Vannak olyan események, történések, amikről nagyon nehéz írni, jól írni meg aztán pláne. Olyan módon, hogy az ne legyen zavaros, az olvasó ne unja, hanem élvezze, és hiteles is legyen. Ezek közül arról a háromról írok most, ami számomra a legnagyobb kihívást szokta okozni.
1. Harc-, csatajelenet:
Legyen kézitusa, fegyverrel vívott csatajelent, párharc vagy tömegharc, nagyon nehéz hitelesen megírni egy ilyen témájú, mozgalmas jelenetet. Főképp úgy, hogy sosem verekedtem, és fegyver sem volt még a kezemben, leszámítva persze az olyan hétköznapi tárgyakat, amiket egyébként akár fegyverként is lehetne használni (pl. kés, olló, Kígyók sziszegése példány XD).
De nem feltétlenül a tudás és tapasztalat hiánya okozza a legnagyobb gondot ebben az esetben, hiszen a neten szinte bárminek utána lehet olvasni. A legnehezebb az, hogy egy extrán mozgalmas jelenetet úgy papírra vessek, hogy az ne tűnjön soknak, zavarosnak, átláthatatlannak. Ki merre mozdul, hová üt, hova ugrik, hogyan hárít és hasonlók…
Épp ezért, ha ilyen jelenetet írok, átmegyek kicsit őrültbe, és megpróbálom vagy magam lemozogni a leírt mozdulatokat, hogy lássam, tényleg lehetséges-e az adott mozdulat, vagy valami mással játszom el a jelenetet (pl. plüssök, papírbabák stb.). Ez segít a hitelességben, és abban, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, kifejezéseket a különböző mozdulatokhoz.
Persze segítségemre van a net is. Rákerestem többek között már olyasmikre, hogy hogyan nevezik a különböző ütésfajtákat, milyen típusú lőfegyverek léteznek, és hogyan kell használni egy íjat.
Legyen kézitusa, fegyverrel vívott csatajelent, párharc vagy tömegharc, nagyon nehéz hitelesen megírni egy ilyen témájú, mozgalmas jelenetet. Főképp úgy, hogy sosem verekedtem, és fegyver sem volt még a kezemben, leszámítva persze az olyan hétköznapi tárgyakat, amiket egyébként akár fegyverként is lehetne használni (pl. kés, olló, Kígyók sziszegése példány XD).
De nem feltétlenül a tudás és tapasztalat hiánya okozza a legnagyobb gondot ebben az esetben, hiszen a neten szinte bárminek utána lehet olvasni. A legnehezebb az, hogy egy extrán mozgalmas jelenetet úgy papírra vessek, hogy az ne tűnjön soknak, zavarosnak, átláthatatlannak. Ki merre mozdul, hová üt, hova ugrik, hogyan hárít és hasonlók…
Épp ezért, ha ilyen jelenetet írok, átmegyek kicsit őrültbe, és megpróbálom vagy magam lemozogni a leírt mozdulatokat, hogy lássam, tényleg lehetséges-e az adott mozdulat, vagy valami mással játszom el a jelenetet (pl. plüssök, papírbabák stb.). Ez segít a hitelességben, és abban, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, kifejezéseket a különböző mozdulatokhoz.
Persze segítségemre van a net is. Rákerestem többek között már olyasmikre, hogy hogyan nevezik a különböző ütésfajtákat, milyen típusú lőfegyverek léteznek, és hogyan kell használni egy íjat.
2. Erotikus jelenet:
Ebben szintén sok nehézség van. Az egyik, hogy megtaláljuk az arany középutat, ahol izgató a jelenet, de nem megy át még pornóba. A másik, hogy vigyázzunk, a jelenet semmiképpen ne váljon röhejessé. Negatív, tanulságos példaként, A szürke ötven árnyalata jut eszembe elsőként, amelyet olvasva rengeteget nevettem a szexjeleneteken, mert a bébizés és egyebek egyszerűen komolytalanná tették számomra az erotikus jelenetet és a BDSM szálat.
Az is nehézséget jelent, hogy az írót sokszor azonosítják a szereplőivel, és azt gondolják, hogy amit leírunk, azt csináljuk vagy arra vágyunk a valóságban is. Ez persze időnként megesik, ám nem mindig. Az embernek pedig kicsit zavaró arra gondolni, hogy az olvasók azonosíthatják a karakterei vágyait, gondolatait, tetteit a sajátjaival.
Az sem egyszerű, hogy túllépjünk a saját szégyenlősségünkön, már persze, annak, aki szégyenlős. Ahogy nem szabad pornóba fordulnia egy-egy erotikus jelenetnek, úgy nem szabad túl óvatoskodónak sem lennie. Amit le kell írni, le kell írni, csak oda kell figyelni, hogy a megfelelő szavakkal és stílusban tegyük.
Ebben szintén sok nehézség van. Az egyik, hogy megtaláljuk az arany középutat, ahol izgató a jelenet, de nem megy át még pornóba. A másik, hogy vigyázzunk, a jelenet semmiképpen ne váljon röhejessé. Negatív, tanulságos példaként, A szürke ötven árnyalata jut eszembe elsőként, amelyet olvasva rengeteget nevettem a szexjeleneteken, mert a bébizés és egyebek egyszerűen komolytalanná tették számomra az erotikus jelenetet és a BDSM szálat.
Az is nehézséget jelent, hogy az írót sokszor azonosítják a szereplőivel, és azt gondolják, hogy amit leírunk, azt csináljuk vagy arra vágyunk a valóságban is. Ez persze időnként megesik, ám nem mindig. Az embernek pedig kicsit zavaró arra gondolni, hogy az olvasók azonosíthatják a karakterei vágyait, gondolatait, tetteit a sajátjaival.
Az sem egyszerű, hogy túllépjünk a saját szégyenlősségünkön, már persze, annak, aki szégyenlős. Ahogy nem szabad pornóba fordulnia egy-egy erotikus jelenetnek, úgy nem szabad túl óvatoskodónak sem lennie. Amit le kell írni, le kell írni, csak oda kell figyelni, hogy a megfelelő szavakkal és stílusban tegyük.
3.Leírás:
Bevallom őszintén, olvasóként is sokszor unom a tájak, helyiségek, tárgyak és emberek leírását. Persze, jó tudni néhány információt, de ha túl van ragozva, számomra érdektelenné válik a szöveg. Épp ezért amikor leíró részt kell írnom, az is nehezemre esik. Két módszerem van arra, hogy úgy dolgozzak ezeken a részeken, hogy az ne untasson, de mégis eleget adjon az olvasóimnak.
Az egyik, hogy első írásra hanyagolom a leírásokat, csak írom a cselekményt, a párbeszédeket, és kész. Aztán amikor visszatérek javítani a szöveget, akkor pótlom ki a leíró részekkel.
A másik, hogy nem összefüggő leíró részeket írok általában, hanem inkább a cselekménybe szövöm bele a leírásokat. Például nem írok arról bekezdéseken át, hogyan néz ki egy szoba, hanem miközben a szobában lévő karakter teszi a dolgát, beleszövöm, hogy milyen ágyra ül le, mit vesz a kezébe, milyen ablakon néz ki éppen, mi mellett megy el stb. Így meglesz a szükséges bemutatása a helyiségnek, tárgyaknak, mégsem válik a szöveg tömörré, emészthetetlenné és unalmassá. Sem írás közben, sem olvasáskor.
Bevallom őszintén, olvasóként is sokszor unom a tájak, helyiségek, tárgyak és emberek leírását. Persze, jó tudni néhány információt, de ha túl van ragozva, számomra érdektelenné válik a szöveg. Épp ezért amikor leíró részt kell írnom, az is nehezemre esik. Két módszerem van arra, hogy úgy dolgozzak ezeken a részeken, hogy az ne untasson, de mégis eleget adjon az olvasóimnak.
Az egyik, hogy első írásra hanyagolom a leírásokat, csak írom a cselekményt, a párbeszédeket, és kész. Aztán amikor visszatérek javítani a szöveget, akkor pótlom ki a leíró részekkel.
A másik, hogy nem összefüggő leíró részeket írok általában, hanem inkább a cselekménybe szövöm bele a leírásokat. Például nem írok arról bekezdéseken át, hogyan néz ki egy szoba, hanem miközben a szobában lévő karakter teszi a dolgát, beleszövöm, hogy milyen ágyra ül le, mit vesz a kezébe, milyen ablakon néz ki éppen, mi mellett megy el stb. Így meglesz a szükséges bemutatása a helyiségnek, tárgyaknak, mégsem válik a szöveg tömörré, emészthetetlenné és unalmassá. Sem írás közben, sem olvasáskor.
Szoktatok írni? Ha igen, számotokra mi okoz nehézséget?
Nekem igazából a szöveg formálása, hogy az adott időben és helyszínen hogyan beszéljenek:kötetlenül vagy kötötten. Most már kifinomult a technikám.
VálaszTörlésEgyértelműen a leírás és a romantika. A romantikát elröhögöm és úgy zavarom le, mint ha a háthúszas robogna el, a leírást pedig elegánsan letudom két mondattal. Valószínűleg azért, mert egyiket sem szeretem én magam olvasni. :)
VálaszTörlés