voltak.
Ami még eszembe jutott a filmeket nézve, hogy nekem jobban tetszik a „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed.” verzió, mint a „Bármit teszel, úgysincs menekvés.”. Mivel szeretnék hinni abban, hogy nincs megírva a sorsunk, hanem minden attól függ, mi magunk hogyan döntünk, mit teszünk. És ha épp rossz helyzetben vagyunk, nem kell beletörődnünk, hogy ez a végzetünk, hanem tehetünk ellene, és megváltoztathatjuk a jövőnket. :)
Az első két film egyébként nagyon tetszett, a harmadik, negyedik is lekötött, de már nem annyira. Azt nem tudom, hogy azért, mert rosszabbul sikerültek, mint az első és a második, vagy mert az azonos séma miatt egy idő után úgyis tudta az ember, mit várhat, és emiatt csökkent az izgalom.
A net szerint van ötödik és hatodik rész is, azokat sajnos még nem láttam, de ha lesz rá lehetőségem, pótlom majd. :)
Az első négy részt csak és kizárólag olyanoknak ajánlom, akik nem túl parásak, bírják a horrort, és nem borulnak ki túlságosan a lelki és testi kínzások látványától egy filmben. Ó, és semmiképpen ne este, lefekvés előtt nézzétek meg, hacsak nem akartok ti is egész éjszaka a halál elől menekülni, mint én… XD
Kedvenc film: Végső állomás 2.
Kedvenc karakter: Kimberly Corman (A. J. Cook), Clear Rivers (Ali Larter)
Kedvenc jelenet: amikor Kimberly bemegy Clearhez az elmegyógyintézetbe.
VÁ1: 10/10 pont,
VÁ2: 10/10 pont,
VÁ3: 10/8 pont,
VÁ4: 10/7 pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése